Fejér Megyei Hírlap, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-15 / 62. szám

FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1985. MÁRCIUS 15. PÉNTEK A VISSZAKERÜLT ESTERHÁZY-KINCSEK Ismét a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonában vannak azok az Esterházy-kincsek, amelyeket 1948-ban egy betörés alkalmával loptak el a közgyűjteményből. A visszakerült anyag értékelését és feldolgozását most kezdik el a szakem­berek, majd áprilisban időszaki kiállításon mutatják be a közönségnek. A felvételeken: Cí­merszerű csüngő (XVIII. század) és forgó, szintén a XVIII. századból Közművelődés - faluszerte Mint mindenütt az országban — ahol egy-egy város a já­rási közigazgatás megszűnése ellenére is gazdasági és kultu­rális vonzást gyakorol a környező falvakra — Dunaújváros környékén is megtartották a városkörzet nagyközségi műve­lődési intézményeinek 1985-re vonatkozó tervtárgyalásait, a városi tanács vb művelődésügyi osztálya képviselőinek rész­vételével. A művelődésügyi osztály valamennyi városkörnyé­ki nagyközség terveit véleményezte, s e falvak — Ercsi, Elő­szállás, Mezőfalva, Perkáta, Adony és Rácalmás — elképze­léseinek reális vagy irreális volta cseppként tükrözi a tenger — az egész ország — „vidéki” közművelődésének helyzetét. Hogy a két, legjobbnak, legreálisabbnak és legötletesebb­nek ítélt tervvel — Mezőfalva és Perkáta tervével — kezd­jük, figyelemreméltó, hogy mindkét községben számolnak a megnövekedett gazdasági nehézségekkel, de egyáltalában nem a „sírás” nívóján; egyszerűen addig nyújtózkodnak, ameddig a takaró ér, s ötletességgel, a társadalmi erők fokozottabb bevonásával igyekeznek intézményük munkáját hatékonyab­bá tenni. Mezőfalva nem egészen ötezer lelket számláló község, s a felnőttkorúaknak mindössze 2,2 százaléka bír felsőfokú vég­zettséggel, s 11 százaléka középiskolaival. Nem mondható tehát, hogy a művelődési ház „könnyű közegben” dolgozik. Viszont­ a közönséget vonzó tömegszórakoztató és közhasznú ismereteket nyújtó programok mellett nagyon nagy súllyal appellálnak az ott lakók lokálpatriotizmusára: a tizenöt tagú társadalmi vezetőség segítségével és aktív támogatásával szorgalmazzák a község múltjának, értékeinek feltárását és megőrzését (s innét, a helytörténeti gyűjtő- és óvómunkától már csak egy lépés a történelem szeretete általában, s az önművelés lehetőségeinek felismerése, általában). Ezt az ön­művelésre irányuló ösztönzést — terveik szerint — egy minél megbízhatóbb információs szolgálat kiépítése és működteté­se támogatná, amely elsősorban az ifjúság felé fordulna. A javarészt szakképesített vezetők irányítása alatt működő szakkörök és kiscsoportok (pl. ifjúsági klub, nyugdíjasklub, honismereti klub, cigányklub stb.) részletes ismertetése he­lyett lássuk, hogyan szándékoznak ebben az évben dolgozni Perkátán. Perkáta kereken ezer fővel kisebb község, mint Mezőfalva, képzettségi arányai is hasonlóak. S természetesen a műve­lődési ház működési-szervezeti alapelvei is olyanok, mint Mezőfalván. De érdekes, hogy Perkáta eljutott egy archív filmeket bemutató mozibérlet-sorozatáig, egy felnőttek szá­mára létrehozott képzőművészeti szakkörig, főiskolát vég­zett festőművész irányításával, jó néhány tanfolyam létreho­zásáig, s 1985-ös terveik között szerepel rendszeres képző­­művészeti tárlatok rendezése, színházi előadások fogadása, szárazföldi és vízitúrák szervezése. Mindkét községben szakképzett népművelők dolgoznak, s rendszeres