Fejér Megyei Hírlap, 1977. január (33. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-01 / 1. szám
4 ÍGY ÉLÜNK... Csoportkép, brigád-jelszóval Videoton, szerszámüzem, vagy hivatalosan: a GYEF ... gyártáselőkészítési főosztály. Miért a Béke brigád? Miért a mi brigádunk? — talán a gépek zümmögése is ezt kérdezi. Igaz is, miért a Béke brigád? Hiszen a kis közösség sem első, sem utolsó nem lett... sem zászlót, díjat nem kapott... sem... Nem, a Béke brigád valóban nem első, nem zászlós. A székesfehérvári nagyüzem kis munkássejtjének „cégjelzésén” ennyi olvasható: Béke brigád, kétszeres vállalati „Kiváló” címmel kitüntetett szocialista brigád. „Így élünk, dolgozunk...” — mondják a brigád tagjai, mondják szóval, mondják kezük, karjuk, derekuk pontos mozdulataival, szemük és agyuk figyelmével, az újat teremtő munka örömével és fáradtságával. A „csoportkép” asztalát tizenhárman üljük körül. Mellettem Málics József szól a gyerekekről, a csecsemőkről és az iskolásokról is, akiknek olyan szívesen segítenek mindig. Az asztal vége felé Sztoján József a kezdetről ejt néhány szót. „1958-ban alakult a Béke brigád...” A brigádalakulás egyik részvevője ő maga, Sztoján József, ötvenkilenc évével nem csupán a brigád legidősebb tagja, de az egész üzem élő történelemtanúsítója is lehet. 1943-ban a Videoton elődjében, a Vadásztölténygyárban kezdte munkáját. Hány szerszám került ki a gépe kései közül? Hány szerszám s hány új termék viseli magán Sztoján József kezevonását is? Elismerés? Annyi esztendő alatt, ki tartja számon. .. Sztoján József, s vele a brigád, mosolyog. Bíztatják, ne szerénykedjék ...Bodnár József, a brigád vezetője mondja helyette: négyszeres kiváló dolgozó. A „kiváló” szó még több más név után is előfordul. Susánszky Sándor neve után is elhangzik, Szabó József, Vitéz László, Kocsis István, Vörös József — és még mások is — részesei a munka elismerésének. Büszkén tartják számon a „Szakma mestere” címeket, följegyzik, elismerik a kitüntetéseket: Munka Érdemrend, KISZ-aranykoszorús jelvény, tűzrendészeti emlékérem szerepel a rögtönzött fölsorolásban. Bognár József és Vitéz László mostanában az egyik késő délutánon a székesfehérvári Vajda János könyvesboltban nézelődött. Könyveket vásároltak, közösen az egyik iskola kisdiákjai számára. „Nyolcszáz forintot tettünk össze a legutóbbi brigádelismerésből. .. Mi tudjuk, mit jelent a könyv. S azt szeretnénk, ha a gyerekek minél nagyobb lehetőséget kapnának az olvasásra.” — Málics László szavait mások is megerősítik. S megerősíti egy nem túl díszes okmány, szerződés. Bőrkötés, állami címerek, protokoll szerinti ceremónia nélkül a munkásművelődés diplomatái írták alá, kötötték meg. „Szocialista szerződés... a GYEF (szerszámüzem) letéti szakszervezeti könyvtára és a Béke brigád között... A könyvtár elősegíti a brigádtagok kulturális vállalásainak teljesítését, segítséget ad az olvasandó könyvek kiválasztásában...” A brigádtag kötelessége? Olvasni, használni a könyvtár köteteit, gazdagítani önmagát. A könyves-szerződés mellett más könyves dokumentumokat is őriz a brigád. Egy apró, kivágott újságcikk: „Egy brigád, egy könyv”... címmel iskolasegítő mozgalomról szól. Segítsenek a brigádok, legyen minden iskolában, minden iskolás gyermek kezében ott a legjobb segítőtársa, a jövő művelődésének erős eszköze. Az újsághíradás eleven gondolatokat indított, a közös gondolat nyomán közös tett