Fejér Megyei Hírlap, 1974. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-14 / 189. szám

4 Borverseny Lajoskomárom­ban Csulik György tanácselnök tájékoztatott bennünket, hogy községükben, augusztus 20- án immár hatodszor rendez­nek borversenyt, melyre a köz­ség termelőin kívül a szom­szédos községek is elküldik boraikat. A lajoskomáromi borok a megyei versenyen is megáll­­ták helyüket, egy arany, nyolc ezüst és hét bronzéremmel öregbítve a község borainak hírét. A borverseny alkalmából a Sió menti Áfész növényvédő­szer és szőlőfeldolgozó eszköz­bemutatót tart, ahol az ér­dekelt termelők az új védő­szerek helyes alkalmazásáról tájékozódhatnak. BNV­­szeptemberben Ez a vásár a miénk lesz, a fogyasztóké, a nagyközönségé. S a vállalatok, a termelők az idei és a jövő évi kínálatokat mutatják be. De nem az elér­hetetlen „jövőt”, hanem rövi­desen megvehető, hordható, használható darabokat. A Budapesti Nemzetközi Vásár­központban feszített munka folyik. Az építők a vásárépületek végleges ki­alakításán dolgoznak. A de­korációsok már a szeptember 14-én nyíló fogyasztási javak vásárára készülnek. S mivel a vásárrendezőség jóval több érdeklődőre számít, mint amilyen a tavaszi beruházási javak vásárán volt — kibőví­tik a főbejáratot és a II. ka­put. A nagyközönség számá­ra megnyitják a III. kaput és az idén több pénztárban árul­ják a jegyeket. Növelik a par­kosított területet, bővítik a szolgáltatásokat, kulturált étkezőhelyeket, büféket, ven­déglőket nyitnak. (A vidékről a vásárra utazóknak ezúttal is biztosítanak utazási ked­vezményt a vasúton.) Ami a látnivalókat illeti , abban sem lesz hiány. Hat té­makörben ismerkedhet a lá­togató a fogyasztási cikkek széles skálájával. Öltözködés címet viseli az a kiállítási részleg, amelyen a textil, a ruházati, a bőr- a cipő és a szőrmeipar vonultatja fel ter­mékeit. Itt, a sok száz női, férfi és gyermekruha, kötött holmi, téli és nyári viselet közt kapnak helyet az öltöz­ködés-kiegészítő és divatcik­kek — órák, ékszerek, dísz­­műáruk, kesztyűk. A kötszövőipar pavilonjá­nak közepén —, a könnyűipar egészét reprezentáló — gyer­mekvilág és divatirány című bemutatókat láthatunk. E te­rületeken való részvételre pá­lyázatot írt ki a minisztérium, s a korszerű, a témának meg­felelő termékekből kerülnek ki a kiállítási tárgyak. Több pavilonban és óriási szabad területen helyezik el a leglátványosabb, legizgalma­sabb, „Otthon” címet viselő kiállítást. Itt a családiház épí­téstől kezdve a berendezésig minden megtalálható, ami az otthonnal, a lakással kapcso­latos. Lakástextilek, világító berendezések, szőnyegek, függönyök, dísztárgyak, nép­­művészeti cikkek sorakoznak majd. Fürdőszoba- és konyha­berendezések, bútorok nem­zetközi bemutatója gazdagít­ja a kiállítást. Szorosan kap­csolódik e témakörhöz a „Háztartás” című kiállítási egység. Ebben a szakpavilon­ban háztartási gépek, felsze­relések, üveg és kerámiacik­kek, fém és műanyag áruk­, fűtő, melegítő-szellőző, lég­kondicionáló berendezések, háztartásvegyészeti és koz­metikai szerek, festékek, lak­kok, zománcok szerepelnek. Az „Élelmezés” pavilonban újfajta fagyasztott és mélyhű­tött élelmiszerek, konzervek, italok, élvezeti cikkek, s a kü­lönböző országok speciális en­­ni-innivalói találhatók. Ki­csinyeknek nagyoknak ötle­tet ad, segédeszközöket kínál pihenéshez, szórakozáshoz, kiránduláshoz a „Szabadidő” című kiállítás. Szabadtéren és fedett csarnokban torna­szereket, sportfelszereléseket, utazási