Fejér Megyei Hírlap, 1974. október (30. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-03 / 231. szám

Csütörtök, 1974. október 3. Közös lesz a tett is Csókekőn A Vértesalja virágoskertje Már levetették rózsapompájukat a csókakői utcák, de a vi­rágos tavaszokon, nyarakon megszolgált név, a Vértesalja virá­goskertje most is jogos. Hiszen ősz és tél után újra tavasz jön. A kissé fázósan összeülő községi tanács - Király Imre vezetésével - is így gondolja, így akarja. Viruló egészség A rózsák mellett a falu egészsége is viruljon — vall­ják a tanácsbeliek. S­z­r. Szaigmeiszter Pál, körzeti or­vos beszámolója is bíztató mindazoknak, akik a község ezerkétszáz lakójának nem­csak kívánnak jó egészséget, de felelősen tesznek is érte. Az első, akinek neve ide­kívánkozik, asszony: Kovács Gyuláné körzeti ápolónő. Helytállása igazán férfias, s az is, ahogyan szó szerint a kezében tartja a falu egész­ségét. Kérő szó nappal vagy éjjel, nem talál nála csukott ajtóra. Indul a segítséggel­ öreghez, fiatalhoz, mentőt, or­vost hív, ha szükséges. A körzeti orvos ugyanis nem helyben lakik, de szíve és hivatása parancsára nem a rendelési idő óráit, hanem a betegek gyógyítását, az egészséges falu ügyét ..írta fel” receptkönyve mottójául. Most jó érzéssel hallgathat­ják a tanács tagjai, jó kezek­ben van az egészségük. Fer­tőző betegség szinte nem is fordult elő az év elmúlt ki­lenc hónapjában. Megnyugta­tó a bajokkal már többször találkozó időseknek, hogy nem fogadja őket üres rende­lő, mint az a régebbi időben előfordult. Kovács Gyuláné ad számot arról, hogy az ő hétéves csókakői pályafutása alatt harminc körzeti orvost szolgált ki... „Nagyon örülünk, hogy a doktor úr köztünk marad. Megköszönjük, hogy mindent elkövet nemcsak egy-egy be­tegért, de az egész községért” — mondta ki Szabó István tanácstag a falu véleményét. A csókakői egészséghez azért gondok is tartoznak: kevés a gyógyüdülőbe utalási lehetőség, a javarészt bá­nyász foglalkozású emberek­nek nagy szüksége lenne erre. A gyógyszerellátás is nehéz­kes. Esetenként Mórra, Fe­hérvárra kell orvosságért fut­ni. És még apróbb dolgok jelentik a keserű csöppeket, mint például a telefon — ami nincs — a körzeti ápolónő la­kásába, és csengő a háza ka­pujára. Rózsás tervek A csókakői tanács nem lenne csókakői, ha a falu szé­pítéséről nem tárgyalna. A községet másképpen, a pincé­ken keresztül ismerők per­sze ezt kiigazítanák: nem csókakői, aki a Csóka-hegy le­véről nem ejt legalább egy dicsért­ szót. Nos, ha nem va­lami „guggolás” , az is jó. Tanácsbeli mondta, tehát hivatalos vélemény szerint „guggolós” az a bor, ami elől jobb a vendégváró ablak alatt guggolva elosonni. A közelgő szüret előtt már a jövő év rózsáiról is szó esett a tanácsülésen. Ott a művelődési otthon melletti üres térség, park le­gyen belőle tavaszra. Föld­­munkagépek „szerzése”, tár­sadalmi munka szervezése, a KISZ-esek mozgósítása — sok ága-joga van egy rózsakert megalkotásának. A tanács­tagok ötletei tervvé alakultak s ha majd szólnak a falu­nak, már mindenki tudja, mit vár tőle a közösség, a lakó­hely, az otthon. Szeretik a szépet, büszkék a megyei községszépítési ver­senyben megszerzett tisztele­tet érdemlő harmadik helyük­re. A következő évi verseny­ben jobb helyezést, az er­kölcsi elismerés mellé pén­zes­ borítékot „céloz meg” a tanács rózsás­ terve. Ehhez a