Fejér Megyei Hírlap, 1980. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-02 / 205. szám

FEJÉR MEGYEI HÍRLAP • 1980. SZEPTEMBER 2. A hattonnás búza-hektárátlag tanulságai Néhány tényező Mányon Amikor leírták Mányon az Összetartás Tsz-ben az 1980. évi búza-hektárátlagot, egy pillanatra mindenki letette a ceruzát. Amikor azt is megtudták, hogy bekerültek a 6 tonna fölöttiek kategóriájába és „megverték" a legjobb bicskei járási gazdaságokat, sőt a náluk lényegesen jobb adottságú szövetkezetek közül is néhányat, csodálkozva fordultak a földjeik felé. Régi mányi, csabdi földművesek legelőször rossz viccnek gondolták. Elhiszik, hogy a szövetkezet sokra képes, megmutatta ezt már az elmúlt húsz-harminc esztendőben, de ezen a vidéken, tizennyolc aranykoronás talajokon, ha még annyira jól „bűvölik" is a gazdálkodást, enynyi búzát csak csodával lehet csinálni. — Ez pedig nem vicc — mondja Kiss Ferenc elnök, amikor két és fél héttel az aratás után a búzáról beszélgetünk. — És nem is csoda. De ezt sokkal jobban tudja Fucksz György főmezőgazdász. Nem csoda Volt itt már egyszer nagyon jó búza 1978-ban, két évvel ezelőtt, amikor a hektárátlag „megnyomta” az 5300 kilót. Ez volt az első legnagyobb búza, amire ugyanazt mondták, mint most a legújabb rekordra. — Ezt még azért mi is kiugró véletlennek tartottuk és azt mondtuk, megelégszünk, ha öt év átlagában tartani tudunk egy 5000 kilós átlagot — folytatja Kiss Ferenc. — Ezt a rekordot akkor mi alaposan megvizsgáltuk, ahogy mondani szokás, a feje tetejétől a talpáig. Visszamenőleg értékeltük a talajmunkát, az időjárást, a technikát, a fajtákat, a levegő hőmérsékletét, a napfénytartamot, minden fontosabb tényezőt és azt mondtuk, nemm is olyan véletlen ez. Nem szeretném, ha nagyképűséggel vádolnának, de akkor is, most is bebizonyosodott, hogy nélkülözhetetlen szerepe van a termelésben a tudománynak, kiváltképpen, ha azt a magunk adottságai között fegyelmezetten alkalmazzuk. — Kapcsolódni szeretnék csak a gondolathoz — szól a főmezőgazdász — merthogy csodák nincsenek és azokért az eredményekért, amelyeket elérünk mi itt a mányi és a csabdi határban, nagyon keményen meg kell dolgozni. — Mi kell tehát egy ilyen nagy búzaterméshez, ha nem csoda? — Mindent nem szeretnék felsorolni, mert nagyon hosszú lenne — válaszol Fucksz György, — csupán néhány általam is fontosnak tartott feltételt említenék, amit évek óta nagy alapossággal gondozunk. Ezek közé tartozik a talajmunka, a talajerőpótlás, a technika, a fajta, a növényvédelem és a betakarítás folyamata. Ezek közül is hadd emeljem ki legelőbb a talajmunkát. Tavaly ősszel rendkívül szárazak voltak a talajaink, különösen a kukoricaföldjeink váltak betonná. Ezeket megszántani nem lehetett. Ezért befogtuk a nehéz tárcsát, a disztillert és háromszornégyszer is megdolgoztuk vele a földet. Ezzel elértük, hogy a talaj, ha nyers állapotban is, de vetésre alkalmas volt, sőt szinte kifogástalan minőségű lett, mert a géppel akadálytalanul letehettük a magot a kellőhélységbe. A recept Mintha receptet mondana a főmezőgazdász, sorolja, hogy mikor kezdték a vetést és mikor fejezték be. Milyen fajtákat vetettek, mit tartottak legjobbnak az ajánlott nemesítvények közül. Hogy miért vetettek a vetésterület ötven százalékán martonvásári négyest és ötöst, miért döntöttek úgy, hogy a Jubilejnaja a terület 20, a Rana is a 12 százalékát foglalja el. Ez mind évek tapasztalata és tanulsága alapján történt. És így történik ezután is. Mányon évek óta a vetés „tízparancsolata”, hogy csak foktos magot tesznek földbe és hektáronként 7—7,5 millió csírát, mert