Fejér Megyei Hírlap, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-01 / 1. szám

_______________________________,______________________________________________________________________________________________________________________________ V­s. Szocialista * k^IUptpc Hegyek És megáll Meddig pereg Állatok diplomácia futói az idő az orsó? az emberekért 2. oldal 4. oldal 4. oldal 7. oldal 9. oldal 11. oldal SzMT. KÖZPONTI A béke­­ - hit­­aranypoharából Az elmúlt éjjel, tavaly és tavalyelőtt, és valahányszor, ami­kor szilveszter éjszakáján összecsengnek a poharak, föléled bennem egy emlék. Tél volt, odakint térdig érő hó, s a szász­svájci hegyek között meghúzódó erdei házban esztendőt bú­­csúztatni-köszönteni készült százhúsz ember. Németek voltak, oroszok és lengyelek, magyarok, románok és bolgárok, jugo­­szlávok és sokan a nyugati féltekéről valók. A csiszolt üveg­­kelyhekbe áttetsző, aranyszínű bort töltöttek, s amikor meg­­kondult az óra, azt mondta az idegenvezető: „Most pedig igyunk együtt — a béke aranypoharából”. Nem tudom elfe­lejteni a pillanatot. Szép gondolat volt, igaz, és érzelmet indító. Küszöböt lép át az ember az évek fordulóján. Hátrapillant számba venni, hogy meddig jutott, s előre­­néz, mert bizton­sággal akar menni tovább. Szilveszter éjszakáján, jó kíván­ságokkal halmoztuk el egymást. Tiszta szívvel tehettük a leg­kisebb sejtben, a családban és azon kívül is, hiszen ismét föl­jebb léptünk az emberség, az életszínvonal, a társadalomépí­tés lépcsősorán. 1977 jó év volt. Többet és jobban dolgoztunk. Akkor sütött a nap, és akkor esett az eső, amikor életre kel­lett kelnie a mindennapinak; akkor született döntés, amikor az értékalkotó ember érdeke-igénye követelte; akkor fogtak össze az emberek, amikor a legnagyobb szükség volt erre; és akkor működött a legodaadóbban az alkotó elme, amikor a legjobban kellett építeni rá ahhoz, hogy önelégültségtől men­tesen, de elégedetten léphessük át e jelképes küszöböt. Az el­múlt éjszakán jó kívánságok hangzottak el. Holnap már tettek kellenek. Ez az ember, az élet, a boldogulás örökké megújuló parancsa. Nemrég olvastam egy tanulmányt, ez állt benne: „A tár­sadalom és az egyén ellentmondásos harmóniájának világa a reális humanizmus, amelyben minden az emberért van, az ember boldogságáért.” De miért erről beszélek, miért nem a párt politikájáról, amelynek lényege, tartalma s célja az em­ber! Nem szavakról van szó, nem üres frázisokról. Magunk formáljuk az életet is, s a szocialista világban, de a tőlünk idegen világnézetet valló országokban ugyancsak elismeréssel fogadott politikát Munkával, tettekkel, összefogással, a tár­sadalmi osztályok és rétegek érdekeinek alapvető harmóniá­jával fémjelezve. Az új esztendő első napján — sokan úgy tartják — illik szépet és jót mondani. Csakhogy mi hozzászoktunk: nem az illendőség, hanem tapasztalataink, véleményünk és terveink határozzák meg mondanivalónkat. S ez nagy szó! Igen, a lég­köri viszonyokra gondolok. A tiszta és áttetsző, de azért nem felhőtlen égre. A szó hitelére és szabad csobogására. Az őszin­te hangvételre és a nyugodt éjszakákra. Van miről jót mon­danunk. Nehéz, tartalmas és eredményes évet hagytunk ma­gunk mögött. Mindig tudtuk, hogy mire számíthatunk. Ez is biztonságérzetet ad. Sokat töprengünk, néha botladozunk, té­vedünk is. De mind felkészültebbek, erőnk is igazunk tuda­tában egyre magabiztosabbak vagyunk. Az új esztendő első napján váltunk szót, az ünnep azonban nem homályosítja el gondjainkat. Éppen az őszinte és nyílt politika ad szabad utat ahhoz, hogy ma is számot vessünk a nehézségekkel. Az előrelátó ember tudja: holnap sem lesz könnyebb, mint tegnap volt. Csakhogy ez nem bizonytalansá­got szül nálunk, hanem edzi az akaratot, a tettvágyat. Igaz, nem ártana, ha mindenkit jobban érdekelne, s észrevenné, hogy az új születése milliárdokkal mérhető, hogy a borítékon kívül is mi minden jut nekünk a közös vagyonból. Nem kell „hálásaknak lennünk” érte, hiszen mi teremtettük meg az alapját. A sikerek lebecsülése azonban gyengíti boldogságte­remtő erőfeszítéseinket. Nem titkolt gondjaink és hibáink fel­számolását aligha segíti a sopánkodás. Cselekednünk