Fejér Megyei Hírlap, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-14 / 111. szám

Hollandia és Ausztria is remegve várja VB-selejtező Budapesten Európából elsőnek a ma­gyar labdarúgó válogatott harcolta ki (a védő Olaszor­szág automatikusan beju­tott) a mexikói szereplés jo­gát, s a „magyar csoport” az első, amelyben kedden már véget érnek a csatározá­sok. A Népstadionban 19.30 órakor kezdődő Magyaror­szág—Hollandia VB-selejtező eredményéért Hollandia és Ausztria remeg, a magyar csapat pedig 5 győzelemmel a tarsolyában már páholy­ból nézi a 90 percet. A csoportmásodik még eljuthat Mexikóba, ha az el­ső csoport második helyezett­je ellen eredményes lesz. Hollandia kap erre jogot, ha nyer, míg döntetlen vagy magyar győzelem esetén Ausztria kap pótlehetőséget.­­ Ausztriában elképzel­hetetlennek tartják, hogy az eddig százszázalékos és nagy­­szerű benyomást keltett ma­gyar válogatott vesztesként hagyja el a Népstadiont — mondta a Bécsből hazaérke­zett Nyilasi Tibor. — Egye­zek az osztrák közvélemény­nyel .. . A már Budapesten tartóz­kodó hollandok reményked­nek, de nem bíznak. — A magyar csapat eddigi mérkőzésein látottak alap­ján a világon nincs ma egy válogatott, amely Budapes­ten esélyesként léphetne pá­lyára — mondta Leo Been­­hakker, a holland válogatott szakvezetője. — Az esély a magyaroké, de mi győzelem­re játszunk. Rajtunk csak az segít. Nem árulok el tit­kot, kollegám Mezey György is nyilván jól tudja, hogy ez meghatározza elképzelése­inket. Október előtt nem so­kan gondolták, hogy a ma­gyarok legyőznek bennünket Rotterdamban, mégis nyer­tek. Ugyanez lehetséges for­dítva is ... A holland kapitány szíve­sen emlékeztet mindenkit arra, hogy ő már az év ele­jén megmondta: a csoport­ban csak a kitűnő magyarok mögötti második helyért folyhat a harc. — Ameddig le nem fújják a mérkőzést, bízunk a má­sodik hely elérésében — hangsúlyozta. Az összeállítás végleges kihirdetésével még hétfőn délben is várt. Amióta át­vette a holland válogatott irányítását, Schoenaker, Ta­­kamata, Van de Korput és De Wit előtt nyílt meg a sze­replés lehetősége. Ugyanak­kor elődei csapatából Silooy, Spelbos, Walke, Houtman és Van Tiggelen még nem ju­tott szóhoz. A magyar csapat háza tá­ján nyugodt, alapos készülés folyik. Mezey György szövet­­ségi kapitány véleménye: — Kitűnő mérkőzés lesz, hiszen mind a két csapat nyerni akar. Mi azért, hogy így búcsúzzunk a selejtező­sorozattól, Hollandián pedig csak a győzelem segít, más eredménnyel semmit sem érnek. Jó a hangulat, a bécsi 3:0-ás csapattal kezdünk. A magyar válogatott az 5 VB-selejtezőn 18 játékost vo­­nultatott fel, Róth, Garaba, Nagy, Détári, Kiprich, Nyila­si, Esterházy és Sallai min­den alkalommal pályára lé­pett. A magyarok legjobbjai a kétgólosok között találhatók. Utolsó lehetőség, hogy vala­melyikük az élcsoportba tör­jön, de