jó termést itt is akkor arathatnak, ha megv van tavasszal a hat-hét millió kalász. És még, hogy ki ne felejtsük a talajművelés folyamatából a legfontosabbat, a korán lekerülő elővetemények földjét a betakarítást követő órában azonnal zárják, amint azt most is megtették, mert semmi sem lehet fontosabb a sok közül, mint megőrizni azt a csekély nedvességet is, ami megvan. A folyamatból kiemelten kezeljük a talajerő-fenntartást, sőt annak lehetőség szerinti növelését is — magyarázza az elnök. — Több évvel ezelőtt mi is úgy gondoltuk, a műtrágyával le van tudva minden. Mi is azt vallottuk, amit a holland agrártudós, aki lassacskán száz esztendeje azt bizonygatta kísérleteivel, hogy a kellő időben adott műtrágya nitrogénjét a növény sokkal jobban hasznosítja, mint az istállótrágyáét, mivel az bomlás közben többféle veszteségnek van kitéve. Rájöttünk a németországi kísérletek alapján, hogy egy tudós tévedése mit jelenthet, ha későn ismerjük föl. A legnagyobb termés a műtrágyázással kiegészített istállótrágyázott parcellákon nyerhető. — Hogyan valósult meg ez Mányon? — Szövetkezetünk kétezerkétszáz hektáron gazdálkodik. Ebből minden évben négyszáz hektárt tisztességesen megtrágyázunk. Ez azt jelenti, hogy négy-öt évenként az egész terület kap szerves anyagot. Ma viszont, amikor értékeljük a termést, azt mondjuk, hogy ez még mindig, nem ideális. Ahhoz, hogy meg tudjuk tartani, vagy ne legyek nagyon merész, néhány kilóval rá tudjunk fejelni a legújabb rekordra, a szerves trágyát még növelni kell. Ennek most megvan minden feltétele. — Ezek szerint akkor megfordul a helyzet. Vége a műtrágyának, következik a természetes, amit egyszer már majdnem elfelejtettünk? Fucksz György főmezőgazdász siet a válasszal: — Az intenzív termeléshez, az intenzív fajtákhoz a műtrágyára változatlanul szükség van, sőt úgy látom, hogy annak növelését sem hanyagolhatjuk el. A hatezer kiló is azt mutatja, hogy az új tanításnak reális alapja van. És ha úgy számolunk, hogy egy ilyen nagy termésnél kiveszünk a talajból hetven százalékot és viszszapótlásként csak tizenöthúsz százalékot adunk, akkor a jövő nagy búzaterméséről le kell mondani. Mi eddig a szerves trágya mellett hektáronként 400 kiló hatóanyagot mértünk ki, ezt akarjuk növelni. Említettük már, ha csupán egy kilóval is, mert az idei búzánk pontosan 6001 kiló volt. Ez a mi esetünkben 9000—10 000 kiló búza. Egyre jobban belemerülünk a búzatermés aprólékosnak látszó részleteibe. A főmezőgazdász lemondott a különféle kommersz műtrágyák használatáról. A valamivel drágább kevert műtrágyát választották. Ennek pedig a következő az oka. Nem lehet más-más halmazállapotú műtrágyákat egymenetben hatékonyan kiszűrni. Ehhez nincs és nem is lehet megfelelő gépet szerkeszteni. Sokszor látunk csíkos táblákat tavasszal. Ez mind azért van, mert egyenetlenül került ki a hatóanyag. De nem is lehet egy menetben szemcsés, poros és malteros műtrágyát szórni. A kevert műtrágya halmazállapota egyenletes, nincs pazarlás, nincs kockázat. És amit lehet, azt kerülje el az ember. Van tanulság bőven A mányiak nemcsak a fejükben, már papírra is vetik őket. Igazítaniuk kell még a vetésen is, most új géppel egészítették ki az állományt. — Kiugrott a gyenge oldalunk a betakarításban is — állapítja meg az elnök. — Nem arról van szó, hogy nem ,jól dolgoztak a kombájnosaink. Minden elismerés nekik, mert ami tőlük tellett, mindent megtettek a jó betakarításért. Ami elveszett az idén, annak az az oka, hogy késtünk egy évet a kombájnpark felújításával. Jövőre már, mint a KSZE- növénytermelési rendszer tagja, két új