Fejér Megyei Hírlap, 1988. október (44. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-28 / 258. szám
FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1989. OKTÓBER 28. PÉNTEK Tehetségnevelés - társadalmi felelősség A sikersztori Az elmúlt évtizedek ügyeletes pedagógiai problémája, a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatása a szakemberek nagy részének véleménye szerint kudarcot vallott. Meghiúsult, illetve kevés eredménnyel járt a hozott hátrányok megszüntetésére tett erőfeszítések nagy része, ugyanakkor nem jutott idő a tehetséges gyerekek felfedezésére, nevelésére sem. Nyilvánvaló ma már, hogy kiemelkedő koponyákra — sürgető társadalmi, gazdasági bajaink megoldása miatt is — szükségünk van, a tehetségek értéke — társadalmi hasznuk szerint — nő. A nevelésük a közoktatás dolga, de annak a közművelődési intézményrendszernek is vannak ebben feladatai, amely a gyereket társadalmi környezetként körülveszi. Ezért tűzte tanácskozása fő témájául a tehetséggondozást a Magyar Könyvtárosok Egyesületének ifjúsági szekciója, amely a múlt hét végén Székesfehérváron ülésezett, dr. Nagy Attilának, a szekció vezetőjének elnökletével. _________ A jéghegy csúcsa Mi a tehetség? A természet adománya vagy társadalmi termék? Mindkettő — szólt Kádárné dr. Fülöp Judit kandidátus válasza — tehetség az, aki az adottságait maximálisan kiművelte. Tanítás és tanulás eredménye, társadalmi tennék, hiszen tanárok, szülők nélkül semmibe vész. Egy ország tehetségállománya olyan, akár a jéghegy csúcsa, csak az emberek látszanak, mögöttük láthatatlan a pedagógiai apparátus, a szülőket felnevelő társadalmi közösséghálózat. Minél többféle készség létezik, annál többféle tehetség van, értékük a készség társadalmi haszna szerint változik. Ma tehetségesnek mondják azt, aki a nyelvtudásban, zenében, sportban, matematikában kitűnik, de általában nem ismerik el az empátia (vagyis az azonosulási) készséget, a szervezőkészséget, pedig sokféle tehetség készségrendszerébe épülhetnek be. Hogyan terem a sikerember? Amerikai professzor, Benjamin Bloom tanulmányára hivatkozott dr. Fülöp Judit, amikor a tehetség nevelésének receptjéről beszélt. „Végy egy csomó sikerembert és kérdezd meg őket, hogyan lettek azzá?” Százhuszan válaszoltak a kutató kérdéseire, és azonos történetet mondtak el. Az úszók, teniszezők, szobrászok, koncertzongoristák, kutató matematikusok és neurológus biológusok meleg családi légkörben nevelkedtek, ahol szerették, tisztelték a gyerekeket. A szülők általában ismerték, szerették a tárgyat, és a gyerek is érdeklődött. Első leckéiket otthon kapták, majd olyan tanárokat kerestek nekik, akik jutalommal, szeretettel, mosolygással, dicsérettel tanították a kisgyereket, és olyan feladatokat adtak nekik, amikhez erőfeszítés kellett ugyan, de teljesíteni lehetett őket. A szülő ez első gyakorolgatásokba besegített, jó kapcsolatban volt a tanárral, munkamorált, mintát adott a gyereknek, aki ilyen feltételek mellett megszerette a tárgyat és jobban teljesített. A második és a harmadik szakaszban, középiskolában, főiskolán szigorú, követelő, tárgyát, témáját mester-, művészfokon ismerő tanárok álltak a fiatalok mellett, akik hatalmas energiákat fektettek be a tanulásba. Einsteint idézve a tehetség tíz százalék inspiráció és kilencven százalék perspiráció — azaz izzadság. Tehetséggyilkos iskolarendszer? A tehetségnevelésre összpontosító iskolának tehát így kellene felépülnie: az általános- vagy anyaiskola (alma mater) kibontja a gyerekben lévő készségeket, sokoldalúan, szeretettel képez. A meleg, elfogadó légkörben a gyerek megszereti, amit csinál, és később már áldozatot is kész hozni érte. Csak ezután következhet az intenzív tanulási szakasz. Zseni természetesen csak nagyon kevés emberből lesz, de nagyon sok tehetséges ember lehetne, ha egyénileg lenne képes velük foglalkozni az iskola. A mai