Fejér Megyei Hírlap, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-01 / 205. szám
2. OLDAL Nemzetközi élet Lubomír Strougal látogatása Budapesten (Folytatás az 1. oldalról) részről ezért nagy hangsúlyt helyeznek a politikai, a gazdasági, a kulturális és az egyéb területeken folyó együttműködés elmélyítésére. Ezt szolgálják a két ország vezetőinek örvendetesen gyakori találkozói, mindenekelőtt a két testvérpárt főtitkárainak, Kádár Jánosnak és Gustáv Husáknak rendszeres, az együttműködés elmélyítésében meghatározó szerepet játszó megbeszélései. Grósz Károly szólt arról, hogy a Magyarországon és Csehszlovákiában egyaránt megnyilvánuló megújulási törekvések fontossá teszik egymás tapasztalatainak folyamatos tanulmányozását, együttműködésben meglévő tartalékok feltárását a társadalmi élet minden területén. Még következetesebben kell törekedni az együttműködés elmélyítését gátló tényezők kiküszöbölésére. A gazdasági és a műszakitudományos kapcsolatok fejlődése érdekében új módszerek, formák és eszközök alkalmazására, az érdekek hatékonyabb egyeztetésére van szükség. Erősíteni kell a vállalatok közvetlen, kölcsönös érdekeltségen alapuló együttműködését, s növelni kell a termelési kooperáció és a szakosodás szerepét. A közös feladatok megoldása, illetve az ehhez szükséges légkör biztosítása szempontjából növekvő szerepe van a társadalmi és a tömegkapcsolatoknak, a kulturális érintkezések elmélyítésének, a két országban élő nemzetiségek jó közérzete biztosításának, történelmi múltunk kölcsönös tiszteletének és a közös haladó hagyományok ápolásának. A Minisztertanács elnöke végezetül megelégedésének adott hangot, hogy a nemzetközi helyzet fő kérdéseiben hazánk és Csehszlovákia azonos nézeteket, vall e kérdések megoldásában együtt munkálkodnak. Grósz Károly poharát emelte Magyarország és Csehszlovákia népeinek barátságára, a két testvérpárt, a két ország gyümölcsöző együttműködésére és fejlődésére. Lubomír Strougal válaszbeszédében mindenekelőtt a két szomszédos szocialista ország baráti kapcsolatainak jelentőségét emelte ki. Hangsúlyozta: " Barátságunkat kötelesek vagyunk ápolni, szélesíteni és megszilárdítani a szocialista alapelvek szellemében, amelyek helyes és korszerű értelmezése és társadalmi gyakorlata érdekében az utóbbi időben oly sok erőfeszítést teszünk. — Forradalmi korban élünk — folytatta —, nemzeteink államaink hozzáláttak a politikai és a gazdasági rendszer átalakításához azzal a céllal, hogy megfelelő, a műszaki-tudományos forradalom korához igazodó dinamikát és szélesebb demokratikus kereteket teremtsenek a fejlődés számára. A társadalmigazdasági kibontakozás meggyorsítása az egész pártmunkában meghatározóvá vált a MSKP XVII. kongresszusát követően Csehszlovákiában, hasonlóan az MSZMP XIII. kongresszusán meghatározott feladatokhoz. A megújulás igénye jellemzi a csehszlovák—magyar együttműködés formáit és tartalmát is; a mostani megbeszéléseknek is fő célja az újgondolkodás, az új gyakorlat meghonosítása a kétoldalú kapcsolatokban. E feladatok fogalmazódtak meg akét testvérpárt főtitkárának, Gustáv Husáknak és Kádár Jánosnak tavaly októberi találkozóján. A magas szintű találkozón egyetértettek abban, hogy a két ország példaszerű, dinamikus és sokoldalú együttműködése a legjobb hozzájárulás a szocializmus eszméinek valóra váltásához, a testvérországok közösségének általános felmelkedéséhez és a világbékéhez. A két ország kapcsolatrendszerét áttekintve a miniszterelnök aláhúzta, hogy az állami és a pártkapcsolatok a szocialista internacionalizmust példázzák. Számtalan bizonyítéka van a gazdasági és a társadalmi szervezetek, a szövetkezetek kölcsönös együttműködésének csakúgy, mint a nemzeti kisebbségek kapcsolatainak. Sikeresen fejlődik a gazdasági együttműködés is: növekszik a kereskedelmi forgalom, a kooperáció és a szakosítás aránya, s a Haldex Vállalat esetében már a közös vállalkozásra is akad példa. Lubomír Strougal ezzel összefüggésben — az eddigi tapasztalatokra, a jószomszédságra és a KGST-országok közösségének határozataira