Fejér Megyei Hírlap, 1985. április (41. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-15 / 87. szám
jelölőgyűlések Elszaladt egy választási ciklus, magunk mögött tudhatunk olyan öt esztendőt, ami bővelkedett eredményeket hozó munkában. Talán azért érezzük gyorsan elmúlónak az utóbbi fél évtizedet, mert rengeteg tennivalót adott, mert sok volt az olyan feladat, amelyek megoldása újszerűséget kínált, követelt. És most itt vagyunk az újabb általános választások küszöbén. Javában folynak már a választási előkészületek. És az általános választás akkor is kiemelkedően fontos eseménye lenne belpolitikai közéletünknek, ha az ezzel kapcsolatos munka, a korábban bevált gyakorlat szerint ismétlődne. Ám most erről szó sincs. A nemsokára leköszönő választási ciklus ideje alatt ugyanis megalkotta a parlament az 1983. évi III. törvényt, amely az új választási törvényként vált közismertté. Ez arra késztet bennünket a választókat, hogy szakítsunk jó néhány korábbi gyakorlattal. Az egyik legjelentősebb változás a kötelezővé tett kettős vagy többes jelölés. Ez szőkebb hazánkban, Fejér megye településeinek választókerületeiben azt jelenti, hogy például a kettőezernegyvennégy tanácstagi helyre legalább négyezernyolcvannyolc olyan embert jelölnek, aki képes ezen a közéleti poszton helytállni. Ugyanez vonatkozik a tizenhárom országgyűlési választókerületre is, amelyekben, legalább huszonhat jelöltet állítanak a közeli napokban a jelölőgyűlések részvevői. Nincs abban semmiféle titok, hogy a jelöltállítás előkészítő munkája jóval korábban megkezdődött. A Hazafias Népfront megyei, városi, helyi bizottságai az illetékes pártszervekkel,szervezetekkel karöltve végezték a tanácstagi és az országgyűlési képviselői választások politikai előkészítését. A népfrontszervek gondoskodtak arról, hogy valóban megfelelő személyeket javasoljanak a helyi vagy az országgyűlési képviselői posztokra. A jelöltállításba, a jelölőgyűlések előkészítésébe jelentős, érdemi feladatokat kaptak a szakszervezetek, a KISZ, a szövetkezetek érdekképviseleti szervei és mások is. Mert a választások előkészítése is a nemzeti közmegegyezésre épül. Ma megyeszerte megkezdődnek a jelölőgyűlések. Ezek akkor töltik be eredményesen céljukat, ha az érdekelt állampolgárok felelősen élnek demokratikus jogaikkal, kötelezettségeikkel, ha minél nagyobb számban beleszólnak a jelöltállításba. A jelölőgyűlés joga a jelölés. És egy csöppet sem mindegy kiket tisztelünk meg jelöltként bizalmunkkal. Ezért nagy a felelősségük a jelölőgyűléseknek, amelyek április 15. és május 15. között zajlanak megyénkben is. Hiszen a Hazafias Népfront szervei, a politikai, társadalmi, érdekképviseleti szervek, a munkahelyek dolgozóinak képviselői és bármely választópolgár is javaslatot tehet a jelöltekre. Nyilvánvalóan azoknak a jelölteknek szavazunk bizalmat, akiknek programja a mi programunk is és akik azért készek cselekedni és tettekre sarkallni minket, a jelölőket, a választókat. Németh Erzsébet M _____ ______________________________ I I ft MA I VILÁG PROLETÁRJAI. TAVASZI AKCIÓ | L^j L M Li\JI T Li I egyesüljetek! A KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGÉRT " -------A PROLETARIÁTUS KÜZDŐTERE: I ^u,,„ A DEMOKRÁCIA § f HB 11 fHHHy A W:‘ '■ |EB H ’ ______________ i p~jj| mE& 1985. április 15. HETI RÁDIÓ- ÉS TV-MŰSOR M 1 fl B H B WB^ _ ll HÉ XII évfolyam, ■ 4 HC'-'v, ■ &v„ ' ff.';’ <* I ■ 87. szám HÉTVÉGI SPORTESEMÉNYEK A * _ I I, I I Ara: 1,80 Ft Kommunista műszakok Székesfehérváron Könnyűfémmű Március 18-tól folyamatosan kapcsolódnak be a kommunista műszakokba a székesfehérvári Könnyűfémmű dolgozói. Lévén a vállalatnál több háromműszakos és folyamatos üzem, így elosztódnak a szabad szombatokon dolgozók. A mostani hét végén, mintegy ötszázan végezték napi termelőmunkájukat a kommunista műszak alatt. Döntő többségében a szocialista brigádok jeleskedtek, merthogy vállalásaikba is beépítették a kommunista műszakon való részvételt. Tavaly egy-egy köfémes dolgozó több mint huszonhárom órai — de ezen belül voltak olyanok, akik ennek kétszeresével — önként vállalt munkával járult hozzá a kommunista műszakok, a társadalmi munkaakciók eredményéhez. Idén sem adták alább, dolgozónként ismét huszonkét órai munkával és annak bérével számolnak. A legutóbbi szombati kommunista műszak után járó bér is növeli az ily módon bevételként megtervezett 2,5 millió forintot. Természetesen a munka, illetve a közös célok megvalósítását elősegítő munkaórák java még hátra van, mert eddig átlagban nyolcórai munkát írhatnak a kommunista műszakok alapján egy-egy munkavállaló javára. Ha mindenki eleget tesz ilyetén is kötelességének, akkor összejön a pénz, amelynek nagyon sok helye van. A 2,5 millió forintból futja majd a városi uszoda építésének elősegítésére, 800 ezer forintot szánnak a vállalati lakásfejlesztési alap bővítésére és ugyanennyit szociális, kulturális alapjuk kiegészítésére. Az így képződő összeg egy részéből vásárolnak olyan anyagokat, amelyeket társadalmi munkával építenek be a zalakarosi vállalati üdülő területére, és a gánti turistaházukba. Aki a Könnyűfémmű környékén járt hét végén az észre vehette, hogy értékteremtő munka folyik a gyárkapun kívül is. Az „irodisták” birtokba vették a munkahelyi orvosi rendelő és az ebédlő körüli parkrészt. Cserjéket, fákat ültettek. Az óvodában pedig a tavaszi nagytakarítás, az udvari rendteremtés adott elfoglaltságot a kommunista műszakok résztvevőinek. MÁV Járműjavító Üzem Idei első kommunista műszakukra jöttek össze a MÁV Székesfehérvári Járműjavító Üzemének dolgozói is szombaton. A kora reggeli szokásos munkakezdésen ott volt az üzembeliek kilencven százaléka. — Minden termelő helyen voltunk a párttitkárral és a szakszervezeti bizottság titkárával. Beszélgettünk jó néhány dolgozóval, szocialista brigádtaggal. Azt tapasztaltuk, hogy jól előkészített a kommunista műszak, ha a dolgozók tudják mire fordítjuk közösen a kommunista műszak bevételét, akkor szívesen áldoznak szabad idejükből munkát — mondta Takács László, az üzem igazgatója. Szombaton a vasszerkezeti osztályon készültek szovjet exportra a motorvonatok forgóvázai, a vasszerkezeti osztály kovácsműhelyében alkatrészek formálódtak a munkások keze alatt, a megmunkáló üzem forgácsoló részlegében alkatrészeket gyártottak a MÁV megrendelésére. Voltak akik a hagyományos járműjavítással, a vagonok üzemképessé tételével foglalatoskodtak. A műszaki, illetve az adminisztratív állomány is saját munkáját végezte ezen a napon. Ennek a kommunista műszaknak és majd az