Fejér Megyei Hírlap, 1976. október (32. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-10 / 240. szám
6 színi gyula* A halk család A szomszédomban feltűnően, csöndes család lakott eddig. Mindössze egy vékony, úgyszólván papírfal választott el tőlük, amilyen a budapesti lakásokat szokta apró skatulyákra osztani. Heteken, hónapokon át alig okoztak nagyobb zajt, mint az egér, amely papírosrongyok közt zörög. Sem hangosabb szó, sem csörömpölés, bútortologatás vagy szögnek a falba verése nem zavarta meg azt a szinte megdöbbentő csendet, amely odaát uralkodott és amely semmi jót nem ígért. Néha azt hittem, hogy mind meghaltak a szomszédban és hogy az üres falak közt csak az örök hallgatás, az örök űr kong. Olykor mégis találkoztam a család egy-egy tagjával. Szerény, félénk modorú emberek voltak, nem mertek az ember szemébe nézni és a falhoz lapultak utat engedtek, ha valaki el akart menni mellettük. Lerítt róluk az élhetetlenség, a gyámoltalanság, a gyermekes zavar, amelyet azok éreznek, akik fogak, karmok nélkül állnak szemben azzal a farkasküzdelemmel, ami az élet Vannak ilyen családok, amelyek a szomorúfűzfát juttatják az ember eszébe. Éppoly magánosan állnak, éppoly tehetetlenek és a szomorúság, az árvaság képét idézik fel. Ha szél búg az ágaik közt, nyöszörögnek, na énekes madár röppen rájuk, dalolnak. Nincs saját hangjuk, nincs saját bátorságuk, iniciatívájuk és a mindennapi élet komédiájának a szemébe oly meghökkenve néznek, mintha örökké a végzet megdöbbentő arcát látnák maguk előtt. Oly finomak, törékenyek, hallgatagok, hogy szinte, arra születtek, hogy némán, feltűnés nélkül múljanak el. Megvallom, ézékennyé, és idegessé tett a szomszédságuk. Néha szemrehányást tettem magamnak, hogy miért nem hallom meg a falon át néma panaszukat, miért nem megyek át hozzájuk hívás nélkül is, miért nem segítem őket, akik nem mernek, nem tudnak kérni , tolakodni. A házban a cselédek, a házmester, a műveletlen, lakók, gúnyosan tárgyalták nyilvánvaló nyomorúságukat. A házbért nem tudták rendesen fizetni, hetenként törlesztettek és így is nehezen. A fűszeresnél felírásra vettek, míg a boltos meg nem tagadta nekik a hitelt, amelyet egészen kimerítettek. Végül már csak kenyeret és tepertőt ehettek, mert a házbeli -és jószívű ember volt, kuvátlanul hitelezett nekik kenyeret és tepertőt amelybe néha izgalomból sonkahulladékot is kevert. Ebből éltek, de erről az egész ház tudott. Idővel megtudtam azt is, hogy mi az az egérmotoszkálás-szerű zaj, amely a szomszédból nagy csöndesség idején néha-néha áthallatszott. Ilyenkor a családfő köhögött. Halkan, félénken, diszkréten köhécselt, mint egy nagyon finom hölgy és szinte láttam áttetsző, pergamenszerű kezét, amelyet a szája elé tartott. Ilyen szemérmes, kíméletes, csöndes tüdőbajost még nem hallottam. S nyilván ő terjesztette maga körül azt a hangtalan világot, amelynek szomorúsága szinte átszűrődött a falon. Egyszer a lépcsőházban találkoztam egy kis szelíd, félénk leánnyal. Csak az arcába kellett nézni, hogy az ember kitalálja, hogy a csöndes, szomorú családból való. Valami szerencsés gyorsasággal nyúltam a