Fejér Megyei Hírlap, 1982. december (38. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-31 / 306. szám
.OLDAL Ünnepi melléklet Petőfi fehérvári Szilvesztere Tizenkilenc esztendős ifjú ember volt Petőfi Sándor, amikor színészetre adta a fejét. Volt-e tehetsége, hivatása ehhez a pályához, azt a Petőfi-kutatók nem egyértelműen ítélik meg. Fischer Sándor egyenesen megrója a költőt, amiért nem akarta elhinni, hogy „e pályához semmi hivatottsága”, Gyulai Pál „rossz színésznek” tartotta, Beöthy Zsolt pedig „nagy tévedésnek” tekintette Petőfi színészi becsvágyát. Viszont nem kisebb nevek fémjelzik az ellentábort, mint Illyés Gyuláé, aki Petőfi színészi tehetsége mellett szavaz, Palágyi Menyhért és Horváth János pedig „alakító ösztönéről” tesznek említést Nem célunk vitatni — állítani vagy tagadni — sem egyiket sem másikat. Csupán emlékezni szeretnénk ez alkalomból azokra a napokra, amikor Petőfi Sándor a fehérvári színtársulat tagjaként városunkban lakott és lépett fel — színészként. Fehérvári fellépését megelőzően Petőfi már statisztáskodott 1839 tavaszán Pesten. Eléggé felderíthetetlen és homályos időszaka az életének. Útijegyzeteiben maga írja: hordtam a színpadra a székeket és pamlagokat, s a színészek parancsára kocsmába szaladtam sörért, borért, tormás kolbászért... Majd a vándorszínészek sorába találjuk a költőt. Katonáskodás és diákoskodás után 1841 nyarán ismét a színészettel próbálkozik. „Én játszottam hatodmagammal Ozorán, Cecén, Szilasbalháson (Mezőszilas), Sárkosárdon ...” írja ismét az útijegyzetekben. Ozorai tartózkodásáról verset is írt: ... Ékép játék egy nyári délután Egy kis városba, fáradt lábaim A fogadóban megpihentenek. — Vendégszobája egyik oldalán Helyet szerényen színpad foglala. A kortársi emlékezések sötét színnel ecsetelik ezt az időszakot, amikor a fiatal színésznek bizony nem sok művészi feladat jutott és el kellett látnia meglehetősen alantas munkákat is, mint színicédulák írása és kihordása, kellékek beszerzése stb. A falazások után 1842 telén Fejér megye székhelyén, Székesfehérváron találjuk Petőfit A város már a múlt század tízes, húszas éveiben a vidéki színjátszás központja volt s bár a negyvenes évek végére csökkent e jelentősége, így is a legjobb társulatoknak adott otthont a Pelikán fogadó és a Fekete Sas. ......fájdalom és örömteli szívvel értem Fejérvárra, hogy Szabó József igazgató (derék) társaságába felvétetem. Örömmel mentem oda, mert a pálya várt, melyért élek, melyért lélegzem, de fájdalommal is, mert tudtam, hogy e lépés villámcsapás lesz szüleimre.” Szuper Károly színész fennmaradt naplója értékes dokumentum ez időből, bő tájékozódással szolgál a színészek életéről és körülményeiről városunkban és másutt. Érdemes belelapozni: „Székesfehérvár 1842. január 23. Ma délután négykor kísértük ki örök nyugalomra a vidéki színészet egyik jelesebb tagját Erdős Jánost, aki igen jó színész volt. Szerepei egynémelyikében a pesti művészeket is túlhaladta, nem eléggé sajnálható, hogy sorvasztó betegeskedése miatt, művészete nem fejlődhetett ki talentumával arányosan. Utolsó szerepe „Lázár a pásztor” volt, melyben örökre felejthetetlen lesz a fehérváriak előtt. Tegnap éjjel hunyt el, s ma nagyszerű gyászmenettel temettük el.” (Nemes feladat lenne megkeresni Erdős János sírját, akinek halála a belvárosi plébánia anyakönyvében van bejegyezve, s kinek sírjához Petőfi