Fejér Megyei Hírlap, 1983. július (39. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-23 / 173. szám
FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1983. JÚLIUS 23. SZOMBAT Nyáresti séta Fehérváron Járom a várost, öt év és a főváros távlatából. A meleg nyári esték megszokott légkörét keresem. Talán a hatvanas, hetvenes években volt estéket és arcokat? A főutca, a házak, a terek ugyanazok. Megújult a régi Velence bisztró, elegáns söröző lett. Az étterem előtti terasz a régi, de csupán egyetlen ismerős, az öreg pincér ül a bejáratnál. A Vörösmarty Színházból árad az uborkaszezon. Ablakában a Bányató Színház műsorát hirdető plakát. Megcsinááták a Bányató Színházat! Milyen lehet? A Vörösmarty cukrászda, az Amigó bár is másmilyen. A bejárat mellől induló mellékutcában tinédzsercsoport. Fiúk, lányok vagy 10—15-en. Baráti társaság vagy csövesek? Lehetséges lenne? A főutca üzletei a régiek, bár egyik-másik valóságos turistavárosi üzlet képét öltötte. A püspöki palota előtt a téren padok , randevúk, fáradt turisták, megpihenni vágyó sétálók számára. Figyelmes, otthonos. Az ősfehérvár bejárata melletti benyílóban — tán egy nagy család — idegen, vagy csak nemzetiségit?A csoport már dalt keres. A felső teraszon fiatalok. Az én korosztályom gyerekei? Szépek, jól megtermettek, elevenek. Egy matrózpolós legényről iskolai csínytevésre emlékezünk. A pincérek közül egy akkor még riadt tekintetű kezdő, ma már érett, kopaszodó férfi ismerős. Még egy félig-meddig ismerős arc: testes férfi, egyedül söröspoharával. Csak beugrott szomjat oltani, vagy netán ő a korosztályából itt ragadt mohikán? A Bástya presszó bedeszkázva. Előtte a tér és a templom sötét, csendes. A könyvnapi bódék üresek, tépettek. A Rákóczi úton, a fényes Alba Regiánál („Hotel Redzsia”) fények, forgalom. A Fehérvár Áruház, a Technika Háza elegáns, nagyvárosi. Megyünk a panelházak között a DózsaGyörgy tér felé. Csend, nyugalom. Bizony a régi város külsőre is, de főleg „arcra” megváltozott. Arcra úgy, hogy elment az estéből (csak onnan?) egy-két generáció. Új arcok mindenütt, új fiatalemberek. Felnőni már nem láttam őket, egyik-másik visszaidéz egy-egy gyerektekintetet. Hány korosztálycserét láttak ezek az utcák, ezek a házak? Minden korosztály valami mást, valami újat is hozott. S hol vannak a mi nyomaink? Hol az elődeinké? Talán a friss vagy lehullott vakolatokban, az új kirakatokban, a több fény világában, vagy az új ifjúság tekintetében kell keresnünk? Biztos, benne vannak mindezekbe! E sok-sok tükörben nézve, most mennyire vagyunk mások? Tettük a dolgunkat, tesszük ma is. Akik naponta itt élnek, figyelnek-e arra, hogyha egy-két évtized múlva keresni próbálják felnőtt koruk nyomait, megtalálják-e azokat az öreg, sokat látott és kedves városon. Szombath József Ahol a hazai kisdedóvók bölcsője ringott... Martonvásár óvodai jubileumra készül t Gróf Brunszvik Géza elhunyt gyermekei: Gábor, Gizella és Mariska emlékére Martonvásári kisdedóvó-intézetet alapított 30 ezer forint költségen, 120 növendék számára, valláskülönbség nélkül. A tágas udvar, a csinos kert által környezett, csinos kápolnával ellátott intézet helyiségei igen kényelmesen vannak berendezve, s a gróf pazar bőkezűségéről tanúskodnak. Az intézet vezetését a nagylelkű alapító a szent Vincéről nevezett apácákra bízta, kiknek fizetését, valamint minden néven nevezendő szükségleteiket a gróf sajátjából fedezi.” 