Fejér Megyei Hírlap, 1983. december (39. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-01 / 283. szám
4. OLDAL Gazdaság- és társadalompolitika Hirdetőtábla és újság A HÍREK ÚTJA Hajdanában volt a faluban a kisbíró, a dobos. Nem akármiféle hivatása volt, ő adta tudtul az embereknek a hatósági hirdetményeket, s tette közhírré, ha valakinek eladó háza, mezeje, vagy másféle jószága volt. Aztán a technika betörésével kivesztek a kisbírók. Helyüket sok helyen átvette a hangosbemondó. Alcsútdobozon azonban nincs ilyen.— Már gondoltunk rá, de nagyon drága — mondja a községi tanács végrehajtó bizottságának titkárasszonya .— Egy-egy belekerülne 60 ezer forintba is. Nekünk pedig három községbe is kellene, hiszen közigazgatásilag hozzánk tartozik a jó hosszúra nyúlott Felcsút és Tabajd. — Hogyan jutnak el az információk, hírek a lakossághoz? — Segítettünk magunkon, ahogy tudtunk. A termelőszövetkezet jóvoltából hat hirdetőtáblát állítottunk fel, kettőt-kettőt lakóhelyenként. Ezekre tűzzük ki a hirdetményeinket, de használhatja a lakosság is.— Elegendő ez? — Ha nem lenne elég, segít a leleményesség. Eléggé forgalmas hely az orvosi rendelő, iskola, óvoda, jut e helyekre is a közérdekű közölni valókból, sőt még olykor az iskolai üzenőfüzetbe is belekerül egy-egy fontos tudnivaló. — Nagyon sokat segítenek a tanácstagok is, akik amellett, hogy jó „hírvivők” gyakran a kézbesítést is magukra vállalják. — Mondana példákat? — Nem is egyet. Nemrégiben bevezettük az intézményes szemétszállítást és a tanácstagokat kértük meg, hogy az erről szóló tájékoztatót a saját körzetükben kézbesítsék, amelyből mindenki részletesen megtudhatja a szemétszállítás körülményeit, a szállítás utcánkénti időpontját is. De ugyanezt az utat választottuk, amikor elhatároztuk, hogy építünk egy ravatalozót. Kiszámítottuk, hogy ennek költségeit csakis úgy tudjuk fedezni, ha minden munkaképes korú lakos rászán 250 forintot. Az információkat a tanácstagokon keresztül gyűjtöttük össze. Sikerrel. A tanácstagjaink mindenkivel beszéltek, s most már a nyilatkozatok birtokában 102 000 forinttal rendelkezünk e célra, és több mint 83 ezer forintot már be is fizettek, így hozzákezdtünk az építéshez. Amilyen hír, információ érinti és érdekli a falu lakosságát, az ezeken a csatornákon át jut el hozzájuk. A tanácstagi beszámolókon, falugyűléseken a lakóhely átfogóbb terveiről, eredményeiről hallhatnak. * * * Szinte minden otthonba eljutnak az országos és a megyei hírek is, s az újságok, televízió, rádió a világ híranyagát, eseményeit juttatva el minden érdeklődőhöz. Tavaly mindhárom postahivatal vezetője tájékoztatta a tanács végrehajtó bizottságát tevékenységéről. Megtudható ebből, hogy Tabajdon legnagyobb keletje a Szabad Földnek van, hogy a napilapokból 70—80 jár, a hetilapokból pedig átlagosan 60—60 példányra van vevőolvasó. „Alcsútdobozról három kézbesítő indul napjában, ha jó az idő, ha esik, ha fúj, bizony menni kell. Havonta átlagosan 14—15 ezer újságot kézbesítenek!^ E mondat a tavalyi helyzetet tükrözi. Alapvető változás azóta nem történt. * * * A délelőtti órákban az alcsútdobozi postahivatal a megszokott képet mutatja. — Most valamivel kevesebb újság jár, mint nyáron, amikor több az áruspéldány, mert számítani kell a hétvégi házak lakóira is, akiket mi látunk el olvasnivalóval, — mondja Nagy Vilmosné, a postahivatal vezetője. — Hol lehet újságot kapni? — Itt, a postán és a kézbesítőknél — válaszolja. — És szombat, vasárnap? — Egyszer már szóba jött, hogy a boltban és a presszóban kellene hétvégeken árulni, de úgy tudom, hogy nem jött létre