Fejér Megyei Hírlap, 1984. március (40. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-07 / 56. szám

FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1984. MÁRCIUS 7. SZERDA Megyei bajnokság Az IBB Egyetértés ugrott az élre A megyei labdarúgó-baj­nokság 16. fordulója után az IBB Egyetértés csapata vette át a vezetést. Móron a hazai­ak 4:1 arányban győzték le a mányiakat és így ismét tömö­rült az élmezőny. Jelenleg a mányiak állnak a második helyen — jobb gólkülönbség­gel — megelőzve a móriakat. A Toldi SE biztos 4:0 arányú győzelmet aratott a szebb na­pokat is megélt Enying elle­nében. Mezőfalva feltűnően nagyarányú győzelmet aratott otthonában Pusztavám ellen. A forduló krónikája: Dunaújvárosi Építők— IBB Egyetértés 0:0 Dunaújváros, 300 néző. Ve­zette: Fekete. D. Építők: Mikler — Szalai, Tóth, Pulai, Szemenyei, Kóti, Evele, Pecsovecz, Bertus, Vinczepál, Géczi. IBB Egyetértés: Paulusz Gy. — Szabó L., Szalados I, Gróf, Bakonyi, Szabó F., Tu­­nyogi, Szomolosz (Vass), Reppman, Szalados II (Szve­­topulosz). Sárga lap: Géczi, illetve Ba­konyi. Kiállítva: Bertus, illetve Bakonyi. A 15. percben 10 főre­ ol­vadt a hazai csapat. Bertus megjegyzést tett a partjelző­re és ezért a bíró kiállította. A 40. percben a sorozatosan szabálytalankodó Bakonyit is leküldte a bíró a pályáról,­­miután már volt egy sárga lapja). Az iváncsaiak ebben a játékrészben Szalados II ré­vén két kapufát is lőttek. Szünet után kiegyenlített játék folyt, végeredményben a döntetlen igazságosnak mondható. Jók: Tóth, Kóti, Vinczepál, illetve Tunyogi, Szalados II. Ifjúsági mérkőzés: D. Épí­tők—IBB Egyetértés 1:0 (0:0). Góllövő: Hajnal. — Markó — Tordas—Perkáta 2:0 (2:0) Tordas, 500 néző. Vezette: Pamminger. Tordas: Kálmán — Rácz, Rosta, Farkas J., Barátki, Farkas T. (Serák), Vigyinsz­­ki, Tornai, Pál, Tóth, Toman (Szabó). Perkáta: Molnár — Hor­váth, Orbán, Járóka, Bental­­ler, Sohonyai (Budavári), Ónodi, Bódi, Gálosi, Czimer­­mann, Viczkó. Góllövők: Tóth, Pál. A két legjobbját nélkülöző hazai csapat a 12. percben szerzett vezetést. Jobb oldali beadás után Tóth fejelt a ka­puba. 1:0. A 37. percben a 16-os vonaláról végzett el sza­badrúgást Tornai. A lövést a kapus jó érzékkel hárította, ám a kipattanó labdát Pál ér­tékesítette. 2:0. Szünet után nem esett gól. Küzdelmes mérkőzés volt, idényeleji já­tékkal. A hazaiak megérde­melten nyertek. Jók: Rácz, Rosta, illetve Járóka, Ónodi. Ifjúsági mérkőzés: Tordas —Perkáta 0:1. Góllövő: Bogó. — márki ■ — Szondi SE—Seregélyes 4:0 (2:0) Börgönd, 200 néző. Vezette: Tóth J. Szondi SE: Mausz — Podt, Pucpacher, Milosevics, Czott­­ner, Gulyás, Nagy B., Klé­­mán, Horváth (Viczina), Ju­hász (Búza), Tóth. Seregélyes: Májer — Rosta, Weisengruber, Paudics, Nagy, Bozai, Cs. Horváth, Tömör (Marton), Karkó, Németh M., Kincses (Rövid). Kezdés után azonnal a Szondi vette át az irányítást, de 33 percig nem tudott ered­ményt elérni. Lövés lövést kö­vetett, de vagy a kapus vé­dett, vagy az egyik védőben akadt el a labda. Aztán a 33. percben Klémán talált a há­lóba. A félidő utolsó percé­ben ismét Klémán volt ered­ményes. 2:0. Szünet után a Szondi SE kezdeményezett. Az 55. perc­ben Juhász, a 73-ban Gulyás talált a hálóba. 4:0. Ebben az arányban is megérdemelten nyert a hazai csapat. A Szon­di SE-ből szinte mindenki di­cséretet érdemel, a vendég­­csapatból Májer és Cs. Hor­váth dicsérhető. — mező — Polgárdi—Lovasberény 3:2 (3:0) Polgárdi, 200 néző. Vezette: Kincses. Polgárdi: Schmidt — Vizi (Pajor), Bocsor, Kiss J., Né­meth I., Tóth Z., Molnár, Vígh, Bogó, Eszes, Nagy J. Lovasberény: Róth — Csor­dás, Stettler, Reigha, Pálin­kás, Preil, Csidei, Szita, Pet­­rik, Takács, Magyar. Góllövők: Bogó (2), Németh I., illetve Takács, Preil. Sárga lap: Molnár, illetve Petrik és Preil. A nagy szélben nem alakult ki szép játék. Az első perc­ben 40 méteres szabadrúgás­ból szerzett vezetést a hazai csapat. A szünetig 3:0-ra nö­velte előnyét a Polgárdi együttese. Szünet után Takács és Preil volt eredményes a vasutascsapatból, s így ala­kult ki a 3:2-es végeredmény. A hazaiak ebben a játékrész­ben egy kapufát is lőttek. A Polgárdi együttes győzelme mindenképpen megérdemelt. Jók: Kiss J., Tóth Z., Bogó, illetve Csidei. Ifjúsági mérkőzés: Polgár­di—Lovasberény 3:0. Góllö­vők: Schleiner, Hutvágner, Nováth. — Disznósi — H. Toldi SE—Enying 4:0 (3:0) Ercsi, 200 néző. Vezette: Koszorús. Toldi SE: Gaál — Tóth, Kötél, Szabó I, Szabó II (Ha­raszti), Flórián, Nagy, Kuti, Fellner, László, Kmetyó. Enying: Töttösi — Máté, Kiss, Pomivas, László, Szaba­di, Lakatos, Jobbágy, Sipos, Kovács, Pinke. Góllövők: László (3), Kuti. Sárga lap: Nagy. Jól előkészített edzőpályán rendezték meg a mérkőzést. Az első 20 percben kiegyen­lített játék volt, mindkét ol­dalon több helyzetkihagyás­sal. Később a hazaiak erőfölé­nye és összeszokottsága ki­­dombordott. A 25. percben Kmetyó beadását László érté­kesítette. Tíz perc múlva Fell­ner mesteri átadása után is­mét László volt eredményes. A 45. percben a lesre játszó védők közül Kuti lépett ki és a 16-osról nagy gólt lőtt a jobb alsó sarokba. A második félidőben a vendégek min­dent megtettek az egyenlíté­sért, de sikertelenül. A 66. percben László tört ki a lesre játszó vendégvédelem között és a kapust is kicselezve lőtt a kapuba. Az enyingiek a te­temes hátrány ellenére sem adták fel, két támadásuk vé­gén Gaál kapus bravúrja mentette meg a hazaiak