született. Mindez nyomon követhető a Székesfehérvári Tanács művelődésügyi osztályától érkezett levél segítségével. „Örömmel értesültünk a Béke brigád nemes elhatározásáról. .. Köszönjük az intézmény és a gyermekek nevében. Czetz Ernő osztályvezető. ..” A brigádnaplóban már a megajándékozott iskola úttörőcsapatának köszönete fénylik, a decemberi lapon. Köszönetet mondunk a Béke brigádnak a fenyőünnepen átadott sok szép könyvért. .. Dugovich Györgyné csapatvezető. Gazdagítani magukat, gazdagítani másokat, művelődési igényüket, most éppen a könyv szeretetét szétsugározni — méltó brigádfeladat. Már megfogalmazták felhívásukat, segítsenek a brigádok könyvvel is az iskoláknak. „Egy brigád egy könyv... Felhívással fordulunk a Videoton többi szocialista brigádjához, csatlakozzanak.. „Egy buszt kaptunk a vállalattól .. . Badacsonyban jártunk. Annyit nevettünk,már azt kellett mondani, hagyjuk abba, mert meg sem tudjuk kóstolni a badacsonyit. ..” „Fürödni a Balatonban? Azt nem ... mivel éppen befürödtünk a munkával, nem fürödhettünk a tóban. ..” „Ebből is látszik, fontos brigád vagyunk.. Halljuk az élményeket, ismert minden esemény, napló nélkül is, mert minden brigádtag öröme, gondja — följegyzés nélkül is. Az egyik vadászó brigádtag... tüsköt őz helyett... és a „főhorgász”... ismerik a halak és a halüzlet eladója... Ki nem fogynak a derűből, mosolyból, nem halványul percre sem az emberközeli melegség. Kicsit olajosan, kicsit acélforgácsosan, de nagyon számontartják egymást, szeretik egymást, munkásmódra. Ez lenne a vonzereje a brigádnak? A melegség ...ám más brigádoké is ez az otthonosság a gép mellett, kívül az üzem kapuján túl, otthonosság egymás életében. .. Előttük nőnek fel a gyerekek — a brigádtag családjában. Kovács János fia a szó igazi értelmében is ott nőtt fel közöttük. Így most már a névsorban meg kell különböztetni a két Kovács Jánost, hiszen az apa mellett a fiú is közöttük van. Együtt indulnak reggelente Seregélyes-Szőlőhegyről, s együtt várja őket a gép, a munka és a társak, akik nélkül már nem lehet igazi az élet. Id. Kovács János 1952 óta dolgozik az üzemben, s fiatal évei után a fia, ifj. Kovács János is itt látja fő értelmét munkájának, emberségének. Lövészversenyről — Ionescu Sándor többszörös bajnok —, véradásról, társadalmi munkáról, a csak munkaidő utáni összejövetelekről hallunk. Újra, újra egymásról, a közösségről, azokról, akik éppen körülülték az asztalt és a távollévőkről, két katonáról is. Együtt, csak így együtt... A csoportkép fölé odafesthetnénk a jelszót, a szocialista brigádokét, a szocialista brigádok mozgalmáét. „Szocialista módon...” • A Béke brigád tagjai, akik tulajdonképpen sem nem szereztek első helyet, sem országraszóló tettel nem váltak híressé, igaz szerszámkészítőként a jövendőn munkálkodnak. Magukat s kicsit a világot formálják, a jövő szocialista emberének életjegyeit róják bele hétköznapjaikba. A jelszót — „Szocialista módon...” — életükre írják föl. VINCZE ISTVÁN ----------------------------------------------------------Ajándék a kabát alatt (Emlék 1952-ből) Csengőszó hallattszott. Anyám szelíden a fülemhez hajolt, és azt súgta: megjött a Jézuska! Apám mókásan félrefordította a fejét, hallgatta a csengettyűt, a szeme nevetett, és ő is mondta, hogy megjött a Kisjézus. Ohó! Tudtam ám én, hogy Sanyi bácsi csenget, a falába elárulta. Sanyi bácsi falába volt az én ébresztőórám. Amikor reggelenként