Fejér Megyei Hírlap, 1986. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-02 / 1. szám

Vasérc után gipsz Az óesztendő utolsó mun­kanapján befejeződött a vasérctermelés hazánk egyet­len vasércbányájában, Ru­­dabányán. Az elmúlt idők­ben a vasban gazdag ércva­­gyont lefejtették, s az utób­bi években emiatt is, de el­sősorban a dúsítási költségek növekedése miatt, a termelés veszteségessé vált. Negyven évvel ezelőtt még 30—40 százalékos vastartalmú ér­cet bányásztak Rudabányán, mostanra azonban már csak 22 százalékos tellérek ma­radtak, amelyeket a helyi dúsítóban 42 százalékosra dúsítottak. Az ércbányászatnak több mint ezeréves múltja van a tájon. Az üzemszerű ércbá­nyászat 1770-ben, a nagy­üzemi vasércbányászat pedig 1880-ban kezdődött Ruda­bányán. Az elmúlt 105 év alatt 35 millió tonna vas­ércet termeltek ki a felszíni és föld alatti bányákból, a letakarított meddő mennyi­sége meghaladja a 60 millió tonnát. A pótvasérc mellett jelentős mennyiségű barna­vasércet, ankeritet, ólmot, vasokkert, baritot és lignitet is bányásztak. A rudabányai vasércbánya és dúsító Ózd és Diósgyőr kohóinak ellátá­sához járult hozzá. A terme­lési csúcsok a hatvanas évek közepén voltak, amikor egy­­egy esztendőben 800 ezer ton­na vasércet bányásztak. Az idén már csupán 400 ezer tonna volt az érctermelés. A rudabányai bányászok nem maradnak munka nél­kül. Mind az ezer dolgozó foglalkoztatásáról gondoskod­nak, csupán szakmát kell változtatniuk: ércbányászok­ból gipszbányászokká lesz­nek. Rudabánya határában ugyanis több millió tonnás, jó minőségű gipszvagyont találtak a geológusok. A ce­mentipar és az építőipar igé­nyeihez igazodva az utóbbi időben meggyorsították a Ru­dabánya határában már több mint 20 éve fellelt gipsztele­­pek kutatását. A dúsító mű­ben a gipsz őrlését, emellett a többi itt bányászott ásvá­nyi anyag — például az an­­hidrid, dolomit, barit — ipari felhasználásának elő­készítését, feldolgozását vég­zik majd. Már 1986-ban mintegy 40—50 ezer tonna gipszet bányásznak, a későb­bi években pedig évi 300 ezer tonnára fejlesztik a termelést, ez a mennyiség az ország teljes gipszigényét kielégíti. A hatalmas gipsztelep szél­ső és mélységi határai még ismeretlenek, mindenesetre az egyetlen hazai gipszbánya hosszú távon biztosítja a rudabányaiak megélhetését, gazdaságosabb munkáját. Szakszervezeti kongresszus előtt Ezekben a hetekben felgyorsult a szakszervezeti kongresz­­szus előkészítése. Decemberben—januárban a megyei tanács­kozások és az ágazati kongresszusok folynak. Ezeken is szó esik azokról a tapasztalatokról, amelyek a majd három hó­napos megelőző időszakban, a vállalati és tröszti szakszerve­zeti testületek újraválasztása alatt felhalmozódtak. Miköz­ben már egész iparágak gondjával-bajával és eredményeivel ismerkedünk, érdemes összegezni, hogy a jövő februárban megtartandó országos kongresszus, valamint a már újravá­lasztott bizalmiak és szakszervezeti testületek feladatait ho­gyan értékelte a négy és fél millió szervezett dolgozó, mi­ként érvényesült a szakszervezeti demokrácia a választások során. Az alapszervezetekben több mint félmillió tisztség­­viselőt, köztük 180 ezer bi­zalmit választottak. A vá­lasztásokat a tagság meg­növekedett érdeklődése