magyar oktatási rendszer erre Ina képtelen, alkalmatlan. Alkalmatlan elsősorban azért, mert nincs pénze arra, hogy a legjobb pedagógusokat megtartsa a pályán. Ha a tanár képzetlen, nem tudja irányítani a gyerek tanulási munkáját, éppen a tudás becsülete vész el, és károsul a tannulási motiváció is. Mégis, vannak tehetségek a magyar iskolákban, és elsősorban azért, mert vannak még jó iskoláink. Ezek az iskolák gyakran, pejoratív értelemben kapják meg a címkét: „elit iskola”. Ezekben az iskolákban az órán a tanulás, a tanár és a gyerekközösség közös élménye. Itt a tanárok, mesterek és művészek, hisznek abban, hogy a gyerekek egész személyisége a fontos, hisznek abban, hogy az ember képezhető, nevelhető — ezért aztán itt rengeteg tehetség is terem. A magyar oktatásnak ma nincs túl nagy esélye arra, hogy jelentős anyagi erők segítsék a tanári kontraszelekció megállítását. A nevelésiben egyre több háramlik vissza a családra, felelőssége és anyagi áldozata szükséges ahhoz hogy kibontakoztassa a gyerekekben rejlő képességeket. És az iskola? Viselje el saját tehetséges tanárait, ne nézze se őrültnek, se varázslónak őket, hanem egyszerűen hagyja, hadd dolgozzanak. Farkas Eszter Álmos István estje Munkásköltő a zöld szalonban Nem csalás, nem ámítás, tényleg van ilyen: munkásköltő. Nem attól költő, hogy munkás, mint három és fél évtizeddel lehetett volna, s nem is attól munkás, hogy költőt senki sem szponzorálja. A Megyei Művelődési Központ gyér közönségérdeklődéstől kísért dicséretes kezdeményezése Álmos István szerződéstjén megcáfolta a kezdeteket: alig lehetett beférni a terembe. Az esemény főszereplőjét, noha sem kötete, sem boldog őse, sokan ismerik Fehérváron, mert két évtizednél több ideje, hogy publikál. (Kortárs, Jelenkor, Új Forrás, Alföld, Tiszatáj... leggyakrabban azonban Fejér Megyei Hírlap.) A zöld szalon annak ellenére zsúfolásig megtelt. Mert sok drukkere van Álmos poézisének megyeszékhelyünkön. Szikár, szomorú sorokat ír. Nemzedéke lírai krónikáját. Szerzői estjén egyben 45. születésnapját is köszöntötték ismerői, Pilinszky ércbe vésett gemmákhoz hasonlatos költeményeivel rokon furcsa, mormolásszerű dalait. Álmos István a Videoton Rákóczi üzemében szerelő, szakképzettségét tekintve mechanikai műszerész. Világéletében fizikai munkából élt, nem a legjobban, mint általában azok, akik ily módon élnek akár fizikai, akár szellemi munkások, s ez oknál fogva kissé alábecsültek. Álmosnak eszeágában sincs panaszkodni emiatt. Lajstromoz pusztán, összeszorított fogakkal, kerülvén a nyavalygást férfimódon. „Uram — tervedből kihagytál — én kurucnak születtem — labanccá tettél — szekered tolni — így voltam jó — most teremts romjaidra — ha van még megbízható —■ bástyád” — teszi szóvá egyik dallamtalan dalában. Majd azt észrevételezi, hogy „örökre álmatlan maradsz — hátadon a láthatatlan korbácsok suhogása, akár a barmok nyakán a seb gyógyíthatatlan...” — S így oldja föl a gyötrelmet .Végül ebben a gyötrődésben nem marad más csak a szerelem — a katona befüggönyzi vele a laktanya ablakát ...” — Ércesen komor megoldás. Álmos István költészete úgy emelkedik ki élményei (korunk, mindannyiunk élményei) fölé, akár egy karcsú, magányos virág, mely szépségében legyőzhetetlen. A költő verseit az igazi átélés szándékával tolmácsolták a Látókör irodalmi színpad tagjai: Bobory Zoltán, Király Anna, Horváth Annamária, F. Horváth Gyula, Bóna István, Koncz Károly, Murányi Ottó. Álmos költészete kötetért kiált ha az országos kiadók túlterheltek, akkor helyi — Fejér megyei — kiadásért, melynek díszéül válna. (ász) Az est vendégeinek Bakonyi István beszélt a költőről Művelődéspolitika Kollégiumi dilemmák Egy haldokló versenymozgalom Már több mint egy évtizede elkezdődött és a kollégiumok fejlődését segítő hagyománnyá vált az az országos versenymozgalom, melyet a Művelődési Minisztérium a KISZ Központi