Fejér Megyei Hirlap, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-01 / 127. szám

2 tiruilai elüt a jepen A kínai viszony HOSSZÚ történelmi fejlő­dés után a jelek szerint most érkezett új és döntő szakaszá­ba az a folyamat, amelynek során tartósan rendeződik és új­ formákat­ kap a világ ve­zető hatalmainak kapcsolata. Ennek a példája mindenek­előtt Nixon szovjetunióbeli látogatása, s mindenképpen ehhez a körhöz tartozik nem­csak az amerikai elnök pe­kingi útja, hanem az NSZK úgynevezett keleti szerződé­seinek ratifikálása is. Termé­szetesen minden eseményt összetett módon, csakis a ma­ga érdeme szerint lehet meg­ítélni. Azt a tényt azonban semmiképpen sem lehet ta­gadni, hogy folyamatban van a vezető hatalmak közötti kapcsolatok felülvizsgálása. Rendkívül érdekes része ennek a folyamatnak a japán —kínai viszony alakulása.. Ja­pán mindmáig az Egyesült Államok legfontosabb ázsiai szövetségese, s a szigetország valójában amerikai támasz­pont. Ennek a ténynek a je­lentőségét még fokozza, hogy az elmúlt két évtized látvá­nyos fejlődése során Japán a tőkés világ második legna­gyobb gazdasági hatalmává nőtt. Az a tény, hogy Japán az Egyesült Államok fegyve­res bázisa, látszólag egyértel­műen hűvössé tette Kína és Japán kapcsolatait. Japán a legszorosabban együttműkö­dött a Tajvanra menekült Csang Kaj sek klikkel, a pe­kingi kormány pedig hevesen és élesen ostorozta a Szato kormány politikáját. Ez az egyértelműség azon­ban csak látszólagos volt. Va­lójában Kína és Japán kap­csolatát már évek óta bizo­nyos „­keleti kifinomultság” jellemezte. Hosszú évek óta az volt a szokás, hogy — többnyire egy volt külügymi­niszter vezetése alatt — Ja­pán kereskedelmi küldöttség utazott Pekingbe a két ország közötti kereskedelmi szerző­dés megkötésére. Ezt a dele­gációt minden esztendőben fogadta Csou En-laj kínai mi­niszterelnök, s a küldöttség aláírt egy olyan, egyáltalában nem gazdasági jellegű nyilat-*­kozatot (úgynevezett „memo­randumot”) amely egyetérté­sét fejezte ki a Kínai Népköz­­társaság nemzeti külpolitikai célkitűzéseivel. (Például ab­ban az ügyben, hogy Tajvan Kína része.) Ezért is nevezték a japán—kínai kereskedelmet , ,memorand­um-kereskedelem­­nek”. A lényeges ennek a kap­csolatnak a megítélésében: a kereskedelmi forgalom mére­tei. Ez a forgalom olyan ro­hamos gyorsasággal nőtt, hogy 1971-ben már megköze­lítette az egymilliárd dollárt. Ezzel Japán Kína első számú kereskedelmi partnerévé és voltaképpen a kínai iparosítás legfontosabb külső tényezőjé­vé vált. Némileg erőteljesebb fogalmazásban úgy is lehetne mondani: ma elsősorban Ja­pán az a hatalom, amely Kí­nát­ felszereli. Közismert, hogy talán egyetlen tőkés országban sem fűzik olyan szoros és nyílt személyi és szervezeti kapcsolatok a monopoltőke csúcsait a politikai döntések meghozóihoz , mint éppen Japánban. Ebből a szempontból mind­két fél számára lehetőséget kínált Nixon pekingi látoga­tása, az a kísérlet, hogy az amerikai és a kínai hatalom­­politikai törekvéseket egyez­tessék. A nyugati sajtó alap­hangja az volt, hogy Japánt „kínos sokk” érte, mert nem tájékoztatták előre az elnöki látogatásról. Nem kétséges, hogy Nixon döntése valóban kínos volt Szato japán mi­niszterelnök számára, aki — noha részt vett ugyan a Kíná­val folytatandó „kettős poli­­ka” kidolgozásában —, mégis egész politikai karrierjét a Washingtonnal való egyoldalú együttműködésre tette fel. Mindez