Fejér Megyei Hírlap, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-20 / 43. szám
8. OLDAL Ma: Vasárnap, 1983. február 20. A Nap kél 6 óra 42 perckor, nyugszik 17 óra 14 perckor. Aladár napja. Eredete vitás. Némelyek szerint török eredetű és jelentése: testőrhadnagy, mások szerint a germán Aldarik név rövidülése és jelentése: mindenben hatalmas. Hétfő: 1983. február 21. A Nap kél 6 óra 40 perckor, nyugszik 17 óra 16 perckor. Eleonóra napja. Az arab Ellinor névből. A nevet egy időben a görög ,,eleosz” szóból származtatták, így kapta a görögös Eleonóra formáját. IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területére ma estig: jobbára erősen felhős lesz az ég, főként a keleti, északkeleti országrészben várható szórványos havazás. Az északi szél napközben többnyire élénk, Nyugat-Dunántúlon időnként erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet —4, —9 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 0 fok körül várható. VÖRÖSMARTY SZÍNHÁZ 1983. február 20 este 7 óra Kálmán Imre: MARICA GRÓFNŐ (Győri Kisfaludy Színház) Bérletszünet 797 MOZIMŰSOR Vasárnap Szivár — Köztársaság de. 10 órakor, du. 4, 6 és este 8 órakor: Fekete szakáll szelleme (amerikai, III. helyár!) Szivár — Petőfi de. 10 órakor MATINÉ: szovjet mesesorozat du. fél 6 órakor: Dögkeselyű (magyar, II. helyár, 14 .éven alul nem ajánlott!) du. fél 4 és este fél 8 órakor: Újra szól a hatlövetű (amerikai, II. helyár!) Dunaújváros — Dózsa de. 10 órakor MATINÉ: Fehér csuklya (szovjet) du. 4 órakor: Fehér farkasok (NDK) du. 6 órakor: A postás mindig kétszer csenget I—II. (amerikai, III. helyár, duplán, 16 éven felül!) Mór — Vörös Csillag de. 10 órakor MATINÉ: Égigérő fű (magyar) du. 5 és este 7 órakor: Akit Bulldózernek hívtak (olasz, III. helyár!) Hétfő Szivár — Köztársaság du. 4, 6 és este 8 órakor: Fekete szakáll szelleme (amerikai, III. helyár!) Szivár — Petőfi du. fél 6 órakor: (bérletes) VADEMBER (francia, III. helyár, 14 éven alul nem ajánlott!) du. fél 4 és este fél 8 órakor: Szemben a világgal (francia, 16 éven felül!) Dunaújváros — Dózsa du. 4 órakor: Fehér farkasok (NDK) du. 6 órakor: A postás mindig kétszer csenget I—II. (amerikai, III. helyár duplán, 16 éven felül!) Mór — Vörös Csillag du. 5 órakor: Jégmezők lovagja (szovjet) este 7 órakor: Üvegtörők (angol, III. helyár, 16 éven felül!) KIÁLLÍTÁSOK István király Múzeum Szivár, Gagarin tér Régészeti kutatások a Dunántúlon Csók István Képtár Szivár, Bartók tér 1. Művészet I. Lajos király korában Budenz-ház —■ zárva Fekete Sas Patikamúzeum Szivár, Március 15. u. A hónap tárgya: Pásztorbotok Fejér megyéből Alumíniumipari Múzeum Szivár, Zombori u. 12. Székesfehérvári műjégpálya Vasárnap nyitva: 9—12 óráig és 15—20 óráig Hétfőn nyitva: 10 órától 12.30 óráig Orvosi ügyelet Felnőtteknek Székesfehérváron, a Pintér Károly u. 5. szám alatt, hétfő reggel 7 óráig és 19 órától kedd reggel 7 óráig; tel.: 11-456. Gyermekeknek Székesfehérváron, az Engels Frigyes út 7. sz. alatt: hétfő reggel 7 óráig és 19 órától kedd reggel 7 óráig; tel.: 11-137, 14-356. Móron (Mór, Pusztavám, Nagyveleg és Csókakő lakosai részére) a rendelőintézetben: hétfő reggel 7 óráig és 19 órától kedd reggel 7 óráig; tel.: Mór 41. Fogorvosi ügyelet Székesfehérváron az Engels Frigyes út 7. sz. alatt, vasárnap reggel 7 órától este 7 óráig és hétfőn 20 órától 23 óráig. Ügyeletes gyógyszertár Székesfehérváron, a József Attila u. 2. szám alatt. Hulladékgyűjtés A megyei környezetvédelmi bizottság reprezentatív felmérése szerint évente 1350 tonna papírt, 450 tonna gumit, 85 tonna bőrt, 925 tonna