Fejér Megyei Hírlap, 1980. december (36. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-04 / 284. szám

12. OLDAL FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1980. DECEMBER 4.“ ADONY • Már a rómaiak ide­jén lakott hely volt. Keresztül vezetett rajta az Aquincumtól Sisciá­­ig vezető római út. Az Ár­pádok korában valószínűleg mindig királyi birtok volt, az adonyi, a cikolai, a szabolcsi, a martonvásári laposokon ki­rályi ménesek tanyáztak. Amikor Zsigmond király Borbála királynét gazdag adományozásokban részesí­tette, az adományozott birto­kok között foglalt helyet az adonyi uradalom is. 1463-ban Mátyás király ideiglenesen Szakolyi Péter temesi ispán­nak adták, majd a következő években Zabos (Szabolcs), Csikóalja (Cikola) és Szt. Mi­hály pusztákkal, valamint a Dunán lévő révvel együtt öröklési joggal Magyar Ba­lázsnak, a felsőrészek kapi­tányának és Kelemen öcs­­csének adományozta. Magyar Balázs egyetlen leányát Be­­nignát, aki az apai vagyont örökölte Kinizsi Pál vette nőül. Kinizsi halála után öz­vegye, aki férje összes jogait is örökölte, Horváth Miszle­­novics Márk királyi udvar­­nokhoz ment férjhez. Hor­váth Benigna jószágait Ulászló király által magá­nak, Máté és András nevű rokonainak János és Péter nevű testvéreinek adomá­­nyoztatta 1496-ban. Megem­líthetjük, hogy 1439-ben Er­zsébet királynő Albert özve­gye Adonyban keltezte a cse­heknek szóló levelét. 1456- ban pedig V. László keltezett egy okmányt Adonyban. A töröktől Adonyt és Földvárt 1602-ben Nádasdy és Thurzó foglalták vissza, szétdúlván az ott levő török vára­sot. A törökök Zankurtarannak, magyarul „lélekszabadító­­nak” nevezték Adonyt, mert a benne lakozó törökök sok lelket szabadítottak meg a császár útján járó „magyar csavargóktól”. Később Adony a Zichy grófok birtokába ke­rült. Adony földterülete megha­ladta a 10 ezer 400 kataszt­­rális holdat. Ebből a község tulajdonában 167 kataszteri hold volt. Adony egykoron járási székhely is volt. Az akkori közigazgatási értékrend sze­rint 12 nagyközség tartozott hozzá. A többi között Ba­­racs, Dunapentele, Ercsi, Érd, Iváncsa, Perkáta, Pusz­­taszabolcs, Rácalmás, Rácke­­resztúr, Százhalombatta. Adonyhoz az 1930-as évek elején Livia major, Daja puszta, Alsócikola puszta, Aladár, Jác, Parrag, János­ és Szentmihály major tarto­zott. Talajviszonyairól a legré­gibb feljegyzések szerint azt írták, hogy felerészben vá­lyog és fekete humusz. Fő termékei közül a búza, a rozs, a gyümölcsfélékből a barack és szilva szerepelt az első he­lyen. Adony történetéhez tarto­zik, hogy Adonyban a század elején mezőgazdasági gép­gyár is működött és igen hí­res volt szőlőtermeléséről és ma­rhatenyésztéséről a köz­ség. Nagy fakereskedése is volt Adonynak. Még mindig az érdekességek közül: Adony közelében volt egyko­ron a Vetus salina nevű ró­mai gyarmat. A castrum ró­mai Szt. Mihály pusztán vol­tak találhatók. Adony és Rácalmás között állt egykor a híres, nevezetes Bolondvár. Hosszan lehetne még so­rolni ennek a több mint 1000 esztendős településnek törté­netét. Ez a felsorolás azon­ban csak arról szólna, tudósí­tana, hogy mikor kinek ado­mányozták, rabolták oda azt a