Fejér Megyei Hírlap, 1984. március (40. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-21 / 68. szám

FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1984. MÁRCIUS 21. SZERDA Dísztávirattól a gázszűrőkig Ami kelendő, gyártják Ha szeretteinknek dísztáviratot küldünk, és válogatunk a se­lyemre nyomtatott fekete és színes rézkarcokban — keresve az alkalomhoz illőt — ugyan miről is juthatna eszünkbe, hogy a Magyar Posta e termékét Fejér megyében, Martonvá­­sáron az ottani ipari szövetkezetben állíttatja elő. Valameny­­nyi példány kézi nyomtatással és nagy gonddal készül, a meg­rendelő megelégedésére. Az országban egyedül itt készítenek selyemre nyomtatott dísztáviratokat. Vigyázni kell a minő­ségre, hogy az évi 11 millió forint hasznot hozó munka meg­rendelése továbbra is ide kötődjék. A szövetkezet gyermek- és bakfis kötöttáru előállításá­val is foglalkozik, száz kötő­gép dolgozik a szó szoros ér­telmében a „háztartásokban”, bedolgozói rendszerben, s ez az ágazat 30 millió forint ha­szonnal sok olyan portékát gyárt, ami hiánycikknek szá­mító, olcsó termék a piacon.­­A faipari részleg ugyan­csak sokféle termékkel látja el a megyét, elsősorban Mar­­tonvásár környékét, az épít­kező új családi ház tulajdo­nosokat, s az otthonaikat be­rendező fiatal házasokat. Új­­, pár esztendeje épült köz­ponti üzemükben — évente 25 millió forint értékű portékát gyártanak és értékesítenek a szövetkezet asztalosai. A profilváltásra itt is fel kell készülni, mert mint ahogy mondják, az energia­­válság a martonvásári ipa­ri szövetkezetbe is „begyűrű­zött”. Az olajkazánokhoz itt gyártották egyedül az ország­ban az olajszűrőket. A tíz­ezer darabos „kontingens” 3 millió forintot hozott évente a „konyhára”, de a megren­delés rohamosan csökken. A vállalatok, üzemek a gáztü­zelésre állnak át, gázszűrő­ket pedig csak külföldről le­het beszerezni. Pontosabban fogalmazva csak „lehetett”, mert már készülnek a hazai gázszűrők gyártására, hogy kiváltsák vele az importot. Tavaly másfél millió forintos tervvel indultak, az idén már 3 millió forintos gyártá­si programot terveznek, — s ha minden sikerül — akkor Martonvásáron fogják gyár­tani licenc alapján — a gáz­égők automatikájának tekin­télyes részét 1985-től évi 10 millió forint értékben. A martonvásári ipari szö­vetkezet — mint maguk a tagok is mondják — nem „világraszóló” gyártmányok­kal és termékekkel akar elő­rukkolni, hanem odafigyel a piacra, kelendő holmik elő­állítására törekszik. Szorgal­mas tagjai igyekezetükkel ta­valy 16 millió forintos nye­reséggel zárták az évet. —­­ — KORSZERŰ MARHAVÁGÓ. A Fejér megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat a múlt évi üzemi rekonstrukció során új és minden eddiginél korszerűbb marhavágót létesített. A régi földi vágásról most áttérhettek a korszerűbb, higienikusabb, magaspályás módszerre. A vállalat 1984-ben, figyelemmel a jobb lehetőségekre, kevés híján 12 ezer marha levágására és feldolgozására vállalkozott. Várhatóan az idén lényegesen na­gyobb mennyiségű exportminőségű marha kerül vágásra Fe­hérváron, mint bármikor Fotó: Rabáczy Szilárd M­egháromszorozott ipari tevékenység Hétfőn este Bicske nagy­községben a Kék Csillag ét­teremben tartotta meg idei küldöttgyűlését a volt bics­kei járási­­Egyesült Áfész, je­lenlegi nevén a Bicske és környéke Áfész. A múlt évi munkáról dr. Papp Antal, a fogyasztási szövetkezet elnö­ke tájékoztatta a küldötteket. Elmondta, hogy az áfész árbevétele egy év alatt 5,7 százalékkal növekedett, 1983- ban 728 millió forint volt. A nyereség, bár 1,6 százalékkal magasabb volt az előző évi­nél, de több mint 2 millió forinttal elmaradt a terve­zettől. Ennek egyik oka, hogy 