zsebembe, kihalásztam egy koronát és átadtam a leánykának: „Vegyen cukrot rajta.” A kisleány elpirult, de a következő pillanatban felragyogott a szeme, szuggesztíven tapadt az ezüst pénzre, görcsösen fogta az ujjai közt, elfelejtette megköszönni és rohant vissza, egyenesen be a szomorú család lakásába. Mindez oly gyors és jellemző volt, hogy a lelkem mélyéig megrendített. Elhatároztam, hogy legközelebb, amikor a kisleánnyal találkozom, egy aranyat fogok neki adni. Ezt az aranyat papírosba csavartam és eltettem az erszényem külön reteszébe. Ennek az aranynak megvan a maga saját tragikomikus története. Én sem vagyok gazdag ember, egyszer én is megszorultam és ez az arany mentett meg egy roppant kényes helyzetből, mintha a jó szándékomat is jutalmazni akarná, mint a mesékben. Mikor legközelebb találkoztam a kisleánnyal, már nem volt nálam az arany és a leányka különben is oly gyorsan futott el mellettem, hogy kisebb pénzdarabot sem kínálhattam fel neki. Azontúl pedig mintha a föld nyelte volna el a kisleányt, soha többé nem fittam. Lehet, hogy a szülei elajándékozták, hogy ne nehezítse életük terhét... Minden héten elajándékoztak valamit, aminek nem tudták gondját viselni. Egyszer egy galambot, másszor egy macskát és végül egy kiskutyát, amely jóformán a családhoz tartozott, csöndes engedelmes, ha állatnak látszott. Azt hiszem, szívszorongva és könnyezve vettek búcsút ezektől az állatoktól, mert velük együtt nőttek fel és nem tudtak többé enni adni nekik. Máig sem tudom megérteni, hogy ennyi nyomorúság sem indította meg a házbelieket. De volt a családban valami előkelő, zárkózott, gőgös vonás, amely távol tartotta tőlük az embereket, és talán azért nem tudták mutatni a koldusság képét, amely nélkül nem lehet hatni az emberekre. Lehet, hogy félénkségük idővel embergyűlöletté fajult és talán azért tartottak annyi állatot a háznál. Az asszony, aki nyilván minden percét a beteg férje ápolására szánta, még nyomoruk legborzasztóbb napjaiban ,s tisztán, jól öltözve ment ki az utcára, kissé gőgösen vonult el a szomszédok ablakai alatt és senkinek sem köszönt. Lehet, hogy ilyenkor nyakába vette összes ismerőseit, hogy valamelyik talán segít rajtuk, de nem tudott színészkedni. Nem hitték el neki, hogy tiszta, szép ruhában, üde, mosolygós arccal is lehet az ínség minden fóliát átvánszorogni. Vagy talán nem is ment senkihez, nem bízott az emberekben és teljesen tisztában volt vele, hogy élhetetlen embereknek el kell pusztulniok. Egy napon aztán az aszszony is eltűnt. A házbeliek ezt elégtétellel vették tudomásul, mert megjósolták, hogy ez a cifrálkodó, gőgös asszony nem sokáig fogja bírni, a nyomorúságot. Én azonban meg voltam győződve arról, hogy a nyomorúságnak valami hihetetlenül nagy foka, a család megmentésének valami rettenetesen kényszerítő oka vitte el az asszonyt valahová. Úgy éreztem, hogy bűn volt, hogy eddig is közbe ne léptem. A családfő címére nagyobb pénzösszeget küldtem el posta útján és megírtam, hogy kölcsönképpen ajánlom fel ezt neki. Harmadnap visszakaptam az utalványt és a pénzt a postának ezzel a megjegyzésével: „Címzett meghalt.” Hogy halt