Fejér Megyei Hírlap, 1979. április (35. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-07 / 81. szám
Szombat, 1979. április 7. FIATALOKRÓL FIATALOKNAK jütt ?. móri járási nemzetiségi bemutató, de a felkészítés tovább folyik, mert hátra vi még a megyei seregszemle. Képünkön a móri Radnóti Miklós Általános Iskola legni..labb csoportja, a másodikos lányok és fiúk táncegyüttese, akik sváb népviseletben jók a hagyományos táncok egyikét A duó nyert A Meng Róbert—Jámbor Béla duó lett az első a székesfehérvárielinszky László Ifjúsági és Úttörőházban az állandó működési engedéllyel nem rendelkező diszkósok számára rendezett versenyen. Második helyezést ért el a dunaújvárosi Baracskay Sándor, a harmadik helyen az egyetlen női induló, Gimes Erzsébet végzett, a negyedik pedig Vincze Tamás lett. Für György, az OSZK Fejér megyei kirendeltségének vezetője, a Zsűri elnöke adta át a pénzjutalmakat (550, 350, 250, illetve 150 forintot), és sok jó hangulatú diszkóműsort kívánt a zsűritagok — Gáncs Kálmán hivatásos zenész és Péterfi István, az ifiház magnós klubjának vezetője — nevében is az amatőr diszkósoknak. Halleluja Az idei eurovíziós dalfesztivált tizenkilenc ország könnyűzenészeinek részvételével rendezték meg Jeruzsálemben. A fesztivál kiírása szerint a győztes dal hazája rendezi a következő versenyt, s mivel a múlt éven izraeli dal nyert, az idei találkozó házigazdája Izrael lett. Az eddigi fesztiválokon sok, később világhíressé vált előadó tűnt fel, mint például Sandy Show, Cliff Richard, az ABBA együttes vagy a Baccharas-duó. Lehet, hogy követi őket a Milk and Honey együttes, az idei győztes is: az izraeli versenydalt adta elő héberül, Halleluja címmel. m. s. Újra aranykoszorú A sárbogárdi (sárszentmiklósi) Komarov ifjúsági klub közössége tavalyi munkája alapján ismét kiérdemelte az „Aranykoszorús Ifjúsági Klub” megtisztelő címet. A sárszentmiklósi fiatalok immár negyedszer kapták ezt az elismerést, ami kiváló teljesítmény országos viszonylatban is. Varga László 1971 óta a klub vezetője. Szorosan együttműködnek a területi KISZ-alapszervezettel. Így nem véletlen, hogy a KISZ- esek is szép sikert mondhatnak magukénak: a múlt esztendőben végzett kiváló mozgalmi tevékenységükért elnyerték a „Kiváló KISZ-szervezet” zászlót. A sárszentmiklósi klubkönyvtárban működött sokáig a Komarov klub. Az épület tetőszerkezetének beázása miatt azonban egy jó ideig ki kellett költözniük a művelődési intézményből. A közösség összetartását dicséri, hogy a nehéz körülmények ellenére is ugyanolyan színvonalas közművelődési programokat tartottak, mint régebben.. A területi pártszervezet vezetősége a segítségükre sietett és a szomszédos pártházban megkapták a klubtermet. Jelenleg is ott tartják színvonalas összejöveteleiket, a KISZ-alapszervezettel közösen. Igaz, már nem sokáig. A Sárbogárd nagyközségi közös tanács költségvetési üzeme végzi a klubkönyvtár felújítását, korszerűsítését. Meggyőződhettünk róla, hogy az üzem munkásai szívügyüknek tekintik az épület mielőbbi műszaki átadását. Jelenleg az asztalosok és a villanyszerelők dolgoznak a termekben. A könyvtár mennyezeti világítását korszerűsítették. Ezután sokkal több lámpa világítja majd meg a termet, megkönnyítve a népszerű gyermekklub foglalkozásait, amelyeket Varga Lászlóné, a klubkönyvtár igazgatója vezet. A 35—40 fiatal már nagyon várja, hogy beköltözhessen a szépen felújított épületbe. Társadalmi munkát is vállalnak, hogy mielőbb újra a régi helyen legyenek. A klubkönyvtár műszaki átadásának határideje április vége. Minden valószínűség szerint tavaszai már ott tölthetik tartalmas és színvonalas programjaikat a fiatalok. Kitartó, odaadó közművelődési munkájuknak beérett a gyümölcse: április 11-én Varga László klubvezető Budapesten átveheti az aranykoszorús klub cím odaítéléséről szóló oklevelet és a