ka­puját a góltól. A négygólos vereség ellenére jó benyomást keltett az engyingi együttes. Jók: Kötél, Szabó I, Kuti, László, illetve Kiss, Lakatos, Jobbágy. — Jenei — Mór—Mány 4:1 (1:0) Mór, 500 néző. Vezette: Martin. Mór: Tőkés — Pisch, Végh, Törő, Bittmann, Kiszi, Rado­­csai (Balogh), Képesi, Han­­csák, Váli, Hortobágyi. Mány: Kovács — Kóródi, Horváth, Nitti, Fenyvesi, Víz­keleti, Albrecht, Farkas, Izsó, Müller, Glózik. Színvonalas, jó mérkőzést vívott az élcsoportban tanyá­zó két csapat. Az első félidő­ben Radocsai fejesgóllal szer­zett vezetést. Szünet után Hortobágyi már 3:0-ra növel­te a móriak előnyét, amikor Farkas szabadrúgásból szépí­tett. A végeredményt Váli ál­lította be, 4:1. A vendégek is sokat kezdeményeztek, Tőkés azonban nagyszerűen védett. A Mór jobb helyzetkihaszná­lása révén szerezte meg a két pontot. Sárga lap: Nitti, Vízkeleti, illetve Kiszi. Kiállítva: Nitti (75. perc). Ifjúsági mérkőzés: Mór— Mány 3:2 (2:2) Góllövők: Arany (2), Kiss, illetve Vénusz (2). —­udvardi — Mezőfalva—Pusztavám 3:0 (1:0) Mezőfalva, 200 néző. Vezet­te: Rendeki. Mezőfalva: Végh — Litársz­­ki, Maszik, Klár, Pfeffer, Né­meth (Sümegi), Nagy (Ónódi), Peterdi, Romhányi, Szabó, Mukli. Puszta­vám: Balázs — Mol­nár, Bánfi, Németh, Juszkó, Rácz (Szabadi), Törőcsik, Ka­­valák, Túri, Társi. Góllövők: Szabó (2), Mukli. Sárga lap: Romhányi, Pfef­fer, illetve Túri, Németh. A vendégek léptek fel tá­madólag és 20 percen keresz­tül nehéz feladat elé állítot­ták a hazai védelmet. A 40. percben Mukli kapott jó lab­dát, Szabóhoz továbbított, aki nem hibázott. 1:0. Szünet után a 47. percben Szabó 11 méterről talált a kapuba. 2:0. A 60. percben Muklit a bün­tetőterületen belül felvágták, Szabó a tizenegyest a jobb kapufa mellé lőtte. A 85. percben alakult ki a mérkő­zés végeredménye. 3:0. Jók: Végh, Pfeffer, Szabó, illetve Törőcsik, Kavalák. Ifjúsági mérkőzés: Mezőfal­va—Puszta­vám 3:0. Góllö­vők: Fánczi, Cséplő, Vass. — Kelecsényi — Sport Ercsi—Lajoskomárom 1:1 (1:0) Lajoskomárom, 200 néző. Vezette: Ferenc. Lajoskomárom: Gróf — Ná­­rai, Furulyás, Schmidl, Szél­­ágh, Dékány (Nagy), Theisz, Semjén, Zsíros, Rezi, Horváth L. Ercsi: Paulusz K. — Búzás, Popovics, Trója, Sebestyén, Bencsed­er, Krisztics, Bizo­­vics (Láng), Rókás, Nyeső (Kerekes), Sinka. Góllövők: Nárai, illetve Ró­kás. Hatalmas szélben kezdődött a mérkőzés. A vendégcsapat a 10. percben szabadrúgásból szerencsés góllal szerzett ve­zetést. Szünet után a lajos­­komáromiak végig támadtak, de egyenlíteniük csak a 86. percben egy kapu előtti kava­rodás után sikerült. Ekkor Nárai talált a hálóba, 1:1. Eb­ben a játékrészben a hazaiak még egy kapufát is lőttek. Végül is a pontosztozkodás igazságosnak mondható. Ifjúsági mérkőzés: Lajosko­márom—Ercsi 2:2 (2:0). Gól­lövők: Csendes (2), illetve Bábhi, Takács. — szabó — A bajnokság állása: 1. IBB Egyetért. 