meg? Mikor halt meg? Miért nem tudott róla senki? A házmester valamit makogott, hogy egyszer korán reggel emberek jöttek érte, elvitték kosáron, de már akkor alig volt benne élet. Hová vitték? Nem tudom. Ki kellett költözködnie, hogy november elsejére helyet csináljon az új lakónak, aki kivette a lakást és már újrafestett is. Hangos lakó, követelőző, élni tudó. A szemétládánkat, amely kissé az ablaka alá csúszott, úgy félrerúgta, hogy a szemét mind kiömlött belőleaz, ajtónk elé. * A száz éve született íróról való megemlékezésként közöljük írását. ---------------------------------------------utünkatlan útitárs VÍZSZINTES: 2. (Zárt betűk: E, A, M, H.) 15. Egyik szülő. 16. Kínzó betegség, névelővel. 17. Friss. 18. Tova. 20. Szájrész. 22. Szláv víz. 23. Mocsár. 24. Igevégződés. 25. Ernyő része. 27. Számnév. 29. Nagy István. 30. Agyból tápászkodik. 31. Becézett női név. 32. Remélhetőleg minden nyaraló élvezte az idén (3 szó). 33. Budapesti Nemzetközi Vásár. 34. Személynévíítás. 35. Kalács jelzője. 36. Hamis. 38. Bizonyíték. 39. EY. 40. A társaságában. 42. Takács Károly. 43. Rajongva szeret. 45. Személynévmás. 46. Cseresznyefa teszi tavasszal (2 szó). 47. Saját kezűleg. 49. Régi történet, mely szájhagyományban él. 50. Antimon vegyjele. 52. Ízletes. 53. Köszönéstéle. 54. Öt szerbül. 56. Velinszky László. 57. Angol Magda (Maud). 59. Néma gésa. 60. Mázol. 61. Női név. 63. Első közepe. 64. A kurucok ellen császári zsoldban harcoló katona. 66. Jármű fontos alkatrésze. 67. Forsyte ..... (Galsworthy). 69. Nyári pihenés alatt felüdül az ember ........lelke. 70. Kiváló szeszes ital. 71. Ember, aki magányba vonult a világ elé. 73. Névelős négylábú 74. Majdnem lila. 75. Dadogva kimondott bolt. 77. Angol sör. FÜGGŐLEGES. 2. Jelenleg. 3. Após. 4. Kerget, az. 5. Pára! 6. Szép Vilmos. 7. Fájdalmat csillapít, enyhít, félálomszerű állapotba juttat. 8. Nádasban tanyázó légyvadász. 9. Megyénk községe. 10. Orosz igen. 11. NS név. 12. Ujság. 13. Római számmal: 51. 14. (Zárt betűk: M, É, B, E, L.) 19. Lány ritkán használt alakja. 21. Az adatokból _____ hogy ő a tettes. 23. Gyümölcs héját lassacskán lehámoz. 24. Az* .... szót tartsd is be. 26. Némely állat nyakán körbefutósáv, csík vagy képződmény. 28. „Az idő”-ben van. 30. Kicsi. 31. Ránéz, középen. 34. Hajlíthatatlan. 37. A római mitológiában a családi tűzhely védelmezői. 40. Latin férfi (vir). 41. Mennyboltja. 43. Ubi bene. ..... patria (ott a hazám, ahol jó dolgom van; a hazátlan kozmopolitizmus jelszava). 44. Sűrűn, buján nőtt. 48. Déli határállomásunk (Szabadka előtt). 50. Férfinév, de királyunk is volt ilyen nevű. 51. Feje-lóges vén ló (2 szó) fölös ékezettel. 53. Duna........Dunaújváros elődje. 55. Ausztria egyik tartománya. 57. Jelen napon. 58. Űrmérték rövidítése. 60. Mezőgazdasági szerszám. 62. Ereinkben keringő nedv. 65. Női név. 67. Ritka férfinév. 68. Katonában Vali. 71. Félig rojtos. 72. Nézet, meggyőződés. 