alapozva — dinamikusabb, gyorsabb ütemű előrelépést szorgalmazott a progresszív ágazatokban, a tudományban és a technikában, a közös vállalkozások területén. Rámutatott, hogy lehetőség van a fogyasztási cikkek kínálatának gazdagítására. A nemzetközi élet kérdéseit elemezve hangoztatta: — A helyzet megítélésében teljes nézetazonosságra jutottunk. Forrón üdvözöljük, hogy sikerült megállítani a nemzetközi feszültség eszkalációját, s hogy lépésről lépésre teret nyer a józan ész filozófiája a különböző társadalmi rendszerű országok együttélésében. Jóllehet, eddig nem születtek konkrét leszerelési egyezmények, reményt keltőek a már megindult tárgyalások. Országaink számára —, amelyek a szocialista közösség nyugati peremén fekszenek — meghatározó jelentőségűek a kontinensükön fennálló viszonyok. Ezért támogatunk minden pozitív lépést a henfi és a bécsi leszerelési tárgyalásokon mondta Lubomír Strougal, majd poharát emelte a Magyar Népköztársaság felvirágzására, a magyar nép sikereire és boldogulására, a Magyar Szocialista Munkáspárt forradalmi céljainak teljesülésére, a két állam barátságára és testvériségére. Grósz Károly és Lubomír Strougal délelőtt megtartott négyszemközti megbeszélését délután újabb szűkkörű eszmecsere követte a Parlamentben. A két kormányfő személyes találkozója után plenáris tárgyalást tartottak a magyar vezetők és csehszlovák vendégeik. A Grósz Károly vezette tárgyalócsoport tagja volt Marjai József, Barity Miklós külügyminiszter-helyettes, Berényi Lajos, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese, Ambrus János külkereskedelmi miniszterhelyettes és Kovács Béla. Lubomír Strougal vezetésével Pavel Hrivnák miniszterelnök-helyettes, Jaromír Johanes, a külügyminiszter első helyettese, Václav Urban, az Állami Tervbizottság elnökhelyettese, Ján Stracár külkereskedelmi miniszterhelyettes és Ondrej Durej ült tárgyalóasztalhoz. Az MTI tudósítójának értesülései szerint a tárgyalócsoportok teljes ülésén Marjai József és Pavel Hrivnák, a Magyar—Csehszlovák Gazdasági és Műszaki Tudományos Együttműködési Vegyes Bizottság társelnöke tájékoztatta a kormányfőket megbeszéléseik eredményeiről. Mint beszámoltak róla, a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésében magyar és csehszlovák részről egyaránt kiemelt figyelmet fordítanak a kooperációs megállapodásokra és a szakosítási egyezmények létrehozására, illetve a már meglévő megállapodások megerősítésére. Egyúttal hangsúlyozták, hogy a gazdaság több ágában — így például a gépgyártásban és a könnyűiparban — az eddigi eredményekre támaszkodva kell meghatározni a további teendőket. A tanácskozáson foglalkoztak az együttműködés elmélyítésével a személygépkocsi-gyártásban, s kölcsönösen állást foglaltak amellett, hogy az árucsereforgalom egyensúlyát a szállítások bővítése mellett érjék el. Grósz Károly és Lubomír Strougal ezután tárgyalásaik eredményeit összegezve megállapították, hogy a munkalátogatás hatékony eszmecserére adott módot. A konstruktív, nyílt légkörű megbeszélések tapasztalatai elősegítik azoknak a feladatoknak az elvégzését, amelyeketa két testvérpárt főtitkárának, Kádár Jánosnak, és Gustáv Husáknak tavaly megtartott találkozóján határoztak meg. A mostani találkozón főként azokat az alapvető kérdéseket vitatták meg, amelyek révén az együttműködés valamennyi területén dinamikusabban fejleszthetők a kétoldalú kapcsolatok. Végezetül a kormányfők egyetértettek abban, hogy a jövőben rendszeressé kell tenni a hasonló jellegű munkatalálkozókat, amelyek mindkét fél számára hasznosak. A kormányfői és a partnertárgyalásokról közleményt adtak ki. Baráti munkalátogatásának befejeztével Lubomír Strougal hétfőn este elutazott hazánkból. A magasrangú vendéget Grósz Károly, Marjai József és Várkonyi Péter búcsúztatta a fellobogózott Ferihegyi repülőtéren. Jelen volt Kovács Béla és Ondrej Durej. (MTI) Lubomír Strougal és Grósz Károly a Parlamentben, tanácskozásuk megkezdése előtt Szolidaritási nagygyűlés Újpesten Hétfőn Budapesten, az újpesti Ady Endre Művelődési és