azonban másodla­gos jelentőségű és azt kell mondani, hogy a nyugati saj­tónak a „japán sokkról” szóló híradásai erősen túlzottak voltak. Valójában Nixon kí­nai útja egyenesen alkalmat adott Japán vezetőinek arra, hogy csökkentsék kínai politi­kájuk „kétarcúságát” és a rendkívül szoros gazdasági kapcsolatokat politikai köze­ledéssel párosítsák. Peking a jelek szerint tel­jességgel megértette ezt a le­hetőséget. Csou En-laj mi­niszterelnök Japán egyik el­lenzéki pártjának, a naciona­lista-buddhista komeito párt­nak a küldöttsége előtt kije­lentette: szívesen látja a „Szato után következő japán miniszterelnököt Pekingben” és a kapcsolatok rendezését követően kész ellátogatni To­kióba. Tekintve, hogy a nem­zetközi politikában ma már köztudott Szato miniszterel­nök küszöbön álló visszavo­nulása — a Csou En-laj nyi­latkozat fogalmazása egyálta­lában nem zárja ki a gyors magas szintű érintkezésfelvé­tel lehetőségét, így értékelte a helyzetet Tokió is. Fukuda külügyminiszter — Szato eset­leges utódja — azt mondotta: kormánya kész viszonozni a kínai közeledést. A jelek tehát mindenképpen arra vallanak: Japán a belát­ható jövőben nemcsak Kína elsőszámú külkereskedelmi­gazdasági partnere lesz, ha­nem politikai kapcsolataik is normalizálódnak. TEKINTETBE VÉVE azt a tényt, hogy itt egyrészt a vi­lág legnagyobb lélekszámú országáról, másrészt a világ harmadik ipari-gazdasági ha­talmáról van szó — a kap­csolatok új formáinak min­denképpen rendkívüli nem­zetközi jelentőségük van. — i — e fi KGST tudományos főhadiszállása A KGST-országok tudo­­*’*■ mányos és műszaki hi­vatalainak vezetőiből meg­alakították a Tudományos és Műszaki Együttműködési Bi­zottságot. Alábbi cikkünk az új KGST-szerv feladataival foglalkozik. , A szocialista országok tudó­sainak, mérnökeinek és kons­truktőreinek közös munkáját a mind szorosabb együttmű­ködés jellemzi. A KGST-or­­szágok a szervezet megalaku­lása — vagyis több mint húsz év — óta rendszeresen kicse­rélik egymás között az elmé­leti és kísérleti kutatások eredményeit, a gyakorlati ta­­­­pasztalatokat, s összehangol­ják a fontosabb tudományos és műszaki problémák megol­­­dását. A testvéri együttműködés Mindegyik partner számára ■lehetővé teszi, hogy gyarapít­sa és szilárdítsa saját országa tudományos és műszaki telje­sítőképességét. Hogy milyen lehetőségek kínálkoznak eb­ben a vonatkozásban, tanúsít­ja az a tény, hogy a KGST- országokban körülbelül egy­millió ember dolgozik tudo­mányos területen. Ez a világ valamennyi tudományos dol­gozójának hozzávetőlegesen egyharmada. A tudósok előtt széles táv­latokat tár fel a szocialista gazdasági integráció komplex programja. Nemcsak azt tűzi ki feladatul, hogy az együtt­működés keretében közösen dolgozzanak ki bizonyos tu­dományos témákat, hanem azt is, hogy hangolják össze a közös tudományos kutatások taktikáját és stratégiáját. Az okmány kimerítően fog­lalkozik a tudományos integ­ráció, a műszaki fejlődési szint emelése kérdéseivel. Ho­gyan valósul meg ez a prog­ram? Mi történt már eddig és mi várható ez irányban a közeli jövőben? Hogy ezt megtudjuk, a KGST új szer­véhez, a Tudományos és Mű­szaki Együttműködési Bizott­sághoz fordultunk. A KGST 25. ülésszakának döntése alap­ján alakult bizottságban el­mondották, hogy az új szerv, amely a tudományos és mű­szaki kutatások foglalkozó és időközben megszűnt állandó KGST-bizottság hatáskörét vette át, már megkezdte a