Claas-dominátorral erősíthetünk. — Ezek után talán jogos a kérdés: mennyit bátor tervezni jövőre búzából a mányi tsz-vezetés? A kérdésen elgondolkodnak és azt mondják, hogy azt, amit az ember megtehet a hat-hét tonnáért, az egy kilóért vagy az egy dekáért is, nem mulasztja el. És ha az objektív tényezők, az időjárás stb. hasonlóan kedveznek, mint az idén, akkor megvan egy új „csoda” ismét, amit ma még nem foglalnak tervbe, de a céljaik közé máris elhelyezik. Peresztegi T. Ferenc Mérőkészülékek radioaktív sugárzással Mintegy ezer izotópos, radioaktív sugárzással működő mérőberendezést használnak a hazai üzemekben, vállalatoknál. Csupán a timföldgyárakban mintegy 200, a cemetgyárakban pedig 100 ilyen készülék működik. Ezek több mint 90 százalékát a Magyar Tudományos Akadémia izotópintézetében fejlesztették ki és állították elő, itt két évtizedes a múltja ennek a munkának. Rózsa Sándor, az intézet nukleáris elektronikai osztályának vezetője elmondta, hogy míg a kutató-fejlesztőmunka kezdetén alig lehetett találni kísérletezésre, együttműködésre hajlandó ipari partnert, addig ma már nem tudják kielégíteni a készülékek iráni igényeket. Az elmúlt hetekben fejeződött be például az egyik budapesti öntöde rekonstrukciója, s ennek során automatizálták a formázógépek homokellátását. Az új homokellátó automatarendszer vezérléséhez 40 speciális radioaktív sugárzással működő berendezést szereltek fel. Az intézetben kifejlesztett berendezéseket elsősorban olajvezetékeknél, bányákban, kotróhajókon, vegyi- és élelmiszerfeldolgozó üzemekben használják. Az izotópos mérések előnye, hogy folyamatosan, az anyag érintése, károsodása nélkül történnek, s a mért adatokból könnyen következtethetnek az átlagértékekre a szakemberek. Amíg egyéb — például fénysugaras, ultrahangos — mérőeszközök működtetése energiát emészt fel, s folyamatosan felügyeletet, karbantartást igényel, addig a radioaktív sugárzás előállítása sem energiát, sem különös karbantartást nem igényel, működési megbízhatósága pedig szinte 100 százalékos. ÚJAT, JOBBAT Hallgatom a hazánkba látogatott, magyar származású közgazdászok észrevételeit, tanácsait, s anélkül, hogy a lebecsülés gondolatának akárcsak a morzsáit is el akarnám hullatni, eszembe jut egykori szakmai mesterem megjegyzése — köztünk szállóigévé vált mondása —: „Ja, ezt mi is tudtuk!”. Mármint azt, hogy ha előbbre akarunk lépni, akkor alaposan fel kell derítenünk a piacokat, fel kell mérnünk, hogy miből mennyit leszünk képesek gyártani és eladni, s ha jól is akarjuk eladni termékeinket, akkor újat, a korábbinál jobbat kell gyártanunk. Minden bizonnyal komolyan gondolták mindazt amit elmondtak, s minden bizonnyal tapasztalatok alapján mondtak el első hallásra elemi alapigazságnak vélt tanácsokat. Olyanokat, hogy csak olyan terméket szabad külföldi piacra szállítani, amelynek minden darabja kifogástalan, műszaki jellemzői, „paraméterei” rendre megegyeznek azzal, amit az üzletkötésnél mutattunk be mintaként. Hogy pótalkatrészről, szervizről, tehát a legszükségesebb márkavédelemről és üzemeltetési feltételekről legalább olyan nagy figyelemmel kell gondoskodnunk, mint a gyártási pontosság, a szállítási határidők betartása. És — csak a példák sorában — végezetül: nem szabad sok importból kevés exportot „elérni”. Magyarán, ha száz egységnyi devizáért hozunk be anyagot, energiát, félkészterméket vagy termelőeszközt, azt legkevesebb száz devizaegységnyi exportszállítással kell ellentételezni, egy bizonyos időintervallumon belül. Az első mondatok után az az érzése a hallgatónak, hogy idegenbe szakadt honfitársaink