Fejér Megyei Hírlap, 1977. augusztus (33. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-24 / 198. szám

Szerda, 1977. augusztus 24. HÍRLAP Játszmák a képernyőn Miközben igen kevesen izgulták végig a kettes program Sakk-matt adásában Portisch Lajos búcsúját a világbajnokjelöltek párosmérkőzésétől, addig igen sokan végigunatkozták Bán Ernő és Némethy Gyula krimiegyvelegét. Hiába. Egy valódi játszma, amelyben kedvencünk veszíthet is, sohasem ígér annyi izgalmat, mint egy kitalált. Na, de ne vágjunk a dolgokél be. A MEGNYITÁS Háromrészes krimiknél — ilyen reflexet alakított ki bennünk a televízió — azzal a megnyugtató érzéssel ülünk le a képernyő elé, hogy csak a harmadik részben fogunk csalatkozni. Az első kettőben verésre marcangoljuk a desszertnek odakészített őszibarackot, a rendezői, forgatókönyvírói lelemény összebonyolít mindent, munkanapok egészére biztosított a beszédtéma, a talány, és ez aki bánja, hogy a harmadik rész nem old meg semmit, olyan lapos magyarázatot kapunk, hogy az még a leggyengébb fantáziával megáldott kollegánknak sem jutott volna eszébe. A főhős egy fiatalasszony, aki az otthonában rendetlen férj és vagány kiskölyök fia mellett vértezte fel magát a hírszerzői tevékenység minden fortélyára. Tulajdonképpen, ha az írók ezt akarták volna mondani, nem is lett volna rossz poén: a háziasszony hatalmas taktikai és stratégiaibiztonságának ilyen formában való ábrázolása. Galambos Erzsi szórakoztatóan indítja fakanál-tábornok figuráját, és ettől, egy évvel ezelőtt, mikor bemutatták a tévéjátékot, tetszett is alakítása. Most, az ismétlésnél, miután közölték velem, hogy ezt ne úgy nézzem, mint játszmát, hanem, mint megnyitást, amelynek folytatása is lesz, már gyanakodtam. Hiszen a filmben nem történt más, mint, hogy a fiatalasszony kiállta az ellenség ravasz próbáját, és Inke László, a kémelhárítás főnöke szuperfiltből szívta fel cigarettáját A KÖZÉPJÁTÉK Szuperfilt ide, szuperfilt oda, használója szívinfarktust vészel át. Ettől azután némi középjátékbeli önmegtartóztatás elteltével egész cigarettára gyújt szipka nélkül. Persze ez nem a fősodor. Mint ahogyan az sem, hogy ugyancsak infarktusban elhuny a rendetlen férj. Más krimikben minden exitus fontos figura a „játszmában”, itt azonban a szerzők, kik a férjet alakító Somogyvári Rudolf tragikus halála ellenére ragaszkodtak az egyfelvonásosnak is híg sztori felduzzasztásához, egyszerűen özvegyet csinálnak a főhősből. Ennyi mellékkörülmény azután pótolhatja is a fősodort, mert amúgy nem történik semmi. Olga könyvtáros megint kimegy az NSZK-ba és megint kiáll egy próbát, ezúttal a hazugság detektort verve át. (Kémek és kémelhárítók! Reszkessetek az amatőröktől, mindenre képesek!) Van két ügynök is, akik közül ez egyiknek sikerül úgy lebuknia, hogy közben semmi érdemleges nem történik vele. Egyetlen epizód van, amely kell a tovább bonyolításhoz, egy korrupt külkereskedő, Körmendi János felbukkanása, de a jóhiszemű néző még csak nem is sejti, hogy ez fontos. A VÉGJÁTÉK Egy becsületes krimi Itt kezdődne. A játszma fordulata, hogy egy jelentéktelen figura átváltozik vezérré: a korrupt üzletkötő tulajdonképpen a mi emberünk, és végre sikerül átdobni az ellenséghez. És amint kezdődne, véget is ér, „jó estét”, búcsúzik Galambos Erzsi. Feladták volna a játszmát? Hát, ami azt illeti, ideje volt. Ilyen gyenge húzásokkal csoda, hogy eddig is tartani lehetett az állást. De