munkát. A szocialista orszá­gok tudósai előtt álló problé­mák sokaságából kiválasztot­ták a legfontosabbakat. Íme néhány abból a fő témakör­ből, amelyet albizottság leg­fontosabbnak tart: a bioló­giai élet területén végzendő kutatások, a világtengerek főbb térségeinek tanulmányo­zása, az élelmiszerek tápérté­kének növelése, a műanyagok szintézise, új félvezetők és számítótechnikai eszközök létrehozása. E témák mielőbbi kidolgo­zására az együttműködés leg­hatékonyabb formáit vá­lasztották ki, így például az érdekelt országok 34 koordi­nációs központnt hoztak létre. A koordinátori funkciót rend­szerint az adott területen leg­kiemelkedőbb eredményeket elérő országok tudományos, kutató, illetve tervezőintéze­tei, intézményei töltik be. A faanyagok komplex haszno­sítása témakörében például az Európa-hírű pozsonyi ku­tatóintézet tölti be a koordi­nátori szerepet. De megemlít­hetnénk még, természetesen más témakörben, a Szovjet Tudományos Akadémia pus­­csinói biofizikai intézetét, vagy a katalízis kutató szibé­riai intézetet, és így tovább... A KGST-országok rendel­kezésére állnak az olyan egyesülések is, mint például ideiglenes nemzetközi tudós­kollektívák, közös laboratóri­umok, nemzetközi tudomá­nyos, kutató és tervező in­tézmények. A moszkvai veze­tés­tudományi intézetben pél­dául megalakult a tudósok nemzetközi kollektívája. A komplex program ennek a kollektívának is adott felada­tot , végezzenek kutatáso­kat, felméréseket a szerve­zett irányítás, a kibernetika és a művelet-kutatás terüle­tén. Hamarosan megkezdik gya­korlati tevékenységüket az egészen új típusú nemzetközi szervezetek — a tudományos és termelési egyesülések. Ezek a „trösztök” együttesen vég­zik majd az új géptípusok ki­alakításával kapcsolatos ku­tatásokat, tervezéseket és próbákat. Másik funkciójuk lesz a közösen kialakított gép­típusok gyártása és szállítása az érdekelt országoknak. Természetesen nem sza­bad megfeledkezni a régi, jól bevált együttműködési for­mákról sem. A bizottság sok figyelmet szentel az együtt­működésnek az előretervezé­­sek, a káderképzés, a korsze­rű műszerekkel való ellátás kérdéseinek is. A korábbiak­hoz hasonlóan, de nagyobb méretekben folytatódik a ku­tatások eredményeinek kicse­rélése. A Szovjetunió kezde­ményezésére a bizottság első ülésén javaslatot vitattak meg a tudományos és mű­szaki felfedezésekkel kapcso­latos adatok cseréjéről. A tudomány nemzetközi gyakor­latában először jött létre ilyen rap"-'tapodás. Ip1"7. csak a tesvérnének szocialista közösségé­nek körülményei között vált lehetővé. Jurij Szinyakov (APNEES) HÍRLAP Ratifikálták a szovjet— npgatnémet szerződést Moszkva A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének szer­dai ülésén, a Kremlben And­rej Gromiko szovjet külügy­miniszter mondott először beszédet a Szovjetunió kor­mánya nevében. A szovjet—nyugatnémet szerződés legfőbb jelentősé­ge Gromiko szerint abban je­lölhető meg, hogy „meghúz­za a záróvonalat a szovjet— nyugatnémet kapcsolatok hosszú feszültségi időszaka után, amely feszültséget az NSZK vezető köreinek politi­kája idézett elő.. Megteremti a szükséges politikai és jogi alapot a jószomszédság és a békés, kölcsönösen előnyös együttműködés számára a Szovjetunió és a Német Szö­vetségi Köztársaság között mindkét ország népeinek, az európai béke megszilárdítá­sának érdekében.” A háború után először eb­ben a szerződésben rögzítet­ték egy nagy tőkés