Fejér Megyei Hírlap, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-01 / 205. szám

2. OLDAL Nemzetközi élet Lubomír Strougal látogatása Budapesten (Folytatás az 1. oldalról) részről ezért nagy hangsúlyt helyeznek a politikai, a gaz­dasági, a kulturális és az egyéb területeken folyó együttműködés elmélyítésére. Ezt szolgálják a két ország vezetőinek örvendetesen gya­kori találkozói, mindenek­előtt a két testvérpárt főtit­kárainak, Kádár Jánosnak és Gustáv Husáknak rendsze­res, az együttműködés elmé­lyítésében meghatározó sze­repet játszó megbeszélései. Grósz Károly szólt arról, hogy a Magyarországon és Csehszlovákiában egyaránt megnyilvánuló megújulási törekvések fontossá teszik egymás tapasztalatainak fo­lyamatos tanulmányozását, együttműködésben meglévő tartalékok feltárását a tár­sadalmi élet minden terüle­tén. Még következetesebben kell törekedni az együttmű­ködés elmélyítését gátló té­nyezők kiküszöbölésére. A gazdasági és a műszaki­tudományos kapcsolatok fej­lődése érdekében új mód­szerek, formák és eszközök alkalmazására, az érdekek hatékonyabb egyeztetésére van szükség. Erősíteni kell a vállalatok közvetlen, kölcsö­nös érdekeltségen alapuló együttműködését, s növelni kell a termelési kooperáció és a szakosodás szerepét. A közös feladatok megol­dása, illetve az ehhez szük­séges légkör biztosítása szempontjából növekvő sze­repe van a társadalmi és a tömegkapcsolatoknak, a kul­turális érintkezések elmélyí­tésének, a k­ét országban élő nemzetiségek jó közérzete biztosításának, történelmi múltunk kölcsönös tisztele­tének és a közös haladó ha­gyományok ápolásának. A Minisztertanács elnöke végezetül megelégedésének adott hangot, hogy a nem­zetközi helyzet fő kérdései­ben hazánk és Csehszlovákia azonos nézeteket, vall e kér­dések megoldásában együtt munkálkodnak. Grósz Károly poharát emel­te Magyarország és Csehszlo­vákia népeinek barátságára, a két testvérpárt, a két or­szág gyümölcsöző együttmű­ködésére és fejlődésére. Lubomír Strougal válasz­beszédében mindenekelőtt a két szomszédos szocialista or­szág baráti kapcsolatainak jelentőségét emelte ki. Hang­súlyozta: " Barátságunkat kötele­sek vagyunk ápolni, szélesí­teni és megszilárdítani a szo­cialista alapelvek szellemé­ben, amelyek helyes és kor­szerű értelmezése és társa­dalmi gyakorlata érdekében az utóbbi időben oly sok erő­feszítést teszünk.­­ — Forradalmi korban élünk — folytatta —, nemzeteink államaink hozzáláttak a politikai és a gazdasági rend­szer átalakításához azzal a céllal, hogy megfelelő, a mű­szaki-tudományos forradalom korához igazodó dinamikát és szélesebb demokratikus kereteket teremtsenek a fe­j­­lődés számára. A társadalmi­gazdasági kibontakozás meg­gyorsítása az egész pártmun­kában meghatározóvá vált a MSKP XVII. kongresszusát követően Csehszlovákiában, hasonlóan az MSZMP XIII. kongresszusán meghatáro­zott feladatokhoz. A megújulás igénye jel­lemzi a csehszlovák—magyar együttműködés formáit és tartalmát is; a mostani meg­beszéléseknek is fő célja az új­gondolkodás, az új gya­korlat meghonosítása a­ két­oldalú kapcsolatokban. E fel­adatok fogalmazódtak meg a­­két testvérpárt főtitkárának, Gustáv Husáknak és Kádár Jánosnak tavaly októberi ta­lálkozóján. A magas szintű találkozón egyetértettek ab­ban, hogy a két ország