Fejér Megyei Hírlap, 1986. július (42. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-23 / 172. szám

HALÁLOZÁS. Megrendülten tudatjuk mindazokkal, akik ismer­­ti-'/i !--, szerették, hogy­­szeretett édesanyám, anyósom MAKK ERNŐNÉ született Boros Erzsébet 72. évében tragikus hirtelen­séggel elhunyt. Temetése 1986. július 24-én, csütörtökön délután négy órakor lesz a guttamási temetőben. Gyászoló lánya, veje. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Köszönetünket fejezzük ki mind­azoknak, akik 10. Kl.N­DL JÓZSEFNÉ temetésén megjelentek, sírjára koszorút, vagy virágot helyeztek és a fájdalmunkat rész­vétükkel enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. Lakás: Szivár. Makarenko út 27. 12 915 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Köszönetünket fejezzük ki mind­azoknak, akik ÖZV. SZABÓ JÁNOSNÉ temetésén megjelentek és részvétüket fejezték ki. Gyászoló család. 12 671 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunkat LÁSZLÓ JÁNOSNÉ, született Bencz .Máriát utolsó útjára elkísérték, részvétükkel fájdalmunkat igye­keztek enyhíteni. Gyászoló család. 12 868 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága édesanyám ÖZV. VAJDA GYÖRGYNÉ temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétükkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetet mon­dunk a DRW Üzemigazgatóság vezetőségének és dolgozóinak, a­z at ex Appretura üzem dolgozóinak. Gyászoló család: Pauer László, 8000 Szivár, Seregélyesi u. 77. 13 02-1 x Az Alba Volán Székesfehér­vár, Börgöndi u. 14. sz. pénz­ügyi osztálya gyors- és gépíró felvételt hirdet. Bérezés Kollek­tív Szerződés szerint. Felvétel esetén ingyenes autóbuszjegyet adunk. 10 366 — A Fejér Megyei Zöldért V. központja azonnali belépéssel felvesz­i fő közgazdasági szak­középiskolai végzettséggel ren­delkező munkaerőt, könyvelői beosztásba. Jelentkezni lehet: Fejér Megyei Zöldért Központ, személyzeti osztálya: Szivár, Vö­rös Hadsereg u. 30. 12 550 x A Székesfehérvári Sütőipari Vállalat felvesz gépkocsivezető­ket, árukihordókat, élelmiszer­­bolti eladókat, betanított mun­kára férfi, női munkaerőt. Je­lentkezés a munkaügyi osztá­lyon. Szivár, Zrínyi u. 1/c. szám alatt. 12 823 x Az Univerzál Ipari Szövetke­zet felvételt hirdet felsőfokú épületgépész végzettséggel pá­lyakezdők részére is, tervezői munkakörbe. Jelentkezni lehet: Szfv., Széchenyi u. 19., személy­zeti vezetőnél. 12 821 x A Székesfehérvári Postaga­rázs gépkocsivezetőket, gépko­csiszerelőket, autógépész üzem­mérnököt felvesz. Érdeklődni: Postagarázs, Szivár, Raktár u. 3. Tel.: 12-559, 12-569. 12 241 x A Székesfehérvári Állatte­nyésztő Vállalat Székesfehérvári Állomása felvételre keres kö­zépfokú mezőgazdasági végzett­ségű munkatársat, körzeti szar­vasmarha tenyésztői külszolgá­­latosi munkakörbe. Elsősorban Ercsi—Dunaújváros környéki la­kosok jelentkezését kérjük. To­vábbá 1 fő traktorost, tehergép­kocsi vezetői jogosítvány is kell. Jelentkezés: Sárpentelén, na­ponta 8—12 óráig. 13 004 x Az Agárdi Gárdonyi Géza MgTsz pénzügyi előadót keres közgazdasági szakközépiskolai végzettséggel. Lehetőleg kezdő szakemberek jelentkezését vár­juk. Fizetés megegyezés szerint. Utazás megoldható. Jelentkezni lehet a termelőszövetkezet sze­mélyzeti vezetőjénél. 