Fejér Megyei Hírlap, 1986. november (42. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-22 / 275. szám
------- - ..... - - --------------------------------------- Ábrahám Rafael grafikái Ábrahám Rafael grafikáit budapesti kiállítása után a japán főváros közönsége előtt mutatja be. A képek címe: In memóriam A. Dürer I., II., III. * ---------------------------------------------------------------------1 Ha igaz, márpedig igaz, hogy egyetlen pillanat alatt is, bele lehet szeretni valakibe, ezt példázza Jókai Mór esete is Laborfalvi Rózával... Jókai Mór 1848. március 15-én este találkozott először Laborfalvi Rózával, amikoris a Nemzeti Színházban Saule: Két anya gyermeke című színdarab helyett a forradalmi láz hatására, hirtelen Katona József Bánk bánját tűzték műsorra. Ebben Gertrudist Laborfalvi Róza játszotta. A darabot azokban nem lehetett végigjátszani. Az első felvonás után Egressy Gábor elszavalta a Talpra magyart, majd a közönség elénekelte a Szózatot, a Marseillest, a Rákóczi indulót és a Hunyadi Lászlóból egy részletet. A fiatal Jókai a színpadra rohant, hogy onnan beszéljen az egybegyűltekhez. Itt szemben találta magát a legszebb magyar Gertrudisszal, Laborfalvi Rózával, aki Jókait elbűvölte egy egész életre... Laborfalvi Róza, eredeti nevén laborfalvi Benke Judit, 1817. április 8-án született Miskolcon, ahol apja Benke József akkor felsőbb leányiskolát vezetett. Benke József saját művészi törekvéseit a leányán keresztül akarta megvalósítani. Nagy pártolója volt a színészetnek, Déryné is sokat köszönhetett neki... Laborfalvi Róza temperamentumát és művészi hajlamait apjától, laborfalvi Benke Józseftől örökölte, akit Déryné Benke „atyusként” emleget Naplójában. A magyar színészet méltatlanul elfelejtett alakja ő, aki tisztában volt a színművészet nemzeti hivatásával és szerepével. Judit 16 évesen került Kántornéhoz s a nagy tragika mellett kapta az első leckét. Akkor még senki sem sejtette, hogy valaha Kántorné utóda lesz, mert egyesek tehetségtelennek tartották. Csak Döbrentei Gábor bízott benne rendületlenül. Neve először 1833. október 27-én szerepelt a Budai Színház színlapján és Náni szobalányt alakította. Mivel különösebb sikere nem volt, visszatért a szülői házba és ott is maradt édesanyja 1834- ben bekövetkezett haláláig. Az a régi mondás, amely szerint, aki a színpadon egy pár cipőt elszaggat, többé nem bír megválni tőle, vele kapcsolatban is igaznak bizonyult. Judit, egy ideig Budán próbálkozott, majd Kassára ment, ahol nagyobb szerepekben már sikert aratott. A következő évben visszatért Budára, ahol, most már, mint Laborfalvi Róza szerepelt, nem kevés sikerrel. Kántornét utánozta s ezt mindenki észrevette. Ebben az időben már átesett első nagy szerelmén is, amely az akkor már nőő Lendvay Mártonhoz fűzte. Ez a szerelem nagy csalódással zárult. Róza azonban nem szégyellte e szerelemből született gyermekét, a kis Rózát, és saját maga nevelte. Közben a siker tartósan mellé szegődött, és 1837-ben, annak is az elején, többek között így írtak róla: „Laborfalvi Róza szerepét oly jelesen fogá fel, hogy őt e mai játékban Kántorné után elsőnek mondhatjuk”. Ekkor történt, hogy a budai társulat feloszlott s egy része Komlóssy vezetésével Székesfehérvárra ment. Velük tartott Laborfalvi Róza is. Mivel Kántorné Debrecenbe költözött, Székesfehérváron Rózának kellett helyette az első hősnő helyét betöltenie. Róza megállta a próbát. A lázas munka és tanulás, valamint játszás közben tehetsége hirtelen kibontakozott. Amikor 1837-ben megnyílt a Pesti Magyar Színház, Róza gondolt egyet és felajánlotta szolgálatait. Kántorné mellett, a második hősnő szeretett volna lenni. Ma sem