pél­daszerű, dinamikus és sokol­dalú együttműködése a leg­jobb hozzájárulás a szocializ­mus eszméinek valóra váltá­sához, a testvérországok kö­zösségének általános felmel­­kedéséhez és a világbékéhez. A két ország kapcsolat­­rendszerét áttekintve a mi­niszterelnök aláhúzta, hogy az állami és a pártkapcsola­tok a szocialista internacio­nalizmust példázzák. Szám­talan bizonyítéka van a gaz­dasági és a társadalmi szer­vezetek, a szövetkezetek köl­csönös együttműködésének csakúgy, mint a nemzeti ki­sebbségek kapcsolatainak. Sikeresen fejlődik a gazda­sági együttműködés is: nö­vekszik a kereskedelmi for­galom, a kooperáció és a sza­kosítás aránya, s a Haldex Vállalat esetében már a kö­zös vállalkozásra is akad pél­da. Lubomír Strougal ezzel összefüggésben — az eddigi tapasztalatokra, a jószom­szédságra és a KGST-orszá­­gok közösségének határoza­taira alapozva — dinamiku­sabb, gyorsabb ütemű előre­lépést szorgalmazott a prog­resszív ágazatokban, a tudo­mányban és a technikában, a közös vállalkozások terüle­tén. Rámutatott, hogy lehető­ség van a fogyasztási cikkek kínálatának gazdagítására. A nemzetközi élet kérdé­seit elemezve hangoztatta: — A helyzet megítélésében teljes nézetazonosságra ju­tottunk. Forrón üdvözöljük, hogy sikerült megállítani a nemzetközi feszültség eszka­lációját, s hogy lépésről lé­pésre teret nyer a józan ész filozófiája a különböző tár­sadalmi rendszerű országok együttélésében. Jóllehet, eddig nem szület­tek konkrét leszerelési egyez­mények, reményt keltőek a már megindult tárgyalások. Országaink számára —, amelyek a szocialista közös­ség nyugati peremén feksze­nek — meghatározó jelentő­ségűek a kontinensükön fennálló viszonyok. Ezért tá­mogatunk minden pozitív lé­pést a henfi és a bécsi lesze­relési tárgyalásokon mond­ta Lubomír Strougal, majd poharát emelte a Magyar Népköztársaság felvirágzásá­ra, a magyar nép sikereire és boldogulására, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt forra­dalmi céljainak teljesülésére, a két állam barátságára és testvériségére. Grósz Károly és Lubomír Strougal délelőtt megtartott négyszemközti megbeszélését délután újabb szűkkörű esz­mecsere követte a Parla­mentben. A két kormányfő személyes találkozója után plenáris tárgyalást tartottak a magyar vezetők és cseh­szlovák vendégeik. A Grósz Károly vezette tárgyalócso­port tagja volt Marjai Jó­zsef, Barity Miklós külügy­miniszter-helyettes, Berényi Lajos, az Országos Tervhi­vatal elnökhelyettese, Amb­rus János külkereskedelmi miniszterhelyettes és Kovács Béla. Lubomír Strougal ve­zetésével Pavel Hrivnák mi­niszterelnök-helyettes, Jaro­­mír Johanes, a külügymi­niszter első helyettese, Vác­lav Urban, az Állami Terv­bizottság elnökhelyettese, Ján Stracár külkereskedelmi miniszterhelyettes és Ondrej Durej ült tárgyalóasztalhoz. Az MTI tudósítójának ér­tesülései szerint a tárgyaló­csoportok teljes ülésén Mar­jai József és Pavel Hrivnák, a Magyar—Csehszlovák Gaz­dasági és Műszaki Tudomá­nyos Együttműködési Vegyes Bizottság társelnöke tájé­koztatta a kormányfőket megbeszéléseik eredményei­ről. Mint beszámoltak róla, a kétoldalú kapcsolatok fej­lesztésében magyar és cseh­szlovák részről egyaránt ki­emelt figyelmet fordítanak a kooperációs megállapodások­ra és a szakosítási egyezmé­nyek létrehozására, illetve a már