vele járó jutalmat. Csató József Ulster tatai üzletei írta: JERZY ED1GEY 43. — Ki kell hallgatni, be kell szerezni a banktól az igazolást, hogy nincsen fedezete a csekkjének és átszállítani az ügyészségre — mondta a főkapitány. A rendőrfőnök néhány perc múlva telefonált a bankba. A legnagyobb meglepetésére megtudta, hogy miszer Mac Arecknek félmillió frankja van a bankban, de ha úgy rendelkezik, akkor utasítására több milliót is kifizetnek. Tudnak arról is, hogy Ferrarit és villát akar vásárolni. A rendőrfőnökök egymásra hárították a felelősséget. — Te voltál az, aki megparancsoltad, hogy vegyék kezelésbe. Véres az arca, bedagadt a szeme, most aztán mit tegyünk vele? Aztán a két kereskedőt vádolták, akiket azonnal be is hivattak, hogy bocsánatot kérjenek a letartóztatottól. — Bocsánatot kell nekünk is kérni, hogy ne jelentsen fel minket. Beszélni kell vele — mondta a kapitány. Kopogtak az ajtón. Megjelent a két kereskedő. _Tiszteletünk, rendőrfőnök úr — mondta az egyik. — Azért jöttünk, mert úgy gondoltuk, hogy mi ajánlunk fel két-két ezer frankot a rendőröknek, amiért elkapták a madárkát. — Sz... a pénzetekre. Szépen behúztatok bennünket a csőbe. — Mi történt? — Az, hogy egy ártatlan embert vádoltatok, egy amerikai milliomos gyárost, aki mellényzsebéből megvehetné a ti kócerájatokat Ha feljelent bennünket, minket leváltanak, de előbb tönkretesztek benneteket — üvöltötte. — Semmit sem értünk. Kérem, nyugodjon meg... — Elég. Azt hittétek, hogyha autót cserél egy ilyen milliomos, akkor számolgatja a filléreket? Idehivatom, beszélünk vele és bocsánatot kérünk, mert ha ... Káromkodott, és intett a rendőrfőnöknek, hogy vezessék elő MacArecket. Néhány perc múlva rettenetes állapotban megjelent a letartóztatott. — Tragikus tévedés történt — kezdte a rendőrfőnök. — A téves párizsi távirat, a téves bejelentés... Nagyon sajnáljuk... — Még egy elvetemült gyilkossal sem lehet így bánni, ahogyan velem bántak — szakította félbe MacAreck—, elégtételt követelek. A verésért is, a jogtalan letartóztatásért is, a hamis feljelentésért is... Nézzenek rám, ezt tették velem — mutatott önmagára MacAreck. — Nagyon kellemetlen... • — Mit akar még velem? Tovább gyötörni a pincéjében? — Ugyan kérem. Ön szabad. — Akkor a viszontlátásra. A jogtanácsosom Jean Charbonneau ügyvéd, akit még ma megbízok, hogy képviseljen és tárgyaljon az elégtételről. Egy pillanatig sem óhajtok önökkel tovább beszélni. Önöknek ezért meg kell fizetni! Viszontlátásra udvariasan meghajtotta magát és elment. Két nappal később Charbonneau jogtanácsos telefonon értesítette a négy urat, hogy délután öt órára várja őket az irodájában ,.ama kellemetlen incidens ügyében”. Pontosan megjelentek. Az ügyvéd elmondotta, hogy MacAreck felhatalmazta őt az eljárás lebonyolítására. Szégyenkezve tárta a rendőrök elé az orvosok igazolását a súlyos testi sértésről, mert mint francia, ő is roppant sajnálta, hogy a látlelet igazolta megbízójának állítását amit nem akart elhinni. Megbízója jelentést tett a követnek, aki hamarosan jegyzéket nyújt át a kormánynak ebben az ügyben. Közölte azt is, hogy sikerült rábeszélnie MacAreck urat, hogy ezzel várjon, vonja vissza és próbáljon megbocsájtani a felelőtlen embereknek. Végül is engedett. Ezután elmondotta, hogy MacAreck úr mindössze ötszázezer új frankot kér rekompenzálásként. Meghatalmazása van, hogyha ma megegyeznek, akkor telefonál a követnek, hogy a jegyzéket ne továbbítsa. — Természetesen, ehhez még az én honoráriumomat is hozzá kell számítani — mondta az ügyvéd. — Nem többet, mint ötvenezer frankot. — De hiszen ez rettenetes. Honnan vegyünk ennyi pénzt? Több mint százezer dollár — siránkoztak. — Kérem, akkor bírósági útra tereljük az ügyet. Hatalommal való visszaélés, jogtalan bebörtönzés, hamis feljelentés és így tovább, akárhogyan is forgatom a jogszabályokat, börtön