Fejér Megyei Hírlap, 1984. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-14 / 267. szám
TERMÉSZETJÁRÁS A Pénzintézetek székesfehérvári Vörös Meteor Sportegyesületének természetjáró szakosztálya november 17- én, hat kilométeres túrát szervez Budapesten. Találkozás 8.30 órakor a vasútállomáson. Költség: 36 forint (+ fürdőjegy 25 Ft.). Túravezető: Szekeres Lászlóné. A PVMSE november 16- án, pénteken 17 órakor az SZMT-székház első emeleti nagytermében tartja beszámoló és vezetőségválasztó közgyűlését, amelyre kérik a sporttársak szíves megjelenését. A Társadalmi Erdei Szolgálat Fejér megyei vezetősége november 18-án, vasárnap külön autóbusszal TESZ-találkozót szervez Dégen. Találkozás 7.45 órakor a Velence Szálló előtt. A PVMSE november 22-én öt kilométeres nyílt túrát indít Budapesten. Találkozás 8.30 órakor a vasútállomáson. Költség: 36 forint. Túravezető: Szekeres Lászlóné. Ugyancsak 22-én nyílt és Arany János emléktúrát szerveznek Komáromban és a csehszlovákiai Komarnóban. Találkozás 6.50 órakor a vasútállomáson. Költség: 63 forint. Útlevélről és valutáról mindenki egyénileg gondoskodik. Túravezető: dr. Sólyom Jenőné. November 23-án 17.15 órakor túravezetői megbeszélés lesz az SZMT 6-os számú termében. Ekkor egyeztetik a december havi túraprogramot. A Videoton SC természetjáró szakosztálya november 17-én 16 kilométeres TKM és minősítő túrát szervez Balatonfüred—Tihany—Csúcshegy—Aszófő útvonalon. Találkozás 8 órakor a vasútállomáson. Költség: 36 forint. Túravezető: Südy Péter. A 323-as számú Szakmunkásképző Intézet országjáró diákok köre november 17- én nyílt túrát szervez a középiskolai ODK-körök tanulói részére. A túra a Budai-hegységben lesz, Jánoskilátó—Hűvösvölgy—Budai Vár—barlang útvonalon. A csoport megtekinti a panoptikumot is. Gyülekezés 8.20 órakor a vasútállomáson. Költség: 58 forint. Túravezető: Barasits Béla tanár A székesfehérvári Alba Regia Építők SC november 18- án Csákberény—Gézapihenő—Csókakő útvonalon indít túrát. Találkozás 6.50 órakor a Volán-pályaudvaron. Túravezető: Harsányi László. Asztalitenisz Sárszentmihályi bravúr Kiadós meglepetés született a csákvári sportcsarnokban megrendezett megyei újonc fiú csapatbajnokságon. Szoros küzdelemben a Sárszentmihályi MEDOSZ valamennyi ellenfelét legyőzte és pontveszteség nélkül megnyerte a versenyt esélyesebbnek vélt vetélytársai előtt. A csákvári verseny végeredménye: 1. Sárszentmihály 8, 2. Dunaújvárosi BVM 6, 3. Dunaújvárosi Vörös Csillag 4, 4. Szondi SE 2, 5. Csákvár TC 0. Vívás Sikeres szereplés Miskolcon Jól szerepeltek az Ikarus vívói Miskolcon az országos vidéki serdülő és ifjúsági csapatbajnokságon. A magyar bajnokságra valamennyi csapatnak sikerült bekerülnie. Serdülők, kardverseny: 1. Ikarus, 2. Diósgyőr, 3. Eger. Női tőr: 1. Tapolca, 2. Salgótarján, 3. Szombathely, 4. Hódmezővásárhely, 5. Ikarus. Férfi tőr: 1. Szombathely, 2. Békéscsaba, 3. Ikarus. Ifjúsági férfi