Fejér Megyei Hírlap, 1979. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-26 / 199. szám
VI. Fiataloknak fiatalokról !s Zűrdiszkó A Magyar Televízió mindennapi show-nkat nem adja meg nekünk (hála istennek), de minden áldott szombaton sugározza az „Egymillió fontos hangjegy” című könnyűzenei műsort, sőt, olykor főműsoridőben egy-egy futtatott előadót, együttest szerepeltet. Nos, ezek a programok ritkán malaszttal teljesek, ugyanis általában oly alkotóktól fogantatnak, akik rengeteg „leadott” műsor után sem művelik sikerrel a tévéshow műfaját. Legutóbb augusztus 18-án Varannai István lépett fel az „Egymillió fontos hangjegy”ben, este pedig Szűcs Judit új lemezének anyagából mutatott „fel nyolc dalt”, „Űrdiszkó” címmel. Közös vonások kötik össze a két műsort: dalaik egyaránt a diszkó stílust követik, valamint hogy ötlettelen, üres (üres) perceiket a zűr tölti ki. Bodnár István rendező Varannai István esetlenségét, „mozgásképtelenségét” a stúdióban megtáncoltatott fiatalokkal próbálta takarni, ál-jókedvet, műhangulatot gerjesztve. (A dalokra önként s örömmel ropó (nem fizetett) lányokat és fiúkat keresve sem találtak volna.) S hogy izgalomban ne érezzenek a férfinézők hiányt, néhány fotómodell is részt vett a felvételen. A Varannai-antishow a „Szombat esti láz” magyar változatával fejeződött be: az énekes arcát a stúdiódiszkó sejtelmesen villódzó fényeiben alulról mutatták, emiatt aztán az egyébként kellemes ábrázat, mintha egy horrorfilmből került volna, ijesztően hatott. (Ráadásul a dalt Varannai természetes hangjára falzetto ráénekeltetve vették fel, a fejhangot hangsúlyozva.) Szűcs Juditnak nincs szerencséje. Mint diszkóénekesnő, másfél éve bíztató lemezzel mutatkozott be, de a mostani, második válogatott anyaga nem sok jót ígér. Ahogy a tévéműsorból kiderült, a dalok zeneileg szürkék, a szövegek gyengék, zavarosak, némelyik egyenesen ostoba. A kitűnően táncoló, éneklő, csinos Szűcs Juditnak nem tudott segíteni a rendező Csenterics Ágnes sem: önironikusan, kis öngúnnyal, s nem illusztrálva, komolyan véve lehetett volna ezt a zűrt némiképp „eladni.” Hiába táncolt balett-táncosokkal egy szinten (igaz, jellegtelen koreográfiát), hiába öltözött, vetkezett a fiatal énekesnő, nem jöttem lázba. Pedig szombat este volt, a show-k és a láz ideje. (Mester) Rodriguez Raul: Che örökké A fiú színész akar lenni Ha egy amtőr színjátszócsoportot társulatnak lehet nevezni, akkor hívhatjuk legtehetségesebb tagjait vezető színészeknek. Közülük egyet is elveszíteni nem öröm a társaknak — a kiválás a távozónak előrelépést is jelenthet. Az öreghegyi Művelődési Házban működő amatőr színház volt tagja, Bóna István 1979. augusztus 21-én évadot kezdett: felvették a Nemzeti Színház stúdiójába. Nemcsak a színművészeti főiskolára többszörös a túljelentkezés, hanem tolonganak az önjelöltek a színházaknál lévő stúdió válogatóin is. A fehérvári Ságvári Endre Szakközépiskolában idén végzett Bóna István előbb a színművészetin próbálkozott. Eljutott a harmadik, utolsó fordulóig, ahol hatvan közül csak húsz esett ki , ő köztük volt. A finisig elérni azonban már jó ajánlás: István százötven jelentkező közül bekerült a tizenkilnc fővel induló stúdióosztályba. A stúdiósok két éven keresztül a színházi szolgálatokon próbákon, előadásokon kívül oktatásokon tanulják majd a színészet tanítható elemeit. A stúdium végeztével előadói működési engedélyt kapnak. István tájékozatlan a magyar színházi életben, alig látott kőszínházi előadást. Az „állapotokról” egy fiatal rendezőtől, Hulesch Endrétől tud, akivel Zalaszentgróton az amatőr színjátszók továbbképzésén beszélgetett. Istvánt nem érdekli (még nem), hogy a Nemzeti Színház válságban van. Úgy tartja, hogy a statisztaság