földet, amely Árpád bejö­vetelekor és még száz esz­­tendőn át kizárólag a nép tu­lajdona volt. Ezt a tulajdont kívánta vissza örökébe a nép. Az első nagy-nagy kísérletet 1848-ban tették meg, amikor­­ megtörtént a jobbágyfelsza­­­badítás. A második kísérlet 1919-ben zajlott le, amikor Március 21 Mezőgazdasági Termelőszövetkezet termelőszövetkezeti tulajdon­ba vették a nagybirtokokat, mindössze 133 napra. Bejegyezte nevét Adony népe az agrárszocialista moz­galom sok-sok szenvedéssel és vérrel írott könyvébe is. Szilvágyi Irén publikálta er­ről kutatómunkáját a Fejér megyei Szemle 1966. évi 1—2. számában. Fejér megye múlt századvégi története forron­gással, lázongással volt telí­tett. Az országban arató­sztrájkok robbantak ki. Az agrárproletárok elsőnek az Alföldön, a Viharsarokban tagadták meg a munkát. Ez a mozgalom átterjedt a Du­nántúlra is. Ez a mozgalom kavarta fel a mozdulatlan­nak, erősnek hitt államhatal­Tokaj Ferencné: — Később lettem én tsz-tag. Azután, hogy beléptem, egészen érde­kesen alakult az én sorsom. Traktoros lettem. Képzett traktoros. RS—09-esen és K—25-ösön dolgoztam. Per­meteztem, a kertészetben dolgoztam, az öntözésnél kaptam feladatokat. Mi vol­tunk az a női brigád, nyol­­can-tizen is, akik fölvettük a versenyt a férfiakkal is. — Van rólunk egy kép is, ott őrzik a tsz-irodában egy nagy képes albumban. Ott állok hátul, de fölismerhető vagyok. Az idő azonban el­jár. Az ember lánya nem le­het egyszerre két helyen. Traktorosnak is lenni, meg anyának is lenni, nem lehet. A lányaimat föl kellett ne­velnem. — Most a tsz konyhájának, ebédlőjének vezetője va­gyok. Közben tovább tanul­tam, leérettségiztem, irodai munkát kaptam. Igyekeztem ott is jól helytállni. Most pedig itt, aholl ugyancsak igyekezni kell, mert az igé­nyek egyre nagyobbak. Nem­csak én, de sokan azt mond­ják, hogy a nők helyzete itt a tsz-ben mindenképpen jobb, mint valamikor az ado­nyi parasztasszonyoké volt, mát. Az első jelentés a Hy­­polit pusztai zendülésről szólt. Az adonyi főszolgabíró a következőket jelentett: „Hypolit pusztán 45 arató sztrájkol, fellázadt. Többi munkába állani akaró aratói­mat agyonveréssel fenyege­tik. Sürgős, azonnali intéz­kedést kérek.” A következő esztendőben 1898. január 30- án is próbálkoztak az agrár­proletárok kikövetelni jogai­kat. A megye járásai közül egyszerre háromban fordul­tak elő munkászavargások. Az adonyi járásban, Nagy-Per­­kátán és Dunapentele közsé­gekben tartottak népgyűlése­ket. Az említett községek la­kosságán kívül az adonyi, a Kovács Imre: — Amikor ki­maradtam az iskolából, ak­kor léptem be a tsz-be, Lí­viában, a Petőfi Termelő­­szövetkezetbe. A legelején se­gédkocsisként dolgoztam, az­után segédkönyvelő lettem, mert elvégeztem a hozzá szükséges tanfolyamot. Kato­na lettem közben, tovább ta­nultam, most már egyfolytá­ban húsz éve tanulok. — 1960-tól bérelszámolási csoportvezető vagyok. Nem volt ez könnyű feladat. Ab­ban az időben főként ter­ményben fizetett a szövetke­zet, ma teljesítménybérezés van, ami azt jelenti, hogy rendes havi fizetés jár min­denkinek. A munkaegységtől idáig nagyon sok változáson ment át a szövetkezet belső szervezete is. A pontos elszá­molás ma már nem a belső központi iroda feladata. Ága­zati rendszerben történik ez a munka. Ez így pontosabb, megbízhatóbb is. A mi fel­adatunk az ellenőrzés, annak elősegítése, hogy ne legyen vita a bérezéseknél.