tőr: 1. Ikarus, 2. Szombathely, 3. Hódmezővásárhely. Női tőr: 1. Hódmezővásárhely, 2. Ikarus, 3. D. Papír. Párbajtőr: 1. Székesfehérvári Volán, 2. Tatabánya, 3. Szegedi Postás, 4. Ikarus. A bajnokságon 28 szakosztály indult. A pontversenyben 1. Ikarus (28), 2. Szombathely (26), 3. Hódmezővásárhely (14), 4. Eger (11), 5. Zalaegerszeg (10), 6. Volán (8), SZ. G. A Dunaújvárosi Munkásszövetkezet PÁLYÁZATOT HIRDET az alábbi egységek szerződéses üzemeltetésére 1985. január 1-től 5 éves időtartamra: 26. sz. Élelmiszerbolt, Nagyvenyim, Tsz-központ 23. sz. Delikáteszbolt, Dunaújváros, Váci M. u. 2. 37. sz. Gála Cipőbolt, Dunaújváros, Derkovits u. 8. 54. sz. Édes presszó, III. o., Dunaújváros, Bercsényi u. 2. 59. sz. Büfé, III. o., Dunaújváros, Apáczai Cs. J. u (Munkás Művelődési Központ) 3 éves időtartamra: 29. sz. Olcsó ruházati bolt, Dunaújváros, Lobogó u. 2. A pályázati feltételek átvehetők a kereskedelmi osztályon, (Dunaújváros, Római krt. 34.) 1984. november 20-tól. Jelentkezési határidő: 1984. december 10. Versenytárgyalás: 1984. december 18. 15 óra. Sörkert Étterem (Dunaújváros, Eszperantó u. 1.) 14 919 Tatai napok gondok nélkül Hétfőn Tatán megkezdte a felkészülést a magyar labdarúgó-válogatott a Ciprus elleni, idei utolsó világbajnoki selejtező-mérkőzésre. Mezey György szövetségi kapitány arról számolt be, hogy a meghívott játékosok közül mindenki egészséges,, a labdarúgók teljes intenzitással edzenek. A csapat hétfőn este képmagnón megtekintette a 2:1- es osztrák sikerrel végződött Ciprus—Ausztria VB-selejtező mérkőzést, s további felvételeket is megnéznek a szombati ellenfélről. A keddi két edzés után szerdán edzőmérkőzés következik, csütörtökön délelőtt újabb tréning a program, s kora délután a Ferihegyi repülőtérről indul a csapat Ciprusra. Ekkor közli Mezey György a szombaton pályára lépő kezdőcsapatot. Változások Az MLSZ közlése szerint a december 1-re sorsolt Videoton—Eger NB I-es labdarúgó-bajnoki találkozót 2-án játsszák le 15 órai kezdettel Székesfehérváron. Ugyancsak változott egy MNK-találkozó időpontja is: a Szolnoki MÁV—Békéscsaba összecsapást december 8-án 12.30 órától bonyolítják le. Ma : Volán - Újpest A jégkorong-bajnokság nyitómérkőzését hétfőn este játszották a székesfehérvári műjégpályán. A Ferencváros együttese 6:4 (2:2, 3:1, 1:1) arányban győzött a Volán ellen. A közlekedésiek ma ismét pályára lépnek, ellenfelük 17 órától az Újpesti Dózsa lesz. Lovaglás télen-nyáron Télen is lehet lovagolni Székesfehérváron, a Volán SC Börgöndi úti lovardájában. A nagy érdeklődésre való tekintettel e szép sport hívei hétfőn, szerdán és pénteken délután 15 és 17 óra között, szombaton és vasárnap délelőtt 9-től 11- ig, délután 14-től 16 óráig hódolhatnak hobbijuknak. Kosárlabda A Videoton Berényi úti csarnoka és az ARÉV sportcsarnok volt a színhelye a kosárlabda OSK és OSK területi döntőinek. Az Ikarus lányok a Tungsram csapatát 58:51-re, a