Fejér Megyei Hírlap, 1981. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-08 / 6. szám

MEGYEI HIRLAP •~ ---------—-------------------------------------------------------------------------—‘—‘— 1' ' ' ' " " ""7 OrDafc „Aranyjelvényesek” a hegyekben Vasárnap öt helyszínen téli csúcstúra A kiírásnak megfelelően a hét végén próbazáró esemény lenne az „Aranyjelvényesek ötpróbája” akcióban, az öt helyszínen megrendezésre ke­rülő téli csúcstúra. A szerve­zők — az Express munkatár­sai — viszont úgy döntöttek, hogy május 2-án, a II. „Futa­­pest” tömeg-futóverseny nap­ján, illetve ahhoz kapcsolódva még egy ráadáspróbát is ren­deznek, úgynevezett „pótfu­tást”. Ami a január 11-i országos próbát illeti, annak előkészü­leteiről Nagy Vilmos, az Ex­press osztályvezetője számolt be, a szerda délelőtti sajtótá­jékoztatón. Elmondta, hogy a Pilisben, a Bakonyban, a Mecsekben, a Bükkben és a Mátrában várják a próbázó­­kat, s hogy az útvonalak szebbnél szebb hegyi tájakon vezetnek. Mintegy 500 induló­ra számítanak, közöttük szer­vezett természetbarátokra is, akik a „Turista magazinban” megjelent felhívás nyomán jelentkeztek. A részvételi fel­tételek változatlanok: csak azok indulhatnak, akik ren­delkeznek az akció igazolvá­nyával, a nevezési lappal, s 30 napnál nem régebbi sport­­orvosi engedéllyel. A túratáv minden helyszínen 30 kilomé­ter, a szintidő pedig férfiak­nak és nőknek egyaránt 8 óra. Aki 480 percnél rövidebb idő alatt ér a célba, a Sportáru Ipari KTSZ-ben készült sport­táskát kap jutalmul. Nagy Vilmos ismertette a gyülekezőhelyeket, illetve a rajtok időpontját is, amelyek a következők: Pilis: Rajt reggel 7 és 8 óra között, a piliscsévi művelő­dési központtól, ahová a Batthyány térről külön bu­szokkal szállítják a próbázó­­kat; Bakony: Rajthely Zírcen, a turistaszálló, indítás 7 és 8 óra között, folyamatosan; Mecsek: Rajthely Pécssza­­bolcson, a Hősök teréről, a Puskin művelődési , házról, ugyancsak 7 és 8 óra között; Bükk: Rajthely Miskolcról, a Gsanyiki KISZ-iskolától, ugyancsak 7 és 8 óra között; Mátra: Rajthely a mátrafü­­redi erdészeti szakközépisko­lától 8 órakor, találkozó vi­szont Gyöngyösön a városi KISZ-bizottságon, ahonnan 7.15 órakor indítják a próbá­­zókat szállító autóbuszokat. A túrázóknak javasolják az időjáráshoz alkalmazkodó ré­teges öltözéket. Az útvonala­kon ellenőrzőállomásokat ál­lítanak fel, forró tea szolgál­tatással. Még egy fontos tud­nivaló: a rendezők a­ helyszí­nen is elfogadnak nevezése­ket.­­ A megyei természet­barátok terveiből Elkészítette ez évi feladat­tervét a Fejér megyei ter­mészetbarát szakszövetség. Ebben elsőrendű feladatuk­nak a megyei, valamint a városi-járási szövetségek megerősítését jelölték meg. Újabb túravezetői tanfolya­mok szervezését szorgalmaz­zák, valamint a vizsgázott tú­ravezetők továbbképzéséről is gondoskodnak. A továbbkép­zés egyik formájaként — a székesfehérvári városi szövet­séggel közösen — túravezetői klubot szerveznek, ahol kö­zépfokú túravezetői szintű előadásokat hallhatnak a klubtagok. A minősítések adminisztrá­ciója eddig sok gondot jelen­tett a természetjáró szakosz­tályoknak. A megyei szövet­ség „Egyéni túranyilvántartó lapot” készít, amivel ellátja a szakosztályokat, hogy a spor­tolók egyénileg jegyezhessék minősítő túráikat és a külön­féle túramozgalmak teljesíté­sét. Országosan