Fejér Megyei Hírlap, 1976. augusztus (32. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-01 / 181. szám
Vasárnap, 1976. augusztus 1 Hová tűntek azok az idők, mikor lévten-nyomon találkozhattunk még a régi szerszámokkal, vasalt szekerekkel, ekével boronával, faküllős deszkatartályos vetődévnél, egy másik világ dolgaival? Nézem a kávét — Rabáczy Szilárd fotóművész alkotását, a címe: ..Századok” —, roskadó, öreg nemeskút, magasba döfő vas oszloptorony állnak egymás mellett. Feszülhet köztük vagy százesztendőnyi ív több is, kevesebb is. Itt a múltjába némuló örea kút, amely körül avenae averektalvai tapostuk a szúrós füvet, itatni hajtottuk az állatokat. Ott gyülekeztünk.Ott tanultunk birkózni, bicskát tenni, ciaarettázni, fürödtünk a vályúban (mindezt egyszerre) és beszélgettünk a nőkről az öreg gulyással aki védhetetlenül és visszavonhatatlanul túl volt már mindezeken, birkózáson, ciaarettán, fecskemód vályubafürdésen. hiábavalóságok miatt élesre fent bicska szükségén. Szerettük a kutat féltünk a mélyétől, tudtunk halottairól is. Minthogy később, mikor az ízeltlábú magasfeszültségű vezetékoszlopok végin sorakoztak a pusztán, akkor is nyomban megvolt az első áldozat. B. S. kis kamasztársunk. Drótot kötött a csuklójára, a drót másik végére kőnehezéket, aztán magasba dobta a követ, figyette a röpülés ívét, míg el nem érte a civilizáció tízezer voltos ideanálváját. Állnak egymás mellett, egyiket a szú, meg a hetes esők, másikat a rozsda emészti magasodnak a pusztán emlékek kikötői. Akik megcsinálták őket — akárkik — bizonyára megálltak előttük egy villanatra, amikor rámondták kész. Biztosan végra nézték művüket, megéreztek valamit a megmaradás törvényéből, hogy tettekkel akkor is lehet beszélni, amikor már vénkén elnémult az ember. Tudták-e vajon, hoay a teremtő fajtához tartoznak akik az életre kötnek egymással szövetséget, hoay névtelenül is mindig, mindenfajta szomjúság oltásáért élnek ezen a világon? Tudták-e karjuk erejét, tudták-e, hogy senki más, csakis az ő ,.szürke, arcnélküli tömegük” számít, csakis az ő vállaikon jut előbbre a történelem? Éreztek valamit abban a furcsa pillanatban? Fölbecsülték legalább, hogy melyik munkahány lévés lehet az én felé? BARANYI PÁL Alacsony a tóNem kell hajolni Az idei rendkívüli időjárás a szokásoktól eltérően alakította a folyók és tavak vízszintjét is. Az utóbbi napok esőzései következtében a Duna nagyon alacsony szintje megemelkedett, gázlók a Duna hajózható szakaszain már nincsenek. A Tisza szintje szintén magasabb, de máris apad, a folyó vízszegény. A Velencei-tó víztükre is rendkívül megsüllyedt, a vízállás csak 139 centiméteres. Ennek oka, hogy a pátkai és zámolyi víztározók vizét kénytelenek öntözésre használni, így innét nem tudják a tó vizét megfelelően pótolni. Az anyagmozgatás korszerűsítésére több mint egymillió forintot fordítottak a Hazai Fésűsfonó és Szövőgyár bodajki gyárában. Targoncákat, teherautójukhoz pótkocsit és egy Barkas gépkocsit vásároltak. A dolgozók munkáját könnyíti, gyorsítja a fonalak csarnokokon belüli szállítására rendszeresített, műanyagból készült 600 láda. A száz, úgynevezett rugós aljú kiskocsi nagy része is megérkezett. A kocsiban a rugóhoz rögzített lemez az áru súlya alatt lesüllyed, kirakodásnál pedig fokozatosan emelkedik, és így nem kell a dolgozóknak lehajolni, megemelni a ki szállított árut. HÍRLAP Három évvel ezelőtt létesített baráti kapcsolatot a székesfehérvári KÖFÉM és az NDK-beli Hettstadt alumíniumipari gyára. A két vállalat fiataljai rendszeresen találkoznak, csereüdülésen, közös kulturális rendezvényeken vesznek részt. Ma a KÖFÉM-ből indul harmincegy ifjúmunkás az NDK-ba, kéthetes jutalomüdülésre. „Cserébe” augusztus 9-én érkezik Székesfehérvárra az NDK-beli gyár ifjúmunkás küldöttsége és