műanyagot és 50 tonna üveget szállítanak a szeméttelepekre. Ezeknek a hulladékanyagoknak a többsége újra hasznosítható. Az újrafeldolgozást megkönnyítheti a lakosság közreműködése, ezeknek az anyagoknak szelektív összegyűjtése. A tavaszi hulladékgyűjtőakció során megyénk 25 településén szervezik meg a fém-, a papír-, a textil-, a gumi- és az üveghulladékok gyűjtését, a MÉH vállalattal közösen. Útközben Hétfőtől lezárják karbantartási és átépítési munkák miatt az M7-es autópálya 59. kilométerszelvényben levő Shell-töltőállomás szelvényezés szerinti jobb oldali (város felőli) oldalát. A lezárás időtartama előreláthatólag 3 hét. Ezen idő alatt a járművezetők az ellenkező oldalon levő töltőállomást vehetik igénybe. A város felőli oldalon levő autószerviz és az autópálya úthálózati kapcsolata továbbra is üzemel. Ifi Étterem Velencén Nagyszabású farsangi bállal nyílt meg szombaton a velencei ifjúsági üdülőközpontban felépített „Ifi Étterem”. A létesítmény jelentősen javítja majd a Velenceitó környékének ellátását, különösen a túrázó-üdülő kispénzű fiatalokét. Az új étterem konyhája négyezer adag étel főzésére alkalmas. Földszintjén eszpresszó, bisztró, tejivó és hideg-meleg ételeket árusító automatasort szereltek fel, az emeleten pedig két önkiszolgáló étteremben egyszerre négyszáznyolcvan vendégnek teríthetnek. A Dunavidéki Vendéglátó Vállalat étteremházára nagy szükség volt, ha figyelembe vesszük, hogy a környéken sok az úttörő- és középiskolás tábor, valamint ott található az Expressz-tábor is. A holt szezonban mélyhűtött és gasztrofelételek készítésével, előfizetéses étkezéssel igyekeznek kihasználni a vendéglátó komplexumot. Hírek, események, tudósítások Közeledik a farsang farka, azaz a vidám, jelmezes, alakoskodó mulatságok időszakának vége. Székesfehérvár óvodáiban és iskoláiban sokan rendeztek a hét végén jelmezes karnevált. A Münnich iskolában például hatszázan farsangoltak. Képünk az Ybl Miklós Általános Iskolában készült, ahol osztályonként rendezték meg a vidám, ötletes jelmezek seregszemléjét Sláger volt a csizma Vége a vásárnak Az időjárás ezúttal a kereskedőket fogadta kegyeibe, amikor a téli vásár első napjára a kemény tél is megérkezett. Az elmúlt két hét alatt, a hagyományos téli vásár idején az üzletek, áruházak polcairól elfogytak a meleg holmik, a téli csizmákból is csupán a legkisebb számok maradtak meg. A Fejér megyei Iparcikk Kereskedelmi Vállalat igazgató-helyettese, Deák Péter arról tájékoztatott, hogy a tavalyinál nagyobbak voltak az engedmények, s az érdeklődés különösen a konfekció, a méteráru és a cipő iránt nyilvánult meg. A Centrum Áruházban Kálmán Gyula igazgató tájékoztatása szerint a női és gyermekcsizmák mellett a télikabát volt a sláger. Emellett sokan vásároltak fehérneműt, inget, s nagy kereslet mutatkozott a szezonvégi vásárokon eddig nem kínált fonalak iránt is. A Fehérvár Áruházban dr. Balassa András kereskedelmi igazgatóhelyettes arról számolt be, hogy a szezonvégi vásár árukészletét már az első hét végére eladták, így a második hétre az áru utánpótlásáról is kellett gondoskodniuk. Mindhárom vállalatnál tíz-tizenegy százalékkal volt nagyobb a szezonvégi forgalom a tavalyinál. A Polgárdi Járási Vegyesipari Szövetkezet gumiáru, forgácsoló, lakatos, asztalos, varrodai és építőipari szakiparral rendelkezik. A gumiáru üzemrészben havonta mintegy 6 tonnányi különböző gumiárut készítenek és szállítanak a Taurus részére. Felvételünkön laboratóriumi vékony gumicsövet készít Novák Józsefné és Szerencsés Aranka Tanfolyamok az ARÉV-nél Székesfehérváron, az Alba Regia Építőipari Vállalatnál az idén — a művelődési terv szerint — a fizikai dolgozóknak 20 szakmai tanfolyamot szerveznek, amelyen előreláthatóan több mint négyszázan képezhetik tovább magukat. A tanfolyamok közül is ad képesítést, a többi 9 viszont a meglévő tudásanyagot egészíti ki korszerű ismeretekkel. Ezek közé tartozik az Albatető tanfolyam, amelyet kiemelt fontossággal kezelnek, mivel az eredményesebb, jobb szigetelési munkavégzést segíti elő. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1983. FEBRUÁR 20. VASÁRNAP Bogarászás... Kissé meghökkentem, amikor a tévé bemondója ezt közölte: „Következő kisfilmünk érdekes bogarak, a skorpiók életéről szól.” Hogyan? A visszataszítóan ocsmány külsejű skorpió éppen úgy bogár volna, mint — mondjuk — az annyiszor megénekelt kedves katicabogár? Hiszen a bogarak a rovarvilág gyakori csúfságától elkülönülően tetszetős egyedek. Nem véletlen, hogy a gyermekeket és a szép fiatal nőket bogaram, bogárkám elnevezéssel szokás becézni. Egyébként is: a bogár „bogárhátú”, mint a régebbi Volkswagen, mivel recés szárnya fölé második kemény szárny domborul, és hat lába van. A mérges csípésű skorpió viszont lapos, semmiféle szárnya nincs, nyolc lábon jár, mint a pókok. Nem véletlenül, ugyanis a skorpió nem bogár, sőt nem is rovar, hanem az ízeltlábúak rendjében úgynevezett pókféle. Mégpedig mérges pókféle. Annyira mérges, mint amennyire barátom felesége lenne, ha férje a szokott „drága bogaram” helyett ezt mondaná: drága skorpióm ... F. T. □ SÚLYOS KÖZLEKEDÉSI BALESET SOMOGY MEGYÉBEN. Pénteken este a 7- es számú főúton, a Somogy megyei Hollád külterületén Licskay Istvánné 31 éves tanár, budapesti lakos személygépkocsijával áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára és összeütközött egy vele szemben közlekedő kamionnal. Licskayné és férje, Licskay István 33 éves mér, nők, valamint 7 éves Szilárd és 4 éves Andrea nevű gyermekük a helyszínen meghalt. A baleset körülményeinek vizsgálatát a rendőrség megkezdte. □ ZENEDÉLUTÁN A KÉPTÁRBAN. A szegedi egyetem és gyakorló gimnáziumának énekkara ad műsort a székesfehérvári Csók István Képtárban február 27-én délután 3 és 4 óra között. A fiatalok kórusa Erkel-, Liszt- és Kodály-műveket énekel. □ A szobanövényekről. Diavetítéssel kísért előadást tart a szobanövények ápolásáról, gondozásáról dr. Lászay György, a Kertészeti Egyetem adjunktusa, a Volánnál. A mezőgazdasági könyvhónap rendezvénye február 21-én, hétfőn délután 3 órakor kezdődik Székesfehérváron, a Volán-klubban. Vándorkiállítás az ÁFOR-nál A Nagycenki Széchenyi Múzeum vándorkiállítása február 21-től 24-ig Székesfehérváron, az Ásványforgalmi Vállalat Észak-dunántúli Központjában látható. A Széchenyi István életét és munkásságát bemutató kiállításnak ott lesz az utolsó állomása, innen Tolna megyébe kerül. Az ÁFOR várja a környék érdeklődőit és az iskolásokat a történelmünk jeles személyiségét és munkásságát felidéző bemutatóra. Archaikus torzó. A Balázs Béla Stúdió filmjeit bemutató sorozat — amelyet a Könnyűfémmű közművelődési bizottsága és a Videoton művelődési háza rendező következő programja Dobai Péter Archaikus torzó című filmjének bemutatása. Február 28-án a Barátság moziban kerül sor a vetítésre és az azt követő beszélgetésre. □ HÁZÉPÍTÉS. Agárdon, a mezőgazdasági kombinát lakónegyedében folyamatosan épülnek családi házak. Jelenleg az OTP megyei igazgatóságával kötött megállapodás alapján a takarékpénztár beruházásában, saját vállalati kivitelezésben az év első felében átadnak tizenhárom lakást. Már az idén megkezdik a