Fejér Megyei Hírlap, 1974. május (30. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-01 / 100. szám

A WI­REAP ÜNNEPI MELLÉKLETE 8 * N­ézem a mélykúti pusztai iskolából kirajzó gyermekhadat: vidámak, elevenek. Hangjukat virágzó fák, zöldellő vetések fölé viszi az áp­rilisi szél. Éppen olyanok, mint minden gyerek falun, városon. Lehetnének ők is valamilyen tagozatos osztály tanulói, jár­hatnának matematikai kísérleti iskolába vagy ének-zeneibe, s „kapkodhatnának” utánuk az általános után a középiskolák ... Nem — ők a mélykúti pusztai iskolába járnak, negyvenen, s utánuk nem „kap­kod” senki. — Középiskolába az elmúlt évtized alatt csak egyetlenegy jutott el közülük — mond­ja tanítójuk, Móder László. A régebbi idő­ről azért nem szól, mert csak az általa Mélykúton töltött évekről beszél. Innen nem vezet út a nagyobb tudás felé...? n #öszi Az utca két oldalán húsz—harminc ta­karos ház, friss, zöld kertek. A kis telepü­lés születési ideje a fölszabadulás, a föld­osztás ideje. S odább, az igazi Mélykút­­puszta még álló, hosszú uradalmi házai la­kásai? Talán azóta állnak, amióta a világ — világ. Az új és régi házak együtt — há­romszáz ember, közöttük negyven iskolás gyermek otthona. A térképen nem is nagyon található, köz­ségtábla sem jelzi. Az egyetlen hely, aho­vá nevét fölírták, egy útjelző tábla a Du­naújváros és Perkáta közötti országúton, Mélykútpuszta felé... A felszabadulás előtt a zirci apátság la­tifundiuma volt ez a táj, Perkátától a föld­vári határig. Dunapentelétől Sárbogárdi­g Egy szekérút — évszázados — vonult végig ezen a vidéken, valamelyik dunai révtől in­dulva, Nagyvenyimen keresztül, Perkáta irányába. Az út közepe táján húzódott meg az egykori puszta. És valahol ott, a kietlenség kellős köze­pén, néhány major mellett állt meg az egy­kori birtoktérképen a felszabadulás után a sorsot jelölő ceruza: ott lesz az új tele­pülés. Telepesek érkeztek Hevesből, Nóg­­rádból, s a régi cselédekkel, béresekkel együtt átvették az ősi jussot: földet mértek a számukra. Házak épültek és iskola is. Az iskolába tanító került, iskolapadba ülhettek a gye­rekek. Esténként a felnőttek gyülekeztek, hallgatták a szót az újról. Később könyve­ket is termett az új élet, megindult a köl­csönzés. Az iskola központja lett az éledő kultúrának. Az egykor beláthatatlan messzeségek kö­zelebb kerültek. • Elfelejtve ? A pusztai élet, a mai mélykúti élet ter­mészetesen már régen nem azonos a fel­­szabadulás koráéval. Néhány éve a régeb­ben ősztől a tavaszig járhatatlan sáros út szilárd burkolatot vett a hátára. Autóbusz is jár, reggel, délben, este Dunaújvárosba. A régebben teljesen mezőgazdasággal fog­lalkozó emberek jó része üzemi munkás lett. Számukra Mélykút már nem a kenyeret jelenti, hanem a pihenőhelyet. Naponta jár a postás, újságokkal, hírekkel szertel a világból. A villany és a növekvő életszín­vonal nyomán ott a televízió is, amely itt valóban ablakot jelent a világra. A tizenkét évvel ezelőtt idekölt­ő Móder László tanító személyével egy érdekes, hasznos, világot látó „hobby” is beköltö­zött Mélykútra: bélyeggyűjtő szakkört ve­zet, szinte a világ minden tájáról érkeznek a bélyegek. S mivel a bélyegekről illik töb­bet is tudni, sűrűn forgatják a könyveket, útleírásokat a gyerekek is. Igaz, az itteni sorsot jelölő tervek elő­ször másként szóltak. A történelem azon­ban kifelejtette, sorsa másként íródott: Mélykútból sohasem lett falu — mint pél­dául a hasonló születésű Nagykarácsony­ból, Nagyvenyimből. Azért része lett a vi­lágnak, közte és a haza, a világ között ezer összekötő szál feszül. De az az egyetlenegy, a magasabb tudományok felé vezető — ed­dig még nem fonódott össze. Ez Iskola — Ez a terem a felső tagozaté — nyit be Móder László egy megkopott ajtón, az is­kolába. Az ajtó mellett szekrények, eszközökkel telve, kémiai szerek, fizikai szemléltető eszközök. A sarokban térképhalmaz. Elöl a tábla sarkára fölírva a napi keltezés, a létszám: 20, hiányzik 1 tanuló. A felső