Fejér Megyei Hírlap, 1984. március (40. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-21 / 68. szám
FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1984. MÁRCIUS 21. SZERDA Dísztávirattól a gázszűrőkig Ami kelendő, gyártják Ha szeretteinknek dísztáviratot küldünk, és válogatunk a selyemre nyomtatott fekete és színes rézkarcokban — keresve az alkalomhoz illőt — ugyan miről is juthatna eszünkbe, hogy a Magyar Posta e termékét Fejér megyében, Martonvásáron az ottani ipari szövetkezetben állíttatja elő. Valamenynyi példány kézi nyomtatással és nagy gonddal készül, a megrendelő megelégedésére. Az országban egyedül itt készítenek selyemre nyomtatott dísztáviratokat. Vigyázni kell a minőségre, hogy az évi 11 millió forint hasznot hozó munka megrendelése továbbra is ide kötődjék. A szövetkezet gyermek- és bakfis kötöttáru előállításával is foglalkozik, száz kötőgép dolgozik a szó szoros értelmében a „háztartásokban”, bedolgozói rendszerben, s ez az ágazat 30 millió forint haszonnal sok olyan portékát gyárt, ami hiánycikknek számító, olcsó termék a piacon.A faipari részleg ugyancsak sokféle termékkel látja el a megyét, elsősorban Martonvásár környékét, az építkező új családi ház tulajdonosokat, s az otthonaikat berendező fiatal házasokat. Új, pár esztendeje épült központi üzemükben — évente 25 millió forint értékű portékát gyártanak és értékesítenek a szövetkezet asztalosai. A profilváltásra itt is fel kell készülni, mert mint ahogy mondják, az energiaválság a martonvásári ipari szövetkezetbe is „begyűrűzött”. Az olajkazánokhoz itt gyártották egyedül az országban az olajszűrőket. A tízezer darabos „kontingens” 3 millió forintot hozott évente a „konyhára”, de a megrendelés rohamosan csökken. A vállalatok, üzemek a gáztüzelésre állnak át, gázszűrőket pedig csak külföldről lehet beszerezni. Pontosabban fogalmazva csak „lehetett”, mert már készülnek a hazai gázszűrők gyártására, hogy kiváltsák vele az importot. Tavaly másfél millió forintos tervvel indultak, az idén már 3 millió forintos gyártási programot terveznek, — s ha minden sikerül — akkor Martonvásáron fogják gyártani licenc alapján — a gázégők automatikájának tekintélyes részét 1985-től évi 10 millió forint értékben. A martonvásári ipari szövetkezet — mint maguk a tagok is mondják — nem „világraszóló” gyártmányokkal és termékekkel akar előrukkolni, hanem odafigyel a piacra, kelendő holmik előállítására törekszik. Szorgalmas tagjai igyekezetükkel tavaly 16 millió forintos nyereséggel zárták az évet. — — KORSZERŰ MARHAVÁGÓ. A Fejér megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat a múlt évi üzemi rekonstrukció során új és minden eddiginél korszerűbb marhavágót létesített. A régi földi vágásról most áttérhettek a korszerűbb, higienikusabb, magaspályás módszerre. A vállalat 1984-ben, figyelemmel a jobb lehetőségekre, kevés híján 12 ezer marha levágására és feldolgozására vállalkozott. Várhatóan az idén lényegesen nagyobb mennyiségű exportminőségű marha kerül vágásra Fehérváron, mint bármikor Fotó: Rabáczy Szilárd Megháromszorozott ipari tevékenység Hétfőn este Bicske nagyközségben a Kék Csillag étteremben tartotta meg idei küldöttgyűlését a volt bicskei járásiEgyesült Áfész, jelenlegi nevén a Bicske és környéke Áfész. A múlt évi munkáról dr. Papp Antal, a fogyasztási szövetkezet elnöke tájékoztatta a küldötteket. Elmondta, hogy az áfész árbevétele egy év alatt 5,7 százalékkal növekedett, 1983- ban 728 millió forint volt. A nyereség, bár 1,6 százalékkal magasabb volt az előző évinél, de több mint 2 millió forinttal elmaradt a tervezettől. Ennek egyik