könnyűszerkezetes Linzer-típusú házak építését is. A saját gyártású és kivitelezésű házakból a következő években százat építenek a lakónegyedben. I-1 Operettest. Az építők Pintér Károly Művelődési Házában hétfőn este 18 órakor operett hangversenyt rendeznek. Tavaszi tv-lottó A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság február 21-én rendkívüli tavaszi tv-lottószelvényeket bocsát forgalomba. A szelvények beérkezési határideje 1983. március 13. (vasárnap) déli 12 óra. A tv-lottószelvények számsorsolása — amelyet a televízió is közvetít — március 15-én lesz. A szelvények tárgynyeremény-húzásán, március 22-én 501 nyereményt sorsolnak ki. A főnyeremény egy választás szerinti személygépkocsi, ötféle típusból. A tavaszi tv-lottó számsorsolásán és tárgynyeremény-húzásán a márciusi előfizetéses lottószelvények is részt vesznek. □ Lottó tájékoztató: A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 7. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt, négytalálatos 101 darab, egyenként 95 445 forintot, háromtalálatos 8447 darab, egyenként 571 forintot, kéttalálatos 240 562 darab, ezekre 25 forintot fizetnek. A közölt adatok nem véglegesek. □ Idegenvezetők továbbképzése. Hamarosan befejeződik az idegenvezetők továbbképzése a Fejér megyei Idegenforgalmi Hivatalnál. Kilencvenhárman tesznek vizsgát március elején. A hivatal tervei között szerepel, hogy ez év őszén szerveznek egy alapfokú idegenvezetői tanfolyamot, amely az idegenvezetői utánpótlás biztosítását szolgálja. AZ ANJOU-KORI VISEGRÁD KÉPE — 1983-ban. Ezzel a címmel tart előadást Héjj Miklós régész, a visegrádi Mátyás király Múzeum igazgatója február 23-án 18 órakor az István király Múzeum Március 15. utcai előadótermében, Székesfehérváron. Az előadás Az Anjou-kor művészete című sorozat következő rendezvénye lesz. Kérdés Az egyik tetőtől talpig bekötözött beteg megkérdezi az ápolónőtől: — Nővérke! Nem tudja véletlenül, hogy végződött a sofőrvizsgám? □ VÁNDOROL A KIÁLLÍTÁS. Sárszentmihály és Sárbogárd után Székesfehérváron, az Agroker megyei központjában lesz megtekinthető A Magyar Mezőgazdasági Múzeum vidéki kiállításai című fotóbemutató. A kiállítást február 22-től 26-ig kereshetik fel az érdeklődők. □ Kiegészítő képzés. A tanácsakadémiai végzettséggel rendelkezők az idén is jelentkezhetnek az Államigazgatási Főiskola kiegészítő képzésére. A levelező hallgatóként továbbtanuló Fejér megyeiek foglalkozásait Veszprémben tartják majd. A jelentkezés határideje: 1983. március 30. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP — Az MSZMP Fejér megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: NAGY JENŐ. Szerkesztőség: Székesfehérvár, Dózsa György tér 10. 8003. Telefonok. Központ: 11-583, 11-584, 12-591. Panaszügyek: 12-953/262. Titkárság: 12-450, 12-522, szerkesztők: 12-590, gazdaságpolitikai rovat, párt- és társadalompolitikai rovat: 12-169, sportrovat: 12-532. Kiadja a Fejér megyei Lapkiadó Vállalat Székesfehérvár, Március 15. utca 21. 8003 Felelős kiadó: KÁTAY ANTAL igazgató. Telefon: 12-884, terjesztés: 12-524, könyvelés: 14-112, hirdetésfelvétel: 12-521. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Levélcím: 8003 Székesfehérvár, Postafiók 5. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 Ft, negyedévre 102 Ft, félévre 204 Ft, egy évre 400 Ft. Index: 25 056. HU ISSN 0133—0403. Nyomtatva a Fejér megyei Nyomdaipari Vállalatnál Rondoset-Petit tekercsnyomó ofszetgépen. Felelős vezető: GYENTI PÁL igazgató. 8000 Székesfehérvár, Irányi Dániel utca 6. Telefonközpont: 12 550, titkárság: 14-036. Telex: 21-256.