tisztázott, hogy Kántorné miért nem fogadta el ekkor az őt megillető első helyet. A megnyitóra Róza rövid idő alatt megtanulta a nem éppen könnyű szerepet és hozzá még az Árpád ébredésének egyik szerepét is. Nagy sikert aratott, amelyről Déryné is elismeréssel szól Naplójában. Való igaz, nem volt könnyű a közben Nemzeti Színházzá emelkedett színházban első hősnőnek lenni. Ettől kezdve Laborfalvi Róza művészi pályája gyorsan ívelt felfelé. Kifejlődött sajátos stílusa, amely jobban megfelelt a kor követelményeinek, mint Kártornéé. Az úgynevezett természetes játékstílus egyre jobban tért hódított. Lendvayék, Telepi, Laborfalvi Róza, Egressy tudatosan vették át az új irányzatot és Megyerivel együtt ők lettek a magyar realista színjátszás úttörői. Laborfalvi Róza Shakespeare alakjainak ábrázolásával érte el művészi teljesítményének legmagasabb fokát. Az anyakirályné szerepe a Hamletben, Margit királyné a III. Richárdban, Lady Machbet, Cleopátra és Coriolanus anyjáé, Volumniáé voltak azok a szerepek, amelyekben felülmúlhatatlant alakított. Ezek csak kiragadott példák, mert felséges volt Bánk bán Gertrudisának szerepében is. Róza életében is óriási változást jelentettek az 1848-as események. Jókai Mór élete is megváltozott attól kezdve, amikor 1848. március 15-én a színpadra rohanva szembe találta magát a legszebb magyar Gertrudisszal, Laborfalvi Rózával, összeillő pár voltak. Az erős, határozott Laborfalvi Róza és a szelíd, csendes, csak olykor nekitüzesedő Jókai. Nem csoda tehát, ha Jókai teljesen felesége hatása alá került. Féltette is erősen barátja, Petőfi Sándor, aki szerint Laborfalvi Róza az arisztokraták közismert barátnője volt és az általa annyira gyűlölt úri világot képviselte. Jókait azonban semmi sem zavarta, sem a köztük lévő nyolc év korkülönbség, sem Róza hivatása, de még az sem, hogy Róza, leány létére, gyermeket szült. Petőfi mindent elkövetett: értesítette Jókai édesanyját s kérte, hogy siessen fia megmentésére. Jókai úgy tett pontot a vitára, hogy gyorsan feleségül vette Rózát. Erre Jókait anyja kitagadta, Petőfi pedig megszakította vele barátságát. Talán ezértvolt, hogy Róza nem akadályozta Jókai részvételét a szabadságharcban. Ezzel is bizonyítani akarta Petőfi előtt, hogy rosszul ismeri őt, és nem fajult el benne még a székely vér. Róza jóbanrosszban kitartott Jókai mellett. Az író később is mindig hangsúlyozta, hogy feleségének köszönheti életét Róza volt az, aki a világosi fegyverletétel után a Bükk hegység egyik kis falujában, Tardonán, rejtette el, és sokszor meglátogatta, majd 1849. karácsonyán egy kitöltetlen menlevelet nyújtott át neki, olyant, amilyent Komárom védői kaptak. Innen tértek vissza Pestre, ahol Róza, féltvén férjét, még sokáig szobafogságban tartotta. Később Jókai lassan bekapcsolódott az irodalmi életbe, majd néhány év múlva az élre került. Közben Róza egyre-másra aratta sikereit a színpadon és végül anyósát is sikerült meghódítania. Ekkorra már az öreg Jókainé is belátta: keresve sem talált volna jobb feleséget a fiának. Róza ugyanis alkalmas otthont teremtett férjének, ahol az nyugodtan dolgozhatott. Mindig számonkérte tőle a munkát és az eredményt is. Ebből a szigorból nemcsak Jókainak lett haszna, hanem az egész magyar irodalomnak is. Jókainé a szabadságharc után még húsz évig tündökölt a színpadon, csodálva és ünnepelve a közönségtől, ötvenkét éves volt, amikor viszszavonult. Néha ugyan még, ha felkérték, vendégszerepeit itt, ott. Ezek a fellépései is dicsőséget hoztak neki. Fellépett többek között 1874. augusztus 22-én Székesfehérvárott is, az új színház megnyitásán. Kilenc évvel később, színészi pályájának 50 éves jubileumán olyan ünneplésben