Fejér Megyei Hirlap, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-24 / 147. szám

Szombat, 1972. június 24. — LENGYELORSZÁGI MEGHÍVÓ A legszebb idegforgói látványosságok Minden turista szeretne megismerni olyan dolgot, amit máshol nem tud meg­találni. Lengyelországot a természet bőkezűen meg­ajándékozta mindazzal, ami egy turista érdeklődését fel­keltheti. A műemlékek, épü­letek, elbűvölő hegyek, a tengerparti finom homok és a szép folyók, valamint a rengeteg érdekes tó és egyéb látványosságok között mégis választani kell. Az alábbiak­ban az öt legérdekesebb lengyelországi idegenforgal­mi látványosságot soroljuk fel. Őserdő — Európában Van-e még Európában ős­természeti, szűzi állapotban megmaradt vadon, rengeteg őserdő, melyben ráadásul még vadonélő bölények is vannak? Igen, van ilyen, s éppen Lengyelországban: a bielowiezai őserdő. Az ősva­don szélén fekvő Fehérto­rony kisközségben van szál­loda, turista menedékház, vadászkastély, természet­rajzi múzeum, találhatók itt tudományos intézetek is, melyek az ősvadon életét fi­gyelik, kutatásokat folytat­nak, stb. 1947-ben védett te­rületnek, nemzeti parknak nyilvánították az őserdőt. A turistákat hamisítatlan paraszt szekerek várják és nekivágnak az ősi vadaskert­nek. Az őserdőben még a legfényesebb napsütés idején is félhomály uralkodik. Hatalmas fenyőfák, osz­lopszerű hársfák, óriás gyer­tyán-, juhar- és tölgyfák fo­gadnak bennünket. Találha­tó itt olyan évszázados tölgy is, amelynek odvait valami­kor méhészeti célokra hasz­nálták. Az őserdőben a legna­gyobb kalandok közé a ha­talmas, vadon élő bölények­kel való találkozás tartozik. A nemzeti park 47 hektár területén százharminc-száz­negyven bölény él. Sokszor előfordul, hogy a kiránduló ösvényeken, turista útvona­lon az erdőben egyszer csak bölénnyel találkozunk. S ha ez mégsem történne meg, a látogatóknak alkalmuk van a bölényekkel találkozni, azon a néhány hektárnyi területen, ahol speciális ka­rámot építettek, melyek mö­gött láthatók a jávorszarva­sok, bölények és egyéb vé­dett állatok. A betyárok folyója Lengyelország európai vi­szonylatban is kiemelkedő természeti-turista látványos­sága a Dunajec folyó part­jait szegélyező Pieniny hegyszoros, a világ egyik legszebb folyami áttörése és a Dunajec folyón való tuta­jozás. A hegyi lakók, a gó­­ralok hagyományos tutajai­kon 8—10 személyt szállíta­nak. A tutaj egy ideig lassan úszik a Dunajec folyó se­kély, kaviccsal telt medrén lefelé. A hegyek mellett kez­dődik a tulajdonképpeni hegyszoros és folyami áttö­rés. Itt aztán a Dunajec na­gyon gyors iramot vesz. Az Ostra­skala sziklacsúcs lábá­nál a folyó 90°­ban hirtelen jobbra fordul, s a tutajésok rendkívüli ügyessége kell hozzá, hogy a jármű a szik­lához ne sodródjon. A táj és a látvány állandóan vál­tozik. Itt látjuk a Betyár­ugrás a hegytorkot, amelybe a folyó beomlik, s amelynek nevezetessége Jánosiknak, a betyárnak legendás ugrása, üldözői elől itt ugrott át a Dunajec folyón. A tutajosok mutogatják is a sziklába nyomódott állítólagos bocs­­kornyomokat, amiket Jáno­­sik hagyott maga után ... A Dunajec kanyarogva siklik a labirintusban, s va­lóban soha nem lehet tudni, hogy a következő sziklafal­nál jobbra, vagy balra for­dul-e. Hirtelen a Facimiedi hatalmas sziklafal torlaszol­ja el a folyót. Úgy tűnik, hogy