Fejér Megyei Hírlap, 1976. október (32. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-01 / 232. szám

2 _ Az erőszak alkalmazásának kiküszöbölése Moszkva Alekszej Petrov, a TASZSZ politikai hírmagyarázója írja: A szovjet küldöttség szep­tember 28-án az ENSZ-köz­­gy­űlés elé terjesztette annak a világszerződésnek a terveze­tét, amely kiküszöbölné az erőszak alkalmazását a nem­zetközi kapcsolatokból. A Szovjetunió új, nagy jelentő­ségű hozzájárulása ez a nem­zetközi enyhülés elmélyítésé­ért, a tartós békéért és a né­pek biztonságáért vívott harc­hoz. Az a követelés hogy zárják ki az erőszak alkalmazását az államközi kapcsolatokból — egyik legfőbb követelése min­den népnek, minden becsüle­tes embernek, mindenkinek, aki képes levonni a szükséges következtetéseket a háború és a­ katonai konfliktusok tragi­kus történetéből. Bár nem új követelés ez, teljesen nyilván­való, hogy korunkban különös időszerűségre tesz szert. . Már három évtizeddel ez­előtt, amikor a nagy antifa­siszta lelkesültség légkörében ünnepelték a népek a fasiszta agresszorok felett aratott győ­zelmet — amelyért óriási ál­dozatokat hoztak —, az álla­mok megállapodtak egymás­sal : az ENSZ alapokmányában mint kötelezettséget írják elő, hogy nemzetközi kapcsolatai­ban tartózkodnak az erőszak­kal való fenyegetőzéstől, vagy az erőszak alkalmazásától bármely állam területi sérthe­tetlensége vagy politikai füg­getlensége ellen és mindattól, ami összeegyeztethetetlen az Egyesült Nemzetek Szerveze­tének céljaival. Rendkívül fontos kötelezett­ségvállalás volt ez. És ez a kötelezettség ma is teljes mér­tékben érvényben van az Egyesült Nemzetek Szerveze­tének minden tagállama szá­mára. Az élet azonban meg­mutatta, hogy gyakorlati ha­tása nem bizonyult kielégítő­nek. Nem állította meg az ag­­resszorokat Vietnamban és a Közel-Keleten, nem hárította el az agresszív akciókat sok más állam ellen, nem akadá­lyozta meg háborús konflik­tusok kirobbantását a világ különböző térségeiben. Éppen ezért merült fel az a követel­mény, hogy olyan további in­tézkedések meghozatalára van szükség, amelyek a nemzet­közi törvény érvényére emel­nék az erőszak alkalmazásá­ról való lemondás elvét. Az ilyen intézkedések elengedhe­tetlen szükségességét hangsú­lyozta az SZKP XXIV. kong­resszusának békeprogramja. Ez a békeprogram szilíd meg­fogalmazást nyert a javaslat­ban : kössenek világszerződést arról, hogy kiküszöbölik az erőszak alkalmazását a nem­zetközi kapcsolatokból. Ezt a javaslatot — amelyet Leonyid Brezsnyev terjesztett az SZKP XXV. kongresszusa elé — a békéért és a nemzetközi együttműködésért, a szabad­ságért és a népek független­ségéért vívott további harc programjaként fogadta el a kongresszus. A Szovjetunió egy ilyen szerződéstervezetnek az ENSZ elé való terjesztésével a gya­korlati megvalósítás vágá­nyaira terelte az ügyet. Mint Andrej Gromiko, a Szovjet­unió külügyminisztere az ENSZ-közgyűlés ülésszakán elhangzott felszólalásában ki­jelentette: az erőszak alkal­mazását kizáró szerződés megkötése rendkívül fontos lépés lenne, amely közel hoz­ná a világot egy olyan kor­hoz, amikor megvan a lehető­ség a háború és az agresszió veszélyének végleges kiküszö­bölésére. A szovjet szerződéstervezet lényege természetesen nem az, hogy valamilyen különlegesen kigondolt új kötelezettségvál­lalással helyettesítsék mind­azokat a régebbi kötelezettsé­geket, amelyeket az államok az erőszak alkalmazásáról való lemondást illetően vállaltak magukra. Nem a kötelezett­ségvállalás tartalmáról van szó, hanem arról, hogy egyes államok a nemzetközi színté­ren kifejtett akcióikban nem mutatnak hajlandóságot e kötelezettségek teljesítésére. Ezért a szovjet szerződés­­tervezet első cikkelye ki­mondja, hogy az