meglévő megállapodá­sok megerősítésére. Egyúttal hangsúlyozták, hogy a gaz­daság több ágában — így például a gépgyártásban és a könnyűiparban — az eddigi eredményekre támaszkodva kell meghatározni a további teendőket. A tanácskozáson foglalkoztak az együttműkö­dés elmélyítésével a személy­gépkocsi-gyártásban, s köl­csönösen állást foglaltak amellett, hogy az árucsere­forgalom egyensúlyát a szál­lítások bővítése mellett ér­jék el. Grósz Károly és Lubomír Strougal ezután tárgyalása­ik eredményeit összegezve megállapították, hogy a munkalátogatás hatékony eszmecserére adott módot. A konstruktív, nyílt légkörű megbeszélések tapasztalatai elősegítik azoknak a felada­toknak az elvégzését, ame­lyeket­­a két testvérpárt fő­titkárának, Kádár Jánosnak, és Gustáv Husáknak tavaly megtartott találkozóján ha­tároztak meg. A mostani ta­lálkozón főként azokat az alapvető kérdéseket vitatták meg, amelyek révén az együttműködés valamennyi területén dinamikusabban fejleszthetők a kétoldalú kapcsolatok. Végezetül a kormányfők egyetértettek abban, hogy a jövőben rendszeressé kell tenni a hasonló jellegű mun­katalálkozókat, amelyek mindkét fél számára haszno­sak. A kormányfői és a part­nertárgyalásokról közle­ményt adtak ki. Baráti munkalátogatásá­nak befejeztével Lubomír Strougal hétfőn este eluta­zott hazánkból. A magas­rangú vendéget Grósz Ká­roly, Marjai József és Vár­­konyi Péter búcsúztatta a fellobogózott Ferihegyi re­pülőtéren. Jelen volt Ko­vács Béla és Ondrej Durej. (MTI) Lubomír Strougal és Grósz Károly a Parlamentben, tanács­kozásuk megkezdése előtt Szolidaritási nagygyűlés Újpesten Hétfőn Budapesten, az újpesti Ady Endre Műve­lődési és Munkástovább­képző Központban tartott nagygyűléssel megkezdő­dött a több hónapig tartó országos szolidaritási ak­ciósorozat. Jakab Sándor, a Magyar Szolidaritási Bi­zottság elnöke nyitotta meg a nagygyűlést, majd Du­­schek Lajosné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke mondott beszédet. Egyebek között hangsúlyoz­ta: ma már mind többen ismerik fel a világban, hogy a béke fenntartása, egy atomháború megakadályo­zása nemcsak a politikusok dolga. A közvéleményt kép­viselő valamennyi szerve­zetnek, mozgalomnak kö­telessége felemelni szavát az emberiség érdekében, követelni a kormányoktól, hogy a vitás kérdéseket tárgyalások útján rendez­zék, tegyenek hathatós in­tézkedéseket a fegyverke­zési verseny megállításáért, a leszerelésért, a békés, biz­tonságos jelenért és jövőért. Pártküldöttség utazott Szófiába Németh Miklósnak, az MSZMP Központi Bizott­sága titkárának vezetésével hétfőn pártküldöttség uta­zott Szófiába, hogy részt vegyen a KGST-országok kommunista és munkás­pártjai gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozó központi bizottsági titká­rainak értekezletén. A küldöttség tagja Marjai Jó­­­­zsef, a Központi Bizottság tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese. Kíséretük­ben van Nyers József, a KB osztályvezető helyette­se. Búcsúztatásukra a Feri­hegyi repülőtéren megje­­­­lent Georgi Pangelov, a Bolgár Népköztársaság bu­dapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. (MTI) FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1997. SZEPTEMBER 1. KEDD ARANY-IGAZSÁG Nem kell profi közgazdásznak lenni ahhoz, hogy megjö­vendöljük: a