Fejér Megyei Hírlap, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-15 / 62. szám
FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1985. MÁRCIUS 15. PÉNTEK A VISSZAKERÜLT ESTERHÁZY-KINCSEK Ismét a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonában vannak azok az Esterházy-kincsek, amelyeket 1948-ban egy betörés alkalmával loptak el a közgyűjteményből. A visszakerült anyag értékelését és feldolgozását most kezdik el a szakemberek, majd áprilisban időszaki kiállításon mutatják be a közönségnek. A felvételeken: Címerszerű csüngő (XVIII. század) és forgó, szintén a XVIII. századból Közművelődés - faluszerte Mint mindenütt az országban — ahol egy-egy város a járási közigazgatás megszűnése ellenére is gazdasági és kulturális vonzást gyakorol a környező falvakra — Dunaújváros környékén is megtartották a városkörzet nagyközségi művelődési intézményeinek 1985-re vonatkozó tervtárgyalásait, a városi tanács vb művelődésügyi osztálya képviselőinek részvételével. A művelődésügyi osztály valamennyi városkörnyéki nagyközség terveit véleményezte, s e falvak — Ercsi, Előszállás, Mezőfalva, Perkáta, Adony és Rácalmás — elképzeléseinek reális vagy irreális volta cseppként tükrözi a tenger — az egész ország — „vidéki” közművelődésének helyzetét. Hogy a két, legjobbnak, legreálisabbnak és legötletesebbnek ítélt tervvel — Mezőfalva és Perkáta tervével — kezdjük, figyelemreméltó, hogy mindkét községben számolnak a megnövekedett gazdasági nehézségekkel, de egyáltalában nem a „sírás” nívóján; egyszerűen addig nyújtózkodnak, ameddig a takaró ér, s ötletességgel, a társadalmi erők fokozottabb bevonásával igyekeznek intézményük munkáját hatékonyabbá tenni. Mezőfalva nem egészen ötezer lelket számláló község, s a felnőttkorúaknak mindössze 2,2 százaléka bír felsőfokú végzettséggel, s 11 százaléka középiskolaival. Nem mondható tehát, hogy a művelődési ház „könnyű közegben” dolgozik. Viszont a közönséget vonzó tömegszórakoztató és közhasznú ismereteket nyújtó programok mellett nagyon nagy súllyal appellálnak az ott lakók lokálpatriotizmusára: a tizenöt tagú társadalmi vezetőség segítségével és aktív támogatásával szorgalmazzák a község múltjának, értékeinek feltárását és megőrzését (s innét, a helytörténeti gyűjtő- és óvómunkától már csak egy lépés a történelem szeretete általában, s az önművelés lehetőségeinek felismerése, általában). Ezt az önművelésre irányuló ösztönzést — terveik szerint — egy minél megbízhatóbb információs szolgálat kiépítése és működtetése támogatná, amely elsősorban az ifjúság felé fordulna. A javarészt szakképesített vezetők irányítása alatt működő szakkörök és kiscsoportok (pl. ifjúsági klub, nyugdíjasklub, honismereti klub, cigányklub stb.) részletes ismertetése helyett lássuk, hogyan szándékoznak ebben az évben dolgozni Perkátán. Perkáta kereken ezer fővel kisebb község, mint Mezőfalva, képzettségi arányai is hasonlóak. S természetesen a művelődési ház működési-szervezeti alapelvei is olyanok, mint Mezőfalván. De érdekes, hogy Perkáta eljutott egy archív filmeket bemutató mozibérlet-sorozatáig, egy felnőttek számára létrehozott képzőművészeti szakkörig, főiskolát végzett festőművész irányításával, jó néhány tanfolyam létrehozásáig, s 1985-ös terveik között szerepel rendszeres képzőművészeti tárlatok rendezése, színházi előadások fogadása, szárazföldi és vízitúrák szervezése. Mindkét községben szakképzett