elbicegett, az ablakunk alatt, tudtam, hogy itt az idő, fel kell kelni. Nem árultam el Sanyi bácsit, inkább még közelebb mentem az ablakhoz, hallgatni a csengőszót. A csengettyű elhallgatott, akkor anyám kinyitotta a szobaajtót, bevonultunk a karácsonyfához. Először énekeltünk, én is fújtam a mennyből az angyalt, de félszemnyel azajándékokat lesegettem. Elszomorodtam és egyre halkabban énekeltem, mert a fa alatt nem láttam mást, mint egy zöld kabátot. (Én csak a játéknak tudok örülni, ruhafélét kapok máskor is...) Az éneklés után anyám egy levelet olvasott fel, a nagybátyámét, akit én nem ismertem, mert Ausztráliában lakott, és még sohasem volt nálunk. Apám csak sóhajtozott, amíg anyám a levelet olvasta, én alig figyeltem, sírós kedvem volt már akkor a kabát miatt... Hanem a kabát alatt ott volt a játék! Egy színes doboz, ez volt ráírva: GLORIA MOZAIC. A dobozban színes golyók voltak, volt benne egy karton is, ezen apró lyukak voltak. Mindenféle figurát lehetett kirakni a golyókból: virágot, házat, apám még embert is tudott! Javában játszottunk apámmal, amikor jöttek a betlehemesek. Apám hívta őket, az utolsó tanítási napon szólt Koczor Lalinak, Csete Árpinak meg a Kis Petriknek. (Mindenki így hívta, volt egy bátyja, de azt nem hívták Nagy Petriknek.) Csete Árpi kisebb volt, mint én. Apám a kinőtt ruháimat mindig neki ajándékozta. Nem bántam én, csak furcsa volt, hogy az ő apja nem vesz neki új ruhát. Apám azt mondta, hogy a Csete Árpi apja szegény. Koczor Lalit nem szerettem. Egyszer apám elcsípte a cigarettán. Az iskolakertben cigizett, az ólban üldögélt, és úgy fújta a füstöt, mint plakáton a kulák. Hátra kellett mennem, persze, hogy észrevettem, de nem szóltam, hanem apám utánam jött, és ő vette ki a cigit Lali szájából. Koczor Lali azóta azt hiszi, hogy én árultam el, egy pofont is adott, arról se szóltam. A Kis Petrik egy bohóc volt! Az mást se csinált, csak viccelt, a szünetben ő szórakoztatott bennünket. Megcsinálta azt is, hogy szaldót ugrott a távolugró gödörben. Egyszer rosszul futott neki, nem a homokba esett vissza, hanem a gödör szélére, onnan meg előre bukott és beverte a fejét. A Kis Petrik akkor is mókázott, és egyáltalán nem sírt. Ennek a Kis Petriknek az anyja furcsa módon egy nagy darab néni volt. Ismertem, volt nálunk egyszer még karácsonyelőtt. A szobában beszélgettek apámmal, én meg kihallgattam őket, és igencsak jól szórakoztam, mert a Kis Petrik mamája azt mesélte, hogy Guszti bácsi (ő így mondta: „az uram”), amikor vitte a rádióját csináltatni, találkozott Hajtós Feri bácsival, aki megkérdezte tőle, hova viszi a rádiót, mire Guszti bácsi azt mondta, hogy viszi a paphoz gyóntatni, mert sokat hazudik... Fiát én olyan jót nevettem, csakhogy akkor apám elkapott, és megcibálta a fülemet, azt mondta, hogy ez nem is olyan nevetséges, mert Hajtós Ferenc feljelentette Guszti bácsit. A betlehemeseknek én nyitottam ajtót. Amikor Csete Árpi azt mondta: „gyere be dadó, mert odakint megfagyó”, a Kis Petrik úgy beugrott, hogy anyám ijedtében nagyot sikított. Apámmal mi csak nevettünk, alig tudtuk megnyugtatni anyámat, ő nem tudta, hogy a betlehemes játékban ezt így szokás. Apám mindegyik fiúnak adott 2—2 forintot, anyám kalácsot csomagolt nekik, a Kis Petrik apjának egy üveg pálinkát is küldtünk. Alighogy elmentek a fiúk, kopogtattak. „Megjött a falábú Kisjézus” — gondoltam, és nevetve ajtót nyitottam Sanyi