államok szi­gorúan betartják azt a kötele­zettségvállalást, amely szerint kölcsönös kapcsolataikban és általában nemzetközi kapcso­lataikban nem alkalmaznak erőszakot és nem fenyegetőz­nek erőszakkal bármely állam területi sérthetetlensége vagy politikai függetlensége ellen, és semmilyen más olyan mód­szert nem alkalmaznak, amely összeegyeztethetetlen az egye­sült nemzetek célkitűzéseivel. Ez a kötelezettségvállalás azért olyan fontos, mert tel­jesen új viszonyok alakultak ki. Egyrészt létrejöttek a nuk­leáris korszak körülményei, amikor alapvetően megválto­zott háborús konfliktusok kö­vetkezményeiről alkotott el­képzelés, amikor az erőszak­nak a nemzetközi kapcsola­tokban való alkalmazása az események valóban kataszt­rofális jellegű láncolatát von­hatja maga után. Másrészt létrejöttek azok a körülmények, amelyeknek kö­zepette a népek demokratikus jogtudata, a békeszerető erők lankadatlan harca biztosította az erőszak alkalmazásáról va­ló lemondás elvéhez tartozó minden lényeges elem részle­tes kidolgozását. Vonatkozik ez az európai biztonsági és együttműködési értekezlet záróokmányára, az Egyesült Nemzetek Szerveze­tének számos nyilatkozatára és határozatára, a kétoldalú és sokoldalú szerződésekre az el nem kötelezett államok leg­főbb fórumainak döntéseire egyaránt. Továbbá olyan helyzet jött létre, amikor az Egyesült Nemzetek Szervezetének ke­retei között kidolgozták és jó­váhagyták­­ az agresszió meg­határozását. Végül pedig létrejöttek a nemzetközi feszültség enyhü­lésének viszonyai, amelyek a kedvező előfeltételeket terem­tenek ahhoz, hogy az államok együttesen cselekedjenek az erőszaknak a nemzetközi kap­csolatokból való teljes kiikta­tása érdekében. Az erőszak alkalmazásáról való lemondás elvének, mint a nemzetközi élet törvényének meghonosítása minőségileg új, hatékonyabb jelleget kell, hogy adjon az államok meg­felelő kötelezettségvállalásá­nak, magasabb szintre kell, hogy emelje ezt a kötelezett­ségvállalást. Ez az ügy lénye­ge, az ú­j szovjet kezdeménye­zés célja. Az erőszak alkalmazását kiküszöbölő szerződés önma­gában nem leszerelési intéz­kedés és nem helyettesítheti a fegyverkezési hajsza korlá­tozására irányuló gyakorlati lépések megvalósítását. Meg­kötése azonban feltétlenül el­hárítana sok olyan nehézsé­get amely akadályozza a le­szerelési problémák megoldá­sát: az államokat hatékony intézkedések elfogadására ösztönözné ebben az irányban. A szovjet szerződéstervezet közvetlenül előirányozzza, hogy résztvevői megteszik a szükséges erőfeszítéseket eb­ben az irányban. Az erőszak alkalmazását ki­küszöbölő szerződés tervezetét csak most terjesztették az ENSZ közgyűlése elé, de már az első reagálás azt mutatja, hogy az mind az ülésszakon, mind világszerte nagy figyel­met keltett. Nincs olyan hely a világon, ahol az emberek ne akarnának békét, meg k­ell kötni tehát méghozzá a lehető leggyorsabban meg kell kötni azt a világszerződést, amely a nemzetközi kapcsolatokból ki­iktatja az erőszakot. Az ENSZ elé terjesztett szovjet kezde­ményezés jó lehetőséget te­remt ahhoz, hogy érdemi, tárgyszerű konstruktív meg­beszélést folytassanak erről a létfontosságú kérdésről. Diplomáciai kapcsolat A portugál—angolai kül­ügyminiszteri tárgyalást tar­tanak csütörtökön a Zöld-foki szigeteken a két ország közöt­ti diplomáciai kapcsolatainak helyreállításáról. Medeiros Ferreirának és Eduardo dos Santosnak, a portugál és az angolai diplo­mácia vezetőjének tanácsko­zását néhány héttel ezelőtt készítette el a Portugál Szo­cialista Párt Macedo elnök vezette küldöttsége, amely Luandában tárgyalt Agostin­­h­o Neto államfővel. Angola májusban azért füg­gesztette fel a diplomáciai vi­szonyt Portugáliával, mert a portugál jobboldal rágalom­­hadjáratot