Fejér Megyei Hírlap, 1978. december (34. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-01 / 283. szám
Péntek, 1978. december 1. Észak-déli autópálya Lengyelország és Magyarország 1972-ben tette közzé javaslatát az európai kontinens északi és déli részét összekötő autópálya létesítéséről. A fontos főközlekedési útvonalra vonatkozó előkészítő tárgyalások azóta befejeződtek. Tíz állam képviselői és az ENSZ Fejlesztési Alap vezetői vettek részt ezeken. A létrejött megegyezés alapján a varsói központi tervezőirodában elkezdték a tervek ledolgozását. Ezen a nyáron minden érdekelt ország határállomásán ellenőrző vizsgálatokat végeztek, hogy a jövendő autópálya igénybevételéről fogalmat alkothassanak. Az európai észak—déli autópálya mindkét irányban legalább kétsávos lesz, ívelése, kanyarulatai óránként 120 — a nehezebb hegyi szakaszokon óránként 80—100 kilométer — sebességű haladást engednek. A sztráda hossza: Ausztriában 450 kilométer. Bulgáriában 350, Csehszlovákiában 300. Görögországban 800, Jugoszláviában 1600. Magyarországon 600, Lengyelországban 700. Romániában 900. Törökországban 4000. Olaszországban mintegy 100 kilométer lesz. Összeköti majd az Északi-tengert az Adriával, a Fekete-tengert az Égei-tengerrel, s „közelebb hozza” a Kárpátokat, a Balkán-lvgy- Géget és a Dinári-Alpokat. A Nógrádi Szénbányák Szorospataki aknaüzemében dolgozó szocialista brigádok vállalták, hogy az éves terven felül — amely 260 000 tonna — 5000 tonnával több jó minőségű fekete szenet termelnek ki. A szocialista brigádok közül is kiemelkedik a Mező Imre és a Gagarin brigád, amelyek már több ízben kaptak kiváló munkájukért kitüntető címeket. A képen: A Gagarin szocialista brigád (MTI fotó: Danis Barna felvétele — RS) Egyszerű, hétköznapi, békés élet Járás közben húzza a lábát, de látszik hogy nem is annyira a lába fáj, inkább a deréktájból sugárzik szét a végtagokba a fájdalom. Mitől fáj Suplicz János traktoros dereka, lába? Szaggatja azt a „traktorosbetegség”, mit éppúgy magukénak mondanak a bányászok, kubikusok, útépítő munkások, mint más kinti dolgozók. Nevezik csúznak, reumának, isiásnak, meg mindenféle nyavalyának, bár mindegy az, miféle nyelven illetik, egy bizonyos, kegyetlenül megkínozza az embert. Ő sem hitte volna, amikor tizenhat esztendővel ezelőtt felpattant a „körmösre”, hogy egyszer még megemlegeti. Dehát nem elsősorban a derékfájásról esik szó kettőnk beszélgetésében. Suplicz János ugyanis soha világéletében nem volt nyafogós természetű, az „emlegetés” is inkább a tizenhat évvel ezelőtti döntésére vonatkozik, amikor úgy határozott, hogy a falujában kell keresni a jelen és a jövő útjait, ott pedig egyetlen út nyílott: a közös gazdálkodás. — Próbáltam én is szálldosni, keresni az utam, ahol leginkább boldogulok. Fiatal legény koromban Pestre jártam, a hajógyárban voltam segédmunkás. Állandó éjszakás. Naponta utazgattam, akkor még nem is esett olyan nagyon nehezemre, azért is vállaltam az éjszakázást, kicsit a pénz is több volt, ráadásul minden szombatom szabad. Egy legényembernél pedig ez nem mellékes körülmény. Volt raktáros is a vasműben, mielőtt beállt volna Isztagnak, amire a mai napig is úgy gondol, hogy megalapozott, jó döntés volt. Nem bánta meg. Igaz, akkoriban egészen más miatt döntött így: a körülmények is erre késztették, családot alapított, megnősült, meg aztán korábbi sorsa sem nagyon