Johannesburgból keletkezett hétvégi hír befo­lyásolja majd a világpiac aranyárait. Vasárnap — hangzik a jelentés — véget ért a Dél-afrikai Köztársaság történetének leghosszabb (pontosan háromhetes), és messze a legnagyobb (háromszázharmincezer embert érintő) tömegsztrájkja. Az első mérleg megvonása szerint „bejött a papírforma". Egyik fél sem beszélhet kudarcról vagy diadalról és inkább a kompromisszum a megfelelő kifejezés arra, ami végül is történt. Mit követelt a NAM, a bányászok szakszervezete, és mi valósult meg ebből? Harmincszázalékos fizetésemelést han­goztatott a három héttel ezelőtti vasárnapion kelt hivatalos (vagyis a szakszervezet által elfogadott) munkabeszüntetési felhívás, valamint még két határozott óhajt: a munkafeltéte­lek „radikális” megjavítását, és a korábbinál „sokkal na­gyobb” kártérítést a munkahelyi balesetek áldozatainak, il­letve családtagjaiknak. Ezek a feltételek első pillantásra a világ bármely részén elképzelhetők lennének — de valóban csak első pillantásra. Mert a harmincszázalékos emelési követelés egyszerűen sok­nak, méghozzá irracionálisan soknak tűnik azoknak, akik nem tudják, hogy egy iszonyatosan nehéz munkát végző, há­rom műszakban dolgozó dél-afrikai fekete arany- vagy szén­bányász éppen a harmadát kapja a hasonló munkát végző fehér osztályos társa fizetésének. Ami a második pontot, a munkakörülmények javítását il­leti, egy nemzetközi statisztika szerint tavaly mintegy nyolc­száz (!) bányász vesztette életét Dél-Afrikában, és nagy bajok voltak a kártérítésekkel is. A mostani megállapodás lényege: tizenhét-huszonhárom százalékos béremelés, a biztonsági követelmények megvizsgá­lása és a munkahelyi balesetek áldozatai ezentúl háromévi fizetésüknek megfelelő összeget hagyhatnak családjukra. Ramaphosa, a NUM főtitkára nem alaptalanul elégedett, nem kevés, amit apartheid-közegben elért. Ráadásul ez nem­csak gazdasági, hanem politikai siker is. Az export nyolcvan, és a devizabevétel ötven százaléka az aranybányászatból származik, és a sztrájkolók zöme ebben az ágazatban dolgo­zik. Ilyen körülmények között többszörösen igaz, hogy ez a monstre-sztrájk egyszerre volt gazdasági és politikai erőpró­ba — méghozzá olyan, amelyben a fekete többség ismét íze­lítőt adott erejéből. Harmat Endre Két pokolgép robbant az észak-libanoni Tripoli főterén az autóbuszállomáson. Az autóbuszokban súlyos károk keletkez­tek, az utasok közül hárman meghaltak, 25-en megsebesültek r És kialudtak a lámpák London, Párizs, Berlin sötétbe borult ezen a napon. A lengyel határokat ötvenegy német hadosztály lépte át, majd befutott Hitlerekhez az angol-francia hadüzenet. Ezzel — csaknem fél évszázada, 1939. szeptember elsején — megkezdődött a második világháború. A len­gyel állam összeomlásával a szovjet csapatok is elfoglalták a mai nyugat-belorusz és nyu­gatukrán területeiket. A nácikkal való össze­tűzés nélkül megtehették ezt: egy héttel az­előtt írták alá a Németország és a Szovjetunió közötti szerződést. Bár ez a megállapodás idő­leges nyugalmat, kétéves további felkészülési időt adott Moszkvának — kényszerű lépés volt. A Szovjetunió csak a nyugati hatalmak­kal, Angliával és Franciaországgal akart tár­gyalni: antifasiszta, Hitler-ellenes front létre­hozásán fáradozott, de Párizs és London ak­kor még nem