Fejér Megyei Hírlap, 1973. március (29. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-24 / 70. szám

,Odon" titkot Emlékezés A szerkesztőség postájából Jö­vő heti rádió- és tv-műsor 3 lakás Kimondani is sok, s bizonyára idő kell ahhoz, hogy tudatunk legmélyéig jusson el kormányel­nökünknek az elmúlt tizenkét esztendő lakásépítési eredmé­nyeit összegező bejelentése: hétszázhetvennégyezer lakást építettünk fel 1960 óta. Háromnegyedmillió lakás. Hárommillió magyar állampol­gár öröme feszül ebben a hat­jegyű számban, s az ember nem érti — sok minden más mellett hogy ekkora örömöt mi isént szőrt itt az „tudatunk második vo­nalába" bármiféle áremelésről vagy bérfeszültségről szóló né­hány mondat? Mert sajnos úgy tűnik, hogy az emberek egy ré­sze csak az utóbbiakról beszél, csak azzal foglalkozik, holott a sok más, hasonló jelentőségű eredmény mellett ez az egyetlen egy is, ez­ a 774 000 lakásról szóló hír is éppen elegendő len­ne ahhoz, hogy örömeink szár­nyakat bontsanak. Nem, nem a számok bűvölete miatt, hiszen akár a Szovjet­unióban, akár az USA-ban bizo­nyára ennél „megdöbbentőbb” s­imó­ban tudnák bemutatni az elv-,mitt tizenkét esztendő lakás­építési eredményeit. Csakhogy mi ezen a nem túl nagy terüle­ten tízmillióan élünk, s ennek a tízmilliónak ígérte pártunk és kormányunk tizenhárom eszten­dővel ezelőtt, hogy a 15 éves la­kásépítési program végrehajtá­sával egymillió lakás készül el az országban. Vagyis az ország lakosainak kétötöde kerül kor­szerű lakásba, új családi ott­honba. S ebből az egymillió lakásból készült el az a bizonyos három­negyed millió, s ebben élnek gondjaik és örömeik közepette hárommillióan. És ez a lényeg, sőt: ez az a tény, ami nemcsak egyéni örömökre jogosít fel ben­nünket, de annál lényegesen többre: társadalmi, nemzeti büszkeségre. Mert ez az ezer­esztendős múltját tisztelettel em­legető ország az 1945 április negyediké­ve­ kezdődött új idő­számításunk legutóbbi tizenkét évében ilyen mértékben képes volt megújhodni a lakásépítés területén is. Nemzeti büszkeségre jogosít fel bennünket ez az eredmény, hiszen az a párt és az a kor­mány, amelyik ilyen — most már a megvalósulásával igazolt - pontos lakásépítési tervet tudott e társadalomnak adni 1966-ban, s az a társadalom, amelyik ezt a tervet ilyen ütemben teljesíte­ni tudta,­­ minden eddiginél szi­lárdabb talajon álló bizalommal terjeszti ezt az ország elé terve­it, kisebb-nagyobb távon egya­ránt. Ez a háromnegyedmillió lakás tízmillió ember bizalmát erősíti po­kai-társadalmi rendünk iránt. S akik eddig kételkedtek, ma már hisznek, akik eddig csak hittek, ma már biztosan tudják: pártunk és kormányunk tervei a népünkbe rejtőző alkotóképes­ség és m­unkakedv realitására épülnek. De nemcsak a lakásépítési terv irárti bizalmunkat erősíti ez, han­em általában a tervekbe, a politikába vetett bizalmunkat is. Igaz, ebből az őszinte eszme­cseré­bős az első napokban még csak az életszínvonalat ár­­var­­bér vonatkozásában érintő kérdésekről esik a legtöbb szó, s a találgatások is a két-nyer­­me­­m-­ek­­ családi pótlékának emelésére vagy a gyermekgon­dozási segély differenciálására pntosulnak, de amint múl­nak a napok, hetek, tudatunkra er­re nagyobb hatást azok a té­nyek ér, tervek gyakorolnak, amelyet fejlődésünk LÉNYEGÉT hordozzák magukba. Mint pél­dául ez a 774 000 lakás. UL­A. FEJÉR MEGYEIÉI | \ __________^ lf |*-: Szombat. 5 Hfin ||||| Jmk Jjk 1973. március 24. 1H :pjBr ^ m XXIX. évfolyam . "**'%? VIV.1.’' 