Fejér Megyei Hírlap, 1987. március (43. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-21 / 68. szám
Az adó 70 forint Egy esztendőre az ebadó házőrző kutyák után, családi házban 70 forint. Panaszosunk B. Gy., Székesfehérvárról tavaly 72, az idén pedig 75 forintról kapott felszólítást. A városi tanács vb adócsoportjánál megtudtuk, hogy panaszosunk a késedelmi pótlékot fizette, amikor a 70 forint feletti összeget kellett feladnia Az adócsoport kiküldi a fizetési felhívást minden érintettnek, még az esedékes fizetési idő előtt. Olvasónk panasztolta még, hogy amikor felvilágosításértjárt a tanácsnak kifogásolható hangon kapott választ kérdésére. Ez a hang nem megengedhető, mondták a pénzügyi osztályon, ám néha előfordul, hogy elvesztik türelmüket az előadók, amiért elnézést kérnek. Ilyenkor az esedékes befizetések előtt, igen sok a munkájuk, a vitás esetekben személyesen érdeklődnek az ügyfélfogadási időben, amely véges, és az ügyfél minden alkalommal sok. Türelem szükséges mindkét fél részéről, és akkor lehet higgadtan választ várni, választ adni. Segítettek a taxisok Eyssen Imre, fehérvári "nyugdíjas agrármőnök kényszerűségből költözött el a megyeszékhelyről. A beteg, mozgásképtelen embernek a City taxisok segítettek, ismeretlenül, önzetlenül, írja SZOMBAT Székesfehérvár — Köztársaság du. 4 órakor: Puskák és galambok (magyar, 1. helyár!) este 6 órakor: Szenvedély végszóra (francia, 2. helyár, 14 éven felül!) este 8 órakor: A profi (francia, 2. helyár, 16 éven felül!) Székesfehérvár — Petőfi du. 2 órakor: Panda maci kalandjai (színes, japán rajzfilm) du. 3 órakor: Pár lépés a határ (magyar, 1. helyár!) du. 5 és este 7 órakor: Gyilkos robotok (amerikai, kiemelt 2. helyár, 14 éven felül!) Székesfehérvár — Barátság este 6 órakor: Akss Miklós (magyar, 1. helyár!) Dunaújváros — Dózsa du. 4 és este 6 órakor: öt láda aranyrög (francia, 2. helyár!) este 8 órakor: Ez Amerika! (amerikai, 2. helyár, 16 éven felül!) Dunaújváros — Kamara du. fél 4, 5 és este 7 órakor: Megszegett eskü (hongkongi videofilm) Mór — Vörös Csillag du. 5 órakor: Veszélyes őrjárat (szovjet, 1. helyár!) este 7 órakor: Indiana Jones, és a végzet temploma (amerikai, kiemelt 2. helyár, 14 éven felül!) Bicske — Szabadság este 7 órakor: Házibuli (francia, 2. helyár!) Sárbogárd — Árpád este 7 órakor: Gengszterek klubja (amerikai, 2. helyár!) VASÁRNAP Székesfehérvár — Köztársaság de. 10 órakor, matiné: Vértestvérek (NDK) du. 4 órakor: Puskák és galambok (magyar, 1. helyár!) este1 órakor: Szenvedély végszóra (francia, 2. helyár, 14 éven felül!) este 8 órakor: A profi (francia, 2. helyár, 16 éven felül!) Székesfehérvár — Petőfi de. 10 és du. 2 órakor: Panda maci kalandjai (színes, japán rajzfilm) du. 3 órakor: Pár lépés a határ (magyar, 1. helyár!) du. 5 és este 7 órakor: Gyilkos robotok (amerikai, kiemelt 2. helyár, 14 éven felül!) Székesfehérvár — Gárdonyi du. 5 órakor: Vadölő (NDK, 1. helyár!) este 