folytatott a tavaly november 11-én függetlenné vált egykori gyarmat új kor­mánya ellen, amely antiimpe­­rialista és a neokolonizmus ellen irányuló politikát folyta­tott. A luandai döntést né­hány nappal azután hozták nyilvánosságra, hogy szélső­­jobboldali terroristák Lissza­bonban felrobbantották Kuba nagykövetségét és kioltották két kubai diplomata életét. Haderő­csökkentési tárgyalások Csütörtökön a bécsi Hof­­burgban folytatódott a kö­zép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökken­téséről tárgyaló konferencia. A plenáris tanácskozáson két felszólalás hangzott el. Elsőnek Jiri Meisner nagy­követ, a csehszlovák delegá­ció vezetője, fejtette ki kor­mányának a szocialista orszá­gok álláspontját tükröző né­zeteit, ezután Robert Winter nagykövet, a luxemburgi kül­döttség vezetője szólalt fel­­ a NATO-országok érdekeinek védelmében. Az ülés után rendezett csehszlovák sajtótájékoztatón Jiri Meisner nagykövet egye­bek között arról szólt, hogy a nyári szünet alkalmat adott a delegációknak a kétoldalú konzultációkra. A szocialista országok — hangsúlyozta a nagykövet — számos kezdeményező lépést tettek annak érdekéb , hogy segítsék a tárgyalások előre­haladását. HÍRLAP-------------------------------------------------------------Péntek, 1976. október 1 Bombamerénylők Az alexandriai katonai bí­róságon csütörtökön meg­kezdődött annak a négy sze­mélynek a pere, akiket a ten­gerparti város pályaudvarán egy-­ vasúti szerelvény elleni bombamerénylet elkövetésé­vel vádolnak. A robbanásnak 7 halálos és 66 sebesült ál­dozata volt. A per négy vád­lottja ellen kiadott vádirat­­-érint nevezettek „külföldi állam megbízásából” követ­ték el a merényletet. A vád­erint a Líbiai Titkosszolgá­lat megbízásából bombame­rényleteket kellett végrehaj­taniuk olyan helyeken, ahol nagyszámú ember fordul meg, „hogy aláássák Egyiptom belső biztonságát”. Az ügyész által ismertetett vádpontok­ra: — több ember halálát okozó politikai jellegű me­rénylet, felforgató tevékeny­ség, külföldi megh­zatásra el­követett szabotázsakció — az e­iptomi törvények sze­rint halálos ítélet szabható ki. Kegyetlenkedések Gaboroneban csütörtökön befejeződött Edward Row­lands brit külügyi állammi­niszter botswanai diplomáciai missziója, amelynek során a londoni kormány külön meg­bízottja tárgyalt a Rhodesiai Ideiglenes Kormány megala­kításáról dönteni hivatott nemzetköi konferencia több résztvevőjével. Rowlands megbeszéléseket folytatott Kenneth Kaunda zambiai, Sir Seretse Khama botswanai államfővel, valamint Joshua Nkomoval, az Afrikai Nemze­ti Tanács (ANC) úgynevezett belső szárnyának vezetőjével. A külügyi államminiszter a tervek szerint pénteken uta­zik to­vább Dar es Salaamba, s ott tájékoztatja majd Julius Nyerere tanzániai elnököt megbeszéléseinek eddigi eredményeiről. Később ellá­togat Maputoba, hogy Samo­­ra Machel mozambiki állam­fővel is tárgyaljon. London­ban csütörtökön bejelentet­ték, hogy a brit kormány a konferenciával kapcsolatban magas rangú megbízott útján tárgyalni fog Ian Smith rho­­desiai miniszterelnökkel. A Salisbury rezsim első emberé­vel minden bizonnyal Ed­ward Rowlands találkozik és a tárgyalások színhelye való­színűleg Pretoria lesz. Egy rhodesiai ellenzéki szervezet csütörtökön nyilvá­nosságra hozta 95 oldalas je­lentését a salisburyi rezsim titkos­szolgálatának kegyet­lenkedéseiről. A katolikus papokból és jogászokból álló csoportosulás megdöbbentő dokumentumokat gyűjtött össze: a rhodesiai rendőrség válogatott kínzásokkal csi­karja ki a vallomást a fog­lyul ejtett hazafiakból. A je­lentés szerint a pribékek kor­bácsolással, elektromos áram­ütésekkel, vízpróbával és üt­legeléssel törik meg foglyai­kat. A jelentés részletesen beszámol arról, hogy 