Fejér Megyei Hirlap, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-25 / 148. szám
Vasárnap, 1972. június 25. Számítástechnikai módszerek az államigazgatásban és a jogtudományban A szobában köröskörül könyvekkel rakott polcok, a könyvekből cédulák kandikálnak ki, látszik, hogy állandóan használják őket. Többségükben vezetéstudománnyal, államigazgatással, statisztikai kérdésekkel foglalkozó művek. A szoba gazdája dr. Kovacsics József professzor, az ELTE jogtudományi karának tanszékvezető tanára, fiatalos könnyedséggel siet a látogató elé, minket cigarettával kínál, maga pipára gyújt , és javasolja, zakó nélkül, ingben folytassuk a beszélgetést. A statisztika egyik legnagyobb hazai szaktekintélye, a szigorú számok, kimutatások embere tettekkel és szavakkal is fesztelenségre biztat. — Professzor úr, mikor találkozott Ön először ezzel a fogalommal: számítástechnika? — Ezerkilencszáznegyvennyolcban, az akkori népszámlálásnál. Igaz, akkor még ez a tudomány eretneknek számított a vele kapcsolatos könyvek indexen voltak. Az élet azonban már akkor is, abban a helyzetben is túllépett az engedélyezett formákon, az akkori népszámlálás adatait természetesen lyukkártyás gépekkel, kezdetleges számítástechnikai módszerekkel dolgoztuk fel. Legfeljebb nem beszéltünk róla. Ez volt az én első találkozásom a számítástechnikával, később 1957-től lehetséges szabadidőm nagy részét is ennek a tudománynak szenteltem. Pontosabban a számítástechnika és a kibernetika módszereinek alkalmazásával foglalkoztam az államigazgatási és igazságügyi munkában. — Négy nap múlva Székesfehérváron „A számítástechnikai és kibernetikai módszerek alkalmazása” című előadás sorozatban az Ön megnyitó előadása az államigazgatási és igazságügyi munka információ szervezéséről és gépesítéséről szól. Feltehetőleg nemcsak a hazai tapasztalatokról kíván beszélni. — Természetesen nem, az államigazgatás kibernetizálása irányában tett intézkedéseket külföldön is tanulmányoztam. E problémák ma a szocialista államok legtöbbjében a politikai vezetés kulcskérdései között szerepelnek. Így van ez a Szovjetunióban is.Az SZKP Központi Bizottsága és a Szovjetunió minisztertanácsa határozatot hozott az igazgatási munka egyszerűsítésére, olcsóbbá tételére (1970-ben az igazgatási apparátusok fenntartási költségeit 1,7 milliárd rubellel kell csökkenteni), automatikus igazgatási rendszerek bevezetésével, a vezetők és beosztottak munkaidejének racionálisabb felhasználására. Lengyelországban, Csehszlovákiában, Jugoszláviában a minisztertanács mellett működik az államigazgatás fejlesztésének feladataira alakult kutatóintézet. Jugoszláviában például 27 különböző közigazgatási szervnek van elektronikus számítógépe. A kisebb szervezetek, például községi szkupatinák és munkaszervezetek egyesített eszközökkel közös elektronikus központokat hoztak létre. Szövetségi szinten létre kívánnak hozni egy új szervet, amelynek az lenne a feladata, hogy segítséget nyújtson a közigazgatási szervezeteknek az adatok automatikus feldolgozására való áttérésnél. — Milyen tapasztalatokra tett szert a professzor úr a tőkésállamokban? — Csak két országról szólnék. Az NSZK-ban 1960-ban létesült egy koordinációs és tanácsadó iroda a számítástechnika államigazgatási alkalmazásának az elősegítésére és kidolgozására. Náluk egyelőre még átfogó államigazgatási rendszere— szervezési célok nélkül —, megkezdődött a számítástechnikai eredmények nyújtotta lehetőségek hasznosítása. Franciaországban 1971 végén a közhivatalok 750 számítógéppel rendelkeztek. Ez Franciaország számítógépparkjának 10 százalékát jelenti. A géppark fokozatos bővítése Franciaországban is számos szakmai