tagozat húsz tanulója négy osz­tályt jelent. Együtt tanulnak, készülnek, haladnak előre a tudományokban. S taní­tójuk — Móder László — polihisztorként foglalkozik számtantól kezdve irodalomig, kémiáig az égvilágon mindennel, ami az általános iskola tananyagába beletartozik. Az alsó tagozatban is húszan tanulnak, ugyanígy, egyetlen tanítóval, így tanulnak meg olvasni, írni a kicsinyek, s nyílik pil­lantásuk a maguk világára a másodikosok­nak, harmadikosoknak, negyedikeseknek. Óvoda híján velük együtt ismerkedik az is­koláival a néhány első osztályba készülő kisgyerek is. A módszer? — Az ötödik osztályosok vegyék elő a számtankönyvet, oldják meg ezt és ezt a példát ... a hatodikosok ... a hetedikesek ...a nyolcadikosok, nagy költőnk: József Attila ... S közben a nyolcadikosoktól elszakított harminc másodpercek, húsz másodpercek alatt egy-egy ellenőrzés a másik osztályok­nál. Az óra végén ismét feladatellenőrzés, azután pedig kezdődik élőb­ől minden. A tanév minden órájában — a pusztai tanító egész pályafutása alatt. Napi egy-egy óra jut közvetlen foglalko­zásra, osztályonként. Egyetlen óra. A többi önálló foglalkozás, gyakorlás, „csendes munka”. A napi egy óra negyede-ötöde csu­pán az osztott rendszerű iskolákban fel­használható óráknak. S vajon az így elsa­játítható tudásanyag hányadrésze lehet a tagozatos, a kísérleti és más osztályokban tanulókénak? Nyelvi tagozat? Nyelvoktatás már az óvodában? Mélykúton nem szerepel idegen nyelv az órarendben ... (A szomszédos Kisvenyim pusztán telje­sen osztatlan iskolában egyetlen tan­ító ok­tatja mind a nyolc osztályt, összesen tizen­hat-húsz tanulót. Mi lesz azokkal a gyere­kekel?) fiz­et: a szakrendszerű­ oktatás A mélykúti iskolában, a nyolc teljes éven át, nap mint nap újra termelődő oktatási hátrányt nem pótolja semmiféle ajándék­televízió, könyvjuttatás. Csak egy dolog feledtetheti a hátrányt, nyithatja meg a to­vábbtanulás reális útját — a háromszáz ottani munkás- és parasztember gyermeke előtt: a szakrendszerű iskolai oktatás. Az MSZMP KB 1972 júniusi, az állami oktatásról szóló határozata írja: „Az egyes iskolák között feltételbeli kü­lönbségeket, a vidéki és városi külső kerü­leti iskolák feltételeinek, felszereltségének javításával csökkenteni kell; a fejlesztés so­rán különös figyelmet kell fordítani az ál­talános iskolák, az óvodai, a gyermekvé­delmi és a gyógypedagógiai intézmények, az általános iskolai és középiskolai diák­otthonok hálózatának bővítésére. Az álta­lános iskolai diákotthoni hálózat bővítésé­vel párhuzamosan a felső tagozaton össze­vont (osztatlan) tanulócsoportban folyó oktatást fokozatosan meg kell szüntetni.” „ ... népi államunknak nem csupán mű­velődési, hanem politikai feladata is, hogy a fizikai dolgozók tanulás szempontjából hátrányos helyzetben levő gyermekeinek iskoláztatását minden szinten — társadal­mi, pedagógiai és szociális eszközökkel — fokozottabban segítse.” A megoldás módja az adott helyzetben a kollégium megteremtése — vagy az autó­buszos bejárás Dunaújvárosba — lenne. (Ez utóbbi különben súlyos megterhelés különösen a kisebbeknek, de a nagyobbak­nak is.) A megoldáson munkálkodni nem­csak egyetlen szerv kötelessége. Az állami szervek mellett a közeli és a távolabbi po­litikai érdekek azt kívánják, hogy álljon csatasorba a termelőszövetkezet, az ott dol­gozó állami gazdaság, a város üzemel­­, hogy megnyíljon az út a pusztai gyerekek iskoláztatása előtt — a nagyobb tudás felé. * * * így lesz teljes a mélykúti i­­s — a föld mellé az emberi élet, a művelődés jussa. Vincze István a mélykúti juss a nemzetközi munkásság legnagyobb közös ünnepe május 1. eredete visszavezethető a természeti né­pek ősvallásának idejére, amikor a zsendülő nyárkezdet kollektív ünnepét jelentette. Ez az ünnep a népek emléke­zetében és gyakorlatában mindmáig meg­található a történelmi korok változásai so­rán, s ma is él az összes európai népek szo­kásanyagában, a falvakban épp úgy, mint a városokban. A szokás