találkozik a fehérvári gyár fiataljaival, majd a KÖFÉM agárdi üdülőjében tölt néhány napot. A teremtés hőmérséklete Egyikőjük karján sincs óra. Nem azért indulnak kilencezer kilométerre, hogy a múló időt számolják. Mennek, hogy magukat mérjék, Usztyi Ilimszkbe, középszibériai két évvel. A huszonöt éves Herendi Lajos, a Fejér megyei Beruházási Vállalat építőipari technikusa és a huszonnégy éves Odor László, a FÁÉV Alba Regia brigádjának kőművese a háromszáz tagú magyar ifjúsági brigáddal utazik faipari és cellulóz kombinátot, új várost építeni. Mindkettőjüknek voltak már tervei a következő évekre. Herendi Lajos főiskolára pályázott, Odor László középiskolába jelentkezett. De letettek róla, mihelyt adódott a lehetőség, hogy olyan iskolát járjanak, amelynek nincs fokozata, csak az a jelzője, hogy nagyon nehéz. Ahol mindennap vizsga van és puskázni nem lehet, de segíteni kötelező. Tudják, ahova mennek, ott az év kétszázhatvan napján fűtenek a radiátorok, s behallatszik a lakásba, ahogy repednek a fák a fagytól. Nyáron megszokott a 35 fok meleg, s nem ritka, hogy egy nap 30 fokos a hőingadozás. Egyetlen állandó meleg itt az emberi 36 fok. A teremtés hőmérséklete. Mindketten építették Székesfehérvár lakásait és középületeit. Egy-egy óvodáról és iskoláról úgy beszélgetnek, mint közös ismerősről. Munkájuk hamarabb találkozott, mint ők személyesen. És ismerik a jövő terveit, a távolból is tudják majd mikor és hol, mi épül a városban. Nem nehéz elképzelni mire érnek majd haza, de meglátni mégis sokkal szebb lesz. Most pedig elindulnak egy messzi várost építeni, aminek még nem látják a jövendő képét, de tudják, hogy formálni fogják és ezért hiszik: hasonlít majd hozzájuk. A közép-szibériai két év életük nagy, de nem első próbája lesz. Munkájukban és szabad idejükben eddig is keresték a nehezebbjét. Herendi Lajos az iskolából mindjárt az építkezések művezetői székébe került, amely sok esetben kényelmetlenebb volt az iskoladnál. Itt tanulta meg az emberi, az építő természettel bánás minden formáját. Odor László kőművesként az építőanyaggal ismerkedett. Nem szerette a nagy, sima felületeket. Örömét a sarkok és szögletek kialakításában lelte. Herendi Lajos a múlt évben öreg Mercedesével nyugat-európai utazásra ment. Az ismeretlen, a bizonytalan felé indult egy autóval, amely számtalan bosszúságot ígért a hosszú útra. Csak magában bízhatott. Ódor László szabadságát áldozta, hogy árvízi mentésben segíthessen és ott legyen a gátakon. Úgy érzik, két évre igazi gátra találtak. Ezért itthoni dolgaikat erre az időre más úsra hagyják. Herendi Lajos brigádjára a szervezést, az építkezés ellenőrzést, a levelezést, Ódor László a szerszámait bízza a többiekre, bár ,,a legkezesebbeket” ma-gával viszi. Tudja már, hogy ott a kőműveskanál olyan súlyos és erős, hogy kala pács gyanánt is használják. ■ A sajátja mellé csomagjába kerül a bodza-simító is. Mindketten itthon hagyják autójukat is, két évig más teszi bele a kilométereket, de mégsem mehet annyit, hogy többet lásson és ta- tpasztaljon ez utak során, mint ők az usztyi-ilimszki építkezésen. Sokszor hiányoznak majd munkatársaiknak, barátok- nak és rokonoknak, de az mégsem marad utánuk. Mert eddig nemcsak szemé- lyükkel, kedvükkel töltötték a teret, hanem építéssel. S ez mindenfelé látható a vá-rosban MIHÓK LENKE Mint hársfa lombja Soponyán, végig a falun Élet nyáron... És a hársfák? Hol is láttam Bakáts doktor úr hársfáit? — A művelődési házat keresi? Az orvosi rendelőnél szálljon le... Úgyis tennék, ám inkább ballagok, nézelődöm. Engedelmesen simul a fő utca járdája a talpam alá Soponyán, végig a falun. Egy megálló, két megálló , hosszú község Soponya. Hét végére készülődnek már talán az itteniek is: péntek van. Az asszonyok Fehérvárról érkeznek, szatyrukban