Fejér Megyei Hírlap, 1986. december (42. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-01 / 282. szám
I MI ÚJSÁG? „Mi újság, Marika? De sokan is megkérdik tőlem reggel, mikor a munkába indulok. Én meg válaszolok kinek-kinek, azzal, amivel épp az ő levelesládájához tartok: Hírlap, az a ma reggeli újság, tessék elolvasni, mi újság van benne! Mert hát a legtöbben, százharminchárom családnál a megyei lapot olvassák, legalábbis azokban az utcákban, a Gárdonyi Géza úttól egészen a Gárdonyi Emlékmúzeumig — még egy pusztai rész is az én kézbesítési körzetem —, a második legkapósabb viszont a Népszabadság, azt feleennyien fizetik elő”. „Nagy dolog a reggeli lap” — vág Somogyi Jánosné, azazhogy Marika szavába az agárdi posta hivatalvezetője. — „Azon mérik, becsülik az emberek a postás munkáját. Ha nincs, késik ... Nem is jó rágondolni. Ma reggel is a saját kocsinkkal mentünk a Hírlap után Gárdonyba, mert tévedésből ott adták le a mi zsákunkat. De micsoda dolog lett volna: az ABC-ben árusítják, mi meg nem tudunk adni annak, aki előfizet rá...” „Huszonöt éve, mióta csak csinálom, meggyőződésem: a lapkézbesítés a Magyar Posta legfontosabb ügye” — hallom Cserhalmi Gézától, a székesfehérvári főposta emeleti irodájában. Ő a Mehir azaz a megyei hírlaposztály vezetője. Hazabeszél? Alig hinném, hogy ezért mondja. Fejér megye, tudom, ezalatt a negyedszázad alatt úgyszólván változatlanul magas szinten az ország leginkább újságolvasó területei közé tartozik. (Harmadik az olvasottsági rangsorban). Miért? A választ erre nem a postánál kellene keresni, hanem valamely szociológusnál, talán, ha lenne, aki ezzel a témával foglalkozik, így aztán saját negyedszázados újságírói tapasztalataimra szorítkozom. Hiszem, azért érdekel itt az újság olyan sok embert, ami engem is ittmarasztott ez alatt a huszonöt esztendő alatt, kedves témáim szülőföldjén. Hogy Fejér, bizony, nemcsak a földrajzi térképen oly központi fekvésű területe az országnak, hanem a gazdaságban, a társadalmi változásokban is közel esik a haza szívéhez. Olvasás-szociológia stúdiumok hiszen elkelnének kisebb témához is. Miért van az, például — izgat —, hogy a nyolcvanas évtizedben egyre inkább a helyi sajtó felé fordul ennek, a konzervatív postai hagyományok szerint hagyományosan „Népszabadság-olvasó” területnek az érdeklődése. Érzem, a kábeltévével, helyi városi televíziózással is okvetlenül össze kell függenie ennek a jelenségnek. Deák Józseftől, a Mehir terjesztési előadójától hallom: mióta Mórott is van városi tévéadás, négyszázzal ugrott föl a megyei lap előfizetőinek a száma. A családi olvasás-modell mégiscsak az: a megyei lap mellé egy országos napilapot is járatnak a családok. Persze, a tévéújság, a Nők Lapja, s más kapós réteglapok (az olvasók egy részéhez, ifjúsághoz vagy műszaki értelmiséghez megkülönböztetetten szóló újságok) mellett. Hiszen az is „Fejér megyei modell”, hogy — az ország más erősen iparosodott térségeihez hasonlóan — itt már 233 forintot tesz ki havonta az egyetlen állampolgárra jutó „újságfogyasztás”; a négyszázvalahányezer lakos átlagát tekintve hatvankét újságpéldányt kell a postának, havonta, egy-egy emberhez eljuttatnia. A lapterjesztés feladatát a postások mindenekelőtt politikai feladatuknak tudják, vélekedik Cserhalmi Géza beszélgetésünk során. Meg is indokolja: a hozzátartozók, ismerősök leveleinek, táviratainak kézbesítése vagy a hivatali telefonbeszélgetések kapcsolása is társadalmilag nélkülözhetetlen szolgáltatása a postának. Csakhogy az újság a közvéleményformálást, az embert körülvevő világ történései közt való eligazodást segíti. Még most is, a televíziózás korában. Legfeljebb annyit módosítanak az elektronikus tömegkommunikáció „órára kész” információ-dömpingjei