ez a „jó estét” nekem akkor is gyanús. Mintha csak a függőlépést borítékolták volna. Ahogy én ismerem a tévéseket, most tizenkilencezer-hétszázhuszonkét levelet fognak kapni, és engedve az egerföldet ostromló kívánságnak, még isten tudja hány részt hozzáírottnak a partihoz. Mert hát trükkös a függőlépés, nyílt kérdés, hogy mi lesz Olgával, ha megöregszik, hogyan boldogig az ügyetlen szélhámosnak álcázott ügyes hírszerző odaát, elveszi-e végre Juhász Jácint Galambos Erzsit, akarom mondani a Péter nevű kémelhárító az Olga nevű kémelhárítót? Ezek olyan izgalmas problémák, hogy magam sem tudok aludni, ha arra gondolok, hogy a televízió még képes lesz, és válaszol rá. Az egyetlen vigaszom, hogy a televízió malmai lassan őrölnek Mire megismétlik ezt a hármat, hogy hozzácsapjanak még két folytatást, addigra túlélünk jó pár Baba-szerű hárgyúságot, és addigra talán Portisch Lajos is újrakezdheti világbajnoki küzdelemsorozatát. Vértes J. Andor SZAPUDI ANDRÁS Nyárfakórus 1ó. Elég darás tésztát ettem” — mondja, ha möszjó Bovaryt emlegetem, és újra elmeséli, hogy gyerekkorában azért kapott rá az olvasásra, mert a regényhősök többnyire jó ételeket esznek, s ő azokat az epizódokat, amelyekben különféle pecsenyék és tészták is szerepeltek, egymás után többször is elolvasta, mert akkoriban zsíros kenyérrel sem lakhatott jól. Esténként, elalvás előtt arról ábrándozott, hogy egyszer majd annyi zsíros kenyeret kenhet magának, amennyit megbír enni, s akkoriban azt hitte, annyi kenyér és zsír az egész faluban sincsen. Egyszer elküldték kenyérért sorbaállni, s a parasztasszonyok összeverekedtek a boltajtóban, rikácsoltak, egymás haját tépték. Sanyi meg a viharosan csapdosó, kavargó szoknyák között előrefurakodott a pultig, és a kétségbeesetten hadonászó boltos háta mögött elemeit egy egész kenyeret, de szerencsére senki sem vette észre. A kollégiumban — elsős gimnazista volt — egy alkalommal a negyedikesek vacsora-sztrájkot rendeztek, mert már elegük volt a büdös tojásból és a lencsefőzelékből, csasztuskákban figurázták ki a nagy hasú gondnokot, és tizenként pontban foglalták össze a koszt megjavítására vonatkozó követelésüket. A sztrájkból nagy cirkusz lett, még a megyei tanács oktatási osztályáról is kimentek a kollégiumi gyűlésre. Ezután a kaja valamicskét javult ugyan, de a sztrájkot szervező negyedikesek közül senkit sem vettek föl egyetemre, még a kollégiumi DISZ- titkárt sem. Sanyi diákköri emlékei vágottborsó-főzelékszagúak, cukrozott darustészta-ízűek, s az az igazság, hogy házasságunk kezdeti éveiben sem engedhettük meg magunknak a lucullusi lakomákat. Sanyi most kárpótlást akar a sovány esztendőkért, s megbecsüli a jó falatokat. „igazán nincsenek nagy igényeim, de határozottan jól élek, mióta a világmegváltásból kikoptam” — mondogatja. Ez igaz, viszont a csalódottságából még nem kopott ki, elég nehezen viseli el a kudarcait. Sajnálom. Ennek ellenére, az akkurátusan fölszeletelt sonkák, szalámik, májasok és gyulai kolbászok körében, a nap-nap után hosszadalmasabbá, szertartásosabbá váló vacsorák alkalmával, amikor a tanulmányíró precizitásával értekezik az ételek minőségéről, egyre nehezebben bírom megidézni tíz évvel ezelőtti arcát, mely keskeny, csontos és rézbőrű volt, mint minden hansági táborozóé, és izzott mögötte a táj. Ha nagy ritkán látom még ezt az arcot, csak így: a napverte Hannyal — sárga kaszálóval, kókadt bozótokkal — a