miután a­­ legjobb magyar góllövő külön­díjat kap az Oriontól, kedden az is eldől, hogy a 2­2 gólos Esterházy, Nyilasi, Détári és Kiprich közül végül is ki lesz a „gólkirály”. A csoport állása a keddi záró 90 perc előtt: 1. Magyarország 5 5 0 0 12- 3 10 2. Ausztria 6 3 1 2 9- 8 7 3. Hollandia 5 2 1 2 10- 5 5 4. Ciprus 6 0 0 6 3-18 0 Kézilabda Listavezető a Kohász férfi csapata A hétvégi forduló eredmé­nyeiről részben már beszá­moltunk a hétfői lapban. A még nem közölt eredmények közül a Kohász NB I B-s fér­fi csapatának újabb győzelme kívánkozik az élre, a dunaúj­városiak ezzel ugyanis hét forduló után az első helyen tanyáznak. NB I B, férfiak D. Kohász—Bóly 24:23 (13:13) A rutinos vendégcsapat ha­logató stílusa nem ízlett a há­zigazda Kohásznak. A duna­újvárosiak a hosszadalmas bó­­lyi támadások után pillanato­kon belül ellőtték a labdát, azonban rendre rosszul céloz­tak, így a 14. percben 4:2-re még a vendégek vezettek. Ké­sőbb magára talált a Kohász, legalábbis, ami a góllövést il­leti, viszont akkor még a vé­­dekezésbe csúsztak hibák. A hajrában végre sikerült há­rom góllal elhúzniuk a hazai­aknak, s ez elegendő volt a keservesen nehéz mérkőzés megnyeréséhez. A vesztett pontokat tekintve a Kohász vezet a bajnokságban a HÓ­­DIKÖT és a Solymár előtt. NB II, férfiak MÁV Előre—Hőgyész 21:20 (9:10) Nem annyira jó játékának, inkább küzdőképességének köszönheti a MÁV Előre az újonc Hőgyész otthonában megszerzett két pontot. A haj­rában a fehérváriak már négy góllal is vezettek, de a szí­vós hazaiak csaknem egyen­líteni tudtak. Legjobb góllö­vők : Tégl 8, Eke 5. Egyedül Eke teljesítménye dicsérhető. Környei Sárszentmihály 24:16 (14:7) Az esős időjárás nem ked­vezett a vendég sárszentmi­­hályi csapatnak, amely a tisz­ta helyzetek sokaságát hagyta kihasználatlanul. Jellemző, hogy csupán a voltaképpen kapus Kisari mezőnyjátéka érdemel elismerést. Legjobb góllövők: Horváth G, Imre 4. Az NB I-es női bajnokság állása: 1. Vasas 11 10 1 0 275-178 21 2. Spartacus 11 7 1 3 271-218 15 3. Borsod 11 7 1 3 276-264 15 4. BHG SE 11 6 2 3 227-229 14 5. Építők 11 6 1 4 241-230 13 6. DMVSC 11 6 0 5 291-248 12 7. Richards 11 4 3 4 203-208 11 8. Békéscs. 11 4 2 5 250-250 10 9. Bakony 11 5 0 6 245-259 10 10. D. Kohász 11 4 1 6 222-236 9 11. FTC 11 3 2 6 223-232 8 12. Tatabánya 11 3 0 8 243-269 6 13. TFSE 11 2 1 8 251-306 5 14. Lehel SE 11 2 1 8 199-302 5 Öttusa Magyar fiatalok sikere Szép magyar sikerrel ért véget Bécsújhelyen az oszt­rák nemzetközi öttusabaj­nokság. A junior válogatott derekas teljesítménnyel az első helyen végzett a felnőtt mezőnyben. Az élcsoport vég­eredménye: 1. Magyarország 15 628, 2. Ausztria 14 862, 3. Mexikó 14 858. A magyar csa­patnak tagja volt a tavalyi if­júsági bajnok székesfehérvári Tamás József is. Az egyéni összetett verseny élcsoport­ja: 1. Steinemann (svájci) 5590, 2. Rehbein (NSZK-beli) 5323, 3. Kálnoki (magyar) 5265___7. Tamás 5198. Kilenc ország 58 verseny­zője indult Budapesten, az Újpesti Dózsa jubileumi nemzetközi versenyén, amely­ről nem hiányoznak a leg­jobb magyar, szovjet és len­gyel öttusázók sem. Két szám után megnyugtató előnnyel, 260 pontos különbséggel a magyar „A” válogatott vezet a Szovjetunió és a harmadik Lengyelország előtt. A ma­gyar együttesben ismét he­lyet, kapott a székesfehérvári Demeter József. Demeter az első napon az eső által még nehezebbé tett lovaspályán a várakozástól elmaradva 860 pontot­­ szerzett. A második napon, a maratoni hosszúságú vívásban ellenben javított, 36 győzelemmel, 940 ponttal he­tedik lett és ezzel az össze­tettben is fölzárkózott, a 13. helyre lépett előre. Remélhe­tőleg ez a nevezetes szám a folytatásban neki szerencsét hoz majd. Totó­tájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 19. heti totónyeremények az ille­ték levonása után a követke­zők : 13 plusz 1 találatos szel­vény 73 darab, nyereményük egyenként 139 346 forint. 13 ta­lálatos szelvény 39 darab, nye­reményük egyenként 62 862 fo­rint. 12 találatos szelvény 2430 darab, nyereményük egyen­ként 1932 forint, 11 találatos szelvény 26 790 darab, nyeremé­nyük egyenként 175 forint, 10 találatos szelvény 172 222 darab, nyereményük egyenként 41 fo­rint. Vitorlázás Befejeződtek a hétvégén a Velencei-tavi minősítő vi­torlás versenyek. Az Alba Regia Építők szervezésében szombaton és vasárnap áll­tak rajthoz a versenyzők 470-es finn és kalóz hajóosz­tályban. Mindkét napon a tervezett két futam helyett csak egyet tudtak indítani a rossz időjárás miatt. Eredmények: 470-es hajóosztály: 1. Szi­geti Imre—Végh Attila (Kö­­fém), 2. Lechner Gábor— Sellei Andor (Medosz), 3. Devecseri Tamás—Dósa Má­tyás (Köfém). Finn hajóosztály: 1. Szil­­vássy Attila (Alba Regia), 2. Németh Tibor (Alba Re­gia), 3. Madarász Tamás (MHC Balatonfüred). Kalóz hajóosztály: 1. Gerő András—Zentai István (Épí­tők—Videoton), 2. Bordács József—Szűcs János (Kö­fém), 3. Blénessy Barna—■ Antók Gábor (Alba Regia). — Orbán — Tájfutás Főszerepben a fehérváriak Nagyszerűen szerepeltek a fehérváriak az Ibusz Ku­pa országos ranglista verse­nyen, az első hazai pénzdí­jas viadalon, amelyen pedig a teljes válogatott keret rajt­hoz állt. A nőknél Fent Ma­riann másodikként, Lendl Zita harmadikként ért cél­ba. Ugyancsak harmadik lett a férfiaknál Takács Csa­ba. Eredmények: N 21 A: 1. Káló (DVTK) 219:63, 2. Font (Videoton) 226:18, 3. Lendl (Videoton) 229:27. F 21 A: 1. Kelemen (PVSK) 252:33, 2. Dosek (OSC) 261:25, 3. Ta­kács (Alba Volán) és Szie­­berth (PVSK) 276:20. Megyei labdarúgó-bajnokság Vendégsikerek a fordulóban Kitűnően szerepeltek a me­gyei labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában a vendégcsapa­tok. A listavezető Toldi SE Etyekert, a