13 013 x A Fejér Megyei Gabonafor­galmi és Malomipari Vállalat Tésztagyára felvételre keres 2 fő lakatost (folyamatos munkarend 3 műszak) 1 fő matricamosót (női betanított munka, 5 napos munkahét, 1 műszak), 4 fő cso­­magolót (betanított munka fo­lyamatos munkarend, 2 műszak). A jelentkezőket a tésztagyár gazdasági vezetője várja, Szivár, Váraljasor 1—3. szám alatt. 12 070 x A 4. számú Építőipari Szállí­tási Vállalat felvételt hirdet az alábbi munkakörökbe: gépkocsi­vezető „C” kategóriás, lehet kezdő is. Gépkocsivezető E, F 3, F 4 kategóriás, forgalmi szolgá­lattevő középfokú szakvizsgával, 2 műszakban. Rendész középfo­kú szakvégzettséggel, kötetlen munkaidővel, 1 fő festő szak­munkást 1 műszakba. Jelent­kezni lehet: 7—16 óráig az Építi Kirendeltségen. Szív., Seregélye­si u. 96. sz. a kirendeltség veze­tőnél. Megközelíthető a 13-as és a 16-os autóbusszal. 12 551 x Székesfehérvári Sütőipari Vállalat csákvári és martonvá­­sári üzemeibe felvesz takarító­nőket, egyműszakos munkaidő­beosztásba. Jelentkezés a mun­kaügyi osztályon, Székesfehér­vár, Zrínyi u. 1/c. 12 981 x Szivák­ Közúti Építő Vállalat felvételt hirdet kalkulációs cso­portvezetői munkakör betöltésé­re. Jelentkezés feltétele : 5 éves út- és közműépítéssel kapcsola­tos munkakörben eltöltött idő, előkészítői vagy kalkulációs gyakorlat, közép- vagy felsőfokú szakirányú végzettség. Árszakér­tői vizsgával rendelkezők előny­ben. Jelentkezni lehet a vállalat műszaki osztályán. Szivár, En­gels F. u. 5. Telefon: 15-250. 11 891 x A Móri Városi Művelődési Központ pályázatot hirdet gaz­­daságvezetői munkakör betölté­sére. Besorolás a 24/1983. (XII. 17.) ÁBMH-rendelet alapján. A munkakör betöltésének feltétele: felsőfokú mérlegképes könyvelői végzettség, legalább ötévi szak­mai gyakorlat, valamint erkölcsi feddhetetlenség. A pályázatban szerepeljen a pályázó munkahe­lyének neve, munkaköri besoro­lásának és jövedelmének meg­nevezése, eddigi munkaköreinek és tevékenységének felsorolása, részletes önéletrajz. A pályáza­tot 15 napon belül juttassák el a művelődési központ címére: 8060 Mór, Lenin tér 5. Tel.: 255. 12 457 — A Lenszolg Gazdasági Tár­saság felvesz dunaújvárosi mun­katerületre: lakatos, hegesztő, csőszerelő szakmunkásokat. Le­hetőség van külföldi munka­végzésre is. Kiemelt teljesít­ménybérezés. Jelentkezés: 1013 Budapest I. ker., Döbrentei u. 9. Telefon: 755-336. 252 468 SOROS HIRDETÉS x 30 m3 kazánsalak díjtalanul elszállítható. BAKONY FŰSZERT Központ Székesfehérvár, Sóstó (telefon: 14-341/59, mellék). 13 014 — Jó állapotban lévő 7 éves 1500-as I­ada el­adó. Érd.: Mészáros, Perkáta, Lenin út 30. Ugyanitt szovjet gyárt­mányú zongora eladó. _____________________60 761 x GV írsz. 1200-as La­da szgk. teljesen felújí­tott állapotban, friss műszakival, reális áron eladó. Érd.: Szivár, Kisteleki u. 7/a. 12 997 x PJ-s Lada 1300-as eladó. Érd.: Szfvár, Ke­lemen B. u. 1. Iv/11. 12 993 x PK-s I­ada 1500-as eladó. 18 óra után. Szf­vár, Csapó U. 6. IX/27. 12 992 x MB 1000-es Skoda műszakira felkészítve eladó. Érd.: 17 óra után mindennap. Tóth Lász­­lóné, Eszperantó tér 6. 11/1.__________________13 002 x Eladó IC frsz-ú Fiat 500-as gkp érvényes műszaki vizsgával. Agard. Török H. U. 20. 1.7 001 x Eladó IX-es Tra­bant felújított állapot­ban. és egy Super Star M televízió. Em­. •­c­.,­­berék, Szivár. Sziget u. 1­0._____________1.7 .11 . x KB írsz. Lada 1200- as gépkocsi eladó. Meg­tekinthető: Tolnai u. 36.