Fejér Megyei Hírlap, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-02 / 51. szám
■ „Hozzá ne nyúljunk?” MUNKÁSMŰVELŐDÉS Kissé másként szeretnék megközelíteni a munkásművelődést, mint még a közelmúltban is szokásos volt. Annyiszor esett róla szó az elmúlt évtizedek során, annyi lelkendező vezércikk, riport, interjú, tanulmány foglalkozott vele, és ehhez képest az eredmények olyannyira elenyészőek voltak, hogy a cikkíró legszívesebben németül jegyezné meg: Nicht anführen! Hozzá ne nyúljunk . .. Miért? Mert az új uralkodó osztály művelődése körül sokan bábáskodtunk, de ez a művelődés igencsak a régi „népművelés” lehajló, ösztönző, vagy ami még rosszabb, kiszolgáló elképzeléseit, s azoknak még gyatrább megvalósulását leplezte, amely szerint a kultúrpolitika mintegy fölülről szórja a műveltség mannáját az arra alig-alig áhítozó dolgozóknak, s ha ők óhajukat érzékelik, abból kispolgári operettkultúra vagy magyarnóta, netán ilyen vagy olyan bestseller iránti igény bejelentése lesz. Élesen és ironikusan fogalmazok? Lehet, de azért teszem, mert jól tudom: voltak és vannak kivételek. Jómagam — bízvást mondhatom — még a legnagyobb magyar elméktől sem tanultam annyit (pedig olyanok közvetlen körében forgolólhattam, mint Németh László vagy Szent- Györgyi Albert), mint „egyszerű” munkásemberektől vagy parasztoktól, akik az élet és mozgalom iskoláját kijárva, önmagukat (és egymást) tették világosfejű, a világ dolgaiban eligazodni tudó, ítéletalkotásra képes művelt emberré, s akiknek adatokban tán nem oly nagy, ám lényeglátásban sokszor mélyebb kultúráját a közösségi szolidaritás, a törvénytisztelet (mármint a saját osztályerkölcsük és emberségük diktálta törvények iránti tisztelet) tette gyakorlati műveltséggé. A nevetelen (tehát közszereplésben vagy műalkotásokban nevet nem szerzett) kisemberek körét persze kitágította az olyanoké, mint Veres Péter, de ő is a munkásmozgalommal összeforrott műveltség és erkölcs birtokosa volt. És nem szabad valamiféle álradikális nosztalgiával csak a hajdani munkásművelődésre visszautalnunk, hiszen a munkásság önképzése a felszabadulás után is folytatódott, s noha az ötvenes évek elején sok tekintetben formálissá vált, sőt el is torzult, túl sokat vártunk tőle, és túlságosan sokat vártunk azoktól, akikre ez a „lehajló” népművelés vagy esti iskoláztatás hatni óhajtott: nagyszerű emberek emelkedtek ki ekkor is azok közül, akik még az új körülmények között is csak érett fővel végezhettek magasabb iskolákat. Az egyeseknek mégiscsak személyes adottságaihoz, tehetségéhez, szorgalmához, körülményeihez kapcsolódó föl- és kiemelkedésénél mégis fontosabb az összesség: a munkásosztály egészének műveltségbeli emelkedése. Ez egyrészt a mind magasabb kulturális szintet megkövetelő szakmai tevékenység szükségképpeni velejárója, másrészt a paraszti hagyományoknak munkásművelődéssel való felváltása is. A felszabadulás óta sokszorosára nőtt munkásosztály nagy része ugyanis a parasztságból, illetve parasztszülők leszármazottaiból került ki. Ez a gyors iparosítás következménye, az iparosodással pedig együtt jár a mezőgazdaság szakszerűbb művelése. Mindennek következménye az életszínvonal emelkedése, amely persze egyenetlen megmegtorpan, most éppenséggel stagnál. Ami nem signál, az a fejekben megy végbe. És ez sem egyértelmű folyamat. Nemcsak arról van szó, hogy az ősi paraszti munkáskultúra váltja fel. A hajdani paraszti életformával a nyomás alatt létrejött, magasrendű közösségi kultúra járt együtt, ahogy a tőkés elnyomás is kitermelte a munkásszolidaritást. Csakhogy a régi szép, de korlátozott paraszti kultúrát (amit nyilván nem pótolhat a részben szintén paraszti eredetű értelmiség