és camping-cikkeket, tv-ket, rádiókat, lemezjátszó­kat, magnetofonokat, köny­veket, hanglemezeket, bar­­kács-szerszámokat, kézi és kerti eszközöket mutatnak be. A fogyasztási cikkek vásá­rának hatodik témaköre a közlekedés. Vízi és szárazföldi járművek, autóápolási és járműfelszerelési cikkek bő választékával. A kiállítás programját a nagyközönségnek szóló szak­mai bemutatók, kezelési ta­nácsadások színesítik. Tar­tanak divatbemutatót, közvé­leménykutatást, propaganda ankétot, főzési bemutatót, kóstolóval. Külföldről is érdeklődtek az őszi fogyasztási javak vására iránt. Huszonhat or­szágból jelentkeztek kiállítók — legtöbben az otthon és a háztartás témakörben vonul­tatják fel termékeiket. A vá­sár már megtelt — bár még le se zárult a jelentkezési ha­táridő. Kádár Márta Új könyvek A Kossuth Könyvkiadó a Lenin összes művei 55 köte­tes sorozatában most jelen­tette meg a 42. kötetet; ez Le­ninnek az 1920 november és 1921 március közötti időszak­ban elhangzott beszédeit, e néhány hónap alatt írt cik­keit, egyéb írásait tartalmaz­za,­­ gazdag jegyzetanyaggal, mutatókkal. Az MSZMP KB Párttörténeti Intézetének gondozásában megjelent a Magyar Szocialista Munkás­párt határozatai és dokumen­tumai 1967—1970. című kötet, amely a párt két kongresszus közötti legfontosabb határo­zatait, dokumentumait tar­talmazza; ezek közül több először kerül nyilvánosságra O. Kozlova és J. Kuznyecov A termelésirányítás tudomá­nyos alapjai című könyve, fontos kézikönyv az e terület iránt érdeklődőknek. Érdek­lődésre tarthat számot Jevge­­nyij Rjabcsikov: A kozmosz kolumbuszai című riport­könyve, amely bemutatja a szovjet űrhajósok felkészülé­sét, vállalkozásait. Izgalmas olvasmány Georg Honing­­mann: Hearst, a sajtókirály című könyve; ez az amerikai politikai és gazdasági viszo­nyokba, az ottani közéletet hosszú évtizedek óta jellem-­­­ző hatalmi villongások kulisz­­szatitkaiba enged bepillantást. A Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó megjelentette a magyarországi törvények és rendeletek harmadik kötetét. A hatályos jogszabályok gyűj­teménye 1945-től 1972-ig be­zárólag tartalmazza a legfon­tosabb jogszabályokat; a har­madik kötetben miniszteri rendeletek — a belkereske­delmi miniszter és a külügy­miniszter rendeletei — talál­hatók. Szélesebb érdeklődés­re tarthat számot Novák Ist­ván könyve is, a Beadványok a polgári perben. Asztal­itenisz-híradó Kecskeméten az új városi sportcsarnokban tíz asztalon rendezték meg a HÍRÖS KU­PA ez évi küzdelmeit. A Szondi SE versenyzői kiváló­an szeretteitek, három ezüst­ös egy bronzéremmel tértek haza. Az ifjúsági egyéni ver­senyben ifj. Vajthó Zoltán a döntőbe küzdötte be magát, ahol az ez évi ifjúsági Euró­pa-bajnokság bronzérmesé­től, a csepeli horváthtól szenvedett vereséget. A Frank—Guttmann páros és a Frank—Vasvári­­Statisztika,­ vegyespáros ezüstérmet szer­zett. Frank Béla az első osz­tályú egyéni versenyben bronzérmes lett. A döntőbe jutásért Faházitól (Ganz MÁVAG) kapott ki. A legjobb nyolc közé ju­tott a Guttmann—Nagyeszt, a Mohai—Lukács vegyes pá­ros és a Mohai—dr. Stetty páros. Tizenhat között vég­zett a férfi első osztályban Vajthó, aki a másodosztály győztese, a ceglédi Bíró ellen is diadalmaskodott. Az NB III. Mehlovits cso­portjának elkészült a sorso­lása. Szeptember 1-én Enying—Komló és a DUNA­­KER—Torna mérkőzések lesznek. További műsor: Szeptem­ber 2. Bonyhád—Enying, Mo­hács—DUNAKER, szeptem­ber 22: Enying—Pécs