oka, hogy 1,7 millió forinttal túllépték a tervezett fenntartási költségeket, továbbá 800 ezer forinttal csökkentette a nyereséget a csákvári presszóban tavaly tavasszal keletkezett tűz. Az élelmiszerek forgalma 3,7 százalékkal nőtt a tavalyelőttihez képest, s az 56 százalékos részaránnyal továbbra is első helyen áll a kiskereskedelmi forgalmon belül. A ruházati szakma forgalma mérsékelten nőtt ugyan, de elmaradt a tervtől. A vendéglátóipari forgalom 108 millió forintra sikeredett, a legdinamikusabb növekedés a meleg ételeknél és a kávé értékesítésénél volt. Az áfész helyesen döntött, amikor 1981 második felében megkezdte az ipari tevékenység korszerűsítését a népgazdasági programmal összhangban. Az ipari üzemág tavalyi árbevétele 31,4 millió forint volt, ez az előző évinek a háromszorosa, a tervezettnek pedig a kétszerese. Gazdaság- és társadalompolitika Tszlakásépítési alap Az enyingi Vörös Hajnal Tsz tizenkét évvel ezelőtt létesített először lakásépítési alapot, amiből kamatmentes kölcsönt folyósítottak tagjaiknak. A nyereségből és a visszafizetett kölcsönből eddig 8 millió 602 ezer forintra emelkedett a tsz lakásépítési alapja. Az elmúlt több mint egy évtized alatt kevés híján 200 szövetkezeti tagot részesítettek kamatmentes kölcsönben. A lakásépítési alap jó lehetőségnek bizonyult a külső tanyákon lévő már nagyon leromlott cselédlakások felszámolásához is. A Pénzügyminisztérium külön engedélyével a tsz 21 család részére folyósított kamatmentes lakásvásárlási kölcsönt is családi házak vételéhez. Vöröskatona volt Nyúlánk fiú nyit ajtót, mikor becsengetek Székesfehérváron a Münnich lakótelep 7. szám alatti második emeleti lakásba. — Kukora Istvánt keresem. — Itthon van nagyapa — mondja, s egy kis szobába vezet. Kukora bácsi elmélyülten varrogat, nem is veszi észre rögtön, hogy beléptünk. A hallása megromlott az évek hosszú sora alatt. A nyolcvanötödik évet tölti be az idén. — Az életemről egy egész regényt tudnék én mesélni — veszi le a szemüvegét. Olvasom ezeket a mostani regényeket, hát nincs ezekben semmi cselekmény! Ha én le tudnám írni azt, ami velem történt. — Egész kicsi koromtól mindig a megélhetésért dolgoztam. 1906-ban, fiatalon meghalt az édesapám, s ott maradt édesanyám öt apró gyerekkel. Én voltam a leganyásabb, s attól kezdve folyton azon gondolkodtam, hogyan segíthetnék neki. Hétéves voltam akkor. Dolgoztam úri házaknál, a vasútépítésnél a Vác—Újpest közötti vonal építésekor. Kisegítettem péknél, majd újságkihordó lettem. Ez fizetett akkor az összes közül a legjobban, s otthon tőlem kisebbek is voltak, kellett rájuk is a pénz. Milyen boldog volt édesanyám, mikor a hónap végén leszámoltam az asztalra a 15 koronát! Aztán gondoltam, tanulok valami mesterséget, s beálltam asztalosinasnak. Egyszer azonban összezördültem a mesterrel, s bátyám ötletére Pestre mentem inaskodni. Vácon laktunk az idő tájt. Na, rosszul is jártam ezzel a változtatással, alig egy hónap múlva kitört az első világháború. Az összes inas bevonult. Engem is hívtak sorozásra, de nem feleltem meg. A magasságom akkor még csak 147 centiméter volt, s úgy testalkatra is hitványka, vékony voltam. 