Fejér Megyei Hírlap, 1974. május (30. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-01 / 100. szám
A WIREAP ÜNNEPI MELLÉKLETE 8 * Nézem a mélykúti pusztai iskolából kirajzó gyermekhadat: vidámak, elevenek. Hangjukat virágzó fák, zöldellő vetések fölé viszi az áprilisi szél. Éppen olyanok, mint minden gyerek falun, városon. Lehetnének ők is valamilyen tagozatos osztály tanulói, járhatnának matematikai kísérleti iskolába vagy ének-zeneibe, s „kapkodhatnának” utánuk az általános után a középiskolák ... Nem — ők a mélykúti pusztai iskolába járnak, negyvenen, s utánuk nem „kapkod” senki. — Középiskolába az elmúlt évtized alatt csak egyetlenegy jutott el közülük — mondja tanítójuk, Móder László. A régebbi időről azért nem szól, mert csak az általa Mélykúton töltött évekről beszél. Innen nem vezet út a nagyobb tudás felé...? n #öszi Az utca két oldalán húsz—harminc takaros ház, friss, zöld kertek. A kis település születési ideje a fölszabadulás, a földosztás ideje. S odább, az igazi Mélykútpuszta még álló, hosszú uradalmi házai lakásai? Talán azóta állnak, amióta a világ — világ. Az új és régi házak együtt — háromszáz ember, közöttük negyven iskolás gyermek otthona. A térképen nem is nagyon található, községtábla sem jelzi. Az egyetlen hely, ahová nevét fölírták, egy útjelző tábla a Dunaújváros és Perkáta közötti országúton, Mélykútpuszta felé... A felszabadulás előtt a zirci apátság latifundiuma volt ez a táj, Perkátától a földvári határig. Dunapentelétől Sárbogárdig Egy szekérút — évszázados — vonult végig ezen a vidéken, valamelyik dunai révtől indulva, Nagyvenyimen keresztül, Perkáta irányába. Az út közepe táján húzódott meg az egykori puszta. És valahol ott, a kietlenség kellős közepén, néhány major mellett állt meg az egykori birtoktérképen a felszabadulás után a sorsot jelölő ceruza: ott lesz az új település. Telepesek érkeztek Hevesből, Nógrádból, s a régi cselédekkel, béresekkel együtt átvették az ősi jussot: földet mértek a számukra. Házak épültek és iskola is. Az iskolába tanító került, iskolapadba ülhettek a gyerekek. Esténként a felnőttek gyülekeztek, hallgatták a szót az újról. Később könyveket is termett az új élet, megindult a kölcsönzés. Az iskola központja lett az éledő kultúrának. Az egykor beláthatatlan messzeségek közelebb kerültek. • Elfelejtve ? A pusztai élet, a mai mélykúti élet természetesen már régen nem azonos a felszabadulás koráéval. Néhány éve a régebben ősztől a tavaszig járhatatlan sáros út szilárd burkolatot vett a hátára. Autóbusz is jár, reggel, délben, este Dunaújvárosba. A régebben teljesen mezőgazdasággal foglalkozó emberek jó része üzemi munkás lett. Számukra Mélykút már nem a kenyeret jelenti, hanem a pihenőhelyet. Naponta jár a postás, újságokkal, hírekkel szertel a világból. A villany és a növekvő életszínvonal nyomán ott a televízió is, amely itt valóban ablakot jelent a világra. A tizenkét évvel ezelőtt ideköltő Móder László tanító személyével egy érdekes, hasznos, világot látó „hobby” is beköltözött Mélykútra: bélyeggyűjtő szakkört vezet, szinte a világ minden tájáról érkeznek a bélyegek. S mivel a bélyegekről illik többet is tudni, sűrűn forgatják a könyveket, útleírásokat a gyerekek is. Igaz, az itteni sorsot jelölő tervek először másként szóltak. A történelem azonban kifelejtette, sorsa másként íródott: Mélykútból sohasem lett falu — mint például a hasonló születésű Nagykarácsonyból, Nagyvenyimből. Azért része lett a világnak, közte és a haza, a világ között ezer összekötő szál feszül. De az az egyetlenegy, a magasabb tudományok felé vezető — eddig még nem fonódott össze. Ez Iskola — Ez a terem a felső tagozaté — nyit be Móder László egy megkopott ajtón, az iskolába. Az ajtó mellett szekrények, eszközökkel telve, kémiai szerek, fizikai szemléltető eszközök. A sarokban térképhalmaz. Elöl a tábla sarkára fölírva a napi keltezés, a létszám: 20, hiányzik 1 tanuló. A felső