Fejér Megyei Hírlap, 1979. március (35. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-01 / 50. szám

Csütörtök, 1979. március 1. Számítógép Inotán Hatékony együttműködés alakult ki hazánk első, az ino­­tai November 7. erőmű része­ként működő nagy teljesít­ményű csúcserőműve és a krasznodari észak-kaukázusi erőmű között. A két erőmű azonos technológia, az egy­azon elven működő gázturbi­na amely teljesítménye még világviszonylatban is ritka­ságnak mondható — a hasz­nos információ és tapasztalat­­cserére ad lehetőséget. A szakemberek cserelátogatása immár rendszeres és ennek során együtt elemzik olcsóbb tüzelőanyagok felhasználási lehetőségeit és különféle szennyezők hatását. Most az inéhai erőműnél szovjet szak­emberek útmutatásai alapján készülnek fel a célszámítógép munkába állítására, amely m-h'd krasznodari mintára az orvenyális paraméterek még­ha -or­cában, s ezáltal a ha­tékonyabb villamosenergia­­te­rmelés megvalósításában se­gít. Érzékelő rendszer Visontán Befejeződött annak az ér­zékelő rendszernek a kísér­letsorozata, amelyet a mis­kolci Nehézipari Műszaki Egyetem bányagépészeti tan­széke fejlesztett ki a külszíni fejtésen alkalmazott bánya­gépláncok meghibásodásának mérésére. Az érzékelő rendszert a vis­­Pontai Thorez külfejtéses bá­nya egyik kotróból, szállító­­szalagokból és meddőhányó­ból álló gépsorán próbálták ki. „Nyolc hónapja csak várunk..." Szennyvíz a gépek között A Székesfehérvári Cipőipari Szövetkezet Börgöndi úti telepén az utóbbi időben gyakran kell leállni a munkával a padló ré­sein feltörő szennyvíz miatt. A mintegy 60—70 dolgozót érintő bűzös „áradat” lassan már lehetetlenné teszi az épületben való tartózkodást. A látvány elszomorító. A 300 négyzetméter alapterüle­tű épület folyosóin egyméte­res magasságban látszik a téglafalakon felszivárgó víz foltja. Ebben az épületben kellene termelniük a központ­­i javítórészleg, az egyedi és ortopéd felsőrész szabászat, a modellüzem dolgozóinak és nem utolsósorban itt kellene a szakmát elsajátítania a 25 ipari tanulónak is. A padló több műhelyben felpúposo­­dott a víz nyomásától, és a szövetkezet dolgozóinak tehe­tetlenül kell nézniük, hogy a csaknem egymillió forintot érő épület napról napra, szinte a szemük láttára megy tönkre. Az a kényszermegoldás, hogy a betonalapot több he­lyen átfúrták, csak azon se­gít, hogy a felgyülemlő szeny­­nyes lé kifolljon az épület­ből viszont az állandó szivár­gást ez nem oldja meg. Több százezer forint értékű gépek állnak a nedvességben, és az elektromos vezetékek beázá­sa miatt könnyen életveszé­lyessé válhat a velük végzett munka. Az is megtörtént már, hogy több tízezer forint érté­kű készárut kellett selejtez­ni,­­amelyeket a feltörő víz tett használhatatlanná. Mind­ezek mellett, mint Damoklész kardja, függ felettük a Köjál betiltó rendelete. Mi is történt valójában? Mészárovics Imre, a szö­vetkezet elnöke csak dühös elkeseredéssel tud beszélni a nem éppen friss eseményről. — Mi 1977 szeptemberében kaptuk bérbe ezt a telepet, a József Attila utcai szanálás után a megyei tanácstól. Előtte a Betonútépítő Válla­lat használta évekig. Mi a már meglevő objektumra te­lepítettük a gépeinket. Nem is volt semmi baj, egészen 1978 júliusáig. Akkor tört be először a szennyvíz az épü­letbe. Mint kiderült, a városi csatornahálózat egyik nyomó­csöve húzódik alatta, az sé­rült meg. Ahányszor — és van olyan, hogy esős időben hetente kétszer is — nyomás alá helyezik a vezetéket, minket­ elönt a szennyvíz. A vízmű szakemberei több­ször jártak itt. Nyolc hónap­ja csak várunk és ez az álla­pot egyre tarthatatlanabb. Mi a 250 ezer