és pénzbüntetés jár ezért, sőt ennek az összegnek a kétszeresét kérheti mister MacAreck, mivel, mint üzletember szombattól szerda reggelig rendkívül nagy üzleteket bonyolíthatott volna le, és így komoly kár érte, amit önöknek meg kell fizetni. — Inkább fizetünk, ügyvéd úr — mondták a kereskedők. — Még mindig... Különben az az amerikai megmondta nekem, hogy megfizetek a feljelentésért, csak akkor nem gondoltam, hogy ilyen hamar, és ilyen sokat — siránkozott. Az ügyvéd megjegyezte: — Természetesen, a rendőrség visszaadja ügyfelem csekkkönyvét és a kocsi papírjait. — Holnap reggel elküldöm — mondta a rendőrfőnök. — És a pénzt befizetik MacAreck úr számlájára a Crédit Lyonnais bankba — folytatta az ügyvéd. — Mivel tudtam, hogy önöknek nehézségeik lehetnek a készpénzzel, megegyeztem a bankkal, hogy meghatározott időre váltót fogad el önöktől és kliensemnek készpénzben fizetik le az összeget. — De a Mercedest elvihetem — jegyezte meg a kereskedő. (Folytatjuk) HÍRLAP Jazz Dunaújvárosban Ritka hollónak számít Dunaújvárosban egy-egy jazzkoncert, de a jég mintha kezdene megtörni, a rágógumi-zene kultusza mintha nem volna már olyan szilárd és támadhatatlan, mint nem is olyan régen volt. Az Arany Csillag szálloda bárjában futó diszkósorozatot a közeljövőben egy Csik Gusztáv koncert fogja megszakítani, s a Bartók MűvelődésiKözpont jazz-klubja a minap már második „jamsession”-jét rendezte az intézmény emeleti stúdiótermében, ezúttal Kőszegi Imre együttesét látva vendégül. Kőszegiek — akik a közelmúltban tértek haza nyugati turnéjukról — talán éppen e körút hatásaként letettek ajazz-rock propagálásáról, s visszatértek az autentikus jazzhoz; másik, egyáltalában nem értékítélet jellegű újdonság, hogy Kőszegi együttesében ma egyetlen fúvós sincsen, s felállásuk az együttest vezető Kőszegi ütőin kívül a következő: Gárdonyi László (zongora), Tiborcz András (bőgő) és Turnovszky Ferenc (gitár). Műsoruk második részében a rendezők számára is meglepetésként, csatlakozott hozzájuk Deseő Csaba (hegedű). Hosszas és részletes elemzés helyett csak azt szükséges megemlíteni, hogy az említett valódi jazz-hez való visszatérést nemcsak az ütők szédületes poliritmiájában nyilvánult meg (Kőszegi egy alkalommal egy pontozott boogie-woogie ritmus felett ötnegyedes ütemet adott a pergődob és a réztányérok révén), nemcsak a hangszerek egyenrangúságában (a zongora, ha kellett, ritmushangszer volt, de stompjaiban szédületes dallamvariációkat is hozott; a bőgő egy ízben szinte barokk kontrapunktot rögtönzött a hegedű melódiaíve alá), s nemcsak abban, hogy jó zenei anyagot dolgoztak fel játékukban, hanem abban is, hogy bebizonyították a sokaktól még ma is tagadott, de nagyon igaz tételt: a jazz elsősorban játékmód. Hogy ez mennyire igaz, azt ez a százperces koncert többszörösen bizonyította: a Les toits de Paris hangulatát idéző franciás dallam, az amerikai ízű 117 Special, Ron Carternak egy szaxofon-blues-a Deseő Csaba hegedűjén, egy, a gitáron megszólaló ősi, modális hangsor, a dór, s a Babylon kertjei című szerzemény tiszta pentaton alapdallama szinte didaktikus módon bizonyították a jazz-játékstílus legfőbb értékét. Kitűnő zenészeket, jó zenét hallottunk, emlékezetes est volt — kíváncsian várjuk a folytatást. — kd — 5 Pályázati felhívás A Magyar Szocialista Munkáspárt Fejér megyei Bizottságának Oktatási Igazgatósága az 1979 80-as oktatási évre felvételi pályázatot hirdet a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetem következő tagozataira és tanfolyamaira : Hároméves általános tagozat Középfokú politikai képzést nyújt a marxizmus—leninizmus mindhárom ágából. Elsősorban a párt-, tömegszervezeti, állami és gazdasági területen dolgozó helyi vezetők, propagandisták képzését szolgálja. Negyedévenként beszámoló, félévenként kollokvium, év végén szigorlat