Fejér Megyei Hírlap, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-14 / 112. szám
FEJÉR MEGYEI HÍRLAP VASÁRNAPI MELLÉKLET Vacserna József: Karjaidban Szád világítson mesefényben, öleljél meg hétszer, hetedhétszer, simogass napraforgótenyerű sugárral, vagy verjél tízszírmú szelídséggel, hajnalban mosdass meg akarattal, — elindulhassak mese-szépen, és szemedben minden nap újra megnézhessem magam. (Kollár György rajza.) 8 100 éves a magyar műemlékvédelem Száz évvel ezelőtt, 1872. áprilisában a közoktatásügyi miniszter megalakítja a Magyarországi Műemlékek Ideiglenes Bizottságát, s a szervezet feladatává teszi a műemlékek összeírását, osztályozását és a hatósági védelem megszervezését. „Műemlék elnevezés alatt értetik a földben vagy a föld színén lévő minden olyan építmény és tartozéka, amely történeti, vagy művészeti emlék becsével bír” — így alkották meg a műemlék fogalmát, és számos nyugat-európai országot megelőzve hoztak törvényt hazánkban a műemlékek védelmére. Az ország akkori területén mindössze 48 emléket nyilvánítottak feltétlenül megőrizendőnek, összehasonlításul manapság 8251 építmény élvez műemléki védettséget! „Csak úgy biztosíthatja az ország művelődésének fejlődését, ha nem vágja el a múltba vezető szálakat. Minél mélyebbre nyúlnak a gyökerek, annál biztosabban áll a jövő fája, annál több reménységünk lehet a jövő gyümölcseire” — 1919-ben Kernstok Károly így fogalmazta meg a műemlékvédelem nemzeti jelentőségét. A Tanácsköztársaság idején dr. Éber László és Lux Kálmán irányítása alatt álló Országos Műemléki Hivatal a műemlékek gondozását, fenntartását, a tudományos kutatást, felmérést és ismertetést állította tevékenységének központjába. ÚJ MŰEMLÉKVÉDELMI TÖRVÉNY 1949-ben — az alkotmány kihirdetése után — megszületett az új, szocialista műemlékvédelmi törvény. És ha az újjáépítés korszakában nem is volt a műemlékek helyreállítására elég anyagi eszköz, e törvény alapjává vált a későbbi fejlődésnek, s annak a tevékenységnek, amelyet az Országos Műemléki Felügyelőség és a Budapesti Műemléki Felügyelőség azóta is folytat. Évente félmilliárd forinttal 450—500 műemlék helyreállítására kerül sor. Budapesten pedig 80—100 épületnél végeznek renoválást, rekonstrukciót. Folyamatos védelemben részesül közel 3000 egyházi épület és 5000 kastély, vár, romemlék, népi építészeti alkotás. És ami szinte egyedülálló a világon, ezekhez az emlékekhez az Országos Műemléki Felügyelőség tudta és beleegyezése nélkül nem lehet hozzányúlni. Gazdagok vagyunk-e műemlékekben, vagy szegények? Hiszen a tatár és török dúlás, az örökös harcok, háborúk többször is letarolták országunkat. Érdemes-e ennyit áldozni a „romokra”? Nagyon is érdemes. Elsősorban azért, mert a műemlékek történelmi korok hiteles dokumentumai, tudományos, kulturális értékük felbecsülhetetlen. Mint ahogy Merényi Ferenc igazgató és dr. Barcza Géza osztályvezető elmondták, a" külföldi kutatók valóságos lázba jönnek a római kori emlékeinktől, a honfoglalás előtti, a román stílusú, a gótikus, a reneszánsz, a török kori, a barokk, a klaszszicista remekeinktől, amelyek, ha nem is versenyezhetnek a spanyol, olasz, frama ,,óriásokkal", mégis különös csillogású ékkövei letűnt koroknak. Világhírű alkotásunk a jáki, a nyírbátori templom, a veleméri freskók, a pécsi ókeresztény sírkamrák. Műemlék épületeink a mai élet igényeinek kielégítésére is alkalmasak, azokban múzeumok, kultúrházak, iskolák, kollégiumok, gyermekotthonok, üdülők, szállodák, kórházak, szociális otthonok működnek. 1000 EMBER MUNKÁJA Az Országos Műemléki Felügyelőség központjában (az épület maga is műemlék, a híres Hatvany kastély) 140 tudós, kutató, régész, tervező mérnök, restaurátor dolgozik. Az építésvezetőségeken hatvan kiválóan képzett szakember irányítja a munkát, 70 800 fizikai dolgozó segítségével. A központban 20 000 kötetes nagyhírű könyvtár áll a kutatók rendelkezésére, rajz, fénykép és terv archívumaikban a Magyarországon fellelhető összes műemlék írásos dokumentumait, terveit őrzik. A műemlékvédelmi jogszabályaink olyan jól alkalmazhatók, hogy csak az utóbbi két hónapban négy, műemlékekben gazdag ország kérte idegen nyelvű fordításait. Az 1965-ben a Velencében elfogadott CATRA is magyar módszert vett