­ 11/11. 19 óra után. 13 005 x UC-s rendszámú 125- ü­s Polski Fiat és egy rendszám nélküli Pols­ki eladó. Érd.: Seregé­lyes, Ady E. út 80. ____________ 13 019 x IE-s Trabant új gu­mikkal üzembiztos mo- I­II­­­I . eladó. Érti : li­la óráig, szivár. József u. 7, VB 1/21.________12 050 x UK Zsiguli felújí­tott­ eladó. Az meg­egyezés szerint. Szárli­get, Ady u. 20. 12 807 x 2 db Póni Romét kis kerekű, a­ külső és belső gumi és egy 80- iSO-e­s satupad too-as satuval eladó. Érd.: Kossuth u­. 7.______12 953 x Elcserélném 55 m3. 2 szoba hallos, erkélyes Vörös Hadsereg úti szö­vetkezeti lakásom 40—41 fr—os tanácsi lakásra, Érd.: a 12-957 telefonon Ifi óráig.__________12 991 x 400 ezer Ft kp plusz OTP-átvál­la­lással 52 ml-es lakás a Münnich lakótelepen eladó. Érd.: 9- 14 óráig, 13-408 tele­­fonon. __________13 on x 4-es társasházban. 3 szoba összkomfortos la­kás garázzsal, pincével, és kerttel eladó. Cím: Szivár, Pozsonyi út 77. _____________________13 010 x Szivári 2 szobás, gázfűtéses lan­icsi lakás budapesti hasonlóra cserélhető. Telefon szükséges. Lehetőleg zuglóira. Érd. : Tolnai u. 36. II/10. 19 óra után. ________________ 13 007 x 55 m* 2-es két szoba, hallos szövetkezeti ia­kas eladó. Vörös Had­sereg út 84. 6/2. Érd.: 18 óra mán.________13015 x 3 szobás öröklakás garázzsal eladó. Érd.: hétköznap 16 óra után. Ked­al, Malom u. 51. 12 780 x Csákberény, Oron­­don 400 n.-ös szőlő­­gyümölcsös présházzal, pincével, faházzal el­adó. Érd.: Mácsik Já­nos. 1098 Budapest, Ep­reserdő u. 14. Tel.: 277-191.______________12 990 x Pátkán családi ház eladó. Érd. : Szivár, Sasvári út 18. alatt. Mindennap. 12 995 x Eladó Csókakőn 300 n.-ös panorámás zárt­kerti telek. Irányár: 43 ezer Ft. Érd.: egész nap. Szivár, Vörös Had­­sereg út 100, 3/19. 12 999 x Eladó 3 szobás, köz­ponti fűtéses családi ház nagy telekkel, gaz­dasági épülettel. Érd. : Vértesacsa, Vörösmarty u. 21. Kovásznai Lász­ló___________________13 017 x Hétvégi telek eladó. Víz, villany van és szo­ba, konyha. Megtekint­hető: Szivár. Bébii út 31. szám alatt egész nap._________________12 967 — Dunaújvárostól 1 km-re 1077 n.­öles ta­nya eladó, vagy bérbe kiadó. Minden megoldás érdekel. Víz, villany van. Állattartásra és raktárnak is alkalmas. Érd.: a helyszínen szombat és vasárnap 10—16-ig.____________63 753 x Garanciális mély­hűtő eladó. József ut­ca 60. Lóránt.______12 987 x Különbejáratú össz­komfortos kis lakás au­gusztus 1-től kiadó. Ér­deklődni: 8—12, vagy 18 óra után. Szivár, Sza­­bátskai út 7. 12 983 x Aknás garázs eladó a Vorosilovgrád lakó­telep mellett. Érd.: Szi­vár. Vörös Hadsereg u. 298. fszt. 2. hétköznap 17 óra után. 12 388 x Kisméretű sarok­­garnitúra olcsón eladó. Érdeklődni lehet min­den nap du. 4 órától. Vörös Hadsereg u. 165. IV/20. (Köfém lakóte­lep)__________________12 938 x Fiatal házasoknak külön épületben szoba, konyha kiadó üresen. Huba u. 4.__________12 396 x Mikromotoros, tur­binával ellátott fogá­szati egység eladó. Érd.: mindennap 17 óra után. Mór, Dózsa u. 33. 1/5. _____________________13 009 x Mélyhűtőláda 2­10 literes ZS 22. IE típu­sú eladó. Érd.: munká­ul 1 "is a 1 i­."91-es, utá­na a 16­ 748-as telefonon lehet. 13 006 x Gépiró 4 órás ál­lást, vagy otthon vé­gezhető munkát (más jellegűt is) keres. ..Munkakönyvvel 13 016” jeligére a kiadóba. _____________________13 016 x 30 m2 10-es Alba válaszfallap, valamint BO-RA dupla lapradiá­torok eredeti csoma­golásban kedvező áron eladók. Szfvár. Surá­nyi u. 21.