kí­sérte. Ez kifejeződött a rész­vételben, a választói értekez­leteken tanúsított aktivitás­ban, és a tisztségviselők fe­lelősségteljes­­ kiválasztásá­ban. A különböző választói értekezleteken a szakszerve­zeti tagság 85—90 százaléka részt vett. Szavazásképte­lenség miatt mindössze a választások alig egy százalé­kát kellett megismételni. A szervezett dolgozók, a bizalmiak jól megismerték a továbbfejlesztett választási rendszer előírásait, és őrköd­tek betartásukon. Egyetértéssel találkoztak a választások demokratizmu­sának növelését elősegítő változások. Különösen jól fogadták azokat az új sza­bályokat, amelyek a közvet­len részvételt bővítették. Egyértelműen helyeselték a jelölő munka intézményes kiterjesztését, és a kétsza­kaszos választási mód beve­zetését. Jól fogadták azt a rendelkezést is, amely sze­rint a szakszervezeti csoport tagjai döntik el, hogy a bi­zalmijukat titkosan, vagy nyíltan választják. Helyeselték és a választá­sok egyik legjelentősebb vál­tozásaként fogadták a jelölési sorrend meghatározó szere­pének eltörlését. A jelölést végző szemé­lyek, a tagság 90—95 száza­lékával, a bizottságok a tag­ság nagy többségével beszél­gettek el a lehetséges jelöl­tekről, és véleményüket fi­gyelembe véve tették meg javaslataikat. Ezeknek több, mint 90 százalékát elfogadta a tagság. A szakszervezeti tagok kritikusan mérlegeltek, tu­datosan választottak. Arra szavaztak, akit alkalmasnak tartottak arra, hogy érde­keiket a jövőben határozot­tan fogja képviselni. Az eddigi munka alap­ján a tisztségviselők 70 szá­zaléka kapott újból bizalmat. A csere oka jórészt nyug­díjazás, más területre kerü­lés volt. Jó néhány korábbi tisztségviselő munkájával azonban nem volt elégedett a tagság, s ezek ezért nem kaptak ismét bizalmat. A csoporttaggyűlésen és a többi választói értekezleten több, mint egymillióan szó­laltak fel, nyilvánítottak vé­leményt a szakszervezet munkájáról, a bizalmiak, a szakszervezeti tisztségvise­lők, a vezető testületek te­vékenységéről. A szakszervezeti tagok úgy ítélték meg, hogy a nehe­zebb, ellentmondásosabb gazdasági és társadalmi vi­szonyok között lehetséges volt eredményes szakszerve­zeti munkát végezni. Javult a szakszervezeti tisztségvise­lők munkája, a szakszerveze­ti tagok intenzívebben vet­tek részt a vezetésben, több­ször nyilvánítottak véle­ményt az adott munkahely gondjairól. A hozzászólásokban kife­jeződött a szakszervezeti munkával szembeni meg­növekedett igény is. A vitákban sok kritikai észrevétel hangzott el a he­lyi és országos gondokat il­letően. A felszólalók többek kö­zött kérték, hogy a szakszer­vezeti mozgalom lépjen fel határozottabban az áremel­kedések ellen, a dolgozók inflációt csökkentő lépése­ket várnak. Szinte vala­mennyi munkahelyen kife­jezték azt a kívánságukat az emberek, hogy közös mun­kával és erőfeszítéssel mér­sékeljük az árszínvonal nö­vekedési ütemét. Felhívták a figyelmet a termelésben lévő tartalékok jobb kihasználá­sára, s arra, hogy ezt jobban ösztönözzék. Súlyos gond­ként beszéltek a felszólalók a lakáshoz jutás mind na­gyobb nehézségeiről, a la­kásépítés és -fenntartás nö­vekvő terheiről. A nyugdíja­sok rosszabbodó anyagi hely­zete szinte valamennyi érte­kezleten felvetődött, hang­súlyt