1975 júniusában rhodesiai bizton­sági erők minden ok nélkül tüzet nyitottak egy falu lako­saira. A brutális akció során húsz ember életét vesztette és 15-en súlyosan megsebesül­tek. A vérengzés halálos ál­dozatai között 9 kisgyermek és 8 nő volt. Kádár János fogadta az Iraki KP első titkárát Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára csütörtökön fogadta a hazánkban tartózkodó Aziz Mohamedet, az Iraki Kom­munista Párt Központi Bi­zottságának első titkárát. A szívélyes légkörben és az elvtársi együttműködés szel­lemében tartott találkozón tá­jékoztatták egymást az MSZMP és az Iraki Kommu­nista Párt tevékenységéről, véleménycserét folytattak a nemzetközi helyzet, a nem­zetközi kommunista és mun­kásmozgalom időszerű kérdé­seiről. Hangsúlyozták a test­vérpártok két- és sokoldalú tanácskozásainak jelentőségét, a mozgalom egysége erősí­tésének fontosságát. Állást foglaltak a közel-keleti hely­zet átfogó igazságos rendezé­se, a libanoni vérontás azon­nali beszüntetése, a válság politikai megoldása mellett. Megerősítették szolidaritásu­kat a libanoni haladó haza­fias erőkkel, a Palesztinai felszabadítási mozgalommal. Megállapították, hogy az MSZMP és az Iraki Kommu­nista Párt testvéri kapcsola­ta, együttműködése tovább mélyült a marxizmus—lenin­­izmus, a proletár internacio­nalizmus szellemében. Mél­tatták a magyar és az iraki nép barátságának, a két or­szág sokoldalú együttműkö­désének, s azon belül az MSZMP és a Baath párt kap­csolatainak kiszélesítésében elért eredményeket. A találkozón jelen volt Abel Habbu, az Iraki Kom­munista Párt KB-tagja és dr. Berecz János, az MSZMP KB külügyi osztályának ve­zetője. (MTI) Kádár János látogatása a kiállításon Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Aczél Györgynek, a Politikai Bizottság tagjá­nak, a Minisztertanács el­nökhelyettesének társaságá­ban csütörtökön délelőtt el­látogatott a Magyar Nemzeti Galériába és megtekintette a­­ Pátzay Pál szobrászművész 80. születésnapja alkalmából rendezett életmű-kiállítást. Találkozott és szívélyesen elbeszélgetett a művésszel és feleségével, gratulált a gaz­dag életműhöz, amelyet a kiállítás tükröz és jókíván­ságait fejezte ki a jubiláló mesternek. A találkozón részt vett Pogány G. Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgató­ja. (MTI) Értekezlet a népgazdaság feladatairól Az idei terv teljesítésének soron következő feladatairól és az eddigi tapasztalatokról, valamint az 1977. évi nép­­gazdasági terv előkészítéséről tanácskoztak csütörtökön az Országos Tervhivatalban a minisztériumok és országba főhatóságok vezetői, a buda­pesti és a megyei pártbizott­ságok első titkárai, a fővárosi és a megyei tanácsok elnökei, a tervezésbe bevont vállala­tok vezető munkatársai, to­vábbá a társadalmi szervek vezetői. Bevezető előadást Huszár István, a Miniszterta­nács elnökhelyettese, az Or­szágos Tervhivatal elnöke tartott. Az aktívaértekezleten felszólalt Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Központi Bizott­ság titkára. (MTI) Nürnbergi mementó Champetier de Ribes, a nürnbergi per francia fő­ügyésze a tárgyalás utolsó napjaiban, most három évti­zede kijelentette: — Miután bemutattuk a dokumentumokat meghall­gattuk a tanúkat, lepergettük a filmeket, amelyek láttán maguk a vádlottak is összeráz­kódtak a borzalomtól, a vilá­gon senki sem állíthatja, hogy a megsemmisítő táborok, az agyonlőtt hadifoglyok, a ha­lomra öldösött békés lakosok, a hullahegyek, a testben és lélekben megnyomorított em­berek tömegei, a gázkamrák és a hamvasztókemencék —, hogy mindezek a bűntettek csupán a németellenes érzel­mű propaganda képzeletének szülöttei. .Ezt többé nem ál­líthatja senki. Senki? 