Fejér Megyei Hírlap, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-26 / 48. szám
1. OLDAL Hétvégi melléklet Palotaváros ipartörténet Kelmefestő- és vegytisztító üzemek Székesfehérvár-Palotaváros csatornáival nem csupán a bőrkikészítő- és posztóipart, hanem az ugyancsak vízigényes kelmefestést-vegytisztítást is területéhez vonzotta. Ezzel magyarázhatjuk, hogy 1930-ban Székesfehérvár valamennyi, számszerint öt kelmefestő- és vegytisztító üzeme ebben a városrészben működött: Rehorska Vilmosé a Tobak, Aposztolovits Miklósé a Tolnai, Lázár Jánosé a Simor (ma Piac tér), Maizer Istváné a Palotai utcában, Brajnovics Lajosé a Vargacsatornaparton. Közülük napjainkban már csak kettő működik a Palotai úton — a székesfehérvári Patyolat Vállalat — és a Tobak utcában. Talán nem is gondoljuk, hogy a kelmefestő-vegytisztító szakma művelői Székesfehérváron komoly felkészültségű, gyakran külföldön tapasztalatokat szerző, már századunk első felében üzemszerűen termelő iparosok voltak. Aposztolovits Miklós 1912-ben szabadult fel Székesfehérváron. Mint segéd a nagyobb hazai városokban és Franciaországban dolgozott 14 éven keresztül. Üzemét 1924-ben nyitotta meg. Lázár János Szatmárnémetiben szabadult fel 1906-ban. Segédként Budapesten, Aradon, Kolozsváron dolgozott. Székesfehérváron 1927-ben alapította üzemét. Brajnovics Lajos 1924-ben Fehérváron szerzett segédlevelet, majd Budapest előkelő vállalatainál és avaraiban első segéd és festőmesteri minőségben dolgozott. 1930-ban lett önálló Székesfehérváron. A mai Palotai úti Patyolat-üzem elődjének tulajdonosa Maizer István is Székesfehérváron tanulta mesterségét, 1916-ban szabadult fel. Üzemét 1919-ben alapította. A Palotai úti üzemen kívül a Nádor (ma Március 15.) utcában üzlete, felvevőhelye is volt. Az 1930-as években 1 segédet, 7 tanoncot és 68 vasalónőt foglalkoztatott villanymotorral felszerelt üzemében. Századunk eleje óta Székesfehérvár legnagyobb ilyen jellegű üzeme Rehorska Vilmos kelmefestő és vegytisztító gyára volt. Rehorska gyára nagyapja, Rehorska Vince 1840-ben alapított szerény kis műhelyéből fejlődött ki. Rehorska Vilmos édesapja korai halála után 13 éves korában 72 esztendős nagyapjával együtt vezette az üzemet. Igen fiatalon Németországba utazott, hogy mesterségbeli tudását továbbfejlessze, a szakma újításait megtanulja. Külföldről hazatérve, Budapesten és az ország nagyobb városaiban levő üzemekben dolgozott, ahol a kelmefestő és vegytisztító ipar minden részletét megismerte. Hazatérve 1904-ben vette át a Tobak utcai műhely vezetését, amely keze alatt gyorsan felfutott. Székesfehérváron két, Veszprémben és Kisbéren egy-egy felvevőhellyel dolgozott, de akadtak megrendelői Bécsből, Budapestről, Kolozsvárról, Kassáról és Egerből is. 1914- ig 24 munkást foglalkoztatott. Az I. világháború idején üzemét katonai célokra foglalták le. Itt mosták, tisztították a városban működő 16 katonai kórház ruhaszükségletét. A tulajdonost bevonultatták, katonaként vezette üzemét 1915—18 között. Gyárát olyan feltétel mellett adták át a közös hadseregnek, hogy az üzemanyagokat, munkásokat a hadsereg adja, a gépek használatáért pedig méltányos bért fizetnek. Az utóbbit azonban a vesztett háború végén nem kapta meg Rehorska Vil mos. Pert indított kártérítési jogosultságát a bíróságok