strukturális és politikai problémát vet fel. Ott is felmerült a tevékenységi körök pontos elhatárolásának a szükségessége a közhivatalok munkájában. A közhivataloknak 1975-re 1560 számítógéppel kell rendelkezniük. — Milyen hazai eredményekről számolhatunk be e témakörben? — Hazánkban is megkezdődhetnek az államigazgatás komplex fejlesztésének az előkészületei. Megjelent a Minisztertanács 1012 1972 (IV. 27.) sz. határozata az 1971— 1985 közötti időszakra szóló távlati tudományos kutatási tervről. Ennek a második fejezete a közigazgatás komplex tudományos vizsgálatáról a következőket tartalmazza: A kutatás tárgyai a közigazgatás fejlesztésének komplex tudományos megalapozása, különös tekintettel a napjainkban lezajló tudományos— technikai forradalom és ennek az igazgatás egész struktúráját átalakító hatására. Az államigazgatási tevékenység folyamatos fejlesztésére, ügyvitelének korszerűsítésére, a hatékony működést elősegítő információs rendszerek és technikai eszközök alkalmazási módszereinek kidolgozására, továbbá a szükséges koordinációs feladatok ellátása érdekében, a Kormány Gazdasági Bizottságának 1971 június 15-én hozott 10.152/1971. számú határozata alapján — Államigazgatási Szervezési Intézet hazánkban is megalakult. Egyébként — éppen Fejér megyében — kísérleti jelleggel többször is vizsgáltuk egyes tanácsok, vagy egyes államigazgatási munkakörök lehetőségeit a kibernetizálásra. Én személy szerint szeretném ha az államigazgatás kibernetizálásában, a számítástechnikai módszerek alkalmazásában Fejér megye járna az élen. — Véleménye szerint melyek azok a problémák, amelyek a gyors előrehaladást megnehezítik? — Hazánk elektronikus gépparkjainak munkája nem mindenben felel meg azoknak a követelményeknek, amiket mi a gépekhez fűztünk. A hibák okait több tényezőben jelölhetjük meg: Elmarad a gépesítés előtt kilátásba helyezett létszámmegtakarítás, nem módosítják a meglévő információs rendszert, hanem a meglévőt gépesítik, a bevezetés időszaka hosszúra nyúlik és ami számunkra különösen fontos, a vezetés nem mindenütt vesz részt a géprendszer működtetésében, a nagy költséggel beállított gép idegen test marad a szervezet alakításában, a munka ellenőrzésében. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy például a tanácsi igazgatás megyei egységeinek káros és költséges volna a saját információs rendszerüket, például a jogszabálynyilvántartás gépesítését, vagy a tanácsi igazgatási nyilvántartások gépesítését külön-külön kidolgozni. De ugyanez áll a megyei, rendőrfőkapitányságokra, sőt azt is mondhatjuk, egyetlen szakigazgatási ág információs rendszerét, még a lakás- és kommunális információs rendszert sem volna célszerű 15—20 helyen kikísérletezni. — Ezek után mitjavasol az első gyakorlati lépésként? — Az államigazgatási munka komputerizálásának előfeltétele a kutatás, az elektronizáláshoz szükséges egységes fogalomrendszer, osztályozási elvek kidolgozása. A gép alkalmazásának a metodikáját a jogászoknak, államigazgatási szakembereknek együtt kell kialakítaniuk. A jogi összefüggések elsikkadása esetén a gépi feldolgozás nem jelenthet fordulatot a jogi munka hatékonyságának növelése terén. Mindezek miatt, de azért is, mert a jogászi munka gépesítését megelőzően hosszú és elmélyült szervezési munkára van szükség, annak érdekében, hogy a kézi módszerű és elavult nyilvántartási technikára alapozott információkat korszerű módon a gépesítés számára elkészítsük, meg kell kezdenünk a képzést, hogy e feladatok elvégzéséről évről évre egyre több szakembert tudjunk a gyakorlat és a tudomány számára átadni. — Az államigazgatás és a jogtudomány milyen területein jelentkezhetnek először