kapcsolatot tartanak Dunaújváros közművelődési hálózatával. A többi községet a „jó” vagy legalább „tűrhető” jelző illeti meg a közművelődési tervek tekintetében. A bajok okai leg­több helyen a szakképzett irányító hiánya vagy gyakori vál­tozása, egy helyen pedig — Rácalmáson — az a tulajdonkép­pen tarthatatlan állapot, hogy egy nagyközségnek nincsen művelődési háza, csak egy szerény méretű klubkönyvtára. A paragrafusok útvesztőjéből ez a klubkönyvtár sajnos mind a mai napig nem tudott kivergődni, ugyanis egy évekkel ez­előtti rendelet szerint egy klubkönyvtár évi büdzséje nem lehet több háromezer forintnál — ember legyen a talpán, aki ennyi pénzzel „kultúrát csinál”. Dunaújváros vonzáskörzeté­ben közművelődés tekintetében tulajdonképpen Rácalmás az egyetlen, igazán fájó pont. (kd) Sziget utcai hét ötéves a fehérvári, Sziget utcai Általános Iskola. Ebből az alkalomból iskolatörténeti kiállítás nyílik ma, majd az úttörőparlament után, A kék nyakkendőért címmel aka­dályversenyt rendeznek. Az alsó tagozatosoknak nyílt ta­nítási óráik lesznek, a felső­­sök fordított napot tartanak március 18-án, másnap a fel­­szabadulási vetélkedőt és az éneklő rajok versenyét ren­dezik meg. A március 20-i hobbinapot és sportdélutánt A vörös nyakkendőért aka­dályverseny követi. A megye­­székhely felszabadulásának évfordulójáról emlékeznek meg március 23-án, a felsza­badulási lángot fogadva, kis­dobosokat és úttörőket avat­nak. Filmglóbusz ’85 A tavaszi fesztivál egyik rendezvényeként tegnap kezdődött és március 27-ig tart a Filmglóbusz ’85 vetí­téssorozata. A két hét alatt csaknem 200 produkciót, köztük 104 játék- és 90 do­kumentumfilmet mutatnak be Budapesten. A különböző szempontok szerint összeválogatott mű­sorban a legtöbb nézőt bi­zonyára a nemzetközi és nemzeti fesztiválok díjnyer­tes alkotásai vonzzák, kö­zöttük több Oscar-díjas film. Néhány cím a gazdag kínálatból: a látványos, re­mek táncokkal és muzsiká­val teletűzdelt Flashdance zenéje itthon is népszerűvé vált, és bizonyára sokan olvasták E. L. Doctorow Ragtimeját, amelyből Milos Forman készített filmet. Magyar vonatkozásai és ere­deti stílusa miatt kiemelhe­tő Jim Jarmusch Furcsább az édennél című alkotása. Bemutatják a világhírű nyugatnémet rendező, Wim Wenders Cannes-i nagydí­jas Paris, Texas-át és Ing­mar Bergman nagyon szép filmjét, a Fanny és Alexan­dert, amely tavaly több Oscart is kapott. (A Fanny­­és Alexander hosszabb té­véváltozatát egyébként nemrég sugározta az oszt­rák televízió.) A nemzeti programokban az idén afrikai és spanyol filmhetet rendeznek. Ez utóbbiban tizenhárom új film látható, köztük Carlos Saura két műve is, és biz­tosan érdekes lesz, hogy a spanyol filmesek mennyire tudtak élni a Franco utáni korszak összehasonlíthatat­lanul nagyobb erkölcsi, mű­vészi és politikai szabadsá­gával. Terveznek különböző retrospektív összeállításo­kat is. Az elképzelések sze­rint az idén az Egyesült Államok és Latin-Amerika haladó filmeseinek produk­cióiból és a legújabb szovjet filmekből (közöttük a Jev­­genyij Jevtusenko forgatta Óvoda) készült válogatás szerepel a programban. Végül rendkívül érdekes­nek ígérkezik a negyven év negyven magyar filmje cí­mű sorozat, amelyet a film­művészek és kritikusok sza­vazatai alapján állítottak össze. A temérdek bemutatót természetesen még az sem képes végignézni, aki a ta­vaszi fesztivál rendezvényei közül csak a Filmglóbuszra kíváncsi. Mindenesetre a „legegyszerűbb” módszer, hogy minél többen tájéko­zódhassanak a filmművészet legújabb eredményeiről, tendenciáiról, a széles körű forgalmazásról. Reméljük, hogy a Filmglóbusz legjobb alkotásai a széles moziháló­zatban is mihamarabb lát­hatóak lesznek, §z 2. 