tagozat húsz tanulója négy osztályt jelent. Együtt tanulnak, készülnek, haladnak előre a tudományokban. S tanítójuk — Móder László — polihisztorként foglalkozik számtantól kezdve irodalomig, kémiáig az égvilágon mindennel, ami az általános iskola tananyagába beletartozik. Az alsó tagozatban is húszan tanulnak, ugyanígy, egyetlen tanítóval, így tanulnak meg olvasni, írni a kicsinyek, s nyílik pillantásuk a maguk világára a másodikosoknak, harmadikosoknak, negyedikeseknek. Óvoda híján velük együtt ismerkedik az iskoláival a néhány első osztályba készülő kisgyerek is. A módszer? — Az ötödik osztályosok vegyék elő a számtankönyvet, oldják meg ezt és ezt a példát ... a hatodikosok ... a hetedikesek ...a nyolcadikosok, nagy költőnk: József Attila ... S közben a nyolcadikosoktól elszakított harminc másodpercek, húsz másodpercek alatt egy-egy ellenőrzés a másik osztályoknál. Az óra végén ismét feladatellenőrzés, azután pedig kezdődik élőből minden. A tanév minden órájában — a pusztai tanító egész pályafutása alatt. Napi egy-egy óra jut közvetlen foglalkozásra, osztályonként. Egyetlen óra. A többi önálló foglalkozás, gyakorlás, „csendes munka”. A napi egy óra negyede-ötöde csupán az osztott rendszerű iskolákban felhasználható óráknak. S vajon az így elsajátítható tudásanyag hányadrésze lehet a tagozatos, a kísérleti és más osztályokban tanulókénak? Nyelvi tagozat? Nyelvoktatás már az óvodában? Mélykúton nem szerepel idegen nyelv az órarendben ... (A szomszédos Kisvenyim pusztán teljesen osztatlan iskolában egyetlen tanító oktatja mind a nyolc osztályt, összesen tizenhat-húsz tanulót. Mi lesz azokkal a gyerekekel?) fizet: a szakrendszerű oktatás A mélykúti iskolában, a nyolc teljes éven át, nap mint nap újra termelődő oktatási hátrányt nem pótolja semmiféle ajándéktelevízió, könyvjuttatás. Csak egy dolog feledtetheti a hátrányt, nyithatja meg a továbbtanulás reális útját — a háromszáz ottani munkás- és parasztember gyermeke előtt: a szakrendszerű iskolai oktatás. Az MSZMP KB 1972 júniusi, az állami oktatásról szóló határozata írja: „Az egyes iskolák között feltételbeli különbségeket, a vidéki és városi külső kerületi iskolák feltételeinek, felszereltségének javításával csökkenteni kell; a fejlesztés során különös figyelmet kell fordítani az általános iskolák, az óvodai, a gyermekvédelmi és a gyógypedagógiai intézmények, az általános iskolai és középiskolai diákotthonok hálózatának bővítésére. Az általános iskolai diákotthoni hálózat bővítésével párhuzamosan a felső tagozaton összevont (osztatlan) tanulócsoportban folyó oktatást fokozatosan meg kell szüntetni.” „ ... népi államunknak nem csupán művelődési, hanem politikai feladata is, hogy a fizikai dolgozók tanulás szempontjából hátrányos helyzetben levő gyermekeinek iskoláztatását minden szinten — társadalmi, pedagógiai és szociális eszközökkel — fokozottabban segítse.” A megoldás módja az adott helyzetben a kollégium megteremtése — vagy az autóbuszos bejárás Dunaújvárosba — lenne. (Ez utóbbi különben súlyos megterhelés különösen a kisebbeknek, de a nagyobbaknak is.) A megoldáson munkálkodni nemcsak egyetlen szerv kötelessége. Az állami szervek mellett a közeli és a távolabbi politikai érdekek azt kívánják, hogy álljon csatasorba a termelőszövetkezet, az ott dolgozó állami gazdaság, a város üzemel, hogy megnyíljon az út a pusztai gyerekek iskoláztatása előtt — a nagyobb tudás felé. * * * így lesz teljes a mélykúti is — a föld mellé az emberi élet, a művelődés jussa. Vincze István a mélykúti juss a nemzetközi munkásság legnagyobb közös ünnepe május 1. eredete visszavezethető a természeti népek ősvallásának idejére, amikor a zsendülő nyárkezdet kollektív ünnepét jelentette. Ez az ünnep a népek emlékezetében és gyakorlatában mindmáig megtalálható a történelmi korok változásai során, s ma is él az összes európai népek szokásanyagában, a falvakban épp úgy, mint a városokban. A szokás