70. szám AmHHRmKhRMHRKHRHNHIIN­SIRRH ----------- ------------ ------* Ára: 80 fillér AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Befejeződött az országgyűlés tavaszi ülésszaka Pénteken a Parlamentben folytatta munkáját az or­szággyűlés tavaszi ülésszaka. A tanácskozáson részt vett Losonci Pál a Népköztársa­ság Elnöki Tanácsának elnö­ke, Fock Jenő,­ a Miniszterta­nács elnöke, Aczél György, Apró Antal, Fehér Lajos, Gáspár Sándor, Kállai Gyu­la, Németh Károly, Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, továb­bá a Központi Bizottság tit­kárai és a kormány tagjai. A diplomáciai páholyokban he­lyet foglalt a Budapesten akkreditált külképviseletek számos vezetője. Az ülést Varga Gáborné, az országgyűlés alelnöke nyitot­ta meg. Napirend szerint a büntető eljárásról szóló tör­vényjavaslat megvitatásával folytatták munkájukat a képviselők. A törvényjavaslatot dr. Ko­rom Mihály igazságügymi­niszter terjesztette elő. A tör­­vényjavaslat feletti vitában felszólalt dr. Mátay Pál me­gyénk országgyűlési képvise­lője is. (Dr. Korom Mihály beszédét és dr. Mátay Pál felszólalását lapunk 3. olda­lán közöljük.) A vita után határozathoza­tal következett. Az Ország­­gyűlés előbb a képviselők kö­zött írásban szétosztott bizott­sági módosító, kiegészítő in­dítványról, majd a törvény­javaslatról szavazott; a bün­tetőeljárásról szóló törvény­­javaslatot általánosságban és — az országgyűlés jogi, igaz­gatási és igazságügyi bizott­ságának módosító javaslatai­val egyetértve — részleteiben is egyhangúlag elfogadta. Napirend szerint ezután a Legfelsőbb Bíróság elnökének megválasztása következett. Az elnöklő Apró Antal beje­lentette, hogy az Elnöki­ Ta­nácstól — Losonczi Pál el­nöknek, és Cseterki Lajos tit­kárnak a kézjegyével ellátva — átirat érkezett. Dr. Pesta László, az országgyűlés jegy­zője ismertette az átiratot, amely rámutat, hogy dr. Sza­kács Ödönnek, a Legfelsőbb Bíróság elnöki tisztségére szóló megbízatás ez év már­cius 29-én lejár. Az MSZMP Központi Bizottságának és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa Elnökségének együt­tes kezdeményezésére az El­nöki Tanács javasolja az or­szággyűlésnek, hogy az alkot­mány ide vonatkozó rendel­kezése alapján a Népköztár­saság Legfelsőbb Bírósága el­nökévé dr. Szakács Ödönt is­mételten válassza meg. Az előterjesztett javaslat alapján az országgyűlés dr. Szakács Ödönt egyhangúlag a Legfelsőbb Bíróság elnökévé választotta meg. Apró Antal, az országgyűlés nevében si­keres, eredményes, jó mun­kát kívánt dr. Szakács Ödön­nek, újbóli megválasztása al­kalmából. Napirend szerint ezután az interpellációkra került sor. Az interpellációkra adott választ mind az interpellálók, mind az országgyűlés tudo­másul vette. Az elnöklő Apró Antal ez­után az országgyűlés tavaszi ülésszakát berekesztette, s to­vábbi jó munkát kívánt a képviselőknek. Korom Mihály expozéját tartja Szolgáltatás 26 millióért Pénteken tartotta mérlegzáró közgyűlését a székesfehér­vári Víz- és Fűtésszerelő KTSZ. A múlt évben megnőtt a szövetkezet szolgáltató tevékenysége, 63 millió forint­ értékű munkát végeztek. Idén tovább kívánják növelni a lakossági igények kifogástalan és gyors kielégítését. A székesfehérvári Széchenyi utcai szolgáltatóház homlok­faláról messze világít a neon, rajta a felírás: Víz- és Fűtés­­szerelő KTSZ. Az elnevezés ellenére egyre inkább mind nagyobb helyet kap a szövet­kezet életében a szolgálta­tás: hűtőgép- és háztartási gép javítás, autószerviz, épí­tőipari tevékenység. A szövetkezet tegnap tar­totta mérlegzáró közgyűlé­sén Tibor János elnök ismer­tette a múlt évi eredménye­ket a szövetkezet közel 4­00 dolgozója előtt. A Víz- és