kényeztette el. Apját elvitte a háború, mindössze 10 esztendős volt akkor. Jó tanuló, érdeklődő gyerek, de vágyai véget értek a sárszentmiklósi iskolapadban. * * * * — Itt a tsz-ben aztán mindjárt traktorra szálltam — mondja —, Hofferre, ha ismeri. Olyan istentelenül tudja rázni az embert, hogy sokszor azt érzi: mindjárt elszáll a lélek is belőle... De én azért szerettem ezt a gépet. Pedig nem volt kényelmes a nyergében. De nem ám! Emberszaggató masina az, szerencsére manapság már múzeumi tárgy. De mi annak idején szántottunk, vetettünk vele, s ezek a masinák hajtották a cséplőgépet is. Szépen beszél... öröm hallgatni. Ritkán hallani manapság hogy egy ember ilyen ízesen, válogatottan formálja szavakká a gondolatait. Meg is kérdem: honnan? — Tán a könyvek teszik. Jókait, meg Mikszáthot kedvelem leginkább. Ha időm van, szívesen forgatom az írásaikat. És szó esett Suplicz Jánossal történt beszélgetésünk alkalmából arról is, hogy miként alakulnak mostanában a hétköznapok az egyesült sárbogárdi Kossuth Termelőszövetkezetben, ahol mostanra brigádvezetővé lépett elő. Felmérheti ily módon is, milyen változás ment végbe jó másfél évtized alatt. A gépek, a földműves mai eszközei össze nem hasonlíthatók a régiekkel, s úgy véli, ez is egyik fő vonzóereje a fiatalságnak. Igen, a fiatalok szeretik a gépet, s ehhez manapság már igazán nem kell pesti, fehérvári gyárakba utazni. Ott a gép helyben, a falvakban is, hogy segítse az ember munkáját. Időközben Suplicz Jánost a tagság beválasztotta a vezetőségbe — jó pár éve már ennek is, hogy folyamatosan eleget tesz a megbízatásnak. Mert annak tekinti, s minden feladatra, amivel megbízzák, maximális munkával válaszol. Beszél arról, hogy míg tíztizenkét évvel ezelőtt több volt az emberek személyes gondja-baja, panasza, manapság inkább a szervezés, a munka menete érdekli az embereket. Igaz, sokat segített az egyéni panaszokon, hogy időközben életre hívták a háztáji bizottságot, s ez a bizottság igen jól végzi a munkáját, úgy, hogy jóformán levette a tsz vezetői válláról a gondot. A tagság rendesen megkapja, ami jár a háztáji gazdálkodás megkönnyítéséhez: tápot, szemesterményt, megannyi kedvezményt, szerződést. A szövetkezetben két éve kezdődött meg egy intenzív gépesítési folyamat. — Igen, ebben még van adósságunk — mondja —, főleg a rakodási munkában. Ennek a brigádnak engem jelöltek vezetőjévé. Tizenhattizennyolcan dolgoznak itt — főleg fiatalok. — Persze, vagyunk néhányan negyvenötnegyvenhét esztendősek is, mint jómagam. * « » Elégedett ember tehát Suplicz János tsz-brigádvezető, traktoros? — Nagyjából elégedett...* — Csak nagyjából? — Hát, nehéz erről beszélni. Mert hogy még mostanra sem sikerült szakmát szereznem. Betanított munkás vagyok. Ezzel még adósak vagyunk egymásnak az élettel. A háza félig kész. Kétszobás. Úgy épült, mint itt a legtöbb mostanában: segítséggel, kalákában. A munkásember nehezen tudna boldogulni a barátok, munkatársak segítő keze nélkül. Tizenhét éves fia, József Fehérváron tanul szakközépiskolában, szakmát választott magának a tizennégy esztendős Erzsi is. Jó példa áll előttük, édesapjuk nyilván sohasem riasztotta őket a munkásélet nehézségeivel. Annak mindenkor inkább a tevékeny, alkotó oldalával ismerkedtek. S a kicsi Ágnes is, —ki késve érkezett szülei és testvérei örömére — ezt a légkört tapasztalja maga körül. * * * Ezekről az