háttérben. Amikor megismertem, terepszínű inget, ócska, repedezett bakancsot viselt, és egy otromba Vippont vezetett. A szeme alatt kialvatlanság szürkéllett, de vidám és elszánt volt. — Hova mész? — könyökölt a vaskos volánra, és úgy bámult rám, mint aki meglepetésében a nevét is elfeledte. Muszáj volt nevetnem. (Régebben, ha valami bánat ért, mindig erre a pillanatra gondoltam, s olyankor újra hallottam a saját nevetésemet.) — Hova mennék? Nem látod a kannát? Vizet hiszek a brigádomnak. — Ülj föl, elviszlek. — Kösz. A motor felbőgött, kis idő után prüszkölni kezdett, majd elhallgatott. Sanyi újra indított, s ezután még néhányszor, eredménytelenül. Körüljárta a bumfordi tragacsot, babrált valamit rajta, aztán megint indított, de hiába. Tanácstalanul, zavartan nézett rám. A szeme közé nevettem. — Most mit nevetsz? — mérgelődött. — Azt, hogy gyep vagy hozzá. — Mihez? — Az autóhoz. — Miből gondolod? — Látszik az orrodon. — Hogy gyep vagyok? — Az autóhoz. A szereléshez. — Rendben van, gyep vagyok. Azért nem muszáj folyton vihognod... — Én nem vihogok, hanem nevetek. Kikérem magamnak... — Bocsánat, kisasszony. Ha nem tévedek, kegyed szerfölött szeret nevetni. — Szerfölött, gróf úr. Bár az igazság az, hogy ilyen jót már régen nevettem. — Megtisztel, kisasszony. A gépkocsi, mint egy világháborús tankroncs, vaskosan, bután állt a magas fűben. Sanyi bedobott még néhány tréfának szánt közhelyet, de közben olyan komoly arcot vágott, s olyan különös mozdulatlanságban meredtek rám a szemei, és egyébként is olyan különös volt ez az egész... ez a találkozás a Hanság közepén fél kilométerre a csatornától, öt kilométerre a tábortól, ő a bumfordi kocsijával, én a vizeskallantyússal —, hogy elkezdtem magam furcsán érezni, lassan elfolyt a nevethetnékem, enyhén megborzongtam, s egy kis félelem lengedezett a szívem körül. Lekászálódtam a kocsiról, s közben azon tűnődtem, hogy került ide ez a fiú, eddig még sohasem láttam a táborban. Szerettem volna megkérdezni tőle, de nem szóltam. Igyekeztem mielőbb eltűnni. — Hova mész? Bátortalanság simult a hangjához, s ettől egyszerre viszszatért az önbizalmam. Szocialista szerződés 3iPPO| Munkásotthon—MTESZ dobbal A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szervezetének dunaújvárosi intéző bizottsága hosszú időn át azért nem tudta kellőképpen összefogni és koordinálni tizenegy tagegyesületének munkáját, mert nem volt alkalmas helyisége, otthona. A Munkás Művelődési Központ most szocialista szerződés keretében megállapodott a MTESZ-szel, hogy állandó használatra klubhelyiséget bocsát a MTESZ rendelkezésére a Vasmű Klubban. Ez a megállapodás természetesen elvi és gyakorlati együttműködést jelent, egyebek között annak az elvnek valóra váltásában, amely szerint a MTESZ-tagegyesületek kötelességüknek érzik, hogy tevékenyen hozzájáruljanak a város közművelődésének, szellemi életének állandó frissítésében. A Vasmű Klub épületében lévő helyiség, a MTESZ klubhelyisége ennek megfelelően elsősorban a tagok kötetlen együttlétét, s a szükséges adminisztrációs munkát szolgálja, a rendezvények színhelyéül a Vasmű Klub egyéb helyiségei szolgálnak, a jelleg és az érdeklődők létszáma szerint, beleértve ebbe a szükség esetén kétszáz főt is befogadó, pódiummal és filmvetítési lehetőséggel bíró nagytermet is. A tervek meglehetősen szerteágazóak, a tagegyesületek programjai természetesen elsősorban műszaki témájúak, de