Fejér Megyei Hírlap, 1973. július (29. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-01 / 152. szám

többszintes lakóházak Csákváron Csákváron eddig a magán­jellegű családi ház építések­től eltekintve szervezett lakás­­építkezés nem volt. Most kez­dik kialakítani a nagyközség központját, a főutcán épül há­rom — egyenként hat lakást magában foglaló — három­­szintes épület. Az első hat lakás, amelyek OTP-kölcsönnel épülő örök­lakások lesznek, — július vé­gére már elkészül. A másik két épületből, amelyben a Vértes Lakásszövetkezet 12 tagjának lesz háromszoba összkomfortos lakása, — az első szint készült el eddig, befejezésük még ebben az év­ben várható. Ezen kívül célcsoportos be­ruházásból még az idén elké­szül négy tanácsi rendelkezé­sű lakás. Az idén eddig 30 építési en­gedélyt adott ki a tanács, és a közelmúltban parcelláztak 62 telket családi házak építésé­hez. B. J. (Fotó: Bajó) FEJÉR MEGYEI 4'111 ' HÍRLAP AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Munkásőr­búcsúzó A munkásőrség országos parancsnoka a megyei párt­­bizottsággal egyetértésben ér­demeinek elismerése mellett saját kérelmére június 30.-i hatállyal nyugállományba helyezte Németh Győző elv­társat, a munkásőrség megyei parancsnokát. Egyidejűleg a munkásőrség megyei pa­rancsnokának kinevezte­­Jö­­rös Géza elvtársat, a megyei parancsnok eddigi ellátó he­lyettesét. A megyei parancs­nok ellátó helyettesévé Vég­vári Tibor elvtársat nevezte ki. Németh Győző elvtársat bensőséges keretek között búcsúztatták el. A búcsúzta­táson részt vett Papp Árpád elvtárs, a munkásőrség or­­szágos parancsnoka, Herczeg Károly elvtárs, a megyei pártbizottság első titkára, a megyei pártbizottság és az országos parancsnokság több vezetője, valamint a mun­kásőrség megyei hivatásos tisztiállománya. Együttes elnökségi ülés Szövetkezeti mozgalmunk egyenletesen, jól fejlődik Szombaton, június 30-án délelőtt a nemzetközi szövet­kezeti nap tiszteletére és az ipari szövetkezetek megala­kulásának 25. jubileumi év­fordulója alkalmából a Fo­gyasztási Szövetkezetek Fejér megyei Szövetsége, a Fejér megyei Ipari Szövetkezetek­ Szövetsége, valamint a me­gyénkben működő két tsz­­szövetség a székesfehérvári Fehér Arany Étterem külön­­termében együttes elnökségi ülést tartott. A szövetségek­­­ vezetőin, s az elnökségi ta­gokon kívül megjelent e ran­gos eseményen Takács Imre, a megyei pártbizottság titká­ra, Fogarasi Tibor, a megyei pártbizottság, valamint Bács­kai József, a megyei tanács osztályvezetője is. Ünnepi köszöntőt Antal Ferenc, a Fejér megyei Ipari Szövetkezetek Szövetsége tit­kára mondott. Beszédében rövid történelmi áttekintést adott a szövetkezeti — ezen belül az ipari — mozgalom megalakulásáról, fejlődéséről, erősödéséről. A megyében annak idején három kisipari szövetkezet, a bicskei szol­gáltató, a mezőfalvi vegyes és az adonyi ruházati szö­vetkezet volt az úttörő. Ma már szinte valamennyi hely­ségben tevékenykednek a kisipari szövetkezetek is a me­zőgazdasági termelőszövetke­zeti és a fogyasztási szövet­kezetek egyenletesen, jól fej­lődnek, erősödnek a párt és a kormány helyes politikája nyomán. Ezt igazolandó An­tal Ferenc elmondta, hogy megyénkben a tavalyi ered­ményes munka alapján húsz szövetkezet nyerte el az ága­zati minisztériumok kiváló szövetkezete címet, négyet pedig miniszteri dicsérő ok­levéllel tüntettek ki.