népművelők dolgoznak, s rendszeres kapcsolatot tartanak Dunaújváros közművelődési hálózatával. A többi községet a „jó” vagy legalább „tűrhető” jelző illeti meg a közművelődési tervek tekintetében. A bajok okai legtöbb helyen a szakképzett irányító hiánya vagy gyakori változása, egy helyen pedig — Rácalmáson — az a tulajdonképpen tarthatatlan állapot, hogy egy nagyközségnek nincsen művelődési háza, csak egy szerény méretű klubkönyvtára. A paragrafusok útvesztőjéből ez a klubkönyvtár sajnos mind a mai napig nem tudott kivergődni, ugyanis egy évekkel ezelőtti rendelet szerint egy klubkönyvtár évi büdzséje nem lehet több háromezer forintnál — ember legyen a talpán, aki ennyi pénzzel „kultúrát csinál”. Dunaújváros vonzáskörzetében közművelődés tekintetében tulajdonképpen Rácalmás az egyetlen, igazán fájó pont. (kd) Sziget utcai hét ötéves a fehérvári, Sziget utcai Általános Iskola. Ebből az alkalomból iskolatörténeti kiállítás nyílik ma, majd az úttörőparlament után, A kék nyakkendőért címmel akadályversenyt rendeznek. Az alsó tagozatosoknak nyílt tanítási óráik lesznek, a felsősök fordított napot tartanak március 18-án, másnap a felszabadulási vetélkedőt és az éneklő rajok versenyét rendezik meg. A március 20-i hobbinapot és sportdélutánt A vörös nyakkendőért akadályverseny követi. A megyeszékhely felszabadulásának évfordulójáról emlékeznek meg március 23-án, a felszabadulási lángot fogadva, kisdobosokat és úttörőket avatnak. Filmglóbusz ’85 A tavaszi fesztivál egyik rendezvényeként tegnap kezdődött és március 27-ig tart a Filmglóbusz ’85 vetítéssorozata. A két hét alatt csaknem 200 produkciót, köztük 104 játék- és 90 dokumentumfilmet mutatnak be Budapesten. A különböző szempontok szerint összeválogatott műsorban a legtöbb nézőt bizonyára a nemzetközi és nemzeti fesztiválok díjnyertes alkotásai vonzzák, közöttük több Oscar-díjas film. Néhány cím a gazdag kínálatból: a látványos, remek táncokkal és muzsikával teletűzdelt Flashdance zenéje itthon is népszerűvé vált, és bizonyára sokan olvasták E. L. Doctorow Ragtimeját, amelyből Milos Forman készített filmet. Magyar vonatkozásai és eredeti stílusa miatt kiemelhető Jim Jarmusch Furcsább az édennél című alkotása. Bemutatják a világhírű nyugatnémet rendező, Wim Wenders Cannes-i nagydíjas Paris, Texas-át és Ingmar Bergman nagyon szép filmjét, a Fanny és Alexandert, amely tavaly több Oscart is kapott. (A Fannyés Alexander hosszabb tévéváltozatát egyébként nemrég sugározta az osztrák televízió.) A nemzeti programokban az idén afrikai és spanyol filmhetet rendeznek. Ez utóbbiban tizenhárom új film látható, köztük Carlos Saura két műve is, és biztosan érdekes lesz, hogy a spanyol filmesek mennyire tudtak élni a Franco utáni korszak összehasonlíthatatlanul nagyobb erkölcsi, művészi és politikai szabadságával. Terveznek különböző retrospektív összeállításokat is. Az elképzelések szerint az idén az Egyesült Államok és Latin-Amerika haladó filmeseinek produkcióiból és a legújabb szovjet filmekből (közöttük a Jevgenyij Jevtusenko forgatta Óvoda) készült válogatás szerepel a programban. Végül rendkívül érdekesnek ígérkezik a negyven év negyven magyar filmje című sorozat, amelyet a filmművészek és kritikusok szavazatai alapján állítottak össze. A temérdek bemutatót természetesen még az sem képes végignézni, aki a tavaszi fesztivál rendezvényei közül csak a Filmglóbuszra kíváncsi. Mindenesetre a „legegyszerűbb” módszer, hogy minél többen tájékozódhassanak a filmművészet legújabb eredményeiről, tendenciáiról, a széles körű forgalmazásról. Reméljük, hogy a Filmglóbusz legjobb alkotásai a széles mozihálózatban is mihamarabb láthatóak lesznek, §z 2. 