Seregélyes Torda­­son, a Pusztavári Polgárdin, a Lajoskomárom pedig Per­­kátán szerzett győzelm­et. Döntetlenül végződött a szé­kesfehérvári városi rangadó. A tordasi együttes hazai ve­reségével igen nehéz hely­zetbe került. Pusztavám—Polgárdi 2:0 (2:0) Polgárdi, 350 néző. Vezet­te: Kincses. Pusztavám: Balázs — Ko­máromi,­ Bánfi, Molnár, Rácz, Horváth, Kavalák, Juszkó, Vénusz, Rózsa, Szileczki. Polgárdi: Schmidt — Ber­talan, Bogó, Gallér, Tóth, Nagy, Szabó, Eszes, Szabadi (Kiss), Pajor, Borsos. Góllövők: Kavalák, Juszkó. Sárga lap: Bogó, kiállítva: Gallér. A végig nagyiramú mérkő­zésen a hazaiak szétesően játszottak, míg a vendégek egységes csapat benyomását keltették. A pusztavámi együttes kihasználta helyze­teit, a hazai csatároknak mindössze két kapufára tel­lett. A játékvezetői hármas jól látta el feladatát, annak ellenére, hogy egy elhamar­kodott ítélettel a hazai együt­tesből kiállított egy játékost. Jók: Pusztavám valameny­­nyi játékosa, illetve Schmidt, Eszes, Borsos. Ifjúsági mérkőzés: Polgárdi —Pusztavám 1:1 (0:0). Gól­lövők: Kiss, illetve Pajor. — Disznósi — Seregélyes—Tordas 3:2 (2:1) Tordas, 300 néző. Vezette: Huszár. Seregélyes: Ruzics — Ros­ta, Repka (Győri), Bozai, Né­meth, Karkó, Kincses, Csa­nádi, Marton, Major, Kánya. Tordai: Simon — Pál, Rácz, Farkas R., Barátki, Pogány, Farkas J., Ribi, Toman (Ben­­csed­er), Tornai, Jezsó. Góllövők: Csanádi, Major (2. egyet tizenegyesből), illet­ve Tornai (tizenegyesből), Pál. A kezdés után mindkét fél támadólag lépett fel. A 13. percben Rácz kezezése miatt megítélt büntetőt Pajor érté­kesítette. Három perc múlva újabb kezezás miatt ítélt bün­tetőt a játékvezető, de a má­sik kapunál, és Tornai egyen­lített. A hazaiak beszorították ellenfelüket kapujuk előteré­be, de a helyzeteiket nem tudták értékesíteni, nem úgy mint a Seregélyes, akik a 44. percben újabb gólt értek el. Az újabb egyenlítést a 65. percben szerezte meg a hazai együttes,­­amikor Pál 40 mé­terről talált a kapuba. A 78. percben dőlt el a mérkőzés sorsa, kis szöglet után Major a kimozduló kapus mellett lőtt a hálóba. A görcsös, győzni akarás is­mét nem hozott sikert a ha­zaiaknak, helyzeteiket sorra elpuskázták és emiatt már sokadszor vereséget szenved­tek. Ifjúsági mérkőzés: Tordas —Seregélyes 5:2 (3:2). — márki — La­joskomárom—Perkáta 3:0 (2:0) Perkáta, 200 néző. Vezette: Tóth. Lajoskomárom: Orbán — Gál, Szili, Horváth (Varga) Szélágh, Dékány, Nagy, Zsí­ros, Semjén, Mágnusz, Hor­váth. Perkáta: Molnár — Buda­vári (Benthaller), Medve I, Medve II, Járóka, Ónodi, Horváth (Somogyi), Czimmer­­man, Bőgő, Badi I, Badi II. Góllövők: Horváth (2), Czimmerman (öngól). Kimaradt hazai helyzetek­kel kezdődött a mérkőzés, de a jobb erőnléttel rendelkező lajoskomáromi csapat fölény­be került. A 26. percben és a 31. percben Horváth talált a kapuba. Szünet után