Fejér Megyei Hírlap, 1978. november (34. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-28 / 280. szám
Kedd, 1978. november 28. A Madách Kamara Színházban november 23-tól mutatják be Bernard Slade „Jövőre veled ugyanitt” c. kétrészes vígjátékát, a darab szereplői Schütz Ila és Sztankai István, a rendező: Szirtes Tamás Fotó: Danis Barna fekvete,e " “. Téli egyetem Jubilál az ország egyetlen téli egyeteme, amelyet immár a tizedik alkalommal rendezett meg Harkányban a TIT. Vasárnap az építők modern üdülőjében köszöntötték a nemzetközi vendégsereget és megnyitották a kéthetes programot.. A magyarokon kívül Bulgáriából, Lengyelországból, az NDK-ból és a Szovjetunióból érkeztek vendégek az universitasra. Újabb milliók fejlesztésre Anyagilag is ösztönzi a közművelődés korszerű formáinak alkalmazását az Országos Közművelődési Tanács elnöksége: e célra legutóbb a közművelődési alapból több mint 5 millió forint kiutalását engedélyezte. Támogatta a „nyitott ház”, vagy másnéven „előtér kísérleteket, amelyek célja: a művelődési házak előterében rendezett kiállításokkal, programokkal felkelteni az érdeklődést a házbeli művelődési lehetőségek iránt, minél több látogatót vonzani. Csepelen, a Rideg Sándor Művelődési Házban eredményes volt ez a kezdeményezés. A zalaszentgróti, a salgótarjáni, a magyarnándori, a kazincbarcikai, a jászberényi, a jászszentlászlói, a hajósi művelődési házban hasonló módszerek alkalmazását tervezik. Az új gyakorlat kialakításához több mint 2 millió forintot kapnak. Az OKT elnöksége engedélyezte azt is, hogy több mint 1 millió forintot juttassanak a zalaegerszegi művelődési központnak, az újpesti Derkovits művelődési háznak, a IV. kerületi Pinceszínháznak, a józsefvárosi Gyermekjátékszínnek az amatőr színjátszómozgalom megújításához. A TIT 170 városi és járási szervezetében audiovizuális eszközökkel szeretnék szemléltetni a természettudományos ismeretterjesztést: tervek megvalósításához félmilliós támogatással járult hozzá az elnökség. Más, hasonló kérések is teljesülnek: a közművelődési alapból kisebb-nagyobb öszszeggel egészítik ki a helyi befektetéseket. A nyíregyházi városi művelődési központ számára például lehetővé teszik, hogy vándorkiállításokat rendezzenek az üzemekben, intézményekben, s az öntevékeny művészeti együttesek körműsorát előadhassák a munkásszállásokon, a város külső negyedeiben. Lengyel színházi napok A Színház című folyóirat legutóbbi, novemberi száma bizonyos hiányosságokat igyekszik pótolni, ami a lengyel drámairodalom, illetve színházi világ hazai ismeretét illeti. Lehetőségeikhez mérten próbálja a legérdekesebb, legsajátosabb alkotókat, áramlatokat, színházakat bemutatni, aláhúzva: „a magyar színházaknak nagy adósságai vannak a lengyel drámairodalommal kapcsolatban. Aki járatos a magyar dramaturgiákon, jól tudja, hogy az idegenkedés nem az egyes szerzőknek és műveknek szól, hanem inkább onnan ered, hogy mindig csak egyes szerzőket és műveket olvastunk, anélkül, hogy a „nagy improvizációt”, mely egy nemzet élő mitológiájából táplálkozik, s egyben táplálja is azt, legyen szó akár Mickiewiczről Wispianskiról, vagy Grotowskiról, megértettük volna. Holott igazi kincsesbánya, amiről már-már nagyvonalúan megfeledkeztünk: a lengyel dráma és színház nemcsak sajátosan kelet-európai művészet, hanem valóban európai színház”. A mai lengyel színház repertoárja igen széles skálán mozog, a nemzeti klasszikusoktól a legújabb darabokig. Nagy tömegeket mozgatnak azok a fesztiválok, amelyek a mai színházi életet jellemzik. Wroclawban az új lengyel drámák seregszemléjét rendezik meg évente. Klaiszt az avantgarde előadások, Opolét az újraértelmezett nemzeti klasszikusok, Szczecinta monodrámák és kisszínházak, Katowicét a népi demokratikus orosz drámáit reprezentálják. Torunban, Jelenia Gorában az adott országrész színházainak találkozóit rendezik meg, majd Varsóban, mintegy