­­ Nem véletlenül kapták ezek a kollektívák a kitünte­tést, hiszen a számok igazol­ják a megérdemelt sikert. Az általános fogyasztási és érté­kesítő szövetkezetek két év alatt 10,2 százalékkal emelték a kiskereskedelmi forgalmat, ugyancsak dinamikusan fej­lődött a vendéglátóipar (Itt elsősorban a korszerűbb, kul­turáltabb egységeket dicsér­hetjük), a bérszínvonal is jelentősen emelkedett: két esztendő alatt az átlagbérek 23 802 forintról 25 132 forint­ra nőttek. Ugyanígy felsorolta az elő­adó a mezőgazdasági szövet­kezetek javuló árutermelését. Tavaly a megyében 34,2 má­zsa búzát takarítottak be egy­­egy hektárról, a kukorica át­laghozama 45,9 mázsa volt. A cukorrépatermelés is ör­vendetesen javult, nemcsak a terület emelkedett, hanem a hozamok is magasabbak vol­tak 1971-hez képest, majd­nem 60 mázsával hektáron­ként. Jelentős mértékben já­rultak hozzá a közös gazda­ságok megyénkben a háztáji és kisegítő gazdaságokkal együtt a húsellátás javításá­hoz (noha az utóbbi hónapok­­­ban érezzük az ismert állat­­betegségek miatti termelés­­kiesést), a zöldség- és gyü­mölcsigények kielégítéséhez. A fenti adatok az Észak- Fejér megyei Tsz Szövetség területére vonatkoznak, de dicsérhetjük a mezőföldi szö­vetség tagszövetkezeteit is, amelyek szorgalmas emberei 11,4 százalékkal kisebb lét­számmal 24,3 százalékos net­tó árbevételemelkedést értek el. A bruttó jövedelem növe­kedése 17 százalék! Hasonló jókat lehet elmondani az ipa­ri szövetkezetekről. 1971-ben már 290 millió forint terme­lési értéket állítottak elő, ta­valy ez a szám 311 millió fo­rint volt. Az elmúlt három évben átlagosan több mint kilenc százalékkal magasabb a termelésük, ami — a fejlő­dést, a választékot és a mi­nőséget tekintve —­— kívána­tos, elismerésre méltó. Külön hangsúlyozta Antal Ferenc, hogy az ipari ktsz-ek a ter­melésfelfutás zömét a terme­­lékenység emelésével érték­ el, hiszen 1970-hez képest a növekedés 20 százalék, a fog­lalkoztatott létszám viszont öt százalékkal alacsonyabb, a bázisidőszakhoz viszonyítva. Külön szólt ünnepi köszön­tőjében a nemzetközi szövet­kezeti nap jelentőségéről, a megyében működő öt érdek­­képviseleti szövetség együtt­működéséről. Közös rendez­vényeik igazolják, hogy he­lyes, jó dolog összehangolni tevékenységüket. Utalt arra is, hogy a nemzetközi szövet­kezeti napnak mind nagyobb a jelentősége, hiszen a Szö­vetkezetek Nemzetközi Szö­vetsége keretében ma már 63 országban 250 millió szövet­kezeti tagot tartanak nyilván. Az ünnepi köszöntő után felolvasták az­ öt szövetség által fogalmazott felhívást a szövetkezetek további együtt­működését illetően, majd pe­dig az Országos Szövetkezeti Tanács Elnöksége felhívását közölték a résztvevőkkel, amely az 51. szövetkezeti nap megünnepléséről szól. Erre július első hetének utolsó napjára kerül sor. o­­t. Mezőfalva Napi 80—100 na­n Június 29-én, pénteken ülé­sezett a Mezőfalvi Állami Gazdaság szakszervezeti bi­zottsága — jelentette tudósí­tónk Zángó Zoltánná. A cél az volt, hogy megvizsgálják, végiggondolják, megtettek-e mindent e nagy munka sike­res befejezése érdekében. Az aratásra és betakarításra való felkészülésről Manninger Gusztáv, a gazdaság főagro­­nómusa számolt be: Jó terméseredményre szá­mítunk a 740 hold repcéből, melynek aratását már 28-án megkeztük, az 1400 hold Li­­bellulából, a 850 hold nagy termést adó szovjet búzafaj­tából. Vagyis összesen 4000 hold gabonát, kell betakaríta­nunk. Az aratást 15 SZK kombájnnal, valamint 3 ame­rikai gyártmányú kombájn­nal végezzük. A kombájnok munkacsoportokra, kerületek­re vannak felosztva. Az SZK kombájnoknál 300, a JD kom­bájnoknál pedig 800 mázsás napi teljesítményre számí­tunk. Az aratást 12—14 nap­ra tervezzük, ha különösen rossz időjárás azt nem aka­dályozza. A fentiekből követ­kezik, hogy naponta 80—100 vagon búzát kell betakaríta­nunk, melynek fogadása igen nagy feladatot hárít hibrid-, üzemünkre.. Ugyanis a táro­lás a hibridüzem területén, most