Vasas II., DUNAK­er—Kaposvári Rákóczi. Szeptember 29: Enying—DUNAKER, október 13: Pécsi BTC—Enying, DU­NAKER—Bonyhád, október 20: Enying—Mohács, Pécsi BTC—DUNAKER. november 10: Tolna—Enying, DUNA­KER—Szekszárd, november 17: Enying—Szekszárd, Kom­ló—DUNAKER. november 24: Kaposvár—Enying, Pécsi Vasas—DUNAKER. Öttusa Rába Kupa A Győrben megrendezett nemzetközi kombinált ott ló­versenyen öt magyar és egy NSZK-beli csapat állt rajt­hoz. Székesfehérvári Volán ver­­senyzői kitűnő eredményeket értek el. Ki kell emelni An­­tonovics Tamás 4967 pontos eredményét, amivel az arany ­jelvényes szintet teljesítette és egyéniben csupán két ponttal szorult a második helyre. Korponai István aki élete első öttusaversenyén jó átlagteljesítmény elérésével hívta fel a szakemberek fi­gyelmét. Eredmények Serdülő háromtusa (csak csapatverseny): I. Volán 11861 pont (Du­dás, Verek O., Vigh, Pozso­nyi) II. Csepel 11 536 pont, III. Pécs MSC 11 100 pont. Junior felnőtt öttusa egyé­ni: 1. Morácz (Győr) 4969 pont, pont, 3. Hecz (Grandonins) 2. Antonovics (Volán) 1967 4860 pont, 5. Kulcsár (Volán) 4709 pont, 6. Juszt (NSZK Csapatban: II.) 4700 pont, 1. Pécs 17 554 pont, 2. Vo­lán l6 560 pont, 3. Győr 16 526 pont. Dudás László balszerencsés ,0 pontos lovaglása ütötte el­­a Volán csapatát a győze­lemtől, így összesített ponto­zási számítás alapján a kupa ez évi védője a Pécsi MSC 28 600, második a Szív. Volán 28 096 és harmadik a Győr 27 750 ponttal. HÍRLAP A világ sportja a sorokban A Bp. Honvéd labdarú­gó-csapata hétfőn este a ka­talán fővárosban a „Barce­lona város kupájáért” folyó nemzetközi labdarúgó tornán 3:1 arányú vereséget szenve­dett az Espanol csapatától. A spanyol együttes félidő­ben 2:0-ra vezetett. Wroclaw Az amatőr teniszezők Eu­rópa-bajnokságának utolsó számában a női párosban a szovjet versenyzők döntötték el egymás között az arany és ezüst­érem sorsát. A győz­tes a Morozova, Kriscsina kettős lett. Havanna Az első amatőr ökölvívó világbaj­nokságra IL—62-es repülőgépen megérkezett Havannába az NDK küldött­sége. A gép utasai voltak még jugoszláv, finn, holland és NSZK-beli ökölvívóit. Dunstable George Best, a Manchester United volt játékosa, aki már elég régen eltűnt a lab­darúgóéletből, ismét hírt adott magáról. Egy kis an­gol város csapatában, a Dunstable Townban játszott bemutatón a Cork Celtic ír csapat ellen. „Híréhez mél­tóan” csaknem egy órát ké­sett a mérkőzésről, de a já­tékban sok ismert képességé­ről bizonyságot tett, annak ellenére, hogy testsúlya ala­posan meggyarapodott. A mérkőzés egyébként 0:0-ás döntetlennel végződött. Rio de Janeiro José Silveira, 40 éves bra­zil tisztviselő, 14,3 millió cruzeirost, azaz csaknem 2 millió dollárt nyert a totón. Egyedüli pályázó volt, aki a legutóbbi forduló minden mérkőzését eltalálta, köztük a két favorit, a Flamengo és a Sao Paulo vereségét is. Megyei II. osztály Augusztus 10-én indul a megyei H. osztály mindkét csoportjában az őszi idény. Ezúttal a Kotrobai csoport sorsolását közöljük. I. AUg. 19. 16.00 Hantos—Nagylók Mezőkön 1.—perkáta Apátsz.—Sárosd D. Volán—Sárbog. TSZ Alap—Dég Aba—Nagyhörcsök Kálóz—Nagykarácsony Előszállás—cece , II. AUg. 25. 16.00 Sárosd—Előszállás Cece—Kálóz Nagykarácsony—Aba Nagyhörcsök—Alap Dég—Hantos N­agy­lók—Mezőkom. Perkáta—D. Volán Sárbog. TSZ—Apátsz. III. Szept. 1. 15.30 Kálóz—Előszállás . Apátsz.—Perkáta D. Volán—Nagylók Mezőkom.—Dég Hantos—Nagyhörcsök Alap—Nagykarácsony Aba—Cece Sárosd—Sárbog. TSZ IV. Szept. 