forintos évi bér ellenében szeretnénk gé­peinkkel termelni és nem at­tól rettegni, hogy mikor lesz baleset, vagy­ mikor üti­ fel a fejét, valamilyen fertőzés. A legbosszantóbb, hogy majd­nem minket okolnak, amiért az épület a nyomócső fölött van. A megoldás pedig egyre késik. Meddig várjunk még? Valóban, meddig? , Erre kerestük a választ dr. Varga Tamásnál, a városi ta­nács tervosztályának vezető­jénél. — Ismerjük az ügyet, so­kat foglalkoztunk vele, és higgye el, minket is bosszant, hogy még nem találtuk meg a helyes megoldást. Az igaz­sághoz tartozik, hogy egy tizenöt éve engedély nélkül felépített épületről van szó, és amikor mi 1977-ben bérbe adtuk a szövetkezetnek, nem tudtuk, hogy erre a nyomó­csőre épült. A vízügy ezért akarja teljesen ránk háríta­ni a felelősséget. Ezt mi egy­értelműen nem vállalhatjuk. Természetesen közös érde­künk, hogy minél előbb ren­dezzük a körülményeket, és ez elsősorban az ott dolgozók érdekében fontos, akik nem tehetnek az egészről — mond­ta az osztályvezető. Bánki János, a Fejér me­gyei Víz- és Csatornaművek igazgatója: — Örömmel mondhatom, hogy úgy lát­szik végre pontot teszünk a Börgöndi úti szennyvíz ügyé­re. Tárgyalásaink befejeződ­tek a Közmű és Mélyépítő Vállalattal és mikont az idő­járás engedi, megkezdjük a vezeték kiváltásának a mun­kálatait, vagyis az épület kikerülését a nyomócsővel. Addig is türelmüket kér­jük a dolgozóknak, de meg kell érteni, hogy azt a hibát, amit ez az 1913-ban lefekte­tett vezeték okozott, épületen belül nem lehet megjavítani. Partnerünk, a közmű is ígé­retet tett, hogy igyekeznek szabad kapacitást biztosítani a munkálatok mielőbbi, ér­demben történő megkezdésé­re. Az illetékesek válaszai alapján a Székesfehérvári Cipőipari Szövetkezet dolgo­zói talán végre pontot tehet­nek egy sürgető probléma megoldására. Az épület tövében még ta­valy sebtében kiásott és úgy hagyott gödröt, úgy látszik tavasszal betemetik. Nagy István Huszonöt éves a dunaújvárosi nagyolvasztó Történelem-mozaik Hét ember, hét kohász tapogatja a talajt szerszámaival a nagyolvasztó csapolócsarnokának homályában. Tagjaikat ól­­mosan emelgetik, meleg van. Tűzálló masszával bélelik ki a csapolócsatornát. Csapoláshoz készülődnek. Egy-két nap, néhány óra még és a szokatlanul hideg február utolsó napján az épí­tők és szerelők, mérnökök és technikusok átadják alkotó­munkájuk gyümölcsét a ko­hászoknak. Ott, ahol hosszú hónapokon keresztül kubiko­sok, betonozók, kohókőműve­sek, hegesztők, gépészmérnö­kök, tervezők serénykedtek — ott olvasztárok csapolják r­ajd az izzó, szikrázó vasat. Ott, ahol néhány napja a transzportőrök zúgása, a szál­lító autók tülkölése, a hegesztő­pisztolyok sercegése hallat­szott — most a kohó süvítő hangja, a ferdefelvonó robaja harsog túl minden zajt Ez a hang adja hírül országnak, vi­lágnak: él és dolgozik a mi nagy alkotásunk, működik a Sztálin Vasmű I-es számú nagyolvasztója. (Sztálin Vasmű Építője, 1954. február 26.) A kohó ércekben levő fé­mek kiolvasztására való ol­vasztókemence. Németül a ko­hó hütte, ami kunyhót is je­lent. A kunyhó általában ki­csi. Dunaújvárosban a kohó neve vagy nagyolvasztó, vagy nagykohó, de a „nagy” sosem marad el az elnevezésből. Amikor felépült az egyes kohó, bizony az első csapolást vezető Schön Józsefnek a Szovjetunióban kellett elta­nulnia a fogásokat, mert hisz ha érkeztek tapasztalt kohá­szok Sztálinvárosba a kohóin­dulásra, ekkora kohót sem Ózdon, sem Diósgyőrben nem láthattak. Az olvasztárok nem beszél­nek. Ki-ki teszi a dolgát. Nem várnak egymásra.. Utasítások­ra sincs szükség. Erős-sárgás tekintetük szó helyett beszél. Kész van a