zárómérlegként az év sikeres előadásait hívták meg az ország minden tájáról. A klasszikus drámák közül legtöbbször valamely Shakespeare darab kerül bemutatásra, a lengyel műveket Mickiewicz, Slowacki, Norwid, Wyspianski képviseli, mert „a múlt is jelenkor — csak kissé távolabbi”. (Norwid) Az ötvenes évek közepén, ahogy a korábban normaként alkalmazott realizmus követelménye megszűnik, a színházak a modern darabok felé fordultak. A modern lengyel színház egyik „klasszikusát” és egy modern lengyel színtársulatot láthatunk ma este a Vörösmarty Színházban. „Amikor kijön az ember a színházból, olyan érzése kell, hogy legyen, mintha valamilyen furcsa álomból ébredt volna, melyben még a legköznapibb dolgoknak is olyan különös, kifürkészhetetlen varázsuk van, ami álmainkra jellemző és semmihez sem hasonlítható” — írta Witkiewicz, a századelő furcsa, rövid, sajátos életpályát befutó lengyel drámaírója, festője, regény- és esszéírója. A drámai műfajhoz egyszerű logikai úton jut el. Foglalkozik filozófiával, esztétikával. A művészeti ágakat két csoportra osztja: homogén, illetve összetett művészetekre. Az előbbihez tartozik a „tiszta” eszközöket — hangot, színt, „vegyes” eszközöket megvalósító költészet és színház. Véleménye szerint a festészet már elérte új formáját a tiszta absztrakt formát azáltal hogy deformálta a külvilágról alkotott víziókat, az emberi tudatra bízva egy-egy kép értelmezését. Ez — „■••a színházban is megközelíthető a tiszta forma, a lélektani ábrázolás és a cselekmény deformálása révén... A drámának a színpadon saját belső logikáját kell felmutatnia, amely független az élet logikájától”. Witkiewicz drámái közül ma Fehérvár közönsége a Szép fiúk, rossz lányok című művet ismerheti meg a Jelena Gora-i Nordwich Színház előadásában. Vlasics Sarolta Vándorserleg A Kereskedelmi-, Pénzügyi- és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének múlt héten megtartott Fejér megyei bizottsági értekezletén került sor a kulturális nevelő munkáért alapított vándorserlegek és oklevelek ez évi odaítélésére. Hosszú idő óta végzett, folyamatosan fejlődő, tudatos kulturális nevelő munkájukért vállalati kategóriában a Fejér megyei Vendéglátóipari Vállalat, szövetkezeti kategóriában pedig a Sárbogárdi Járási Egyesült Áfész szakszervezeti bizottsága kapta ismét egy évre a vándorserleget. A vándorserlegek és az oklevelek odaítélése után Etelvári Attila, a Szakszervezetek Fejér megyei Tanácsának titkára felszólalásában külön kiemelte a kereskedelmi, pénzügyi és vendéglátóipari dolgozók kulturális munkában elért eredményeit, különös tekintettel a XVIII. KPVDSZ kulturális napok eredményeire és a „Betűk szárnyán a Szovjetunióról” című Fáklya-vetélkedőben elért sikerükre. HÍRLAP Évzáró színházi műsor Tizennégy előadás színhelye lesz a székesfehérvári Vörösmarty Színház decemberben. A tragédiától a zenés komédiáig terjedő műfajú változatosság során nyolc előadást nézhetnek meg a bérlettulajdonosok, és a könnyűzene kedvelőire éppen úgy vár színházi este, mint az igényesebb muzsika híveire. A bérletes előadások a következők lesznek az év utolsó hónapjában: „A” bérlet: Görgey Gábor Mikszáth különös házassága című műve 19-én, a Radnóti Irodalmi Színpad tolmácsolásában. „B” bérlet: Sütő András Káin és Ábel című drámája 5-én, a Kecskeméti Katona József Színház előadásában, amely 6-án megismétlődik az „F” jelű bérlettulajdonosok számára. „C” bérlet: Sánta Ferenc Éjszaka című műve 7-én a József Attila Színház együttesétől. „D” bérlet: Slovacki Mazepa című tragédiája 27- én a Veszprémi Petőfi Színház előadásában. „E” bérlet: az Olasz szalmakalap című zenés komédia 22-én a Kecskeméti Katona József Színház tolmácsolásában. „G” bérlet: a Mikroszkóp Színpad Minek néz engem? című politikai kabaréja 18- án. „H” bérlet: Illyés Gyula Fáklyaláng című drámája a Győri Kisfaludy Színház együttesétől 13-án. Egyéb előadások: December 4-én a Budapesti Kamaraegyüttes hangversenyét hallgathatják meg az érdeklődők, 15-én és 20-án a Székesfehérvári Szimfonikus Zenekar Beethoven-estet tart, a Fehérvár Áruház rendezésében pedig 10-én Szűcs Judit, 17-én Zorán Sztevanovity koncertje szórakoztatja a színház látogatóit. Politikai könyvnapok Enyingen november 29-én, szerdán 15 órakor a pártbizottság tanácskozó termében ünnepélyesen megnyitják a politikai könyvnapok eseményeit. Ugyanekkor bőséges anyagú politikai, ismeretterjesztő, világnézeti kérdésekkel foglalkozó művekből álló kiállítás nyílik, amely nemcsak a nagyközség, hanem az egész környék lakosainak rendelkezésére áll. (Balázs Sándor) Épül Gánton a nemzetiségi ház ŐRZI A TÜZET „Marie hat eine Puppe erhalten ...” — mondják kó rusban, szökdécselő hanglejtéssel a gyerekek. Német óra van a gánti iskolában. Az elsősök és a másodikosok hajolnak az olvasókönyv fölé. A tanári asztalnál Kiss Erzsébet, a falu népművelője, aki óraadó tanár is. Harmincnégy gyereket tanít németre, alsó tagozatos nebulókat. A többiek a körzetesítés óta Csákberénybe járnak. Az anyanyelv ápolása, művelése az iskolán is túllépő program lett Gánton. Megalakult a nemzetiségi szakkör, ahol hetente kétszer, tizenöt fiatal emberrel gyakorolja a német nyelvet. Most még a tanuláson a hangsúly, később közös szórakoztató programok, kirándulások, nyelvi játékok színesítik az együtt töltött órákat. Egyfajta baráti közösséget kívánnak létrehozni, amelyben a közös kötelék az anyanyelv ápolása művelése. — Az idősebb korosztályról sem feledkezünk meg — mondja Kiss Erzsébet —. Számukra is lehetővé teszszük a sváb és az irodalmi német gyakorlását a leendő nyugdíjasklubban. Épül már a nemzetiségi ügyek háza. Négy tantermünk felszabadult, ott kap helyet a következő évben a nemzetiségi klubkönyvtár, a szakkörök, a különböző csoportok. Mint megtudtam, a nemzetiségi kultúra alakuló otthona a kincsesbányai művelődési ház és a bauxitüzem erkölcsi, anyagi támogatását élvezi. Ha elkészül, minden korosztály élheti és élvezheti a leginkább kedvére való nemzetiségi formákat és tartalmakat. Kiss Erzsébet részt vett a magyarországi németek kongresszusán. Először tekinthetett szét az országban, először láthatta, érzékelhette az általa művelt kis rész helyét, szerepét a nagy egészben. Elvi útravalót is hozott magával, amely kalauza, támasza lehet a gyakorlatban, a cselekvő nemzetiségi politikában. Kedden késő estig a felnőtteket oktatta a helyes német hangsúlyra, kiejtésre. Másnap reggel már a gyermekszakkörben köszönt rá a „Guten Morgen!”. Mikulásra, karácsonyra tanítja a kisfiúknak, kislányoknak a Madárlakodalom című zenés, táncos, mesés összeállítást, a Házasodik a tücsök német rokonát. Ha a tanácsházára igyekszik, ha közügyekben jönmegy, vitatkozik, a nemzetiségiek ügye akkor sem nyugszik. Útőn, útfélen gyűjt és toboroz lelkes híveket, régi szép szokások utolsó tudóit, sváb dalok és ritmusok művelőit. Szövetségesei az öreg nénikék, bácsikák, akik között még mindig van néhány, bőven buzgó forrás. Még mielőtt kútjuk kiapadna, ki kell meríteni az utolsó cseppet is. Nemcsak őrzi a tüzet, de szítja is. Keresi, toborozza a kincsek jogutódjait, a fiatalokat, akik táncukkal, dalukkal, hangszereikkel fényesre csiszolják a régi dallamokat, felfrissítik a tánclépéseket, karcsúságuk, mosolyuk új fényt ad a szekrények mélyéből kiszabadított népi viseletnek. És nemcsak a formákra adnak, a tartalom fontosságát is tudják. A szavak, a gondolatok, a nyelv tisztaságát éppúgy vigyázzák, mint a tettek igazát. — zágoni — - ----- nálunk? Csak vagy ezt, vagy azt lehet vásárolni.” „Városon friss a kenyér, azért hozom onnan.” Az igényeket, a vágyakat, amelyeket a város írt föl a hazaérkezők gondolataiba, ezek vezetik be, ezek szerepelnek az első sorokban. A könyv, a színház, a kiállítás? Igen, ott vannak azok is. De nem előzik meg a kenyeret, várnak a második, az