Fejér Megyei Hírlap, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-03 / 102. szám
Szerda, 1972. május 3. Ünnepek után A május elsejei felvonulással - ahogyan mondani szokás - tetőzött ismét a tavaszi ünnepségsorozat. Az ünnepi megemlékezések, a kollektív és az egsyéni kitüntetések első örömlétát ismét felváltják a dolgos hétköznapok. A fogások, fogalmak és feladatok ismétlődései. Dolgozunk ismét. Ez a felesúttünk, ezt vállaltuk, s ezzel és csakis ezzel alapozhatjuk meg a következő ünnepek új örömeit, az új dicséreteket és kitüntetéseket. S még valamit, ami az okleveleknél, zászlóknál, só érveknél is sokatmondóbban vis-ja szándékaink helyességét, tetteink értelmét, egész rímünk átelszínvonalának szántén, bár váltakozó ritmusú emelkedését. , Van erőnk ezeknek a szüntelenül nyekvő feladatoknak a teljesítéséhez? Amikor a kérdés megfogalmazódott bennem, eszembe jutott egy, a párizsi komminről szóló elbeszélt dialógusa, s annak is egy feledhetetlen mondata: „Ha két éveid támadnának, menj ki az utcára,. lementem. S akik sok ezren, több tízezeren és országos méretekben több millióan kimentek május elsején az utcára, a hál pillanatok alatt elpárololhatott minden kétség. Mert fiperekésiséget, a megújulási képesség szép fegyelmét s. - '..ózta a végtelennek tűnő menet. Az ipari vállalatok, építőiparosok, a parasztság, az intézmények és hivatalok kollektíváinak végtelen sorú vonulása, egyikemre való lépése azt dobogta:haladunk. A holnapok, a jövő felé. S a zászlórudak markolása nemcsak azt jelezte, hogy a tégnapi sikerekhez ragaszkodunk, hanem a holnapok eredményeihez is elég erősek vagyunk. A teanapi zászlóvivők, transzparenseket magasba emelők ma már ismét a munkapadnál állnak. Állványok magasságában emelik az épületszedezeteket, esztergapad vagy kö- STornoéa mellett formálják a hómérban még alaktalan anyagot értékes alkatrésszé, s az alkatrészekből a munkaasztalokon, termelőszalapok rendszerén készül az EGCAZ. Rádió vagy televízió, autóbusz vagy vasúti fékrendszer, speciális vasúti vagon és alumínium ajtó, ablak, terménydaráló és lakás. És május másodikától ismét orrrel, ásvánnyal, szénnel teli csillék gördülnek ki a bányák lejtősaknáiból, újult erővel „csorog ki az elektromosság" az erőműek turbináiból, s lenek-zsebben közlekedik azautóbusz, menetrendjéhez szigorúbban igazodva halad a vonat, s pontosabban ér rendeltetési helyére a teherszállítmány. Mert így kell lennie. A kitüntetettek, jutalmazottak a siker megőrzéséért, a nem díjazott és jutalmakat eddig ki nem érdemelt kollektívák a jutalmak és kitüntetések megszerzéséért indulnak új harcba, nagyobb feladatok teljesítéséért. S ez nemcsak ünnepi pátosz! A szörp élenül többet és jobbat nemcsak társadalmi méretű igény: ezt kéri, várja minden egyes ember. Mert ma már kézzelfogható valóság, kiszámítható lehetőség az a bizonyos TÖ!?3, s mert kiszámítható, mozgósító ereje is az egyénnél kezdődik és így kovácsolódik társadalmi méretű sikerekké. Döccenők persze voltak ma is, lesznek holnap is. De remélhetőleg kisebbek, mint tegnap, hiszen a most lezárult ünnepségsorozatokra az ember nemcsak sikereit összegezte, de hibáinak számbavétele is megtörtént, s a tanulságok már segítőíruusainkká szegődtek. Hogy a tegnap zászlók és transzparensek rúdjára tapadó kezünkben a dolgos hétköznapok során új, szebb, gazdagabb sikerek formálódjanak. Céljainkért - mindannyiunkért. K. A. HÍRLAP 3 Sárbogárdi: Nagygyűlés a Hősök terén (Folytatás a 1. oldalról) Milliók nemzeti és nemzetközi összefogása — ez a törvény az, amelyet a májusi menetekben vonuló milliók