5. OLDAL Premier Dunaújvárosban Szent Zsuzsánna, avagy a mesterek iskolája Mostanában agresszív han­gulatban ülök be a nézőtérre, és dühös, provokatív kérdé­seket teszek fel (magamnak): mi közöm van élő és holt klasszikusokhoz, ismert, ne­tán ismeretlen bulvárszer­zőkhöz, honi vagy külföldi „színmű-iparosok” termékei­hez? Miért tálalják föl ne­kem mindezt? Itt és ma? Minek kucorgók a kényel­metlen, nyikorgó széken, és egyáltalán: hogy kerültem én ide? S előfordult már, hogy kérdéseimre nem kapva ér­telmes választ, távozásom volt a felelet. Jogos önvédelem ez annyi, színpadjainkon tenyésző ér­dektelen produkció láttán, így, ilyen morózusan te­kintettem a dunaújvárosi be­mutató elé is. Mai észt ko­média ... Hm. Három felvo­násban. A szerző, Ein Vete­­maa ... Tallinnból. Bulgakov és Vampirov után ... Nos, majd meglátjuk. És tessék. Ahogy kezdő­dik ... A színen műkincsek­kel zsúfolt lakásbelső. Köny­vek, ikonok, míves bútorok. Nem sok jót ígér ... Eredeti­nek nem mondható hely­szín . .. S egy kétségbeesett asszony vergődik, ügyetlen­kedik, lavórjaival, hogy fali szökőkút vizét felfogja ... Ahá, a szolgáltatások... A kiszolgáltatottság — észt módra. Aztán — ahogy a cselekmény kibontakozik — lassan enyhülni kezd ellen­szenvem. Egyre szimpatiku­­sabb a magára maradt (jósá­gos) Anne-Mai, és egyre mu­­ latságosabbak a színre lépő iparosmesterek: Goga, An­ton és Eduárd. Akik — mel­lesleg — a lakások kifosztá­sának is mesterei. Egyre lát­ványosabban rajzolódik ki a „kettős csapda”: a szélhámos gazembereké, melyben a naivnak hitt özvegynek kéne besétálnia, s a másik, melyet a magányos nő állít az érző szívű gazembereknek — jó­ságból és megértésből. Ki lesz az „áldozat”? Kinek si­kerül átejtenie a másikat? A darab tétje ekörül forog. Kétségtelenül szellemes írói konstrukció és ami fő, működőképes. Komikus hely­zetek sorozata jön létre a kölcsönös ravaszkodásból. Miközben a szakértő mes­terek — kihasználva Anna- Mai elnéző nagylelkűségét — módszeresen fosztogatják az értékes gyűjteményt, s alakítják át — az asszony kívánságának megfelelően — a „házi múzeumot” tisztes és giccses kispolgári otthonná, szép lassan maguk is átala­kulnak. Kapzsiságukból em­­beri érdeklődés, pióca­ termé­szetű telhetetlenségükből meleg, odaadó ragaszkodás lesz. Végül a meglopott és kiszolgáltatott asszony dik­tálja már a tempót. Felis­merve, hogy ahol érdeklődés támad, ott már oktatni is lehet... Sőt, muszáj! S ezzel a fordulattal kezdetét veszi a „fordított komédia”, a­­nagy átnevelés. A hazug mesterek iskolapadba kény­szerülve német nyelvtant és állattant bifláznak, beleesve az asszony csapdájába. S persze, a „kísértetébe”, a lát­hatatlan szereplő, a műgyűj­tő férjébe, aki egy-egy kép félelmet keltő leverésével figyelmeztet, valahányszor a gonosz szándékok hatalma­sodnak el a jóra is fogékony iparosok lelkében. S nem is hatástalanul, mint a későb­biekben kiderül. Mert végül is „csoda” történik: a pisz­kos kezű, számító gazembe­rekből mintapolgárok lesz­nek. Legalábbis a vígjáték törvényeinek karikaturiszti­­kus értelmében. Az előadás remekül pereg, a poénok és­ csattanók har­sány derűt fakasztanak, aztán a harmadik felvonásban kis­sé lanyhul az iram, össze­­kuszálódnak a szálak. Az