Munkástovábbképző Központban tartott nagygyűléssel megkezdődött a több hónapig tartó országos szolidaritási akciósorozat. Jakab Sándor, a Magyar Szolidaritási Bizottság elnöke nyitotta meg a nagygyűlést, majd Duschek Lajosné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke mondott beszédet. Egyebek között hangsúlyozta: ma már mind többen ismerik fel a világban, hogy a béke fenntartása, egy atomháború megakadályozása nemcsak a politikusok dolga. A közvéleményt képviselő valamennyi szervezetnek, mozgalomnak kötelessége felemelni szavát az emberiség érdekében, követelni a kormányoktól, hogy a vitás kérdéseket tárgyalások útján rendezzék, tegyenek hathatós intézkedéseket a fegyverkezési verseny megállításáért, a leszerelésért, a békés, biztonságos jelenért és jövőért. Pártküldöttség utazott Szófiába Németh Miklósnak, az MSZMP Központi Bizottsága titkárának vezetésével hétfőn pártküldöttség utazott Szófiába, hogy részt vegyen a KGST-országok kommunista és munkáspártjai gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozó központi bizottsági titkárainak értekezletén. A küldöttség tagja Marjai József, a Központi Bizottság tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese. Kíséretükben van Nyers József, a KB osztályvezető helyettese. Búcsúztatásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Georgi Pangelov, a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. (MTI) FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1997. SZEPTEMBER 1. KEDD ARANY-IGAZSÁG Nem kell profi közgazdásznak lenni ahhoz, hogy megjövendöljük: a Johannesburgból keletkezett hétvégi hír befolyásolja majd a világpiac aranyárait. Vasárnap — hangzik a jelentés — véget ért a Dél-afrikai Köztársaság történetének leghosszabb (pontosan háromhetes), és messze a legnagyobb (háromszázharmincezer embert érintő) tömegsztrájkja. Az első mérleg megvonása szerint „bejött a papírforma". Egyik fél sem beszélhet kudarcról vagy diadalról és inkább a kompromisszum a megfelelő kifejezés arra, ami végül is történt. Mit követelt a NAM, a bányászok szakszervezete, és mi valósult meg ebből? Harmincszázalékos fizetésemelést hangoztatott a három héttel ezelőtti vasárnapion kelt hivatalos (vagyis a szakszervezet által elfogadott) munkabeszüntetési felhívás, valamint még két határozott óhajt: a munkafeltételek „radikális” megjavítását, és a korábbinál „sokkal nagyobb” kártérítést a munkahelyi balesetek áldozatainak, illetve családtagjaiknak. Ezek a feltételek első pillantásra a világ bármely részén elképzelhetők lennének — de valóban csak első pillantásra. Mert a harmincszázalékos emelési követelés egyszerűen soknak, méghozzá irracionálisan soknak tűnik azoknak, akik nem tudják, hogy egy iszonyatosan nehéz munkát végző, három műszakban dolgozó dél-afrikai fekete arany- vagy szénbányász éppen a harmadát kapja a hasonló munkát végző fehér osztályos társa fizetésének. Ami a második pontot, a munkakörülmények javítását illeti, egy nemzetközi statisztika szerint tavaly mintegy nyolcszáz (!) bányász vesztette életét Dél-Afrikában, és nagy bajok voltak a kártérítésekkel is. A mostani megállapodás lényege: tizenhét-huszonhárom százalékos béremelés, a biztonsági követelmények megvizsgálása és a munkahelyi balesetek áldozatai ezentúl háromévi fizetésüknek megfelelő összeget hagyhatnak családjukra. Ramaphosa, a NUM főtitkára nem alaptalanul elégedett, nem kevés, amit apartheid-közegben elért. Ráadásul ez nemcsak gazdasági, hanem politikai siker is. Az export nyolcvan, és a devizabevétel ötven százaléka az aranybányászatból származik, és a sztrájkolók zöme ebben az ágazatban dolgozik. Ilyen körülmények között többszörösen igaz, hogy ez a monstre-sztrájk egyszerre volt gazdasági és politikai erőpróba — méghozzá olyan, amelyben a fekete többség ismét ízelítőt adott erejéből. Harmat Endre Két pokolgép robbant az észak-libanoni Tripoli főterén az autóbuszállomáson. Az autóbuszokban súlyos károk keletkeztek, az utasok közül hárman meghaltak, 25-en megsebesültek r És kialudtak a lámpák London, Párizs, Berlin