csomag, füzetekkel, babaholmival, zöldpaprikával. Csönd van a bővülőférben levő óvodánál, csönd az építőanyaggal körülvett iskolánál, csönd az orvosi rendelőnél. Igen, a hársfák, hová is lettek? A művelődési ház ott áll, a túloldalon, kissé bentebb húzódva az úttól. Csönd? Miért ne lehetne ott is az, ami a faluban: csönd. A bejáraton kis fölírás, nyitva tartás ekkor, meg amakkor. A hét minden napjára esik följegyzés, óráról, programról. Bent egy kis szobácskában Urbányi párttitkár elvtárs mosolyogva, zsörtölődve fogad. Készül a beszámoló taggyűlésre, este is azt csinálta, de bizony nem ment a dolog. A nagy hang miatt nem ment a dolog. — A fiatalok voltak itt... Hogy csönd lenne? Nem ...— hallom az utcán ... a fiatalok igencsak oda járnak. Mit csinálnak? Hát .. .azt a zenét leginkább. A programban ez így fogalmazódott meg: diszkóklub. Együtt vannak, szórakoznak s közben jut idő értelmes gondolatokra is. Sajtos József, a soponyai Velinszky László Művelődési Ház igazgatójának szavai nyomán fölrajzolódik bennem a kép: zaj is van, zene is van, ám nemcsak zaj az, hanem valami más, az, amit úgy általában életnek nevezünk, az van otthon a tizenhat-tizenhét éves falak között. Hetente két alkalommal találkoznak a fiatalok az ifjúsági klubban, iskolások, Fehérvárra bejáró ifjú munkások, dolgozók. Kirándulásról is hallottam, Miskolc-Tapolcát emlegetik. Bizonyára jó volt, kellemes volt, bár a különböző műszakokban, munkahelyeken dolgozók idejét, szabadságát nehéz összeegyeztetni. Kirándulás, de más sem egészen úgy van, úgy megy, ahogy kimondjuk: legyen, és lesz. Sajtos József, kétesztendős közművelői pályafutása során ezt már megtanulta. Ötlet kell, kedves, kapós, ám azután tett kell, szívós munka, következetesség. Élettel ez tölti meg a terveket. Tervekről szólunk, ünnepélyes aláírásról; a múlt év novemberében kötött együttműködési megállapodást a Fejér megyei Állami Építőipari Vállalat (társadalmi, gazdasági szervei) és Soponya község. Az addig nem járt úton megpróbálták kapcsolataikat szorosra fűzni, elsősorban a bejáró dolgozók érdekében. — Az első lépéseken, tetteken, találkozásokon túl vagyunk — mondja el Sajtos József és jól sikerült klubestet említ. Fehérváron az építők pinceklubjában, sportrendezvényeket, versmondóversenyt Soponyán. Hogyan lesz majd tovább? Majd meghányják-vetik. S ősszel majd a kapcsolatok javát erősítve, fejlesztve előbbre lépnek. Az építőkről hallani faluszerte. Dicséri őket az óvodabővítés, terveket, anyagot, eszközt bocsátanak a község rendelkezésére, nem egy gond megoldásához. Eszközt, „anyagot” vár a közművelődés ügye is, ám ezeket az eszközöket sokkal nehezebb kézzelfoghatóvá tenni, megfogalmazni. .. A bejárók számára szervezett színházi est, az általános iskolai felnőttoktatás, vizsgázás, azonban már végül is a kapcsolatok magasabb fokát jelentik. Csönd. Hogy csönd lenne a művelődési házban? Arról már szó sem esik. A könyvtár is várja az olvasókat, a nyugdíjasok nyáron is szívesen be-benéznek oda. Nemcsak a könyvért, hanem a szóért is. Mert az is kell az élethez, a szó. A továbbgondolkodáshoz, a gondolatok megfogalmazásához. Mint az építők egyik téglája kell a másiknak, úgy kell az egyik ember a másiknak, úgy kell a találkozás, a klub, a könyvtár a soponyai fiataloknak és nyugdíjasoknak is. Kell és hogy Lajtos József hogyan indít gondolatokat, tetteket, tőle is függ, mit hallani egy hónap múlva, egy esztendő múlva a házról, a Velinszky nevét viselő soponyai kultúra-hajlékról. Ballagok végig a falun. Előbb csak Bakáts doktor úr hársfáira gondolok, azi után a házra, amelyben mint hársfa lombja a jelenben gyökerezve, nem könnyen és nem napok alatt — élén a fiatal közművelővel — valami új alakul: a városhoz és a faluhoz is kötődő nemzetdék új élete, lombos jövője. VINCZE ISTVÁN