tovább tartott a lajoskomáromi fö­lény. A 75. percben mégsem a vendégek szereztek újabb gólt, hanem Czimmerman öngóljával született meg a végleges eredmény. A látot­tak alapján a vendégek rá­szolgáltak a győzelemre, a szétesően és erőtlenül játszó hazai csapat ellen. Jók: Horváth, Szélágh, Semjén, Mágnusz (a mezőny legjobbja), illetve Molnár, Czimmerman. Ifjúsági mérkőzés: Perkáta —Lajoskomárom 3:1 (0:1). — Kálovics — Ercsi Kinizsi—Mezőfalva 1:1 (1:1) Ercsi Kinizsi Sporttelep, 100 néző. Vezette­: Csonka. Ercsi: Rapai — Benkő, Áhl, Popovics, Búzás, Flóri­án, Lang, Kruchic (Dankó), Bizovics, Rókás, Karsai. Mezőfalva: Végh — Litársz­­ki, Czékman, Klár, Vörös, Pfeffer, Romhányi, Szeme­­nyei, Szabó, Peterdi, Vass. Góllövők: Lang, illetve Szabó. Kitűnő időben alacsony színvonalú mérkőzést ját­szott a két csapat. A 13. perc­ben Szabó kilépett a védők közül és a kifutó Rapai mel­lett szerzett vezetést a vendé­geknek. A 38. percben egy kapu előtti beívelés végén Lang közelről egyenlített. A második félidőben még unal­masabb lett a játék, adódott ugyan egy-egy kimaradt helyzet mindkét kapu előtt, de más említésre méltó ese­mény nem történt. Jók, Rapai, illetve Litársz­­ki, Czékman, Szemenyei. Ifjúsági mérkőzés: Ercsi Kinizsi—Mezőfalva 2:1. Gól­lövők: Holaki, Rozman, illet­ve Kiss. — Katona — MÁV Előre—Ikarus 2:2 (2:1) Balatoni út, 300 néző, ve­zette: Győri. MÁV Előre: Bata — Podt, Frecot, Sárdi, Kötél, Nagy, Szőke (Horváth), Litvik, Be­ák, Tihanyi (Novák), Kovács. Ikarus: Kiss — Viczina, Majer, Bakonyi, Vörös, Ká­dár, Lakatos, Gyöngyösi, Mohi, Véninger, Király (Tau­­zer). Góllövők: Kádár (2), illetve Nagy, Podi. A fehérvári rangadón szép számú közönség előtt jól kez­dett a MÁV Előre. Egy ellen­­támadásból azonban Kádár szerzett gólt. Ezután ismét a vasutasok percei következtek. Podt hatalmas góllal egyen­lített, majd a félidőben Nagy a vezetést is megszerezte. 2:1. Szünet után jobb lett a já­ték, javult a színvonal, ám sok helyzet maradt ki mind­két kapunál. A 80. percben egyenlített az Ikarus, ekkor Kádár talált a hálóba. 2:2. A vendégek ezt követően két hatalmas helyzetet hagytak ki az egyiket Kovács, a má­sikat Nagy ügyetlenkedte el. A városi rangadó közepes színvonalú játékot hozott, a MÁV ugyan többet támadott, az eredmény azonban mégis igazságosnak mondható. Jók: Podt, Frecht, Nagy, Litvik, illetve Viczina, Majer, Ká­dár. Ifjúsági mérkőzés: MÁV Előre—Ikarus 7:1 (3:0). — Bertalan — Mór—Mány 3:3 (2:1) Mór, 450 néző. Vezette: Jáksó. Mór: Schwarcz — Pisch, Végh, Törő, Stéger, Arany (Balogh, majd Tersánszky) Vali, Kaiser T., Kaiser I­, Ecsek, Hancsák. Mány: Kiss — Kóródi, Horváth, Varga (Takács), La­­hos, Müller, Albrecht, Józan, Farkas, Izsó, Glózik. Móri támadásokkal kezdő­dött a mérkőzés, amely a 8. percben góllá érett. Váli jobb oldali beadását Ecsek közelről lőtte a hálóba. 