bácsinak. Tőle is kaptam ajándékot, ördöglakat volt, irtó nehéz volt kinyitni... Apám bort hozott, én is kaptam, azt is megengedték, hogy koccintsak, mint a felnőttek. Apám ezután odaadta Sanyi bácsinak a mi ajándékunkat: egy csomag dohányt. Sanyi bácsi örült neki, mindjárt meg is tömte a pipáját: csuda karikákat tudott fújni a füstből! Apám másodszor is hozott bort, ebből már nem kaptam, ágyba zavartak. Hogy én miket álmodtam! Majd egyszer elmesélem azt is! SÁRKÖZI GÁBOR HÍRLAP Szólj hozzá, ezt a marhát! — Szakáts a nevetéstől üvöltve csapkodta a fotel karját. — Te, hogy ez micsoda állat... Nézd! Nézd, hogy megy le a lépcsőn... És csorogtak a könnyei. Chaplin a képen félénken mosolygott. Levette kalapját, köszönt a vak virágáruskislánynak. — Nézzed már ezt a hülyét! — harsogott a kommentár a fotelből, válaszra nem váró, töredezett monológ. — Leveszi a kalapját, pedig az a nő vak, nem is láthatja... Irtó jó! Az iszonyt sértette most kicsit a szavak durvasága, de aztán mégis szólattan hagyta. A férfiak, gondolta, mindig neveletlen kölykök maradnak. Akkor is, ha már kopaszodnak és táskásodik a szemük alja. Tulajdonképpen ez a jó bennük, így kevesebb velük a probléma. Persze, ha most vendégek volnának náluk, s őrizni kellene a látszatot előttük, akkor kellemetlen lenne ez a jelenet. De akkor nem is hagyna annyit inni az urát, és nem engedné annyit beszélni. — Öregem, ez egy fényes pofa... Milyen jól mulat, gondolta az asszony, kicsit irigykedve. Mégis jobb így a szilveszter, vendégek nélkül, csak a sok költség, ugrálás körülöttük, kényelmetlenkedés. Különben is le vannak sajnálva a vendégek. A tisztelt barátok, meg a finomkodó, előkelősködő feleségeik. Az ura mintha csak gyűjtené ezeket a városi polgárivadékokat, egyszer még kanasztázni is meg akart a kedvükért tanulni. Azok meg kiröhögik a háta mögött, mert még mindig a bugris parasztgyereket látják benne. A szemébe mosolyognak és ez a szerencsétlen észre sem veszi a gúnyt, az alig takart célzásokat a szavaikban. Pedig „Szakáts Zoltán okleveles gépészmérnök”, hát ez is hangzik ám valahogyan. És egyszerre nagyon megörült annak, hogy az apósa nevében véletlenül beleveckelődött az a mutatós „ts” a közönséges „cs” helyett. Ez kész szerencse. A többit, a diplomát, nem adták ajándékba. Szegény férje nem nagy lumen, de hálistennek nagyon szívós, jól húzó fajta. Baromian sokat tanulhatott érte, míg kiverekedte magának. Erős meggyőződést érzett most magában, hogy érdemes volt hozzámennie. — Úgy, úgy! Húzz be neki, picikém! Chaplin ijedten elfordult a fenyegetőn elétoppanó hústoronytól, s közben véletlenül alaposan fenéken billentette a sétapálcájával. Szép botrány volt a vállalatnál a házasságuk miatt. Az ura egy nyolcéves gyerekkel hagyta ott az első feleségét miatta. Ezt nagyon rossz néven vették a drágalátos kollégák. Szerencsére a főnök sem csinált nagy ügyet a dologból. A végén úgy fordult, hogy neki, a „csábítónak” menni kellett, de az is sima, kivattázott ügy volt, már várt rá másutt egy kényelmes adminisztrátori állás, ahol nemigen firtatták az érettségi átlagát, meg a gépíró tudományát. A dekoratív alak olyan szükséges minden titkárságon, mint az elegáns irodabútor; a főnök tekintélyét emeli. A férje, szegény, helyben maradt, persze, és sokat kellett kiállnia. A régi barátai, csupa vele egyívású népi káder, a fene érzékeny erkölcsükkel elmaradoztak mellőle, a régi asszony