5. OLDAL Premier Dunaújvárosban Szent Zsuzsánna, avagy a mesterek iskolája Mostanában agresszív hangulatban ülök be a nézőtérre, és dühös, provokatív kérdéseket teszek fel (magamnak): mi közöm van élő és holt klasszikusokhoz, ismert, netán ismeretlen bulvárszerzőkhöz, honi vagy külföldi „színmű-iparosok” termékeihez? Miért tálalják föl nekem mindezt? Itt és ma? Minek kucorgók a kényelmetlen, nyikorgó széken, és egyáltalán: hogy kerültem én ide? S előfordult már, hogy kérdéseimre nem kapva értelmes választ, távozásom volt a felelet. Jogos önvédelem ez annyi, színpadjainkon tenyésző érdektelen produkció láttán, így, ilyen morózusan tekintettem a dunaújvárosi bemutató elé is. Mai észt komédia ... Hm. Három felvonásban. A szerző, Ein Vetemaa ... Tallinnból. Bulgakov és Vampirov után ... Nos, majd meglátjuk. És tessék. Ahogy kezdődik ... A színen műkincsekkel zsúfolt lakásbelső. Könyvek, ikonok, míves bútorok. Nem sok jót ígér ... Eredetinek nem mondható helyszín . .. S egy kétségbeesett asszony vergődik, ügyetlenkedik, lavórjaival, hogy fali szökőkút vizét felfogja ... Ahá, a szolgáltatások... A kiszolgáltatottság — észt módra. Aztán — ahogy a cselekmény kibontakozik — lassan enyhülni kezd ellenszenvem. Egyre szimpatikusabb a magára maradt (jóságos) Anne-Mai, és egyre mu latságosabbak a színre lépő iparosmesterek: Goga, Anton és Eduárd. Akik — mellesleg — a lakások kifosztásának is mesterei. Egyre látványosabban rajzolódik ki a „kettős csapda”: a szélhámos gazembereké, melyben a naivnak hitt özvegynek kéne besétálnia, s a másik, melyet a magányos nő állít az érző szívű gazembereknek — jóságból és megértésből. Ki lesz az „áldozat”? Kinek sikerül átejtenie a másikat? A darab tétje ekörül forog. Kétségtelenül szellemes írói konstrukció és ami fő, működőképes. Komikus helyzetek sorozata jön létre a kölcsönös ravaszkodásból. Miközben a szakértő mesterek — kihasználva Anna- Mai elnéző nagylelkűségét — módszeresen fosztogatják az értékes gyűjteményt, s alakítják át — az asszony kívánságának megfelelően — a „házi múzeumot” tisztes és giccses kispolgári otthonná, szép lassan maguk is átalakulnak. Kapzsiságukból emberi érdeklődés, pióca természetű telhetetlenségükből meleg, odaadó ragaszkodás lesz. Végül a meglopott és kiszolgáltatott asszony diktálja már a tempót. Felismerve, hogy ahol érdeklődés támad, ott már oktatni is lehet... Sőt, muszáj! S ezzel a fordulattal kezdetét veszi a „fordított komédia”, anagy átnevelés. A hazug mesterek iskolapadba kényszerülve német nyelvtant és állattant bifláznak, beleesve az asszony csapdájába. S persze, a „kísértetébe”, a láthatatlan szereplő, a műgyűjtő férjébe, aki egy-egy kép félelmet keltő leverésével figyelmeztet, valahányszor a gonosz szándékok hatalmasodnak el a jóra is fogékony iparosok lelkében. S nem is hatástalanul, mint a későbbiekben kiderül. Mert végül is „csoda” történik: a piszkos kezű, számító gazemberekből mintapolgárok lesznek. Legalábbis a vígjáték törvényeinek karikaturisztikus értelmében. Az előadás remekül pereg, a poénok és csattanók harsány derűt fakasztanak, aztán a harmadik felvonásban kissé lanyhul az iram, összekuszálódnak a