megállapították, a kártérítési összeget 120 000 pengőben határozták meg. Kifizetésére soha nem került sor, mert a magyar kormány kimondta, hogy a közös hadsereg által igénybe vett hadiszolgáltatásokból eredő követelések kiegyenlítésére költségvetési fedezete nincs. A két világháború közötti időszakban a gyár csökkentett üzemmel, 10—12 munkással dolgozott. Ekkor kazánházában két Cornwell típusú kazán fejlesztette a gőzt az üzem szükségleteire. Ugyanitt helyezkedtek el a kelmefestésre szolgáló medencék. Egy másik földszinti teremben tolltisztító gép, gőzmosó gépek, centrifuga, portalanító és benzinmosó gépek, valamint benzindesztilláló készülék és 10 LE-s gőzgép működik. Külön helyiségben dolgoztak a mángorlógépek. Gőzvasalószobákat is rendeztek be. Az emeleten szárítókat alakítot tak ki. Rehorska Vilmos kel mefestő és vegytisztító gyárát ezzel a berendezéssel korának egyik legmodernebb üzemeként tartották számon, amely a legkényesebb igényeket is kielégítette. Demeter Zsófia történész muzeológus ÖTVEN ÉVE TÖRTÉNT... Fél évszázaddal ezelőtt hosszú és kemény volt a tél Európa-szerte, az utakon megfagyott emberekről, hóviharokban elakadt vonatokról adtak ismételten hírt az újságok. Hazánkban a gazdasági válság és a munkanélküliség ideje volt ez, sokaknak nem tellett elég tüzelőre, megfelelően meleg ruhára, és járvány is pusztított — derül ki a Fejérmegyei Napló 1933. februári példányaiból. Betegek és halottak „A világszerte dühöngő influenzajárvány halottainak száma Angliában már meghaladja az ötezret. Januárban csupán Londonban hatszázan haltak meg” — közölte a lap február 4-i száma. — „Nálunk az influenza enyhe lefolyású, azonban két hét óta rohamosan terjed, Fehérvár iskoláiból ezerkétszáz beteget jelentettek. A városi közegészségügyi bizottság az összes iskolák bezárását javasolja.” — „Januárban a megye 34 községében difteritiszben 94 gyermek betegedett meg, közülük 11 meghalt.” (Február 18.) Dolgozni mertek „Ifjú Rózsa János, ifjú Varga István és ifjú Nagy Antal csőszi földművesek nem törődve ’Az úr napját megszenteljed’ isteni parancssal, vasárnap reggel vállukra vették a villát és kimentek kaszáló rétjükre takarmányt hordani. A csendőrök éppen arra mentek, észrevették őket és feljelentést tettek a három legény ellen. A vasárnapi munkaszünet megszegőit felelősségre vonták, és mindhármukat öt pengő pénzbüntetésre ítélték.” — közölte a Fejér megyei Napló február 12-i száma. Csökkentett fizetések „Megjelent a kormány rendelete az adóemelésről és a fizetések csökkentéséről” címmel az első oldalán, feltűnő szedéssel ismertette február 2-i számában a Napló az új rendelkezéseket. Részletezte, hogy fizetési osztályonként mennyivel csökkentik a köztisztviselők keresetét, nyugdíját, mennyivel növelik a magántisztviselők különadóját, és a vámtételek emelése miatt milyen cikkek lesznek drágábbak. „Kitaposott úton” vezércikkében a lap gúnyosan megjegyezte: „A közvélemény annyiszor sürgette már a tetteket... A kormány most valódi tettek sorozatával állt elő, az adókat felemelik, a fizetéseket leszállítják.” A lap még azt is szóvá tette, hogy „a közszolgáltatások éhbérének” leszállítása mellett a „milliós tantérnek” és „mammutjövedelmek” megnyirbálására nem gondol a kormány. A munkásság panaszai Ami figyelemre méltó: az újság