Fejér Megyei Hírlap, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-02 / 1. szám
FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1990. JANUÁR 2 KEDD Zárszámadásra készülnek a tsz-ek Csökkenő nyereség, növekvő hitelek Ezekben a téli napokban a könyvelők serénykednek leginkább a termelőszövetkezetek irodáiban. Ezidőtájt még a decemberi számlákat könyvelik, hogy körülbelül január cserekán elkezdhessék a legtöbb helyen a mérlegkészítést, mely elengedhetetlen tartozéka a zárszámadásnak. Tavaly a szövetkezetek összes nyeresége 525 millió forint volt. Az idén ennél bizonyosan kevesebb lesz – vélekedik Matolcsi László, a Fejér Megyei Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének a titkára, s hozzáteszi, hogy a megyében négy-öt termelőszövetkezet pénzügyileg bajban van, ha nem is lesz veszteséges, számottevő eredményt nem tud felmutatni. Hatalmas a költségnövekedés a gazdálkodásban, nagy összegű hitelek terhelik a legtöbb közös gazdaságot, sok a tsz-ek kintlévősége, meg a váltó, melyek beváltása nem is mindig egyszerű. A nyereséget nehéz megbecsülni, mivel a Pénzügyminisztérium megszüntette az eddig kért háromnegyedévi adatszolgáltatást a várható eredményről — mondja a Teszöv titkára. Fejér megyében tizennégy termelőszövetkezet tért át az egyszerűsített kettős könyvvitelre, melynek lényege,, hogy a saját készletüket értékben nem tartják nyilván, s ez egyszerűsíti az adminisztrációt. Ez papíron veszteséget mutat, de ez csak technikai veszteség, az elszámolásokból adódik, a könyvelők három év alatt írják le a készletüket, gyakorlatilag eddig nem mutatnak ki nyereséget. Ezt a könyvvitelt csak a 250 millió forint éves árbevétel alatti szövetkezetek alkalmazhatják. Lemérhető, hogy lényegesen csökkent a beruházási kedv a tsz-ekben, elsősorban az állami támogatások leépítése miatt. Tovább csökken a keresetek reálértéke, hiszen a bérek szerény növelése nem tud lépést tartani az inflációval. Sok helyen zárszámadó küldöttgyűlést tartanak csak, ám március végéig minden szövetkezetben össze kell hívni a közgyűlést is, hiszen a megváltozott szövetkezeti és földtörvény miatt alapszabálymódosításra van szükség. A zárszámadásra való készülődés mellett szervezik a területi szövetségen a romániai segélyakciót is, általában 20—150 ezer forint értékű felajánlásokat tesznek a közös gazdaságok, terményt, állatot és készpénzt egyaránt adnak. G. G. Még hiányzik a világkiállítás idei költségeinek fedezete Felgyorsult az 1995. évi Budapest—Bécs világkiállítás előkészítése. Hol tartanak a munkálatok — ettől érdeklődött az MTI munkatársa Somogyi Lászlótól, a világkiállítás kormánybiztosától. — Miután eldőlt, hogy a délpesti térség ad majd otthont az Expónak, kiadtuk a megbízást a Fővárosi Mélyépítési Tervező Vállalatnak a mérnöki felmérések elkészítésére. Az ott lévő épületeket ki kell sajátítani, meg kell határozni az alapozás módját, kijelölni a közművek helyét, és el kell dönteni, hogy milyen dunai partvédelem szükséges. — Mikorra várható a konkrét építési terv kiírása? — Az osztrák féllel összehangolva március végéig meghirdetjük a tervpályázatot. Reméljük, hogy ezt ezúttal már az Építőművészek Szövetségével együttműködve értékelhetjük, s hogy a szövetség a továbbiakban aktív részese lesz a világkiállításnak. A következő feladat : nyilvános nemzetközi pályázat meghirdetése a világkiállítás reklám- és propagandaügyeinek intézésére. A nemzetközi versenytárgyalásra várhatóan januárban kerül sor. Munkálkodunk az Expo-Budapest Részvénytársaság megalapításán is. Ez a szervezet üzleti alapon kapcsolódik a világkiállításhoz. A részvénytársaság tagjai — vállalatok, bankok, és terveink szerint, magánszemélyek is — részt vesznek az Expo épületeinek létrehozásában, illetve a munkálatok finanszírozásában, a kiállítás „működtetésében” és a terület utóhasznosításában. Szükséges, hogy a vállalat megalapításához az állam anyagilag is hozzájáruljon. A korábbi információk szerint a világkiállítás előkészítése idén mintegy 5 milliárd forintot igényel az állami költségvetéstől. Az Országgyűlés legutóbbi ülésszakán