16 8 7 1 22-14 23 2. Mány 16 8 6­ 2 44-18 22 3. Mór 16 9 4 3 31-15 22 4. Lajoskom. 16 6 9 1 28-21 21 5. Toldi SE 16 8 4 4 25-22 20 6. Ercsi 16 7 5 4 30-14 19 7. Szondi SE 16 6 5 5 24-16 17 8. Lovasberény 16 6 5 5 20-22 17 9. Pusztavámi 16 5 7 4 22-19 16 10. Tordas 16 6 3 7 24-37 15 11. D. Építők 16 4 3 8 17-28 13 12. Perkáta 16 4 4 8 25-35 12 13. Mezőfalva* 16 3 5 8 18-27 10 14. seregélyes 16 3 4 9 17-34 10 15. Polgárdi 16 3 3 10 19-33 9 16. Enying* 16 3 2 11 15-38 7 * 1­1 büntetőpont levonva! Birkózás Hazai siker a kupán Székesfehérváron, a Jáky József Szakközépiskolában tartották meg a Szondi Kupa elnevezésű junior kötöttfogá­sú birkózóversenyt. A tét so­kak számára nagy volt, hi­szen ez a viadal egyben vá­logatóverseny is volt a Dá­niában megrendezendő ju­nior Európa-bajnokságra. Különösen nagy csatát hozott a 68 és a 70 kilogrammos súlycsoport, ahol Schmidt és Nagy révén szondis siker született. Egyébként a szé­kesfehérvári fiatalok példát mutattak lelkesedésből, a ki­váló csapatszellem több íz­ben segítette át a versenyző­ket a holtponton. A csapat­­versenyben a Szondi, a Bp. Honvéd és az Ü. Dózsa külön harcot vívott, a hazaiak ma­gabiztosan nyerték és meg­­védték tavalyi elsőségüket. A súlycsoportok győztesei és megyénk versenyzőinek eredményei: 48 kg (6 induló): 1. Balogh (Szondi), 52­ kg (8): 1. Bense (Bp. Honvéd), ... 3. Bönde (Szondi), 4. Kuti (DKSE). 57 kg (19): 1. Kiss (Szondi). 62­ kg (28): 1. Ub­­rankovics (Bp. Honvéd), 2. Rakusz (Szondi). 68 kg (13): 1. Schmidt, ... 5. Lipót (mindkettő Szondi). 74 kg (22): 1. Nagy, ... 5. Panninger, 6. Sebők (mindhárom Szon­di). 82 kg (15): 1. Martz (Cse­pel), 2. Varga, ... 5. Kun (mindkettő DKSE). 90 kg (11): Major (II. Dózsa), ...3. Kiss (Szondi). 100 kg (8): 1. Bereczki (Ganz-MÁVAG), ... 3. Domonkos (Szondi), ... 5. Korpics (DKSE). Plusz 100 kg (5): 1. Székely (Új­­pest), ... 3. Hajdú (Szondi). Csapatversenyben: 1. Hon­véd Szondi SE 52 pont, 2. Bp. Honvéd 45, 3. Újpesti Dózsa 40 pont. — mátok — Ma: Videoton -ZTE A férfi kosárlabda MNK- ban az elődöntőbe jutásért ma 17 órai kezdettel játsz­­szák le az Építők csarnoká­ban a Videoton-Zalaeger­szeg találkozót. A vendégek előnye tekintélyes, így a Vi­deoton csak tisztes ered­mény elérésére számíthat. Kosárlabda Nagyszerűen szerepel a Sár­bogárdi Videoton férfi csapata az NB II-ben. A bogárdiak leg­utóbb két győzelmet is arat­tak, mindkettőt szombathelyi együttes ellen. Sárbogárdi Videoton— Szombathelyi Sabaria 86:44 (52:20) Az első félidőben tekintélyes előnyt