népies nosztalgiája) nem a múltban kialakult, szintén közösségi munkásgondolkodás és műveltség váltotta fel, hanem csakugyan valamiféle vegyes művelődés. Mindezt átmeg átszövi az az általános kozmopolitizmus, amit a nyugatról vásárolt filmek, tévéadások, krimik erőszak-kultusza vagy léha szórakoztatása is újratermel. Ami ezzel szembeszögezhető: az igazi, friss munkás-érdeklődés a F.várak a szakszervezetiüzemi könyvtárak, művelődési házak kis olvasóköreiben, író-olvasó találkozók, beszélgetések, eszmecserék, viták során, egyszóval a személyes kapcsolatteremtés módszereivel. A hajdani munkásmozgalmi kultúra emlékeinek, hagyományainak példája, fölelevenítése éppúgy ott lehet ebben, mint az új társadalmi, politikai, természettudományos, művészeti-irodalmi érdeklődés, az igaznak és szépnek ma is élő óhajtása. Kristó Nagy István: FEJÉR MEGYEI Katonapolitikai események (15) Fejér megye felszabadítása 1945. március 3-tól március 9-ig A szovjet Legfelsőbb Főparancsnokság utasításának szellemében, a 3. Ukrán Front parancsnoka, Tolbuhin marsall direktívája alapján a csapatok március 3-ra megszervezték a védelmet. Nagy figyelmet fordítottak a fővédőöv állásainak műszaki kiépítésére, a páncélelhárítás és mozgózáró (aknatelepítő) osztagok, a tüzérség és harckocsi csoportok ellenséges páncélostámadási irányok elleni alkalmazásának megszervezésére. A védelem az ellenség támadásának főirányában — Seregélyes—Enying terepszakaszról Dunaföldvár, Dunapentele irányában — mélyen lépcsőzött védőerőkből és állásokból, védelmi támpontokból állt. Jelentős mennyiségű lőszert, üzemanyagot sikerült biztosítani a dunai híd- és kompátkelőhelyek, drótkötél-pálya és üzemanyagvezeték felhasználásával. Megszervezték az anyagi készletek légi utánszállítását is. Jelentőségének megfelelően, kiemelt figyelmet szenteltek a személyi állomány politkai és morális, pszichikai felkészítésének a szívós állhatatos és önfeláldozó védelmi harcra. Külön hangsúlyt helyeztek az alegység, egység parancsnokok, párttagok és komszomolisták példamutató harctevékenységre ösztönzésére és a feladatok begyakorlására. Mindezek mellett a manőverezőképesség megteremtésére és a manőverek szükségességének tudatosítására. Széleskörűen alkalmazták a kurszki védelmi hadművelet tapasztalatait. Március 3-a és 6-a között tovább folytatták a védelmi rendszer szilárdítását, miközben a fasiszta—német és nyilas—magyar hadműveleti csoportosítás befejezte a támadó hadművelet előkészületeit. A rendkívül változékony időjárás , havazás, havaseső, sár, viharos szél jelentősen nehezítette a katonai tevékenységet. Megyénk sokat szenvedett lakossága, félelemben és gyászban rettegett a megérzett-megsejtett újabb megpróbáltatásoktól. Tombolt a nyilas rémuralom a megszállt területeken és újból megingott a remény és bizakodás a felszabadult községekben, falvakban. Az emberek utolsó tartalékaik morzsáin tengődtek. . A Tabajd—Csákvár—Mór vonalában meghúzott Front sávhatártól északra a 2. Ukrán Front alárendeltségébe került 46. hadsereg, délre a 4. gárda és a 26. hadseregek, mögöttük a 27. hadsereg volt védelemben. Arcvonaluk: Mány NY—Gánt NY terepszakaszon a 46. hadsereg; Gánt DNY—Székesfehérvár K—Seregélyes terepszakaszokon a 4. gárdahadsereg; Seregélyes—Aba—Enying ívben a 26. hadsereg. A Front védelmének második lépcsőjében Adony—Perkáta—Cece és a Duna által határolt területen a 27. hadsereg volt védelemben. A Hadseregek tartalékát Lovasberény ÉNY- on a 23. hk. hadtest, Perkáta NY-on a 18. hk. hadtest, a Front tartalékot a Dunaföldvár ÉNY-on a 21. gárda gépesített hadtest és Sáregres D-en az 5. gárda lovas hadtest alkotta. Harcuk támogatására a 17. és 5. légi hadseregek álltak