kell. Jobban, odaadóbban és fegyelmezetten, egymást megértő em­berséggel. Nem tudok — és nem is akarok — részletes leltárt készíteni a múlt év eseményeiről. Amúgy is az volna a jobb, a rokon­szenvesebb, ha ki-ki önmagával vetne számot. Mit és miért dolgozott? Csak a fizetéséért, vagy a szakmája­ hivatása iránti elkötelezettségből? Mi jót tett a családjával, gyermekeivel, a közösséggel, amelyben él, és mit vétett ellene? A szószátyár­kodás, a tévedés, a felületesség, a fegyelmezetlenség volt jel­lemző rá, vagy az, ami meghatározza életünket: a fegyelme­zett, értékalkotó munka? Az össztársadalmi „elszámolást” megtette a Központi Bizottság legutóbbi ülésén. Lelkesítő eredményekről adhatott számot. S az egyén, a társadalom minden tagja most akkor cselekszik helyesen, ha „belülről ’ vizsgálja önmagát. Fedezze föl — ha nincs, teremtse meg — a belső indítékot, mely hajtóerő lévén a közösség boldogulásán keresztül önmaga és a családja életét teheti szebbé. Ehhez nem nélkülözhető az élet, az emberek, a közösség szeretete, a politika aktív támogatása. Bonyolult helyzetben él az emberiség, de megnyugtató, hogy október és a békés egymás mellett élés szelleme öt földrész népeinek életében és gondolkodásában vert tanyát. A nem­zetközi kommunista mozgalom hatása „új” országokban edzi az emberek cselekvőkészségét, s a Helsinkit követő belgrádi tanácskozás, a nukleáris fegyverkísérletek teljes betiltásáról folyó eszmecsere, az ez évre összehívott ENSZ-közgyűlés le­szerelési ülésszaka biztonságot, bizalmat és ösztönzést ad. Miért ne örülnénk Vietnam ENSZ-tagságának? És miért ne lehetnénk büszkék arra, hogy az új típusú tömegpusztító fegyverrendszerek kifejlesztésének és előállításának tilalmá­ról szóló javaslatot éppen a Szovjetunió, hazánk és az NDK képviselői terjesztették az ENSZ-közgyűlés elé? Nemzetközi diplomáciánk ezernyi tette szül bizakodást és egyetértést. Mi mást bizonyít ez, minthogy hazánkban, a szocialista közös­ségben a politika lényege: „Olyan társadalmi létezést for­málni, melyben az ember önmaga lehet.” S ehhez nemcsak szándék, nemcsak jó politika és béke kell.................... Magunk mögött hagytuk a „kívánságok éjszakáját”. Hol­naptól a tetteké a szó. Boldog új évet kívántunk! Nem csöp­pen az égből, tennünk kell érte. Nem hivatalból és nem pa­rancsszóra, hanem belső indítástól vezérelve, hittel, meggyő­­ződéssel, akarással. _ , újgy hiszem, az új esztendő első napján megérdemelten ler­­­inthetünk egy kortyot a béke arany poharából. Mert minden önmagunkért való szocialista tett legfőbb eredmé­nye az, hogy békében munkálkodhattunk, s ezt a nyugodt, alkotó légkört készítettük tra 1373-ra is. rr I rn RilCPVC11— rcJtn Ivi c o 111 _!!±EzJ · r V; .* fl•. .•, Vasárnap, ,•^§1 Jjjk 1|M| 9P | 1978. január 1. B| He XXXIV. évfolyam, B ' " I | HNB B mBH 1. szám AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA A a' ' ~ R Minden dolgozó tudja, mi a feladata Beszélgetés Verbó Istvánnal a Dunai Vasmű pártbizottságának titkárával A Dunai Vasmű jövő évi feladatairól Verbó István a vállalat pártbizottságának titkárával beszélgetett mun­katársunk.­­ A hazai kohászat sike­rekben nem túl gazdag évet hagy maga mögött. Ha az egyes kohászati vállalatok teljesítették is célkitűzése­iket, az értékesítés körüli bo­nyodalmak — elsősorban a tőkéspiaci árak csökkenése — súlyos veszteségeket okoz­tak. Milyen óesztendőt bú­csúztat a Dunai Vasmű? — A pártbizottság által el­fogadott cselekvési program megfogalmazta azt a négy kérdést, ami legfőbb gondja­inkat okozta. De ne a gon­dokkal kezdjük. Ha a terv­hez viszonyítok van elmara­dás, ha a múlt évhez viszo­nyítok, akkor eredményeink vannak. Mert lehet lazán, lehet feszesen tervezni. A magasra emelt mércével az volt a szándékunk, hogy a mai szabályzórendszer mel­l­lett is olyan nyereséget ér­jünk el, amellyel megvalósít­hatjuk az életszínvonal-po­litikai célkitűzéseinket. Múlt évhez képest 28 ezer tonna nyersvassal, kilencezer tonna acéllal termeltünk többet. Hengerelt áruban nagyot fej­lődtünk, múlt évhez képest százezer tonnával hengerel­tünk többet, ami 9,4 százalé­kos többlet. A Dunai Vasmű valamivel elmarad a négy és fél százalékos ipari átlagfej­lődéstől. A