követnek. E törvényt követve vonult fel, Fejér megye történetében első nagy májusi seregszemléjére, 1906. május elsején Székesfehérvár munkássága, a menet élén a város legforradalmibb munkásrétegével, az építőkkel. Hogy a nyomukba haladó sok száz és több ezer ember átvegye tőlük a jelszót, a munkához, kenyérhez, szabadsághoz való jog követelését. Az 1906-os májusi menet a székesfehérvári Rózsáskertben állt meg. Mintha csak a történelmi előrelátást akarták volna példázni: az új honfoglalást a hazában. Mert a felszabadult nemzet szabad polgárai e területen építették fel az elmúlt évtized egyik legszebb, legkorszerűbb lakótelepét. Családi- és toronyházak sokaságát, s e mindennapi igényeket korszerű körülmények között kielégítő lakótelep mellett hatalmas társadalmi összefogással olyan gyermekparadicsomot építettünk az elmúlt másfél évtized alatt, amilyenről az 1906-os májusi menetben haladók még álmodni sem mertek. Nem feledkeztünk meg a rózsákról sem. Az általános iskola, gimnázium és pártoktatási központ, valamint a Vidám Park között létrehoztuk a mi korunk rózsaligetét, mindörökre száműzve a lápos-mocsaras sivárságot e területről. Országnyi és megyényi területek ipari, mezőgazdasági, művelődési és ifjúságpolitikai terveivel foglalkozók most megkérdezhetnék: minek ezen az ünnepi számvetésen rózsákról, Vidám Parkról beszélni? Erre az el nem hangzott ellenvetésre hadd válaszoljam a következőket: ehhez a május elsejéhez már a virág is hozzátartozik! A virág, a parkok, az életet könnyebbé, szebbé tevő cikkek és áruk. Vagyis az úgynevezett „apróságok", a „lényegtelennek” tűnő dolgok is. Mert eljutottunk már idáig, az egykori álomnak, merész álomnak tűnő máig, amelyben talán kevesebb az ígéret, mint a múltban, de több, mennyiségileg és minőségileg sokkal több, a valóság, semmint felsorolhatnánk azt. Az elmúlt évtizedek fejlődéséről nem könnyű részletesen számot adni, sem a 13 000 lakosú Sárbogárd, sem az 53 000 lakost számláló járás vonatkozásában. Önök, akik az elmúlt egykét évtized eredményeiért a hétköznapok hosszú során át megküzdöttek, az ünnepi szónoknál bizonyára jobban tudják értékelni azt a tényt, hogy ma már közel 46 000- en élnek a járásban belterületen, hogy a 15 100 lakásból közel kilencezer már kétszobás, hogy a lakások mindegyikében van villany. Mindezek azonban általános adatok, s természetesen nem jelenthetik azt, hogy a járásban és a járási székhelyen egyaránt mindenki, minden család és egyén gondtalanul él. Ezt még az sem igazolja, hogy a sárbogárdi járásban a kiskereskedelmi forgalom egy év alatt meghaladja a 450 millió forintot. De ki akarja, ki merheti még az ilyen ünnepi hangulatban is azt állítani, hogy gondtalanok vagyunk? Elegendő csak végighallgatni a Videoton sárbogárdi gyárában dolgozó munkásokat és vezetőket. Nekik is ezernyi gondjuk van. Igaz, ez a gond sem valahonnét „felülről jött”, hanem itt született, az ipartelepítés gyermeke. Az is természetes, hogy nehéz megszokni, törvény rangjára emelni, belső kényszerré fokozni például az üzemi munkafegyelmet. Nem könnyű dolog a házimunka évezredek óta alig változott mozdulatait felváltani a bonyolult műszaki termékek előállításához nélkülözhetetlen mozdulatokra. Új fogalmakkal, új anyagokkal, új környezettel megismerkedni, megbarátkozni. De törvényszerű feladata ez ma a sárbogárdi és Sárbogárd környéki embereknek éppen úgy, mint mindazoknak, akik a lehetőségek határain belül felszabadulnak a házimunka, vagy a mezőgazdasági munka környezetéből és az ipari munkásság soraiba lépnek. Hasonlóképpen nem könynyű feladatot