rendelkezésre. A német—magyar csapatok Székesfehérvártól É-ra védőállásokban helyezkedtek el, á támadó csoportosítást Székesfehérvár D-től Balatonvilágos vonaláig húzódó ívben vonultatták fel. (A magyar csapatokat ezred, zászlóalj, osztály nagyságrendben a német csapatok közé sorolták — „megbízhatatlanságuk” miatt, kivéve a nyilas önkéntes csapatokat.) A Szabadbattyán—Velencei-tó NY-i szegélye között 15 km-en a III. páncélos hadtest, ettől É-ra a IV. SS páncélos hadtest helyezkedett el. A támadó csoportosítás: Enying irányába az I. lovas hadtest, Soponya irányába az I. SS páncélos hadtest, Csősz, Tác között a II. SS páncélos hadtest. Harcuk támogatására a 4. légi flottát rendelték. A fasiszta támadók főerejét a 6. SS páncélos hadsereg I., II. páncélos hadtestjeinek 1. SS „Leibstandarde Adolf Hitler” ho. (19 ezer fő, 150 páncélos; a ho. pk.át és egyik ezred pkát a háború után Franciaországban végrehajtott amerikai hadifoglyok lemészárlásáért 20 évre, illetve életfogytiglani szabadságvesztésre elítélték); 12. SS „Hitlerjugend” ho. (17 500 fő 150 páncélos); 2. SS „Das Reich” ho. (19 500 fő, 150 páncélos) és a 9. SS „Hohenstaufen” ho. (17 200 fő, 140 páncélos) alkották. Március 5-én a gyors olvadás következtében sártengerré változott harcmezőn készen álltak a csapatok a döntő ütközet megvívására. Bár a német vezérkart kérték a támadás megindításának egynapos halasztására, az OKW „a halasztás a siker lehetőségét csökkenti és az ellenség időt nyer” indoklással ezt megtagadta. Március 6-án 5 órakor az I. lovas hdt., 8 órakor az I. SS páncélos hadt. és 15 órakor a késve felkészülő II. SS páncélos hdt. megindította a támadást. Március 7—9. között a 60 km-es arcvonalszakaszon támadó hatalmas fasiszta erő (807 páncélos 816 páncélozott harcjármű 3280 löveg és aknavető) csigalassúsággal halad előre. A szovjet csapatok védőállásában harcoló vöröskatonái mesteri felkészültsége, önfeláldozó hősiessége, a tüzérség, a páncéltörő tüzérség, csata- és vadász-, valamint bombázó repülők, aknazártelepítő műszakiak, az ügyesen manőverező csapatok teljesítik azt a feladatot, hogy felőrölve az ellenség erejét, nagy veszteséget okozva vonuljanak állásról állásra vissza, így járultak hozzá a támadásba való átmenet feltételei megteremtéséhez. E napok kiemelkedő hősei Seregélyes térségében I. G. Kiszeljov hadnagy, páncéltörő tüzér szakaszparancs,nők és A. P. Junjev géppuskás, Sárkeresztúrnál V. R. Gorogyeckij géppisztolyos, G. J. Alpaidze őrnagy tüzérezred pk., valamint A. P. Logvinjenkov repülő hadnagy — a Szovjetunió Hősei. Március 9-re a német támadási ütem minimálisra csökken, az elért terepszakasz Enying—Dég~Pusztaegres—Rétszilas—Kálóz— Soponya—Tács—Seregélyesben húzódik 20 km szélességben és 30 km-es legnagyobb mélységben kialakult zsák. Ezért új tartalékok és átcsoportosított csapatok harcbavetését készítik elő. (23. pc. ho. és önálló páncélos osztályok.) A 26. hadsereg hősiesen és derekasan teljesítette védelmi feladatát. A március 9-i harcokban 3500 fasisztát és 150 páncélost, rohamlöveget semmisítettek meg. A 27. hadsereg is készen állt a védelemre. Tolbuhin marsall kérte a Főparancsnokságot, engedélyezzék a Dunaföldvár K-en begyülekezett és a 3. Ukrán Front alárendeltségébe került 9. gárdahadsereg ütközetbe vetését. Erre az engedélyt nem kapta meg. Megerősítették azt az elhatározást, hogy a német támadókat a harcban állókkal kell szétverni, a friss erőket pedig a támadásba való átmenetkor kell alkalmazni. Így a védőkre újabb hatalmas feladat hárult. Tóth Ferenc alezredes Vass István őrnagy OELMAGYARAZAT ► ARCVOHAL OS. 07. *NEMET TÁMADÁS 08. 08 JMtCVOlVU. 03.03.-T0u »FROUT SÁVHATÁR. HADSEREG HADTEST GARDA LOVAS BUDAPEST