1884 februárjában imigyen tudósította olvasóit a Kisdednevelés című szaklap arról, hogy az ország óvodáinak köre ismét eggyel bővült. S ez az óvoda most 100. születésnapjának megünneplésére készül. Negyedszázada viseli homlokán az intézmény az alapító nagynénjének Brunszvik Teréznek a nevét, ezzel is emléket állítva a hazai kisdedóvás úttörőjének, kinek élete Martonvásárhoz erős szálakkal kötődött. Itt, a családi birtokon töltötte évtizedeken át az esztendő jelentős részét, s később is, amikor már állandó lakása volt Pesten, szívesen időzött ifjúkora színhelyén, hogy aztán végső nyughelyre is itt leljen. Nem beszélve arról, hogy e vidék érlelte eszméit, s a martonvásári gyermekek körében szerzett tapasztalatai nagyban hozzásegítették azokhoz a felismerésekhez, amelyek későbbi életének értelmét adták, s amelyek őt végső soron az első hazai kisdedóvók megalapítására ösztönözték. ..Másokat rábírni a jóra példa és tett által” — volt Brunszvik Teréz életcélja. Valóban: áldozatos munkája, bámulatos kitartása, tántoríthatatlan hite nem egy kortársát tettekre sarkallta. Az eredmény: a kisdedóvó intézetek terjesztésére a reformkorban egyesület alakult, mozgalom indult. Példája természetesen közvetlen környezetére is hatott: rokonai (a Forrayak, Telekiek, Nádasdyak stb.) közül jó néhánynak a neve szerepel az óvodaalapítók és -szervezők, illetve a kisdedóvás ügyét pénzzel vagy más módon támogatók jegyzékében. Fivére, a Beethoven-kapcsolatok révén ismert Ferenc nevét azonban hiába keressük közöttük. Martonvásár földesura furcsán kétarcú alkat volt: mecénása a zenének, a színháznak, kiváló gazda, de nem értette Teréz embernemesítő eszmék iránti rajongását, s így nem nézte jó szemmel ténykedését, anyagi áldozatvállalását sem. Így történhetett, hogy miközben országszerte újabb és újabb kisdedóvók alakultak, Martonvásár, a Brunszvik család rezidenciális helye óvoda nélkül maradt. Pedig Teréz az első perctől fogva törekedett arra, hogy nevelési kísérletezgetései színhelyén valóságos kisdedóvó nyíljon, hiszen — erre több iskolalátogatás kapcsán is utal — a martonvásári gyermekek sorsát különösen a szívén viselte. Nem rajta múlott tehát, hogy a naplójában említett „gyermekmenhelyen” (ma ezt inkább gyermekmegőrzőnek mondanánk) túlmenően a pestbudaiakhoz hasonló intézmény itt jó ideig csak szép áron maradt. Mintha atyjának érzéketlenségét akarta volna tehát jóvátenni Brunszvik Géza, az unokaöccs, midőn száz éve a mostani óvoda alapjait lerakta. Érdekes módon, a martonvásári „óvodakezdemény” után évtizedekig Fejér megye más helységeiben sem született eredmény kisdedóvás ügyben, pedig már a reformkorból nagyszabású tervekről tudunk. 1841-ben a megye határozatot hozott óvóképző és „példányóvoda” (mintaóvoda) felállítására, megkezdődött a pénzgyűjtés, utóbb mégsem történt semmi. Székesfehérvár első óvodáját 1860 júniusában nyitja meg a jeles pedagógus, Rapos József, de a részvétlenség miatt ez is kérészéletűnek bizonyul. 1884-ben viszont már négy kisdedóvó van a városban, s további hét a megye hét különböző pontján: Alcsúton, Csákvárott, Dunapentelén, Mórott, Nagy-Perkátán, Rácalmáson és az előző év novembere óta Martonvásáron is. Ekkor már a magyar óvodák bíztatóan felfelé ívelő időszakában vagyunk, hét évvel az óvodaügy állami rendezését hozó kisdedóvási törvénycikk megszületése előtt. Az 1880-as évek Martonvására mintegy 2100 főt számlált. A lakosság jelentős hányada a mezőgazdaságból élt, saját földjén gazdálkodott vagy — kb. minden negyedik család — az uradalomban kereste meg a betevő falatot. Az asszonyok zöme kora tavasztól késő őszig a határt járta, miközben a gyermekeket kénytelenek voltak az öregek gondjaira bízni, vagy minden felügyelet nélkül hagyni. Amikor