7 órakor: Magic — Varázslat — A Queen Budapesten (magyar, kiemelt 2. helyár!) Dunaújváros — Dózsa de. 10 órakor, matiné: A bátyám öccse minden pénzt megér (csehszlovák) du. 4 és este 6 órakor: öt láda aranyrög (francia, 2. helyár!) este 8 órakor: Ez Amerika! (amerikai, 2. helyár, 16 éven felül!) Dunaújváros — Kamara du. fél 4, 5 és este 7 órakor: Megszegett eskü (hongkongi videofilm) Mór — Vörös Csillag du. 5 órakor: Veszélyes őrjárat (szovjet, 1. helyár!) este 7 órakor: Indiana Jones, és a végzet temploma (amerikai, kiemelt 2. helyár, 14 éven felül!) Bicske — Szabadság du. 4 órakor: Hurrá, nyaralunk! (szovjet, 1. helyár!) este 6 órakor: Házibuli (francia, 2. helyár!) Sárbogárdi Árpád du. 4 órakor: Szent Lőrinc éjszakája (olasz, 1. helyár, 14 éven felül!) este 6 órakor: Gengszterek klubja (amerikai, 2. helyár!) Moziműsor Hétvégi melléklet A szerkesztőség postájából Kölcsönös köszönet Kajászón az idén is megrendezték a hagyományos nőnapi bált a helyi Vöröskereszt szervezésében. Délután a gyerekek, hajnalig pedig a felnőttek mulattak. A résztvevők köszönik a szervezők, a rendezők, az aktivisták munkáját, amellyel az idén is hangulatossá, emlékezetessé tették az ünnepet. A falu lakóinak pedig a vöröskeresztesek köszönik a hozzájárulást, a bál bevételéből ugyanis az ősszel öregek napját rendeznek, valamint köszöntőt az önkéntes véradóknak. Fodor Éva Kajászó levelében olvasónk. A taxisok ugyanis megvárták a megrendelt és elkésett teherautókat, segítettek a rakodásban, amit ezúton is nagyon köszön olvasónk. Vannak még jó emberek Ezzel a mondattal kezdte rövid történetét a hét elején Rechner Mátyás olvasónk, fehérvári lakos. Az idős ember, a múlt hét péntekén, a Szabadságharcos úti Agroüzletházban vásárolt, és fizetés után a pulton felejtette bőrkesztyűjét A kesztyű hiányát csak vasárnap délelőtt vette észre. Hétfőn elment a boltba, ahol legnagyobb meglepetésére visszakapta a kesztyűt Nagyon meghatódott, hiszen már lemondott róla, és lám, a szerkesztőségbe kesztyűvel és hálás szívvel kopogtatott be, hogy a lap hasábjain mondjon köszönetet a bolt dolgozóinak, és tudassa, vannak még jó emberek. Megszűnt a pernyehullás Szalontai Gábor fehérvári olvasónk panaszolta, s félig égett papírdarabbal illusztrálta, hogy a fehérvári kórház kéményéből időnként papírhulladékot, alig égett leletdarabokat hoz ki a huzat. Szemetes a környék, bizonyára lehetne tenni valamit, hogy ezeket az iratokat ne a kertekben, az utcán találják meg a lakók, a járókelők. A kórház illetékesétől megtudtuk, hogy az intézményben van egy úgynevezett hulladékégető, amelyben a kórházban keletkezett egészségügyi hulladékot szokták megsemmisíteni. Előfordult, hogy lejárt, már nem használatos iratok is ebbe az égetőbe kerültek. Ezt azonban csaknem egy hónapja megszüntették, külön helyen égetik el az iratokat, így az égéstermék már nem csúfítja a környék kertjeit. Segítség a mozgássérülteknek Az