8. 15.30 Előszállás—Aba Kálóz—Sárosd Cece—Alap Nagykar.—Hantos Nagyhörcsök—Mezőkom. Nagylók—Apátsz. Dég—D. Volán Perkáta—Sárbog. TSZ V. Szept. 15. 15.30 Alap—Előszállás Apátsz.—Dég D. volán—Nagyhörcsök Mezőkom.—Nagykar. Hantos—Cece Aba—Kálóz Sárbog. TSZ—Nagylók Sárosd—Perkáta VI. Szept. 22. 15.00 Aba—Sárosd Előszállás—Hantos Kálóz—Alap Cece—Mezőkom. Nagykar.—D. Volán Nagyhörcsök—Apátsz. Nagylók—Perkáta Dég—Sárbog. TSZ VII. Szept. 22. 15.00 Mezőkom.—Előszállás Apátsz.—Nagykarácsony D. Volán—Cece Hantos—Kalóz Alap—Aba perkáta—Dég Sárbog. TSZ—Nagyítom?. Sárosd—Nagylók Vili. Okt. 6. 14.00. Alap—Sárosd Előszáll.—D. Volán Aba—Hantos Kalóz—Mezőkomárom Cece—Apátszállás Nagykar.—Sárbog. TSZ Nagyhörcsök—Perkáta Dég—Nagylók IX. Okt. 13. 14.00 Nagykar.—Előszállás Apátszállás—D. Volán Nagyhörcsök—Kálóz Nagylók—Alap Dég—Aba Perkáta—Hantos Sárbog. TSZ.—Mezőkom. Sárosd—Cece X. Okt. 20. 13.30 Apátsz.—Előszállás D. Volán—Kálóz Mezőkom.—Aba Hantos—Alap N­agy­lók—N­agy­hörcsök Hantos—Sárosd Elősz.—Sár­bog. TSZ Alap—Mezőkomárom Aba—D. Volán Kálóz—Apátszállás Nagy kar.—N­agy­lók Cece—Perkáta Nagyhörcsök—Dég XII. NOV. 3. 13.00 Perkáta—Előszállás Apátsz.—Aba D. Volán—Alap Mezőkomárom—Hantos Dég—Nagykarácsony Nagylók—Cece Sárbog. TSZ.—Kálóz Sárosd—Nagyhörcsök XIII. Nov. 10. 13.00 Előszállás—Nagylók Mezőkom.—Sárosd Hantos—D. Volán Alap—Apátszállás Aba—Sárbog. TSZ Kálóz—Perkáta Cece—Dég Nagykar.—Nagyhörcsi XIV. Nov. 17. 13.00 Apátsz.—Hanb­a Dég—Előszállás D. Volán—M­ezőkom. Nagyhörcs.—Cece Nagylók—Kálóz Perkáta—Aba Sárbog. TSZ.—Alap Sárosd—Nagy karács. XV. Nov. 24. 13.00 Előszállás—Nagyhörcs. D. Volán—Sárosd Mezőkom.—Apátszállás Hantos—Sárbog. TSZ Alap—Perkáta Aba—Nagylók Kálóz—Dég öcce—Nagy karácsony A Kotrobai csoport őszi műsora Perkáta­-­Nagykar. Sárbog. TSZ.—Cece Sároséi—Cég XI. Okt. 27. 13.30 Balaton Kupa Videoton és az Építők Az idén is megrendezik Balatonfűzfőn a hagyomá­nyos Balaton Kupa kosárlab­da küzdelmeket. Megyénkből a Szív. Építők férfi és női, valamint a Videoton­ férfi csapata indul. A versenyeket augusztus 18—19—20-án bo­nyolítják le. Vasárnap A megyei első osztályú lab­darúgó-bajnokság második fordulóját augusztus 18-án vasárnap bonyolítják le. Né­hány mérkőzést közös meg­egyezés alapján hétfőn ját­szanak le. A megyei másodosztály mindkét csoportjában au­gusztus 19-én lesz a forduló. A járási bajnokságok mérkő­zéseit is a munkaszüneti na­pon rendezik meg. A Kislán­­gi Tsz—Mátyásdomb és Agárdi Tsz—Jenő mérkőzése­ket a helyi tsz-ek jubileumi ünnepségére való tekintettel augusztus 20-án bonyolítják le. Forduló a megyei I. osztályban Szerda, 1974. augusztus 14. ’ MA. MNK-forduló Az MNK-ban a legjobb négy közé jutásért mérkőz­nek ma a csapatok. A páro­sítás: Lajoskomárom—D. Épí­tők, M­SK Velence—Bicske, Bodajk—Enying. A MÁV Előre—D. Kohász mérkőzést augusztus 28-án játsszák le. Különrepülőgép Nápolyba A VIDEOTON SC KÜ­­LÖNREPÜLŐGÉPET indít Nápolyba, az FC Napoli el­leni UEFA Kupa mérkőzés­re. A gép szeptember 18-án (szerda) reggel indul és másnap este jön visza. A részvételi díj: kék útle­véllel rendelkezőknek 3309— 3500, kék útlevéllel nem ren­delkezőknek pedig 3700— 3900 forint között. Jelentkezni csak Fejér me­gyei lakosoknak lehet au­gusztus 23-ig a VIDEOTON Gyár munkásellátási osztá­lyán 14 és 17 óra között Bod­ri Lászlónál. Telefon: 12— 730, 300-as mellék. Jelentkezni lehet még: EXPRESS Ifjúsági és Diák Utazási Iroda. Székesfehér­vár, Rákóczi u. 4.

Next