egyszerű és hétköznapi embert érintő dolgokról beszélgettem Suplicz János sárbogárdi traktorossal, akit társai a békekongresszusra választottak küldöttnek. Miről beszél majd ott? Egyszerű, hétköznapi, békés életről. Balázs Kataln HÍRLAP Vállalkozó vállalatok VERSENYKÉPESSÉG - „SZERSZÁMÉLEN” óta lassan is, de növekszik azoknak a vállalatoknak száma, ahol a tervidőszak elején indított gyártmányfejlesztések első eredményei elkönyvelhetők. Az első sikerek két szempontból tanulságosak. Elsősorban azért, mert igazolják, hogy korszerűbb gyártmánnyal, amelyeket valóban keres a piac, jobb eredményeket lehet elérni. Másodsorban azért érdemelnek figyelmet a termékváltás kezdeti eredményei, mert mutatják, hogy azonos feltételek mellett is, az egyik gyár jobban, a másik esetleg sehogy sem képes növelni a munka hatásfokát. Főként ez indokolja a vállalatok közötti differenciálás növelését. Nagyobb termelési érték Nézzünk ezúttal egy olyan gyárat — a Forgácsolószerszámipari Vállalatról van szó —, ahol nem a gyártott termékek egyikét korszerűsítették, hanem új gyártmányok előállítására tértek át. Méghozzá úgy, hogy nem hagytak el egyetlen régi gyártmányt sem, ezt ugyanis nem tehették meg, mivel valamennyi régebbi termékre nagy szükség van a belföldi piacon. Az ilyen helyzetet, amikor a belföldi ellátás nem engedi a gazdaságtalan gyártmányok megszüntetését, a vállalatok egyike-másika, hivatkozási alapnak használja és nem is igyekszik új termékek meghonosítására, mondván, kapacitása teljesen leterhelve, hova tegye az újat? A bővítéshez nincs pénze, nincs munkaerő stb. Mi történt a FORSZ-nál? A régebbi gyártmányok mellé felvett két új termékkel, viszonylagosan munkaerőt és gépi kapacitást takarítottak meg. Tudniillik az új, az értékesebb gyártmány annyit jövedelmez, hogy néhány géppel és emberrel is jelentős haszon érhető el, illetve a sorozatban gyártható termékek esetében — alig kell hozzájuk nagyobb létszám. A FORSZ tavaly kezdte meg a korszerű úgynevezett szerelt marófejek és a köszörült menetfúrók gyártását, s ma ezek adják a vállalati eredmények közel egyharmadát, úgy, hogy a (fizikai) létszámnak még egy, a gépi kapacitásnak pedig kilenc százalékát sem kötik le. Tizenöt gépen állítja elő őket 20—25 ember. A 15 gép korszerű automata, a szubjektív hibák gyártás közben lehetetlenek, ezzel a kifogástalan minőség is biztosított, a gépek termelékenyek, így kevés ember is sok gyártmányt, nagyobb termelési értéket tud előállítani. Ötlet és végrehajtás Pedig ezek az új szerszámok sem készülnek gyémántból. Sőt: az új marófej s az új menetfúró nagyobb része közönséges acél, csak a cserélhető élekhez használnak keményfémet. A régebbi típusokhoz 80 százalékban nemesacél kellett. Az új gyártmányoknál tehát kisebb az anyagköltség, a termék piaci ára mégis magasabb, mert az új szerszámok a felhasználóknál lényegesen jobb teljesítmények elérését teszik lehetővé. Az új marófejek élettartama például a régiek negyvenszerese . Pár évvel ezelőtt szerte a világban megjelentek a szerszámgépek legújabb változatai: nagyteljesítményű, automatikus működésű, programozható stb. gépek. Ezekhez a szerszámok régebbi generációja már nem volt megfelelő. Megindult tehát a gyors fejlődés a forgácsoló szerszámkészítő iparban is. A FORSZ gyártmányfejlesztő gárdája idejekorán, még 1975-ben felfedezte ezt a generációváltást, s megkezdte a