szálak. Az összecsukott függöny mögött teljesedik be a végzet, a kísértet „bosszúja”: az igazi (átnevelhetetlen és javíthatatlan) gonoszoknak bűnhődnie kell. Az alteregók (egy másik hamis mesterpár — bár ugyanúgy Csurka László és Újréti László alakítja őket) súlyos balesetet szenvednek, kiszolgáltatva magukat a (boldog) özvegy ápolásának, gondoskodásának. Nos, ebbe a „kórtermi” miliőbe toppan be a két „átnevelt” mester mintapolgár, hogy elsüssön egy-két sematikus igazságot. Mereven, szólamszerűen, papírról felolvasva. Ha értem is a rendezői szándékot, a végeredmény ezt nem igazolja. A börleszkszerű hömpölygés váratlanul didaktikus melodrámává változik. Kár. Némi (dramaturgiai) leegyszerűsítés is „elkelt” volna ebben a szakaszban. A rendező, Merő Béla a darab komikus lehetőségeit igyekezett „végsőkig” kihasználni. Egyszerre akarta megszólaltatni a mű rejtett iróniáját és mély humorát, valamint a felszínen tobzódó, harsány bohózati alpáriságot. Úgy tűnt, e kettősséget még nem bírja el az előadás minden részletében. Az első felvonás hibátlan, feszes ritmusa után a második és harmadik részben akadtak „laza” pillanatok. A színészi játék is ekkor bizonytalanodott el. Igaz, e bizonytalanságok a darab szerkezetéből erednek, melyeket az egyébként látványos, invenciózus rendezés sem tudott nyomtalanul eltüntetni. A rendezés erénye az is, hogy hagyta „kibontakozni” a jól összeválogatott színészgárdát. Sok, gondosan kidolgozott — a vígjáték szellemétől nem idegen — finom ötlet színezte át és fokozta föl a színpadi mozgás „gesztusnyelvét”. S ehhez mindegyikük hozzáadta egyéniségét, temperamentumát. Győri Franciska sikerrel érzett rá Anne-Mai sokszínű, villózó egyéniségére. Az angyali, áttetsző naivság és a démonikus emberismeret egyaránt megjelent alakításában. Egy csöppnyi kacérsággal felerősíthette volna a vígjáték (néha bumfordi) pikáns erotikus utalásait. A két „mester” valódi (mesebeli) ellentét-párt alkotott, s ez elsősorban Csurka László és Újréti László komédiázó kedvének köszönhető. Figurájuk jellem- és helyzetkomikumát pontosan értették, s visszafogott, de mégis gazdag, hatásos színészi eszköztárral bontották ki a „szívjóságban szenvedő” kétes elemek lelkivilágát. Az „intellektuális” Anton (Csurka László) mellett kezdetben csak megtűrt rezonőr Eduárd (Újréti László), hogy aztán végül mégis ő kerekedjék felül. Ezt az átformálódást, szerepcserét is bravúrosan oldották meg. Az események elindítója Goga szerepében Csák György kellő ügybuzgalommal tett-vett, s talán azért volt jó, mert időben tudott „elhalványulni”, a komédia logikájának megfelelően. A díszlet és a jelmez hűen szolgálta a rendezői elgondolásokat. A képek „ijesztő” lezuhanása a falról pedig látványtervezői remekelés, s mindez Szegő György munkáját dicséri. Hibái ellenére izgalmas Ein Veteman darabja. A belőle született élvezetes előadás „derűje” valahol (optimista) főhajtás az emberi jóság és tisztesség előtt. Persze, jó lenne elhinni, miközben kifosztanak bennünket, „csupán” annyi történik, hogy az érték(eink) kerül(ne) máshova, más kezekbe. S ott is „jó helyen” vannak ... Szelíd-szelíd tiltakozás ez az élet „rideg folyása” ellen. Olyan (írói) fintor, ami arcunkon is bármikor megjelenhet. Péntek Imre Az iskolapadba kényszerült „mesterek” (Csurka László és Újréti László), amint a jóságos özvegy, Anne-Mai (Győri Franciska) léleknemesítő előadását hallgatják Fotó: Rozsnyai