a kibernetizálás eredményei? — Vizsgálataink tükrében úgy tűnik az igazgatási információk terén még nem történt meg a lépésváltás. A szekeret és a lovashírnököt már felváltotta az autó és a telefon, de a kameralista információs szisztéma még megtelepedett a hivatalok polcain. A gyorsuló idővel már nem tudjuk megemészteni a sok gyűjtött hírt, közleményt, de még arra nem jutott idő, hogy a feleslegeset elhagyjuk és a technika mai állásának, a szocialista állam sokirányú feladatainak megfelelően szervezzük és rendszerezzük azokat. Tehát elsősorban a nyilvántartások gépesítése várható mind a tanácsi, államigazgatási, mind a bűnüldöző szervek munkájában. A bíróságok és ügyészségek munkáját főleg az eseti nyilvántartásokkal szintén rövid időn belül és nagyban segíthetnék a kisteljesítményű számítógépek, adattároló rendszerek. Végezetül miben jelölné meg a fehérvári konferencia célját? — A székesfehérvári konferencia célja az, hogy áttekintse a témára vonatkozó nemzetközi és hazai kutatásokat, és információkat szolgáltasson a fejlesztéshez, perspektívákat adjon a jogászszervezők feladataira vonatkozólag. Baranyi Pál Ráadásul, folytatja a Le Monde, már hat hónappal a Phnom Fenh-i puccs és négy hónappal az amerikai csapatok kambodzsai beavatkozása után tárgyalások indultak meg Phnom Penh és Bangkok közt a gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről. Ezeknek a tárgyalásoknak a középpontjában éppen ugyanezek a kőolaj kutatási kérdések álltak. Nyilvánvalóan arról van szó, hogy a kőolaj rétegek az egész indokínai félsziget partvidéke mentén végighúzódnak, ide értve Dél-Vietnam, Kambodzsa és Thaiföld kontinentális talapzatát is. Természetesen sem a kambodzsai, sem a thaiföldi hatóságok nincsenek olyan helyzetben, hogy kiaknázzák ezeket a lelőhelyeket, és hátuk mögött ott állnak ugyanazok az amerikai monopóliumok, amelyek már régóta megkezdték az előkészületeket a kiaknázásra. Ugyanakkor az amerikai vállalkozók lapja, a Fortune 1970 márciusi számában megállapította, hogy a Tenneco, a Standard Oil of California, a Gulf, a Continental, az Union Oil to California és British, Petroleum már több millió dollárt fektettek be ebben az övezetben kőolajkutatásra. Ami az indokínai kontinentális talapzat övezetében fekvő kőolajkészleteket illeti, az ebben az övezetben tevékenykedő kőolajvállalatok egyikének képviselője kijelentette: „Louisiana amerikai állam kőolajkészletei ( az USA egyik leggazdagabb kőolajtermelő vidéke — B. P.) összehasonlítva a Délkelet-Ázsia partjainál található készletekkel, úgy néznek ki, mint postabélyeg az elefánt hátán”. James Gauntt amerikai geológus, aki már 15 éve folytat kutatásokat a dél-kínai tengeren, úgy véli, hogy öt év múlva a Dél-Vietnam Kambodzsa, Thaiföld, Malaysia és Indonézia partjainál elterülő vízalatti kőolajmezők naponta 4,él millió barrel kőolajat szolgáltathatnak (7 barrel + 1 tonna). A „vietnamizálás”, a „kambodzsaizálás” jelenleg nagyon terheli az amerikai költségvetést. De ki tudja, hogy végső soron nem bizonyul-e jövedelmezőnek, és nem hoz-e gazdag profitokat, különösen kőolaj formájában? írja a Le Monde. Nem is olyan régen, február 9-én a félhivatalos francia Nation „A kőolaj, amely sok mindent megmagyaráz” című cikkében ezt írta: „Tehát az amerikai fiúk most a kőolajért halnak meg? — ezt a kérdést kezdi feltenni Amerika. Pedig neki mindig azt mondták, hogy „fiai” Indokínában a „szabad világ” védelmének nevében halnak meg”. A szenátus külügyi bizottsága kérdést intézett ebben az értelemben a kormányhoz, de a válasz egyre késik ... Az indokínai háború meghosszabbításában és fokozásában nemcsak a kőolaj monopóliumok érdekeltek. A