olvasták pártunk valamennyi határozatát, hiszen mindezek szóról szóra, tételről tételre megtalálhatók pártunk gazdaságpolitikai határozataiban, népgazdasági terveinkhez fűzött indokolásaiban. Félreértés ne essék, minden irónia nélkül tételezem fel, hogy külföldön élő, nagy szakmai tekintélyt szerzett honfitársaink valóban olvasták pártunk említett határozatait, hiszen azoknak a közgazdászoknak, akik tájékozottak akarnak lenni a világgazdaság kérdéseiben, tendenciáiban, törvényszerűségeiben, ismerniük kell a partnerek gazdaságpolitikáját, mechanizmusát, gazdasági életét. S mert jó tanácsokat adtak, egyben igazolták is, hogy belelátnak gondjainkba, eredményeinkbe, feladatsorainkba. Jó lenne azonban, ha nyugodt szívvel elmondhatnánk: „Ja, ezt mi is tudtuk”, merthogy külkereskedelmi mérlegünk, exportértékesítési gondjaink, az új és a jobb megszületésének kínos vajúdása olykor azt a benyomást kelti az emberben, mintha a kelleténél kevesebben olvasták volna el az említett határozatokat — itthon. S a szükségesnél lassabb tempóban szereznének érvényt e határozatokban foglaltaknak. Pedig nincs más lehetőség számunkra, mint az, hogy okosan kiválasztott, s minőségben kifogástalanul előállított termékekkel jelentkezzünk a világpiacon, s jelentkezésünk időben történjék! Ott, azzal és akkor, ahol, amit és amikor a vásárló igényel. Ehhez pedig nagyobb intenzitású és jobban bátorított közös gondolkodásra, újítókedvre van és lesz szükségünk a jövőben is. Mert többet már aligha kér tőlünk mostanában a világpiac. Sőt, a jobb elfogadásáért is meg kell harcolnunk. S ezt a harcot, akár akarjuk, akár nem, olyan feltételekkel kell megvívnunk, amelyet az eladók és vásárlók többsége fogalmaz meg újra és újra. Röviden: újabbat és jobbat követel tőlünk az élet, s ezt is a kellő időben. Kátay Antal Napraforgó-exportcsomagolás a tsz központi tárolójában Fotó: Fási László Szabadbattyán exportra termel OMÉK-díjas napraforgó A napraforgó nemcsak a hazai piacon, a világban is keresett cikk. A gazdaságok többsége „pénzes” növényként tartja számon és a lehetőségeken belül igyekszik valamelyest emelni a vetésterületet, növelni a hozamokat. A szabadbattyáni Magyar- Szovjet Barátság Termelőszövetkezetben is hasonló felfogásban termelnek napraforgót. Éghajlati viszonyaik megfelelnek a termeléshez, talajadottságaik azonban már nem a legkedvezőbbek. Ez a szövetkezet három év óta mégis a megyében is az egyik legkiemelkedőbb napraforgótermelő nagyüzem. Semjén István termelési elnökhelyettes szerint a főnövények mellett a napraforgó az, amit még kedvező haszonnal tudnak termelni. Nem a legjobb talajokon, de három év átlagában meghaladták a 2,44 tonna hektár átlagot. A múlt évben, amikor gyengébben sikerült néhány növény, a napraforgó új termésrekordot adott, 1375 hektár átlagában több mint 2,51 tonnát. A gazdaság a 69. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításra és Vásárra napraforgóval nevezett. Bemutatták termesztéstechnológiájukat, kitérve minden olyan részkérdésre, ami kielégítő választ adhat sikeres napraforgó-termesztésükre. A szakmai bíráló bizottság bronzéremmel díjazta a szabadbattyáni napraforgót, különös tekintettel a kedvező költségekre is. A tsz az idén 1250 hektáron termel napraforgót. Két héttel az aratás előtt most újabb termésrekordot várnak. A terveknek megfelelően a napraforgót a saját szárítóüzemben tisztítják, rostálják és a fajtától függően átadják az olajiparnak. Az iregi csíkost exportra csomagolják. A tsznek az a célja, hogy tovább növelje az exportot, amit közvetlen vagonokba rakva, szállítanak külföldre. OLDAL