csapolócsatorna. Hárman a salakelvezető csa­tornát kezdik tisztogatni. A főolvasztár lapátot ragad és utánuk ered. Micsoda kalaplengető han­­­­gulat: „Vasárnap­ délelőtt ra­gyogó napsütésben hatalmas emberáradat indult meg a vasműhöz vezető sugárúton, a hatalmas gyárkapu felé. Mel­lettük budapesti autók, ez al­kalomra bérelt autóbuszok surrantak el Az autókban­­az ország legjobbjai, élenjáró bányászok, pártunk és álla­­­munk vezetői, kedves szovjet vendégek ültek. Amint az ország minden tá­járól sorban megjelentek az összesereglett munkás- és pa­rasztküldöttek, úgy gyűltek az emberek az emelvény kö­ré is, csodálkozó tekintetüket le nem véve az égbenyúló mo­numentális alkotásról. Sztál­in város első nagy győ­zelmi ünnepét sok élmény tet­te felejthetetlenné. Ki felej­tené el a város dolgozói közül azt a napot azt a pillanatot, amikor felzúgott az élet fele, amikor az újszülött, kohó tor­kán betódult a levegő .. (Dersi Sándor tudósítása) Vasútállomás még nem volt Dunaújvárosban, amikor kohó már volt. Ezért, vagy mi­ért, mindenesetre a Sztálinváros­­ba érkező vonatok végállomá­sa a kohó közelében volt. So­kan az akkor érkezők közül azóta továbbálltak. Néhányat a gravitáció sodort a számára legmegfelelőbb munkahelyre. Kevesen tudtak a gravi­tációval is dacolva a végállomáson maradni. Bat­­ta Barnabás kohófőmester, Bukszár István, Gömbös Fe­renc, Takács József, Török József főolvasztárok és Po­­tyondi Károly főgázkezelő ne­gyedévszázada csinálják a va­sat. Még negyed óra van hátra a csapoláshoz. A főolvasztár és segédje néma kézmozdulat­tal jelzik egymásnak, hogy minden kész. Mozdulatuk is egyetértő. Előkerülnek a csa­poláshoz szükséges szerszá­mok. A főolvasztár és az első segéd tiszta munkáskabátot húz átizzadt ingére. Földig érő bőrkötényt kerítenek maguk elé, fejükbe nemezkalapot il­lesztenek. Rostélyt az arc elé, a szikra nem válogat. Kezdőd­het a csapolás! Február 28-án negyed év­százados születésnapját ünne­pelte a Dunai Vasmű I. számú nagyolvasztója. Huszonöt év­vel ezelőtt a következő sza­vakkal köszöntötte a helyi sajtó vezércikke az üzembe helyezést: „A nagyolvasztó építői és szerelői szívósan és állhatatosan küzdöttek minden napért, minden óráért — s ez arra kötelezi a kohászokat, hogy ők is ugyanúgy tegye­nek. Az egész ország feszítet­te meg erejét a nagyolvasz­tóért — az ország, az ipar, gépgyáraink és öntödéink most vasat, egyre több nyers­vasat várnak a sztálinvárosi kohászoktól.” Az első, ünnepélyes csapo­lás alkalmával 60 tonna vasat sikerült csapolni. Később a napi termelés elérte a 700 tonnát. A kohók térfogat­bővítő átépítése nyomán napjaiokban 1000—1300 tonna nyersvas készül a három mű­szak munkáiéval. Az eltelt 25 év összesen 14 millió 250 ezer tonna dunaúj­városi nyersvasat adott az országnak. Juhász Béla HÍRLAP Automata biztosító Automatikus biztosító be­rendezéssel látnak el az idén több nyugat-magyaror­szági vasútvonalat. „Okos” automatikái képesek arra, hogy a piros jelzésnél meg­állítsák a­­ vonatot, ha a mozdonyvezető rosszullét miatt, vagy egyéb okból el­mulasztja. A Celldömölk — székesfehérvári vonal után ilyen biztosító berendezést kap a Porpác-hegyeshalmi, amelyen a déli és északi szomszédaink közötti nagy nemzetközi tranzitforgalom bonyolódik. Ugyanilyent szerelnek fel a Szombathely- Celldömölk közötti szakasz­ra is. - 3­­ A kultúra és a gazdasági színvonal szoros összefüggé­se, kölcsönös meghatározott­sága ma már általánosan — és nemzetközileg — ismert. A kutatások régen bizonyí­tották, hogy egy ország gaz­dasági teljesítőképességét alapjaiban befolyásolja, meghatározza az átlagos kul­turális