1:0. A mányi­ak gyorsan válaszoltak: 2 perc múlva Albrecht egyen­lített. A 18. percben Hancsák 25 méteres szabadrúgása a bal alsó sarokban kötött ki. 2:1. A második félidő mányi helyzetekkel kezdődött, mégis a hazaiak növelték előnyü­ket. Az 59. percben egy le­pattanó labdát Ecsek lőtt a hálóba. 3:1. A 69. percben Jó­zan közeli lövését még óriási bravúrral védte a hazai ka­pus, ám a 76. percben Müller 6 méteres fejesével szemben már tehetetlennek bizonyult. 3:2. A befejezés előtt 4 perc­cel egyenlítettek a vendégek, Farkas bal oldali, éles szög­ből leadott lövése a hosszú sarokban kötött ki. 3:3. Jók: Schwarcz, Váli, Ecsek, illet­ve Albrecht, Izsó, Glózik. Ifjúsági mérkőzés: Mór— Mány 3:1 (0:1). —­arany — Lovasberény—Sallai SK 1:0 (1:0) Lovasberény, 300 néző. Ve­zette: Smidéliusz. Lovasberény: Ferenczi — Krell, Csordás, Paudics, Har­tai, Rejka (Róth), Csidei, Ma­gyar, Stettler, Topos, Mong. Sallai SK: Paulusz G.y. — Zsabka, Tóth, Bakonyi, Réd­­li, Tunyogi, Somogyi, Szala­dos I, Koncz, Szalados II, Szteropulosz (Paulusz J). Az első félidőben a sok hazai helyzet egyikéből a 35. percben Krell talált a háló­ba. 1:0. A második 45 percben a vendégcsapat tartós me­zőnyfölény ellenére csak egy igazi helyzetet tudott kialakí­tani, de Koncz lövését Fe­renczi bravúrral hárította. Küzdelmes mérkőzésen, a több helyzetet kidolgozó ha­zai csapat megérdemelte a győzelmet. Jók: Ferenczi, Krell, Paudics, Magyar, illet­ve Paulusz Gy., Szalados II. Ifjúsági mérkőzés: Lovas­­berény—Iváncsa 1:2 (0:0). — csordás — Toldi SE—Etyek 2:0 (1:0) Tordas, 300 néző. Vezette: Koszorús. Toldi SE: Tőkés — Fekete, Aradi, Roszkopf, Nitti, Szabó, Benke, Kiszi, Virágh, Hor­váth (Kőszegi), Tóth (Berta). Etyek: Harsányi — Danka, Bíró, Kurkó, Polgár, Petrus­­ka (Zólyomi), Rácz, Kurun­­czi, Barta, Orosz, Csepeli. A 20. percben egy jobb ol­dali beadás után Aradi fe­jesgóljával szerzett vezetést a Toldi. A 30. percben egyen­lítési alkalmat szalasztott el az Etyek: Kurunczi 5 méter­ről fölé emelt. Szünet után a 61. percben a csereként be­állt Berta 6 méterről állította be a végeredményt. 2:0. A lá­tottak alapján a mezőnyben teljesen egyenrangú ellenfe­lek küzdelméből a Toldi SE került ki győztesen. Jók: Aradi, Virágh, Berta, illetve Bíró, Zólyomi. Ifjúsági mérkőzés: D. Ko­hász II—Etyek 8:1 (2:1). I­bolya — A bajnokság állása 1. Toldi SE 26 20 4 2 67-16 44 2. MÁV Előre 26 16 7 3 64-25 39 3. Mány 26 14 9 3 52-21 37 4. Sallai 26 11 9 6 34-26 31 5. Lajoskom. 26 11 8 7 48-35 30 6. Ercsi 26 12 6 8 33-30 30 7. Mór 26 10 9 7 35-27 29 8. Perkáta 26 12 2 12 39-45 26 9. Mezőfalva 26 7 10 9 26-28 24 10. Pusztavám 26 9 5 12 34-38 23 11. Polgárdi 26 6 7 13 28-44 19 12. Lovasber. 26 6 5 15 30-49 17 13. Seregélyes 26 6 5 15 39-62 17 14. Etyek 26 5 7 14 27-62 17 15. Ikarus 26 5 7 14 25-61 17 16. Tordas 26 6 4 16 31-43 16

Next