részesítette a Nemzeti Színház, amilyenben még egyetlen magyar színésznek sem volt része. Ebből az alkalomból magas királyi kitüntetést is kapott s eljátszotta legkedvesebb öregkori szerepét: Volumniát, a Coriolánusból. A Nemzeti Színházban lezajlott ünneplés után egy évvel később Székesfehérvár is megünnepelte azt, hogy Laborfalvi Róza ötven évvel azelőtt fellépett a Pelikán fogadó nagytermében. A lelkes fogadtatás, díszelőadás, díszebéd, babérkoszorú itt sem maradt el... Laborfalvi Rózs sikereit kitűnő megjelenésének köszönhette. Valódi szépség volt. Nem annyira báj és kellem, mint inkább fenség jellemezte. Leghíresebb fiatalkori képe az, amelyet Barabás Miklós készített róla 1846-ban. Az első olyan magyar színésznő volt, aki gyönyörűen tudott verset mondani. Szárnyaló tiszta hangja, szép kiejtése, finom beszéde feltárta a szöveg rejtett belső mondanivalóját is. Az üres pátoszt nem ismerte, egyszerűen beszélt, érvényre juttatva a magyar nyelv szépségét. Versmondásának szépségét Gyulai Pál, Greguss Ágost és más nagyok is elismerték. Hangját egy nemzet hallgatta gyönyörűséggel... Halálát, amely 1886. november 20-án következett be, egy kedves, okos asszony, aki csitri korától késő öregségéig a nagy íróhoz közel élt, s neki egyik unokahúga volt. Váli Mari írta le „Emlékeim Jókai Mórról” című könyvének „Jókainé elmúlása” fejezetében. „Nemsokára azután pedig Károly bátyám távozni készült Budapestről s ezért búcsúzni ment Jókaiékhoz, szokása szerint Róza néni szobájának tartva, ott bekopogtatott, s ágyban fekve találta sógornőjét. Tréfásan kötekedett ezért vele: — Mi dolog ez így lustálkodni! — mondta neki vidáman. — Ne gúnyolódjék! — válaszolta Jókainé — hiszen úgyis szörnyen bosszús vagyok! Nemrég feltörte lábamat a cipőm s elég meggondolatlan voltam egy pár könnyű pongyolacipőt viselve vagy egy óra hosszáig kocsikázni. Azóta folyvást grippes vagyok s ma már kénytelen voltam ágyban maradni, hogy kiheverjem bajomat. Alighogy megkaptuk a levelet, melyben Károly bátyám Róza néni gyengélkedéséről értesített, Sándorunktól a következő tudósítás érkezett: „Néninél tüdőgyulladást konstatáltak az orvosok ... bár azt mondják, hogy a baj nem súlyos természetű, a beteg magas életkora mellett nincs kizárva annak veszedelmesre fordulása.” Sándorunk ezentúl mindennap írt Jókainé állapotáról s tudósításai elég kedvezőek voltak ... Annyival megrendítőbb hatású volt a javulásról tanúskodó levelet követő sürgöny másnap reggel, mely szegény Róza néni elmúlásának hírét hozta. Móric bátyám maga tudatta velünk nagy gyászát... Szegény Móric bátyánk a halottas szobából jött ki fogadásunkra ... s zokogva ölelt bennünket keblére. — Koszorús szalagjaiból készítettük örök nyugvóhelyének párnázatát — mondta alig hallhatóan Jókai. Az esti órákban voltak átkísérendők a Jókainé porrészeit záró érckoporsót a Nemzeti Színház gyászba vont előcsarnokába”. Jókait teljesen letörte felesége halála. Nem bízott önmagában, alkotóereje kimerülésétől rettegett. „Rám nézve nemcsak szerető hitves volt az, akit elvesztettem, hanem egész valóm kiegészítő része, ami az én jellememből hiányzott, megvolt az övében, s azt kölcsönadta: ő volt lelkemben az acél...” — írta egyik naplószerű munkájában. Jókait, hogy felejtsen, fogadott leánya tehetetlen bábként vitte városról városra, országról országra. Amikor pedig Laborfalvi Róza halála után 13 évvel, 1899-ben,, az immáron 74 éves Jókai másodszor is megnő,sült, feleségül véve az alig húszesztendős kezdő kis színésznőt, Nagy Bellát, a színházi szerepek nagyasszonyára gondolva, sokan ezt nem tudták neki megbocsátani... Gyimesi Dömötör Száz éve halt meg Jókai Mór felesége, Laborfalvi Róza 1 ?1 \ ' 1