Fejér Megyei Hírlap, 1976. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-04 / 3. szám

Vasárnap, 1976. január 4. Takács Imre: Beszéd a fejfákhoz Fejfák — szélrózsa-csillagok, a földbe visszanőve téralkotók! A vonyókés nyomát a Holdra fölcsillantók, mikor első álmát alussza kint a halott. Még tölgy-, még cserfa-szagú, még majdnem élő húsú geometria-legények, faragott fa-vitézek, a hajnalban könnyharmatosan álló vőfényei a halál-mennyegzőnek! Beleálltok, fejfák. a földbe, mint a lehűlt, megdermedt ólom-pocsolyába a gyufaszálak. Fejfák, mikor visszazuhanunk mi a porba, ti fölvaszarodtok a forgó Mindenségbe. Fejfák, a Nap körüljár benneteket, a csillagok körülrajzolnak benneteket Ti fejfák, a szájba, a fogak közé, a megtápult koponyacsontba befúródók, a szétlazult nyakcsigolyákra ülök! Fűrész, fejsze, szekerce csont­ nehéz remeklései, fejték, az évgyűrűk bennetek egymást eleresztik. Kitágul az idő az oxidálódó rostok között, évszázadok nyiladékai közé bejut a fény. Fejfák­ vonulnak napnyugatnak! A tengerhez mégsem érkezik el a sereg, de botolva, buckám bukva, rózsa­fejjel gazba zuhanva, a sárban elrohadva, még a gombák világvárosnyi telepeit , a bomló celulózzal fölhizlalva vonul, elakadozik, ritkul, szétszóródik. Itt-ott marad állva egy nedves fa­katona huzatos égtájak közt, de Brancusi messzebbről messzebb a párizsi műhely­aszfaltba palántál — bárdolva — végtelenséget ólmos üveg alá. Mint ahogy bőrünk alól a szálkát kiszorítjuk, úgy kiszorít magából titeket is a nehéz agyag. Kipöckölnek a kövek, évtizedesen lassú mozdulattal, vagy fűrészes élekkel kettejük közé szorítanak. Fejfák, a homok-vihar, a homok-vándorlás, a homok-elözönlés elörli­ elköszörüli derekatokat, magába dönt. A pusztáról bezúdult orkán úgy vágja húsotokba az éles kvarc-kristályokat, mint a mennyköveket a bolygó légpárnájába, a kozmikus szél. A Nap-szél, a lassan iramló űr­állapot, és ahogy ezek fölgyorsulnak a forgó Föld tehetetlen lendületétől, vonzásától. A nyirkos föld magába eszi a sokezer szálas oszlopokat, elpurzsásodtok térdben, hogy térdelni sose tudjatok, csak törzzsel elzuhanni. Fejfák, a lapulevél, a bujtorján, a bürök, a tüskét vadrózsa női köretek. Virágoznak ezek körétek viola­szín selyemlabdákat, selymes pamacsokat, fehér-virágos ernyőket, koratavaszi lángot, ősz­ végi piros bogyót. Vagy szelíd tiszafácska nődögél az évszázados őrség fekete köpenyéül. » Alattatok viaszosodnak a csontvázak. A törzs végébe letett fej a gerincvonalba visszarándul. A csontok elnyújtózkodnak alattatok, a csontok az életet pihenik alattatok. A csontváz emlékezik az aratásra, a házépítésre, a szántásra. A csontváz emlékezik a szerelemre. Az agyagot megrántja, megemeli, megrázkódtatja, fűti. A csontok, mint villanyvasalóban a kerámia-gyöngyöcskék felizzanak, és a porladt idegek emlék-izzószál-gyűrűzése megváltoztatja, fejfák, az öntudatlan gravitációt a mélységben. Fejfák, a Kárpátmedence térségein. Ázsia csapdába esett követei! — a fogékony Európának Ural-altáji dalt dúdolok, Európa katonásdis idiótáit kifütyülöm. A szűz-fehér márványt helyeslem tábornok urak tetemére. Kimúlnak, kik szúrnak Keletre, szúrnak Délre, ti pedig az erdőkben növekedtek, minden tavasz átadja nektek a háncs-kapunyt. Több, mint ami pusztul míveltbnk: gesztesedik tavaszi őszi sávban. Fejfák majd ti álljatok az én helyemre ebben a csillag­közi utazá­sban! HÍRLAP A mondabeli Petőfi A magyar irodalom nagyjai közül kétségkívül Petőfi Sándor nevéhez fűződik a legtöbb monda és emlékezés. Nagy népszerűségét mindenekelőtt a szabadságharcban betöltött szerepének köszönheti. 