mutatott erre hajlandóságot, így — elkerülendő a csapdát, hogy egyedül maradjon és magányosan keveredjen bele a Németország elleni háborúba — aláírta azt a szovjet—német meg nem támadási szerződést, amelyről mindkét fél tudta: időleges. S ami­kor a nyugati hatalmak, a polgári demokrá­ciák előtt világos lett, hogy a közös fő ellen­ség a nácizmus, létrejött — 1941-ben — az igazi szerződés, a szovjet—amerikai—brit an­tifasiszta koalíciós megegyezés. És legyőzték Hitlert. Csaknem öt évtized múltán égnek, szép fé­nyesen a lámpák Párizsban is, Londonban is, Berlinben is, Moszkvában is. Valamennyi eu­rópai városban. Mi több, új energiaforrás táp­lálja őket: az atom. Aligha lehet ennél kü­lönb jelképet választani haszon és veszély, az ember választási lehetőségének bemutatására. Minden történelmi visszaemlékezés annyit ér, amennyi tanulságot a mának nyújt. Nem szabad erőltetett párhuzamokat keresni, egé­szen más világban élünk most, mint akkor, de van egy gondolat, amely éppen e régi lapok forgatásakor ötlik eszünkbe, s az akkori nyu­gati hatalmak akarom-nem akarom húzódozá­­sával függ össze. Emlékezzünk: egészen a ka­tasztrófa bekövetkeztéig, sőt még egy ideig az­után sem tudták rászánni magunkat arra, hogy komolyan tárgyaljanak a Szovjetunióval. De vajon milyen mértékben és egyáltalán hason­lít-e az az állapot a maihoz? Hiszen ma élénk tárgyalások folynak, mi több, remény van a történelem első tényleges leszerelési megálla­podásának az aláírására. Ez mind igaz. Nyil­vánvaló azonban, hogy a mai nyugati hatal­mak (különböző irányító erőik) még mindig nem döntötték el: őszintén, hosszú távon és barátian együtt kívánnak-e működni, bizal­mat építeni a kommunisták vezette országok­kal, vagy sem. Akkor is volt veszély, ma is van. Akkoriban — tehát a négy évtizeddel ez­előtti időszakban — tizenkettő után egy perc­­cel jött létre a fenntartások nélküli és tartós antifasiszta együttműködés — most még tizen­kettő előtt vagyunk. De a Damoklész kardja itt lebeg a fejünk fölött: nincs náci hatalom, de van atomháborús fenyegetés, fegyverkezés, olyan bizalmatlanság, amely a másik félben ellenséget, rémképeket lát, (vagy rajzol), és az emberiség érdekeivel szöges ellentétben fenn­tartja sündisznó állásait. Ha így tekintjük a helyzetet, akkor 1939. szeptember elseje és 1987 szeptember elseje összehasonlítása már egyáltalán nem látszik erőltetettnek: mindig idejében kell szövetkez­ni! Akkoriban, tehát azokban az időkben amelyekre most emlékezünk, már csak valami ellen lehetett összefogni: a nekilendült fasiszta gőzhengerrel szemben. Ma szerencsé­re egy másik szótag: az „ért” érvényes: a békéért, a leszerelésért, a gazdasági és az emberi együttműködésért, az életre alkalmas környezet megteremtéséért. És ebben a mai szövetségben részt vehet mindenki — függet­lenül­­attól, melyik oldalon álltak elődei öt évtizeddel ezelőtt. Érdemes tehát emlékezni, ezért nyilvánította a Béke Világtanács szep­tember elsejét a békéért a fegyverkezési hajsza ellen folyó általános harc napjának. A lámpák égnek Európa fővárosaiban. Az államférfiak sokkal tudatosabban szemlélik a helyzetet, legtöbbjük világosabban lát, mint elődeik 1939-ben. Ez reményt ad arra, hogy e nap következő évfordulóin még biztatóbb so­rokat írhatunk le, mint most. Tatár Imre

Next