országgal, méghozzá a hitlerista Német­ország egyik jogutódjával a Lengyel Népköztársaság nyu­gati határait és az NDK— NSZK közötti határokat —, hangsúlyozta Gromiko. „En­nek a ténynek kétségkívül elsőrendű jelentősége van a szocialista közösség nyugati határainak megszilárdítása szempontjából.” A következőkben elmon­dotta, hogy a szerződés alá­írói kötelezettséget vállaltak az erőszak alkalmazásáról való lemondásra, s ez a tény hozzájárul a fenti elv meg­erősítéséhez az egész konti­nens viszonylatában. Emlé­keztetett az NSZK és az NDK között létrejött megál­lapodásokra, s hangoztatta, hogy az NDK elleni minden­nemű diszkrimináció meg­szüntetése a kor sürgető kö­vetelménye. Végül a külügyminiszter arról beszélt, hogy a szerző­désben mindkét fél kifejezte készségét az európai bizton­sági konferencia előkészítésé­re. A moszkvai szerződés ha­tálybalépésének körülményei között, illetve a nyugat-berli­ni négyhatalmi megállapodás realizálódásával a biztonsági értekezlet előkészítésének „konkrét gyakorlati síkra kell terelődnie azzal a céllal, hogy az értekezletet a legkö­zelebbi jövőben meg lehes­sen tartani” —, jelentette ki Gromiko. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa két háza külügyi bi­zottságainak nevében az el­nökségi ülésen Mihail Szusz­­lov, a Szövetségi Tanács kül­ügyi bizottságának elnöke, az SZKP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Központi Bizott­ság titkára mondott beszédet. A szovjet-­­nyugatnémet szerződés — állapította meg a szónok — egyenlő mérték­ben megfelel mindkét ország érdekeinek, s egyik fél szá­mára sem nyújt egyoldalú előnyöket, ugyanakkor meg­teremti a feltételeket ahhoz, hogy alapvető fordulatot ér­jenek el a két ország viszo­nyában. Most gyakorlati lé­pésekre van szükség a szer­ződés minden pontjának kö­vetkezetes végrehajtása érde­kében. Az SZKP Politikai Bizott­ságának tagja végül hangoz­tatta, hogy a Kommunista Párt és a szovjet állam a to­vábbiakban is aktív tevé­kenységet kíván folytatni a különböző társadalmi rend­szerű országok közötti békés együttélés elveinek elfogadta­a­tása érdekében ugyanakkor erélyesen visszaveri az im­perializmus agresszív politi­káját. A Legfelsőbb Tanács el­nökségének ülésén ezután to­vábbi felszólalások hangzot­tak el, majd Nyikolaj Podgor­nij, a Legfelsőbb Tanács el­nökségének elnöke mondott záróbeszédet. A Szovjetunióban a szov­jet—nyugatnémet szerződés megkötését jogosan tekintik a háború utáni időszak egyik legfontosabb történelmi ese­ményének — mondotta a szovjet államfő. Méltatta a szovjet—nyugat­német kapcsolatokban az utóbbi időben végbement elő­nyös változásokat, majd ar­ról beszélt, hogy a szerződés hatálybalépése nagy hatással lesz az egész európai légkör­re, megnyitja az utat a nyu­gat-berlini négyhatalmi meg­állapodás realizálásához. A napirendre kerülő legfőbb kérdések ezen kívül a szovjet államfő szerint a következők a két német állam viszonyá­nak rendezése, az NDK és az NSZK felvétele az ENSZ-be, a Csehszlovákia és az NSZK közötti szerződés kölcsönösen elfogadható alapon történő megkötése, az európai bizton­sági konferencia előkészíté­sének gyakorlati síkra való áttétele. Ezután Nyikolaj Podgornij felolvasta a szovjet—nyugat­német szerződés ratifikálásá­ról szóló törvényerejű rende­let szövegét. Ezt az elnökség tagjai egyhangúlag jóvá­hagyták. A Legfelsőbb Tanács el­nöksége ugyanezen az ülésen úgy döntött, hogy