lesznek a munkásotthonnal közös programjaik is, amelyek elsősorban az ismeretterjesztést, a tudományos világnézet fejlesztését szolgálják. S tekintet nélkül arra, hogy valaki tagja-e valamelyik tagegyesületnek, s tekintet nélkül arra, hogy mi a szakmája, végzettsége, hivatása , valamennyi rendezvényre várják az érdeklődőket, hiszen minden előadás nyílt. A MTESZ tervei között mérnök-, technikus- és szakmunkástovábbképző tanfolyamok is szerepelnek, s nem titkolt terveik közé tartozik az a szándék is, hogy ezt a klubhelyiséget fórummá akarják fejleszteni: fokozatosan be akarják vonni munkájukba az egyéb, hozzájuk hasonló szervezeteket, az orvosokét, a jogászokét, a közgazdászokét. Pezsgő szellemi életet akarnak létrehozni, végre bázist adni a városban élő értelmiségnek is, olyan helyet, ahol találkozhatnak, ahol — a rendezvényektől függetlenül is — kötetlenül beszélgethetnek, eszmét cserélhetnek, hiszen egy városra való emberi közösség értelmiségi rétegének feltétlenül szüksége van erre ahhoz, hogy a város bármely vonatkozású fejlesztése, továbbépítése terén gondolatok, ötletek, röviden: szellemi értékek szülessenek. Olyan szellemi értékek, amelyek a város életében reális valósággá válhatnak. — kd — Amatőr iparművészek A Bartók Művelődési Központ két iparművészeti szakköre — a kerámia- és a textiles — közös kamarakiállítást rendezett az intézmény aulájában, a szakköri tagok múlt évben készített legjobb munkáiból. A kerámiaszakkör hét éve dolgozik E. Tóth Ila szobrászművész keze alatt; a textilesek harmadik éve dolgoznak Ravasz Erzsébet grafikusművész vezetésével. Ez a testvéries együttlét, ez a közös munka látszik ezen a nagyon ízléses, igazán szép élményeket nyújtó tárlaton is, hiszen a textilesek munkái sok helyütt egyszerűen drapériaként szerepelnek a keramikusok figurái és tárgyai alatt. S a kiállított anyagon érezhető a két szakkörvezető ízlésiskolája: egyetlen vásári, giccses vagy tömegcikk-darab sem akad a tárlókban, persze, ez semmiképpen nem jelenti azt, mintha uniformizált darabokat látnánk ezen a kiállításon, minden egyes munka magán hordozza gazdáiénak egyéniségét. Ilyennek érzem például a textilek között dr. Sarlós Ferencné és Tirpák Andrea munkáit. Harmati János groteszk kerámiafiguráit, Vida Vilmosné tyúkanyóját erősen absztrahált halfiguráit Évadzárásnak szép, évadkezdésnek nagyon bíztató a dunaújvárosi amatőr iparművészek kamarakiállítása. A tévések elmennek... „Jöhettek volna a tévések!” — fakad ki az egyik vezető, miután pontot tett egy jogos béremelési ügy végére. Indokolatlanul bonyolódott majdnem fél évig, amíg eljutott hozzá. Így folytatta: „Érdemes volna minden helyre, ahol emberi ügyeket intéznek, sorsokról döntenek, rejtett kamerákat elhelyezni, azokat állandó figyelemmel kísérni, s ha szükséges, azonnal beavatkozni. Nem kellene így apró ügyeknek naggyá tenni, nem kellene sokaknak Anna-féle kálváriákat járni, nem kellene olyan sokszor feltenni a kérdést: MIÉRT? Mindezzel arra a tv-filmre utalt, amely a veszprémi tvtalálkozó díjnyertes alkotása volt, s amelyet nemrégiben ismét láthattunk a képernyőn, Dömölky János „Miért?” avagy A tévések elmentek című filmjét. Csak emlékeztetőül néhány mondat a sztoriról! Anna, a textilgyári munkásnő megbetegedett, „levették” a gépről, s közben fizetése fokról fokra csökkent. A gyermekeit egyedül nevelő nő 150 forintos fizetésemelési kérelme lavinává duzzadt néhány