pártját fogták. Nem kár értük, de szegény öreg fiú sokat szenvedett a hiányuktól. Meg kellett harcolnia érte, a „mérnökné” névért, s érdemes volt. Lám, mostanában csupa jó társaságban mozognak. Ezek az elegáns mai barátnők soha nem fogadták volna maguk közé diplomás férj nélkül. — Hívlák... Szegény kis ürge! Felpillantott. Hja, most azon röhög úgy szegénykém hogy az a Chaplin virágot ad a lánynak, azt a virágot, amit előzőleg tőle vásárolt. Elszomorodott. Mikor is szokott ő virágot kapni? Névnapjára, születésnapjára. Különben... Nem valami finom gavallérhoz akart ő hozzámenni, hanem egy stabil emberhez. Hogy bírja ez az ő ura a munkát! Ebben megelőzhetetlen. A gyárban megfeszítetten dolgozik, a különmunkát hazahordja, itt görnyed a rajzasztala mellett, kazánfelügyeletet vállalt másodállásban, most betársult egy maszek tervezésbe is... Ezt ezek a finom polgárgyermekek a kanasztapartijukkal, meg az angol regényeikkel nem tudják sehogysem utána csinálni. Újra jólesett a tudat, hogy írigylik tőlük ezt a szép lakást, a két éve vásárolt nyugati kocsit, a tavalyi nyaralást Spanyolban... Persze, menedzselni kell az öreg fiút, s élére rakni a pénzt, de ehhez, szerencsére, ő ért... Nem elverni hiábavalóságokra, ami úgysem látszik, hanem felmutatni. Nem gyűjtögetni csak, utálatos zsugorisággal, hanem bátran belevágni a nagy vállalkozásokba. Hogy félt az ura, amikor a kocsit is vették, mert nem tudják majd az adósságot megadni. De meggyőzte, hogy a mai világban az az okos, ahd a más pénzét használja. S nem nyögte volna ki szegény fiú magától azt a kocsit, ha nem rettegett volna tőle, hogy még mindig tartoznak húszezerrel oda, tízezerrel ide... — Meg kell veszni! Hát... Nézd, üres a zsebe! Kihúzza a nadrágjából mindkét zsebét, mutatja, hogy nincs egy fillérje sem... Valami azért ragadhatott volna rá ennyi idő alatt, gondolta az asszony, s számolta, hány év telhetett el a férje egyetemi évei óta. Persze, nem ért rá soha egy könyvet fogni a kezébe, újabban még a műszaki folyóiratokra is alig jut ideje. Teli van munkával. Ez helyes is. De korábban, míg nem ő menedzselte, igazán szakíthatott volna egy kis időt a kupálódásra. Hiszen annyi szorgalom van benne, meg tudna ez tanulni tán még japánul is. De csak a munka, már akkor is, mióta a világon van, egyáltalán. Nem lehet egy színházba elmenni vele, s elalszik a moziban, sőt egyébkor is. De nem baj. Olyan, amilyen, öregszik, de még mindig kapós, a múlt héten is Liza hírül vitte, hogy az a kis nő a gyártmányfejlesztésről nagyon legyeskedik a mérnök úr körül. Csak tessék! — nevetett most belül, hangtalanul. Csak rajta, gyermekem! Az én kezemről már nem csapja le senki az öregfiút. Én is összehoztam neki hamar két gyereket, én már biztosítottam magam. Három gyerektartás mellett ennek már semmije sem maradna, ami vonzó lehetne egy ilyen ambiciózus kislánynak; ha utánaszámol, előre feladja már hangosan nevetett. ’ ■ Görcsös , és fuldokló kacagása egybevegyült Szakáts gurgulázó hahotájával. — Ugye, milyen jó kis marhaság volt, szívem? — fordult hátra, ma este először, a férfi. — Hát, ha meggondolom, hogy ez a hülye, ez a Chaplin... — Szegény, szegény kis hülyém! — nevetett, dobta el magát az asszony, csukladozva, ott, a kanapé kényelmes sarkában. — Szegény, szegény. Chaplin, hogy mi milyen jókat röhögünk rajta, istenem, milyen jókat röhögünk! MEKIS JANOS Chaplin-en röhögve Szombat, 1977. január 14