a Dunajec nekivvágódik a hegynek, s nincs tovább. Ámde a folyó itt éles ka­nyart vesz, s váratlan irányt változtat. A csónakokból összerótt tutajok hirtelen jobbra kanyarodnak, s tova­­siklanak a sziklák és felcsa­pódó vízhabok között. A wieliczkai sóbánya Az idegenforgalom egyik legérdekesebb különleges­sége Lengyelországban a Krakkó melletti, s évszáza­dok óta csodált Wieliczka, az egyedülálló sóbánya, a len­gyel bányászok számtalan nemzedéke által földalatti aknasorok formájában kivájt hatalmas ásvány-emlékmű. Hogy ez a hely mekkora hírnévnek örvend, hadd be­széljen magáért a 600 ezer turista, aki itt évente meg­fordul. A látogatók részére az út­vonalat úgy tűzték ki a föld alatt, hogy a bánya legérde­kesebb részeit lehessen meg­tekinteni. Egyébként Wielicz­ka már a XVII. század vé­gén ismert és népszerű, vi­lágviszonylatban is elsőren­dű turista látványosság volt. A bányanézés 63 méter mélységben kezdődik, s az útvonal körülbelül 3 kilo­méter hosszú, kiaknázott vá­­jatok és lejtő folyosókon végig vezet a sóbánya mű­emlékrésze felé, 135 méter mélységig. A wieliczkai bányában mindenekelőtt a sórétegben faragott számos szobor a legérdekesebb látvány. A kirándulási útvonalat egy kis tó teszi változatossá, melynek víztükrében a mé­­lázásba dermedt Nepomuki Szent János nézi magát, amelyet egy sóoszlopból fa­ragott ki a művészi kéz. Ha azonban valakinek kedve szottyanna teniszezni, erre is van lehetőség! A „teniszpá­lya” 128 méter mélyen fek­szik a föld alatt. A kitűnő légköri viszonyok a jó szel­lőzés és a bánya télen-nyá­­ron egyforma 12° plusz hő­mérséklete a játékhoz ked­vező körülményt teremte­nek. Végül pedig itt láthatjuk a romantikus termek egész csoportját, ahol a Sóbányá­szati Múzeum kapott elhe­lyezést. Itt vannak kiállítva a ré­gi sóbányász szerszámok — sóvontatású járgányok-fel­­vonó berendezések, bányá­szati fékberendezések gyűj­teménye, markolóvedrek, stb. Ott, ahol a pisztráng fekete ••• Kétségtelen, hogy Len­gyelország egyik idegenfor­galmi látványossága a „Fe­kete pisztráng” tárna a tar­­nówi hegyekben, Katowicei Vajdaság. Ez egyike a hat darab lecsapoló tárnának, melyek megmaradtak a több évszázados ezüst és ólom bányászat után. A fekete alagsorba az „Ewa” és a „Sylvester” ak­nákon át lehet bejutni. Lent a föld alatti kis csónakállo­máson várják a vendégeket a csónakok. A víz sodrát úgyszólván észre sem lehet venni. A csónak csendesen siklik, időnként a kőfalat súrolva. A fekete tónusú vízben valami elsuhan; ezek pisztrángok. Ezek a halak valamikor fehérek voltak, de a hosszú földalatti sötét­ségben való tartózkodás kö­vetkeztében elvesztették szí­nüket. A földalatti csendet időnként denevér visítás za­varja fel, s a hangot az ala­gút sokszorosan visszaveri." A csaknem egy kilométeres viziút a maga nemében egyedülálló, csodálatos él­ményt jelent Hajóút... szárazföldön A Lengyelországban ván­dorló turistának nem min­»­dennapi élményben lehet ré­sze: utazhat hajóval, de... szárazföldön. Ezt a turista különlegességet az elblagi csatornán való hajókázás te­szi lehetővé, ugyanis az út egy része szárazföldön törté­nik. Különlegesen megszer­kesztett csúsztatókocsik sí­nen segítik át a szárazföl­dön a hajókat, vagy a csó­nakokat az alacsonyabb vagy magasabb szintű vízi­­útra (13—24 méter a szint­­különbség