tehát a gróf óvodát létesített részükre, nemcsak elhalt gyermekei emlékét, hanem nagyon is az életet — a község életét szolgálta. S az új intézmény, beilleszkedve a korábbi létesítmények — iskola, távirda, posta, kaszinó, polgári olvasóegylet stb. — sorába, hamarosan szerves része lett Martonvásárnak. Jellegüket, fenntartójukat tekintve a korabeli óvodák állami, községi, egyleti, felekezeti vagy magánintézmények voltak. A martonvásári a római katolikus felekezetiek számát gyarapította, mint például az alcsúti és a csákvári is, mivel alapítója annak igazgatását apácákra bízta. 1893-ban Brunszvik Géza megvált a birtoktól, majd idegenben elhunyt. Mivel a martonvásári kisdedóvóval szembeni kötelezettségei az új tulajdonost nem terhelték, özvegye és nővére, Mária újabb 45 ezer forintos alapítvánnyal biztosítják annak további sorsát. Évtizedek szálltak el a martonvásári kisdedóvó felett, aztán jött a második világháború, a károk helyreállítása, az intézményt gyökeresen új alapokra helyező államosítás. 1958-ban a 75. évforduló megünneplése, a névfelvétel: „Brunszvik Teréz Napközi Otthonos Óvoda”, s az időben óriásléptekkel haladva máris a mánál vagyunk. A mánál, amely már az igen közeli jövő, november elseje, azaz az óvoda 100. születésnapja felé tekint. De hogy az eltelt évszázad során megtett utat némiképp érzékeltessük, álljon itt néhány alapvető adat. Az óvodát eredetileg 120 gyermekre tervezték, s az épület az akkori követelményeket tekintve céljának meg is felelt. Az óvodások létszáma évtizedeken át 80—150 között ingadozott. Kezdetben egy, később kettő, majd három óvónő foglalkozott velük és néhány további segéderő. Ma a gyermekek száma: 187. Az intézményben jelenleg 25 fő dolgozik: 12 óvónő, 7 dajka és 6 egyéb alkalmazott. Pápay Ágostonné vezető óvónő 1982 óta az oktatásügy kiváló dolgozója, dr . Balla Lászlóné a „Kiváló munkáért” érdemérem, Poledovits Imréné és Szénási Tiborné pedig miniszteri dicsérő oklevél tulajdonosa. Az óvoda megérdemelten jó híre, valamint a kisdedóvás apostolának, Brunszvik Teréznek az emléke Martonvásárt arra kötelezi, hogy a közelgő centenáriumot ne csupán az intézmény belügyeként kezelje. Meg is született a döntés: a nagyközségi tanács, a helyi vállalatok, intézmények, klubok, röviden szólva: az egész Martonvásár összefog, s színvonalas rendezvényekkel teszi emlékezetessé e nem mindennapi alkalmat. Folynak az előkészületek, s alakulóban az emlékbizottság is. A jubileum védnökei között van dr. Vág Ottó neveléstörténész, az ELTE docense, nemzetközi óvodatörténeti bizottság elnöke, számos neveléstörténeti tanulmány és könyv ismert szerzője is, aki ígéretet tett aktív közreműködésre. Szépen gyűlik a Brunszvik Teréz óvodaszervező tevékenységét és a martonvásári óvoda múltját bemutató kiállítási anyag. A községen átzúduló front a családi archívumokat megtépázta ugyan, mégis megőrződtek megsárgult fotók, kis óvodai tablók, előkerültek az első óvónők kézírását őrző levéltöredékek, számadáskönyvek. A gyűjtőmunkában részt vállalt a község apraja-nagyja, lelkesen, önként, érezve, hogy az évfordulóval kapcsolatos tervek megvalósulása nemcsak a munkabizottságon, nemcsak a helység vezetőin, de rajtuk is múlik. Hornyák Mária A reprodukciókat és a fotót Vécsy Attila készítette Martonvásári „kisdedóvodások” az 1918—19-es évekből A felvétel az ötvenes éveket idézi.. Az alapító nagynénjének, Brunszvik Teréznek a nevét viseli az intézmény. Barabás litográfiája a névadó halála évében készült A martonvásári kisdedóvoda a századfordulón Ez a kép az idei gyermeknapon készült 7. OLDAL