Fejér Megyei Hírlap, 1973. június (29. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-08 / 132. szám

­ Fogyasztási cikkek Peruból és Braziliából Csütörtökön hazaérkezett kéthetes perui és brazíliai út­járól a magyar kereskedelmi küldöttség. A delegáció fogyasz­tási cikkek piackutatására és próbavásárlására utazott a két országba, ahonnan — a kávét kivéve — fogyasztási cikkeket eddig lényegében nem vásároltunk. A tapaszta­latokról, a tárgyalások ered­ményéről a küldöttség veze­tője, dr. Juhár Zoltán belke­reskedelmi miniszterhelyettes, a Ferihegyi repülőtéren nyi­latkozott az MTI munkatár­sának. Peruban három napot, töl­tött a küldöttség, és körülbe­lül 210­ ezer dollár értékű áru — elsősorban férfi , és női csili, különféle pamut al­só kötöttáru és halkonzerv — idei szállítására kötött ma­gánjogi szerződést. Az árban és fazonban kedvelő, divatos,­­ a hazai igényeknek megfelelő termékek várhatóan még ka­rácsony előtt megjelennek a hazai üzletekben. — Perui tartózkodásunk során — mondotta a minisz­terhelyettes — fogadta a kül­döttségünket a kereskedelmi miniszter, a pénzügyi állam­titkár és a kereskedelmi ka­mara elnöke, akik nagy fon­tosságot tulajdonítottak piac­kutató utunknak. Partnereink kifejezetten­ hangsúlyozták, hogy szeretnék az országa­ink közötti gazdasági,­­keres­kedelmi és politikai kapcso­latokat bővíteni. Tapasztala­taink szerint reális alapja van ennek; lehetőségeket találtunk arra, hogy bővítsük importunkat férfi és női al­só- és felsőruházati cikkek­kel, déligyümölcs konzervek­­kel, hal- és rákkonzervekkel, s a perui piac számításba jö­het bizonyos iparcikkek, pél­dául vezetékek, huzalok, ká­belek beszerzésénél is. Brazíliában több időt töl­töttünk, s eredményesebb munkát végzett a delegáció. Ugyancsak magánjogi szerző­dés alapján még erre az év­re mintegy 400 000—450 000 dollár értékű bőrárut, szinte­tikus felső kötöttárut, férfi és női könnyű szöveteket, s kisebb mennyiségben nesca­­fe-t, s kakaóport vásároltak. Egyenlőtlen oldalú háromszög JEGYZETEK A TŐKÉS VILÁG GAZDASÁGPOLITIKAI PROBLÉMÁIRÓL NIXON amerikai elnök a nyugati kormányfőkkel foly­tatott tanácskozás-sorozat után sem tudott közelebb jutni az amerikai kül- és gazdaságpolitika fő céljainak megoldá­sához, így az Egyesült Államok és N­yugat-Európa, az Egye­sült Államok és Japán kapcsolata továbbra is megoldatlan és feszültségekkel terhes. Ebből következik, hogy a tőkés ha­talmi háromszög másik két csúcsa, Nyugat-Európa és Japán között sem tisztázódtak a kapcsolatok. A legújabb és legfrissebb jelzés ebből a szempontból az volt: Nixon és Pompidou találkozása után a francia elnök környezetében azt tartották a legnagyobb eredménynek, hogy sikerült visszautasítani a nagy nyugati csúcstalálkozóra vonatkozó elképzelést. (Ezt az amerikaiak szerint Nixon el­nök őszi nyugat-európai útja során kellene megtartani.) Kis­singer azonban az izlandi találkozóról visszatérve sietve nyi­latkozott és azt mondotta, hogy a meginduló kétoldali tár­gyalásoknak szükségszerűen több­oldalú kontaktusokhoz­­ kell vezetniök. Ebből félreérthetetlenül kiderült, hogy az Egyesült Államok mégsem adta fel egy „nyugati csúcstalál­kozó” megszervezésének tervét. Ez természetesen csak részletkérdés és­­a jéghegy csú­csa . Az egész ügy gyökere az, hogy a tőkés világ nemzet­közi gazdasági erőviszonyai megváltoztak, az Egyesült Álla­moknak két hatalmas vetélytárssal, Japánnal és Nyugat- Európával kell számolnia. Az amerikaiak helyzetét ugyan­akkor számos tényező megkönnyíti. Az első ilyen tényező az, hogy az Egyesült Államok to­vábbra is vitathatatlanul a tőkés világ elsőszámú katonai hatalma, amelynek stratégiai „jelenlétét” a vetélytársak (te­hát a tőkés Nyugat-Európa