D. Papírt 82:35-re az Egert 118:11-re győzték le és így bejutottak az országos döntőbe. A döntőt december 27-től 30-ig Baján rendezik meg. A fiúknál a Videoton csapata is bekerült a döntőbe. Az OSK-ben az Alba Regia Építők női csapata ugyancsak sikeresen szerepelt és továbbjutott. A fiúk szereplését nem kísérte szerencse. MNK-mérkőzés: Sárbogárdi Videoton—ÁFOR 76:65 (40:27). Újabb szép győzelmet aratott a sárbogárdi csapat az MNK-ban. Legjobb dobók: Kiss 18, Sáfrány 16, Gyarmati 12, Tajti, Devecser, Egri 10—10. Az élen nem változott a helyzet Megyei bajnokság A megyei labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában az első helyen álló MÁV Előre és a második Toldi SE is megszerezte a két pontot, így az élen nem változott a helyzet. A két csapat egyre jobban elhúz a mezőnytől. Változatlanul sereghajtó az Ikarus csapata, amely ezúttal Lajoskomáromban szenvedett vereséget. MÁV Előre—Tordas 4:2 (1:2) Vasutas pálya, 200 néző. Vezette: Márta. MÁV Előre: Bata — Sárdi, Reiner, Ádám, Róth (Tóth), Litvik, Mészöly, Kádár, Szőke, Tihanyi, Kovács T. Edző: Nagy László. Tordas: Simon—Pál, Rácz, Farkas J., Ribi, Bencsetler, Barátki (Farkas T.), Jezsó, Tornai, Koltai, Tamon. Edző: Wimmer, László. Góllövők: Tihanyi (3), Litvik, illetve Bencsetler (tizenegyesből) és Jezsó. Kiállítva Koltai, az 58. percben szándékos durvaságért. Az első félidőben a MÁV Előre többet támadott, Litvik egy büntetőt is elhibázott. A félidő derekán Litvik szerzett vezetést a vasutasoknak, aztán meglepetésre Bencsetler és Jezsó góljával a félidőben a Tordas vezetett. 1:2. Szünet után az 56. percben Tihanyi nagy góllal egyenlített, a 83. percben Szőke beadását Tihanyi értékesítette, majd 3 perccel később a kitűnően játszó Tihanyit buktatták a tizenhatoson belül. A tizenegyest Tihanyi lőtte a kapuba, 4:2. Jó iramú mérkőzésen kitűnő hajrával győztek a vasutasok. Jók: Litvik, Mészöly, Tihanyi, Kovács, illetve Pál, Bencsetler. Ifjúsági mérkőzés: MÁV Előre—Tordas 5:0 (3:0). Góllövők: Büki (2), Pánicz, Ádám, Mundi. — Lukács — Toldi SE—Polgárdi 3:0 (1:0) Ercsi, 200 néző. Vezette: Nagy G. Toldi SE: Gaál — Szabó M., Nitti, Vajda, Kötél, Kiszi, Fellner, Kuti (Tóth I), Barta, Flórián, László (Szabó T.). Edző: Jenei László. Polgárdi: Schmidt — Parrag, Németh, Gallér, Szabó II, Bertalan, Májer, Kiss, Szabó I, Nagy, Bujtás (Csizmadia). Edző: Csuti József. Góllövő: Barta, Kuti, Nitti. A 15. percben szereztek vezetést a hazaiak Barta révén. A második félidőben a 75. percben Fellner szögletét Kuti fejelte a kapuba, 2:0. Öt perccel később Nitti a bal felső sarokba lőtt, ezzel alakult ki a 3:0-ás végeredmény. A Toldi SE mindenképpen rászolgált a győzelemre. Ifjúsági mérkőzés: D. Kohász II—Polgárdi 4:0 (2:0). — Jenei — Lajoskomárom—Ikarus 4:0 (3:0) Lajoskomárom, 200 néző. Vezette: Rácz. Lajoskomárom: Gróf — Dékány, Semjén, Nagy, Végh, Horváth (Ruppert), Zsíros, Szili, Szélágh, Gaál, Mágnusz. Edző: Mosberger Pál. Ikarus: Szegvári — Király, Z., Májer, Király Cs., Szloboda, Véninger, Lakatos, Viniczai, Bakonyi, Gyöngyösi (Balogh), Bakos. Edző: Sáfrán Ferenc. Góllövők: Gaál (2), Dékány, Ruppert. Kezdettől fogva fölényben játszottak a hazaiak. A 20. percben Gaál közelről talált a hálóba. A 30. percben Szélágh átadását ismét Gaál lőtte a hosszú sarokba. Két perccel később Dékány góljával már 3:0-ra vezettek a hazaiak. A második félidőben kissé leférkezett a lajoskomáromi csapat, de a vendégek ezt sem tudták kihasználni. A 76. percben a csereként beállt Ruppert állította be a végeredményt. 4:0. A játék képe és a helyzetek alapján a hazaiak nagyobb arányban is győzhettek volna. Ifjúsági mérkőzés: Lajos. Komárom—Ikarus 0:1 (0:0). — szabó — Seregélyes—Mány 2:2 (0:2) Seregélyes, 200 néző. Vezette: Hernádi. Seregélyes: Májer (Ruzsics) — Rosta, Kónya, Repka (Marton), Bozai, Paudics, Kenyér, Nagy, Németh, Karkó, Kántor. Edző: Majoros Géza. Mány: Kovács — Takács, Horváth, Jani, Lahos, Vízkeleti, Kóródi (Izing), Farkas, Józan, Izsó, Glózik (Müller). Edző: Lahos László. Változatos, jó iramú, színvonalas mérkőzés. A hazai védők hibáit a 20. percben Farkas, 8 perccel később Józan használta ki okos gólokkal. 0:2. A második félidőt szinte végigtámadta a Seregélyes. A 67. percben Nagy B. 25 méterről szépített, majd Karkói szöglete után Kántor talált a hálóba. 2:2. Jók: Májer, Nagy, illetve Horváth, Farkas. Ifjúsági mérkőzés: Seregélyes—Mány 2:2 (1:1). — Kozai — Sallai SK—Mór 2:1 (0:0) Iváncsa, 200 néző. Vezette: Bárány. Sallai SK: Paulusz Gy. — Szabó II, Szalados I, Somogyi, Kállai, Galanisz (Vass), Szalados II, Zsabka, Szefopulusz, Fogas (Császár), Tunyogi. Edző: Drankovits András. Mór: Tőkés — Pisch, Végh, Kajzer T., Terszánszki, Kajzer I., Képesi, Ecsek, Hancsák, Balogh, Schwarcz. Edző: Kenyeres János. Góllövők: Tunyogi, Szalados I, illetve Hancsák. Az őszi idény eddigi legjobb mérkőzését láthatták a hazai nézők. A móriak nem tudtak mit kezdeni az iváncsaiak lendületes játéka ellen. A mérkőzés lényegében a hajrában dőlt el, Tunyogi szerzett vezetést, öt perccel később Tunyogi—Szalados I adogatás után a hátvéd talált a kapuba. 2:0. A 85. percben Hancsák szépített. 2:1. Megérdemelten győzött a Sallai SK. Jók: Szalados I, Somogyi, Szalados II, illetve Tőkés, Végh, Kaizer T. Ifjúsági mérkőzés: Sallai SK—Mór 4:2 (2:1). — scheid! — Bánfi szabadrúgásból szerezte meg a győztes gólt. 1:0. A Pusztavám egy jól játszó Kinizsit győzött le. Jók: Tengely, Bánfi, Juszkó, illetve, Paulusz, Karsai. Ifjúsági mérkőzés: Pusztavám—Ercsi 1:5 (1:2). — Krekó — Mezőfalva—Lovasberény 1:0 (0:0) Mezőfalva, 200 néző. Vezette: Ferencz. Mezőfalva: Virágh — Litárszky, Buda, Szemenyei, Sárközi, Czékman, Romhányi, Németh, Vörös, Fodor (Peterdi), Móricz (Sümegi). Edző: Ruppert Mihály. Lovasberény: Gálosi — Csordás, Preil, Hartal, Paudics, Mohi, Takács, Stetler, Csidei, Topos (László), Vörös. Edző: Németh Gyula. Góllövő: Peterdi. A 10. percben Romhányi beadását Vörös 6 méterről lőtte fölé. A 36. percben a vendégek vezettek támadást, a csatárok azonban egymásra vártak és oda lett a lehetőség. Szünet után hamar megszületett a hazaiak gólja, Peterdi 22 méteres lövése jutott a hálóba. 