közbenső állapot, amelyben tanulni, fejlődni, „világokat látni” kell. Egymondatos szerepekkel nem lehet a világot megváltani, nem is kívánja: színész akar lenni. Színész, aki szerepében olyan, mintha a figurák élő változata lenne. Színész, aki nem „varázsló”, hanem inkább „komédiás”. István vállalja az idegenséget a kemény munkát a létbizonytalanságot, a statiszták bérét, az albérletet. Kockáztatás én szurkolok neki. Láttam utolsó színjátszó szerepében, Per Olov Enquist „A tribádok éjszakája” című darabjában Strindberget alakította — kitűnően. . írD bivnoní 1r is Vita a fiatalokról Tudathasadás A 11 milliós London utcáin színesen kavarog a forgalom. A színesen szó szerint értendő. Ugyanis a lakosság nagyobbik fele színes bőrű vagy vendégmunkás. A nekünk szokatlan baloldali közlekedésben pedig a színt nemcsak a piros, emeletes buszok és a mintegy 44 ezer régi, fekete színű Austin taxik jelentik, hanem a sokszínű autók és japán motorok. A közlekedés hihetetlenül lassú (ehhez képest Budapest utcáin versenyautók közlekednek). Az autóbuszokon és a metrókon (13 vonal van) a jegyek árát a távolság határozza meg, és mivel a metró gyorsabb, így az ára is nagyobb, mint a buszé. A város egyik végétől a centrumig 60—70 penny (50 forint), de éppen ottlétemkor emelték 10 százalékkal az árakat. Egész nyáron kapható a dobozos sör, de a dobozokat úgy dobálják el az utcákon, mint nálunk a csikkeket. A szemetet nagy, fekete nylon zacskókban teszik ki a házak elé és néha félemelet magasságban díszítik az amúgy sem tiszta utcákat. Az angolok szeretik a füvet és igen sok parkjuk van — szépen nyírottak — szabad mindenhol a fűre menni, feküdni. Itt is eldobálják a dobokokat, nylon zacskókat. Az utcai szeméttől eltekintve a londoniak kényesek lakásuk tisztaságára, de legbüszkébbek kertjeikre, a tömérdek kis egykét emeletes ház előtt. Azt mondják, hogy minél jobb módú a londoni, annál távolabb lakik a centrumtól. Az alig 40—50 nagy panelház lakbére jóval alacsonyabb, de igazi londoni nem költözik oda. Hogy miért? Ez is az angolok sok furcsasága közé tartozik. London nagy kiterjedését éppen annak köszönheti, hogy az angolok a régi „splendid isolation” (fényes elszigetelődés) politikai elve szerint, alacsony házakban laknak és a jelszó is a régi: az én házam, az én váram. Apropó várak! Nagyon sok van Angliában és a tulajdonos udvarias, mert főkomornyikja révén minden érdeklődőnek megmutatja kastélyát és szépen elveszi az ezért járó 1—2 fontot. Mint mondják, drága a fenntartása, és a kíváncsi, fizessen érte. Egyedül a windsori várat vagy a Buckingham palotát nem mutatják belülről — ha otthon van a királynő — egyébként ott is megkérik érte a pénzt. Igaz, a múzeumok (British, National, Tate) ingyenesek. A Szent Pál katedrális, a Westminster apátság (koronázó templom), a Tower nagyon szépen karbantartva várja a látogatókat. A hagyományokhoz ragaszkodó angolok reggelenként van, keménykalapban, esernyővel mennek a munkahelyükre. Ugyanúgy a testőrség tagjain is fekete nadrág, piros mente aranyzsinórozással, a fejükön 40 centiméter magas szőrkucsma. Ottlétemkor ünnepelték Erzsébet királynő születésnapját. A királynő is testőröltözetben — igaz kucsma nélkül — lóháton fogadta a másfél órás díszelgést, mögötte pedig a magasrangú tisztek páncélozott ingben, fémcsákós, tollbokrétás sora a nagy melegben hidegvérűen kitartott, miként a 100 ezer főnyi nézőközönség is. Nagy a tekintélye és ereje a szakszervezetnek. A rádió reggeli műsorában rendszeresen bemondja, hogy aznap hol, melyik vállalatnál, milyen sztrájk van. A legérdekesebb az úgynevezett ülősztrájk a tisztségviselőknél, akik pontosan megjelennek a munkahelyükön és az ügyfélnek annyit mondanak: megvontam jóindulatomat