is elzarándokolt 1842 Szilveszter napján ( Szuper Károly színésztársával egyetemben.) Erről így ír Szuper: December 31. „Reggel átjött hozzám Petőfi, s énekpróbára mentünk, de minthogy itt nem volt ránk szükség, ő elhívott a könyvkötőhöz, s onnan az olvasókörbe. Délután olvasgattam, midőn hozzám jött Petőfi, s hívott, hogy menjünk ki a temetőbe, s nézzük meg Erdős János sírját, s az év utolsó napján emlékezzünk meg színészetünk nagy halottjairól. Éppen egy gazdag halottat temettek nagy pompával a mi jeles pályatársunk kopár sírja mellé. Hazatérve az emberi jellemek különös volta, s alacsonysága volt beszélgetésünk tárgya ...” Petőfi 1842. november 2-án indult el Pápáról — feltehetően gyalog — s Veszprémen át érkezett Székesfehérvárra november 4-én. Még az első éjszaka átkelvén a Bakony vadonján, veszprémi pihenőjén született a Vadonban című költeménye: Éj leng alá a mély vadonra, S az út majd jobb, — majd balra tér. Lépteim bolyongva tévedeznek, Ki lesz előttem hű vezér? November 4-én jelentkezett az igazgatónál. Kipróbálták a Bársonycipő egyik jelentéktelen szerepében és még aznap, vagy másnap ő volt a súgó. Éjszaka újabb vers született, A súgó címmel. November 10-re teszik az első fehérvári színészi fellépését, a Párizsi naplopóban, ahol a második inas szerepét játszotta. Erről szól Első szerepem című költeménye, melyet Fehérváron írt: Színésszé lettem. Megkapom Az első szerepet, S a színpadon először is Nevetnem kelletett. Én a szerepben jóízűn a szívemből nevetek. Pályámon oh úgyis tudom, Leendők sírni még Szuper Károly így emlékezik naplójában Petőfi érkezéséről: November 11. A napokban érkezett hozzánk egy pápai diák, aki minthogy kúnsági mint én, mert félegyházi, engem keresett föl, hogy mint földije ajánljam az igazgatónak. Mint mondá rég vonzalma van a színészethez, sőt már meg is kísérelte egyszer Csehfalvi társulatánál, de ott rögtön abbahagyta. Én rögtön ajánltam készséggel közbenjárásomat, s fel is vetettem a társulathoz. Ez ifjú Petőfi, aki tegnap lépett először színpadra a Párisi naplopóban egy inas szerepben, aki, Bizotot kineveti. Mi csakhamar jó barátok lettünk. Petőfi már ekkor egész csomó költeményt írt, de ezekből még kevés látott napvilágot Én már többnyire ismertem költeményeit, mert amint egyet írt mindjárt hozzám hozta elolvasás végett... Szegény Petőfi sohasem felejtem el egész télen hideg szobában lakott szomszédomban, s ha fel akart melegedni, hozzám jött. Hát így élt Petőfi mint színész Fehérváron, éhezve és fázva. Eseménynek számít hát és nagyon is jól jön a házigazda disznótoros meghívása. Ez november 18-án volt és Petőfi verset is írt a nagyszerű alkalomra Disznótorban címmel. December 16-án szomorú hírt hallottak: meghalt Megyeri. „Vele veszté hazánk első komikusát” — írja Szuper Károly naplójában. Petőfi Fehérváron Borostyán néven lépett fel, de az a tény is városunkhoz fűződik, hogy itt vette fel a Petőfi nevet, miután előzőleg Petrovics családi nevén kívül Dalma Rónai, Ösörfi, Hilárius és Pöncsei Kis Pál néven, írta költeményeit. Szabó József igazgató társulatában lépett fel egy ünnepelt színésznő a széphangú énekesnő De Caux Mari, aki később De Caux Mimiként íratta a nevét. E francia származású színésznő Petőfi jó barátja volt, őt a költő gyakran felkereste, talán gyengéd szálak is fűzték a szép színésznőhöz. „Soha tökéletesebb női alakot nem lehet elképzelni” — írja