az újságolvasói szokásokon, hogy az egyre nagyobb hírbőség helyzetébe kerülő ember (kivált a nagyvárosiak és a városkörnyéki munkásság) egyre inkább a helyi sajtó felé fordul tájékozódási igényeivel. Ahonnét — akár a városi tévéből — azt tudja meg a legnagyobb részletességgel, amit egyedül innen tudhat meg: mi történik a közvetlen környezetében ? Én örülök neki egyébként, újságíró létemre, hogy a posta politikai kötelességének tudja, időben eljuttassa a cikkeimet olvasóimhoz. Annál is inkább örülök neki, hogy lelkiismereti ügyet csinálnak belőle, mert tudom, alig teljesíthetően nehéz feladatot végeznek. Négyszázötven postai kézbesítő hordja-viszi azt a temérdek újságot, 136 postahivatal kézbesítési területein. S nemcsak a városi aszfalton. Hóban és sárospusztai utakon is. Abban csak látszatra vannak ellentmondások, hogy épp a sima aszfalton akadnak el a lapok leggyakrabban. Mennél nagyobb város, annál nagyobb álláskínálat, nehezebb a megbízható munkaerőt — Viszonylag kis pénzért — megszerezni, megtartani. A belvárosi hírlapüzletek, újságosbódék legendás aranybánya-mivoltja is szűnőben van. Csodálkozhat az ember, hogy Dunaújváros szerencsésnek mondhatja magát a maga kevés női munkahelyével : legalább háziasszonyokra bízhatták, megnyugtatóan, városi lapjuk kihordását? Székesfehérváron pár éve viszonylag megbízható újságosok hordják a lapokat. (Sok diák köztük, akik, mint pesti társaik, így jutnak a tanulást nem zavaró hajnali kenyérkeresethez. De a magas lakástörlesztést nyögő házaspárok is.) Látom már, riportom végeztén: mennyi a gondja, felelőssége az újsághordással a postának. Már csak az izgat: mi ebben az üzlet nekik, eladni ezt a gyorsan romló portékát, az egy napig élő friss lapokat? Kovács Dénesné személyében a fehérvári Mehir-nek már piackutatója is van, elvégre. Balázs Kálmánná számadás-felülvizsgáló, a sárbogárdi körzet lapterjesztési helyzetének a tudója a mezőföldi településrendszer változásain véli felfedezni az új vonásokat: az iparosodó vidéknek egyre inkább könyvnél is fontosabb műveltségszerző információforrása lesz az újság; költenek a drágább, alkalmi kiadványokra is, mint kenyér mellé a kilószám vásárolt felvágottra. „Minden postának van egy mániája” — mondja Cserhalmi Géza. — Nekem az, hogy az újság, igenis, nagy üzleti lehetősége a postának, csak jól kellene élni a lehetőséggel. Két szolgáltatási területe van a Magyar Postának, amely előtt nagy jövő áll: a telefon és a lapterjesztés. És ehhez, a mi munkánkhoz, nem is kell költséges beruházás, mint a telefonhálózatbővítéséhez. Mi vagyunk, Fejér megye, az úttörői a kereskedelmi vállalatok boltjaiban való lapterjesztésnek, egyetlen új ABC-áruházat sem nyitnak ma már nélkülünk. Kérdezik tőlem, országos értekezleteken, mi a sikerünk titka. Pedig egyszerű: rájöttek a nyereség érdekelt boltok vezetői, hogy az újság nekik is jó vevőcsalogató. Nekünk meg az előnyös: a jutalékon kívül nem kerül pénzbe a „helyőrségeink” előretolása. Én meg reménykedem benne: tényleg „jó üzlet” lesz végül a Magyar Postának, hogy az agárdi utcákon nem hiába érdeklődnek az újságolvasók. Mi újság, Marika? Jó üzlet. Hiszen úgy is igazságos, hogy minden munka tisztességes elvégzése, amire igényt tart a társadalom, valóban „jó üzlet” legyen. És manapság, jövedelemközpontú világunkban, ugyan meddig is futná ehelyett a „jó üzlet” helyett, merő kötelességtudatból. Mekis János W prímán tisztít! A FEHÉRVÁR ÁRUHÁZBAN DECEMBER 1—6-IG »!’ WM az ETA 402, —1400 és 2400 típusú Mfc £■ PORSZÍVÓKAT 30 G ENGEDMÉNNYEL »! ■H vásárolhatja meg, amíg a készlet tart! MKISS OLCSÓN CSINÁL HIDEGET A CSINÁR! Most 5390 Ft helyett 4790 Ft-ért vásárolhatja megB.£ ig » a * * -os, 2401-es HŰTŐGÉPET! MCI : MA TARÁBAN III. asztali RÁDIÓ MÉG M 1950 Ez helyett 1490 Ft-ért várja! 