létesített 700 vagonos tárolóban történik. A korábbi­­években ez nehézséget jelent,­tett, mivel több helyen kellett­ tárolni a­ szemesterményt. A szállítócsoportunknál is jól szervezett munkára lesz szükség, hogy ezt a nagy­­mennységű búzát váltott mű­szakban, éjjel-nappal a kom­bájntól a tárolóhelyre szállít­sa. A betakarítással egy idő­ben történik a műtrágyázás és a tarlóhántás. A szociális ellátással kap­­­csolatban az alábbiakat mondotta el a főagronómus: minden tőlünk telhetőt elkö­vetünk azért, hogy az embe­reket a lehető legjobban ki­szolgálják, az étkeztetést a három üzemi konyhánk biz­tosítja úgy, hogy az ételt zárt autókkal szállítjuk a munka­helyekre. U­u. : ■ Infer Sfudex Gorsium Nemzetközi ior Immár három hét óta tar­tanak az idei gorsiumi ásatá­­­­sok. Jelenleg azt a nagy át­riumos házat tárják fel, amely a bazilika szomszédságában épült. Az ásatás során nagyon sok emlék került napvilágra, köztük számos érdekes cserép és jó­ néhány pénzérme. Az ásatások holnaptól foko­zott ütemben folytatódnak, mert a munkálatokba egyete­misták is bekapcsolódnak. Inter Studex Gorsium ’73 címmel nemzetközi egyete­mista ásatótábor kezdi meg munkáját. A tábort a Buda­pesti Műszaki Egyetem KISZ- bizottsága szervezte, 48 rész­vevője közül 36 külföldi, szov­jet, francia, finn és lengyel fiatal. Valamennyien harmad­éves műszaki egyetemisták és nemcsak fizikai munkával, hanem műszaki, képzettségük hasznosításával is segítik a római kori város feltárását. Az egyetemisták ma érkez­nek Székesfehérvárra, ahol a szálláshelyük lesz. Innét jár­nak ki naponta munkára Gor­­siumba. Ott három héten át dolgoznak, de már nem az át­riumos ház feltárásán, hanem ennél is jelentősebb leletek­kel kecsegtető területen. Az idei ásatási terv szerint ugyanis az egykori fórum kör­nyékén két másik helyen is végeznek feltárást: megkísér­lik megtalálni a fórum bejá­ratánál feltételezett diadalív alapjait, továbbá újabb épüle­teket ásnak ki a császárkul­tusz szentélyterületén. Az ásatásoknak egyébként sok nézője akad, az egyéni és csoportos látogatók nagy számban érkeznek az ország minden tájáról, bizonyságul annak, hogy Gorsium hírneve gyorsan növekszik.­ ­....F . Bővül a móri szakmunkásképző Aki ismerte a móri szak­munkásképző tágas, parkosí­tott udvarát, ahol salakos sportpálya is szolgálta a hasz­nos pihenést, felüdülést, az most sok mindent hiába ke­resne. Kivágtak néhány ár­nyat nyújtó öreg fát, s nincs már meg a régi salakos sport­pálya sem. Kovács János, a szakmunkásképző igazgatója és kollégái régi álma (ami ter­mesztésén a járás ipara szakmunkás utánpótlásának igényével azonos), valóra válik. Megkezdték ugyanis az ’intézet’ bővítését, az új hat tantermes, nyolc szertárral rendelkező háromszintes is­kola építését A­ Berhidai Építőipari Ktsz munkabrigádjai ez év április kilencedikén kezdték meg a tereprendezési munkálatokat. Azóta — mint az felvételün­kön is látható — elkészült az alagsor, a kazánház, s jelen­leg az első szint falazását és födémének kiképzését vég­zik. A tervek szerint jövő év december végére kell elké­szülnie az új iskolának, ami a ktsz dolgozóinak eddigi szorgalmát tekintve, valóra is válik, sőt, vállalásuk, ígé­retük szerint ennél előbb, az 1974—75-ös tanév kezdetére, szeptember elsejére át kíván­ják adni. Tervük, reméljük sikerülni fog, s így a jövő tanévtől már a korszerű oktatás színvona­lát szinte teljes egészében ki­elégítő módon kezdhetik meg a móri szakmunkásképzőben a járás ipari üzemei jövő szakembereinek képzését. Fotó: Kabáczy VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK ! Vasárnap, 1973. július 1. XXIX. évfolyam 152. szám * Ára: 1 forint

Next