1848 ugyanis az a történel­mi esemény, amely az irattan szóhagyományban máig is a legelevenebben él. Ez a hagyománykor a múlt század közepe óta száll nemzedékről-nemzedékre, bővül, terebélyesedik. A napi- és hetilapok tanúsága szerint a költő „szibériai utóéletéről” még napjainkban is születnek új változások. A halhatatlan Petőfi A legtöbb monda — az európai hagyománykörbe il­lően — a költő születésével, halálával és álruhás megje­­jelenésével foglalkozik. Petőfi halálhírét nemcsak a magyarok, de a szomszéd népek is elutasították. A szlovákoknál mondáik terjengtek álruhás megjele­néséről, szibériai fogságá­ról. A szerb Vreme c. belg­rádi lapban megjelent egy cikk, amely szerint Petőfi nem halt meg, hanem Ro­mánián keresztül Törökor­szágba, majd Szerbiába me­nekült. Petrus álnéven sek­restyésként évtizedekig élt Crna Travában. Verseket is írt, amelyeket maga fordí­tott le szerb nyelvre. Az európai folklórban a „jó királyok” álruhában győződnek meg arról, ho­gyan bánnak az urak alatt­valóikkal. A felismerés leg­gyakoribb formája: a hős írást hagy hátra, ebből tud­ják meg kilétét. Köztudo­mású, hogy nálunk ez a mondakör elsősorban Má­tyás király alakját övezi, de rajta kívül is sok más hőst felruháznak e cselekmény­típussal. A Petőfi mondakör egyik leggyakoribb motívuma is az ál­ruhás megjelenés. Ezek­nek a mondáknak az alap­­gondolata: a költő­ egy a néppel, együtt eszik-iszik velük, gondjaikkal azonosul. A felismerés formája a hát­rahagyott írás. Hogy ez a monda a múlt század második felében mennyire elterjedt volt, bi­zonyítja az, hogy szélhámo­sok Petőfinek adták ki ma­gukat s hetekig élősködtek a hiszékeny emberek nyakán. Az egyik változat a bécsi besúgók füléhez is eljutott. 1850 júliusában jelentik Bach-nak­, hogy Kossuth ügynököket küldött Magyar­­országra, köztük a költőt: „Petőfi Sándor, az ismert magyar költő nincs Párizs­ban, hanem juhásznak maszkírozva a Muraközben, éspedig annak horvátországi részén tartózkodik." A számtalan változat kö­zül, amely máig fennma­radt, egyet közölnék csupán: „Petőfi nem esett el a se­gesvári­­csatában... meg­menekült, aztán álruhában bújdosott az országban, és a pajták, meg a pincék ajta­jára írt verseket, hogy tud­ják, az emberek, hogy él még Petőfi Sándor.” (Hajdú megye) A szabadságharc hőse Gyakoriak az olyan em­lékezések is, amelyek a köl­tő életének valóságos ese­ményeiből nyernek inspirá­ciót, a valóságos kiinduló­pont azonban többnyire a felismerhetetlenségig kiszí­nezve, eltúlozva ölt testet. Az ilyen emlékezések leg­nagyobb csoportja Petőfit a szabadságharc kiemelkedő hősének, vezéregyéniségé­nek ábrázolja. Ezekben az emlékekben legszembetű­nőbb a Valóságban­ bonyo­lult események egyszerűsíté­se. A legtöbb emlékezés Pe­tőfi és Kossuth barátságá­ról szól. Lelkes szónoklatok­kal, versekkel megindítva a­ harcot eltörölték a nemesi kiváltságokat, kivívták az­­ egyenlőséget, kiverték az osztrákokat. „Petőfi Sán­dor barátja volt Kossuth-­ nak. Együtt csinálták a sza­badságharcot, Kossuth szó­val, Petőfi írással.” — „Kossuthnak a katonák ön­ként álltak be. Az elnyomók ellen mindenki állt be, ló­háton. Petőfi járt faluról­­falura, lelkesítette a népet.” Az emlékezések másik nagy csoportja Bem tábor­nokhoz fűződő bensőséges kapcsolatról szól: „Bem apó igen féltette, egy kicsinyt gyöngébb egészsége­dét. Mondta neki: ’Fiam, neked csak a szüved nagy, ám úgy gyönge vagy!’ De szavaival úgy fellelkesítette a csapa­tot, hogy erősebb volt,­­mint akármilyen vezérlet alatt... Petőfi őrnagy volt. Amerre ment, mindenfelől elhajtot­ták az ellenséget.” Az „özvegyi fátyol” eldobása Számtalan variációban maradt­ fenn a múlt század második felének nagy plety­kája, Szendrey Júlia hűtlen­ ts­­ségéről. Ez a monda ,külön... nősen az’ Alföldön és Er­délyben terjedt el. A monda a társadalom különböző szintjein más­más formában fogalmazó­dott meg: „Én úgy tudom, hogy Petőfi nem jól élt a feleségével, aztán elterjedt a híre, hogy ő meghalt vol­na, az asszony meg nem gyászol, hanem elment a bálba. A tisztekkel még tán­colt is. No már most, akár­hol is volt Petőfi, megtud­hatta ezt és ezért nem jött vissza.” — „Petőfiről azt mondják, meghalt a seges­vári csatában. De nem halt­am meg, csak megsebesült. Az oroszok elvitték és fel­ápolták. Hazajött, de meg­hallotta, hogy felesége Szendrey Júlia elhagyta,, bá­natában visszament Oroszor­szágba.” A Petőfi mondakör kiala­kulására nagy hatással vol­tak legnépszerűbb versei. A „feleségek felesége” hűtlen­ségéről szóló mondákra a „Szeptember vége” című költemény. Az ilyen közis­mert sorok „Talpra magyar, hí a haza!” — „Rabok le­gyünk vagy szabadok!” — „Ott essem el én a harc mezején” — ha csak egy­­egy kifejezés­­erejéig, de minduntalan­ vissza­térnek. „Az úr jó dóga akkor szűnt meg, mikor Petőfi azt mondta, hogy ,Talpra ma­gyar!” — ’’Jött Petőfi, akkor felszabadult a nép, és attól kezdve nem vittél* el tőle azt, amit termelt. Attól kezdve jobban mérték­ be­szélni az uraikkal, azok is jobban bántak a cselédek­­kel, attól kezdve kommen­­c­ót mértek. Petőfi fain gyerek volt, úgy tudott az beszélni, hogy az egész ma­gyar népet mind felrázta­. A Talpra magyar­ t Petőfi ta­­náta, ki, a maga észttől.” — ’’Petőfi is de marha egy ember volt,­­mikor erővel kiment a frontra. Mondta is neki egy tábornok, hogy ’poétának nincs itt semmi helye’ — ’Ott essem el, a barc mezején.” Mindmáig Petőfi az a költő, akinek emléke a népha­­gyományban a legerősebben él. Rajta kívül Csokonaihoz fűződnek még Debrecen környékén anekdoták és mondák. Mivel az iskolai, írásos műveltségtől viszonylag független szóhagyomány egyre jobban elhalványul, beleolvad a köz­kultúrába, lehetséges, hogy Petőfi az utolsó költőnk, aki­nek emlékét országszerte népmondák őrzik. Dobos Ilona „ Mi nemzetről szólok, nem magamról” Eddig ismeretlen Kossuth-levelek kerültek elő Pécsett Kossuth Lajos turini száműzetésében — 1867 és 1886 között — írott levelei kerültek elő Pécsett. A Ba­ranya megyei Levéltár mun­katársai egy 1928-as irat­gyűjteményben találtak rá az értékes dokumentumok­ra. A levelek egy része min­den bizonnyal a száz év előtti pécsi polgármester, Blauhorn Antal hagyatéká­ból származik, a többiekről — így Kossuthnak a fiához írott, illetve fiától kapott leveleiről — nem tudni, mi­ként kerültek a Mecsek­­aljéra. Mind a tíz levél s száműzött politikus által használt nyászkeretes levél­papírra íródott jó állapot­ban vannak és kitűnően ol­vashatók. A legfontosabb dokumen­tum Kossuth Lajos három­ezer szavas levele, amelyet 1868. május 1-én intézett Pécs törvényhatóságához, abból az alkalomból, hogy a város polgárai őt választot­ták országgyűlési képviselő­ül. Az írásműnek is remek levélben Kossuth meghatott szavakkal mond köszönetet a pécsi választóknak, de egyúttal közli, hogy lemond a mandátumról. „Hazánk je­len közjogi viszonyai között nemcsak képviselői állást el