1:0. A vendégek több támadást vezettek, gólt azonban nem sikerült elérni. A 70. percben Czékman az oldalhálóba lőtt. Küzdelmes mérkőzésen győzött a Mezőfalva. Jók: Vörös, Buda, Virágh, illetve Preil, Vörös. Ifjúsági mérkőzés: Mezőfalva—Lovasberény 3:1 (2:1). — Kelecsényi — Perkáta—Etyek 1:0 (1:0) Etyek, 100 néző, vezette: Martin. Perkáta: Molnár — Siba, Medve, Járóka, Ónodi II, Gálosi, Horváth (Császár), Czimmermann, Ónodi I, Viczkó, Zsimorán. Edző: Borbély Gábor. Etyek: Mészáros — Banka, Bíró, Kurkó, Polgár (Barta), Strasszer, Balázs, Kurunczi, Zólyomi (Ágoston), Rácz, Závodi. Edző: Somogyi Miklós. Alacsony színvonalú mérkőzésen az egyetlen győzelmet jelentő gólt a 34. percben Czimmermann szerezte. A hazai csapat a második félidőben — különösen a cserék után — többet támadott, de egyenlítenie nem sikerült. A vendégek győzelme megérdemelt. Jók: Bíró, Kurkó, illetve Molnár, Czimmermann. Ifjúsági mérkőzés: Etyek— Perkáta 1:0 (1:0). Ibolya — Pusztavám—Ercsi 1:0 (0:0) Pusztavám, 200 néző. Vezette: Pásztor. Pusztavám: Balázs — Rácz, Bánfi, Molnár, Tengely, Horváth, Komáromi, Juszkó, Plóza, Kavalák (Törőcsik), Ádler (Weitner). Edző: Szabó Imre. Ercsi: Paulusz K. — Búzás, Popovics, Láng, Áhl, Trója, Krisztics, Karsai, Bizovits, Rókás, Kruchió. Edző: Horváth István. Kiállítva: Rókás a 84. percben, a mérkőzés lefújása után pedig Kruchió. A hazaiak nagy lendülettel kezdtek, a vendégek kontra támadásokkal próbálkoztak. A 13. percben Balázs bravúrral hárított. A második játékrészben nagyobb lett az iram. A pusztavámiak támadtak, de a helyzetek sorra kimaradtak. A 83. percben A bajnokság állása Ifjúsági bajnokság 1. MÁV Előre 13 10 3 0 42-14 23 2. Toldi SE 13 10 2 1 38-10 22 3. Sallai Tsz 13 8 2 3 19-15 18 4. Mány 13 6 5 2 32-12 11 5. Mór 13 7 3 3 20-13 17 6. Lajoskom. 13 6 4 3 25-18 16 7. Ercsi K. 13 6 2 5 19-17 14 8. Perkáta 13 6 1 6 24-27 13 9. Pusztavám 13 4 4 5 15-19 12 10. Mezőfalva 13 3 4 6 13-18 10 11. Polgárdi 13 4 2 7 16-25 10 12. Seregélyes 13 3 3 7 28-30 9 13. Tordas 13 3 3 7 17-20 9 14. Lovasberény 13 2 2 9 15-26 6 15. Etyek 13 2 2 9 12-39 6 16. Ikarus 13 1 4 8 7-37 6 1. D. Kohász II. 13 12 0 1 73-11 24 2. MÁV Előre 13 12 0 1 52- 5 24 3. Sallai Tsz 13 12 0 1 32-16 24 4. Mány 13 7 3 3 30-22 17 5. Mór 13 5 4 4 26-25 14 6. Polgárdi 13 7 0 6 20-20 14 7. Perkáta 13 6 1 6 31-20 13 8. Seregélyes 13 6 1 6 22-24 13 9. Lajoskom. 13 5 2 6 29-23 12 10. Ercsi K. 13 4 3 6 24-26 11 11. Mezőfalva 13 4 2 7 29-42 10 12. Ikarus SE 13 3 3 7 15-30 9 13. Tordas 13 3 1 9 26-27 7 14. Etyek 13 2 3 8 15-44 7 15. Lovasberény 13 2 2 9 12-43 6 16. Pusztavám 13 11 11 15-73 3