február 9-i tudósítása szerint a városi közgyűlés tiltakozott a kormányintézkedések ellen. A kormányellenes állásfoglalást bizonyára elősegítette a munkásság hangulatának figyelembe vétele is. A magát „munkásvédőnek” is hirdető Gömbös Gyula miniszterelnökhöz a vasúti munkások korábban emlékiratot intéztek. Ebben többek között felhívták a figyelmét, hogy a munkások létminimumon aluli keresete a „megélhetésre, ruházkodásra, gyermekeik iskoláztatására, a lakbér kifizetésére elégtelen. Ha sürgős segítség nem érkezik, teljesen katasztrofális helyzetbe kerülnek. Kenyeret akarunk, de nem munka nélkül, munkát, de nem kenyér nélkül.” A miniszterelnök az emlékiratot átadni szándékozó fehérvári küldöttséget nem volt hajlandó fogadni. Holttestek az erdőben Az alacsony keresetek és a magas szeszárak miatt ötven évvel ezelőtt általános volt a „tiltott szeszfőzés”, a pálinkák otthoni előállítása, továbbá a nagybani „zúgfőzés” és kereskedés. A rézcsövek alkalmazása miatt nem egyszer mérgező ital került forgalomba, vagy pedig a legyengült szervezetek miatt okozott tragédiákat a méregerős pálinka. Országos feltűnést keltett az a tömegmérgezés, amelyről a Napló február 16-án számolt be. Eszerint ünneplő favágók egy vándorkereskedőtől pálinkát vásároltak. Ettől rosszul lettek, de egyikük még el tudott menni a közeli faluba. Szavai nyomán a falusiak az erdőbe siettek, de a favágók közül hat már halott volt. Tizennégyet életveszélyes állapotban szállítottak kórházba. Csak röviden ... Az ötven év előtti időkre szűkszavúságuk ellenére is jellemzőek rövidre fogott híradások. Néhány közülük: A KSH közlése szerint a múlt esztendő utolsó napján 10 889 személygépkocsi, 3895 teherautó és 1272 autóbusz üzemelt hazánkban. — Az országban január folyamán száznegyvenen haltak meg náthalázban. — A ferencesek temploma előtti keresztnél egy munkanélküli férfi borotvával elkezdte felvágni ereit, tette végrehajtásában megakadályozták. — A parlamentben zajos jelenetek között tiltakozott az ellenzék a gyűléstilalom miatt. — Kedden (február 14-én) huszonhatan fagytak meg New Yorkban, harmincezer munkanélkülit fogadtak fel a méteres hó eltakarítására. — Egy fehérvári cigányprímás megszöktette egy MÁV tisztviselő feltűnően szép, 15 éves lányát. — 17 év után orosz feleségével és két gyermekével tért haza Nagy Lajos, volt hadifogoly. — A szegedi Corsó mozi fűtője megölte és a kazánban elégette barátnőjét. A férfi 52 éves, a lány 16 éves volt. F. T. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1983. FEBRUÁR 21. SZOMBAT Híres fehérvári bűnügyek és bumperek (4.) Utolérte a bűnöst a végzet Bizonyosan párját ritkítja a fehérvári bűnesetek történetében a Szikora-ügy. Nem azért, mintha ilyen bűncselekmények korábban soha nem történetek volna, nem is az elkövetések módjának hidegvérű, egyben szadista jellege teszi emlékezetessé ezt az ügyet, hanem valami más: a többszörös gyilkos tetteire csak egy újabb, közel másfél évtized után elkövetett cselekedete után derült fény! Egy gyilkosság, mely felbolygatta a múltat 1933. február 25-én Gyöngyösön ismeretlen tettes agyonlőtte a boltjában foglalatoskodó Szikora Gyulánét, aki az egyik legjobb forgalmú péküzletnek volt a tulajdonosa. A férj ( aki a fehérvári vízműtelep nyugalmazott főgépésze volt) segélykiáltásaira hamarosan