Fejér Megyei Hírlap, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-06 / 31. szám
FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1983. FEBRUÁR 6. VASÁRNAP Olcsóbb túralehetőségek Gazdag természetjáró program 1983-ban A természetjárás iránt megnyilvánuló érdeklődés örvendetesen fokozódik, nőtt a túrázási kedv minden korosztály körében. A túrák, kirándulások alapvető feltételeinek megteremtése, a természetbarát mozgalom egyes területeinek fejlesztése szerepel többek között a megyei természetbarát szakszövetség 1983. évi munkatervében. A főbb feladatok meghatározásához jó alap volt a múlt év, annál is inkább, mert két évforduló — a megyei szövetség megalakulásának :25% és a Társadalmi Erdei Szolgálat megalakulásának 20. évfordulója — jó alkalom volt több év tapasztalatainak összegzésére. A szervezett természetjárók számára a tél sem számít holt szezonnak, amit a szakosztályok túraprogramjai is bizonyítanak. Különböző tanácskozásokat is tartottak a közelmúltban, február 19— 20-án pedig a megyei szövetség megrendezi a szakosztályvezetők és aktívák értekezletét és ezzel párhuzamosan a túravezetők továbbképzését. E tanácskozás illetve továbbképzés célja a szakosztályi munka, a túraszervezés — vezetés színvonalának emelése, új ismeretek és hasznos módszerek átadása, a szakosztályi kapcsolatok fejlesztése. A megyei szövetség természetesen számít a résztvevők javaslataira, kezdeményezéseire, véleményeire a természetbarát mozgalom különböző kérdéseiben. A már meghirdetett és hamarosan meginduló túravezetői tanfolyamok iránti igényt a jelentkezők száma is igazolja. A magasabb minősítést megszerző és újonnan végző túravezetők remélhetőleg hatékonyan segítik majd a szakosztályokban folyó szakmai munkát. Igen fontos feladat a turistaházak, kulcsosházak további fejlesztése, illetve ezek nyitottá tételével a túrák elősegítése, olcsóbbá tétele. Örvendetesen fejlődött a kisgyóni természetbarát telep, amelynek felkeresését sok csoport tervezi távoli megyékből is. A szakosztályok a lehetőségek szerint elégítsék ki a szállásigényeket. A sátortáborhelyek kijelölésével kapcsolatos felmérések megtörténtek. Jelzett turistaútjaink karbantartása és fejlesztése minden évben napirenden lévő feladat. A tervek szerint új utak létesülnek a Velencei-hegységben, befejeződnek a Kisgyón környéki útjelzéshálózattal kapcsolatos függőben lévő munkák is. E tervekben szerepel az Országos Kék Túra útvonalának módosítása, amely a jövőben érintené a kisgyóni telepet. Mindez újabb és olcsóbb túralehetőségeket teremt, és szép tájak felkeresését teszi lehetővé. Az MTSH pontverseny értékelésével és a legjobb szakosztályok jutalmazásával a szakosztályi munka tartalmasabbá tétele a cél. Több szakosztálynál nem tulajdonítanak kellő jelentőséget a magasabb túrázói minősítések megszerzésének, ezért jelentős lemaradások vannak e területen. A megyei szövetség ezért új túramozgalmak beindítását is tervezi — gondolva a kerékpáros és autós túrázás fejlesztésére is. Célul kitűzve a résztvevők természettani ismereteinek bővítését is. A nyílt túrák jól szolgálják azt a célt, hogy a nem szervezett természetjárók is bepillanthassanak a szakosztályok életébe, szép túrákon vegyenek részt, és kedvet kapjanak a természetbarát mozgalomba való bekapcsolódásra. Ezen nyílt túrákat azonban nagyobb gonddal kell előkészíteni, és az eddigieknél jobban propagálni. A megyei szövetség megtisztelő feladata, hogy az MTSZ megbízásából a dunántúli megyei szövetségi vezetők tanácskozását szeptemberben megrendezze. E fő célok alapján adódnak a feladatok, amelyek megoldásában a megyei szövetség továbbra is számít a természetbarátok, a szakosztályok, a városi-járási szövetségek és a társszervek támogatására, az eddigi jó együttműködést és kapcsolatokat tovább fejlesztve. Kovács Ferenc Fehérvár Áruház TÉLI SZEZONVÉGI VÁSÁR holnaptól a Fehérvár Áruházban! Sokféle téli divat-, konfekció-, méterlakástextil- és cipőáru 30—40 % engedménnyel! 