át. Ezért is döntött úgy az UNESCO keretében működő ICOMOS A műemlékvédelem nemzetközi szervezete, hogy kongresszusát 1972. júniusában hazánkban rendezi meg. A világ minden tájáról tudóst és világhírű kutatók százait várják a tanácskozásra. Szüts Dénes A budai vár Rondellája BIZALOM Demokratizmus. Tanár és diák kapcsolata a kollégiumi életben. Gyakran tettek példázzák, hogy ezek nem csupán szavak. Olykor azonban mindez diákönkormányzati üresjárat, vagy tekintélyféltő dirigálás. Az elmúlt hetekben tartott kollégiumi tári értekezleten egyik előadó tanár példákat sorolt fel arra, hogy egyes kollégiumig nevelők bizalmatlansággal, merev, idejétmúlt szabályok kényszerével próbálnak „nevelni”. Később egy hozzászóló kihúzta a bírálat „méregfogát”, mondván: az nem is pedagógus volt, már azóta kereskedő! Tudom, hogy a pedagógusok többsége tiszta szívvel dolgozik az ifjú nemzedék neveléséért. Magam is — bár a pedagógus társadalmon kívül élek — ismerem a bizalmatlanság és tekintélyféltés néhány megmosolyognivaló esetét. Olyan iskolaigazgatót, aki leselkedik, diáklányai után, olyan kollégiumi vezetőt, aki önálló véleményéért (mivel a kollégiumot érte bírálat) a „pedagógia csődjének” nevezett egy tevékeny és jó tanuló diáklányt. Arra is volt példa, hogy azt a diáktanács vezetőt, aki a diákok érdekét képviselte, azzal marasztalták el, hogy a diákok uszályába került. Ám nem lett azóta mindegyikünk kereskedő! A tájértekezleten is szenvedélyesen érvelt igaza mellett egy tanár, aki a „három lépés távolság” pedagógiáját vallotta a tanár és diák kapcsolatában. Nem hiszem, hogy a tiszteletadás feltétele valamilyen „lépéstartás” lenne. Helyesen mondta egy másik pedagógus, hogy bizalmatlansággal nem lehet megnyerni — a bizalmat! A serdülő nagyon érzékeny arra, hogy tanárai bíznak benne. Nem sokat ér az a fegyelem, mely a félelmen — és nem a megértésen, a kölcsönös tiszteleten — alapszik. A pedagógiában is a szavaknál jobban nevel a személyes példa, az emberi magatartás, a személyes kapcsolat a diákkal. Az emberség és a tudás — a tisztelet (ha úgy tetszik: a tekintély!) szülője. Bizalom és tekintély nem zárja ki egymást. Inkább feltételezi. Hiszen, ha valakiben megbízunk, már tiszteljük is, persze nem félelemmel — „csupán” gyermeki, ifjúi szeretettel. „Csak azt fogadom bizalmamba, aki kiérdemelte! — kardoskodott a „három lépés távolság” pedagógusa. Igen, de hogyan érdemelheti ki a diák, ha még nem bíznak benne? Melyik legyen előbb: a bizalom, vagy az érdem? Úgy vélem, hogy a bizalom előlegezésében olykor a „kockázatig” is elmerészkedhetünk. Hitelt érdemlő makarenkói példa, midőn a tolvaj fiúra bízta a pénzt. És nyert a bizalmat valló pedagógia! Az iskolai, kollégiumi demokratizmus sarktétele — a bizalom. Bízni abban, hogy a diákok magukban hordozzák a felnőttség „rügyeit”, a tartalmasan élni hajlandóságait, a jobbá-többé válás igényét. S talán nem haszontalan, ha olykor — a bizalom jegyében — kissé kételkedünk a magunk megszokott, pedagógusi elveiben. Mert a megrögzött „elvek” könnyen előítéletté ferdülhetnek. Az emberi bizalom nagy erő. És mélyen emberi tulajdonság. Az együttműködés hajszálgyökere. (b. *.) Villák, telkek, válások „Egy személy, illetőleg család személyi tulajdonának mértéke: két építési telek, ezek közül egy lakó- és egy üdülőtelek." (A 7/1970. (IV. 16.) ÉVM—PM—IM számú együttes rendelet a személyi telektulajdon mértékéről 2. § 1. bekezdése.) •Z-ÉK VÁLNAK Megvallom, nemigen foglalkoztatott a telekrendelet sem annak készítése során, sem annak megjelenésekor. Mindösze kicsit bosszankodtam, hogy megint valami „kiszivárgott”, valaki megint fecsegett, s aztán elintéztem annyival, hogy ha kiszivárgott, ha nem, nem lehet társadalmi jelentőségű kérdés. Mert csak presszókban, irodákban beszéltek róla. Egyetlen üzemben sem váltottak át a munkaversenyről vagy a termelékenységnövelésről folyó beszélgetésből a brigádtagok a készülő telekrendeletre. Tehát nem milliókat érintő kérdés. Gondoltam. S ma már tudom, hogy nem is az. De többek között azt is tudom ma már, hogy százezreket érintő kérdés. No, nem lélekszámban, csak forintokban. Száezer forintokban mérhető kérdés. S erre mégiscsak oda kell figyelni, mint például Z-ék válására. Mert Z-ék