sötétbe borult ezen a napon. A lengyel határokat ötvenegy német hadosztály lépte át, majd befutott Hitlerekhez az angol-francia hadüzenet. Ezzel — csaknem fél évszázada, 1939. szeptember elsején — megkezdődött a második világháború. A lengyel állam összeomlásával a szovjet csapatok is elfoglalták a mai nyugat-belorusz és nyugatukrán területeiket. A nácikkal való összetűzés nélkül megtehették ezt: egy héttel azelőtt írták alá a Németország és a Szovjetunió közötti szerződést. Bár ez a megállapodás időleges nyugalmat, kétéves további felkészülési időt adott Moszkvának — kényszerű lépés volt. A Szovjetunió csak a nyugati hatalmakkal, Angliával és Franciaországgal akart tárgyalni: antifasiszta, Hitler-ellenes front létrehozásán fáradozott, de Párizs és London akkor még nem mutatott erre hajlandóságot, így — elkerülendő a csapdát, hogy egyedül maradjon és magányosan keveredjen bele a Németország elleni háborúba — aláírta azt a szovjet—német meg nem támadási szerződést, amelyről mindkét fél tudta: időleges. S amikor a nyugati hatalmak, a polgári demokráciák előtt világos lett, hogy a közös fő ellenség a nácizmus, létrejött — 1941-ben — az igazi szerződés, a szovjet—amerikai—brit antifasiszta koalíciós megegyezés. És legyőzték Hitlert. Csaknem öt évtized múltán égnek, szép fényesen a lámpák Párizsban is, Londonban is, Berlinben is, Moszkvában is. Valamennyi európai városban. Mi több, új energiaforrás táplálja őket: az atom. Aligha lehet ennél különb jelképet választani haszon és veszély, az ember választási lehetőségének bemutatására. Minden történelmi visszaemlékezés annyit ér, amennyi tanulságot a mának nyújt. Nem szabad erőltetett párhuzamokat keresni, egészen más világban élünk most, mint akkor, de van egy gondolat, amely éppen e régi lapok forgatásakor ötlik eszünkbe, s az akkori nyugati hatalmak akarom-nem akarom húzódozásával függ össze. Emlékezzünk: egészen a katasztrófa bekövetkeztéig, sőt még egy ideig azután sem tudták rászánni magunkat arra, hogy komolyan tárgyaljanak a Szovjetunióval. De vajon milyen mértékben és egyáltalán hasonlít-e az az állapot a maihoz? Hiszen ma élénk tárgyalások folynak, mi több, remény van a történelem első tényleges leszerelési megállapodásának az aláírására. Ez mind igaz. Nyilvánvaló azonban, hogy a mai nyugati hatalmak (különböző irányító erőik) még mindig nem döntötték el: őszintén, hosszú távon és barátian együtt kívánnak-e működni, bizalmat építeni a kommunisták vezette országokkal, vagy sem. Akkor is volt veszély, ma is van. Akkoriban — tehát a négy évtizeddel ezelőtti időszakban — tizenkettő után egy perccel jött létre a fenntartások nélküli és tartós antifasiszta együttműködés — most még tizenkettő előtt vagyunk. De a Damoklész kardja itt lebeg a fejünk fölött: nincs náci hatalom, de van atomháborús fenyegetés, fegyverkezés, olyan bizalmatlanság, amely a másik félben ellenséget, rémképeket lát, (vagy rajzol), és az emberiség érdekeivel szöges ellentétben fenntartja sündisznó állásait. Ha így tekintjük a helyzetet, akkor 1939. szeptember elseje és 1987 szeptember elseje összehasonlítása már egyáltalán nem látszik erőltetettnek: mindig idejében kell szövetkezni! Akkoriban, tehát azokban az időkben amelyekre most emlékezünk, már csak valami ellen lehetett összefogni: a nekilendült fasiszta gőzhengerrel szemben. Ma szerencsére egy másik szótag: az „ért” érvényes: a békéért, a leszerelésért, a gazdasági és az emberi együttműködésért, az életre alkalmas környezet megteremtéséért. És ebben a mai szövetségben részt vehet mindenki — függetlenülattól, melyik oldalon álltak elődei öt évtizeddel ezelőtt. Érdemes tehát emlékezni, ezért nyilvánította a Béke Világtanács szeptember elsejét a békéért a fegyverkezési hajsza ellen folyó általános harc napjának. A lámpák égnek Európa fővárosaiban. Az államférfiak sokkal tudatosabban szemlélik a helyzetet, legtöbbjük világosabban lát, mint elődeik 1939-ben. Ez reményt ad arra, hogy e nap következő évfordulóin még biztatóbb sorokat írhatunk le, mint most. Tatár Imre