________ 13 020 x Építkezésből meg­maradt 8-as átmérőjű betonvas eladó. Szfvár. S-­uranyi u. 39. 13021 x Nem dohányzó, jó­­zan életű nyugdíjas bú­torozott albérleti szo­bát keresek fürdőszoba használattal, esetleg mosás és ellátás válla­lással. ..Hetvenes 13 031" Jeligére a kiadó­ba. 13 031 X Mátéimatikából kor­repetáink Szfvár. Ben­ke F. u. 10. 2. em.4. 12 590 X Mátéimatikából kor­repetáink. Szfvár. Ben­ke.F. u.5. fszt. 3.12 590 :­ Kim ar markolóra gépkezelőt keresünk. Székesfehérvár, Katona J. u. 32. 12 978 x Építők figyelem: Bontott tégla és 10 m hosszúságig mindenfé­le épitő faanyag olcsón eladó nagy mennyiség­ben. Hódospuszta Enyingtól 3 km-re a fő­­útvonal mellett. 11 953 x Agárdra heti 2—3 napra háztartásba se­gítséget keresek. ..Szor­galmas" Jeligére a ki­adóba. x Elveszett 3 éves, kan. német juhász ku­tyánk öreghegyen, az emlékmű környékén. A becsületes megtalálót a Nyitrai u. 101. szám alatt várjuk._____________ x Agárdon induló, egész évben üzemelő vendéglátó egységbe társakat keresek. ,,Szakemberek előny­ben" jeligére a kiadó­ba.________________________ x Javításra szoruló acélpáncéltekés, rövid, fekete bécsi zongora olcsón eladó. Aba, Kos­suth u. 118. 12 966 A RADIÁL-METÁL műszaki kereskedés ajánlata : A régi Skoda és a P 126-os kivételével MINDEN AUTÓHOZ TUDUNK ADNI GUMIABRONCSOT! Várpalotán, közvetlenül a 8-as út mellett. 12 930 x 2 éves vöröstarka 5 hónapos vemhes üsző eladó. Sárkeresztúr, Dó­zsa u. 5._________________ — Féléves teknőc szí­nű, teletörzskönyves, szobatiszta perzsa nős­tény cica eladó. Adony, K­ésmarty út 1._______ x 14 hónapos törzs­könyvezett óriás Schna­uzer szuka eladó rész­letre is, vagy dog, illet­ve boxer kölyökre cse­rélhető. Más megoldás is érdekel. Ugyanitt 2 db egyenként 8 lakkos környei horganyzott nyúlketrec eladó. Érd.: egész nap. Mór, Mező Imre u. 8.__________13 008 x 5 hetes magyartar­ka bikaborjú eladó. Polgárdi, Batthyány u. 124. Borsos._________13 003 x 2 éves szamárcsődör gumiskocsival eladó. Érd.: Perkáta, Árpád u. 37. 13 003 APRÓ HIRDETÉS x Jó állapotban lévő 8 éves 1200-as piros La­da eladó. Garázsban tartott. Érd.: 8000 Szí­vár. Becskereki u. 33. (Ráchegy) 1987 decem­berig műszakizott. Használt GÉPJÁRMŰ Adás-vétel UNIRAS Váll. Lovasberény. 6243 x Mg. IFA 4.7 tonna eladó. Érd.: Szívár. Ko­vásznai u. 1._______11 253 x Fiat 850-es felújí­tott állapotban és egy műanyag csónak el­adó. Cím: Jancsár út 29. 11/2.__________________11 387 x IO-s 128-as Fiat el­adó. Jó állapotban. Ér­deklődni: Kápolnás­nyék. Fő út 8.3. Zvara. x 6.5 éves csukott ZUK friss műszakival sürgősen, áron alul el­adó. Érd.: Lepsény. Kossuth utca 13. egész nap._________________11 473 x Kr Zastava 750-es eladó. 35 ezer forint. Friss műszakival. 16 óra után. Szivár, Lenin ut 36. fszt. 4._______11 735 x IFA Thermosz ér­vényes műszakival, prí­ma állapotban, ipar­­megszűnés miatt sür­gősen áron alul eladó. Szfvár, Radnóti tér 4. III/ll. Magda. 11 759 x 7G 1300-as Lada el­adó. Füle, Vörösmarty u. 35. Érd.: egész nap. x 350 cm3 láva és al­katrészek plusz moto­ros ruha eladó. Bat­thyány út 14. (Gyógy­­szertár mögött) H 901 x ZT írsz. Trabant el­adó. Délután 4-től. Bá­náti u. 2/b.