­­ Régi gyakorlat egyéb­ként nálunk az ágazati önel­számolás. Természetesen nemcsak a bérrel gazdálkod­nak, a termelés költségeit is okosan kell felhasználni. rácalmási és a sárbogárdi já­rásbeli Hercegfalva elégedet­lenjei vettek részt 1919-ből máig fennmaradt Róth János főtanító neve, akit alaposan meghurcoltak azért, mert szavaival vilá­gosságot gyújtott az emberek fejében. Aki azt akarta, hogy vegye birtokába ősi jussát a földműves nép, aki Velinszky László tanító példájára mu­tatta az utat a cselédek, napszámosok számára. A hatvannégy esztendős Eber István, a mai adonyi mező­­gazdasági nagyüzem, a Már­cius 21. Termelőszövetkezet tagja, nyugdíjasa emlékezik még a főtanítóra. Sokszor el­mesélte a gyerekeknek, hogy miért akartak az életére törni, amikor 1919 elbukott. Emlékeznek a század első nagy próbálkozására, annak adonyi hőseire, köztük Marczi Józsefre, Wolf Mi­­hályra, Szabados Sándorra és Neichl Józsefre is. Mind­azokra, akik 1919-ben a ha­talmat a nép kezébe akarták adni. Tudták, hogy ezeken a jó földeken minden megte­rem. Százszorosan fizetett a jó munkáért. Azt is tudták és megtanulták még huszon­öt esztendőn át, hogy az ő ve­rejtékük eredményét a Zic­tting Mihály: — 1950. szep­tember 29-én léptem be Al­­sócikolán az Ezüstkalász Termelőszövetkezetbe. Ebben a tsz-ben abban az időben több ezüstkalászos gazda volt, köztük jómagam is. Téli időszakban tanulgattuk a korszerű gazdálkodást, de még az egyénit. Tizenhét év­ig voltam elnök, azután hét évig elnökhelyettes is a ter­melőszövetkezetben. Jelenleg háztáji agronómusként dol­gozom. — Nagyon komoly termelé­si értéket állítanak elő a ta­gok a háztájiban is. Szeren­csére a tsz-vezetés is felka­rolta ezt az igyekezetet. Eb­ben évben az adonyiak 1600—1700 körüli hízott ser­tést értékesítenek a szövet­kezeten keresztül. Valamikor csak háromszázötven hízót adtak el. Van a községben 100 darab szarvasmarha is. E kettő együtt évi 15 milliót hoz. Ha ezt mi nagyüzemileg akarnánk egyik évről a má­sikra előállítani, nem lenne elég a beruházáshoz, az épí­téshez 25—30 millió forint. Kinek van most erre pénze. Ha a rácalmásiak hízott ser­téseit és szarvasmarháit is számolom, akkor az ötven­hatvan millió is kevés lenne. hyek vágják zsebre. Hogy ennek a jó földnek a jóságá­ból, bőségéből, aranyszarujá­ból nem azok részesednek, akiket ez leginkább megillet. Ezek a földek csak görnye­­désre tanították az emberi derekakat. Görnyedt aki rajta dolgozott, görnyedt az alázat, a cseléd, a megalázko­dás, a sanda bűn. Róth János főtanítónak azért kellett bűnhődnie, mert azt mondot­ta : ezentúl arra is megtanítja a föld a dolgozókat, hogyan kell a derekukat kiegyenesí­teni, öntudatos, megelége­dett, bátor embert nevel a föld az ő gyermekeiből. Harminc esztendeje, vala­mivel több is már, hogy a ré­gi cikolai, li­­ai, Szentmihály pusztai, az ógalambosi, Rác­almás környékén a belső­majori, az újgalambosi, a hangosi, a