megegyezés. Az asztalon kirakva a heti képes újságok és kalendárium. Akinek dolga van a postán, az rendszerint vásárol is. A kalendárium is kelendő, hiszen csak a postán kapható. * — Kik a legszorgalmasabb újságolvasók? — Szinte nem lehet különbséget tenni, hogy ez, vagy az a réteg érdeklődőbb a másiknál. Majdnem minden házhoz jár újság, a napilap mellé rendszerint egy-két hetilap, képes újság is. Így jutnak el a hírek mindenhová. Balázs Katalin A SZÉKESFEHÉRVÁRI BÚTORIPARI VÁLLALAT PÁLYÁZATOT HIRDET ÉRTÉKESÍTÉSI OSZTÁLYVEZETŐI munkakör betöltésére. FELTÉTEL: Felsőfokú iskolai végzettség, több éves vezetői gyakorlat. A bútoriparban vagy a kereskedelemben szakmai tapasztalatokkal és nyelvvizsgával rendelkezőket előnyben részesítjük. A pályázó a pályázatban nevezze meg munkahelyét, beosztását, jövedelme összegét. Jelentkezését részletes önéletrajzzal személyesen, vagy levélben a következő címre kérjük: SZÉKESFEHÉRVÁRI BÚTORIPARI VÁLLALAT személyzeti és oktatási osztály 8000 Székesfehérvár, Bakony u. 4. 202 572 Járműalkatrész osztályunkon december 1-én 13 órától a MEDIKÉMIA Szövetkezet szakembere tanácsadást tart „HOGYAN ÁPOLJUK TÉLEN AZ AUTÓNKAT!” címmel Autóápolási cikkek óriási választékával várjuk! Díszes csomagolással remek karácsonyi ajándékként is adhatók a Medikémia autóápolási cikkei! A „SZERETETT” AUTÓ HOSSZABB ÉLETŰ LEHET, HA SZAKSZERŰEN GONDOZZA ÉS ÁPOLJA! 12 975 eméi / V FIZETHET ^ HASZNÁLT GÉPPEL -y ^^^december __________-T 15-ig aPizhont RAKTÁRÁRUHÁZBAN FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1983. DECEMBER 1. CSÜTÖRTÖK London-Amszterdam viszonylat (3) A világkáosz forgószínpadán A Hyde-park lenyűgöző és óriási városliget, közepén a majd kilométer hosszan elnyúló Serpentine tóval, mely ugyancsak budapesti, ligetbeli rokonát idézi. A lépték persze legalább tízszeres. Nem kell különösebb képzelőerő ahhoz, hogy az eset immár hetek óta nem látott dimbes-dombos, füves rétekre, melyek a hatalmas kiterjedésű parkban erdei sétányokkal váltakoznak, odaképzeljük Cromwell lord Protektor hadinépét, mint ahogy a valóságban is itt gyülekeztek, hogy a király ellen induljanak. A szomszédos Kensington park, amelyet kerítés választ el a Hyde-tól, már jóval arisztokratikusabb, visszafogott konzervatizmusával, mintaszerűen nyírt angolkertjével, szökőkútjaival — igaz, unalmasabb is. Fél napba telt a park puszta körbejárása, amelyben —lévén szó vasárnapról — londoniak tízezrei napoztak, sétáltak, picknikeltek. Londoni tartózkodásunk tíz napja alatt végig huszonöt-harminc fokos meleg volt, így a Serpentine strandja, a Lidó is megtelt fürdőzőkkel, no meg kutyákkal. Annyi kutyát mint Londonban (majd később Amszterdamban) életünkben nem láttunk. A kutya itt, egyenrangú azemberrel, mi több: metrón, buszon — Amszterdamban a villamoson — minden további nélkül utazhat, jegyet sem kell „váltania”. Persze nem véletlen, hogy a londoni nevezetességek és érdekességek közül a Hydepark, s kivált annak híres sarka, a Speaker Corner vonzott bennünket legelébb. Jó szívvel ajánlom mindenkinek, ha teheti kezdje itt a Londonnal való ismerkedést Ugyanis ez az ezerarcú, ezerlelkű város, ahol az őslakók mellett milliónyi, a volt gyarmatokról bevándorolt fekete bőrű, indiai, a ma is létező nemzetközösségből ide érkező pakisztáni, maláj, kínai és ki tudja még hány fajta náció él ezen a futballpálya nagyságú porondon, valóban önmagát adja: gyón, vádol, felhív, térít és uszít — egymásért és egymás ellen. A Hyde-park Corner a londoni, de nem túlzás azt mondani, a világkáosz forgószínpada, egykor forgalomban volt, most divatos