válnak, azazhogy váltak. Már 1969-ben, amikor az a bizonyos „kiszivárgás” történt. És ez volt számomra, s mindazok számára a meglepő, akik ismerték Z-éket. Mert ez a két remek sráccal és egy jólmenő zöldségesüzlettel megáldott házaspár szememben a házasságok mintapéldánya volt. Szorgalmukat legalább anynyira becsültem, mint józan életmódjukat. Mert Z-ék hangyaszorgalommal élték életüket, végezték munkájukat. Nem is irigyeltem tőlük sem a szövetkezeti lakást, sem a balatoni telket. Még a kocsit sem. De még azt is megértéssel fogadtam, hogy kis külvárosi kertjükön előbb a korszerű zöldségtermesztésre, aztán virágtermesztésre rendezkedtek be. Sőt, a megkezdett egyemeletes épületet sem irigyeltem tőlük, hiszen bizonyára a gyerekeikre gondoltak. Mert Z-ék előrelátóak voltak, amióta ismerem őket. ÉS ELŐRELÁTTAK Olyannyira, hogy fel tudták időben mérni, ha négyesben élik továbbra is az életüket, akkor bizony egy családnak minősülnek, s ehhez mérik személyi tulajdonuk jogosságát is. Márpedig egy balatoni villa, telekkel, egy öröklakás és egy városszéli telekre épített kétszintes házacska még akkor sem maradhat személyi tulajdonukba, ha a házat éppenséggel a gyerekek nevére íratták már. De azt is felmérték, hogy a telek, a villa meg a ház mindenképpen jobban kamatozik manapság, mint az egy évre tartósan lekötött takarékbetét. És igazuk volt. Az azóta végrehajtott építőanyag-áremelés jócskán megkamatoztatta a korábban ingatlanokba, pontosabban házingatlanokba fektetett összeget. Hát így történt, hogy élet- és vagyonközösségüket egy szép napon megosztották. Persze, lehet, hogy Z-ék mégiscsak rosszul éltek. Csalva és csalatva egymás mellett, s ők igazán nem tehetnek arról, hogy a látszat a valóság ellen szólt. Végtére is törvényesen váltak, a válás kimondva, és kimondatlanul is hitelesíti, hogy két, egymáshoz nem illő ember életközösségét szünteti meg. CSAKHOGY Az indítékok hitelességét igazán nem vonhatja kétségbe a külső szemlélő, különösen nem akkor, amikor már mint következmény ott áll a törvényes válás ténye. Csakhogy Z-né a vagyonmegosztás során nevére íratott balatoni villácskában, no meg az ugyancsak birtokába került városszéli kétszintes házikójában éppen úgy ritkán él egyedül, mint Z az öröklakásban. Hát persze, hogy nem él egyedül — kapaszkodhat most bele az Olvasó az elkövetett logikai hibába, hiszen Z-éknekkét gyereke volt, illetve van, s azok vagy itt vagy ott, vagy itt és ott élnek, tehát az egyedüllétet kizárják. Valóban így van. Méghozzá pontosan „megosztották” maguk között a gyerekeket is — mint jó szülőkhöz illik —, s az egyik a városszéli házacskában, a másik az öröklakásban él anyjával, illetve apjával. És nem ritkán azokkal együtt. Történt ugyanis, hogy Z-ék válás után hol a Balatonnál töltöttek együtt néhány szép napot-hetet, hol az öröklakásban álmodják vissza szépnek hitt házaséletük éveit, hol meg a városszéli házban meditálnak a múltról. S még valamiről: egy telekről, egy telkecskéről, s azon egy parányi üdülőről. Mert a három ingatlan, ami rendelet megjelenésével egy családnak soknak bizonyult, az a válás tényével bizony hogy eggyel kevesebbé vált, mint a törvényes lehetőség. VILLÁK, TELKEK, VÁLÁSOK Megtiltani persze nem lehet senkinek, így Z-éknek sem, hogy két különálló ember, függetlenségének, pontosabban telekkönyvi függetlenségének megtartása mellett időközönként feladja függetlenségi törekvéseit, s akár ott is aludjon egy másik nembeli embertársánál. Hiszen nem egyedülálló példa, hogy válás után két ember ismét egymásra talál. Ámde amikor a telekkönyvi függetlenség határozza meg az „érzelmeket”, amikor Z-ék és B-ék meg T-ék egészen váratlanul válnak, az embernek különös gondolatai születnek. Lehet, hogy csupáncsak azért, mert a szóbanforgó rendelet 2. paragrafusának 1. bekezdése így szól: „Egy SZEMÉLY, illetőleg CSALÁD személyi tulajdonának mértéke: két építési telek, ezek közül egy lakó- és egy üdülőtelek...” S hogy két bekezdéssel lentebb e paragrafus így folytatódik: .......egy építési telekként kell számításba venni.... a lakó üdülőépületet... szövetkezeti lakást. a társasházban levő öröklakást___ önálló ingatlanként telekkönyvezett üdülőegységet.” Lehet? Ha igen, úgy MEDDIG? Kátay Antal 1972. május 14.