szereztek a hazaiak. Legjobb dobók: Kiss (20), Tő­ke (18), Sáfrány (16), Püspöki (12). Sárbogárdi Videoton— Szombathelyi Tanárképző 106:80 (49:39) Kitűnő játékkal verte ellen­felét idegenben a bogárdi csa­pat. Ezzel sorrendben hatodik győzelmét aratta. Legjobb do­bók: sáfrány (29), Töke (23), Kiss (22), Püspöki (20), Táj­ti (10). A sárbogárdiak legközelebbi ellenfele pénteken 18 órakor, hazai pályán a Péti MTE lesz. ...... .... MEGHOSSZABBÍ­TOTTUK MÁRCIUS 10-IG A TAVASZI V­AS-MŰSZ­AKI VÁSÁRT! Ajánlatainkból: * Romét kismotorkerékpár és nyolcféle kerékpár 20 % engedménnyel. (ÍI) 2570 Asztalitenisz Szombaton délelőtt Székes­­fehérváron, a Szondi torna­termében rendezték meg a megyei fiú ifjúsági csapat­­bajnokság II. csoportjának mérkőzéseit. Eredmények: Enying—Csák­­vár 5:0, Szondi SE—Sárszent­­mihály 5:1, Csákvár—Szondi SE 5:3, Enying—Sárszentmi­­hály 5:0, Szondi SE—Enying 5:4, Csákvár—Sárszentmi­hály 5:1. Az őszi és a tavaszi fordu­lók után Enying és a Szondi SE került a megyei döntőbe. Azonos pontszám esetén a helyezéseket az egymás elle­ni eredmény döntötte el. 1. Enying 28:17 8, 2. Szon­di SE 26:21 8, 3. Csákvár 24:18 8, 4. Sárszentmihály 4:30 8. * * * Vasárnap délelőtt Székes­­fehérváron, a Teleki Blanka Gimnázium tornatermében rendezték meg a városi fel­nőtt bajnokságot. Különösen népes mezőny indult a férfiaknál. Végeredmény. Női egyéni: 1. Pallós (Gorsium), 2. Újságh (Gorsium), 3. Grö­ber E. (Enying), Fodor (Enying). Férfi egyéni: 1. Kerti (Enying), 2. Ferencz (Szív, Vízmű), 3. Horváth (Sárszentmihály) és Laczi (Szondi SE). Női páros: 1. Új­ságh—Pallós (Gorsium), 2. Gröber E.—Fodor (Enying), 3. Grósz—Buchwald (Enying) és Farkas—Demján (Gorsium —Sárszentmihály). Férfi pá­ros: 1. Horváth—Zalavári (Sárszentmihály), 2. Kopasz —Pázsi (Szív. Vízmű), 3. dr. Patonai—Ferencz (Szív. Víz­mű) és Szabó—Laczi (Szondi SE). Vegyespáros: 1. Kerti— Gröber E. (Enying), 2. Hor­váth—Újságh (Sárszentmihály —Gorsium), 3. Zalavári—Pal­lós (Sárszentmihály—Gor­sium) és Takács—Fodor (Enying). — gröber — 7. OLDAL A KGYV SZERELÉSI GYÁREGYSÉG dunaújvárosi részlege FELVÉTELRE KERES .3 IBVi szerelő lakatost, hegesztő szakmunkást, férfi segédmunkást. Komplett szerelő vagy lakatos brigád felvétele is lehetséges. Részlegünk kohászati berendezések acélszerkezetének gyártásával, szerelésével, karbantartásával foglalkozik a Dunai Vasmű területén. Munkarend: állandó délelőtt 6—14 óráig. Fizetés megegyezés szerint. Szükség esetén munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés, bővebb felvilágosítás: Dunaújváros, Dunai Vasmű a KGYV régi telephelyén, a konverter mellett, Nagy István részlegvezetőnél. Telefon: 15-252/28-95-ös mellék: 1339

Next