megvizs­gálásra a szövetségi, illetve a nemzetiségi tanács külügyi bizottsága elé utalja az idén április 9-én megkötött szov­jet—iraki szerződést. (MTI) A Szovjetunió Legbelsőbb Tanácsának elnöksége ratifikálta a szovjet—nyugatnémet szerző­dést. Képünkön: Podgornij államfő (bal oldalt) méltatja az aláírást. Az előtérben: Leonyid Brezsnyev. (Telefoto — Fejér megyei Hírlap) Csütörtök, 1972. június 1 Nixon Varsóban Varsó Márkus Gyula, az MTI varsói tudósítója jelenti: Nixon amerikai elnök Te­heránból szerdán délelőtt egynapos hivatalos látoga­tásra a lengyel fővárosba érkezett. A repülőtéren államfőnek kijáró tisztelettel fogadták Nixon elnököt. A várócsar­nok homlokzatát lengyel és amerikai állami zászlók dí­szítették, disszázad sorako­zott fel. A magasrangú ven­déget huszonnégy ágyú dísz­­sortüze köszöntötte. A repülőgépből kilépő Ric­hard Nixont Henryk Jablons­­ki az államtanács elnöke majd Piotr Jaroszewicz mi­niszterelnök üdvözölte. (MTI) Haiphongot bombázták Saigon A dél-vietnami hadszínté­ren szerda hajnalban minde­nekelőtt az ostromlott Kon­­tum tartományi székhely tér­ségében folytak heves harcok. A saigoni hadvezetőség elis­merte, hogy a népi erők egységei még mindig a vá­ros belterületén tartózkodnak, de hozzáfűzte, hogy az „el­lenség kivonulóban van” ... Közben a B—52-es repülő­gépek szerda hajnalban is­mét szőnyegbombázásokat hajtottak végre a város és környéke ellen. Az Egyesült Államok sai­goni hadvezetősége szerdán bejelentette, hogy B—52-es hadászati repülőgépek ked­den Haiphongot és környé­két bombázták. A hadvezető­ség szerint bombatámadás érte Haiphong rakodópálya­udvarát is. DIFK-nyilatkozat Párizs Az amerikai delegáció szerdán délelőtt ismét el­utasította a VDK és a DIFK küldöttségeinek azt a javaslatát, hogy csütörtökön üljön össze a Vietnam-kon­­ferencia. A DIFK-küldöttség szóvivője ezzel kapcsolatban újságírók előtt szerdán dél­ben kijelentette: a DIFK to­vábbra is kitart a tárgyalá­sok folytatása mellett, mert csak így lehet megtalálni a probléma politikai megoldá­sát. A szóvivő nyomatéko­san hangsúlyozta: ismét fél­reérthetetlenül le kívánja szögezni, a DIFK nem „kom­­munista rendszert” akar te­remteni Dél-Vietnamban, mint ezt amerikai részről ál­lítják. A DIFK a nemzeti egyetértés kormányának megalakítását sürgeti, mely­nek feladata az igazán sza­bad és demokratikus válasz­tások előkészítése lesz. A DIFK semmiféle „megtor­lást” nem tervez, a nemzeti egyetértés kormányának biz­tosítania kell mindenki szá­mára a demokratikus sza­badságjogokat és a termelési eszközök magántulajdonát is. A szóvivő ezzel kapcsolat­ban emlékeztetett arra, hogy a felszabadított területeken, így például a májusban fel­szabadított Quang Tun tarto­mányban a népi forradalmi bizottság felszólította a sai­goni kormányzat tisztviselőit, hogy­­maradjanak hivataluk­ban és folytassák rendes te­vékenységüket. Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye a Nixon-látoga­­tás után Moszkvában kiadott közleménynek Vietnamra vonatkozó megállapításairól, a szóvivő kijelentette: abban az amerikai fél csak megis­mételte korábbi álláspontját, melyet a DIFK eddig is el­utasított. A Szovjetunió vi­szont újból kifejezésre jut­tatta, hogy támogatja a vi­etnami nép igazságos harcát, s helyesli a VDK-nak és a DIFK-nek a párizsi konfe­rencián előterjesztett éssze­rű javaslatait, melyek­­reális alapot nyújtanak a probléma rendezésére. (MTI)

Next