__________11 924 x ST B 51 Simson el­adó. Szivár, Irányi D. u. 5._________________11 952 x Vegyes használatú Barkas írsz. nélkül, 6 éves eladó. 40 ezer Ft. Földvári József, Kápol­­násnyék. Zalka M. u. 5. x ZS-es Wartburg el­adó. Érd.: egész nap. Már, Április 4. u. 46. szám._________________11 958 x KB sötétkék Lada 1500-as 7 éves, és ZM Trabant reális áron el­adó. Érd.: hétköznap, Takács, Polgárdi, Vörös Hadsereg út 1/a. 12 222 x Dunaújvárosi 2 szo­bás, erkélyes, OTP-s la­kásunkat elcserélnénk szivári másfélszobásra. „Sürgős M 90S” jeligére a kiadóba.___________11 906 x 4 szobás várpalotai összkomfortos tanácsi lakásomat elcserélném fehérvári vagy Szivár környéki lakásra. Cím: Némethné. 1088 Buda­­pest, Rákóczi út 45. 1/6. x 400 ezer Ft kp plusz OTP-átvállalással belvá­rosban lakás eladó. Ta­nácsi lakást beszámí­tok. „Régi M 794" jeli­­gére a kiadóba. 11 794 x Budapesti S2 m2-es, 2 szoba komfortos, bel­városi, II. emeleti gáz­fűtéses, tanácsi bérla­kást 1 szoba plusz 2 félszobás, illetve 2 és fél szobás szivári taná­csira cserélek II. eme­letig. Érd. : „Főváros 11 797" jeligére a kiadó­ba:___________________1,1 797 x Celldömölk város­ban lévő (Vas megye) 51 m2 alapterületű fel­újított komfortos taná­csi lakást cserélek szi­vári tanácsira. Érd.: Szivár, Novák ltp. 10. III/ll. Márkus. Tel.: 11­ 438 (munkaidőben).­­ Budapesti 3 szoba, hallos, erkélyes, telefo­nos, gázfűtéses, tanácsi lakást és szivári 2,5 szobás garázsos társas­házi lakást cserélnénk több generáció együtt­élésére alkalmas szivá­ri családi házra. „Ta­vasz 11 824" jeligére a kiadóba._____________11 824 x 200 ezer Ft kész­pénzt és életjáradékot fizetnénk belvárosi ma­gánházért, nyaralóért gyermektelen nyugdí­jasnak. Leveleket „Van lakásunk 11 950" jeligére az szivári lap­kiadóba,_____________11 950 x Gárdonyi 2,5 szobás, 67 m2-es I. emeleti OTP-öröklakás eladó kp plusz 300 ezer OTP. Érd.: Gárdony, Sza­badság u. 12. 1/6. 11 965 x 2 szoba, hallos, ma­gasföldszinti szövetke­zeti lakás 1987-es beköl­tözéssel 700 ezer kész­pénzért, 80 ezer Ft OTP- átvállalással eladó. „Rá­kóczi út 11 972” jeligé­­re a kiadóba._______11 972 x összkomfortos kis üdülő eladó. Balaton­almádi, Tóth­ A. u. 37. _____________ 12 578 x Új családi ház el­adó. Száva út 9/a. Szá­­razrét._______________10 763 x 300 n.-ös jól termő szőlő a zámolyi szőlő­hegyen, pincével, prés­házzal eladó. Érd.: Tol­nai u. 6. III/7. Szaip. ______________________11 418 x Szabadbattyánban két család részére is al­kalmas. családi ház 600 n.-es telekkel eladó. Ér­deklődni: Szabadbat­­tyán, Árpád utca 18. 15 óra után. 11 741 x Csőszön, Deák F. u. 5. sz. alatt családi ház eladó melléképületekkel 803 n.-es telekkel. Ér­deklődni lehet: Csősz, Kossuth u. 25. szám. ______________________11 752 x Családi ház eladó. Bodajk, Csokonay út 4_____________________11 775 x Családi ház eladó Szivár, Vendel út 9. sz. alatt. Gazdálkodásra is alkalmas. Érd.: Vendel út 5.__________________11 777 x Telkek eladók Ká­­polnásnyék-Csekés Ve­lencéhez tartozik. 417 n.-es fiatal csemege sző­lő kordonban, 30 m2 alap, építési engedély, 700 forint n.-ölenként. Érd. : helyszínen vasár­nap kivételével 8-tól 16.30-ig. Szendrei Bá­lintnál.__________________11 784 x Balatonkenese zárt­kertben 417 n.-öles pa­norámás telkek eladók. Uri Imre: Balatonkene­se, Rigóvölgyi u. 8. ______________________11 792 x Eladó Polgárdi, Ságvári u. 32. sz. alatti 1200 n.