kapott az alacsony nyugdíjak rendezésének és a nyugdíjak értékállósága biz­tosításának követelménye. Sokan bírálták a szakszer­vezeti üdültetéssel kapcso­latos hiányosságokat. A szakszervezetekkel szem­beni elvárások, kritikák ter­mészetesek; ez a mozgalom iránti bizalom jele. A jogo­san kifogásolt kedvezőtlen jelenségek leküzdésében a szakszervezeti tagok több­sége szívesen részt vesz, ha ehhez ösztönzést kap és közreműködésének eredmé­nyeit látja. A tagsággal folytatott pár­beszéd első szakasza a bi­zalmi és az alapszervezeti választások befejeztével le­zárult. A szakszervezeti mozgalom kötelességének tartja, hogy a választói ér­tekezleteken, a beszélgetése­ken felvetett kérdésekre reagáljon. Sevella József a SZOT munkatársa Tejpótlék­­ Számos állattartó nagy­üzemben a borjakat eleinte fölözött tejen, később fer­tőtlenített tejporon nevelik. Mivel a tejpor viszonylag drága, régóta törekednek ar­ra a kutatók, hogy azt olyan ,— olcsóbb — szintetikus táp­szerrel helyettesítsék, amely éppúgy kielégíti a borjak tápanyagszükségletét és épp­úgy csírátlanítható. A Szovjet Húsipari Ku­tatóintézetben kidolgoztak egy eljárást az ilyen teljes értékű tej­pótlék előállításá­ra. Alapanyagul jórészt vá­góhídi hulladékot használ­nak: vágóállatok csontjai­ból, vérből, patáiból és szar­vaiból nyerik a tápszer leg­fontosabb anyagait. A vizs­gálatok szerint az új tej­pót­lékot a borjak szívesen isz­­szák, és megfelelően gyara­podnak tőle. vágóhídi hulladékból Savanyúvíz régen és ma Megújult a fehérvári Csitári-kút A két világháború között több helyütt kerestek meleg vizet Székesfehérváron. Az ezerméteres fúrások azonban mindannyiszor eredményte­lenek voltak. Aki keres, még­iscsak talál valamit, ha nem is meleg vizet, de savanyú­vizet. A százötven-kétszáz mé­teres mélységből három he­lyen is savanyúvíz tört fel a városban. Ma már csak a Rózsáskert forrása, a Csitári­­kút működik, a többi elapadt. A kút helyét a kor neves szakembere, Pávai Várna tűzte ki 1936-ban. A 160 mé­ter alatt megbúvó rendkívül kemény kőzetek miatt a fú­rást a leghíresebbek között tartja számon a hidrogeoló­giai szakirodalom. A mindent hamarosan rozsdavörösre színező, szén­savas, ásványi anyagokban gazdag savanyúvíz az évtize­dek alatt sok száz fehérvári kedvenc italává vált. Sokan naponta járnak a kútra. Van aki a víz gyógyító erejében bízik, van aki egészségének megtartását reméli tőle. S olyanok is akadnak, akik csak megszerették különös ízét, s így csupán ezért, frissí­tő Rókaként fogyasztják. A savanyúvíz barátainak népes tábora néhány eszten­deje elszor­orodott: a vizet felvezető csőben egyre lej­jebb lopakodott a feltörő víz szintje. Kiderült: elöregedett a béléscső, szivárog, ezért csökkent a nyomás. Ekkori­ban — 1981 táján — „pipál­ták” a savanyúvizet kedvelői, vagyis gumicső segítségével szippantották ki a csőben visszahúzódott vizet. Fel­merült a kérdés: vajon mi lesz a csaknem fél évszáza­dos kúttal? Elapad a sava­nyúvíz? Az alapos vizsgálat kimu­tatta: hosszabb távra csak egyetlen megoldás jöhet számításba, mégpedig az újrafúrás. A város vállalta a vele járó költségeket, s múlt esztendőben újra fúratták a kutat, amelynek felszínre se­gítését ezután szivattyú is támogatja. A