elmúlt hét végén batyúbált rendeztek Besnyőn a község művelődési házában. A jó hangulatú családias bálon idős és fiatal egyaránt jól érezte magát A bál bevételét a Vöröskereszt besnyői szervezete felajánlotta a mozgássérültek megsegítésére. Fónad Józsefné Besnyő Kelendő a kéthasábos A fehérvári totózók nevében írt levelet Somogyi Gyula olvasónk. Kifogásolja, hogy a Szabadság téren lévő totózóban pénteken már nem lehet kéthasábos totószelvényt kapni, csak a négy illetve a hathasábos szelvények vásárolhatók. Ez drágább, jobb lenne ha több kéthasábos szelvényt rendelnének. Az OTP és a totózó illetékeseitől érdeklődtünk a szelvények megrendelésének módjáról, mennyiségéről. Megtudtuk, hogy az érdeklődés arányában igyekeznek megrendelni minden szelvényt. A Szabadság téri totózóban hetente átlagosan 1500 kéthasábos szelvény fogy el, valamint 700 négy- és 500 hathasábosat kap a totózó. Előfordul, hogy pénteken a déli órákban már nem lehet kéthasábosat kapni, ilyenkor — még a kisebb pénzű totózó is — kénytelen a másikat vásárolni, ha játszani akar. A városban egyébként van még egy totózó a József Attila utcában, valamint lehet szelvényeket vásárolni a postahivatalokban, az újságárusoknál is. Aki gyorsan ad ... Kérem önöket, hogy ezeket a köszönő sorokat közöljék a Hírlapban. Küldtem egy kérvényt a Rákóczi Termelőszövetkezet elnökének, kértem, küldjenek nekem tüzelőt. Ez március 11-én volt, az elnök. Földes István már másnap, március 12-én küldte a tüzelőt A jószívű ember azt tartja, kétszer ad, aki gyorsan ad. Köszönöm a segítséget. Nyolcvanhat éves, félig vak, félig süket asszony vagyok, egyedül élek, egy jószívű család gondoz. Selymes Jánosné Soponya Március emlékezete Ünnepélyes koszorúzást tartottak március 15. tiszteletére Mezőkomáromban — írja levelében Pesti Sándorné. Nemcsak a községiek vettek részt az ünnepségen, hanem Középbogárdról, Sári pusztáról, Lajoskomáromból és Szabadhídvégről is érkeztek emlékezők. A fáklyás felvonulás, az ünnepi köszöntő és a szavalatok után koszorúzási rendezvény volt. Este a művelődési házban amatőr színjátszó-csoport műsorával zárult az ünnepi megemlékezés. Új RÁDIÓ -TELEVÍZIÓ Szombat KOSSUTH RÁDIÓ 9.00: Színes népi muzsika. 10.05: Ismét — a javából! 12.30: Déli zeneparádé. 13.20: Népzenei példatár. 13.30: Falvaink jövője. 14.10: A hét embere. 14.20: Mindennapi irodalmunk. 14.50: Muzsikáló természet. 15.10: Új Zenei Újság. 16.00: 168 óra . . . 17.30: Népdalelőadók hangalbuma. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.45: Visegrádi utca. Lengyel József regényének rádióváltozata. 19.23: Harangozó Teréz és Szécsi Pál énekel. 20.15: Zenei élet a Tanácsköztársaság idején. 21.05: A Rádió Dalszínháza. 22.10: Sporthíradó. 22.25: Európa hangversenytermeiből. 23.20: Lemezmúzeum. 0.15: Éjfél után. PETŐFI RADIO 9.05: Nagy nevettetők. 10.00: Ha még nem tudná... 10.30: Szimfonikus táncok. 