21 696 / Gazdaság- és társadalompolitika Kezet fogott a pápával is A „milliomos” pilóta Tulajdonképpen idősebb ember kézfogását vártam az első találkozáskor. Nagy Ottó, a Fejér Megyei Idegenforgalmi Hivatal (Albatours) buszvezetője csak negyvenéves, és túl van már egymillió kilométernyi balesetmentes vezetésen. Járt Európa minden országában, a Gibraltári szorostól a Boszporuszig, Ázsia egy részét is ismeri, — csak Isztambulban megfordult már negyven alkalommal —, de más kontinensen is elgurult már panoráma-buszával, Afrikában egészen Marokkóig. A Közlekedési Főfelügyelet idén november 7-re adományozta neki a millió kilométer balesetmentes vezetésért a kitüntetést és pénzjutalmat, de saját számítása szerint már 1 millió 110 ezer kilométernél tart, hiszen húszéves kora óta van saját személygépkocsija, s azzal is elutazik évi tízezer kilométert. A Veszprém megyei Vigándpetenden születtem, hárman voltunk testvérek, s apám sok paraszti bölcsességgel indított útnak. Talán nevetséges a hasonlat, de gyerekkoromban, lovasszekéren tanultam meg az aranyszabályt, hogy „hegynek hajts, völgynek tarts!” s ez igaz bizony a motorikus közlekedésre is. Ez jutott eszembe akkor is, amikor annak idején hallottam Ausztriában a magyar busz balesetét, függetlenül a műszaki hibától. Nagy Ottó középiskolai tanulmányai után a Veszprém megyei 15-ös Volánnál kezdett dolgozni teherautón, főleg Zilen majd Ercsibe került katonának, s a megyébe nősült, így kérte áthelyezését a 14-es Volán Vállalathoz. Tavaly tavasz óta dolgozik az Albatoursnál, de a megyei Volán Vállalatnál is végig autóbuszozott: távolsági járaton, majd különjáraton a nemzetközi forgalomban. 1982-ben elvégezte a gépjármű karbantartó szakmunkás tanfolyamot is, a résztvevők közt egyedül kiváló eredménnyel. Útlevelében alig van hely a sok határátlépési bejegyzéstől, de ez már az ötödik útlevele, négy betelt. Most is külföldi utakra visz turistacsoportokat , amikor személyéről kopogtatom írógépen e sorokat, éppen az NSZK- ban tartózkodott. — Itt, az idegenforgalomnál több munkára van lehetőség, de 2—3000 forinttal többet is keresek. Meg aztán érdekes ez a munka. Szeretem az utasokat, velem nehéz összeveszni, ha rossz kedvem van, még akkor is udvarias vagyok. Azt mondják, lakva ismerszik meg az ember, s egy hétig—tíz napig az autóbuszban összezárva ez is az együttlakáshoz hasonlít. Sok érdekes emberrel ismerkedtem meg, sok élményben volt részem. Kezet foghattam például a Vatikánban II. János Pál pápával is, amikor egy katolikus nemzetiségi csoportot vittem, akiket ő is fogadott! — Hogy mi a titka ennek az egymillió kilométernek? A nyugodtságon, kiegyensúlyozottságon kívül — melyhez természetesen a családi harmónia is hozzátartozik — egy kis szerencse is kellett hozzá. Ami rajtam múlt, az pedig az, hogy az ember mindig kipihenten üljön volánhoz, ne feledje egy pillanatig sem, hogy negyvenöten ülnek mögötte, s ez nagy felelősség. Ha tudom, hogy hajnali három órakor kelnem kell, még a Tv-híradót sem nézem meg, nyolc óra előtt ágyba bújok. A koccintgatásnál is nagy mértéktartásra van szükség, pedig szeretem a jó vörösbort higgye el. Ha kormányhoz ülök, minden egyéb gondomat elfelejtem, csak a munkámra, a vezetésre koncentrálok. Megegyezünk abban, hogy ehhez a „csavargó” munkához egy megértő feleség is kell. Van olyan, hogy este hazatér, és hajnalban már másik útra indul. Ilyenkor szépen ki van készítve az összecsomagolt új bőrönd az új, tiszta ruhákkal. A felesége minden induláskor felkel reggel ételt készíteni, termoszban kávét küldeni. Legjobban Ausztriába szeret járni — az osztrákok vidám, vendégszerető emberek — vezetni a „fegyelmezett káosz” miatt Isztambulban szeret a