róla Jókai. Talán érdekes megemlíteni, hogy a magyar színészek közül 123 vett részt a szabadságharcban, több hősi halottjukat gyászolták és sokan bujdosni kényszerültek. Az 1843-as új esztendő nem sok jót hozott. A társulat tagjai civódtak, széthúztak, és január 10-ével fel is oszlott. Nagy részük, közöttük a naplóíró Szuper Károly és Petőfi is útrakeltek Kecskemétre, hogy ott egy új társulathoz csatlakozva folytassák a vándorszínészek oly keserves életét. Balázs Katalin Székesfehérvár a múlt század harmincas éveiben Orlai Petrich Soma festme- De Caux Mimi nye Petőfi Sándorról A Pelikán fogadó udvara FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1982 DECEMBER 31. Az Építési és Városfejlesztési Minisztérium meghívására nemzetközi építész-szakíró csoport látogatott hazánkba. A csoportban néhány kivétellel Nyugat-Európa valamennyi számottevő építészeti folyóiratának szerkesztői jelen voltak. Magyarországi körútjuk során Esztergom, Visegrád, Szentendre, Kecskemét, Bugac Szeged, Pécs, Siklós, a Balatonkörnyék, Veszprém és Herend után Székesfehérvárra is ellátogattak. Ezt az alkalmat kihasználva beszélgetett munkatársunk a csoport tagjaként itt-tartózkodó Lothar Juckellel, a Stadt Hamburg című folyóirat főszerkesztőjével, Martin Hartunggal, a koppenhágai Berlingske Tidende építészeti és formatervezési magazin főszerkesztőjével, valamint Hoeppner Dietrichhel, a bécsi Baufórum főszerkesztőjével magyarországi benyomásaikról és a korszerű városépítési elvekről. Zsákutcák és sugárutak Az utóbbi húsz esztendőben rendkívül sokat fejlődött Magyarország. Volt-e korábbi magyarországi élményük, amely viszonyítási alapként megkönnyítette a változások megértését? Martin Hartung (Koppenhága): Egyszer egy napot töltöttem Magyarországon. Egy csoporttal Jugoszláviába tartottunk. Csak egy nap, az is csak Budapesten. De nagyon régen volt A bátyám viszont egy alkalommal itt töltötte szabadságát a feleségével és ők sokat meséltek az itteni életről. Hoeppner Dietrich (Bécs): Jártam már Budapesten, egyszer Veszprémben is voltam. Tervezem, hogy rendszeressé teszem magyarországi látogatásaimat Bizonyos kontaktus már alakulóban van az itteni Építőművészet című folyóirattal. Lothar Juckel (Hamburg): Húsz éve az Építőművészet című magyar folyóirat levelezője vagyok, valamennyire ismerem az önök építészetét. Igaz, hogy eddig három alkalommal jártam már Magyarországon, ezen a mostani látogatáson mégis számos új benyomással gazdagodtam. Melyek voltak a legszembetűnőbbek? Martin Hartung: Mivel építészettel és formatervezéssel foglalkozom, úgyszólván minden érdekelt, aminek formája van. Nemcsak a tájat, a városokat és a házakat figyeltem, hanem a tárgyakat, a lakberendezési kultúrát, még a divatot is. Már korábban gyanítottam, hogy Magyarország törekszik nemzeti jellege kifejezésére és nem kopírozza a kelet-európai országok építészetét. Nem mondom, hogy emlékeztet a francia, vagy a német építészeti iskolákra, de tapasztaltam, hogy a magyar konyha nagyon jó, kitűnő a magyar bor és az emberek nagyon barátságosak. Hoeppner Dietrich: A legszembetűnőbb a gyors előretörés a néhány évvel ezelőtt látottakhoz képest. Régen elkövettük például azt a hibát, hogy a lelakott házakat újakkal váltottuk fel, a régit pedig lebontottuk. Most azonban példásnak mondhatom, ahogy a magyarok az építészeti emlékeket mentik. Lothar Juckel: Az