előkerült a rendőrség. A helyszíni szemle, a nyomozás azonnal megkezdődött, melynek során a bolt raktárában egy kiürített Wertheim kasszára (Szikora vallomása szerint 2500 pengő volt benne), s azon egy, a család által nem ismert Frommer-pisztolyra bukkantak a detektívek, melyről a vizsgálat megállapította, hogy az volt a gyilkos fegyver. A bűntény közelében — a lakásban — tartózkodó férjet rövidesen kihallgatták, és ellentétes megnyilatkozásai, félreérthető megjegyzései miatt mint gyanúsítottat letartóztatták. A tettes kiléte azonban mindaddig bizonytalan volt, míg az elvetemült férj első házasságból származó fia két nap múlva önként jelentkezett a csoportvezető nyomozónál kihallgatásra, s miközben sírva borult annak asztalára, ezt mondta: — Nem bírom tovább! A raktárban talált fegyver az apámé! Az új fordulat után az öreg Szikora kétségbeesetten tagadott, s ellenállása akkor tört meg, mikor áldozatának holttestét megmutatták neki. Ekkor beismete tettét, s azt is bevallotta, hogy a hiányzó pénzt elégette, hogy félrevezesse a nyomozókat. Az esetnek nagy visszhangja volt a fehérvári rendőrségen is, mivel egy 13 évvel azelőtti, le nem zárt ügynek egyik gyanúsítottja Szikora volt! A Vízművek területén történt gyilkosság újra az érdeklődés homlokterébe került. A gyöngyösi beismerő vallomás és a kétszeri tarkólövés elegendő volt ahhoz, hogy Fehérváron is újabb nyomozást indítsanak. Kellettek ehhez persze az ügy egykori főszereplői, elsősorban a gyilkos. Március 7-én két detektív megbilincselve Fehérvárra szállította, kit még az est sötétjének ellenére is a pályaudvartól a börtönig többször is meg kellett menteni a feldühödött emberek haragjától. A fölényeskedéstől az összeomlásig — Úgysem tudnak bizonyítani ennyi év távlatából semmit — nagy hangoskodott Szikora az első kihallgatások alatt. Volt szerelmének, özvegy Orbán Ferencnének, egykori bűntársának viszontlátása azonban észrevehetően megingatta ezt a látszólagos magabiztosságot. A helyszíni szemlék segítették a bizonyítási eljárás gyorsítását. Dr. Keller főügyész és Jónás rendőrfőtanácsos irányításával először azt a helyet keresték fel a vádlottal, ahol 1917. tavaszán (Szikora vallomása szerint) első, 130 kilós felesége „a szívéhez kapott, azután nem hátra, hanem előre bukott a lovak közé, melyek agyonrúgták”. Korábban jelentkezett egy szemtanú, Németh Ferencné gazdálkodó, aki a helyszínen elmondta, hogy a nevezetes napon — miközben az aszalvölgyi Mária-major felé ment — hallotta a házastársak vitatkozását, majd 80—85 lépésről a feleség sikoltozását. A helyszínre érvén tapasztalta, hogy a férj cserbenhagyta a súlyosan sérült asszonyt, s gyalog ment segítségért. Ezután következett vízműtelepi helyszíni szemle. A megrázó élmény hatására Orbánná vallomást tett: azon a tragikus éjszakán már lefeküdt a telepi házban gyermekeivel, amikor Szikora bement a házba és erőszakoskodott vele. Ezt hallotta meg őrjáraton lévő férje, s bezörgetett az ablakon. Erre Szikora átszaladt a közös tornácról nyíló lakásba, majd dulakodás és lövés hallatszott. Amire az asszony is a ház mögé ért, férje már halott volt. Az ősz, ekkor már 76 éves vádlott nem tagadta, hogy lőtt, de kitartott 13 évvel azelőtti állítása mellett, mely szerint csirketolvajokat üldözött a gépház felé, s amikor