kishalmi, a kulcsi és a radicsa-pusztai cseléd­ség, birtokának teljes öröké­vel egyesüljön egy jobb le­hetőségben. Megalapították első termelőszövetkezetüket Legyen most a szó az övüké, beszéljenek ők arról, amikor elhatározták, ezután közösen művelik a földet, mert az ember — emlékeztek a főta­nító szavaira: — külön-külön rabszolgája és nem ura a földnek. Antal József: — 1959-ben­ Adonyban lettem termelő­szövetkezeti tag. Ezt megelő­zően egyszer már Sárszent­­mihályon a Béke Tsz-ben voltam tag. Ez a tsz is egye­sült, mint a többi. Ennek a szövetkezetnek Gy. Kovács Pálné volt az elnöke, aki ma a perkátai tsz személyzeti vezetője. „Bözsi néninek” hívtuk. Igen népszerű, okos asszony volt. Ha jól emlék­szem országgyűlési képviselő is volt. — De még aztán hadd mondjam. Még előbbre is voltunk tsz-tagok a faterom­mal együtt, a sárbogárdi Szabadság­ban. Közben álla­mi gazdaságban is dolgoztam. A tsz-ben, a jelenlegiben leg­először juhásznak vettek föl. Mondtam, hogy nekem ez egyáltalában nem lesz jó, birkát én csak messziről lát­tam. Azt mondták, nem szá­mít, majd megtanulom. Így is lett, de aztán a tsz-párttitkár ajánlásra elmentem trakto­rosiskolába, majd elvégeztem a szerelőszakmát is. — Most a műhelyben dol­gozom. Az a feladatunk, hogy a jelen lehetőségeivel úgy dolgozzunk, abba ne le­gyen hiba. Hetyei János elnök: — A szá­mok alapján egyértelmű, hogy a Március 21. Termelő­­szövetkezet fejlődése jó ütemben halad. Ennek a tsz­­nek az erénye éppen ebben van. Minden területen stabi­lizálódott. Vannak nagyon komoly tartalékai is. A múlt évben, amikor nagyon gyen­gén sikerült a búza és mint­egy 16 milliós veszteséggel kellett számolni, mégis 11,5 milliós eredményt realizál­tak. — Én nemrégen vagyok el­nöke a Március 21. Termelő­­szövetkezetnek. Adonyi szü­letésű lévén minden erőmet, tudásomat ennek a közösség­nek a boldogulásáért adom. Eredményeink ellenére nem kicsik a gondjaink. A szántó­földi hozamaink szélsősége­sek és jelzik, hogy milyen feladatok várnak még ránk ahhoz, hogy elkerüljük a kel­lemetlen meglepetéseket. Gömböc Mária: — Ógalam­boson, én is a Villám nevű Termelőszövetkezetbe léptem be. Én azelőtt napszámos voltam. Dolgoztam az út­fenntartóknál, mindenütt, ahol kenyeret lehetett ke­resni. Most az adonyi Már­cius 21. Termelőszövetkezet nyugdíjasa vagyok. Igaz, hogy egészségi állapotom miatt leszázalékoltak, de a munkát most sem hagyom. Jelenleg éjjeliőrként dolgo­zom. Ez a nyugdíjkiegészíté­sem. De most ezt sem tudom tenni, mivel a nyolcvankét éves anyámmal élek, és éj­szakára már nem hagyhatom magára. — Az apám is tsz-nyugdí­­jas volt, azután kap még az anyám 1270 forint nyugdíjat. Az én nyugdíjam 1226 forint. Ez bizony nagyon kevés ah­hoz, amit én a harminc esztendő alatt végeztem. Ke­vés, de mégis azt is gondo­lom, hogy a régi világban ha megöregedett a magamfajta földműves-napszámos, nem számíthatott semmire sem. Harmincéves voltam, ami­kor a Villám­ba beléptem. Fiatalosan, lendületesen dol­goztunk, mi ott tényleg meg­mutattuk, hogy jobb együtt, mint külön. Az adonyi női traktoros-brigád. Leghátul, balról jobbra az álló sorban az első Tokaj Ferencné.

Next