napokban újabb fontos esemény történt a savanyú­víz történetében: új, a kör­nyezetbe jól illő és ahhoz méltó kútfejet kapott a for­rás. A kútfejet a városi ta­nács vb műszaki osztályának megbízásából a Fejér Megyei Vízművek tervező gmk-ja tervezte, s a bekötést is a vállalat szakemberei végez­ték. A betonkútfejből réz „kiköpők” vezetik ki a vizet. A szivattyút is kicserélték egyidejűleg: ezentúl NSZK- gyártmányú szivattyú pum­pálja a felszínre a szénsavas ásványvizet, percenként 10— 15 liternyit. Ezzel folyamatos lett a fehérvári savanyúvíz kiáramlása, így hamar meg­telnek az alátartott poharak, korsók, üvegek. A fehérvári savanyúvíz kútjának üzemeltetését a vízművek városi üzemmér­nöksége végzi. B. L. Házasodunk? Nálunk? Módosul a CsJT. Van, akinek semmit sem mond ez a betűszó, és van, aki nagyon is érdekelt benne. Ez a három betű a család­jogi törvényt rejti. A ma­gánéletet bármiféle korlá­tok közé szorítani meglehe­tősen nehéz feladat. Ki lát bele az intim szférába,­­ki tud érzelmekre paragrafu­sokat gyártani? A családjogi törvényt 1986-ban módosítani fog­ják. Miért van erre szük­ség? Nem kell különöseb­ben tájékozottnak lenni ah­hoz hogy lássuk magunk körül is: a család helyzete bizonytalanná vált. Nem­csak a válások száma emel­kedik kitartóan, de csökken a házasságok száma is. Márpedig ennek népességi kihatásán túl közérzeti ösz­­szetevői is vannak. Néhány évvel ezelőtt az élettársi kapcsolat csak a társadalom peremén élő vékony rétegben volt elfogadott, most egyre többen és többen választják ezt a formát, mert nem óhajtják a házasságban még egyszer kiszolgáltatni magukat. Folyóiratok, köz­írók, újságírók, napi- és hetilapok rövidebb-hosszabb vitákat folytattak az el­múlt években a család és a házasság funkció­zavarai­ról. A törvénymódosítást tehát jócskán megelőzte az élet. Ha figyelmesen elol­vassuk a sajtóban megjele­nő riportokat, meglehető­sen lehangoló kép rajzoló­dik elénk. Korán megkötött, meggondolatlan házasságok, minimális ütközést sem vi­selő felek, türelmetlenség, vádaskodás, gyűlölködés , válás. A válás gondolata a há­zasság negyedik-ötödik évére tehető, ekkor adják be tömegesen a válókere­­setek, de erre az időpont­ra tehető a lakásgondok megoldása is. Magyarán, amikor a házaspár végre nyugvópontra jutna, egy­­szercsak elválik. A válópe­rek kétharmadát nők adják be, és a válások nagy szá­zaléka kölcsönös megegye­zésen alapul. Váláskor a bíróság mintegy 90 száza­lékban az anyának ítéli a gyereket vagy a gyerekeket, a férjnek pedig távozni kell a közös lakásból. Ugyanakkor fizetnie kell a húsz- vagy a negyvenszáza­lékos gyerektartást, s ha jófejű a gyerek, akkor akár addig, míg diplomás nem lesz. Eddig tart egy tipikusnak mondható válóper. De mi van a háttérben? Először is a férfiakat rendszerint vá­ratlanul éri a válás ténye, ők ritkábban látnak re­ménytelen, megoldhatatlan akadályokat a további együttélés útjában. A közös megegyezés sokszor valót­lan, erről persze a bíróság nem tud. Gyakran húzódik meg mögötte nemtelen zsa­rolás a nők részéről: — Ha nem egyezel bele a válásba, soha nem mutatom meg a gyereket, ha nem adod nekem a lakást, elpe­relem a gyerekkel együtt, és minimális láthatást kérek, — és így tovább változatos