szint, ami — más szóval — azt jelenti: nem le­het tartósan magas színvo­nalon dolgozni az automati­zált gépsor, a bonyolult elektronikus berendezés mel­lett, ha a magánszféra, a munkán kívüli életvitel megrekedt a középkori hie­delmeknél, primitív szoká­soknál, alacsony kulturális színvonalon. Ebben az érte­lemben a közművelődés el­sőrendűen fontos gazdálko­dási tényező. Noha ez ma már közhelyként ismert igazság , kevésbé elfogadott a feltétel logikai ikerpárja Arra gondolunk, hogy a kultúra nem szűkíthető, mondjuk, a Beethoven-szim­­fóniák vagy Shakespeare ismeretére — bár a humán kultúrkör a közműveltségi szint nélkülözhetetlen alko­tóeleme. A kultúrának azon­ban meghatározó része az i­s, amit átfogó kifejezéssel munkakultúrának nevezhe­tünk. Sőt, olyannyira alap­vető, hogy a munka tette homo sapienssé, értelmes lénnyé az embert, ,s ez a fo­lyamat mindmáig azonos tartalmú: a munka az em­ber önmegvalósításának, ké­pességei gyarapodásának, s benne kulturális látóterének legfontosabb fejlesztője, ki­bontakozásának terepe. Aligha tekinthető logikai kerülőútnak, ha erről az ol­dalról — tehát a személyi­séget fejlesztő, az alkotóké­pességet kibontakoztató — hatásaitól közelítjük meg azt az összefüggést is, ahogyan a munkakultúra magára a munkára, a gazdálkodás eredményességére, színvona­lára hat. Kétségtelen, hogy ha a termelés legfontosabb­­ tényezője a termelő ember, akkor a munkahelyi kultúra közege is a legjelentősebb ponton kapcsolódik a gaz­­­­dálkodáshoz. Ám célszerű most már hozzávetőlegesen körvona­laznunk magát a fogalmat, a munkakultúra tartalmát is, főleg azért, mert ebben nem kevés a félreértés. A foga­lom természetesen magában­­foglalja mindazt, amit — né­mi egyszerűsítéssel — beru­házási feltételekhez köthe­tünk, tehát a gépesítettség fokát, a műszakszámot, a munka úgynevezett infra­struktúráját (egészségi, munkavédelmi­ stb. feltéte­leit), továbbá tanultsági szintjét, szakképzett vagy kisegítő jellegét. De leg­­alább ennyire fontos ele­mei a munkakultúrának; azok az egyszerűbb s nem beruházási pénzekhez kötődő körülmények, amelyek tö­mérdek apróbb feltétel össz­hatásában tükröződnek. Erről szólva hadd utal­junk — szokatlan módon — a Központi Statisztikai Hi­vatal egy mostanában zá­rult, s nagyhatású vizsgála­tának egyik lábjegyzetére. „A fizikai dolgozók munka­­körülményei” címet viseli az a publikált vizsgálat, amely sokrétűen és átfogóan elemzi a munkakörülmények ipar­ági, ágazati feltételeit és rangsorát. A kutatás bemu­tatja a technikai-technológiai fejlődés hatását a munkakö­rülményekre, ám itt szüksé­gesnek tartja hozzátenni: „Egyenletes munkaütem, za­vartalan anyag-, rajz-, szer­számellátás, a gépek célszerű sorrendje, rend és tisztaság a munkahelyen, elegendő fény és levegő stb. a tágab­­ban értelmezett munkakö­rülmények szerves — és­ szervezést igénylő — részei.” Nos, mindez együtt tölti meg­, tartalommal a munkakultúra­ fogalmát. S hogy ez a sok apróbb-­ nagyobb feltétel mekkora je­lentőségű, azt hadd jegyez­zük ugyancsak e vizsgálat egyik részmegállapításával. A kutatók egyebek között azt is elemezték, milyenek az úgynevezett hiány foglalkozá­sokban — ott tehát, ahová az átlagosnál is nehezebben ta­lálnak munkavállalót. Ki­tűnt a vizsgálatból,­ hogy e nehezen benépesíthető szak­mák némelyikében nem csak, sőt nem is elsősorban a bérek vonzásában van a hit, ha, hanem a munkakörülmé­nyek hátrányai, azt is mond­hatjuk: az elmaradottabb munkakultúra a vonzáshiány­ fő tényezője. A nemzetközi termelé-­­kenységi mezőnyben elfoglalt­ helyünk éppenséggel nem te-­­kinthető kedvezőnek. Ahhoz,, hogy gyorsítva