1,7 millió forinttal túllépték a tervezett fenntartási költsé­geket, továbbá 800 ezer fo­rinttal csökkentette a nyere­séget a csákvári presszóban tavaly tavasszal keletkezett tűz. Az élelmiszerek forgalma 3,7 százalékkal nőtt a tavaly­­előttihez képest, s az 56 szá­zalékos részaránnyal tovább­ra is első helyen áll a kiske­reskedelmi forgalmon belül. A ruházati szakma forgalma mérsékelten nőtt ugyan, de elmaradt a tervtől. A vendéglátóipari forga­lom 108 millió forintra sikere­dett, a legdinamikusabb nö­vekedés a meleg ételeknél és a kávé értékesítésénél volt. Az áfész helyesen döntött, amikor 1981 második felében megkezdte az ipari tevékeny­ség korszerűsítését a népgaz­dasági programmal összhang­ban. Az ipari üzemág tavalyi árbevétele 31,4 millió forint volt, ez az előző évinek a há­romszorosa, a tervezettnek pedig a kétszerese. Gazdaság- és társadalompolitika Tsz­lakásépítési alap Az enyingi Vörös Hajnal Tsz tizenkét évvel ezelőtt létesített először lakásépí­tési alapot, amiből kamat­mentes kölcsönt folyósítot­tak tagjaiknak. A nyereség­ből és a visszafizetett köl­csönből eddig 8 millió 602 ezer forintra emelkedett a tsz lakásépítési alapja. Az elmúlt több mint egy évti­zed alatt kevés híján 200 szövetkezeti tagot részesí­tettek kamatmentes köl­csönben. A lakásépítési alap jó le­hetőségnek bizonyult a kül­ső tanyákon lévő már na­gyon leromlott cselédlaká­sok felszámolásához is. A Pénzügyminisztérium külön engedélyével a tsz 21 csa­lád részére folyósított ka­matmentes lakásvásárlási kölcsönt is családi házak vételéhez. Vöröskatona volt Nyúlánk fiú nyit ajtót, mikor becsengetek Székesfehérváron a Münnich lakótelep 7. szám alatti második emeleti lakásba. — Kukora Istvánt keresem. — Itthon van nagyapa — mond­ja, s egy kis szobába vezet. Kukora bácsi elmélyülten varro­­gat, nem is veszi észre rögtön, hogy beléptünk. A hallása megromlott az évek hosszú sora alatt. A nyolcvanötödik évet tölti be az idén. — Az életemről egy egész regényt tudnék én mesélni — veszi le a szemüvegét. Ol­vasom ezeket a mostani re­­­gényeket, hát nincs ezekben semmi cselekmény! Ha én le tudnám írni azt, ami velem történt. — Egész kicsi koromtól mindig a megélhetésért dol­goztam. 1906-ban, fiatalon meghalt az édesapám, s ott maradt édesanyám öt apró gyerekkel. Én voltam a leg­­anyásabb, s attól kezdve foly­ton azon gondolkodtam, ho­gyan segíthetnék neki. Hét­éves voltam akkor. Dolgoz­tam úri házaknál, a vasút­építésnél a Vác—Újpest kö­zötti vonal építésekor. Kise­gítettem péknél, majd újság­kihordó lettem. Ez fizetett akkor az összes közül a leg­jobban, s otthon tőlem ki­sebbek is voltak, kellett rá­juk is a pénz. Milyen boldog volt édesanyám, mikor a hó­nap végén leszámoltam az asztalra a 15 koronát! Aztán gondoltam, tanulok valami mesterséget, s beáll­tam asztalosinasnak. Egy­szer azonban összezördültem a mesterrel, s bátyám ötleté­re Pestre mentem inaskodni. Vácon laktunk az idő tájt. Na, rosszul is jártam ezzel a változtatással, alig egy hó­nap múlva kitört az első vi­lágháború. Az összes inas bevonult. Engem is hívtak sorozásra, de nem feleltem meg. A magasságom akkor még csak 147 centiméter volt, s úgy testalkatra is hitvány­ka, vékony voltam. 