lényege: május első napjának előestéjén, vagy hajnalán egy legallyazott lombosfát, fenyőágat, vagy „ződágat” állí­tanak fel a házak elé, vagy kitűzik az ab­lakba, házra, majd a nap valmelyik idősza­kában táncot, vigalmat, mulatságot rendez­tek a fiatalok a májusfa körül. A nap el­múltával vidám mulatság közepette „kitán­­colták” a májusfát. Május 1. a történeti korokban az egymást váltó korok új meg új arculatát mutatták az ünnepnek. Említettük már a természeti népek tavaszkezdő szokásait. Az ókorban a görögöknél „virágünnepeket” tartottak ek­kor. A rómaiaknál a termékenység istennő­jének Maia-nak ünnepét tartották e napok­ban. Róla nevezték el magát a május hóna­pot is, s miután az európai népek átvették a római kalendáriumot, Maia ünnepe át­ment a népek gyakorlatába. A germán ter­mészetkultusznak is megfelelt ez a termé­szetünnep. A kereszténység megerősödésével egyidő­­ben tűzzel-vassal irtotta a „pogány” szoká­sokat, de az ősi, évnegyedes ünnepekhez kapcsolódó hagyományokat nem tudta vég­legesen kitörölni a népek emlékezetéből; ekkor rugalmasan alkalmazkodott hozzájuk és az egyház szentjeihez fűzött legendákkal igyekezett elhományosítani — többek kö­zött — a tavaszünnep eredeti értelmét. Májusfaállítás hazánkban, a szokás ger­­mán-szláv közvetítéssel jutott el hozzánk, bár ázsiai rokonnépeink szintén ismerik e tavaszünnepet. Nálunk leginkább nemzeti­ségi környezetben (német, szlovák) él a májusfaállítás szokása. De a székelyek és anyaországbeliek is magukénak tartották és vidékenként számos értékes változattal gazdagították. Első írásos nyoma Debrecen­ből datálódik, 1699-ből, ahol az ott állomá­sozó Marsigli ezred francia—vallon kato­nái táncoltak kardtáncot a májusfa körül. A székelyeknél: hajnalfa, Jakabfa, Jaka­­bág néven, a szláv-német nyelvterületen májusfa, májfa néven ismerték. Anyaga legtöbb esetben nyírfa, amelynek a néphit szerint gonoszűző jellege van. A legények, ha alkalmas fa nem akadt elmentek érte a harmadik határba is. Feldíszítették a lá­nyoktól kapott színes szalagokkal, kendők­kel, papírdíszekkel. Felállói... Már hajna­lig őrizték a lányos ház előtt, hogy el ne lopják. Reggel, mikor a lányok is felser­kentek, gyönyörködtek a fában és nézték, hogy melyik ház előtt áll a legmagasabb. A májusfaállítás tehát nemcsak kollektív tavaszünnep, hanem szerelmi szimbólum is. A legény ezzel tett vallomást, s ha viszon­zásra talált, a fa „kitáncolásakor” a lány neki ajándékozta a fára kötött kendőket. Hosszan lehetne még sorolni az e nappal kapcsolatos szokásokat, de meg kell jegyez­nünk, hogy a pogány tavaszünnepre való emlékezés miatt sem az egyházi, sem a vi­lági hatalmak nem nézték jó szemmel az ünnep megtartását és számos tiltó rendel­kezést hoztak ellene. Különösen akkor kezdték üldözni e nap hagyományos módon való megünneplését, amikor a nemzetközi munkásmozgalom 1889-ben a világ mun­kásainak ünnepévé nyilvánította. így lett a legszebb tavaszi ünnep, mely­nek hagyományai évezredekre visszanyúl­nak, a munkásság világünnepe. Formai megnyilvánulásai: májfa, zöldág, mulat­ság, tánc, majális, megmaradtak, de az ün­nep lényege forradalmi tartalommal telí­tődött. A II. Internacionálé alakuló kongresszusa 1889-ben Lavigne, francia küldött javasla­tára kimondta, hogy a munkások minden országban és minden városban egyidejűleg, egy meghatározott napon követelték a 8 órás munkanap bevezetését. Május 1. nap­ját jelölték meg erre, mely napnak már voltak előzményei a munkásmozgalomban is. 1531. május 1-én volt az első európai munkástüntetés az olasz Lucca városban, s utaltak az 1886-os chicagói véres esemé­nyek emlékére is. A II. Internacionálé fel­hívása nyomán már 1890-ben a munkások százezrei vettek részt a május 1-i felvonu­lásokon, tüntetéseken. Később egyes orszá­gokban május első vasárnapjára tették át a munkásünnepet. Az USA-ban és Kana­dában 1894-től szeptember első vasárnapja a munkásünnep. (Az európai munkásmoz­galomban hosszú időn át folyt a harc a for­radalmi és a megalkuvó erők között a mun­kásszolidaritás napjának az eredetileg meg­határozott napon való, harccal, általános sztrájkkal összekapcsolt megünnepléséért.) Az I. világháborút követően a munkásosz­tály több kapitalista országban kiharcolta az V. 1-i munkaszünetet. 