és Japán) kormányai feltétlenül szükségesnek tartják. Miközben tehát Nyugat-Európa és Ja­pán világpiaci kon­kurrensként lép fel Washingtonnal szem­ben — katonailag egyértelműen függ az Egyesült Államok­tól és ezen a függésen a belátható időben sem kíván változ­tatni. Ez súlyos ellentmondás. Gyengíti Nyugat-Európa és Ja­pán helyzetét az Egyesült Államokkal folytatott vitában. Az amerikaiak mindent elkövetnek ennek az ellentmondásnak a kiaknázására és katonai jelenlétükért „cserébe” gazdasági külkereskedelmi engedményeket követelnek. A második tényező, amely megkönnyíti az Egyesült Ál­lamok helyzetét a vetély­társaival folytatott vitában, az el­lenfelek megosztásának lehetősége. Az Egyesült Államok ho­mogén gazdasági hatalom, amely érdekei érvényesítésére egységesen képes fellépni. Ugyanez nem mondható el Nyu­­gat-Európáról, sőt a kilenc államot tömörítő Közös Piacról sem. Az utóbbi hónapokban gyakran megtörtént, hogy külön­böző gazdasági szakértők egyszerűen összeadták a Közös Piac termelési és külkereskedelmi adatait, s ezzel támasztották alá sezt a kijelentést, hogy Nyugat-Európa gazdaságilag „élet­­veszélyes vetélytársa” az Egyesült Államoknak. Ez a kép ■ csalóka. Nyugat-Európa, sőt ezen belül a Közös Piac orszá­gait rendkívül súlyos gazdasági érdekkülönbségek osztják meg. Ha az Egyesült Államoknak sikerül kikényszerítenie, hogy az USA—Nyugat-Európa kapcsolatokat több­oldalú ta­nácskozások módszerével rendezzék — akkor egy ilyen mul­tilaterális konferencián Nyugat-Európa és a Közös Piac bel­ső ellentmondásai — például a többitől eltérő francia érde­kek — óhatatlanul felszínre kerülnek. Nem véletlen tehát, hogy Washington a multilaterális megközelítést szorgalmazza — és az sem, hogy a Közös Piac országai közül éppen Franciaország ellenzi azt a leg­hevesebben ! Japánnal kapcsolatban is érvényes mindez, noha Japán természetesen (ellentétben a nyugat-európai integrációval) egységes gazdasági-politikai nagyhatalomként lép fel. Az Egy­esült Államok politikai és taktikai érdekei azt diktálják, hogy a gazdasági-katonai kérdések megvitatásának körét szélesítsék ki és abba a nyugat-európai hatalmak mellett Japánt is vonják be. Ha ugyanis ez megtörténik , akkor egy ilyen széles körű tárgyaláson nemcsak a nyugat-európai országok egymás közötti érdekellentétei bukkannak fel­színre, hanem Nyugat-Európa és Japán érdekellentétei is. (Például a közel-keleti olaj felhasználása és az olaj ára, vagy a japán ipari export nyugat-európai behatolásának ügyében.) A NAGY KÉRDÉS ezek után voltaképpen az, hogy az Egyesült Államok katonai-stratégiai túlereje és politikai nyomása elég erős lesz-e a gazdasági ellenállás megtörésé­re. t —i—e H­Í­R­L­A­P Le Due Tho—Kissinger A „kiegészítő okmányrés" van Párizs Le Due Tho, a Vietnami Dolgozók PB tagja és Henry Kissinger amerikai nemzet­­biztonsági főtanácsadó csü­törtökön délután 15.05 órakor folytatta konzultációit Párizs egyik elővárosában, St. Nom- La-Breteche-ben. Az újabb vietnami—ameri­kai megbeszélés-sorozat ere­detileg csütörtök délelőttre kitűzött második ülését min­den indoklás nélkül, a VDK küldöttségének szóvivője szerint „amerikai kérelemre” halasztották el délutánra. Kissinger újságírók érdek­­lődésére válaszolva azt mon­dotta, az ülés időpontja elha­lasztásának „nincs különö­sebb oka, csak több időre van szükségünk, hogy vala­mit elkészítsünk”. Azt persze nem közölte, hogy mi az a „valami”, de párizsi megfi­gyelők feltételezik, hogy a január 27-én aláírt vietnami békemegállapodás rendelke­zéseinek szigorúbb végrehaj­tását célzó „kiegészítő ok­mányról” van szó. Egyébként az amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó pénteken tesz eleget „máso­dik párizsi