van. A harmadik év végén a hallgatók középfokú politikai végzettséget igazoló bizonyítványt kapnak. A jelentkezés feltétele: a marxizmus-leninizmus esti középfokú iskoláinak megfelelő politikai-ideológiai képzettség, állami középiskolai végzettség, sikeres felvételi az esti középiskola anyagából. Hároméves általános tagozat 1979 80-as tanévben Székesfehérváron, Dunaújvárosban, Bicskén, Móron és Sárbogárdon indul. II. Szakosító tagozat Felsőfokú politikai, és elméleti képzést nyújt, elsősorban a pártszervezetek, tömegszervezetek, az állami tanácsi, gazdasági és kulturális területek vezető beosztású dolgozóinak és propagandistáinak. A tanulmányi idő 3 év. A hallgatók tanulmányaik befejezése után felsőfokú politikai iskolai végzettséget igazoló bizonyítványt kapnak. A jelentkezés feltétele: középfokú politikai végzettség, állami közép-, illetve ennél magasabb iskolai végzettség. A jelentkezők felvételiznek az esti egyetem általános tagozatának választott szakra vonatkozó tananyagából. Az alábbi szakosító tagozatokra lehet jelentkezni: — Filozófia (Székesfehérvár) — Politikai gazdaságtan (Székesfehérvár, Dunaújváros) — Magyar munkásmozgalom története (Székesfehérvár) — Nemzetközi munkásmozgalom története (Székesfehérvár). Az 1978/79-es tanévben vagy az azt megelőző években alapszakosítót végzettek számára az alábbi 1 éves kiegészítő szakosítók indulnak: — Filozófia (Székesfehérvár, Dunaújváros) — Politikai gazdaságtan (Székesfehérvár, Dunaújváros) — Magyar munkásmozgalom története (Székesfehérvár) — Nemzetközi munkásmozgalom története (Székesfehérvár, Dunaújváros). III. Speciális továbbképző tanfolyamok Feladatuk a közép és felsőfokú politikai végzettséggel rendelkező vezetők és propagandisták továbbképzése. A tanulmányi idő többségében az ev. félévenkénti vizsgával, illetve az egyes tanfolyamformákon befejezésként szakdolgozat írásával. Megfelelő számú és felkészültségű jelentkező esetén az alábbi speciális tanfolyamok indulnak : — Gazdaságpolitika (2 éves) Székesfehérvár, Dunaújváros — Pártirányítás és pártélet (2 éves) Székesfehérvár — Szocialista kultúra és közművelődés (2 éves) Székesfehérvár — Marxista etika (2 éves) Dunaújváros — Marxista esztétika (2 éves) Dunaújváros — Marxista szociológia (2 éves) Székesfehérvár — A politikai oktatás pedagógiája (2 éves) Székesfehérvár, Dunaújváros — Középszintű vezetők (1 éves) Székesfehérvár, Dunaújváros — Agitációs munkát irányítók (1 éves) Székesfehérvár, Dunaújváros — Ifjúságpolitikai (1 éves) Dunaújváros — Valláskritika (2 éves) Dunaújváros — Magyar munkásmozgalom története (2 éves) Székesfehérvár. IV. Általános tudnivalók Az esti egyetem hallgatója az lehet, akit a pártszervezetének vezetősége, munkahelyének gazdasági vezetője javasol és a felvételin megfelel. Pártonkívüliek is kérhetik a felvételüket. A tanulmányi idő valamennyi tagozaton szeptember 1-től június 30-ig tart. Az általános és a szakosító tagozaton hetenként, a többi tanfolyamon hetenként, illetve kéthetenként egyszer, meghatározott napon és időpontban kötelező foglalkozás van. A Hallgatók a Tanulmányi idő alatt más szervezett oktatásban csak az oktatási igazgatóság engedélyével vehetnek részt. A tandíj tanévenként az általános tagozaton 170 Ft, a szakosítón és a speciális tanfolyamon 250 Ft. A felvételi beszélgetések 1979. április 16—28-a között lesznek. A jelentkezéshez szükséges, kérdőív a munkahely szerint illetékes pártszervezetnél és a városi, járási pártbizottságon szerezhető be. A kérdőívhez 2 db 4X4 cm-es fényképet, 2 db bélyeggel ellátott, a jelentkező lakcímére kitöltött válaszborítékot kell mellékelni. Mindezeket a járási, városi jogú pártbizottságokhoz kell beküldeni 1979. április 14-ig. A felvételi eredményéről 1979 május végéig kapnak értesítést a jelentkezők. MSZMP Fejér megyei Bizottság Oktatási Igazgatósága .