és jövőbeni eszmék görbe tükre. A Hyde-park ősfáinak árnyékában, a Szónokok-sarlja, a politikai önmutogatás, mélylélektani analízis, a hitbuzgó szárnyalás és az elvakult őrület Forum Románumja, torz és kevésbé torz ideológiák tőzsdéje vagy inkább feketepiaca, excentrikus bukmékerek, kuruzslók, jövendő megváltók és világvége-baglyok békés kerekasztala ... Ottlétünkkor legalább húsz önjelölt toborzott ügyéhez híveket, hordó helyett, összecsukható létrára állva. Szavait, üvöltött, kántált és vitatkozott. Az „isteni” nép ugyanis nem atyta meg egykönnyen magát. Ádáz csaták alakultak ki itt is, ott is, olyannyira hevesen, hogy már izgatottan vártuk mikor csattan el az első pofon. A világkáosz őrült, forgószínpadán azonban, az íratlan szokásjog szellemében, nincs helye az erőszaknak. Nem győztünk betelni ezzel, a sajátosan angol demokrácia-mániával, szónoktól szónokig vándoroltunk, hogy elcsíphessünk egy-egy eszmét, párbeszédet. Kétembernyi nemzeti zászlót lobogtatva, pakisztáni demokraták követeltek hazájuknak szabadságot, s mondtak halált Ziaul Hak rezsimébe. Ezzel egyidőben vonult el a park mellett az emigráns pakisztániak bobbyk biztosította tüntetése. Egyszerre volt ez felemelő és komikus, hiszen a tömeg két oldalán lépkedő, unatkozó, pléhpofát mutató rendőrök szinte többen voltak, mint a lelkes pakisztániak ... Folyt itt azután Izrael melletti agitáció, kiselőadás hangzott el a királyság magasrendűségéről, egy hippi arról győzködött bennünket, hogy ő nem a világmegváltó, „csupán” a földöntúli ember előképe. Arrébb egy újfasiszta a szovjetek nyakába igyekezett varrni a közelgő világvégét, szemben vele, vörös zászló alatt a marxizmust „hirdette” egy ősz hajú úr és egy fiatalaszszony. A Hyde-park Corner számunkra maradandó szónoka mégis az a kifogástalan megjelenésű, parádés öltönyben, csillogó cipőben feszítő néger fiatalember, akit azóta is csak Pávának hívunk magunk között. Íme, a közte és hallgatói közötti párviadal rekontsrukciója: „Hát hogy néztek ti ki? Nézzetek meg engem, fekete a bőröm, de tudom, hogyan kell kulturáltan megjelenni” — mondta pökhendien, mintegy leereszkedve a „fehér csőcselékhez”. „Nagy a pofád, mi” — replikázott a tömeg harsány üdvrivalgásától kísérve egy topis, nyakigláb srác. — Most jöttél ki az őserdőből, s ahogy Londonba értél, észrevetted, hogy ruhában is lehet járni ..Pávánk, mint aki se lát, se hall, csak járkált körbe, és mondta a magáét. Alaposan felpaprikázta az angolokat, úgyhogy trágár kiszólásaik elől jobbnak látta továbbállni. Ám határtalan exhibicionizmusa nem sokáig hagyta nyugodni, mert néhány perc elteltével már a szónoksarok egy másik zugában tette próbára az angolok legendás, de nem létező hidegvérét. Tódor János Fotó: Bogdán Edit Következik: Robottánc a Covent Gardenben Anarchista fórum a Hyde-parkban December 2-án és 5-én 15 órától 18 óráig december 3-án 10—13 óráig TÉLAPÓ SÉTÁL Székesfehérváron a FORINTOS ÁRUHÁZ és a JÁTÉKORSZÁGBOLT ELŐTT! A „JÓ GYEREKEKET MEGAJÁNDÉKOZZA” Mit hozzon a télapó? Ajánlat a Forintos Áruházból Női műszőrme bunda, fekete 4470,— Frankfis és női anorák téliesített orkán 738,--------1930,— Férfi steppelt orkánmellény 420,— Ez Férfi kasmirsál 65,— — 150,— Női és férfi bőrkesztyű 357,-------- 489,— Női és férfi kötöttsál 64,— — 183,— Női és férfiernyő 210,— — 365,— Kártoltszövet, kockás és spriccelt 204,— — 276,— Mintás cseh jersey 150 cm 127,— — 130,— Velúrbársony több színben, 90 cm 270,— Reklámáron: Bakfis és női otthonka 125,— 175,— Román vászon farmernadrág 160,— Nylprint otthonka anyag 90 cm 35,50 Ft Műszőrme 140 cm 165,— Ft