megbízatásának”. A francia külügyminisztéri­um szóvivője és Ronald Zieg­ler, a washingtoni Fehér Ház Párizsban tartózkodó sajtó­­titkára csütörtökön egybe­hangzóan közölte: Michel Jo­­bert francia külügyminiszter pénteken délelőtt 9.00 órakor fogadja Henry Kissingert. A két politikus áttekinti majd a Reykjavikban­ tartott leg­utóbbi francia—amerikai csúcstalálkozón hozott dön­téseket és a döntések végre­hajtását célzó intézkedéseket. Hanoi Csütörtökön a VDK kor­mányának meghívására Kris­ter Wickman svéd külügymi­niszter vezetésével kormány­­küldöttség érkezett hivatalos látogatásra Hanoiba. A Hanoi repülőtéren Ngu­yen Duy Trinh, miniszterel­nökhelyettes és külügymi­niszter, valamint más hivata­los személyek fogadták a svéd küldöttséget, amely lá­togatása idején megbeszélé­seket folytat a VDK vezetői­vel a két ország köz­ötti kap­csolatok és együttműködés további fejlesztéséről, vala­mint Svédország részvételé­ről a VDK háború által el­pusztított népgazdaságának helyreállításában és újjáépí­tésében. Miközben a Skylab parancsnoka, Charles Conrad veszélyes vállal­kozása során megpróbálja kiszabadítani a beszorult napelemeket, a houstoni Űrközpontban újságíróknak bemutatták a kozmikus művelet földi mását (Telefotó — Fejér megyei Hírlap) Az MSZMP KB és a Hazafias Népfront Országos Tanácsának meg­hívására hazánkba érkezett a Laoszi Hazafias Front küldöttsége. Képünkön: Gy­enes András, az MSZMP KB külügyi osztályának ve­zetője és L. Hegedűs László, a HNF Országos Tanácsának titkára üdvözli a repülőtéren Nouhak Phoumsavant, a laoszi delegáció vezetőjét . (Telefotó : Fejér megyei Hírlap) Érdekes felvétel a NATO hadügyminisztereinek brüsszeli tanácsko­zásán: az előtérben Izland helye üres. Mint ismeretes, a szigetország a tőkehal-háború miatt döntött így (Telefotó : Fejér megyei Hírlap) Skylab A Skylab két űrhajósának, Conradnak és Kerwinnek két­órás megfeszített munka után sikerült kiszabadítani a beszo­rult „szélmalom-szárnyat” s ennek napelemei már meg is kezdték a nap­energia elektro­mos energiává való átalakítá­sát. A megrongálódott nap­elem-szárny nem működik ugyan teljes kapacitással, de így is elegendő lesz a program sikeres végrehajtásához. Conrad és Kerwip­­ teljesít­ménye a maga némeben egye­dülálló, nemcsak azért, mert először hajtottak végre páros űrsétát, hanem azért is, mert ez­­volt az első eset, hogy űr­hajó műszaki hibáját asztro­nauták űrséta keretében javít­sák ki. Amerika útjain 2. Dél-Dakota indiánjainál­­ Wounded­ Knee (sérült tér­­decske), így neveznek egy falucskát és egy folyót az Egyesült Államok Dél-Da­kota államban. A falucska a Pain-Ridge indián rezervá­tumhoz tartozik... E hely látogatásáról úti jegyzeteinket már megírtuk. Nem tudtuk, hogy az elejét a későbbi drámai események miatt át kell írni. Amerika figyelme három héten át erre a kis falucs­kára szegeződött. Lövöldözés kezdődött. A temető-dom­bok felett, ahol mi annak idején a sztú törzshöz tar­­tozó indiánokkal beszélget­tünk, Phantom vadászbom­­bázók süvítettek. A domb körül rendőrök és FBI-ügy­­nökök hasaltak. Készen állt a páncélozott gépkocsikkal ellátott „behatoló erő.” A sírok közelében ásott lövész­­árkokban pedig indiánok őr­ködtek, tartották a körkö­rös védelmi vonalat. Mindez február utolsó előtti napján történt. Körül­belül 200 fiatal indián meg­szállta­­a települést és kije­lentették, hogy az utolsó töl­tényig ellenállnak, ha nem teljesítik jogos és igazságos követeléseiket. Mialatt Washingtonban a politikusok eszmecserét foly­tattak, a települést és a te­metődombot a rendőrök kö­rülzárták. A kölcsönös lövöl­dözésnek mindkét oldalról voltak áldozatai. ... „Miért határoztuk el ma­gunkat erre az elkeseredett lépésre, miért fogtunk