összecsukott függöny mögött teljesedik be a végzet, a kí­sértet „bosszúja”: az igazi (átnevelhetetlen és javítha­tatlan) gonoszoknak bűnhőd­nie kell. Az alteregók (egy másik hamis mester­pár — bár ugyanúgy Csurka László és Újréti László alakítja őket) súlyos balesetet szen­vednek, kiszolgáltatva ma­gukat a (boldog) özvegy ápolásának, gondoskodásá­nak. Nos, ebbe a „kórtermi” miliőbe toppan be a két „átnevelt” mester minta­polgár, hogy elsüssön egy-két sematikus igazságot. Mere­ven, szólamszerűen, papírról felolvasva. Ha értem is a rendezői szándékot, a vég­eredmény ezt nem igazolja. A börleszkszerű hömpölygés váratlanul didaktikus melo­drámává változik. Kár. Némi (dramaturgiai) leegyszerűsí­tés is „elkelt” volna ebben a szakaszban. A rendező, Merő Béla a darab komikus lehetőségeit igyekezett „végsőkig” kihasz­nálni. Egyszerre akarta meg­szólaltatni a mű rejtett iró­niáját és mély humorát, va­lamint a felszínen tobzódó, harsány bohózati alpáriságot. Úgy tűnt, e kettősséget még nem bírja el az előadás min­den részletében. Az első fel­vonás hibátlan, feszes rit­musa után a második és harmadik részben akadtak „laza” pillanatok. A színészi játék is ekkor bizonytalano­dott el. Igaz, e bizonytalan­ságok a darab szerkezeté­ből erednek, melyeket az egyébként látványos, inven­­ciózus rendezés sem tudott nyomtalanul eltüntetni. A rendezés erénye az is, hogy hagyta „kibontakozni” a jól összeválogatott színész­gárdát. Sok, gondosan kidol­gozott — a vígjáték szelle­métől nem idegen — finom ötlet színezte át és fokozta föl a színpadi mozgás „gesz­tusnyelvét”. S ehhez mind­egyikük hozzáadta egyénisé­gét, temperamentumát. Győri Franciska sikerrel érzett rá Anne-Mai sokszínű, villózó egyéniségére. Az an­gyali, áttetsző naivság és a démonikus emberismeret egyaránt megjelent alakítá­sában. Egy csöppnyi kacér­­sággal felerősíthette volna a vígjáték (néha bumfordi) pi­káns erotikus utalásait. A két „mester” valódi (mesebeli) ellentét-párt alko­tott, s ez elsősorban Csurka László és Újréti László ko­­médiázó kedvének köszönhe­tő. Figurájuk jellem- és helyzetkomikumát pontosan értették, s visszafogott, de mégis gazdag, hatásos színé­szi eszköztárral bontották ki a „szívjóságban szenvedő” kétes elemek lelkivilágát. Az „intellektuális” Anton (Csur­ka László) mellett kezdetben csak megtűrt rezonőr Edu­árd (Újréti László), hogy az­tán végül mégis ő kerekedjék felül. Ezt az átformálódást, szerepcserét is bravúrosan oldották meg. Az események elindítója Goga szerepében Csák György kellő ügybuzgalom­mal tett-vett, s talán azért volt jó, mert időben tudott „elhalványulni”, a komédia logikájának megfelelően. A díszlet és a jelmez hűen szolgálta a rendezői elgon­dolásokat. A képek „ijesztő” lezuhanása a falról pedig lát­ványtervezői remekelés, s mindez Szegő György mun­káját dicséri. Hibái ellenére izgalmas Ein Veteman darabja. A be­lőle született élvezetes elő­adás „derűje” valahol (op­timista) főhajtás az emberi jóság és tisztesség előtt. Per­sze, jó lenne elhinni, miköz­ben kifosztanak bennünket, „csupán” annyi történik, hogy az érték(eink) kerül­­(ne) máshova, más kezekbe. S ott is „jó helyen” van­nak ... Szelíd-szelíd tiltako­zás ez az élet „rideg folyá­sa” ellen. Olyan (írói) fintor, ami arcunkon is bármikor megjelenhet. Péntek Imre Az iskolapadba kényszerült „mesterek” (Csurka László és Újréti László), amint a jóságos özvegy, Anne-Mai (Győri Franciska) léleknemesítő előadását hallgatják Fotó: Rozsnyai

Next