11.05: Koncz Zsuzsa és az Illés-zenekar 1962— 1973 között készült felvételei. 13.05: Kenguru. 14.00: Magunkat ajánljuk. 16.00: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 17.05: 4x4 — játék. 18.05: Sport. 18.30: Peter Nero zongorázik, a Ray Charles együttes énekel. 19.05: Sport. 19.20: Egy énekes — több szerep. 20.10: Kapcsoljuk a Pesti Vigadót. 21.05: Az örökség fejében. 21.45: Slágerről slágerre. 22.25: Mesélő városok. 0.15: Éjfél után. III. MŰSOR 9.05: Barokk muzsika. 9.30: Mi újság a magyarországi operaszínpadokon. 10.30: Slágerlista. 11.00: Hangfelvételek felsőfokon. 12.30: Iskolarádió. 13.05: Kívánságműsor szombaton. 14.05: Lemezbörze helyett. 15.00: Hi-Figyelő. 15.30: Zenekari operarészletek. 16.00: A dal mesterei. 17.10: Kritikusok fóruma. 17.29: Ránki György: Pomádé király új ruhája. Meseopera. 19.05: Beethoven: I. szimfónia. 19.35: Mindennapi irodalmunk. 20.05: Budapesti Tavaszi Fesztivál. Kb. 21.45: Három concerto. Kb. 22.20: Hangszerszólók. 22.35: Rockújság. GYŐRI RADIO 8.00: Szombat reggeli zenés, információs műsor. 8.30: Szombati rejtvény. 9.00: Hírek. 9.05: Magnósoknak. 9.30—10.00: Eredményhirdetés, programjavaslatok, sport. BUDAPEST TV 1 8.30: HÉTVÉGE 9.10: Röppályán maradni 9.50: HÉTVÉGE Három kívánság 11.00: Forradalmi Ifjúsági Napok ’87 11.30: Információk 12.00: Hangjegymix 14.00: Rövidfilm-archívum Macskássy Gyula emlékére 15.30: HÉTVÉGE Információk 16.10: Lányok , fiúk 17.00: Híradó 17.15: Shock ami sok 18.15: HÉTVÉGE Kapcsoltam 19.10: Családi torna 19.15: Esti mese 19.30: Híradó 1. 20.00: Vers mindenkinek 20.05: Angyalok dühe. Amerikai tv-film II/l. 21.35: Parabola 22.05: HÉTVÉGE Budapesti Tavaszi Fesztivál ’87 Könnyűzenei parádé Kb. 23.10: Híradó 2. BUDAPEST TV II 9.00: Angol nyelvlecke 9.30: A ..D. tényező Svájci bűnügyi tv-filmsorozat v/2. (ism.) 10.25: Ecranul nostru 15.15: MAFILM-Magazin 15.25: Béres Ferenc műsora 16.10: HÉTVÉGE 16.55: Szembenéző — III. 17.40: A tavasz 17 pillanata Szovjet filmsorozat. XII/5. (ism.) 18.50: ..Én és az élet” 19.30: Budapesti Tavaszi Fesztivál ’87 21.10: Száz híres festmény 21.20: II. Ibusz Karate Világ Kupa MOSZKVA TV 9.30: Dokumentumfilm 10.00: Irodalmi almanach 11.00: Mindenkinek külön-külön 12.00: Együttműködés 12.50: A feltört ugar — 1. 14.35: Nyilvánvaló — hihetetlen 15.40: A Kárpátaljai Népi Kórus műsora 16.50: Hogy vagytok fiatalok? 17.55: A csodálatos gipsz Film 19.00: Híradó 19.40: M. Bojárszkij 21.05: Strauss világa 22.10: Sakk 22.30: Különösen fontos feladat Film. 1—2. rész OSZTRÁK TV 1 10.35: Mi vagyunk legerősebbek. Olasz film 11.55: Éjszakai stúdió 13.05: Férfi műlesiklás 14.00: A rózsaszínű párduc 14.30: A szerelemről majd később beszélünk. Német film 16.00: Gyermekműsor 18.00: Kétszer hét 18.25: Fröhlichhel szombaton 19.3. Tv-híradó 1. 20.15: Zenepavilon: 1947—48. (2.) 