Le Monde-nak ugyancsak a február 9-i száma hosszú jegyzékben közölte azoknak a legnagyobb amerikai vállalatoknak és bankoknak a nevét, amelyek Saigonban leányvállalatokat nyitottak, és igyekeznek megszilárdítani az itteni pozícióikat Felkészülve fogadásukra, az engedelmes bábelnök, Thieu — mint a Le Monde írja — „(felülvizsgálva a tőkebefektetésekről szóló régi törvényt, nagyon liberális) cikkelyeket iktatott be a törvénybe, melyeknek célja — még több tőke megnyerése”. És hogy Indokína kirablásához még nagyobb kedvet keltsen, a vállalkozó szellemű amerikai Circwood Caplan, Russia és Vecchi cég, amely már megalapította leányvállalatait olyan „baráti” országokban, mint Dél-Vietnam, a Dominikai Köztársaság, Thaiföld, s még néhány más ország, gyakorlati kézikönyvet adott ki a következő címmel: Kössünk üzletet Vietnamban! Jogi és kereskedelmi problémák. A kézikönyv első kiadása — 10 006 példányban — pillanatok alatt elfogyott... a p. HIRLAP A marxizmus a leninizmus időszerűsége Mostanában sok szó esik a marxizmus úgynevezett „válságáról”, mint valamilyen új jelenségről, amely állítólag Marx és Lenin eszméinek „elavultságára” mutat. A kapitalista sajtó arról ír, hogy a fiatal nemzedék és az „új baloldaliak”, a „marxizmus válsága” miatt keresnek a kommunista mozgalomtól eltérő, más utakat. Ha el akarunk igazodni a mai problémák között, nagyon hasznos lesz emlékeznünk arra, hogyan elemezte Lenin 1911-ben „a„marxizmus igen súlyos belső válságát”, a „széthullás”, a „zűrzavar”, az „ingadozások” tendenciáit. Lenin rámutatott, hogy mindennek okai a társadalmi élet körülményeinek erőteljes változásaiban rejlenek, s előtérbe helyezte az ilyen tendenciák elleni harc feladatát, a marxizmus alapjainak megvédelmezését. „Éppen azért, mert a marxizmus nem volt dogma, nem valamiféle befejezett, kész, változatlan tanítás, hanem eleven vezérfonal a cselekvéshez - éppen azért kellett visszatükröznie a társadalmi élet viszonyainak meglepően éles változását. A változás visszatükröződése volt a mélyreható bomlás, a zűrzavar, a mindenféle ingadozás, egyszóval a marxizmus igen súlyos belső válsága. Ismét napirendre került e bomlás erőteljes visszaverése, az erőteljes és határozott harc a marxizmus alapjaiért". Lenin, miután végigelemezte azokat a feltételeket, amelyek annak idején előidézték a „marxizmus válságát”, különbséget tett az orosz forradalom két időszaka között. Az 1904-1907 közötti periódus olyan időszak volt, amikor a társadalom új rétegei viharos gyorsasággal kapcsolódtak be a forradalmi harcba, a korabeli vitákban pedig a demokratikus forradalomban alkalmazott két taktika volt a két kulcsfontosságú kérdés. A „pangásról és a megtorlásokról” nevezetessé vált 1907-1910 közötti évek a forradalomba bekapcsolódott új erők „konszolidálódásának és megemésztődésének" időszakát jelentették. Leninnek a korabeli problémákról alkotott szemlélete vezérfonal számunkra a jelenlegi kérdésekhez történő közeledésnél. A forradalmi világfolyamat gyors fejlődése számos szocialista állam és a nemzeti felszabadulásra törekvő új ország megalakulásához vezetett. Ám a kommunista mozgalomnak a legkülönbözőbb társadalmi és nemzeti viszonyok alapján történő fejlődése teret nyitott az előtt, hogy kifejezésre jussanak a különböző társadalmi rétegek képviselőinek régi nézetei és koncepciói, s többek között fokozta a nacionalista és a kispolgári nézetek befolyását Ebből következik a „konszolidációs és a megemésztődés” folyamatának szükségessége, amelynek során megnyilvánulnak a „felbomlás”, a „zűrzavar”, az „ingadozás” tendenciái. Jelenleg minden eddiginél szükségesebbé válik a leghatározottabb harc a marxizmus-leninizmus, mint