felkészülést. Ennek során született meg az ötlet: keressenek egy olyan céget a nagyvilágban, amely a gyártott termékek egy részéért hajlandó műszaki segítséget adni a gyors fejlesztéshez, a korszerű szerszámok meghonosításához. Nem licenc-adót kerestek tehát, hanem kooperációs társat, hiszen a gyár szakemberei a korszerű eredményeket elvileg ismerték. Rövid keresés után a Kruppcéggel sikerült a megegyezés: a közös fejlesztésre, gyártásra és értékesítésre 16 évre szóló szerződést kötöttek. Kezesség a magyar szerszámokért E nagyhírű partner főleg a piacrajutásban volt nagy segítségére a FORSZ-nak, lényegében azzal, hogy kezességet vállalt az eddig ismeretlen magyar szerszámokért a világpiacon. A gépeket meg kellett venni. Darabja 10—15 millióba került, erre a Magyar Nemzeti Banktól kaptak pénzt, az exportot bővítő hitelkeretből . A szakmunkásokat pedig kiküldték a gépgyártókhoz, hogy a nagyértékű gépek pontos kezelését jól megtanulhassák. Mire a gépek - 1976 végén, 1977 elején — a helyükre kerültek (építkezés nélkül) a szakmunkások is felkészültek a gyártásra. Az új ötlet gyors kivitelezése a gyár kezdeményezőkészségét, vállalkozó kedvét dicséri, s ennek hasznát — a viszonylag alacsony ráfordítás melletti nagy eredményt — az idén már elkönyvelhetik. A termékeik 50—60 százalékát exportálják. A máris kézzelfogható anyagi haszon mellett mutatkozott egy másik előny, nevezetesen az, hogy ebben a gyárban, az idén már senkit nem kellett meggyőzni arról, hogy — noha, ez változásokkal jár, érdemes megtanulni az újat, felhagyni a megszokott fogásokkal. Sőt, itt ma már mindenki türelmetlenül sürgeti a folytatást, bár látja, hogy az új gépek mellett nehezebb lesz egyegy percet kihagyni, mert az automaták diktálják a tempót, nem a kezelők. Ez a bét- ben is megmutatkozik. A történet tanulsága egyészerű. Bele kell vágni a változtatásokba ahhoz, hogy az emberek mindenütt a korszerűsítés híveivé, sürgetőivé váljanak, az elméleti okfejtések, viták helyett a gyakorlat, s a kézzelfogható eredmények fognak mindenkit meggyőzni arról, hogy valamennyi vállalatnál érdemes keresni, kiaknázni a további fejlődés lehetőségeit. Aranyérmes termékek ■ A KGST-n belüli munkamegosztás alapján Bulgária foglalkozik pupliningek, zsakmát- és selyemszövetek, konfekció-ruhák, bőr- és szőrmeáruk készítésével. Az 1976—80 közötti időszakban ehhez még a sportcikkek gyártása járul. A polgár könnyűipar fejlettségét, mutatja, hogy a KGST-n belül az egy főre jutó pamut- és gyapjúszövet-gyártásban az ország a második helyet foglalja el. A bolgár könnyűipar termékei keresettek külföldön. Sikerüket bizonyítja, hogy az elmúlt tíz esztendőben száz termékük nyert aranyérmet nemzetközi vásárokon. A szocialista országok mellett megjelennek a bolgár könnyűipari cikkek az NSZK, Franciaország, Nagy- Britannia, a skandináv országok, a Közel-Kelet, Ausztrália, Új-Zéland és Latin-Amerika üzleteiben is. A hetedik ötéves tervidőszakban tovább fejlődik Bulgária könnyűipara: a termelés előreláthatólag 45 százalékkal nő, ugyanakkor új technológiák bevezetésével javítják a minőséget is. A Kisiparosok Országos Szervezeének 30 éves jubileuma alkalmából kiállítást nyitottak meg a Néprajzi Múzeumban. A történeti áttekintésen kívül, az „aranykezű” kisiparosok szerteágazó munkáját több Száz remekbe készült tárgy mutatja be (MTI fotó: Fényes Tamás felvétele — KP). 3 -----