község lakóin kí­vül például a KPM-től is se­gítséget várnak, utak, árkok rendbehozásával. A csókakői várhoz, a Vértes erdőibe bak­tató turistáktól, a faluban nézelődő városiaktól is köz­reműködést kérnek- ne tép­jék le, törjék ki a virágos Csókakő legszebb ékességeit, az utcák viruló rózsáit. A Hírlap családtag­ ságukról szóltak, falujuk­ról, s a Hírlap dolga is elő­került. Kis község, kis közös­ség az övéké — mondják. Az ottani gondolatok , ritkán jár­nak túl a járdát, kövezést, villanyt váró utcákon, a ta­nácstagi körzet örömein és gondjain. A Hírlap részt vesz házi örömeikben, segít a szét­­tekintésben, és az ő ablaku­kat is ki-kitárja a szomszé­dok felé, így csinálják Csó­kakőn — olvashatják me­­gyeszerte és jó lenne nekünk is így tennünk — olvassák Csókakőn a híreket a P­uszta­­­vámi óvodáról, Bakonycser­­nyéről, Enyingről. Családtag a megyei lap, néha ugyan ritkán néz be a megye Vér­tes-alj­i szögletébe — mond­ják a tanácstagok. S várják magukról, munkájukról a híradást, várják az ablakzá­rást, a tágabb szülőföld, a megye életére, amelyben sze­rényen benne él az egészséges, rózsakertes Csókakő is. A gondok, tervek vitájában szép számmal szóltak: Fűrész Imre, Borbély József, id. Szabó István, Klujber Jó­zsef, Végh Kálmán, Remete László, Psota László, Kaiser István, Németh János, Kar­ger László. Szavuk a bizonyosság, hogy Király Imre tanácselnök a ter­vek megvalósításában sem marad egyedül. Vincze István • • Ötvenezer forint újításokért Idén harminc újítási javas­latot adtak be az Agárdi Ál­lami Gazdaság dolgozói. A benyújtott javaslatokból hu­szonkilencnek adtak továb­­bot, azaz annyit hasznosítot­tak. Az év első felében 50 ezer forintot fizettek ki újítási dí­jak címén, és előreláthatóan a második félévben hasonló nagyságrendű összeg illeti az újítókat. A vállalati párt­végrehajtó bizottság egyik ülé­sén, amelyiken éppen az újí­tó mozgalom tapasztalatait értékelték, példaként hivat­koztak az AGROKOMPLEX vas- és fémipari üzemére, mivel a benyújtott újítási ja­vaslatok fele innen szárma­zik. Ám nemcsak ezért illeti ennek az üzemnek vezetőit elismerés, hanem azért is, mert számos fizikai munkás újítójuk van. Ez pedig ennek az értékeket szülő, fantáziát működtető mozgalomnak egyik fő feladata. A szovjet hírszerző és az SS-tiszt A teheráni találkozó titkosszolgálati háttere (2.) A küldetés Egyszer, amikor a kaszinó­ban találkoztak, von Ortel odalépett Kuznyecovhoz. — Nem tudom, miért, de valahogyan közel állsz a szívemhez, Paul — mondta szinte gondterhelten. — Nem, ne rávess! Biztosíthatlak, hogy a tíz ujjamon meg tud­nám számlálni, akiket szere­tek. — Hangja megremegett az őszinteségtől. — Miért? Gondolj közös ismerőseinkre. Hányat mernél a barátodnak nevezni ? Kuznyecov, igaza tudatá­ban, mélyen felsóhajtott. — Na tessék! — nevetett elégedetten a másik. — Te­hát a pokolba velük! Beszél­jünk csak rólad. Légy őszin­te: miután két golyót kaptál az oroszoktól és két vaske­resztet a Führertől, ellenáll­hatatlanul sóvárogsz még a frontra? — Én katona vagyok, Herr Sturmbannführer — húzta ki magát Siebert. — Ha újra a frontra küldenek, tétovázás nélkül indulok harcba a Führer, a német nép és a Bi­rodalom céljaiért. Von Ortel viharos ámulat­tal tárta szét a karját. — Nagyszerű voltál, Paul! De hogy jön ide az a hivata­los hang? Nem vagyok a pa­rancsnokod. Különben hon­nan