1919 ja­nuárjában szabadultam az 50 hónapnyi inaskodásból. Márciusban megalakult a tanácskormány, akkor mond­ták nekünk, hogy a munka­helyet adjuk át a családo­soknak, mi meg kaptunk munkanélküli segélyt. Hogy én csak úgy munka nélkül tengjek-lengyek! Még, ha pénzt is adnak! Előbb vörös­őr voltam Pesten a pályaud­varon, a szerelvényeket kel­lett őrizni. Aztán jelentkez­tem a felhívásra vöröskato­nának. Vácon alakult a hu­szárlaktanyában egy alaku­lat, a 68-as lovas osztag. Ez T9 nyarán volt. Akkor Pol­­gárdiban kitört egy ellenfor­radalmi lázadás. Oda vezé­nyeltek bennünket. El is in­dultunk, de csak Füléig ju­tottunk, mert közben az ot­tani erők leverték a lázadást. Akkor visszamentünk a lak­tanyába, s nemsokára jött a parancs: Szolnokra kell men­ni lőszert szállítani! Akkor már nagyon mozgolódtak a románok a Tisza túlpartján. Nagykörűbe vittük a lőszert, s ott tartottak bennünket az ütegek mellett. Erős volt már nagyon a román támadás. Nagykörűnél a Tisza szinte az egész falut körbeöleli egy kanyarulattal, onnan negy­vennyolc ágyú irányult fe­lénk. Nincs más választás, vissza kell vonulni valami jobb fedezékbe. Négy órakor akartunk indulni, de várat­lanul már háromkor támad­tak a románok. Egy ütegün­ket azonnal szétlőtték. Zagy­­varékasig mentünk, ott letá­boroztunk, s lőni kezdtünk mi is. Néhány óra múlva odalovagolt egy főhadnagy, s mondta: Abbahagyni! Be vagyunk kerítve! ötezer embert tereltek ott egybe Szolnokbakonynál. Három hónapig voltam itt fogságban. Keserves idő volt. Aztán egyszer hallom, hogy a 18 éven aluliakat szabadon bocsátják. Jelentkeztem én is, gondoltam megpróbálom. Akkor sem voltam egy ha­talmas ember. Hát el is hit­ték, minden okmány nélkül, s elengedtek. Volt, aki ko­rábban szökéssel próbálko­zott, lelőtték, s két napig ott hagyták elrettentésül. Otthon mondták nekem, hogy most ne nagyon mutat­kozzam. Egy barátommal együtt átmentünk Csehszlo­vákiába. Az is egy kalandos út volt, míg átkerültünk a határon! Csendőrök cirkál­tak az állomásokon. Nemigen akartam én velük találkozni, menet közben ugrottam le a vonatról. Két évig voltam Csehszlo­vákiában, mikor írták, hogy hazajöhetek. Jöttem is, de elkaptak, s néhány hónapra le is csuktak. Aztán később? A házas­ságkötésem után Csolnokra költöztünk, itt is éltem az utolsó öt évet kivéve. Hu­szonhat évig dolgoztam a bá­nyában. 1945-ben beléptem a Szociáldemokrata Pártba, majd kértem a felvételemet a kommunista pártba 1948- ban. Okmány szerint ettől kezdve vagyok kommunista, szívem szerint nagyon ré­gen. Mert az igazságtalansá­got nem tűrtem én, az igaz­ságért kiálltam bármikor. Mondja, mondja, szinte megállíthatatlanul, s én hall­gatom, hogyan elevenedik meg az a múlt, ami nekem már csak a történelemköny­vekben hozzáférhető. Végig­simít gyérülő ősz haján, s ki­igazítja magát. Nem, nem ez nem is akkor volt. Töpreng­ve néz a távolba. Most már 24 éve nyugdíj­ban vagyok, nem is gondol­tam valamikor én ezt. Most is dolgozgatok. A lányomék kertjében van egy kis aszta­losműhelyem, ott fabrikálok egy-egy kisebb darabot: sám­lit, függönykarnist. — Hogy érdekel-e valakit az én leélt életem? Csokro­kon elég sokszor hívtak az iskolába, mesélni. Olyanok­nak hiába mesélek én, aki ilyenekben nem élt, nemigen hiszi, azt gondolja, ez való­ban mese. — Hm. Mennyi mindenén mentem én keresztül! Lehet, hogy nem is mindig azt mondtam, am­iit szeretett vol­na hallani — mentegetőzik kedves mosollyal —, elka­landoztam a sok emlék kö­zött. — Jött hozzám egyik nap két kislány, hívnak 21-én a Münnich iskolába. Foglal­kozni akarnak egy kicsit ve­lem — teszi hozzá halkab­ban. Babiczky Klára Az elfelejtett iregi csíkos A rosszban már nem osztozunk, felvásárlók? Hogyan lehet elvenni a kedvét egy termelőüzemnek valami­lyen áru termelésétől? A recept nagyon egyszerű: nem kell pénzügyileg érdekeltté tenni, pontosabban a piaci lehetősé­gek változásából adódó kockázatot a nyakába kell varrni, majd megtanulja a jövőben, hogy nem érdemes ilyen alapon küszködni. No, de világítsuk meg közelebbről az elmélkedést egy konkrét eset kapcsán, melyet Magyar Lajos, a perkátai Magyar—Kínai Barátság Tsz elnöke mondott el