Fejér Megyei Hírlap, 1983. április (39. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-01 / 77. szám

FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1983. ÁPRILIS 1. PÉNTEK Brigádvezetői tanácskozás Móron A Móri Járási Áfész veze­tősége megtartotta éves bri­gádvezetői tanácskozását. A tevékenység értékelésén kí­vül megvitatták a szocialista brigádvezetők VI. országos tanácskozására való felké­szülés feladatait. Az áfésznál 1982-ben tizen­két szocialista brigád tett vállalást. A brigádok száma a szerződéses üzletek miatt csökkent. Ez máris új fel­adatot jelent a vezetőség­nek, hiszen céljuk, hogy a SZÖVOSZ tájékoztató állás­­foglalása szerint ezekben az üzletekben is kialakítsák a munkaverseny-mozgalmat. A megvalósítás segítésére mun­­kaverseny-bizottságot alakí­tanak. Balajthy József, az áfész elnöke röviden ismertette az ez évi célokat. K­ülön kiemelte, hogy a minőségi követelmények növelésével erősíteni szükséges azokat a vállalásokat, melyek a vá­sárlók magasabb szintű ellá­tását, a kulturáltabb vásárlá­si körülmények megterem­tését szolgálják. Nyikos László, a szövetke­zetpolitikai csoport vezetője tájékoztatta a brigádvezető­ket az 1983. évi versenysza­bályzat változásairól, illetve a vállalási rendszer egysze­rűsítéséről. A vállalások megkönnyítésére segédletet adtak ki. Felhívta a figyel­met a gazdasági tevékeny­ség mellett a móri művelő­dési központ programjaira, és a sportrendezvényekre. Szántó Sándor Gazdaság- és társadalompolitika Az Országos Munkavédelmi Bizottság ülése Otthon több a baleset, mint a munkahelyen Az Országos Munkavédelmi Bizottság, csütörtöki ülésén vé­leményezte az Országos Bányaműszaki Főfelügyelőség elnö­kének a bányászat baleseti és biztonsági helyzetéről szóló tá­jékoztatóját, amely a Minisztertanács elé kerül. A bizottság, amely rend­szeresen napirendre tűzi az üzemi és a közlekedési bal­esetek kérdéseit, ezúttal azt is vizsgálta, hogy az embe­reket milyen veszélyek fe­nyegetik otthon a lakásban, a kertben, a háztáji gazdaság­ban, a nyílt utcán, a sport­pályán, esetleg vásárlás vagy szórakozás közben. A KSH felmérése szerint ugyanis majdnem kétszer annyian sérülnek meg otthoni mun­ka közben és szabadidejük­ben, mint a munkahelyi és a közlekedési balesetek kö­vetkeztében együttvéve. Az esetek nagy többségében esés, csúszás idézi elő a bajt, de sok sérülést okoznak külön­féle hegyes tárgyak, szer­számok, sportszerek is. A férfiakat az udvarban, a kertben, a telken, a nőket a lakásban, főleg háztartási munka közben fenyegeti a legtöbb veszély, a gyerme­kek többnyire sportolás és játék közben sérülnek meg. Az esetek 40 százalékában az alsó végtagok zúzódnak, ennél valamivel nagyobb arányban sérülnek a kezek és a felső végtagok. A sta­tisztikák szerint a balkezet gyakrabban vágják el, sű­rűbben ficamodik ki, de többen forrázzák le a jobb kezüket. Az adatok arra fi­gyelmeztetnek, hogy minden ténykedésünknél indokolt az óvatosság. Nemcsak háztar­tási munka, barkácsolás sportolás és építkezés köz­ben, hanem állat- és növény­gondozáskor, utcai séta köz­ben, sőt tisztálkodáskor és étkezéskor is előfordulhat baleset. Az Országos Mun­kavédelmi Bizottság ezért szükségesnek tartja, hogy az otthoni balesetekről szóló is­meretek és kezdeti