Fűtésszerelő KTSZ múlt évi árbevétele megha­ladta az előző esztendő ered­ményét. Több mint hatvan­hárommillió forint értékű munkát végeztek, ebből 35 millió forintot tesz ki az épí­tőipari tevékenység és 25 millió forint fölött, van a szolgáltatói munka. Az előző évhez viszonyítva jól tükrö­zik a számok a lakossági igé­nyek kielégítéséből következő növekedést, közel tízmillió forint értékű munkát végez­tek a lakosság részére. Az építőipari tevékenység is kimozdult a több éves holtpontról, jelentősen tudták növelni ezen a téren termelé­süket. A Fejér megyei Ta­nács Építőipari Vállalata ál­tal épített székesfehérvári, Huba utcai lakótelepen 256 lakás központi fűtésszerelési munkálatait végezték el. A szövetkezethez került a ta­valy felszámolt csákvári Épí­tőipari Szövetkezet, ez a rész­leg a helyi TBC gyógyinté­zetben öt és fél millió forin­tos kazánházi rekonstrukciós munkában vesz részt. . A mérlegzáró közgyűlésen foglalkoztak a Móri úti autó­javító részleg tevékenységé­vel. A múlt évben közel hat­ezer gépjármű javítására ke­rült sor, felépítettek egy gu­mijavító üzemet és átadták az új szociális létesítményt is. A Móri úti autójavító fejlesz­tésének alapja az a négymil­lió forintos tanácsi juttatás, mely részét képezi annak a hétmillió forintos, program­nak, mellyel az autójavító kapacitását százezer órával kívánják növelni. A szolgáltatás másik ágán, a hűtő- és háztartási kisgép­javító részlegnél­ is örvende­tesen növekedett a termelés. Bár a hűtőgép vonalon le­maradás mutatkozik, a ház­tartási gépjavító munka kö­zel duplájára nőtt Kedvezően alakultak az ipari tanulók gyakorlati ok­tatásához szükséges feltéte­lek. Két tanműhelyt alakí­tottak ki és a szövetkezetnél 80 szakmunkástanuló sajátít­ja el az autószerelés, közpon­ti fűtés- és víz-gázszerelés alapjait. Idén tovább kívánnak tö­­­­rekedni a lakossági szolgálta­­­­tásnál a kifogástalan és gyors munkavégzésre. Az esztendő termelési árbevételét hetven­­millió forintban határozták meg, melyből huszonhatmil­liót tesz majd ki a szolgálta­tás. Az elnöki beszámoló után a közgyűlés a nő- és szövet­kezeti bizottság előterjeszté­sét vitatta meg. Ezt követően elfogadták az idei év munka­­tervét. H. G. ­ 28 éve szabad Székesfehérvár Hosszas és sok áldozatot követelő ütközetek nyomán 28 esztendővel ezelőtt ezen a napon szabadították fel Székesfe­hérvárt véglegesen a szovjet csapatok a német fasiszta csa­patok és nyilas csatlósaik megszállása alól. A hős szovjet harcosok fegyvertényének emlékét őrző monumentumnál, a talapzatra állított csúcsoshegyi páncél­­osnál, valamint a Szabadság téren, a fasizmus mártírjainak, emlékművénél tegnap elhelyezték az emlékezés és hála ko­szorúit. a megyeszékhely párt-, tanácsi és tömegszerveze­teinek vezetői, képviselői. _______­ Egyiptomi vendégek Székesfehérváron a tapasztalatszerzés lessebb útja . Pénteken délelőtt neves vendégek látogattak az Észak Fejér megyei Termelőszövet­kezetek Területi Szövetségé­hez. Mohamed Igrisz, az arab mezőgazdasági szövetkezetek főtitkára érdeklődött Fejér megyében a termelőszövetke­zeti mozgalom iránt. Fierpasz Károly, a területi szövetség elnöke köszöntötte a vendégeket, majd ismertet­te velük az ezeréves Székes­­fehérvár történetét. A vendé­gek között köszöntötte Lon­­tay Gyulát, az MSZMP Fejér megyei bizottságának mun­katársát, valamint dr. Meny­hért Józsefet a Fejér megyei Tanács munkatársát. Dudar István, a tsz-szövet­­ség titkára részletesen tájé­koztatta a vendégeket az el­múlt évek tapasztalatairól. Elmondta, hogy a mezőgaz­dasági termelőszövetkezetek érdekképviseleti