közös platform szilárd alapján megvalósuló egységéért, a kommunista mozgalom tömörülésének, s minden szocialista állam együttműködésének céljából. Az imperializmus és a reakció elleni harcban nélkülözhetetlen minden szocialista állam, minden ország munkásosztálya, a független államok és a nemzeti felszabadító mozgalom akcióegysége. Lenin rámutatott hogy a kispolgárságra jellemző ingadozások kétféle - „jobboldali" és „baloldali” felhajlásban nyilatkoznak meg. A mai kor szempontjából különösen fontos Leninnek az a megállapítása, hogy a kispolgári „balos” elhajlások lényegében az ellenforradalom specifikus formája lehetnek és a gyakorlatban veszélyesebbekké válhatnak, mint a nyílt ellenforradalom. A lenini tanításnak mindig az internacionalizmus hangsúlyozása volt az alapja. Ez a kommunizmus alapelve. Lenin figyelmeztetett, mennyire megengedhetetlen „az internacionalizmus szavakban történő elismerése” és a gyakorlatban „kispolgári nacionalizmussal" történő felcserélése, ami nemcsak a szociáldemokrata pártokat jellemzi, hanem olyan betegség is, amely a kommunistákat és a kommunista pártokat is megfertőzheti. Mennyire fontos ez számunkra ma, amikor a szocialista forradalom békés úton is megvalósulhat és a burzsoázia fegyveres ellenállás nélkül kapitulál tulajdon csődje és a munkásosztály szervezettsége előtt. Ám a kisajátított burzsoázia nem emigrál külföldre, mint ahogyan Oroszországban történt a szocialista forradalom után, amikor külföldön 2 millió fehérorosz személyében emigráns ellenforradalmi törzs jött létre. A burzsoázia ma az országon belül nyarad, megőrzi régi hagyományait és a felszámolt régi rendszer visszatéréséről ábrándozik. A burzsoázia terjeszti régi hagyományait családtagjain keresztül, akik a képzettségben és szakmai felkészültségben szerzett előnyeik révén továbbra is befolyásos pozíciókban maradnak. A burzsoá elemek készek bármikor kihasználni a szocialista állam vezető csportjában előforduló gyengeségeket, vagy megosztottságot. Ezért egy-egy adott országban a proletár internacionalizmus elve a szocializmus győzelme után is létfontosságú marad a szocialista forradalom ügye szempontjából, mivel az osztályharc mindaddig nemzetközi érvényű, amíg a nemzetközi burzsoázia erős pozíciókat birtokol a nemzetközi küzdőtéren és ellenséges érzéseket táplál a szocializmussal szemben. (Ez az ellenségesség olykor még erősödik is.) „A proletárdiktatúra nem az osztályharc megszüntetését, hanem új formájában és új eszközökkel történő folytatását jelenti. Amíg léteznek osztályok, amíg az egy országban megdöntött burzsoázia nemzetközi méretekben megtízszerezi támadásait, addig ez a diktatúra nélkülözhetetlen”. Lenin kitűzte a feladatot, hogy a szocializmus egy országban elért győzelmét számos „élenjáró országra” ki kell terjeszteni (ezt „internacionalista proletárdiktatúrának” nevezte), azért, hogy „döntő befolyást lehessen gyakorolni az egész világpolitikára”. „Az ilyen bajjal, a legmegrögzöttebb kispolgári-nemzeti előítéletekkel vívott harc annál inkább előtérbe kerül, minél időszerűbb lesz, hogy a proletárdiktatúra nemzeti jelenségből internacionalista jelenséggé váljék”. A fejlett tőkésországokban működő pártok számára - mutatott rá Lenin - igen fontos a kommunista mozgalom erőteljes harca a proletár internacionalizmus legfontosabb elveiért, a kispolgári, nacionalista és opportunista torzítások ellen. Ma minden eddiginél határozottabban cseng Leninnek az a felhívása, amelynek értelmében küzdeni kell a proletár internacionalizmus elveinek megvédéséért, a nemzetközi kommunista mozgalom összes erőinek ezen elvek alapján történő egyesítéséért és megszilárdításáért. B. K.