veszed, hogy csak a fronton harcolhatsz az ellen­séggel? Ezzel sokat sejtető hallgatás­ba merült. Kuznyecov nem törte meg a csendet. Arra gondolt, hogy most jutott annak a titoknak a közvet­len közelébe, amelynek ked­véért ebbe a barátságba, eb­be a szakadék szélén való tornamutatványba belefogott. A náci kizökkent ábrándo­zásaiból, cigarettával és tűz­zel kínálta Kuznyecovot, és amíg rágyújtottak, a szovjet hírszerző magán érezte ellen­fele tépelődő pillantását. — Paul — vetette oda az SS szinte mellékesen. — Mit szólnál ahhoz, ha azt monda­nám, változtass fegyverne­met? Hogy például gyere át hozzánk? — Hogy én? Ugratsz. Ugyan miféle hírszerző lenne belőlem? Közönséges csa­pattiszt vagyok. Ha kell, tá­madásba viszek egy századot, de semmi több. Vad ötlet! Megjegyzem, az irántad ér­zett minden tiszteletem sem akadályoz meg abban, hogy ne nagyon szeressem azt a szakmát. Von Ortel előre dőlve, nyo­matékosan, tagoltan így szólt: — Barátom, ahogy a fran­cia tartja, csak az arany­pénzre vert király szeretetre méltó. Ami meg a rátermett­séget illeti, nem szoktam té­vedni. Hidd el nekem: egye­nesen arra születtél! Von Ortel értett az embe­rek nyelvén. Úgy vélte, egyelőre elég megemészteni valót adott a kis csapattiszt­nek, és hirtelen másra terel­te a szót. Amikor Kuznyecov másnap a kaszinóba belépett, Maja Mikola, a pincérnő, a csoport második embere, jelezte ne­ki, hogy néhány szó közlen­dője van és egy magányos asztal felé tartott. Von Ortel az mondta, va­lami rendkívüli útra készül — hadarta. — Hová? — sürgette Kuz­nyecov. Maja vállat vont. — Az isten szerelmére, Maja, szedd össze a fejedet. A lány nem az ügy fon­tosságában kételkedett, de nem jutott eszébe semmi említésre méltó és tehetetle­nül rázta a fejét. — Dicsekedett... nem mon­dott semmit... Várj csak! Azt mondta, hoz nekem egypár perzsa szőnyeget, ha vissza­tér. Kuznyecov magán kívül volt az izgalomtól. A perzsa szőnyeg csak véletlen lenne? Éjszaka megint csak a ka­szinóban talált rá a tisztre. A náci épp akor nyert két­száz márkát egy repülőalez­redestől és madarat lehetett volna fogatni vele. Kissé be­­csípett, de még nem tért vissza korábbi beszélgeté­sükre. Egyszercsak megszólalt. — A hozzád hasonló em­bernek, Siebert, olyan bará­tokra van szüksége, akik méltóképpen felismerik és felhasználják a képességei­det. Kijelentette, hogyha akar­ná (esetleg rövidesen), be­mutathatná Siebertet Otto Skorzeny SS Sturmbannfüh­­rernek. Kuznyecov kerekre nyílt szemmel dadogta: — Skorzenynek? A Duce kiszabadítójának? — Jól hallod. Miért ne? — vonogatta vállát von Ortel, alaposan kiélvezve a jelene­tet. — Ottót régi barátság fűzi hozzám. Ráadásul kollé­gák vagyunk, most is együtt dolgozunk valamin... (Folytatása következik) (BUDAFKZESS—APN) HÍRLAP Száztíz kerttulajdonos Ez év tavaszán alakult meg Agárdon a kiskertu­­lajdonosok társulása. A tár­sulás létrehozását az Agár­di Állami Gazdaság szak­emberei kezdeményezték és a kertészeti ágazat szakve­zetői azóta is részesei az egyre nagyobb érdeklődésre találó társulásnak. Ma már 100—110 kerttulajdonos ér­tékesíti zöldség- és gyü­mölcstermését a társuláson keresztül. Elégedettek idős Somogyi József, a gazdaság nyugdíjasa, munkájával, aki nagy ügyszeretettel fog­lalkozik a felvásárlással. Édes anyanyelvűnk Sátoraljaújhely város ta­nácsa más intézményekkel közösen az idén