módokon. Tehát már a megegyezéses válások sem tartalmaznak sok megegye­zést. A másik: amikor a férfi távozik a lakásból, egyszerűen nem részesül a ráeső vagyontárgyakból igazságosan. Gondoljunk bele abba, hogy például mennyiért lehet ma lakást venni? Így a férfi azonnal be nem hozható, hátrányos helyzetbe kerül, ami a tar­tásdíj fizetésével csak sú­lyosbodik. Tételezzük fel, hogy a magyar apák nagy része be­csületesen fizeti a gyerek­tartást. Aztán egyszer csak újra nősül, és az új házas­ságból lesz egy közös gye­rekük. Az új feleség nem mehet gyesre, mert a húsz százalékkal megterhelt fize­tésből nem mindig lehet gyerekeket eltartani. A kü­lönmunkák? Azokból is kí­méletlenül vonják a gye­rektartást. Ugyanakkor nézzük meg a feleség hely­zetét. Mondjuk újból férj­hez megy, ő mehet gyesre, mert nemcsak az új kereső lép be a képbe, de a gyed, vagy gyes mellé pontosan megérkezik a havi gyerek­tartás is. Ugye nem kell magyarázni a két helyzet közti különbséget. A családjogi törvény al­kotóinak tehát volt dolguk elég, amíg a készülő módo­sítás minden pontját alapo­san mérlegelték. Egy dolog­ra sajnos az új törvény sem tér ki. Ez a családjognak a legsötétebb, legkuszább pontja: a gyermekláthatás. Mivel nálunk már a válások is gyűlöletben és egymás tönkretételében fogannak, a láthatás kizárólag az anya személyén, intelligenciáján, vagy annak hiányán múlik. Ha nem akarja, hogy az apa lássa a saját gyerekét, évekig tud háborítatlanul mesterkedni, és a gyámha­tóság ehhez még sokszor akaratán kívül hozzá is se­gíti. Nálunk ugyanis az a szokás, hogy elég egyetlen elmarasztaló szó az apára, nem baj ha semmi alapja nincs, csak gusztustalan le­gyen, és már ugrott a lát­hatás. Fel van adva a lecke a törvényalkotóknak! Lás­suk, mire számíthatunk biztosan: a nőknél felemel­hetik a házasodás korhatá­rát. Tervezik a házassági vagyoni szerződés felújítá­sát, aminek az a lényege, hogy már a házasságkötés előtt elosztják a bevitt va­gyont. A lakásról is egyér­telműen határozni szeretné­nek a jogalkotók a válás esetére. A gyerektartás ösz­­szege is módosul, mindig a két fél anyagi helyzetétől függően, nem automatiku­san, ahogy az eddig történt. Nagyon lényeges módosítás­nak tűnik, — bár a kivitele elég bonyolultnak látszik —, az, hogy a lakásból tá­vozót egy nagyobb összeggel kártalanítani kell. Azaz nem lehet a közös örökla­kás ráeső részét pár száz fo­rintos részletekben fizetget­­ni a férjnek az idők vége­zetéig, ahogy az eddig tör­tént. Kérdés, hogy a lakás­­ban maradónak honnan lesz erre pénze? A­ módosításban érintet­tek talán egy kicsit csalód­nak, hogy nincs radikáli­sabb változtatás. Kétségte­len, hogy a gyermekelhe­lyezés, gyermekláthatás kérdése messze meghaladja a jog kereteit. Emberség, intelligencia és belátás kér­dése ez, amit egyetlen bíró­ság sem képes a felek szá­mára törvényileg biztosíta­ni. S bízzunk abban, hogy a bíróságok sem lesznek agyondeklaráltan gyerek­pártiak egy fájdalmas váló­perben, hanem inkább EMBER-pártiak, s e kategó­riába mi mindannyian bele­tartozunk. Seszták Ágnes 9­9­t­tStl SiiM JANUÁR 2011-IG 30 % ENGEDMÉNNYEL KÍNÁL SOKFÉLE ÁGYNEMŰT (((§QtVl A BELVÁROSI ÁGYNEMŰBOLT Ujflgl// SZÉKESFEHÉRVÁR március is. u. tttparts: 19 353 Simm

Next