130 FÉLE TEJTERMÉK a tejnapokon a Fehérvár Áruháziján hétfőtől—szerdáig! A Székesfehérvári Tejipari Vállalat teljes választékában megtalálható lesz a TÚRÓ RUDI és a JOGNARTHAB is. Krémtúróból, fagylaltporcból, körözött és krémsajtból egyet fizet kettőt kap akció! Rendkívüli sajtválasztékkal várjuk vásárlóinkat! Nagy szörpvásár 30—40 % engedménnyel a Fehérvár Áruházban és a Videoton ABC-ben! A nyár ízei olcsóbban! OLCSÓ ÉS PRAKTIKUS! Csehszlovák nyípadlők 30 % árcsökkentéssel kaphatók a Fehérvár Áruház méterosztályán, a Mezőgazdasági boltban és a Szerelvényboltban (Széchenyi u. 172.) A FEHÉRVÁR ÁRUHÁZBAN MINDIG TÖRTÉNIK VALAMI! 7. OLDAL Akár elölről kezdené... A montreáli olimpián három dunaújvárosi lány tornázott a negyedik helyen végzett magyar válogatottban. Óvári Éva most is versenyez, a legutóbbi világbajnokságon még Tóth Margit is ott volt, csak Lővei Mária állt ki egyhamar a sorból. A székesfehérvári Petőfi Általános Iskola fiatal testnevelő tanárában, akit gyakran összetévesztenek tanítványaival, nem sokan ismernének rá a hajdani olimpikonra. — A sikeres olimpiai szereplés után hirtelen abbahagyta a versenyzést, legalábbis válogatott szinten. Talán bizony megcsömörlött a tornától? — Az olimpia után is tornáztam még, a válogatottban viszont valóban már csak egyszer szerepeltem. Ha jól emlékszem, Grúzia ellen. Az olimpiát követő évben lemaradtam az Európa-bajnokságról és a világbajnokságról is — tudomásul kellett vennem, hogy nem számítanak már rám. Eleinte csalódott voltam, mert Montreálban végtére is jól versenyeztem, sőt, ugrásban hajszál híján finalista voltam. Később beláttam, hogy aligha tudnék tovább fejlődni. A női tornában 19 éves fejjel nem könnyű lépést tartani a feltörekvő új nemzedékkel. Időközben fölvettek a TF-re és ez végképp helyrebillentette az egyensúlyomat. Nem pályáztam többé válogatottságra, de a tornát nem hagytam abba, még főiskolás bajnok is voltam. — Visszagondolva a számtalan edzésre, tömérdek edzőtáborozásra, a néha a kínlódásig kemény munkára — ha lehetne, újra végigcsinálná-e? — Boldogan. Szerencsés, sikeres embernek tartom magam, s ezt jórészt a sportnak köszönhetem. Utazhattam, világot láttam, még az olimpiára is eljutottam. Különösebb nehézség nélkül elvégeztem a TF-et, szeretek tanítani, örömömet lelem az edzői munkában — kamatostól visszakaptam mindent. — A mai napig sok szó esik a női torna veszélyes voltáról. Igaz, ami igaz, jó néhány szépreményű versenyzőnek kellett idő előtt befejeznie pályafutását... — A maga módján minden sportág tartogat sérülésveszélyt, amely azonban jó felkészüléssel jelentősen csökkenthető. Nekem például nem volt egyetlen komolyabb sérülésem sem. A baleset nem is annyira szerencse, mint alkati adottság dolga. Mi hárman annak idején gyakorlatilag ugyanazt a munkát végeztük, Tóth Margónak és nekem alig volt bajom, Óvári Évire viszont rájárt a rúd, háromszor annyi sérülése volt, mint kettőnknek együttvéve. — A tornát nagyon fiatalon, már óvodás korban el kell kezdeni. Nyilván nem a gyerekek döntik el, hogy akarnak-e sportolni, holott még a legkisebbeknek sem játék az edzés. Valójában nem kényszermunka ez? — Éppen előkészítő csoportom van, harminc kislány, akiket magam válogattam ki a fehérvári óvodákból. Valóban nem játék, amit csinálunk, hanem valódi edzés, ha úgy tetszik, munka. A gyerekeknek mégis látnivalóan örömük telik benne. Ha nem így lenne, nekem sem lenne hozzá kedvem. A kicsik egyébként is céltudatosabbak, mint gondolná az ember és igénylik, hogy komolyan vegyék őket. " A dunaújvárosi női torna alapjait megvető Horváth Lászlóné az első szülői értekezleten azzal hökkentett meg mindenkit, hogy kijelentette, ezekből a gyerekekből bajnokokat, válogatottakat, olimpiai résztvevőket fog nevelni. És állta is a szavát... Mit mondott a szülőknek a tanítvány, Lővei Mária? — Én nem vagyok olyan bátor, mint Pancsi néni, aki az egyik legkiválóbb magyar edző, és utánozhatatlan egyéniség. Óriási veszteség, hogy Dunaújvárosban nem igénylik a munkáját. Egyszerűen nem értem, hogyan engedhető ez meg? Azt azért én