21.50: Mike Hammer. Bűnügyi sorozat 22.40: A fekete-sárgától a piros-fehér-pirosig 23.40: Sylvie Vartan Amerikában OSZTRÁK TV II 14.50: Kétszer hét 15.15: Man and music 16.10: Utcakölykök a nagyvárosban 17.00: Kedves família 18.00: Panoptikum 18.25: Labdarúgás 19.00: Ötletek filmbarátoknak 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: Bill McKay — a jelölt. Amerikai film 22.00: Sport 22.40: Lélegzetvisszafojtva. Amerikai film JUGOSZLÁV TV 1 17.00: Jugoszláv kosárlabda-bajnokság 18.30: Dokumentumadás 19.30: Tv-napló 20.15: Jobb élet — Humoros sorozat 21.00: Játékfilm 22.35 : Tv-napló 22.55: Sportszombat 23.20: Éjszakai műsor JUGOSZLÁV TV II 14.15: Hogyan legyünk együtt? 14.45: Brontoszaurusz — Csehszlovák játékfilm 16.25: Dallas — Filmsorozat 17.15: Drámasorozat 19.30: Tv-napló és magazin 20.15: Zene a képernyőn 20.50: Tárca 21.20: Zenés est: a Biennálé körül SZLOVÁK TV I 10.00: Verdi — Sorozat. 1—2. (ism.) 11.10: Tudomány és technika 12.00: Alpesi Sí Világkupa 13.20: Mezőgazdasági Magazin (ism.) 14.00: Rögbytorna 15.30: Az operettek világa 17.00 : A komikus világa 17.30: Anyai egy ifjúsági tv-sorozat. 2. 18.20: Esti mese 18.30: Szabadidőről 19.10: Külpolitikai kommentár 19.30: Tv-híradó 20.00: A kutyakereskedő — tv-játék 1—2. 23.00: A főnök — NSZK bűnügyi tv-filmsorozat SZLOVÁK TV II 10.00: Asztalitenisz VB. 16.50: Vigyázz, csúszómászó! 17.35: Szibériai vándorlások 18.20: Senki nem veszít 19.00: Tv-téma 19.10: Esti mese (ism.) 19.35: Tv-híradó 29.00: Vég nélküli élet tv-filmsorozat 2. 21.15: Bonnie és Clyde olasz módra — Olasz bűnügyi filmkomédia (ism.) Vasárnap Kossuth kAdio 8.K): öt kontinens nét napja. 8.25: Énekszóval, muzsikával. 9.00: Academicum et Universitatis Collegium. 10.05: Édes anyanyelvűnk. 10.10: Örökzöld dallamok. 11.00: Gondolat-jel. 12.15: Harminc perc alatt a Föld körül. 12.45: A vicc sem csak tréfa. 12.55: Ruggiero Ricci hegedül. 13.20: Az élő népdal. 13.30: Szonda. 14.10: Művészlemezek. 15.00: Kiáltás a tavaszban. 16.05: Zenekari muzsika. 16.50: Aki kutat, nem biztos, hogy keres. 17.20: A tenorkirály. 18.15: Hol volt, hol nem volt. . . 18.40: A kolostor. 19.34: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttes népi zenekara játszik. 20.00: Évfordulók nyomában. 20.59: Töltsön egy órát kedvenceivel. 22.10: Sporthíradó. 22.25: Mascagni: Parasztbecsület. 23.39: Régi fúvósmuzsika. 0.15: Éjfél után. PETŐFI RADIO 9.05: Nino Rota filmzenéiből. 9.35: Szivárvány a véleményről. 11.10: Vasárnapi koktél. 12.03: Jó ebédhez szól a nóta. 13.05: Mit hallunk? 13.32: Sorok egy elveszett naplóból. 14.00: Többet ésszel. 15.05: Táskarádió. 16.00: Poptarisznya. 21.05: Társalgó. 22.30: Presser Gábor szerzeményeiből. 23.10: Dzsessz. 0.15: Éjfél után. 111. MŰSOR 10.00: Új Zenei Újság (Ism.) 10.45: Öt kontinens hét napja (Ism.) 11.00: A Cseh Filharmonikus zenekar hangversenye. 12.34: Romantikus kórusmuzsika. 12.55: Kis magyar néprajz. 13.05: Eszperantó híradó. 13.15: Sámson és Delila. 14.09: Morze. 15.04: Alfred Brendel zongorázik. 16.00: Rádiószínház. 17.24: Szimfonikus zene. 18.30: Na maternjem jeziku. 