intézke­dések szerveződjenek rend­szerré, s támogatja a Haza­fias Népfront törekvéseit, amelyek ezt a célt szolgál­ják. Az OMB megtárgyalta a Tégla- és Cserépipari Tröszt vezérigazgatójának tájékoz­tatóját a munkavédelmi bel­ső szabályzatok elkészítésé­ről, azok érvényesítéséről. Felhívta a figyelmet, hogy a technológiai és karbantartá­si utasításoknak a munkavé­delmi feladatokhoz is jobban kell igazodniuk, annál is in­kább, mert a tröszthöz tartozó gyárak jelentős ré­szének műszaki állapo­ta nem megfelelő. Az OMB szükségesnek tartja, hogy a tröszt gondoskodjék a munkavédelmi szakemberek tervszerű és folyamatos fel­készítéséről. Dunaújváros, Béke városrészének VI/B. területén a képen látható három lépcsőház 130 laká­sának befejező munkáit végzi a 26. sz. ÁÉV. A kép előterében egy 30 lakásos ház szerelésé­nek előkészületei láthatók (Fotó: Tímár Mátyás) Korszerűsítették a vasmű folyamatos acélöntőművét Nemcsak felújítás, megújulás is Tizedik születésnapját ünnepli 1983-ban a Dunai Vasmű folyamatos acélöntő­műve, s lehet-e méltóké­­pebben megünnepelni egy születésnapot, mint teljes megújulással, megifjodás­­sal? Bozsik Imre üzemfenntar­tási főmérnök szűkszavú tá­jékoztatójában csak a leg­fontosabb teendőket vázolta. —■: Nemcsak felújítási munkákat végeznek a részt vevő vállalatok munkásai, hanem korszerűsítést is vég­rehajtanak. A Szovjetunió­ból vásárolt üstfordító be­építésével valóra válhat a folyamatos ráöntési tech­nológia. Ezzel együtt 20-30 százalékkal növekszik az üzem termelékenysége, ami az eddigi 950 ezer tonna évi csúcsteljesítményt túl­szárnyalva, évi 1 millió 200 ezer tonnára emelhető majd. A munka február 14-én kez­dődött. Az újjászületés 124 millió forintba kerül. Érdemes egy pillanatra megállni a rekonstrukcióban részt vállaló vállalatok sorá­nál, hiszen a napi 250 vas­­műs karbantartón kívül a KGYV, a GYGV, a VSZÉP, a Hídépítő Vállalat és a nemrégiben alakult dunaúj­városi tanácsi építőipari vál­lalat szakemberei is szép számmal dolgoznak a FAM-on. Egy héttel az üzemindulás előtt és pár nappal a kriti­kus munkafázis, a fordító­asztal beszerelése után bele­csöppentem a legalább negyven vezetőből álló kooperációs munkaértekez­letbe. Valóságos, pergő han­gú, szűkszavú, füstös és kissé fáradt munkaértekez­letbe. — Hogy áll a pódiumok cseréje? — teszi fel a kér­dést László Ferenc gépé­szeti karbantartásvezető, a munkák összefogója. — A kettes kész, az egyes most készül — máris pattan a válasz valahonnan a sa­rokból. — A daru használatát döntsük el! — Az acélszerkezeteseké és a VSZÉP-é a daru dél­előtt, közben egy-egy eme­lés lehetséges. 14 órától a vasszerkezeteseké! — Mire azonban ez az egyértelmű utasítás elhangzott, legalább hárman mondták el problé­májukat. Végül is a munka menete határozott. Háromnegyed óránál nem tartott tovább az eszmecse­re, s itt valójában mindenki szót kért és kapott. Szinte jólesett hallani. — Akkor ahogy megbeszéltük, találkozunk a FAM-on! — s pár perc múlva valóban találkoztunk a „húszezres” szinten. — Rendben megy eddig minden — mondja Kovács Gábor, a központi karban­tartás párttitkára, aki vál­lalta kalauzolásomat az ön­tőműben. — Jól előkészítet­ték a munkát, nem volt ed­dig fennakadás sehol sem. — Ilyen veszélyes helyen még nem