1976 szeptemberé­nek utolsó napjaiban jelení­tették a hírügynökségek a Majna melletti Frankfurtból: „A német katonák harci szö­vetsége” nevű nyugatnémet újfasiszta szervezet a nürn­bergi per befejeződésének kö­zelgő harmincadik évforduló­ja alkalmából felforgató ak­cióba kezdett. Röplapjain igyekszik hangulatot kelteni a háborús főbűnösök perében hozott ítéletek ellen, ame­lyek alapján — a neonácik szerint — „ártatlan emberek” kerültek bitóra, illetve bör­tönbe. Ha más jelünk nem lenne rá, ez a hír önmagában is ta­núsítja, hogy az 1945. október 18-tól 1946. október 1-ig tar­tott monstre per nem egysze­rűen a nyugodtan lezárható múlt feledésre megérett sza­kasza. Annyira nem, hogy a nyugatnémet jobboldal leg­szélsőségesebb elemei még a mostani választási kampány­ban is szemrebbenés nélkül felhasználják a nürnbergi év­fordulót. A neofasiszta hecclapokban egymást követik az uszító tá­madások Robert Kempner frankfurti ügyvéd ellen, aki annak idején a német nép nevében a per egyik fővádló­ja. Elképzelhetőnek tartot­ta bárki 1946 októberében, hogy 1976 októberében nürn­bergi szerepére hivatkozva követeljék egyesek Kempner eltávolítását az ügyvédi ka­marából? A válasz egyértel­mű igen, meglepetésről szó sincs. Arkagyij Poltorak neves szovjet jogász, aki a per ide­jén Rugyenk­o főügyész egyik munkatársa volt, könyvében emlékeztet egy azóta híressé vált nyilatkozatra, amely 1946 októberében Amerikában hangzott el: „Az Egyesült Ál­lamok még sokáig bánni fog­ja a nürnbergi ítélet végre­hajtását.” És ezt nem vala­melyik csuklyás Ku Klux Klan-vezér jelentette ki, ha­nem Robert Taft, az Egyesült Államok szenátora. Igen, voltak és vannak kö­rök, amelyek akkor is sajnál­ták, most is sajnálják, hogy érvényesült a történelem kér­lelhetetlen parancsa és az ese­mények menete így alakult. A vádlottak vallomásaiból, a vád- és védőbeszédből, a száz­tizenhat szóbeli és több mint kétezer írásbeli tanúvallo­másból, a tárgyalás négyszáz­három nyilvános ülésének minden percéből kiderült a korszak egyik legfontosabb tanulsága: ha azok a bizonyos nyugati körök nem arra szá­mítanak, hogy a „barna pes­tis”, a náci áradat majd el­­özönli a Szovjetuniót — és csak a Szovjetuniót —, akkor nem hunynak szemet a demi­­litarizált Rajna-övezet meg­szállása, az Anschluss, Cseh­szlovákia „megszüntetése” és annyi más gaztett felett — és akkor talán nincs második világháború. Mondjuk ki: bizonyos körö­ket éppen a három évtizeden át is átívelő aktualitása miatt zavar a nürnbergi memento. Ma is van számottevő párt a Német Szövetségi Köztársa­ságban, vezetőjét Franz-Josef Straussnak hívják, amely hi­vatalosan is kétségbevonja ennek az ak­nyiszor lángba­­borított kontinensnek a ha­tárait, amelynek zászlai alig néhány hete lobogtak utoljá­ra lengyel és csehszlovák te­rületeket „visszasíró” találko­zók felett. Ma is van ország­a miniszterelnökét, Johan­nes Vorstert a második világ­háború alatt az angolok náci­barát tevékenységéért inter­nálták —, amelynek hivatalos politikája a fajelmélet és amelynek hírhedt apartheid­­rezsim­jét éppen most próbál­ja megmenteni a washingtoni diplomácia. 1946. október 1-én huszon­két háborús főbűnös felett mondták ki az ezerszer meg­érdemelt ítéletet. De nemcsak emberek, hanem jelenségek felett mondtak ítéletet Nürn­­bergben. A népírtó brutali­tás, a vakbuzgó antikommu­­nizmus felett, a nyárspolgár felett, aki együtt üvöltött a farkasokkal, a monoklis jun­ker felett, aki lenézte „a káp­lárt”, de meghódította neki a fél világot: a szürke — csu­kaszürke — masszává nyomo­rított tömeg felett, amely az engedelmesség jegyében futó­szalagon szállította a gazem­bereket. Három évtized alatt sokat változott a világ, lakhatóbb hely lett a glóbusz. Ha élni akarunk, nem lehetünk fele­dékenyek. Harmat Endre

Next