75. BL. 76. Személynévmás. Beküldendő: a vízsz. I. és a . függ. 14. sor megfejtése, október 19-ig. HÍRLAP vf.Véroncsikon Kacsot-CT- villannak el. Sóél lobogtatja a lány haját. Int, szalad, megtorpan, visszaját, int. Szél lobogtatja a haját. A kocsik száguldanak. Nyelve kegyét egy kicsit kidugja, a tűzhelyt nézi. A tej .forrni.' kezd. Ahogy közel hajtott'hozzá, horizonttá fut szét a lábas pereme, és az asszony már csak a sűrűbben, egyre sűrűbben feltörő buborékokat tátja. Napsütés, tóparti stréga fürdőruhás lány hever rajta. Felnéz, int egy vitorlásnak. Keze lehanyatlik, szeme tágangat, kicsit csodálkozó. Laboránsnő egy sor kémcső előtt. Óraketyegés. Folyik a víz a fürdőkádékba. Gőzfelhő. Kövér, pongyolás nő a kád előtt. Verejtékezik. Szuszog. Kocsi fékez egy zsúfolt útkereszteződésnél. A nő félkézzel haját simítja, másik keze a volánon, szeme a villanyrendőrön. Lába apró, ideges gázadagokat ad az üresen járó motornak. Fémes búgás és illatfelhő a búrák felett. A búrák alatt szoborszerűen mozdulatlan női fejek. Hajuk nem látható, lábuk igen: tíz pár láb csúszkát centiméternyi moccanásokkal előre-hátra. Csak ez mutatja, hogy szenvednek. Gyermekzsivajgás az iskola zárt ajtaja mögött. Az ajtó előtt aggódó, önelégült, türelmetlen anyai arcok. Presszó. Két nő egy asztalnál. Felállnak, kezükben táskával vonulnak a mosdóim. Ahogy nyílik az ajtó, látni, hogy a belső ajtó előtt már hárman állnak. Cseng a bolti kassza. Cseng a kassza. Cseng. Ideges női kezek. Kinyitják a pénztárcát, fizetnek, becsukják. A sor mozdul. Kinyitják, becsukják. Szűk, nagyvárosi utcácska, emeletig érő homály. Kopogó női léptek. Himbálózó kézitáskák. Kopogó léptek. Oda, vissza. Oda, vissza. Az örökkévalóságig. Kórházkapu. Lábak. Nadrágos, harisnyás lábak. Feljebb virágcsokrok, cukrászdás papírcsomagok, kosárba állított befőttesüvegek. Még feljebb töretlen bizalom vagy várakozó reménykedés. Öt asszony néz befelé, kiki a magáét figyeli. Akié már negyedszer tántorogja végig a pult és a kassza közti távolságot, az majdnem büszke sóhajtással ünnepli keservét. A másik négy elhallgat egy pillanatra. Mintha szégyellnék a lemaradást. Középkorú nő fájdalomba torzult arca; kendős néni bizakodó arca; cinegelábú kislány nyűgös szája, édesanyja kékárkos szeme. A rendelő ajtaja fehéren néz vissza rájuk. Karba tett kezű parasztasszony, az alkonyi fényben derengő út hosszát méri pillantásával. A távolban porfelhő, traktorduhogás. Félhomályban hátratámaszkodó nő, ajka félig nyitva. Foga megküzd a félhomállyal, és látod, ahogyan fehéren felcsillan. Azután csak szemét látod egészen közelről. Azután semmit sem látsz. Lombjahullató fasor. A sétálva közeledő nő az autóbuszmegállónál visszapillant az elhagyott fasorra; szikkadt, gyűrűtlen ujjai körülölelik a busz kapaszkodóját. Szúró napsütés, rekkenő hőség, tikkadt levelű fák, repedezett föld. öregasszony bámulja az eget keservesmakacson. Kopogó őszi eső. Sápadt, vékony lány az ablakban. Tekintete a felhőn átderengő sápadt, lapos napkorongra tapad. Fiatalasszony a padon, kezében könyv. Megrezzen, leereszti a könyvet, a távolba néz. Keze a hasára téved, elmosolyodik, könyvét továbblapozza a szél, mosolyát körültáncolja a napfény. Ugye ismered őket? A nőket, akik mindig várakoznak. (REMÉNY) Várakozás Vasárnap, 1976. október 10 TESTVÉREK (M. TÓTH ISTVÁN RAJZAI)