szerve 1967- ben alakult meg és azóta is — szerinte, de mások szerint is betölti azt a feladatot, amit rájuk szabtak. Fejér megyé­ben két területi szövetség működik, a tagszövetkezetek szerint jól. A Fejér megyei szövetség a székesfehérvári, a bicskei és a móri járás kö­zös gazdaságainak érdekeit képviseli. Dudar István kije­lentette a vendégek előtt: a tsz-szövetség alapelve kép­viselni a létrehozott termelő­­szövetkezetek érdekeit, segí­teni, támogatni azokat az el­képzeléseket, amelyek az áru­termelés növelését fokozzák. A szövetséget létrehozó 56 termelőszövetkezet tagjai tudják, hogy valóban az ér­dekeket képviseli a szövet­ség. Azért dolgoznak, hogy a 12 600 hektáron a közös gaz­daságok korszerű nagyüzemi árutermelést folytassanak. A tsz-szövetség titkára ar­ról is beszámolt, hogy milye­nek voltak a terméshozamok, tizenkét évvel előtt és ma. Dudar István szerint — s gondoljuk, hogy a statisztika is mellette szól — 12 évvel ezelőtt 20,1 mázsa kenyérga­­bona termett egy hektáron. A tavalyi eredmény: 34,2 má­zsa. Kukoricából 12 évvel ez­előtt 25 mázsát termeltek a gazdák egy-egy hektáron. A mai eredmény — a móri, a bicskei és a■ székesfehérvári járás tartozik ehhez a szövet­séghez — 42,5 mázsa hektá­ronként. A cukorrépa is ra­gyogó eredményeket hozott; 10 év alatt 70 mázsával emel­kedett a termésátlag. A lu­cerna termését a jeles gaz­­dálkodás nyomán megnégy­szerezték. E számok is bizo­nyítják a termelés fellendü­lését a három járásban. Fellendült az állattenyészt­­és. Jelenleg 75 000 sertést tartanak nyilván a három já­rásban, a szarvasmarha­program keretében 24 400 je­lenleg a szarvasmarh­a-lét­­szám, de a fellendülés idő­­­szaka most kezdődik, s való­színű, hogy majd a tervidő­szak végén és az azt követő időszakban fejeződik be. A szövetséghez tartozó kö­zös gazdaságok az elmúlt év­ben 2,2 milliárd forint ter­melési értéket állítottak elő. A tagok jövedelme is jól ala­kult, 25 800 forint az egy dol­gozóra jutó átlagkereset. A szövetség titkára ezt kö­vetően a szervezési kérdé­sekről tájékoztatta a vendé­geket. Az egyiptomiak na­gyon sok kérdést tettek fel a vendéglátóknak, akik vála­szoltak ezekre. Utána felkeresték a szé­kesfehérvári Kossuth Terme­lőszövetkezetet, ahol a ven­dégeket Radics Mihály, a kö­zös gazdaság elnöke, Papp Ignác, a termelőszövetkezet párttitkára, valamint dr. Mik­lós Imre fogadta. Bemu­tatták a nagyüzemi gazdálko­dás eredményeit. 45 perces filmet néztek végig a vendé­gek a gazdálkodás fejlődésé­ről, ezt­ követően beszélgetést folytattak a Kossuth Terme­lőszövetkezet vezetőivel, dol­gozóival. o. t. Autóbuszülések Pusztavámról Az Ikarus pusztavámi gyá­rában tavaly októberben kezdték el az autóbuszülések kísérleti gyártását. A kis­üzemi jellegű próbagyártás­­ időszaka alatt, 5000 darab ülést készítettek. December közepétől a korszerűen be­rendezett, új gyártócsarnok­ban megkezdték a széria­­gyártást, s eddig közel 54 000 ülést állítottak elő. A gyárban, a korábbitól eltérően, már úgynevezett, habosítási eljárással készül­nek az autóbuszülések; az NSZK gyártmányú habosító gépsor az ülések fémvázait műanyaghabbal vonja be. Másfél hónapja kezdték el az ülések műanyaghuzatának varrását, tehát most már az ülésgyártás valamennyi mun­kafolyamatát átvette a pusz­tavámi gyár. Az idei évtől kezdődően mind a budapesti, mind a székesfehérvári gyár teljes igényét kielégítik. Eb­ben az esztendőben 117 000 darab ülést gyártanak. Terveikben szerepel a lu­xusülések gyártása is. A má­sodik félévben 5000 darab luxusülés-vázat gyártanak, kísérleti jelleggel.

Next