minden súlyánál). A 81 kilométer hosszú elb­lagi csatorna számos csatla­kozó tó láncolatán keresztül vezet. Ez a különleges, ere­deti közlekedési útvonal Európában egyedülálló, a második ilyen víziút az Egyesült Államokban talál­ható. * • * És végül néhány tudnivaló a gépkocsival érkezőknek. A forgalmi jelek Lengyelor­szágban a nemzetközi forgal­mi szabályokra támaszkod­nak. Jobboldali forgalom kötelező, előzés balra. A maximális sebesség a váro­sokban és beépített terüle­teken 50 kilométer/óra, az ezen kívüli szabad ország­utakon a sebesség korlátlan. Nagyobb városokban tilos a jelzőkürt, a duda használata Krakow festői városképe vonzza a turistákat. Bölénycsorda az őserdőben. Lengyelországban is becsben tartják az évszázados falusi házakat — ez a faház már skanzenben várja a látogatókat A „fémmunkás” Vállalat Székesfehérvári Gyára PÁLYÁZATOT HIRDET jogtanácsosi vizsgával rendelkező IGAZGATÁSI ÉS JOGI OSZTÁLYVEZETŐI Állásra. Jelentkezés: a gyár személyzeti vezetőjénél. SZEKESFEHÉRVÁR, SEREGÉLYESI U 184­7. 2385. ­HÍRLAP A DIOLEN VILÁGMÁRKA! A kiállításon bemutatott DIOLEN női ruha- és blúzanyagokat, pamut ágyneműianyag különlegességeket ÁRUSÍTJUK! RUHÁZATI ÜZLETHÁZ Székesfehérvár, Liszt Ferenc utca. Telefon: 12—164.­­INOMMÉTERÁRUK BOLTJA Székesfehérvár, Március 15. utca. Telefon: 11—563. 2376. 7 (MÉM) ÉPÍTKEZŐK FIGYELEM! Kisvasúti sin 7 kg/fm kapható a SZÉKESFEHÉRVÁR, PÁPA, TAPOLCA, KESZTHELYI MÉH TELEPEKEN. Különféle típusú kerítéselemek, kiskapuk, nagykapuk, víz- és szeméttárolásra alkalmas fémgöngyölegek! Hidegen alakított zártszelvények,­­ profilok, durva- és finomlemezek, beton- és koracélok! Érdeklődni: MÉH TELEPEKEN, MÉH KÖZPONTBAN, SZÉKESFEHÉRVÁR, RÁC U. 5. Telefon: 11-046. Telex: 21-319.______________2362. BÚTORVÁSÁR B­E­R­H­I­D­Á­N június 20 — július 5-ig Nagy választékban kaphatók: IMPORT BÚTOROK LAKÓSZOBÁK KOMBINÁLT BÚTOROK ÜLŐBÚTOROK MODERN KONYHA-GARNITÚRÁK SZŐNYEGEK. A vásár időtartama alatt vett bútorokat díjmentesen házhoz szállítjuk. Eladás OTP-re is. Folyamatos nyitvatartás: 9—18 óráig. A város ideje alatt egyéb szakboltjaink is RENDELKEZÉSRE ÁLLNAK. Berhidai ÁFÉSZ | MOST CSERÉLJEN! itt Június 30-ig 20 %-ra\ BwjlB MAGASABB ÁRON VESSZÜK BE a használt, |É|l üzemképes televíziót, rádiót, hűtőgépet, mosó- Eg||3 gépet, centrifugát, porszívót. A müncheni I | Olimpiát már új televízión nézheti. ! MŰSZAKI ÁRUHÁZ Székesfehérvár, J| 1 Március 15. u. Tel.: 12-046. 2112. RENDKÍVÜLI ENGEDMÉNY! JÚNIUS 3­0 -i­G a Fejér megyei Iparcikk Kereskedelmi Vállalat szaküzleteiben a női laster­nadrág 230,00 Ft helyett 161,00 Ft férfi kan­on alsó 62,50 Ft helyett 43,75 Ft fiú camping garnitúra 63,00 Ft helyett 44,10 Ft és (34—36-os nagyságig) 96,00 Ft helyett 67,20 Ft fiú Ábel­ing (hosszú ujjú) 49,00 Ft helyett 34,30 Ft és 92,50 Ft helyett 64,75 Ft import batiszt kendő 110,00 Ft helyett 77,00 Ft KERESSE FEL SZAKÜZLETEINKET! SZÉKESFEHÉRVÁRON : RUHÁZATI ÜZLETHÁZ Liszt F. u. Telefon: 12—164. GÓLYA Gyermekruházati Bolt Kossuth u. Telefon: 11—804. SIRÁLY DIVATÁRUBOLT Március 15. u. Telefon: 11-516. GARBÓ DIVATÁRUBOLT Március 15. u. Telefon: 14-110. SZTÁR DIVATÁRUBOLT Kossuth u. Telefon: 11-904. FÉRFI DIVATBOLT Március 15. u. Telefon: 11 285. Valamint Móron, Bodrikon, Bakonycsernyén és Pusztavámon DIVATÁRUBOLT:­ 2236

Next