-el beépíthető te­lek. Tanácsháztól 5 perc járás. Érd.: Mártírok u. 4._______________________11 802 x Kis családi ház el­adó Szabadibattyán, Ár­pád u. 34. Érd.: Sza­badbattyán, Kossuth u. 22., Jókai u. 4. Földi. 11 821 x Házhely Maroshe­gyen eladó 371­ n.­öl. Ér­deklődni: Szivár, Bras­sói út 16.__________11 857 x öreghegyen 1000 n­­ös telken 3 szoba, hal­los új családi ház 93 százalékos készültség­gel eladó, vagy 3 szo­bás tanácsi lakásra cserélhető értékkülön­bözettel. „Megegyezünk 11 359” jeligére a kiadó­ba._______________________11 859 x Belvárosban, kertet vennék. „Kisebb 11 873” jeligére a kiadóba. ______________________11 873 x Agárd, Úttörő u. 6. szám alatt szoba, kony­ha, fürdőszobás családi ház nagy melléképület­tel, kb. 270 n.-es telek­kel eladó. Érd.: László József, Agárd, Felsza­badulás tér 2. 16 óra után.____________________11 873 x Belvárosi 54 m2-es középső házrész 40 n.­­öl telekkel eladó. Érd.: 16 órától. Vörös Hadse­­reg u. 33._______________11 899 x Öreghegyen, Nyitrai út 35. szám alatt 360 n.-öl beépíthető telek sürgősen eladó. Érd.: helyben. Élmunkás út 63. fszt. 2. Szombat, va­sárnap:__________________12 076 x Sukorón 320 n.-ölön ház, szőlő, gyümölcsös eladó. Érd.: 15 óra után, Szivár, Toronysor 10. V/l.______________________11 903 x 2 szoba, konyha, fürdőszobás családi ház eladó 600 n.-öles telek­kel. Kisláng, Petőfi u. 4.________________________11 921 x Szivaron elkezdett építkezésért (kb. 450 ezer Ft-ig) vagy fel­újításra szoruló házért adok másfélszobás 7. emeleti lakást. „Azon­nali csere 11 962" jeli­­gére a kiadóba. 11 962 x Mór-Felsődoboson 3543 m2 gazdálkodásra is alkalmas ingatlan ré­gi házzal. 81-es főút mellett eladó. Irányár: 180 ezer Ft. Érd.: Szi­vár, Rózsahegyi u. 5. du. 3 óra után, M 988 . Eladnám, elcserél­ném Szivarhoz 5 km-re. 2 szintes 2 család részé­re alkalmas családi há­zamat. Fűtött garázs, gazdasági épületek, ál­lattartási lehetőség, nagy kert. Elfogadok szivári lakótelepi OTP, szövetkezeti lakást 2 db-ot. „Kitűnő közle­kedés 11 994" jeligére a kiadóba. 11 994 — Eladó Adonyban, a Dunától kb. 100 méterre levő 600 n.-öles építési telek termő gyümöl­csössel. Budapest kör­nyékén kisebb telekre cserélhetőség is érde­kel. Telefon: 373-197 es­­te 6 után.___________154 485 — Eladó 300 n.-ös sző­lő, présház (felszerelés­sel) kúttal. Dunaújvá­ros közelében, Perká­­tán. Cím: Baranyai, Bp. 1141, Szabács u. 1. Tel.: 322-251.______________104 888 x 2 m feletti datolya­pálma közületeknek is eladó. Érd. : du. 4—6-ig. Beruke F. u. 18. VII/46. ______________________11 258 x Albérletbe kiadó szoba, konyha, előszo­ba, lehetőleg gyermek­telen házaspárnak. Nagyszebeni u. 51. ______________________12 852 x Orosz tanár általá­nos és középiskolások pótvizsgára való felké­szítését, korrepetálását vállalja. József A. u. 37. V/4. 18 óra után, 12 125 x GMK felvesz festő, mázoló, tapétázó szak­munkást állandó mun­kára. Kiemelt bérezés. Tel.: 13­ 611. Érd.: 16 óra után. Szivár, Mancz J. U. 23. II/3, 11 587/a x Figyelem ! 2000—8000 Ft-ig veszek fali és asz­tali antik órákat. „Pró­ba szerencse 01 984” je­­ligére a kiadóba. 11 964 x Alsó tagozatos gyer­mekeket pótvizsgára felkészítek matematika és magyar tantárgyak­ból. Schneider János, Szivár, Bátky Zs. út 8. X/30._________________11 246 x 4,70x1,30 m-es alu­mínium csónak evező­vel 15 ezer Ft-ért eladó. Érd. : 17—19 óra között. Szfvár, Novák ltp. 15. 