dolgoztam —*­ mondja Varga Géza, a VIZ­­ÉP kőművese. — Ki kellett dúcolni a régi falazatot, és csak fekve tudtunk falazni. Aztán állandóan figyelni kell a darut is, nehogy va­lami történjen. — Nem ismertük ezt a területet — folytatja Böröcz Lajos. — Baleseti oktatást rögtön a munka megkezdése előtt kaptunk. A munkát fo­lyamatosan tudjuk csinálni, nézzen oda, ezt a húsz zsák cementet még be kell dol­goznunk. Az acélszerkezet-szerelők üzemvezetője, ősi Róbert csak pár percre hagyta ott munkatársait. — A GYGV után mi a vasszerkezetek beszerelését végezzük. A lakatosüzem gyártotta le a szerkezeteket, most is kapcsolatban állunk velük. Nagyon össze kell hangolni a munkát, főleg a betonozást végzőkkel. Pén­tekre, 11-ére készen kell lennünk, tőlünk és a GYGV-től függ, indul-e az üzem. A munkában fennakadá­sunk nem volt és balesetünk sem! A „tizennégyezres” szin­ten nincs megállás, takaríta­nak, szerelnek, anyagot visz­nek a beépítés helyére a munkások. — A tervezett ütem sze­rint megy minden — Nyuli György, a vasmű gépkarban­tartó üzemének vezetője mondja. — Némi fennakadá­sunk volt speciális csőből, de megoldottuk a beszerelést. 26 csőszerelővel és 14 ven­dégmunkással csináljuk az összes csöves munkát, a földszinttől a legfelső szin­tig. A legalsó szinttől a leg­felsőig csellengő emberrel sehol sem találkoztunk. Jó erőpróba, szép és új munkát végeznek valamennyien. A kettes FÁM rekonstrukciójára májusban kerül sor. Akkor ugyanezek a munkafázisok is előfordulhatnak,­­hát mindannyian úgy figyelnek, hogy legközelebb már köny­­nyebben, gyorsabban tudja­nak dolgozni. Mire azonban ezek a sorok megjelennek, már a hidegforgatáson, s ta­lán az első folyamatos rá­­öntésen is túl vannak a FÁM öntői. Március 14-től egy új, eredményesebb kort­szaka kezdődött a folyama­tos acélöntőmű I-es szaka­szának. Tihanyi Szilvia 3. OLDAL április ttil­ 9-ig * FEHÉRVÁRI KISKER-HÉT!* MINDEN női, bakfis ÁTMENETI KABÁT férfi­ műbőrdzseki férfi átmeneti szövet- és ballonkabát 20 % engedménnyel a FORINTOS ÁRUHÁZBAN. MINDEN hosszú férfi bőrkabát egyes sertésnappa, női zeke egyes juhnappa férfizeke 30 % engedménnyel a VERSENY RUHÁZATI ÜZLETBEN MINDEN kamaszöltöny 20 % engedménnyel a GÓLYA GYERMEKRUHÁZATI BOLTBAN Női juhnappadzseki 30 % engedménnyel a MODELLHÁZBAN Női, férfi esernyő (tőkés import kivéve) MINDEN férfi nyakkendő (tőkés import kivéve) EGYES női, férfi, bakfis, kamasz KÖTÖTTÁRU 30 % engedménnyel a FORINTOS ÁRUHÁZBAN, REVÜ, divatkellék és szőrme-, bőrdíszmű-, DERBY Ing. és FÉRFIDIVAT BOLTOKBAN ÁGYNEMÜK 30 % engedménnyel nyári paplanok, takarók 20 % engedménnyel a BELVÁROSI ÁGYNEMÜBOLTBAN CAMPINGVÁSZON, PLÜSSBÁRSONY 30 % engedménnyel nyári steppelt paplanok, takarók 20 % engedménnyel a LAKÁSTEXTILBOLTBAN MŰSZAKI ÁRUHÁZ ÉS A MŰSZAKI BOLT kedvezményei: 30 % engedménnyel: autóüléshuzat, hőpárna, OV 50-es bojler 20 % engedménnyel: kávéőrlők, hajszárító, hősugárzó, villanyborotvák, hajsütők, grillsütő, vasaló, mixergép a MŰSZAKI ÁRUHÁZ EXTRA ajánlata 3200,— Ft helyett 2240,— Ft-ért a WG 250/603 föld­gázbojler! 30 % ENGEDMÉNYT ADUNK 100,— Ft feletti vásárlásnál: KERÁMIA és DÍSZMŰÁRUBÓL a Piac téri ÜVEGBOLTBAN KOSÁRFONOTT ÁRUBÓL a Piac téri MŰANYAGBOLTBAN Rátétes terítő árából a SOUVENIRBOLTBAN! 3100

Next