19.05: In der Muttersprache. 19.35: A Concentus Hungaricus hangversenye. Kb. 22.10: Népdalfeldolgozások. 22.28: Képek Kun Béla életéből. GYŐRI RADIO 9.00: Jó reggelt! Hírek, információk, időjárásjelentés, jó utat! 9.15: Válogatás elhangzott műsorainkból. 10.30—11.00: Szlovén nemzetiségi műsor. 18.00: Sporthírmondó. 18.15: Szerb—horvát nemzetiségi műsor. 18.25: Német nemzetiségi műsor. BUDAPEST TV 1 8.30: HÉTVÉGE 9.00: A rózsaszín párduc. Amerikai rajzfilmsorozat. XV/2. rész (Ism.) 9.25: HÉTVÉGE 10.05: Élet a Földön 11.00: HÉTVÉGE 11.35: Emberrablók. Angol—NSZK kalandfilmsorozat XIII/7. (Ism.) 12.00: HÉTVÉGE Zenebutik 13.00: Szilágyi János és vendégei 14.09: Megmentettem az életemet. Francia filmvígjáték (FF) 15.20: HÉTVÉGE 16.00: HÉTVÉGE 16.30: Nézzük együtt — Paizs Gáborral 17.05: A HÉTVÉGE vendége 17.55: Delta 18.20: Családi torna 18.25: Meséről mesére 18.55: HÉTVÉGE 19.00: A HÉT 20.05: Angyalok dühe. Amerikai tv-film. II/2. 21.35: HÉTVÉGE Budapesti Tavaszi Fesztivál ’87 Kulturális riportműsor BUDAPEST TV II 15.45: A tavasz 17 pillanata. XII/6. (ism.) 16.55: Vízilabda MNK-döntő 18.29: Gondolkodó 19.05: Szikrázó szemek. NSZK tv-film (ism.) 20.05: A maffia Amerikában V/5. (ism.) 20.50: Bizet: Az arles-i lány 21.35 : Telesport 22.50: A HÉT (ism.) MOSZKVA TV 9.00: Reggeli posta 9.30: Világutazók klubja 10.30: Zenebutik nyíve 11.00: Falusi óra 12.00: Egészség 12.30: A feltört ugar — 2—3. 15.45: R. Ranapp dzsesszműsora 16.00: Nemzetközi panoráma 16.45: össz-szövetségi tv-dalverseny 17.50: A tavasz 17 pillanata Film. — 1. 19.00: Híradó 19.40: A spanyol opera csillaga 20.40: Labdarúgó szemle 21.30: A távoli robbanás visszhangja . Film OSZTRÁK TV I 14.40 : Vas szív herceg. Amerikai film 17.40: Idősek klubja 19.30: Tv-híradó I. 19.50: Sport 20.15: Vannak még mogyoróbokrok. Tv-film 21.20: Bellini: A puritánok. Operaközvetítés OSZTRÁK TV II 9.05: A rózsaszínű párduc 9.30: William Shakespeare. Troilus és Cressida 14.30: Sportdélután 18.30: Okay 19.30: Tv-híradó 1. 19.50: Jogi esetek 20.15: Rocky III. (A tigris szeme.) Amerikai film 21.55: A Denver-clan. Tv-filmsorozat 23.00: Hajsza alibiért. Amerikai film SZLOVÁK TV 1 10.40: Kórház a város szélén. 8. (ism.) 12.05: Déli Kamarahangverseny 12.55: Autósok-motorosok magazinja 13.35: Radar 14.00: Asztalitenisz VB 16.55: Filmmúzeum: Edzetten — Cseh film 18.20: Esti mese 18.30: Énekszóval, muzsikával 19.10: Kulturális szemle 19.30: Tv-híradó 20.10: A nyereg Tv-filmsorozat. I. rész 21.15: Kultúra '87. 21.45: Gólok, pontok, másodpercek 22.00: Joseph Haydn Csehországban SZLOVÁK TV II 10.45: Alpesi Sí Világkupa 16.35: Titanic bosszúja 17.45: A Csendes-óceáni szigetvilág 18.10: Egy hét a képernyőn 18.30: Irodalmi összeállítás 19.00: Tv-torna 19.10: Esti mese (ism.) 19.30: Tv-hiradó 20.00: Vasárnapi gondolatok 20.05: Zenés-szórakoztató tv-műsor 21.20: Négy gyilkosság elég, kedvesem? — Cseh filmszatíra