rendezi meg második alkalommal a középfokú iskolák tanulói részvételével az „Édes anya­nyelvűnk” versenyt. Míg az első alkalommal csak a Dunától keletre eső megyék fiataljai vehettek részt a vetélkedőn, addig most az ország valamennyi megyéje középiskolásait meghívták az október 24-től 27-ig tartó rendezvényre. ­ Az csak a véletlen játéká­nak tudható be, hogy Hírlap előfizetőket keresve a cecei általános iskola tanári szo­bájában két olyan olvasóval hozott össze a jószerencse, akik közül az egyik egy nap­ja, a másik vagy húsz esz­tendeje fizeti elő a Fejér megyei Hírlapot. Pusztai György igazgató­­helyettes új előfizető. A kér­désre, hogy mit vár a lap­tól, egy diplomata lelemé­nyességével válaszol. — Mivel egy napja vagyok előfizető, nem lehet több el­várásom, mint egy példá­nyonkénti lapvásárlónak. Érdekes legyen, sok-sok pon­tos információval. Azt hi­szem, ez nem túlzott igény. .. — Hogy mit olvasnék leg­szívesebben? Riportokat, mert úgy vélem, úgy érzem, azok életközelibbek az egyéb írásoknál. Riport. Én bioló­giát és földrajzot tanítok, de nagyon érdekelnek a társa­dalompolitikai kérdések is. A r­iport ne csak azt mondja el nekem, a cecei pedagógus­nak, hogy a megye másik községében iksz vagy ipszi­­lon éppen hogyan arat. Mondjon többet ennél, arról az emberről szóljon, aki arat, arról, hogy miért éppen ezt csinálja, milyen sors, milyen erők választották ki erre a munkára. Hogy ne a kurió­zumot, hanem az egyénit keressék, mert attól el lehet jutni az általánosig, ami so­kak gondja vagy öröme... Nem tudom, naponta mennyi időm lesz a Hírlap olvasásá­ra. Úgy vélem annyi, ameny­­nyi éppen hasznos lesz ne­kem. Ne értsen félre, de ez a lapon is múlik majd. Ré­szemről mindenesetre nagy a várakozás. Hát erről van szó.. . Szabados János jól ismeri a lapot, sok írásra emlék­szik. Szülei is előfizetők vol­tak, neki is jár az újság — több más lappal együtt. Vagy húszévi ismeretség jogán nagyon közvetlenül, nagy rokonszenvvel beszél a Hír­lapról. — Amiért jó ez az újság, hogy a szűkebb környezet dolgairól tájékoztat. Többet írhatnának­­ a még szűkebb környezetről, egy-egy járás­ról vagy faluról. Természete­sen Cecéről is. A mi közsé­günkben is történtek olyan dolgok, amelyek a Hírlap ha­sábjaira valók. Vagy messze volnánk Fehérvártól? — Nekem az útter­v,ze­tői munkámban is segít a lap, az úttörőéletről szóló tudósításokat — megannyi kis módszertani útmutató — mindig elolvasom. — Érdekelnek a történeti témájú írások, hiányolom vi­szont az évfordulókról szóló bővebb tájékoztatást. Kevés­nek tartom az ifjúságpoliti­kával foglalkozó írásokat. A sportot jónak ítélem — csak több vidéki anyag, riport kellene ebben a té­maször­ben is. — Községi tudósítók közül többet ismerek név szerint, ez azt jelenti, hogy mindig olvasom az írásaikat. A napi vidéki eseményekből talán több, is érdekelne, ha mód­jukban áll a tudósítói háló­zat bővítése. És gyakrabban szeretném olvasni községi vagy járási vezetők nyilat­kozatait. Azt hiszem, a kí­­vánságokból ennyi elég. — Elolvasok egy írást, amelyik feltűnően van tálal­va, de azért mielőbb tovább lapoznának — gondolom más cecei olvasók nevében is szólhatok — tüzetesen átné­zem, nincs-e azon az oldalon cecei cikk, tudósítás. Ritká­n találok ilyet, nagy kivánsa , ha többet szeretnék? B. P. Mielőtt továbblapoznánk Pusztai György Szabados János­ t

Next