visszaért, munkatársa már halott volt. Valószínű, hogy a tolvaj cigányok végeztek vele — hajtogatta. A szembesítésnél Orbánná zokogva tört ki: — Maga ölte meg az uramat, 13 évig hallgatnom kellett, mert féltem, hogy engem is legyilkol! Ezen vallomáserejű megnyilatkozásnak sem volt foganatja — a gyanúsított továbbra is konokul tagadott. Az áldozatok exhumálása tervének hallatán azonban ismét megingott: Orbánnét vádolta, mégpedig avval, hogy ijedtében ő ütött csákánnyal ura fejére, s a „rablók” csak utána lőtték agyon a megszédült, sebesült embert. Az ötödik napon azután végre megtört az elvetemült, miután nem kevesebb, mint tíz detektív vallatta: elismerte Orbán agyonlövetését, de első feleségének meggyilkolását nem vallotta be. Ezután került sor az áldozatok exhumálásra, melynek időpontjában a Csutora temető környékén az érdeklődő tömeget rendőrkordon tartóztatta fel. A csontvázra tapadt fekete ruhafoszlányok láttán Szikora elborzadva, álszent módon kiáltott fel: Harmincegy évig boldogan éltünk együtt — nem vagyok bűnös! A koponya sérülése — melyen látszott a törés — nem bizonyította egyértelműen a férfi bűnösségét. Orbán sérülései azonban igazolták az eddig bizonyíthatatlan vádat : a koponyán látható sérülések alapján a tagadó, hisztérikus özvegyet is letartóztatták. A gyöngyösi gyilkosság miatt március 12-én Szikorát Orbánnéval együtt Egerbe szállították, ahol tárgyalások során kellett volna felelniük tetteikért. Az ügy konok főszereplőjének bűnlajstroma végül mégis kiegészült: első házasságából származó lányai vallomást tettek. Anyjuk ugyanis halálos ágyán nekik elmondta, hogy apjuk szándékosan lökte le őt a robogó kocsiról. Ennek hallatán Szikora összeomlott. Sajnos, még egy, csak feltételezett bűntettet rábizonyítani már nem sikerült: 1916. augusztus 11-én ugyanis a fővádlott 5 éves Mária nevű kislánya tisztázatlan körülmények között fürdőkádba fúlt, de ennek az eseménynek már nem volt vallomást tevő tanúja ... A bűnhődés A kihallgatássorozat folytán egyre rosszabbodott a fővádlott egészségi állapota. Hosszú évek óta ugyanis gyomorbántalmakban szenvedett, s kegyetlenül lemészárolt felesége diétája mentette meg addig is állapotának súlyosbodásától. A változó minőségű börtönkoszt azonban nem használt gyomorfekélyének, sőt fájdalmai miatt április 15-én meg is műtötték, s az operáció után az egri rabkórházban kiszenvedett. Orbánnét az események fordulata miatt néhány nap múlva visszaszállították Fehérvárra, de ügyének tárgyalására csak szeptember 11-én került sor. Horváth dr. tanácsa előtt fény derült eddig ismeretlen részletekre is: a két főszereplőnek a katona férj világháborús távolléte alatti, évekig tartó viszonyára, s arra, hogy a szerencsétlen halálát a tarkólövés okozta, a másik, zúzott sérülést tompa tárgy ejtette a koponyán, mely könnyű, 8 napon belül gyógyuló sebet okozott. Orbánná egyébként minden korábbi vallomását visszavonta és ártatlanságát hangoztatta. Az utolsó „felvonás” november 6-án következett. A korábban az egykori cseléd, Nagy Júlia távolléte miatt elnapolt tárgyaláson a most megjelenő „koronatanú” meggyőzte a bírákat, s azok másfél órás tanácskozás után Orbánnét felmentették. Egyébként is elévült cselekedetéért meghurcoltatásával, s nyolchónapos vizsgálati fogságával bűnhődött. Kováts György