is figyelemre méltó a kisgyónbányai ter­mészetbarát-telep létrehozá­sa. Felügyeletét az MTSH megbízásából a megyei ter­mészetbarát szövetség látja el. Folytatják a megye turista­­út-hálózatának felújítását, gondozását. Tisztítják a fog­lalt forrásokat, biztosítva az­zal a szabad és tisztító vízfo­lyást, a turisták és kirándulók ivóvízellátását. Terveikben szerepel új szakosztályok létrehozása, mert számos nagy létszámú munkahelyen még nincsen természetjáró szakosztály és ez több járásról is elmondha­tó. A megyei TSH minden esz­közzel segíti a természetba­rát szövetség munkáját és örvendetes, hogy ez más szer­vekről is elmondható, mert anyagi vonatkozásban támo­gatja a szövetséget a VIB, az SZMT és a Fejér megyei Ide­genforgalmi Hivatal is. — varró — Börze a sport­­hivatalban A Fejér megyei termé­szetbarát szakszövetség bör­zét rendez február 15-én az MTSH Ady Endre út 19. szám alatti üvegtermében. Erre elvihetik a természet­­barátok azokat a túrázásra és általában a természetjá­rásnál használatos eszközei­ket, amelyeket valami oknál fogva már nem használnak. Gazdát cserélhetnek itt a sportfelszerelési tárgyakon kívül olyan útikalauzok, tu­rista zsebkönyvek és egyéb kiadványok is, amelyek ma nem kaphatók, de a termé­szetbarát vezetőképzésnél még igen jól hasznosíthatók. A börzén részt vehet min­den szervezett természetba­rát. Az eladók reggel nyolc órára menjenek a börze he­lyére, a vevők és az érdek­lődők 9-től 12 óráig látogat­hatják a megyei természet­­barát szövetség első börzé­jét. — varró — A Földgép Vállalattól Juhász Márton szocialista brigádja a Videoton stadion lelátójának építéséhez készíti elő a terepet. Felvételünkön az ideiglenes betonlapokat emelik ki a lelátó oldalából Fotó: Rabáczy Szilárd Döntetlen a mini VB-n Montevideóban a Centena­­rio stadionban magyar idő szerint szerdára virradóra került sor a labdarúgó mini VB-n az Olaszország—Hol­landia találkozóra, amely újabb döntetlennel ért véget. OLASZORSZÁG— HOLLANDIA 1:1 (1:1) 20 000 néző, vezette: Wöh­­rer (osztrák). Góllövők: Angelotti, illetve Peters. Az A-csoportban ezzel be­fejeződtek a küzdelmek, a végső sorrend: 1. Uruguay 2 2 0 0 4-0 4 2. Olaszország 2 0 111-31 Hollandia 2 0 111-31 A mini VB-n a következő mérkőzésre magyar idő sze­rint csütörtökre virradóra kerül sor, amikor Brazília az NSZK-val mérkőzik a B-cso­­portban, ahol a pillanatnyi sorrend: 1. Argentína 3 pont, 2. Brazília 1 pont, 3. NSZK 0 pont. NB I A Videoton hétszer utazik idegenbe A Ferencvárosra három, a Vasasra két vidéki mérkőzés vár Vége a hosszúra nyúlt őszi labdarúgó-idénynek, február 28-ig szünetel a pontvadászat az NB I-ben. A tavasz folya­mán még 14 mérkőzés vár az együttesekre a végső sorrend kialakulásáig. Az 1980. őszi húsz forduló lényegében tisztázta, hogy a bajnoki cím megszerzésére a Videotonnak, a Ferencváros­nak, a Vasasnak és a védő Bp. Honvédnak van esélye. Utánuk már leszakadtak a csapatok, a Tatabánya, a Nyíregyháza és a Békéscsaba aligha szövöget bajnoki ál­mokat, az V. Dózsának pedig nyolc pont a hátránya a je­lenlegi listavezetővel szem­ben. Sokan mondják, hogy a folytatásban a Videotonra a poklok pokla vár. A fehérvári gárdának mind a három nagy vetélytárshoz, tehát a Fe­rencvároshoz, a Vasashoz és a Honvédhez is menni kell! Növeli a Videoton nehézsé­geit, hogy riválisaival ellen­tétben a legtöbbször utazik majd, szám szerint hétszer. Ugyanakkor az FTC csak há­romszor , a Vasas pedig mindössze kétszer hagyja majd el Budapestet, míg a Bp. Honvéd valamennyi (7) idegenbeli mérkőzését vidé­ken vívja. Érdemes vizsgálgatni a baj­nokaspiránsok 20 fordulós otthona idegenbeli helytállá­sát, továbbá hátralévő mécs­eseinek bontását. 