1919 januárjában szabadultam az 50 hónapnyi inaskodásból. Márciusban megalakult a tanácskormány, akkor mondták nekünk, hogy a munkahelyet adjuk át a családosoknak, mi meg kaptunk munkanélküli segélyt. Hogy én csak úgy munka nélkül tengjek-lengyek! Még, ha pénzt is adnak! Előbb vörösőr voltam Pesten a pályaudvaron, a szerelvényeket kellett őrizni. Aztán jelentkeztem a felhívásra vöröskatonának. Vácon alakult a huszárlaktanyában egy alakulat, a 68-as lovas osztag. Ez T9 nyarán volt. Akkor Polgárdiban kitört egy ellenforradalmi lázadás. Oda vezényeltek bennünket. El is indultunk, de csak Füléig jutottunk, mert közben az ottani erők leverték a lázadást. Akkor visszamentünk a laktanyába, s nemsokára jött a parancs: Szolnokra kell menni lőszert szállítani! Akkor már nagyon mozgolódtak a románok a Tisza túlpartján. Nagykörűbe vittük a lőszert, s ott tartottak bennünket az ütegek mellett. Erős volt már nagyon a román támadás. Nagykörűnél a Tisza szinte az egész falut körbeöleli egy kanyarulattal, onnan negyvennyolc ágyú irányult felénk. Nincs más választás, vissza kell vonulni valami jobb fedezékbe. Négy órakor akartunk indulni, de váratlanul már háromkor támadtak a románok. Egy ütegünket azonnal szétlőtték. Zagyvarékasig mentünk, ott letáboroztunk, s lőni kezdtünk mi is. Néhány óra múlva odalovagolt egy főhadnagy, s mondta: Abbahagyni! Be vagyunk kerítve! ötezer embert tereltek ott egybe Szolnokbakonynál. Három hónapig voltam itt fogságban. Keserves idő volt. Aztán egyszer hallom, hogy a 18 éven aluliakat szabadon bocsátják. Jelentkeztem én is, gondoltam megpróbálom. Akkor sem voltam egy hatalmas ember. Hát el is hitték, minden okmány nélkül, s elengedtek. Volt, aki korábban szökéssel próbálkozott, lelőtték, s két napig ott hagyták elrettentésül. Otthon mondták nekem, hogy most ne nagyon mutatkozzam. Egy barátommal együtt átmentünk Csehszlovákiába. Az is egy kalandos út volt, míg átkerültünk a határon! Csendőrök cirkáltak az állomásokon. Nemigen akartam én velük találkozni, menet közben ugrottam le a vonatról. Két évig voltam Csehszlovákiában, mikor írták, hogy hazajöhetek. Jöttem is, de elkaptak, s néhány hónapra le is csuktak. Aztán később? A házasságkötésem után Csolnokra költöztünk, itt is éltem az utolsó öt évet kivéve. Huszonhat évig dolgoztam a bányában. 1945-ben beléptem a Szociáldemokrata Pártba, majd kértem a felvételemet a kommunista pártba 1948- ban. Okmány szerint ettől kezdve vagyok kommunista, szívem szerint nagyon régen. Mert az igazságtalanságot nem tűrtem én, az igazságért kiálltam bármikor. Mondja, mondja, szinte megállíthatatlanul, s én hallgatom, hogyan elevenedik meg az a múlt, ami nekem már csak a történelemkönyvekben hozzáférhető. Végigsimít gyérülő ősz haján, s kiigazítja magát. Nem, nem ez nem is akkor volt. Töprengve néz a távolba. Most már 24 éve nyugdíjban vagyok, nem is gondoltam valamikor én ezt. Most is dolgozgatok. A lányomék kertjében van egy kis asztalosműhelyem, ott fabrikálok egy-egy kisebb darabot: sámlit, függönykarnist. — Hogy érdekel-e valakit az én leélt életem? Csokrokon elég sokszor hívtak az iskolába, mesélni. Olyanoknak hiába mesélek én, aki ilyenekben nem élt, nemigen hiszi, azt gondolja, ez valóban mese. — Hm. Mennyi mindenén mentem én keresztül! Lehet, hogy nem is mindig azt mondtam, amiit szeretett volna hallani — mentegetőzik kedves mosollyal —, elkalandoztam a sok emlék között. — Jött hozzám egyik nap két kislány, hívnak 21-én a Münnich iskolába. Foglalkozni akarnak egy kicsit velem — teszi hozzá halkabban. Babiczky Klára Az elfelejtett iregi csíkos A rosszban már nem osztozunk, felvásárlók? Hogyan lehet elvenni a kedvét egy termelőüzemnek valamilyen áru termelésétől? A recept nagyon egyszerű: nem kell pénzügyileg érdekeltté tenni, pontosabban a piaci lehetőségek változásából adódó kockázatot a nyakába kell varrni, majd megtanulja a jövőben, hogy nem érdemes ilyen alapon küszködni. No, de világítsuk meg közelebbről az elmélkedést egy konkrét eset kapcsán, melyet Magyar Lajos, a perkátai Magyar—Kínai Barátság Tsz elnöke