vállalat nyeresé­gében 400—450 millió forint lemaradás várható. Meg kell említeni, hogy termelési ér­tékünk 4,5 százalékos növeke­dése ellenére árbevételünket csak 95,9 százalékra sikerült teljesíteni. Ugyancsak fontos adat, hogy 1976-hoz képest 1 milliárd 38 millió forint volt a költségnövekedés. Ha ezeket összehasonlítjuk azonnal lát­szik, hogy hová ment el a pénz. A Dunai Vasműnél a fő problémát az okozta, hogy a tőkés- és szocialista export­árak elmaradtak a tervezet­től. Nem szabad elhallgat­nunk azt sem, hogy 35 ezer tonna acéllal lemaradtunk és ezért vásárolni kellett. A vá­sárolt acél tonnája 1150 fo­rinttal drágább mint amit mi gyártunk. A másik komoly problémánk az anyag- és készletgazdálkodással volt. Nagyon lényeges a termék­­szerkezet szempontjából, hogy mit szállítunk tőkés­piacra. Ezekhez az igények­hez nem igazodott elég ru­galmasan a vállalat. Rendkí­vül lényeges de erről senki nem beszél, hogy milyen költ­séges egy kohóátépítés. Ta­valy is volt egy, az idén is, a kettő összesen 400 millió fo­rintba került. Az átépítés miatt 180 ezer tonna nyers­vas esett ki a termelésből ezt meg kellett venni. Tovább rontotta a helyzetet, hogy a hidegvasból kevésbé termelé­kenyen dolgozik az acélmű. Ha mindezt figyelembe vesz­­szük, elmondhatjuk, hogy az V. ötéves terv első két éve igen nehéz volt a Dunai Vas­műben. — Az 1977. évi eredmények és hiányok mennyiben vetíte­nek árnyékot az 1978. évi cselekvési program céljaira? — Maradjunk még egy ki­csit a pénznél. Amíg nem­ ké­szül el a konverteres acélmű, mi nem tudunk lényegesen több acélt gyártani. Pedig a hazai igényeket ki kell elégí­teni. Idén már 54 ezer tonná­val kevesebbet tudtunk ki­vinni tőkésexportra, mint ta­valy. Mit okoz a nyereség­veszteség? Minél kevesebb a nyereség annál kevesebbet tudunk az államnak befizet­ni. Kérdés az is, hogyan fo­gunk megfelelni az életszín­­vonal politik­ai célkitűzések­nek, mert a részesedési alap is csökkenni fog. Az 1,2 mil­liárd forintra tervezett szint­tartó fejlesztésünket szolgáló fejlesztési alapunkat 900 mil­lió forintra kellett csökken­teni. Pedig ez jelenünk is, jövőnk is. Egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy a kohászati vállalatok jövedelemmel kapcsolatos kérdései megoldottak lenné­nek. Nekem az a vélemé­­­­yem, hogy egy vállalat nem dolgozhat olyan rosszul, hogy a nyeresége 50 százalékos le­gyen. — A pártbizottság decem­ber 22-i kibővített ülésén megtárgyalt 1978. évi cselek­vési program milyen fő fe­ladatokat jelölt ki a Dunai Vasmű számára? — Az egyik legfontosabb feladatnak a kapacitás teljes kihasználását tekintjük. Pon­tosabban azt kell elérnünk, hogy termelő berendezéseink a maximális kapacitással tudjanak dolgozni. Ennek alapfeltétele a zökkenőmen­tes vas- és acélgyártás, vala­mint a közel 400 ezer tonna vásárolt acél pontos beérkez­tetése. Termelési értékünket 2,7 százalékkal terveztük nö­velni. A pártbizottság véle­ménye azonban az volt, hogy ezzel elérhetjük a kohászat 3,5 százalékos átlagát, így 90 ezer tonnával több nyersva­sat, 16 ezer tonnával több acélt és 10 ezer tonnával több hengerelt árut szeretnénk termelni. A folyamatosan öntött acélbuga 30 ezer ton­nával, a hajlított profil pedig 16 ezer tonnával lesz több jövőre. Ezek csak a fontosabb termékek. Jövőre 520 millió forint nyereséget terveztünk.­­ Jelentős változások, je­lentős intézkedésektől várha­tók. Milyen gyökeresen új intézkedéseket helyez kilá­tásba a jövő évi cselekvési program? — Belföldi megrendelőink­nek 6 százalékkal több ter­méket kell adnunk, ez tör­vény. Termékeink minőségén javítanunk kell, ami egyben az átlagárak emelkedését is magával hozza. Egy másik dolog, hogy az eddigieknél jóval szélesebb körű piacku­tatást kell végeznünk. A bel­földi és a szocialista igények kielégítése után minden ideg­szálunkkal a tőkéspiacra kell összpontosítanunk. Kü­lönböző termékszerkezet-vál­tással új termékekkel kell megjelenni. Eddig még nem gyártott nagyobb értékű jobb műszaki tulajdonságú áruk, így bordázott lemez, hajóle­mez, kazánlemez, járműacél gyártását kezdjük meg. Az év végéig meg kell oldani az (Folytatás a 2. oldalon­ (Rabácz­y Szilárd felvétele) Vorosilovgrád lakótelep

Next