őszinek a bevételéből hozzájárulnak a járműjavítások is a városi uszoda építéséhez. Adnak a pénzből az alacsony nyugdíjban részesülő volt munkatársaiknak, miként ezt már tavaly is megtették. Fordítanak egy bizonyos öszszeget a fiatalok lakásépítési — vásárlási alapjának fejlesztésére. Szánnak ebből a pénzből a vakok megsegítésére is. Nemes feladatokat támogatnak a kommunista műszakok résztvevői. N. E. Készül a mozdonyalkatrész. A három műszakban üzemelő programvezérlésű esztergagépnél most éppen Tróják Géza dolgozik Fotó: Rabáczy Szilárd Plachy István vezetőhengerész a kormányzópultnál lemezt hengerel az 1-es hideghengerállványon Az MSZMP Központi Bizottságának május elsejei jelszavai 1. Világ proletárjai egyesüljetek! 2. Éljen május elseje! 3. Éljen a marxizmus—leninizmus! 4. Éljen a Szovjetunió, a béke és a haladás szilárd támasza! 5. Éljen felszabadítónk és barátunk a Szovjetunió! 6. Erősödjék a szocializmust építő népek egysége! 7. Éljen május 9., a fasizmus feletti győzelem napja! 8. Békét, biztonságot a világnak! 9. Éljen a szocializmus és a béke! 10. Békés jelent, biztonságos jövőt az emberiségnek! 11. Éljen a kommunista és munkáspártok internacionalista szolidaritása! 12. Támogatjuk a szabadságukért és függetlenségükért küzdő népek igazságos harcát! 13. Előre a XIII. kongresszus határozatainak végrehajtásáért ! 14. Éljen pártunk és népünk egysége! 15. Nemzeti összefogással szocialista céljainkért! 16. Előre az 1985. évi népgazdasági terv sikeres megvalósításáért! 17. Köszöntjük a munkában élenjárókat, a felszabadulási és a kongresszusi munkaverseny résztvevőit! 18. Éljen a Magyar Szocialista Munkáspárt! 19. Éljen és virágozzék 40 éve szabad hazánk! A bizalmi testület elfogadta a Fejér terveit A napokban tartották meg Fejér megyei Tanács Építőipari Vállalatánál azt a bizalmi testületi ülést, ahol a demokratikus fórum elfogadta az idei gazdálkodási és szociális tervjavaslatot. A megjelent hetven szakszervezeti bizalmi előtt Soproni József, a vállalat igazgatója ismertette a vezetőség elképzeléseit. A tavalyi 22 millió forintos nyereséggel szemben az idén 24 millió forint mérleg szerinti eredmény elérése a cél. Ezt több irányú átszervezéssel — elsősorban a munka- és üzemszervezés javításával — , a szállítás célszerűbb megszervezésével, és fokozott anyagtakarékossággal kívánják elérni. A nem fizikai állomány országos viszonylatban is túl magas volt a Fejér megyei tanácsi építőknél. Ezért 15 fővel csökkentik az alkalmazotti létszámot, s egy tervező részleg létrehozásával adnak munkalehetőséget a „felszabaduló” létszámnak. A vállalati munkásszállítás ésszerű csökkentésével több saját autóbuszt sikerült „kiváltani”, s ezeknek a gépjárműveknek a vezetőit átképzik gépkezelőknek, akik magasabb kereseti lehetőséget kapnak így a termelőmunkában. Átszervezték továbbá a munkahelyi étkeztetést, a korábbi étkezési blokk juttatása helyett gondoskodnak minden tíz fő feletti munkahely előfizetéses ebédellátásáról. A megnövekedett feladatokhoz ösztönzés a hétszázalékos idei bérfejlesztés, melynek elosztását — öt százalék alapbéresítés, két százalék mozgóbér — hosszas vita előzte meg. G. G. A tanácsi építők egyik idei feladata az agárdi termálfürdő befejezése. A létesítményt augusztus 30-ig készítik el