fegy­vert? Azért, mert tudjuk, hogy Amerikát másképp nem győzhetjük meg — jelentet­te ki az egyik felkelő. — Az indiánokra senki sem hall­gat. Mi szinte törvényen kí­vül állunk. Azt akarjuk, hogy emberként tiszteljenek minket.” Eközben Amerika­­szerte növekszik a rokon­­szenv hulláma az ostromlot­­takkal. Gyógyszereket és élelmiszereket küldenek ne­kik, de a páncélgépkocsik készen állnak, a Phantomok a levegőben köröznek. .. Meredek, bozótos dombon állunk, ahonnan út vezet a temető felé. Fehér kövekből épült templom áll rajta, nyil­ainké haranglábbal a domb közepén. Kissé távolabb emlékmű, amelyet az indiá­nok emlékére állítottak. A fiatal sziú indiánok nem vé­letlenül választották ezt a helyet lázadásukhoz. Lö­vészárkaik az ősök sírjai mellett húzódnak, akik az 1890 decemberi indián­ mé­szárlás során vesztették éle­tüket. Az indián sírva fakadt. A­z indián a sziútörzs egykori főnökének, a Vérszomjas­ Harcosnak dédunokája volt. A dédunokában nem fedez­tünk fel semmiféle harci­asságot, vérszomja­t. Tökéle­tes amerikainak látszott. Arccsontjai kissé széleseb­bek, arcbőre sötétebb, a haja kékesfeketébe játszott. Nem volt tolldísze, kockás tehe­nészinget viselt. A közelben három fiatal indián sírt ásott. Csend volt, mint ál­talában a temetőkben. Az indián, átölelve a kő­­obeliszket a sírt. A szürkés­fehér köobeliszkre a követ­kező neveket vésték: Nagy Láb, Jó Medve, Sárga Ma­dár, Dühös Varjú és még vagy tíz-tizenöt hasonló név. Az indián meghallotta fényképezőgépünk kattaná­sát, és fölocsúdott. Szégyell­ne, hogy fehér emberek sze­me láttára sírt. Haragra lob­bant és az indiánok nem tudják leplezni a hangjukat. — Elkéstek a fényképe­zéssel. .. Elkéstek! Pedig lett volna mit fényképezni.! — Aztán erőt vett magán, és Rürrfe Sr, 1973. junius 8. mmmm® „Fecskék” a CDN­-ban Olyan hír érkezett Bonnból, amely anglig kerül a világlapok első oldalára: a rádió és te­levízió bemondói legfel­jebb sokadikként közlik majd a hallgatóval, illet­ve nézővel, amikor hí­reket­ mondanak. Mind­össze annyi történt, hogy Walther Leisler Kiev, a Nyugat-német Kereszténydemokrata Unió (CDU) országos el­nökségének tagja felszó­lította az ellenzéket: vizsgálja felül külpoliti­kai irányvonalát. Kiep nem akárki. Ő in­tézi a CDU pénzügyeit és a nyugatnémet politikai -társadalmi struktúra is­meretében ez igen nagy befolyást jelent. Nem nehéz elképzelni, mi­lyen kapcsolatai lehet­nek fontos pénzügyi gazdasági körökkel ép­pen a CDU „pénzügy­­miniszterének” , hiszen az ellenzéki blokknak ez a nagyobb pártja adta a legutóbbi időkig a kan­cellárt és nem is olyan régen ezekben a gazda­sági körökben azt re­mélték, hogy hamarosan újra így lesz. Most azonban, úgy tű­nik, éppen ezek a fontos gazdasági körök kezdik felismerni, hogy az esé­lyek megítélését illetően bizony tévedtek. Erre komolyabban kétségtele­nül a legutóbbi bonni választások eredményei nyomán döbbentek rá. De azóta is sok minden történt, ami felismerésü­ket elmélyítette: 1. szinte az egész vi­lág az enyhülési folya­mat jelentős állomása­ként , és nem utolsó­sorban Brandt nagy bél­és külpolitikai sikere­ként, értékelte L­eonyid Brezsnyev bonni látoga­tását; 2. nemcsak az európai, hanem az egész nemzet­közi helyzet a párbeszé­dek, a konstruktív meg­közelítések felé halad, elég Brezsnyev közelgő washingtoni látogatásá­ra gondolni, 3. folytatódik a CDTJ belső válsága, amely Barrel lemondásával még a beavatatlanabb választók számára is nyilvánvaló lett. Igen, a „kincstárnok.” Kiep zendülése önmagá­ban nem szenzáció. De jól jelez egy folyamatot, amely az ellenzéken be­lül kétségtelenül elkez­dődött és amelynek hosszabb távon jelentő­sége lehet. Egy fecske nem csinál nyarat. De nem egy van. (RS)

Next