1/32.__________________11 361 x Keresek olyan nyugdíjas asszonyt, vagy házaspárt aki háztartásomba segíte­ne. Tiszta és teljesen független, egyedülálló jelentkezését várom. Bővebbet levélben vagy személyesen. Vidéki is lehet. „Sürgős 11 405” jeligére a kiadóba. ______________________11 405 x Három lángy össz­komfortos lakást keres. „Maximum 3000-ért 11 408" jeligére a kiadó­ba.___________________11 408 x Albérlet egy sze­mély számára fürdőszo­ba, konyha használat­tal kiadó. „Abigél 11 421” jeligére a ki­adóba._______________11 421 x Jó állapotban lévő 0,45 Shil motoros lánc­fűrészgép eladó. Érd.: 8074 Csókakő, Nagy Sa­jó út 6.__________11 733 x Eladó 2 db alig használt Mekalor 4 kW olajkályha. Agárd, Ka­lóz u. 16. (A hajóállo­­mással szemben.) 11 734 x 2 szoba összkom­fort, bútorozott ca : 56 m2 szőnyegpadlós, gáz­fűtéses lakás vállalat, vagy igényes szemé­lyeknek kiadó. Megte­kinthető: hétfőtől csü­törtökig du. 6— 7-ig. _____________________11 738 x NB kereteken mé­hek eladók. Érd.: szom­bat, vasárnap. Pákozd, Dózsa Gy. u. 43. 11 742 x Szerény, tatarozásra szoruló három helyi­ségből álló különbejá­ratú lakás kertes ház­ban megegyezéssel ki­adó. Cím : Szivár, Roz­­gonyi P. u. 11. 11 787 x Agárdon melegvíz­hez közel (Agárd, Géza u. 3. sz.) különbejáratú lakrész vállalatnak, vagy magánszemélynek egész évre kiadó. Érd.: hétköznap 16 órától. Kellner István, Agárd. Géza u. 3. szám. 11 793 x Automata mosógép eladó. Szivár. Pozsonyi u. 52. 15 óra után. x Fürdőkád és mosdó fehér színű, jó állapot­ban lévő, eladó. Érd.: Szfvár. Palotai u. 53. II/7. Hétfőtől péntekig 18 óra után.________11 798 x Kalória stop! Gyer­mekek és felnőttek ré­szére rendszeres torna­­foglalkozás! Gyermek­torna 3 éves kortól túl­súlyos gyermekek ré­szére is. Kondicionáló fogyasztó torna. Terhes­­kismama torna. Aerobic tanári irányítás, orvosi felügyelet, étrend ja­vaslat, edzettségi szint mérés. Rendkívüli le­hetőség, próbálja ki! A foglalkozások szeptem­bertől kezdődnek. Je­lentkezni hétfőn 15—18 óráig. Cím: Szivár, Lo­sonci u. 18. sz. alatt. (Késmárki útról nyí­lik.) Részletes felvilá­gosítás a fenti címen. ______________________11 792 x Építkezésből meg­maradt 2 db ajtó és egy új búvárszivattyú el­adó. Érd.: Szeredi út 24._______________________11 800 x 220 V-os építési fel­vonó és japán motoros permetező eladó. Érd. : Sárkeresztesen épülő új vendéglőnél, 11 817 x Tizenöt hónapos kislányom mellé szep­tembertől júniusig egész napos felügyeletet keresek. Farkas, Szivár, Balatoni út 6. II/27. x Középméretű 1000- es esztergagép bérbe kiadó. Érd.: Balaton­­földvár, Jókai u. 2. Pál­mák_____________________11 826 x 1200 db 10-es vá­laszfallap, 1000 db uni­form blokktégla eladó. Szfvár, Halom u. 9. (63-as főút mentén.)________ x Vörös Hadsereg úton garázs kiadó. Ér­­deklődni: 11-102. 11 830 x Gombatermesztésre alkalmas pince 1­kát. hold földdel eladó. Ér­deklődni: Úrhida, Arany .1. u. 9. 11 846 x Mindenféle zsalu­zást, tetőjavítást válla­lok közületeknek is. Németh Sándor, ács kis­iparos, Szivár, Olaj u. 15._______________________11 864 x Értesítem tisztelt ügyfeleimet, hogy au­tóelektronikai berende­zések javítását, besze­relését megkezdtem. Nyitva: szerda, péntek 17—21 óráig, szomba­ton 9—12-ig. Telefon: (22) 15-815. Fuják Ist­ván elektroműszerész, 8000 Szivár, Kadocsa u. 0/a._____________________0 867 x Bedolgozó állást keresek „Nyugdíjas villamosmérnök 11 872" jeligére a kiadóba.