lényege: május első napjának előestéjén, vagy hajnalán egy legallyazott lombosfát, fenyőágat, vagy „ződágat” állítanak fel a házak elé, vagy kitűzik az ablakba, házra, majd a nap valmelyik időszakában táncot, vigalmat, mulatságot rendeztek a fiatalok a májusfa körül. A nap elmúltával vidám mulatság közepette „kitáncolták” a májusfát. Május 1. a történeti korokban az egymást váltó korok új meg új arculatát mutatták az ünnepnek. Említettük már a természeti népek tavaszkezdő szokásait. Az ókorban a görögöknél „virágünnepeket” tartottak ekkor. A rómaiaknál a termékenység istennőjének Maia-nak ünnepét tartották e napokban. Róla nevezték el magát a május hónapot is, s miután az európai népek átvették a római kalendáriumot, Maia ünnepe átment a népek gyakorlatába. A germán természetkultusznak is megfelelt ez a természetünnep. A kereszténység megerősödésével egyidőben tűzzel-vassal irtotta a „pogány” szokásokat, de az ősi, évnegyedes ünnepekhez kapcsolódó hagyományokat nem tudta véglegesen kitörölni a népek emlékezetéből; ekkor rugalmasan alkalmazkodott hozzájuk és az egyház szentjeihez fűzött legendákkal igyekezett elhományosítani — többek között — a tavaszünnep eredeti értelmét. Májusfaállítás hazánkban, a szokás germán-szláv közvetítéssel jutott el hozzánk, bár ázsiai rokonnépeink szintén ismerik e tavaszünnepet. Nálunk leginkább nemzetiségi környezetben (német, szlovák) él a májusfaállítás szokása. De a székelyek és anyaországbeliek is magukénak tartották és vidékenként számos értékes változattal gazdagították. Első írásos nyoma Debrecenből datálódik, 1699-ből, ahol az ott állomásozó Marsigli ezred francia—vallon katonái táncoltak kardtáncot a májusfa körül. A székelyeknél: hajnalfa, Jakabfa, Jakabág néven, a szláv-német nyelvterületen májusfa, májfa néven ismerték. Anyaga legtöbb esetben nyírfa, amelynek a néphit szerint gonoszűző jellege van. A legények, ha alkalmas fa nem akadt elmentek érte a harmadik határba is. Feldíszítették a lányoktól kapott színes szalagokkal, kendőkkel, papírdíszekkel. Felállói... Már hajnalig őrizték a lányos ház előtt, hogy el ne lopják. Reggel, mikor a lányok is felserkentek, gyönyörködtek a fában és nézték, hogy melyik ház előtt áll a legmagasabb. A májusfaállítás tehát nemcsak kollektív tavaszünnep, hanem szerelmi szimbólum is. A legény ezzel tett vallomást, s ha viszonzásra talált, a fa „kitáncolásakor” a lány neki ajándékozta a fára kötött kendőket. Hosszan lehetne még sorolni az e nappal kapcsolatos szokásokat, de meg kell jegyeznünk, hogy a pogány tavaszünnepre való emlékezés miatt sem az egyházi, sem a világi hatalmak nem nézték jó szemmel az ünnep megtartását és számos tiltó rendelkezést hoztak ellene. Különösen akkor kezdték üldözni e nap hagyományos módon való megünneplését, amikor a nemzetközi munkásmozgalom 1889-ben a világ munkásainak ünnepévé nyilvánította. így lett a legszebb tavaszi ünnep, melynek hagyományai évezredekre visszanyúlnak, a munkásság világünnepe. Formai megnyilvánulásai: májfa, zöldág, mulatság, tánc, majális, megmaradtak, de az ünnep lényege forradalmi tartalommal telítődött. A II. Internacionálé alakuló kongresszusa 1889-ben Lavigne, francia küldött javaslatára kimondta, hogy a munkások minden országban és minden városban egyidejűleg, egy meghatározott napon követelték a 8 órás munkanap bevezetését. Május 1. napját jelölték meg erre, mely napnak már voltak előzményei a munkásmozgalomban is. 1531. május 1-én volt az első európai munkástüntetés az olasz Lucca városban, s utaltak az 1886-os chicagói véres események emlékére is. A II. Internacionálé felhívása nyomán már 1890-ben a munkások százezrei vettek részt a május 1-i felvonulásokon, tüntetéseken. Később egyes országokban május első vasárnapjára tették át a munkásünnepet. Az USA-ban és Kanadában 1894-től szeptember első vasárnapja a munkásünnep. (Az európai munkásmozgalomban hosszú időn át folyt a harc a forradalmi és a megalkuvó erők között a munkásszolidaritás napjának az eredetileg meghatározott napon való, harccal, általános sztrájkkal összekapcsolt megünnepléséért.) Az I. világháborút követően a munkásosztály több kapitalista országban kiharcolta az V. 1-i munkaszünetet. 