Bizottsággal együtt hirdetett meg. Megyénk középiskolai kollégiumai sikeresen állták meg helyüket e nemes versengésben, két kiváló kollégiumi cím is birtokukban van: a székesfehérvári Kállai és a seregélyesi kollégiumé. A megyei oklevélszerző verseny során nem egy kollégium szerzett sorozatban, több éven keresztül aranyoklevelet, és jó esélyük lenne akár a harmadik kiváló cím elnyerésére. Ha indítanának a megyei szervek ilyen versenyt, mert ez ugyanis előfeltétele az országos versenybe való nevezésnek! Mi az oka mégis e bizonytalanságnak? A KISZ megyei bizottsága, erejéhez mérten, támogatta, szervezte a megyei minősítőversenyeket, minden évben összehívta az értékelő bizottságokat, akik eldöntötték, melyik kollégium milyen minősítést kapjon. Természetesen az oklevelek mellé jutalom is jár, mint általában minden egyéb verseny díjazásánál. Az anyagi támogagatást a megyei tanács nyújtotta bár ez az utóbbi években akadozott. Volt olyan év, amikor nem volt pénzmaradvány, s az előre megígért jutalom elmaradt. Amíg az ifjúságpolitikai alapot a KISZ kezelte, tudott e célokra pénzt átcsoportosítani, de amióta a kormányzati szervek úgy döntöttek hogy pályázati úton a megyei ifjúsági és sporthivatalok osztják el a pénzeszközöket, azóta nemcsak az anyagi, hanem az erkölcsi támogatás is megszűnt! Pedig sok megye van az országban, ahol ez az átszervezés akadálymentesen bonyolódott le, legalábbis a megyei kollégiumi versenyek szempontjából ... A KISZ megyei bizottsága most (is!) fut a pénz után támogatót keresne. Talán kár a fáradságért, hiszen a mostohagyermekek, a kollégiumok sokszor hátrányban voltak az utóbbi egy-két évtizedben az édesgyermekekkel, az iskolákkal szemben. Í Így nem csoda, ha a kollégiumvezetők megyei munkaközössége is úgy vélekedett a legutóbbi értekezletén, hogy a ,,versenyt” ebben a formában már nem érdemes tovább erőltetni. Talán a KISZ- en kívül már senkit sem érdekel a megyében igazán: lesz-e a jövőben megyei kollégiumi verseny, pedig Fejér megyében a mozgalom hoszszú évekig nagy mértékben hozzájárult a kollégiumok fejlődéséhez, fejlesztéséhez, a nevelő-oktató munka mind színvonalasabb végzéséhez. Aki indít egy versenyt, az gondoskodjék a díjazásról is, hangzott el egy felelős vezető szájából az idézett kijelentés. Talán igaza van. Akkor hát a kérelmet egy új címzetthez kell továbbítani: az MM-shez és a KISZ KB- hoz? A versenykálvária külső és belső harcainak eredményeként a venicei kollégium nevelőtestülete és kollégista diákjainak többsége küldöttgyűlése már májusban úgy döntött, hogy nem kíván nevezni az 1988—89-es tanévben, sem a kiváló kollégium címért folyó országos vetélkedőbe, sem pedig a már haldokló megyeibe. .. Úgy tudom, ebben nem vagyunk egyedül. Eddig még egyetlen kollégiumi közösség sem jelezte részvételi szándékát. Dr. Sárai László ni .... Óvakodj a fanatikusoktól... Nehéz bestsellert nem írni — meglehet, jómagam vetem először papírra ebben a furcsa összefüggésben azt a sokat idézett megállapítást, amely eredetileg tudvalévően a szatíraírásra vonatkozott. Tehát: könnyű tollal igencsak nehéz manapság sikerkönyvet nem írni. És ezt, sajnos, nem én találtam ki. Ez maga a valóság. Vannak kivételesen ritka pillanatok azonban az irodalomban — és főként a könyvkiadásban — amikor a siker magas irodalmi értékkel találkozik. Ilyen szerencsés találkozásnak lehet tanúja immár a magyar olvasó is, aki az Árkádia Kiadó jóvoltából saját anyanyelvén olvashatja az utóbbi évtized egyik leghangosabb könyv-világsikerét, Umberto Eco A rózsa neve című alkotását. Elfogult lévén, bevallom, saját nemzeti irodalmunk világirodalmi rangúalkotásai iránt, nekem különösen nagy örömöt okozott ez a megkésett találkozás a bolognai egyetemi tanár bestsellere lett irodalmi kirándulásával. Nehéz lett volna ugyanis nem fölismernem a szellemi rokonságot a tudós itáliai szemiotika-professzor regénye