munkatár­sunknak. — Évente 700—750 hektá­ron termesztünk napraforgót a tsz földjein, ennek a fele olajnapraforgó, a fele pedig irégi csíkos fajta madárele­­ségnek. Az utóbbira termel­tetési szerződésünk volt a Sárbogárdi járási Áfésszel, a Gorsium Áfésszel és a me­gyei Zöldért Vállalattal. Ők a FOTE-nak (Fogyasztási, Értékesítő és Beszerző Szö­vetkezetek Mezőgazdasági Termékforgalmazó Országos Közös Vállalat) adták tovább a termést, mely az Agrim­­pexen keresztül­­ exportálta azt. így volt ez az 1982. évi irégi csíkos termésünkkel is, azaz, hogy csak így lett vol­na. Az évi 800 tonnára terve­zett exportunkból csak 40— 50 tonnát vittek ki az ország­ból főleg az NSZK-ba és Hollandiába. Még nem me­rült fel minőségi kifogás, ám a későbbiekben rekla­málták a belföldi lebonyolí­tók, hogy a szárrész (kaszat) mérete nagyobb, mint maga a szem, nem jó a tisztítás. Javasolták, hogy nézzük meg, más termelők hogyan csinál­ják. Mi ezt meg is tettük, és megállapítottuk, hogy job­ban sehol sem készítették elő, mint nálunk. Ebben az időben a FOTE-tól még­sem kaptunk több szállítási lehetőséget. A tsz elnöke elmondta, hogy az exportár száz kilón­ként 1420, illetve bizonyos tételeknél 1350 forint volt. Bár ők nem álltak szerződé­ses kapcsolatban a FOTK- kal csak az áfészekkel és a Zöldtérttel, többször kijelen­tették a közös vállalat képvi­selői és emlékeztetőbe is foglalták, hogy ha meghiúsul az export, az árbevételkiesést a FOTE, a tsz és a felvásár­lók közösen viselik, azaz a veszteségen együtt osztoz­nak. Egy szó mint száz, az ex­port meg is hiúsult, Ma­gyar Lajos becslése alapján legkevesebb ötezer tonna madáreleségnek szánt napra­forgó maradt az országban, elsősorban a világpiaci árak csökkenése miatt. Maradt a lehetőség, belföldre, a nö­vényolajiparnak értékesíteni az iregi csíkos napraforgót is lényegesen olcsóbban, száz kilót nyolcszáz forintért. — Ha azt akartuk, hogy ne dohosod­jon itt a raktá­rakban a tétel, bele kellett, hogy menjünk ebbe az egyez­ségbe — mondta a tsz elnö­ke. — Mentettük a menthe­tőt. A három felvásárló cég azonban 1982. december 31- ig át is utalta a tsz-nek a teljes tételért az exportárat,­­ akkor ugyanis még nem­ tud­­ták, hogy leáll a kivitel. Amikor ez már később kide­rült, követelték vissza a szö­vetkezettől a teljes külön­­bözetet, azaz átlagban hat­száz forintot száz kilónként, mely érték így 3,6 millió forintra rúgott. „Nem erről volt szó korábban” — mél­tatlankodtak a tsz vezetői, hanem arról, hogy a veszte­ségen közösen osztozunk, az­az így a tsz-re legfeljebb ki­­lencszázezer forint jutott volna. Erről nem akartak hallani a felvásárlók sem és a FOTE sem, mivel azonban a tsz csak a három megyei céggel állt szerződéses kap­csolatban, ők hárman perel­ték be a szövetkezetet. A perben első- és másodfokon hozott ítélet a termelőt ma­rasztalta el, a közösség 1983- ban képződött mérlegered­ményéből vissza kellett tar­tani a kifizetendő összeget, a 3,6 millió forintot, így az ötmillió forintos nyereségből csupán 1,4 millió realizáló­dott. Az ügy most a Legfel­sőbb Bíróságon van, a tsz ugyanis fellebbezett, s akár­milyen döntés is születik, az iregi csíkos napraforgó ter­mesztését elfelejtik Perká­­tán, mint egy rossz szerel­met. Bizonyára azonban nem csak ők jártak így az ország­ban, hanem más mezőgaz­dasági üzemekkel is lenye­lették a keserű pirulát ma­­dáreleség-ügyben. A dolog­ban számomra az a szomo­rú, hogy ha ismét piaci kon­junktúra lesz k­egiből valaha a nyugati piacokon, ismét felmegy az ár, akkor hogyan hozzák vissza az eltűnt ter­melési kedvet, milyen ex­portot ösztönző rendelkezé­sekkel igyekszenek majd ki­köszörülni a csorbát? Gabnai Gábor 3. OLDAL

Next