nem­ fogadok, de még azon boldogságot is — az egye­­düilt, mely után m­ég sóvár­­gok az életben —­ kénytelen vagyok megtagadni magam­tól, hogy húszévi szám­ki­ve­tés után szeretett hazán viszonlátásából vigaszt me­ríthessek..." Maga helyett a Párizsban élő Irányi Dánielt ajánlja akit később meg is választottak képviselőül Pé­csett. A továbbiakbat­ Kos-­­ suth országos ügyekről ír. — ..A nemzetről szólok, nem magamról” —'s­­átfogó kritikáját adja az 1867-es kiegyezésnek. Érdekes betekintést­ adnak az idős Kossuth­ Lajos ma­gánéletébe azok, a levelek, amelyeket Ferencnek, „ked­ves édes fiamnak” küldött 168­3 és 1886 között. Jellem­ző a levelek aláírása'. ..Sze­dető atyád Kossuth,”. Nehéz Pénzügyi helyzetéről pa­naszkodik ..!■..ét­ hónap óta sem írtam ’, semmit vérei­nek. (vérei­ Kossuth■ művei bidóiának a neve. szerk.) Nem kerestem semmit, így felkopik az" 'ál­fim”. Beszá­mol­­arról a tervéről, hogy kiadta levelezését ,,80-ik életévem” címmel. Ettől vár­­ néminemű anyagi köny- I nyebbséget. A pécsi­­Kossuth-levelek nemzeti értéknek számíta­nak, s közülük több országos jelentőségű dokumentum, részben azért, mert a szám­űzött Kossuth politikai kon­­­­cepciójához nyújtanak újabb adalékot, részben azért, mert pontossá teszik a „Turini remete” portré­ját. Az egykorú sajtóban­­hivatkoznak ezekre a leve­­­­lekre, hiteles és teljes szöve­­gük közzétételére azonban­­mindeddig­­sem került sor. A Baranya megyei Levéltár azt tervezi, hogy kiadja a Kossuth-dokumentumokat, s így hozzáférhetővé válnak a­­ történészek és minden ér­deklődő számára. (MTI) 5 Ókori erődít­mények A Fejér megyei Mú­zeumok Igazatóságának 1976. évi terve négy je­lentősebb ásatás elvégzé­­­sét irányozza elő. Ezek között természetszerűleg a legnagyobb szabású a gorsiumi épületmarad­ványok további feltárá­sa lesz, hiszen ez nem csupán hazai, hanem nemzetközi viszonylat­ban is tekintélyes ered­ményekkel kecsegtet. Az egykori római települé­sek maradványait ugyan­is a később rájuk épült városok tönkre, vagy hozzférhetetlenné tet­ték, Gorsium romjai vi­szont máig is lakatlan és háborítatlan földben várják, hogy napvilágra jussanak. Az 1976. évi gorsiumi ásatások színhelye azon­ban részben eltér az ed­digiektől. A városköz­­­­pont feltárásán kívül ugyanis megkezdik a te­mető melletti egykori megerősített katonai tá­bor feltárását. Ez a tá­­­­bor időszámításunk első­­ évszázadának végén a másodikként létesült Gorsiumban, a területe sok érdekes leletet ígér. Dunaújvárosban, az egykori Intercisa terüle­tén szintén sok ered­ményt sejtető kutatások­kal vallatják majd az egykori katonai tábor földjét. Ezt többek kö­zött az is indokolja, hogy 1976-ban Fehérvár lesz a színhelye annak a nagyszabású , nemzetközi tudományos kongresz­­szusnak, amely a limes, tehát a római biroda­lom határvidéke kérdé­seivel foglalkozik. A kongresszus tagjai egyik napjukat a dunaújváro­si római kori katonai emlékek tanulmányozá­sával töltik el. Bicskén folytatódik az újkőkori település to­vábbi feltárása. E kor­szak kutatása szempont­jából ugyanis a bicskei „Galagonyás” kulcslelő­helynek bizonyult: az itt napvilágra került ritka szoboralakok és más le­letek külföldi szakkö­rökben is nagy feltű­nést keltettek, az újkő­­korra vonatkozó tudást sokban gyarapították. Hasonlóképpen nagyon érdekes és ritka római kori ábrázolások kerül­tek napvilágra­­ Adony­­ban, a keleti napisten­­kultusz szentélyének te­rületén. A ránk kö­szöntő új esztendőben itt is folytatódik a kuta­tás.

Next