és a mi Szerb Antalunk könyve, A Pendragon legenda között. Szerb Antalt remélhetően nemigen kell bemutatnom egy irodalmi esszé olvasójának, úgyis fogja tudni róla: a két világháború közti magyar irodalom talán legtudósabb regényírója volt. S ha a professzori címhez nem kötődne szükségszerűen egyetemi katedra, irodalomtudósi rangján, azt hiszem, bátran nevezhetnénk „Prof. Szerb Antalnak” is. Miben érhető tetten a rokonság? (Amelyben, persze, világért sem foglaltatik benne az utánérzés vádja. Umberto Eco lényegesen magasabb irodalmi közegben létezik annál, ahol az efféle közönséges jelenségek előfordulhatnak.) Mindenekelőtt az írói téma megközelítésének a mozzanatában, Umberto Eco — amiként Szerb Antal is — láthatóan a játék könnyed szépségéért merítkezik meg a „krimi” alantas régióiban. Tizennegyedik századi sztorija — ugyanolyan figyelmet bilincselő vonalvezetéssel, mint A Pendragon legenda históriája — épp ezért rengeteg elemet sodor i magával a művelődéstörténeti esszék világából. Amiképp Szerb Antalt a Rózsakereszt körüli kutatásai indíttatták a téma huszadik századi „bűnügyi történetként” való feldolgozására, azonképpen Eco könyvéből is kiérződik a bibliofil ember könyvimádata, szenvedélyes érzelmi kötődése a régi fóliánsok, kódexek, pergamentekercsek világához. (Csak nem a British Múzeum könyvtára, hanem egy észak-itáliai kolostori könyvtár szolgál hátterűl, ürügyüs érzelem nyilvánításához.) A téma rokonságáról talán fölösleges is külön szaporítani a szót. A titokzatosság, a rejtettség, amely a felvilágosodás előtti művelődéstörténeti korokban a tudományt általában jellemezte, szinte sugallja a rejtvényfejtő játék, a krimi szálainak hozzáigazítását. Maradna végül a közös tőről fakadó etikai következtetés. Szerb Antal a világháborúra készülődő fasizmus árnyékában lelt rá a maga igazságára, a tudós felelősségére. Umberto Eco a háború utáni atomfegyverkezési hajsza halálos fenyegetettségében mondja ki a maga összefüggését: nem mindegy, hogy a tudás mikor és milyen kezekbe jut, s javára vagy ellenére fordítódik-e az emberiségnek. Óvakodj a fanatikusoktól, akár ördögök, akár szentek — vélekedik Eco, — mert ők rántanak bennünket romlásba. Figyelemreméltó, hogy nem a tudás magányos tornyába zárkózott bibliofil értelmiségi véleménye ez, hanem, a szenvedő emberiséget nemzetekfeletti emberséggel szánó humanistáé.Miért tartott 1980-tól 1988-ig, amíg szava — ez a könynyed szellemi játék ürügyén kimondott igaz szó — Észak- Itáliából Pannóniába érkezett? Mára akár egy másik esszé tárgya lehetne. A fontos: végre eljutott. Mégpedig az európai irodalomnak abban a fontos, máig haladónak és érvényesnek minősíthető vonulatában, amelynek — Szerb Antallal, Babits vagy Kosztolányi révén — a mi irodalmunkban is erősek a gyökerei. Mekis János Nemzetközi színjátszó napok Székesfehérváron, a Pelikán Teremben a párizsi Cie Danse Theátre Omolsze című koreográfikus játékának bemutatójával megkezdődtek a nemzetközi színjátszó napok. A rangos, szakmai találkozón október 27-én a lengyel Teatr ’77 Strzelecki Bohócok című kabaré-cirkusznépszínház játékstílust ötvöző darabját ismerhette meg a fehérvári közönség. Pénteken, 28-án a Tanulmány Színház Somogyi István rendezésében mutatja be Bornemissza Péter Magyar Elektra c. alkotását. Szombaton, október 29-én délelőtt 10 órakor mozgásstílusok és sajátosságaik témában tart gyakorlati foglalkozást az érdeklődőknek Bánhidy Attila pantomim művész koreográfus. A mű megszületésének alkotó folyamatába enged betekintést október 30-án délelőtt 10 órakor a Magyar Elektra munkabemutatója — egyben a nemzetközi színjátszó napok záróprogramját, Pati-Nagy Bence felvétele amely a produkcióhoz kapcsolódóan demonstrálja a Tanulmány Színház művészeti módszerét. A 8 Renversé francia táncszínház Carla Faris Omolsze című koreográfiájával vendégszerepelt a Pelikán Teremben 5. OLDAL