______ x Szoba két személy részére kiadó konyha és fürdőszoba haszná­lattal. Szivár, Élmun­­­kás út 29. fszt. 2, 11 880 x Benzinmotorral működő betonkeverőt vennék, de motor nél­kül. (Motor van.) Szé­­chenyi u. 33, VII/32. x Új jugoszláv moso­­gatószekrény és egy Combi gyermekágy el­adó. Szivár, Úttörő út 51. 11 935 Tölgyfa BOROSHORDÓK 30—600 liter-ig szüretelő kádak 300—1000 liter-ig kaphatók, illetve megrendelhetők. Hozott anyagot is feldolgozok. Kertész László Kádár, Mór, Bartók B. u 52. 11 894 x 180 tag 600-as duna­újvárosi lemezradiátor eladó. Ugyanott: 10 db Rubin fantázia­nevű csempét keresek. Tóth Péter, Határ utca 1/b. x Középméretű gumi­kerekes lovaskocsi el­adó. Szivár, Úttörő u. 51. 11 936 JÁTÉK-AJÁNDÉK Felfújható gyermekcsónak, gyermeksátor, úszómellény, strandcikkek. Engels u.—Május 1. tér sarok. 11 949 x Hegesztő fiatalem­ber bármilyen hétvégi vagy délutáni elfoglalt­ságot keres. Érd. : Bát­­ky Zs. U. 10. X/28. 11 951 x Eladó kettő db fo­tel. Álmos vezér u. 69. x Jó állapotban lévő 7 mázsás billenős lovas­kocsi eladó. Sárkeresz­­túr, Rákóczi u. 26. Jencski.______________11 961 x Bútorozott szoba kiadó házaspár vagy 2 nő részére. Szivár, Vö­rös Hadsereg út 48. IX/3. Mindennap 6-tól, 11 962 x Eladó: Contax RTS II. Quartz fényképező­gép. Planar 1,4/50 alap­­objektívvel, Planar 1,4/85 portréobjektivel, TLA 30 rendszervaku. 1 db MICD akkuval, töl­tővel. Érd.: 15-250/199. melléken.____________il 963 x Szoba kiadó lein­formálható, igényes hölgynek. Érd.: 18 óra után. Palotai u. 57. 1/84. x Eladó 1 db Csepel l­li-és Ipari varrógép. 8100 Várpalota, Kulich Gyula út 32. II/7, 11 971 — Földieper-palánta óriás szemű őszi tele­pítéssel biztos termés, bőtermésre, korai érés­re nemesített fajták. Gorella, Rivát darabja 2,50 Ft. Államilag ellen­őrzött törzsültetvény­ről. Megrendelhető, szállítás augusztus 20- tól, szeptember végé­ig. 100 darabtól után­véttel. Kéki József, 40.il Debrecen, Tőzsér u. 22. — Forduljon hozzánk bizalommal! Leendő házastársát megkeres­sük. Kérje tájékozta­tónkat. „Bizalom” GM. 9400 Sopron. PL 165. x Törzskönyvezett fe­kete törpe uszkár kö­lyökkutyák eladók. Fo­­garasi, Dunaújváros, Fáy András utca 7. IV. emelet. Telefon : 13­ 439. x Eladó 1 d­b 1 éves bernáthegyi kutya (kan). Érd.: Polgárdi. Kossuth L. u. 111. 11 823 x Fejőstehén 2 hóna­pos bikaborjával eladó. Szabadbattyán, Kossuth u. 2._________________11 818 x Előnevelt csirke bá­bolnai háztáji hibrid, gyorsan növő,­­kitűnő tojónak, fehér is kor­látlanul kapható. Szi­vár, Zsolnai u. 16. (Bá­­n­yatónál)____________11 803 x 8 hónapos komon­dor olcsón eladó. Érd.: Sárszentmihály, Dózsa u. 7/a. 11 796 x 2 db 3 éves beko­csizott csikó eladó. Kő­szárhegy, Fő út 105. Horváth. 11 748 x Magyar félvér, 5 éves pej­ló szerszámmal és kamiskocsival együtt sürgősen eladó. Érd.: ifj. Turóczi László, Ba­racska, Széchenyi út 10. Naponta 17 után, hétvégén egész nap. x Fekete pulikölykök, pekingi kiskutyák eladók. Polgárdi, Bat­thyány u. 13.______11 909 x Csibék! Kacsák! Naposak, előneveltek kaphatók és előjegyez­hetők. Móri út 40.______ x Tömnivaló kacsák és tyúkok kiárusítása! Kisebb nagyobb csir­kék és kacsák kapha­tók. Móri út 40. 12 495

Next