1945-től a legtöbb országban munkaszüneti nap. A nemzet­közi munkásmozgalom ünnepének legfőbb tartalma és jelszava napjainkban a béke védelme. A szocialista országokban állmi ünnep és az egész dolgozó társadalom nagyszabású felvonulása a világbéke és a szocializmus ügye mellett.­­ Hazánkban első ízben 1890-ben ünnepel­te a főváros és több vidéki város munkás­sága e napot. Budapesten a Városligetben volt a nagygyűlés, amelyen 60 000 munkás vett részt. Az agrárproletariátus 1891-ben kapcsolódott be a munkásünnep megtartá­sába. (Orosházi véres május 1.) Orosházán és Békéscsabán összecsapásra került sor a tüntetők és a katonaság között. Hódmező­vásárhelyen 1893-ban Szántó Kovács János volt a nagygyűlés szónoka. Ebben az időben terjedtek el a május 1-ével kapcsolatos munkásdalok is, amelyeket évtizedeken át énekeltek. Indult munkás tüntetésre, Május hónap elsejére, Nemzetközi munkásünnep, Minden munkás ülje azt meg. Éljen a munkás szabadság, Éljen a munkás! A fővárosban csak 1899-ben engedélyez­ték a felvonulást első ízben. Az ünnep fő jelszavai a 8 órás munkanap, a munkásvé­delmi törvények, majd a századfordulón az általános választójog követelése. Ekkor már általánosan ismertté váltak az e naphoz kapcsolódó dalok: Itt van újra május elseje, A levegő dallal van tele, Zengedezzük hát mi is dalunk, Mindnyájan testvérek vagyunk! Igen népszerű volt, s főként a Viharsa­rokban terjedt el az alábbi májusi mun­kásdal : Májusi reggel biborpirja vonja körül az eget, Fodrosszélű forradalmi vörös zászló integet. S mintha mondani volna készen: _ _ Talpra, sorba­, emberek,— Jogokért, szabadságért egy világgal küzdj­etek! A május 1-i dalok között a legnépsze­rűbb volt a Csizmadia Sándor szövegére énekelt, s Hódmezővásárhelyen gyűjtött dal: A kikelet hívogató szózatára, Felpattan a műhelybörtön ócska zára. Virágillat, enyhe szellő jár a réten, Csak a gyáva marad most meg börtönében. Tegyetek le fúrót, vésőt, kalapácsot, Élvezzük, bár egy napra a szabadságot. Nemsokára úgy is bőven lesz belőle. Meg ne ártson, szokjunk hozzá jóelőre! 1919. május 1-én a Tanácsköztársaság vörös fővárosának virág és zászlódíszbe öltözött utcáin százezernyi felvonuló ünne­pelte az első szabad május 1-ét, a proletár államot, s széltében énekelték a régebbről ismert májusi dalokat: Piros zászlónk, vörös zászlónk, lobogtatja a szellő, Jer alája, jer alája, te jogtalan szenvedő, Testvérünk vagy mért ne tartanál Ha munkás vagy nem lehetsz te ellenünk. De új dalok is születtek ebben az időben, melyek közül igen népszerűvé lett Somlyó Zoltán—Lányi Ernő májusi dala: A vörös május rőtszínű sugára, Benyilal minden ajtón, ablakon! Elér a fénye elvtárs a szívedbe, Ha bárhol is lakól. Légy bányász, ki föld mélyébe turkál, Vagy miként Jézus vala egykor, ács Nem hallod-e, nem hallod-e, Hogy dalol a sarokban a kalapács? Az ellenforradalom időszakában az MSZDP és a szakszervezetek majálisokat és helyi szakmai ünnepségeket rendeztek, központi ünnepélyt a hatóságok csak egyes években engedélyeztek. A kommunisták szervező munkája sok esetben harcos tün­tetéssé tette ezekben az években a mun­kásünnepet. 1945 az első szabad május 1. éve. Ekkor vált hazánkban is hivatalos munkaszüneti nappá, amikor az ország valamennyi váro­sában, községében felvonulásokon, népna­­pelyeken vesz részt a lakosság minden ré­tege. Különös jelentőségük volt az 1957. május 1-i ünnepségeknek, amelyeken a dolgozó tömegek immár a levert ellenforradalom fölötti politikai és eszmei győzelem jegyé­ben hitet tettek a szocializmust építő nép­köztársaság és a forradalmi munkás-pa­raszt kormány mellett. Nagy Dezső A május­­i nép- és munkásszokások történetéből velünk? 1974. május 1

Next