fontoskodó, hiú középvezető érzéketlensége, közönye miatt, holott egy tollvonással nyomban elintézhető lett volna. Míg az asszony kálváriáját járja, szembe nézhetünk olyan kérdésekkel, amelyekkel mindnyájan nap, mint nap találkozhatunk, sőt a bőrünkön érezhetjük: munkahelyi demokrácia, munkahelyi légkör, munkatársi kapcsolatok... A filmbéli igazgató mondja ki az egyik fontos tanulságot: „... ne eszköz legyen az ember! Annyi dologtól megóvhatnánk egymást, hogy az nem igaz!..." . Mégsem tesszük! Engedjük, — sőt hozzájárulunk —, hogy jelentéktelen ügyek felduzzadjanak, rombolják az emberi kapcsolatokat, a munkafegyelmet. Az említett dokumentumjátékban a megoldás nem az üzemben, hanem azon kívül történik. Anna egy öngyilkossági kísérlet után megtalálja önmagát, a munkahelyet, ahol erkölcsileg, anyagilag is megbecsülik. A tévések a filmbéli üzemből is elmentek. A valóságban bárhol, bármikor kopogtathatnak, és „nehéz” kérdéseket tehetnek fel, de aztán elmennek. Az emberek, a dolgok azonban maradnak, az élet folyik tovább. Hogy jobb legyen a folytatás, gyorsabb az előrehaladás, mindig tiszta és jó szándékkal, okosan kell cselekednünk; nyílt, őszinte szóval, mindenki előtt fedetlen arccal. Aki még nem elég felnőtt ahhoz, hogy mindezt külső, kényszerítő erők nélkül tegye, képzelje azt, hogy irodájában, íróasztalában, munkapadja mellett rejtett kamerák, mikrofonok lesik szavait, cselekedeteit! — ze — A fehérvári táncházas tanfolyamon sikerült végre megszereznem a Síppal-dobbal című közművelődési tájékoztatót, a Sebő-együttes körének kiadványát. Pontosabban a legutóbbi, 6. számot. Az előbbieket ismerőseimnél láttam, s bizony megtetszettek. A Síppal-dobbal az új népzenei irányzat szócsöve, a mozgalmat nyitó Sebőék lapja. A legfrissebb füzetben fiatal néprajzosok gyűjtéseit, Béjárt-interjút, szakcikket a magyar és a román néptánc összefüggéseiről, valamint a svéd néptáncról és népzenéről, és sok egyéb érdekességet olvashatunk. Aki pedig muzsikálni is tud, megszólaltathatja „hangcsináló szerszámját", s a kottából kiolvashatja-eljátszhatja például az 1757-ből való sepsiszentgyörgyi kottás kézirat táncdarabjait. A Síppal-dobbal egyként közöl a szakirodalomban már földolgozott, s még ezután földolgozandó „adatokat”. S természetesen híradást a mozgalomról. A kiadvány mindkét fele ugyanazt szolgálja: a közösségteremtést. A Síppal-dobbal-t a Népművelési Intézet adja ki. Ahogy a többi „underground-nak” mondható hazai kiadványnak is állami intézmény volt a „felelőse”. E kötetek írói-szerkesztőinyomtatói-terjesztői (szinte mindig: ugyanazok!) nem annyira hivatalosak, mint inkább hivatottak. Hivatottak megújítani szellemi életünket. Népművelők, tollforgatók, mérnökök, zenészek... Közülük jó néhányan már „hivatalosak” lettek, fontos posztokon állnak helyt közművelődési életünkben, megőrizve elhivatottságukat. Bizonyára ezt az utat járja meg Sebő Ferenc is, aki a Síppal-dobbal — s az egész mozgalom — szellemi atyja. A Síppal-dobbal: igazi műhely Síppal, dobbal, nádi hegedűvel szól a villanyorgonák világában. (Sarusi) Búcsú a velencei nyártól Szeptember 9-én lesz a velencei közművelődési nyár záróprogramja. Augusztus 20- án Kenyérünnep címmel műsoros délelőttöt rendeztek a kápolnásnyéki művelődési házban. A velencei kápolnagalériában rendezik meg az utolsó nyári programot, azt a kiállítást, amelyen budapesti pedagógusok képei vallanak a Velencei-tóról.