1. Videoton 30 pont otthon 19 9 1 0 26- 8 19 idegenben 10 4 3 3 13-12 11 tavasszal: otthon: Debrecen, Pécs, Du­naújváros, II. Dózsa, DVTK, ZTE, MTK-VM idegenben: FTC, Békéscsaba, Vasas, Volán, ETO, Honvéd, Tatabánya. 2. Ferencváros 29 pont otthon 9 8 0 1 32-10 16 idegenben 11 3 7 1 11- 8 13 tavasszal: otthon: Videoton, ETO, Va­sas, MTK-VM, Csepel, Nyír­egyháza, Békéscsaba és Pécs. idegenben: ZTE, Debrecen, I. Dózsa, Honvéd, Volán, Ka­posvár. 3. Vasas 28 pont otthon­­ 10 7 2 1 25-10 16 idegenben 10 4 4 2 19-12 12 tavasszal: otthon: Diósgyőr, Pécs, Vi­deoton, Debrecen, Volán, Rá­ba ETO, Nyíregyháza. idegenben: O. Dózsa, FTC, Honvéd, Békéscsaba, Csepel, MTK-VM, Kaposvár. 4. Bp. Honvéd 27 pont otthon 10 9 1 0 23- 7 19 idegenben 10 3 2 5 12-12 8 tavasszal: otthon: MTKV­ VM, Dunaúj­város, Vasas, FTC, Diósgyőr, Videoton, Ü. Dózsa idegenben: Debrecen, Tata­ bánya, ETO, Pécs, Kaposvár, ZTE és Nyíregyháza. Megjegyzés: a Vasas az ősz folyamán a Ferencváros, a Bp. Honvédet és az Ü. Dózsát a Népstadionban fogadta, ta­vasszal is ott játszanak egy­más ellen. A kieséstől veszélyeztetet­tek mezőnye a 15 pontosok­nál kezdődik. Az ide sorolt csapatok tavaszi ellenfelei: 14. Rába ETO, 15 pont otthon: ZTE, Volán, Honvéd, Békéscsaba, Videoton, Pécs, Dunaújváros idegenben: FTC, Kaposvár Debrecen, Nyíregyháza, Cse­pel, Vasas és Diósgyőr. 15. Diósgyőr 15 pont otthon: Csepel, Debrecen, Tatabánya, Dunaújváros, Ka­posvár, ETO idegenben: Vasas, Volán, MTK-VM, Pécs, Videoton, Honvéd, Ú. Dózsa. 16. MTK-VM 13 pont otthon: Tatabánya, Diósgyőr, Volán, Debrecen, Vasas, Nyíregyháza idegenben: Békéscsaba, Hon­véd, Ú. Dózsa, FTC, ZTE, Pécs, Videoton és Dunaújvá­ros. 17. Dunaújváros 13 pont otthon: Békéscsaba, Kapos­vár, ZTE, Csepel, Ú. Dózsa, Debrecen, MTK-VM idegenben: Nyíregyháza, Bp. Honvéd, Tatabánya, Video­ton, Diósgyőr, Pécs és ETO. 18. Kaposvár 12 pont otthon: Tatabánya, ETO, Bé­késcsaba, Volán, Honvéd, Csepel, Vasas, FTC idegenben: ZTE, Dunaújvá­ros, Nyíregyháza, II. Dózsa, Debrecen, Diósgyőr. Labdarúgás A megyei bajnokság tavaszi sorsolása 1. forduló 1981. március 8. (14.30) Seregélyes—Polgárdi Sárbogárdi Tsz—Tordas-Gyúró Mányi TK—Enying Móri SE—Toldi HSE Mezőfalva—Szondi HSE Ercsi Kinizsi—Lajoskomárom Perkáta—Dunaújvárosi Volán Lovasberény—Sárbogárdi Vid. 2. ford., 1981. március 15. (14.30) Sárbogárdi Videoton—Polgárdi D. Volán—Seregélyes Lajoskomárom—Perkáta Szondi HSE—Ercsi Kinizsi Toldi HSE—Mezőfalva Enying—Móri SE Tordas-Gyúró—Mányi TK Lovasberény—Sárbogárdi Tsz 3. ford., március 22. (15.00) Mányi TK—Lovasberény Móri SE—Tordas-Gyúró Mezőfalva—Enying Ercsi Kinizsi—Toldi HSE Perkáta—Szondi HSE Seregélyes—Lajoskomárom Polgárdi—D. Volán Sárbogárdi Tsz—Sárbog, Videoton 4. ford., március 29. (15.00) Lajoskomárom—Polgárdi Szondi HSE—Seregélyes Toldi HSE—Perkáta Enying—Ercsi Kinizsi Tordas-Gy­úró—Mezőfalva Lovasberény—Móri SE Sárbog. Tsz—Mányi TK D. Volán—Sárbogárdi Videoton 5. ford., április 5. (15.30) Sárbogárdi