legjobban. De a legjobb a hazatérés. — Mintha az Ikarus is boldogabban gurulna hazafelé, úgy érzem. Szeretem ezt a nagy gépet, a parkolóban is úgy szoktam megállni, hogy a szálloda ablakából éjszaka is lássam. . Gabnai Gábor Felmérés a pénzkiadásról Ez év decemberében Magyarországon egyedülálló felmérést végez a KSH és a Gazdaságkutató Intézet: azt tudakolják, hogy milyen nagyok a lakosság egymás közötti pénzkiadásai. A közgazdászok, statisztikusok véleménye szerint ugyanis tetemes összegek mozognak a lakosság csoportjai között borravalók, hálapénzek, különféle munkákért fizetett munkadíjak stb. formájában. A vizsgálat során ezeket a kiadásokat kívánják számszerűsíteni. A vizsgálatba mintegy 17 ezer háztartást vonnak be az ország minden részéről. A megkérdezettektől 14 kérdésre várnak választ. , mmmmmmm Síék «fellé O'Ér Tobak u. ÜNNEPI AJÁNDÉKA: december 1—13-ig Szabadidő osztályon: 5000 Ft vásárlás felett EGY KVARCÓRA Villamossági és műszaki osztályon: 1000 Ft vásárlás felett HANGLEMEZ Járműosztályon: 2000 Ft vásárlás felett AJÁNDÉKCSOMAGOT VÁLASZTHAT. 21491 VSI/_ _______KORONA_________ Esélyek Az egygyermekes fiatalasszony unta már a gyedet, el is határozta, hogy amint kitavaszodik, és a gyerek egészsége is megengedi, beadja a kicsit a bölcsődébe. Hiányzott már neki a munka, a közösség. De arra is rájött, hogy a régi munkahelyére nemigen vágyik viszsza, soha nem tudta igazán megszokni a monoton papírmunkát, s egy kicsit talán kirekesztettnek is érezte magát. Meg aztán nagyobb, mozgalmasabb helyre vágyott, ahol nem ismeri mindenki, ahol nem kell állandóan kíváncsiskodó kérdésekre válaszolnia. Elkezdte bújni az újságok álláshirdetéseit, bizalmas ismerőseit is kérte, hátha tudnak valamit, persze titokban, nehogy a dolog idő előtt kitudódjon. Úgy gondolta, hogy bár most más szakmáknak van konjunktúrája, de azért olyan végzettséggel rendelkezik, amelyre mindig van kereslet. Az egyetem után, már munkaviszonyban, tovább képezte magát. Az már igazán mellékes, hogy milyen kínkeserves, sok lemondással járó volt az a plusz két év. Megszervezte a gyerek felügyeletét, és jelentkezett a megadott helyen, a megjelölt személynél. S a fiatalasszony szinte azonnal rájött, hogy itt nem lesz szerencséje. Amikor ugyanis tisztázódott, hogy gyeden van, s az első gyerekkel, az illetékes merev lett, hidegen hivatalos, s gyorsan „lerendezte” a dolgokat, mondván, hogy majd értesítik. Bántó, megalázó volt az egész gesztus, de azért elhatározta, hogy nem adja fel. A következő helyen, meg az azt követően már jóval udvariasabban viselkedtek, de a mosolygós, „kedves” elutasítás talán még rosszabb volt. Kezdte magát megbélyegzettnek érezni, s arra a talán kissé túlzott következtetésre jutott, hogy ő majd akkor számít „teljes értékűnek”, ha már minimális az esélye annak, hogy újabb hónapokra vagy évekre otthon marad. Hiszen az csak rá tartozik, hogy a nagy közös álmok, a lelkesedés, bizakodás elszálltak, hogy hamar kiderült, nem értik meg egymást és elváltak. Hogy ő egyelőre nem akar megint férjhez menni. Még túl közeli a csalódás. S később, majd valamikor, persze akar még egy gyereket, de ezt jól felfogott érdekében inkább nem mondja. Hazudni meg nem akar. Csapdában érezte magát, tehetetlen volt, s ez különösen azért bántotta, mert mindezek után remény sem volt rá, hogy a helyzet változzék. S az is eszébe jutott, valószínűleg nem is hinnének neki. Hogyan néznének rá, ha ő erősítgetné, nem akar több gyereket, mert ugyebár népesedési probléma is van a világon. A lakásról már meg sem próbált beszélni, elhatározta, hogy többet nem kísérletezik. Az adatait még gépiesen lediktálta, de gondolatban már azért fohászkodott, a munkahelyén meg ne tudják, hogy ő mivel próbálkozott. Sz. Z. |