1945-től a legtöbb országban munkaszüneti nap. A nemzetközi munkásmozgalom ünnepének legfőbb tartalma és jelszava napjainkban a béke védelme. A szocialista országokban állmi ünnep és az egész dolgozó társadalom nagyszabású felvonulása a világbéke és a szocializmus ügye mellett. Hazánkban első ízben 1890-ben ünnepelte a főváros és több vidéki város munkássága e napot. Budapesten a Városligetben volt a nagygyűlés, amelyen 60 000 munkás vett részt. Az agrárproletariátus 1891-ben kapcsolódott be a munkásünnep megtartásába. (Orosházi véres május 1.) Orosházán és Békéscsabán összecsapásra került sor a tüntetők és a katonaság között. Hódmezővásárhelyen 1893-ban Szántó Kovács János volt a nagygyűlés szónoka. Ebben az időben terjedtek el a május 1-ével kapcsolatos munkásdalok is, amelyeket évtizedeken át énekeltek. Indult munkás tüntetésre, Május hónap elsejére, Nemzetközi munkásünnep, Minden munkás ülje azt meg. Éljen a munkás szabadság, Éljen a munkás! A fővárosban csak 1899-ben engedélyezték a felvonulást első ízben. Az ünnep fő jelszavai a 8 órás munkanap, a munkásvédelmi törvények, majd a századfordulón az általános választójog követelése. Ekkor már általánosan ismertté váltak az e naphoz kapcsolódó dalok: Itt van újra május elseje, A levegő dallal van tele, Zengedezzük hát mi is dalunk, Mindnyájan testvérek vagyunk! Igen népszerű volt, s főként a Viharsarokban terjedt el az alábbi májusi munkásdal : Májusi reggel biborpirja vonja körül az eget, Fodrosszélű forradalmi vörös zászló integet. S mintha mondani volna készen: _ _ Talpra, sorba, emberek,— Jogokért, szabadságért egy világgal küzdjetek! A május 1-i dalok között a legnépszerűbb volt a Csizmadia Sándor szövegére énekelt, s Hódmezővásárhelyen gyűjtött dal: A kikelet hívogató szózatára, Felpattan a műhelybörtön ócska zára. Virágillat, enyhe szellő jár a réten, Csak a gyáva marad most meg börtönében. Tegyetek le fúrót, vésőt, kalapácsot, Élvezzük, bár egy napra a szabadságot. Nemsokára úgy is bőven lesz belőle. Meg ne ártson, szokjunk hozzá jóelőre! 1919. május 1-én a Tanácsköztársaság vörös fővárosának virág és zászlódíszbe öltözött utcáin százezernyi felvonuló ünnepelte az első szabad május 1-ét, a proletár államot, s széltében énekelték a régebbről ismert májusi dalokat: Piros zászlónk, vörös zászlónk, lobogtatja a szellő, Jer alája, jer alája, te jogtalan szenvedő, Testvérünk vagy mért ne tartanál Ha munkás vagy nem lehetsz te ellenünk. De új dalok is születtek ebben az időben, melyek közül igen népszerűvé lett Somlyó Zoltán—Lányi Ernő májusi dala: A vörös május rőtszínű sugára, Benyilal minden ajtón, ablakon! Elér a fénye elvtárs a szívedbe, Ha bárhol is lakól. Légy bányász, ki föld mélyébe turkál, Vagy miként Jézus vala egykor, ács Nem hallod-e, nem hallod-e, Hogy dalol a sarokban a kalapács? Az ellenforradalom időszakában az MSZDP és a szakszervezetek majálisokat és helyi szakmai ünnepségeket rendeztek, központi ünnepélyt a hatóságok csak egyes években engedélyeztek. A kommunisták szervező munkája sok esetben harcos tüntetéssé tette ezekben az években a munkásünnepet. 1945 az első szabad május 1. éve. Ekkor vált hazánkban is hivatalos munkaszüneti nappá, amikor az ország valamennyi városában, községében felvonulásokon, népnapelyeken vesz részt a lakosság minden rétege. Különös jelentőségük volt az 1957. május 1-i ünnepségeknek, amelyeken a dolgozó tömegek immár a levert ellenforradalom fölötti politikai és eszmei győzelem jegyében hitet tettek a szocializmust építő népköztársaság és a forradalmi munkás-paraszt kormány mellett. Nagy Dezső A májusi nép- és munkásszokások történetéből velünk? 1974. május 1