ötödik vagy a tizedik helyen. Nem ott, ahol látni, ta- is pasztalni szeretnénk jelenlétüket, de ott vannak. Nem észre venni, nem tudomásul venni őket — megbocsáthatatlan lenne a kultúra min-den gondozója számára. A táskákban fölül a friss kenyér illatozik. Hanem lassan majd telnek a táskák, telnek a gondolatok, a kielégített anyagi igényekkel. Mostanában már összehasonlítani sem nagyon lehet az ... egykori, sót, paprikát, petróleumot árusító „üzlethálózatot”, például a polgárdi, vagy a soponyai ABC-vel, a perkátai boltokkal. Előbbutóbb, persze ez idő kérdése, , a falusi ellátás, a falusi szolgáltatás színvonala megközelíti majd a városét. Akkor majd a gondolatokban is lehúzódnak az ilyen természetű igények a sor éléről, az első helyről a másodikra, a tiz szedikre. Helyüket a világ legtermészetesebb módján adják majd át a könyvnek, a színháznak, a kultúra sok- sok eszközének, jelzőjének. Hogy ezek ajánlásával, ismertetésével, megízleltetésével is várni kellene? Nem, pillanatra sem. Hiszen a kultúra csodálatos portéka. Hiá- és ha adnánk akár ingyen is, hiába sugároznánk a legragyogóbban is az azt nem ké- kérőnek. A nem kérő — mert nem ismerő — csöppen sem válna gazdagabb emberségű- úvé segítségével. A kultúra az igények felélesztésével kezdődik. Évek, évtizedek céltudatos ajánlásával, türelmes nevelgetéssel, felkészítéssel válik a könyv, a kiállítás-látogatás mindennapi friss kenyérré. A holnapi igény fölnevelése — a kulturális sorsforduló tervének fölrajzolása — ott kezdődik valahol a csöndes mélyben, ahol százak, ezrek üres táskák mellett hozzák délutánonként magukban a várost, a városi üzeneteket Ott kezdődik, ahol a jövendőbe naponta elfutó „ovibuszszal” érkező kisgyermekeket várják az édesanyák, ízlelvén a mindennapi, morzsányival többé válás örömét. Vincze István „Ovibusz” és sorsforduló Az „ovibusz” — az óvodásokat szállító autóbusz — már megszokott látvány Pusztaegresen. Végigfut a főutcán, a tanácsháznál elkanyarodik, aztán fölkaptat az óvoda kapuja elé. Eleven gyermekcsivitelés: megérkeztünk... S elfoglalják helyüket a pusztákról érkezett gyerekek a község óvodájában, a kis asztalokon már ott a reggeli, ott van körülöttük a gondoskodás, ott az addig soha nem volt kulturáltságot alapozó nevelés. Nemcsak ez az autóbusz kötögeti, fonogatja a gondoskodásból, egymásrautaltságból, élesztgetett kultúraigényből az összekötő zsinórokat, vezetékeket a falu és a puszta, a város és a falu között. Sokan tekintgetnek az autóbuszállomások felé hétköznapok délutánjain a községekben: a városból érkezik a járat. S amikor megáll a busz, az eljáró munkások, a városi iskolákban tanuló diákok, a kórházban vagy csak az üzletekben megforduló falusiak lépnek le a járdára. Kezükben táska, kiürült elemózsiás kendővel, vagy éppen telve iskoláskönyvekkel, feladatokat őrző füzetekkel, másoknál egyegy frissen vásárolt ruhadarabbal. Táskák, szatyrok a kezekben. És a fejekben? A gondolatokban? Aki érkezik, hozza, hozza mindennap, minden délután a várost. Érkeznek az emberek Perkátára, leszállnak a „Völgy”ön, a cukrászdával szemben. Elköszönnek a kalauztól, a városon az nem szokás, de ott már a faluban vannak, otthon. Érkeznek az utasok Polgárdiba, érkeznek Csákvárra, Soponyára, azokba a községekbe is, amelyeket a községhatár nem fűz föl szorosan a város köré növekvő községgyűrűbe. Ám ott Csákváron vagy Soponyán, ott is viszik haza kicsiny táskáik mellett fáradtságukat, a munkájukat a városi üzemekben folytatók, és hozzák gondolataikban a várost. Hozzák az igényeket. A kultúra igényét, a könyv vágyát, a színház fényének kívánságát?... Nem, ez így túl szép lenne. A fáradtság mellől, a kiürült gyűrötttáskákból, szatyrokból legfölülről másféle igények kandikálnak ki. ..Már megint csukva a bolt. Miért éppen most?” „A múltkoriban ilyen és ilyen cipőt (harisnyát, ruhát, lámpát stb.) akartam venni. Itt persze nincs.” „Itt