Videoton—Mányi TK Móri SE—Sárbogárdi Tsz Mezőfalva—Lovasberény Ercsi Kinizsi—Tordas-Gyúró Perkáta—Enying Seregélyes—Toldi HSE Polgárdi—Szondi HSE D. Volán—Lajoskomárom 6. forduló, április 12. (15.30) Toldi HSE—Polgárdi Enying—Seregélyes Tordas-Gyúró—Perkáta Lovasberény—Ercsi Kinizsi ■ Sárbogárdi Tsz—Mezőfalva Mányi TK—Móri SE Szondi HSE—D. Volán Lajoskomárom—Sárbog, Videoton 7. forduló, április 19. (16.00) Sárbogárdi Videoton—Móri SE Mezőfalva—Mányi TK Ercsi Kinizsi—Sárbogárdi Tsz Perkáta—Lovasberény Seregélyes—Tordas-Gyúró Polgárdi—Enying D. Volán—Toldi HSE Lajoskomárom—Szondi HSE 8. forduló, április 26. (16.00) Tordas-Gyúró—Polgárdi Lovasberény—Seregélyes Sárbogárdi Tsz—Perkáta Mányi TK—Ercsi Kinizsi Móri SE—Mezőfalva Toldi HSE—Lajoskomárom Enying—D. Volán Szondi HSE—Sárbog. Videoton 9. forduló, május 9. (16.30) Sárbogárdi Videoton—Mezőfalva Ercsi Kinizsi—Móri SE Perkáta—Mányi TK Seregélyes—Sárbogárdi Tsz Polgárdi—Lovasberény D. Volán—Tordas-Gyúró Lajoskomárom—Enying Szondi HSE—Toldi HSE 10. forduló, május 10. (16.30) Sárbogárdi Tsz—Polgárdi Mányi TK—Seregélyes Perkáta—Móri SE Mezőfalva—Ercsi Kinizsi Enying—Szondi HSE Tordas-Gyúró—Lajoskomárom Lovasberény—D. Volán Toldi HSE—Sárbogárdi Videoton 11. forduló, május 17. (17.00) Sárbogárdi Videoton—Ercsi K. Perkáta—Mezőfalva Seregélyes—Móri SE Polgárdi—Mányi TK D. Volán—Sárbogárdi Tsz Laj­oskomárom—Lovasberény Szondi HSE—Tordas-Gyúró Toldi HSE—Enying 12. forduló, május 24. (17.00) Móri SE—Polgárdi Mezőfalva—Seregélyes Ercsi Kinizsi—Perkáta Tordas-Gyúró—Toldi HSE Lovasberény—Szondi HSE Sárbogárdi Tsz—Lajoskomárom Mányi TK—D. Volán Enying—Sárbogárdi Videoton 13. forduló, május 31. (17.00) Sárbogárdi Videoton—Perkáta Seregélyes—Ercsi Kinizsi Polgárdi—Mezőfalva D. Volán—Móri SE Lajoskomárom—Mányi TK Szondi HSE—Sárbogárdi Tsz Toldi HSE—Lovasberény Enying—Tordas-Gyúró 14. forduló, június 7. (17.00) Ercsi Kinizsi—Polgárdi Perkáta—Seregélyes Lovasberény—Enying Sárbogárdi Tsz—Toldi HSE Mányi TK—Szondi HSE Móri SE—Lajoskomárom Mezőfalva—D. Volán Tordas-Gyúró—Sárbogárdi Vid. 15. forduló, június 14. (17.hu) Sárbogárdi Videoton—Seregélyes Polgárdi—Perkáta D. Volán—Ercsi Kinizsi Lajoskomárom—Mezőfalva Szondi HSE—Móri SE Toldi HSE—Mányi TK Enying—Sárbogárdi Tsz Tordas-Gyúró—Lovasberény Sakkhírek A megyei sakk csapatbajnokság mezőnye az elmúlt éven felül a Csákvári TC csapatával gyarapodott, és így az idei baj­nokságban kilenc csapat vesz részt. A bicskei járásból az elmúlt években folyt jó munka ered­ményeképpen az idén három csapat is indul a bajnokságban­. Bicske, Etyek és Csákvár. A bajnokság további résztvevői:­ Martonvásár, Mór, D. Papír, Sárbogárdi Videoton, Székesfe-­­hérvári Építők és a Székesfehérvári Videoton SE. Az első fordulóra január 19-én kerül sor a következő páro­sításban: Mór—Bicske, (Mór, Lamberg-kastély), Etyek—Mara­­tonvásár (tanácsháza), Építők—Videoton (József A. u. u­g.,, szálló), Csákvár—D. Papír SE (állami gazdaság klubterem).­ A találkozót, bárki megtekintheti, kezdetük délelőtt 9 óra. * i papír A székesfehérvári városi szövetség értékszámszerző verse­nyének állása, a 4. forduló után: 1. Horváth Gábor (Vidble­­ton) 3,5 pont; 2. Váczi György (Építők) 3 pont; 3. Illés­­Jó­­zsef 2,5 pont (­ függő); 4. Szabó István 2,5 pont; 5—7. Berényi Géza, Varga Károly, Scharf István 2—2 pont.

Next