teljesítenek azok az állampolgárok, akik a szövetkezeti parasztság soraiban zárkóztak fel történelmet formáló szép menetünkhöz. Az enyémtől a miénkig vezető út nem zárult le a mezőgazdaság szocialista átszervezésének történelmi jelentőségű végrehajtásával. Sőt, az emberek gondolkodásának megváltozása csak ekkor és ezzel kezdődött. A közös tervezés, a közös végrehajtás csak nagyritkán sima útján kellett és kell haladniuk szövetkezeti gazdáinknak a járásban is ahhoz, hogy az évente értékesített kenyérgabonát tízezer tonnákban, a húsz ezer tonnákban, a tejet millió litereken vehessék számba. Tisztelet és megbecsülés ennek a terület szövetkezeti parasztságának azért, hogy cukorrépából és napraforgóból a legtöbbet, búzából és kukoricából a második legnagyobb mennyiséget termelik a járások közül. A munkásosztály, s egész dolgozó népünk e nagy ünnepén történelmi küldetésünkből eredő kötelesség, hogy ne csak eredményeinket, de feladatainkat is számba vegyük. S ezekből is akad bőségesen," különösen ezekben az években, amikor nemzetgazdaságunk szüntelen fejlesztését, a szocializmus építését az eddigieknél jobban, eredményesebben, s bonyolultabb munkát követelő eszközökkel és módszerekkel folytatjuk. Az új gazdaságirányítás bevezetése óta négy év telt el, s ez alatt a négy — az előkészítési időszakot is számításba véve — hat esztendő alatt egy sereg új fogalommal, új tervezési, számítási módszerrel, új gyártási és értékesítési rendszerrel kellett megismerkednünk. Aki megtekinti üzleteinket, aki megnézi a bolti forgalmat, aki végigtekint az épülő lakótelepeinken, vagy végigszáguld felépült útjainkon, kénytelen beismerni, hogy sokat tettünk. S még több felsorolni való kívánkozik, ha elemző módon vizsgáljuk meg iparunk és mezőgazdaságunk szerkezetében, struktúrájában és a tervezés, a gyártás, az értékesítés területén végbement változásainkat. Természetesen ezeken a területeken tapinthatók ki tennivalóink gondjaink is. Mert csak a gyakorlatban jelentkezhetnek a meg nem oldott kérdések, visszáságok. Mert csak a gyakorlati munkavégzés során tapinthatók a végrehajtó ember munkájában, magatartásában fellelhető hibák. Célunk, programunk világos, hisz ezt pártunk X. kongresszusa közérthetően megfogalmazta, s amelyet 1971. tavaszán közösen szavaztunk meg. Ezekért a célokért dolgozunk azóta. Elérjük-e céljainkat? Egyértelmű igennel kell válaszolnunk, hiszen hazánk felszabadulása óta újabb és újabb eredménycsúcsokra jutottunk fel, s e csücsökről szüntelenül újabb feladatokra és gondokra látni. Május elseje a munkásosztály, a munka ünnepe. Éppen ezért kell, hogy ez a nap a dolgozó ember előtti tisztelgés ünnepe legyen. S amikor a becsületes dolgozók millióiról beszélünk, a tömegek élcsapatáról, a szocialista munkabrigádok mozgalmáról, a brigádok tízezreiről sem szabad megfeledkeznünk. Róluk, akik önként vállalt szép fegyelemmel hajtják végre — soha nem zökkenők nélkül — e mozgalom hármas jelszavát: szocialista módon élni, dolgozni, tanulni. S amikor e nagyszerű mozgalomról, eredményeinkről és terveinkről szólunk, egy pillanatra sem szabad megfeledkeznünk azokról, akik ennek lehetőségét mérhetetlen véráldozattal megteremtették: barátainkról, a testvéri Szovjetunióról, annak mindig segítőkész népéről, s a szocialista testvérnépek nélkülözhetetlen barátságáról. Nekünk különösen kedves ez a testvéri barátság, hiszen megyénkben egy várost, s egy ország acéliparát építettük fel a szovjet vasércre. Megyénkben ér véget a Barátság olajvezeték, s megyénk tőszomszédságában dolgozzák fel a szovjet nyersolaj millió tonnáit a