is elmondtam, hogy amit csinálunk, az nem játék, hanem edzés, komoly munka, igazi torna. Igyekszem jól dolgozni, a többit majd meglátjuk. — Mi az, amit másképpen akar csinálni? — A koplalásokat, szigorú edzőtáborokat, a múló kellemetlenségeket egy-kettőre elfelejti az ember. Egyetlen dolog van, amire nem szívesen emlékszem, amit soha nem tudtam megemészteni, a megújuló veszekedések. Sajnos jellemző a női tornában az edzők közötti féltékenykedés, ármánykodás, amelybe sokszor a versenyzőket is belekeverik. Gyűlölöm a békétlenséget, az effajta viaskodásoktól mindenféleképpen távol akarom tartani magam. Annak idején, a tornaszerek világában Óvári Éva és Tóth Margit mutatott több tehetséget, a megbízható, szorgalmas Lővei Mária rendszerint a harmadik volt. A hétköznapok ügyesbajos dolgaiban viszont mintha ő boldogulna jobban ... P. E. Világbajnok lett Megszegte az orvosi tanácsokat 1982. november 8. Caracas. Az időpont és a helyszín ezentúl egy életen át fogja kísérteni a mindössze 160 cm magas és 47 kg súlyú, törékeny, barna szemű és göndör hajú Balogh Pálmát, és nagyban hozzájárul majd sorsának további alakulásához. Az MHSZ KSK 22 éves sportlövője ugyanis a dél-amerikai földrészen a női standard pisztoly 30 430 lövéses számában nem kis meglepetésre, az esélyesebb versenyzőket megelőzve 590 körrel világbajnok lett. Mindaddig nem sokat tudott róla a közvélemény, pedig nem számított ismeretlen kezdőnek. Az országos csúcsot ő tartja 593 körrel és a szakvezetők elsősorban tőle vártak jó eredményt. Ennek ellenére sem árt bemutatni az első pillantásra bizony nem éppen sportoló alkatú, filigrán, de nagyon szorgalmas és céltudatos világbajnoknőt, főleg azok után, hogy miként a beszélgetés elején kiderült, az orvosok kifejezett tanácsa ellenére lett versenyző. „ Tizenöt éves koromig nem sportoltam semmit, mivel lyukas a szívem, ezért nem engedték sem szüleim, sem az orvosok a sok mozgást. " Nem tudták ugyanis felmérni, mennyit bírok el, így nagyon sokáig lebeszéltek mindenről. Aztán egy napon Laci bátyám, aki az MHSZ KSK-ban sportolt, engem is levitt magával. Azt mondta, fogjak egy pisztolyt, az nem árthat meg. Később a bátyám átment a Bp. Honvédba — ő tartja jelenleg is a gyorstüzelő országos csúcsot 599 körrel — én viszont ott ragadtam a Marcibányi téri lőtéren — emlékezett vissza a kezdetre Balogh Pálma. Légfegyverrel kezdte, mint általában mindenki? — Rögtön standard pisztolyt nyomtak a kezembe. Igaz, mellette légpisztollyal is lőttem, de csak akkor, ha a klub érdekei megkívánták. A puska nem jöhetett szóba ? — Nem. A puskásszerelés az én termetemnek nagyon nehéz és szörnyen komplikált. A pisztoly mégiscsak „nőiesebb”. Melyik esztendőben jött az első igazán kiugró eredmény? — Két évvel ezelőtt 589 körrel junior országos csúcsot lőttem, amelyet a mai napig nem szárnyaltak túl. Ezt az eredményt Pozsonyban értem el, ami azért is emlékezetes a számomra, mert válogatottként először vettem részt külföldi versenyen. A folytatás ... ? — Tavaly tulajdonképpen nem lettem rosszul, de igazán kiugró eredményt nem sikerült elérnem. fesén viszont fegyvert cseréltem. A régi helyett kaptam egy olasz gyártmányú Dominót, akiivel nagyon hamar megbarátkoztam. Hogyan sikerült a bemutatkozás? — Remekül. Bydgoszczban, a válogatott versenyén 593 körrel új országos rekordot lőttem. Jött Róma, az Európa-bajnokság. — Ott bizony elszálltam egy kicsit. A pontlövésem nagyon gyengén sikerült és hiába javítottam a gyorsban, már nem volt elég semmire. Mire gondolt a kudarc után? — El voltam keseredve, hiszen biztosra vettem, hogy ezek után nem visznek ki a caracasi VB-re. Milyen reményekkel indult el Venezuelában? — Azzal tisztában voltam, hogy rajtam semmi sem múlik, hiszen mindent megtettem a sikeres szereplés érdekében. Dobogós helyről álmodoztam, s annak azután a legmagasabb fokára állhattam. Mint újdonsült világbajnok, hogyan tovább? — Mint eddig, sőt az aranyérem méginkább kötelez. Jövőre Bukarestben Európa-bajnokság lesz, azután pedig jön az olimpia.