a cégtől, mire az ügyfél „sorry” (bocsánat) kijelentéssel, angol hidegvérrel, dolga végezetlenül eltávozik. A keresetekből betegsegélyező (önkéntes), szakszervezet tagdíja és a kereseti adó címen progresszíven 30—85 százalékot levonnak. Ezt a magas kereseti adót nyergelte meg Thatcher asszony, aki ígéretéhez híven első intézkedésével 25 százalékkal mérsékelte a magas adókat, ugyanakkor viszont felemelte a forgalmi adót és egyik napról a másikra egy sor élelmiszer, közlekedés, sajtótermék árát, kategóriák szerint más-más adókulcscsal. Ha már az üzleteknél tartok, el kell mondanom, hogy rengeteg a ragyogó, tiszta, bő árus választékú és széles árskálájú üzlet, udvarias, türelmes kiszolgálással. A csemegeüzletekben minden előre csomagolva, és a modern pénztárgépek még a visszaadandó összeget is kimutatják, így alig van sorbanállás. Meglepő, hogy legalább annyi a férfi divatüzlet, mint a női és például az Oxfort Streeten (mint Pesten a Rákóczi út) viszonylag olcsón lehet vásárolni. Alku nincs, precízen visszaadnak még félpennyt is, és ritkaság a vevő becsapása, viszont sok a cserélhetési lehetőség, ami a nagy konkurrencia eredménye. Igen magas a szórakozóhelyek, sportesemények belépődíja, drága az étkezés, önkiszolgáló éttermekben egy tál húsétel 70—80 penny. Az angol otthonokban általában nem hűtőgép, hanem hűtőszekrény van és abban tartják a kb. egy hétre előre megvásárolt mélyhűtött vagy konzervárut. Hentesnél csak a szegényebbek vásárolnak. Ők azok, akiknek keresete a heti 70 fontot nem éri el. Furcsaság — a többi között —, hogy a betegsegélyezés ingyenes orvosi kezelésre jogosít, de a fogkezelés ebben nincs benne, és a díjak igen magasak. A gyerek viszont kifizetődő, mert — bár nincsen gyes — magas a családi pótlék. A nyugdíjasokkal is sokat törődnek, és minden nyugdíjba menő (férfi 65, nő 60 éves korban) nyomtatott könyvecskét kap a kerületi elöljáróságtól, amiben közlik vele jogait és azoknak a tisztviselőknek a nevét és címét, akikhez jogos panaszaival, igényeivel fordulhat. Nem volna teljes a beszámolóm, ha a divatról hallgatnék. A nők nyári öltözéke: könnyű kombinészerű, sima anyag, a szoknyát vagy nadrágot oldalt megcsomózzák, majd combközépig felsliccelik. Ezzel szemben például a híres ascotti lóversenyen a nők 100 évvel ezelőtti florentinkalappal, a férfiak pedig szürke frakkban és cilinderrel jelenhetnek ma meg. Egyre kevesebb a farmernadrág és nem drága. Méregdrágák viszont a kollégiumi árak, és például Oxford, Cambridge, Eton kollégiumaiba már a születéskor előjegyzik gyerekeiket a gazdagok, ahol a fiúkat nem tudósoknak, hanem gentlemanoknak nevelik. Tantárgyaikat maguk választják és az órákon nem kötelező a részvétel, de az ebédeken szmokingban kötelező a megjelenés. Az ebédlőben hosszú,fényezett, barna asztal, terítő nélkül, és fegyelmezetten kell végigenni a menüt. Nálunk egy kollégiumi hallgató a második napon otthagyná ezt az előkelő, komfort nélküli szobákkal teli, régimódi épületet, ahol szigorú fegyelem uralkodik. A fiatalok, mint mindenütt a világon, szertelenek. A tea mellett legnépszerűbb ital a sör és a whisky, és bizony gyakran lehet látni duhajkodó fiatalokat. Épp úgy megtalálhatók a Piccadilly Circus Eros szobra alatt a hiányosan öltözött hippyk, mint az innen pár száz méterre levő hírhedt Sohóban. London a végtelen szélsőségek városa. Erősen keveredik benne a konzervatív szokás a modern élettel, a vallásosság a meztelenkedéssel, a szegénység a nagy gazdagsággal, a kert csöndjének szeretete a lármás sporteseményekkel, az utcai szemét a csillogó tiszta áruházakkal, az angol hidegvér a zajos tüntetésekkel. Ez a sok furcsaság együtt: London. Fodor László A turista szemével London, a szélsőségek városa XI