utóbbi években nagyon sok lakás épült Magyarországon, ugyanakkor látszik, hogy a régi építészetet is megmenteni igyekeznek, akár úgy is, hogy a régi épületnek új funkciót kölcsönöznek, vendéglőt, vagy múzeumot alakítanak ki falaik között. Ez a dolog most egész Európában reneszánszát éli. Azt hiszem, a régi épületek látványa az emberek történelmi tudatát erősíti. És a panelépítkezés? Martin Hartung: Nálunk Dániában igen fejlett a design, előbbre vagyunk, mint más országok. Lakáson belül több a négyzetméter, több a helyiség és több a családi ház. A legtöbb lakás családi ház, össze sem tudom hasonlítani. Hoeppner Dietrich: Itt a népesség szinte megháromszorozódott (a városi népesség — J. B.), ami lakásgondokat okozott. Bécs lakossága inkább csökken. Nálunk is épül magas ház, de a tendencia a kicsit lazább építkezés. Lothar Juckel: Nos, a panelépítkezésnél az a probléma, hogy nem túl nagy a variációs lehetőség. Ezzel szemben minden ember szemének van egy külön igénye. A szem a változatosságot keresi, amit a tervezőknek tervezés közben nem volna szabad figyelmen kívül hagyni. Az emberek az optikai élményt keresik környezetükben, ezért vágynak egy családi házra, egy hétvégi házra, vagy csak egy darabka zöldre, amivel egy rész tájat akarnak megvásárolni. Egyre többen szavaznak a magasházas építkezés ellen. A tizedik emeletről már nem tudja megszólítani az anya az óvodába induló gyerekét. Vagy — hogy a szomszédból vegyem a példát — Bécs lakosságának fele rendelkezik valahol egy hétvégi tartózkodási hellyel, amit felfoghatunk második lakásként is. Ennek elérése érdekében autót kell tartania, ezek üzemeltetéséhez pedig az államnak utakat kell építenie. Ezt a jelenséget itt is tapasztaltuk a Balaton körül. Végül, milyennek látták városainkat? Hoeppner Dietrich: Nálunk egy időben minden falu akart magának legalább egy magas házat. Ilyen presztízstorony néhány itt is látható. Veszprémben például dombtetőre épült egy. Magas házat völgybe kell építeni, mert nemcsak az alul lakók szeretnének zöldet látni. Ha a toronyház dombra épül, a felsőbb szintek lakói csak az eget láthatják, mindazonáltal egy így épített ház a városképet is összetöri. Veszprém egyébként relatív kis városközponttal bír, de igen sok a parkfelület és a virág. Ezt itt, Székesfehérváron nem tapasztaltuk. Úgy látom, hogy a városközpontok túl sűrűn lakottak, akár öreg, lelakott házakban is, ahol ez már nem gazdaságos. Jónak találom, hogy alacsonyabb sorházakat építenek, ami jobban megfelel a népesség igényeinek, hogy úgy mondjam közelebb áll a lakásról alkotott elképzelésekhez. Egyébként sok párhuzamosság akad Bécs és Budapest utóbbi századbeli építészete között. Lothar Juckel: A nyugateurópai városok olyanok, mint az itteniek. Egy időben ugyanis nálunk is nagy volt a lakások iránti menynyiségi igény. De minden társadalomra jellemző, hogy ha már kielégítette bizonyos irányú igények zömét, újabb igények keletkeznek, és ezek az újabb igények — el kell fogadnunk — az individualitás felé mutatnak. A Német Szövetségi Köztársaságban már elmúlt a tömeges lakásépítés időszaka. Előbb-utóbb Magyarországon is törvényszerűen apadnia kell a rohamos építkezésnek. Martin Hartung: Amennyit tudunk a magyarországi gazdasági reformról, úgy tűnik, jó irányba fejlődik a gazdasági rendszer. Az új lehetőségek szélesre nyitották az utat a minőség javítása előtt. Juhász Béla