lépjünk itt­ előre, természetesen egész, sor körülmény — köztük sok­ beruházást feltételező ténye- •­z.e — összhatását kell latba­­vetnünk. Ezek sorában azon­ban különleges hely, illeti meg a munkakultúra kisebb és hozzátehetjük: olcsóbb,, kevesebb pénzt, de több fi-­­gyelmet kívánó- részelemet. A kifestett műhely, a tiszta üzem, az egyenletes hőmér­séklet — mindez és megany­­nyi más sorolható ide. S végül talán még azt sem felesleges megjegyezni: az, idei fejlesztési lehetőségek, pénzügyi körülmények sajá­tos nyomatékot adnak e rész- H elemek jelentőségének! T. A. Munkakultúránk VISSZA A GÉPHEZ — A sor nem arra való, hogy elbújjunk benne. Erre a megjegyzésre nem lehetett nem oda figyelni. Kisportolt, nyílt tekintetű, bajuszos fiú mondta. Hang­ja tisztán csengett. Keres­tem, és végül meg is talál­­ta a kapcsolatot Kardos Er­nővel, a Dunai Vasmű víz- és levegőszolgáltató üzemé­nek egyik főgépészével. — Talán már az általános iskolában kezdődött Sláger­­iskolában kezdtem, és nem bírtam a versenyt a káder­gyerekekkel. Röviddel a kez­dés után már egy írtásik is­kolában találtam magam. A zenetanulást itt sem hagy­tam abba, bár igazán csak a gépek érdekelték. Apám ke­ményen tartott, néhányszor jól el is vert, de ha enged­te, mindig mentem vele a csónakházba, a motorcsóna­kok közé. Aztán úgy ötödik osztályos koromtól már nem vert később pedig jó barátok lettünk. — A középiskolát Fehér­váron végeztem, így kollé­giumban laktam. Még a tech­nikumba jártam, amikor apám meghalt. Nemsokára rá anyám is követte. Volt egy gimnazista húgom. A továbbtanulás nem jöhetett számításba. Ide jöttem a Du­nai Vasműbe dolgozni. Idén lesz tíz éve. — A jelenlegi már az ötödik munkahelyem, persze még mindig gyáregységen belül mindig ismerősök kö­zött. Egyszer a rám bízott munka nem merítette ki az érdeklődésemet, máskor a feladat túlságosan kicsi volt az ismereteimhez képest, nemegyszer pedig azt ke­restem — nem szégyellem —, hogy hol tudok többet keres­ni Korán nősültem, kislá­nyunk is hamar jött, nem volt mindegy, hogy mennyit viszek haza. Otthont építet­tem, valahová tartozni kel­lett munka után is. — A kokszvegyészeti mű­szerész csoportnál kezdtem három műszakban, mint ügyeletes műszerész. Aztán a kohóhoz kerültem. Itt let­tem KISZ-titkár. — Megüresedett egy mun­kahely a műszerüzemben. Nem akadt­­vállalkozó, aki szívesen csinálta volna. Ha másképp nem megy, én el­vállalom, mondtam. Angaai szempont itt már nem ját­szott szerepet. Nem is kap­tam több fizetést. De mű­szergazdálkodó lettem. Érde­kes, kupec egy állás volt, változatos, meg tetszett is. Egy ideig. Az ilyen munka sajátossága, hogy egy sor kerékkötő miatt a munkának mindig csak egy részét lehet elvégezni, egy része örökké feladat maradt. Engem pe­dig mindig ez az el nem vég­zett része zaklatott. A meg­oldásra még kilátás sem volt. Kezdtem romlani. Már ki­kapcsolni sem tudtam munka után, hiába mentem le a víz­re a családdal. Már-már a szabad időmet sem tudtam felépíteni. Ez a munka olyan embernek való, aki el tudja nézni a tökéletlen megoldá­sokat. Olyan munkát keres­tem, aminek az eredménye mindjárt ott nyílik a kéz nyomában. És így visszatér­tem a gépekhez. A hármas vízműnél vagyok főgépész. Kellemes és érdekes munka­hely. Végre bedolgozhattam magam a gépészeti dolgokba. — A kétéves vezetőképzőn tanulok. Pártmunkámat per­sze emiatt nem adtam fel. Gyáregységi szinten egy út­törővezetői feladat nagyon szép. Aztán még a KISZ-ben is szeretnék néhány évig dolgozni. Ha sok a társadal­mi munka, akkor nem lehet műszakba járni és ez anyagi veszteség. Ez azonban ma már nem fő szempont. J. B.

Next