mondott el munkatársunknak. — Évente 700—750 hektáron termesztünk napraforgót a tsz földjein, ennek a fele olajnapraforgó, a fele pedig irégi csíkos fajta madáreleségnek. Az utóbbira termeltetési szerződésünk volt a Sárbogárdi járási Áfésszel, a Gorsium Áfésszel és a megyei Zöldért Vállalattal. Ők a FOTE-nak (Fogyasztási, Értékesítő és Beszerző Szövetkezetek Mezőgazdasági Termékforgalmazó Országos Közös Vállalat) adták tovább a termést, mely az Agrimpexen keresztül exportálta azt. így volt ez az 1982. évi irégi csíkos termésünkkel is, azaz, hogy csak így lett volna. Az évi 800 tonnára tervezett exportunkból csak 40— 50 tonnát vittek ki az országból főleg az NSZK-ba és Hollandiába. Még nem merült fel minőségi kifogás, ám a későbbiekben reklamálták a belföldi lebonyolítók, hogy a szárrész (kaszat) mérete nagyobb, mint maga a szem, nem jó a tisztítás. Javasolták, hogy nézzük meg, más termelők hogyan csinálják. Mi ezt meg is tettük, és megállapítottuk, hogy jobban sehol sem készítették elő, mint nálunk. Ebben az időben a FOTE-tól mégsem kaptunk több szállítási lehetőséget. A tsz elnöke elmondta, hogy az exportár száz kilónként 1420, illetve bizonyos tételeknél 1350 forint volt. Bár ők nem álltak szerződéses kapcsolatban a FOTK- kal csak az áfészekkel és a Zöldtérttel, többször kijelentették a közös vállalat képviselői és emlékeztetőbe is foglalták, hogy ha meghiúsul az export, az árbevételkiesést a FOTE, a tsz és a felvásárlók közösen viselik, azaz a veszteségen együtt osztoznak. Egy szó mint száz, az export meg is hiúsult, Magyar Lajos becslése alapján legkevesebb ötezer tonna madáreleségnek szánt napraforgó maradt az országban, elsősorban a világpiaci árak csökkenése miatt. Maradt a lehetőség, belföldre, a növényolajiparnak értékesíteni az iregi csíkos napraforgót is lényegesen olcsóbban, száz kilót nyolcszáz forintért. — Ha azt akartuk, hogy ne dohosodjon itt a raktárakban a tétel, bele kellett, hogy menjünk ebbe az egyezségbe — mondta a tsz elnöke. — Mentettük a menthetőt. A három felvásárló cég azonban 1982. december 31- ig át is utalta a tsz-nek a teljes tételért az exportárat, akkor ugyanis még nem tudták, hogy leáll a kivitel. Amikor ez már később kiderült, követelték vissza a szövetkezettől a teljes különbözetet, azaz átlagban hatszáz forintot száz kilónként, mely érték így 3,6 millió forintra rúgott. „Nem erről volt szó korábban” — méltatlankodtak a tsz vezetői, hanem arról, hogy a veszteségen közösen osztozunk, azaz így a tsz-re legfeljebb kilencszázezer forint jutott volna. Erről nem akartak hallani a felvásárlók sem és a FOTE sem, mivel azonban a tsz csak a három megyei céggel állt szerződéses kapcsolatban, ők hárman perelték be a szövetkezetet. A perben első- és másodfokon hozott ítélet a termelőt marasztalta el, a közösség 1983- ban képződött mérlegeredményéből vissza kellett tartani a kifizetendő összeget, a 3,6 millió forintot, így az ötmillió forintos nyereségből csupán 1,4 millió realizálódott. Az ügy most a Legfelsőbb Bíróságon van, a tsz ugyanis fellebbezett, s akármilyen döntés is születik, az iregi csíkos napraforgó termesztését elfelejtik Perkátán, mint egy rossz szerelmet. Bizonyára azonban nem csak ők jártak így az országban, hanem más mezőgazdasági üzemekkel is lenyelették a keserű pirulát madáreleség-ügyben. A dologban számomra az a szomorú, hogy ha ismét piaci konjunktúra lesz kegiből valaha a nyugati piacokon, ismét felmegy az ár, akkor hogyan hozzák vissza az eltűnt termelési kedvet, milyen exportot ösztönző rendelkezésekkel igyekszenek majd kiköszörülni a csorbát? Gabnai Gábor 3. OLDAL