százhalombattai gyárt óriásban. A magyar föld mélyének kincse, a magyar bauxit is csak a barátság segítségével válhatott azzá, aminek országszerte emlegetjük már: a magyar arannyá. Azzá a kinccsé, amire felépülhetett a székesfehérvári Könnyűfémmű, a Fémmunkás székesfehérvári gyára ... s ami óriási fejlődési ütemet biztosított a bauxitbányászatnak, s az ott foglalkoztatott emberek és családtagjaik ezreinek. Békés májusaink ünnepi örömében nemcsak saját eredményeink fényeit és árnyékait kell meglátnunk. A nemzetközi méretű harc még nem mindenütt teremte meg a béke gyümölcsét. A munka, s ennek ünneplése, a munkás és annak munkaeszközei még nem mindenütt szabadultak fel. S bár az Internacionálé ma már nemcsak mellékutcákban és díszes termekben, de a kozmoszban is felcsendül, nem egyformán és nem egyforma harcra buzdít bennünket. Mert a „Fel, fel, te éhes proletár” még nem mindenütt csak jelkép, sokhelyütt véres valóság. S hogy ezt megérthessük, szabad ünnepeink fényéből ki kell tekintenünk a világban folyó osztályharc más vonalaiba is. Az internacionalizmustól áthatva kiáltjuk: Veled vagyunk Vietnam! Igazságos harcukat minden tőlünk telhető módon támogatjuk. Meg vagyunk győződve róla, hogy az amerikai imperializmus semmiféle katonai kaland kiterjesztésével nem juthat előbbre. A hős vietnami nép győzni fog. Befejezésül ezeket mondta Herczeg elvtárs: — Minden igaz magyar hazafit, becsületes dolgozó embert büszkeség tölthet el, hogy szeretett hazánk, a Magyar Népköztársaság a nemzetközi küzdőtéren a haladó erőkkel egy sorban harcol az emberiség legszebb vágya teljesítéséért, a tartós és szilárd békéért. Büszkék lehetünk, hogy harcolunk és küzdünk a legszentebb ügyért, a szocializmusért, a kommunizmusért. Ezért érdemes dolgozni és mindent megtenni itthoni feladataink maradéktalan végrehajtásáért. *** A nagygyűlés után is rendígeteg ember maradt a téren. A díszemelvény színpaddá változott, ahol legelőször a fogyasztási szövetkezet ezüstkoszorús énekkara adott műsort. A körben felállított sátraknál ételt, italt kerestek és bőséggel találtak az ünneplők, míg délután újrakezdődött a kultúrműsor, este pedig utcabálon szórakoztak a fiatalok. A sárbogárdi ünneplők Fiatalok a menetben Együtt Mór: Az ifjúság ünnepe Zászlóerdő, virágpompa, kiváló fúvószene, s a becslés szerint hatezres ünneplő tömeg. Az ifjúság ünnepekéntkellene szólni a móri május elsejéről — az is volt — a felnőttek ezrei a járdákat, útszegélyeket foglalták el, aztán megjelentek a felvonulók között is. Az ünnepi menetet az általános iskolák, a gimnázium és szakközépiskola fiataljai nyitották meg. A több ezer felvonuló között meneteltek a vájáriskola, a kiváló vállalat címmel kitüntetett állami gazdaság szocialista brigádjai, a kincsesi bauxitbányászok, a Gyapjúmosó Vállalat, a Balinkai Szénbánya, az IKARUS, a Budalakk, a Fehérvárcsurgói Ásványbánya dolgozói. Képviseltették magukat az impozáns menetben a MÁV, a VOLÁN helyi kirendeltségének dolgozói, a járás ipari szövetkezetei, a móri Kossuth Tsz, a vízrendezési és talajvédelmi társulat. A járási székhely hivatalai és intézményei követték a sort, a kórház és az áfész, a kereskedelem dolgozóival. A Vértesi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság, a helyi sportolók és a Csepeli Fémmű helyi üzemének felvonulói zárták a májusi menetet a vörös drapériával bevont tribün előtt, melyen a járás és a nagyközség vezetői mellett ott voltak a szovjet hadsereg meghívott képviselői is. Az ifjúsági parkban vidám műsor szórakoztatta késő estig a móri ünneplőket. (Folytatás az 5. oldalon) 1