elfogadott költségvetés azonban nem tartalmazza ezt az összeget; ez azt jelentené, hogy hiányzik a világkiállítási munkálatok idei költségeinek fedezete? Egyelőre valóban nem ismeretes, hogy a mintegy 80 hektáros területen lévő üzemek, létesítmények, csaknem 30 cég és néhány lakóház, illetőleg üdülőtelek tulajdonosait, bérlőit és használóit miként kártalanítják. Több megoldás is kínálkozik, így például, hogy valamelyik magyar kereskedelmi bank ad hitelt a kisajátításhoz a kormány felhatalmazása alapján az előkészítő bizottságnak vagy a Fővárosi Tanácsnak. — Egyre-másra jelentkeznek már a magyar és külföldi befektető-jelöltek. Konkrét ajánlatot adott egy svájci bank és egy francia—angol pénzügyi csoport, valamint egy osztrák—magyar közös vállalat — mondotta Somogyi László kormánybiztos. (MTI) pályázat A Móri Állami Gazdaság Vállalati Tanácsa pályázatot hirdet a nyugdíjba vonulás miatt megüresedő IGAZGATÓI munkakör betöltésére. A Gazdaság „K” (kiemelt) kategóriájú vállalat. A GAZDASÁG FŐBB TEVÉKENYSÉGI KÖRE: — szántóföldi növénytermesztés, erdőgazdálkodás — szőlő és gyümölcstermesztés — élelmiszeripari feldolgozás, — bor, szörp, üdítő ital előállítás — textilipari fonál feldolgozás. A gazdaság 4170 ha-on gazdálkodik, termelési értéke: 764 millió Ft, átlagos dolgozói létszám: 857 fő, átlagkereset: 113 ezer Ft/év, mérleg szerinti eredménye: 21 millió Ft. Az igazgatóimunkakör 1990. március 1-től tölthető be. A választás meghatározott időre, 5 évre szól, melyet a testület alkalmasság esetén újraválasztással meghosszabbíthat. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: — magyar állampolgárság — szakirányú egyetemi végzettség — 50 év alatti életkor — 10 éves mezőgazdasági nagyüzemi gyakorlat, melyből az utolsó 5 év egyúttal vezetői gyakorlat — vállalja a VT által meghatározott követelményrendszer teljesítését. · AZ IGAZGATÓ FONTOSABB FELADATAI: — a vállalat működőképességének biztosítása, hatékonyságának fokozása, — a vállalat irányítása, szervezeti érdekeltségi működési rendszerének korszerűsítése, — a vállalat tevékenységének, szerkezetének rugalmas kialakítása a piaci igényekhez, — a gazdaság fejlődésének, fejlesztésének a testület által meghatározottak szerinti biztosítása, — a dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítása, jövedelmének emelése. Az igazgató alapbérének, prémiumának megállapítása — a hatályos jogszabályok keretei között — a vállalati tanács határozata alapján történik. A PÁLYÁZATNAK TARTALMAZNIA KELL: — elképzeléseit a Móri Állami Gazdaság irányításáról — részletes önéletrajzot, jelenlegi munkájának, beosztásának és eddigi szakmai tevékenységének ismertetésével, — kitöltött személyi adatlapját, — iskolai végzettségét tanúsító okleveleinek másolatát, — 3 hónapnál nem régebbi keltezésű erkölcsi bizonyítványt, — orvosi igazolást arról, hogy a munkakör ellátására egészségileg alkalmas. A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást ad: Palotay Sándor közgazdasági igazgatóhelyettes a Mór 51. telefonon. A pályázatot 1989. január 31-ig lehet benyújtani Palotay Sándornak címezve, a borítékon szerepeljen a „PÁLYÁZAT”. Cím: Móri Állami Gazdaság, 8061 MÓR, Major u. 3. pf. 18. A pályázat elbírálásának határideje: 1990. február 15. A döntésről a pályázók 8 napon belül értesítést kapnak. A pályázatokat bizalmasan kezeljük. 28 103 Ismét Oszoli Ferenc sérelmeiről Az igazságszolgáltatás sem ártatlan Tényfeltáró írásban került nyilvánosságra Oszoli Ferenc, csákvári parasztember sérelme, amely lapunk 1989. december 2-i számában jelent meg, amire dr. Végh László megyei bírósági elnökhelyettes válaszolt lapunk, 1989. december 9-i számában. Megértve a jószándékú újságírói lelket („mentalitást”) az ügyben, de rögvest elmarasztalván a bírósággal szemben megnyilvánuló — feltételezett! — újságírói ellenszenv miatt. Tudomásomra hozza, hogy „a politikai hatalom eltorzult értékrendjét a jogalkalmazó szervként eljáró bíróság nem változtathatja meg”. Tökéletesen egyetérthetünk ebben a megyei bíróság elnökhelyettesével, hiszen nemcsak ügyvéd, de újságíró sem akadt akkor Magyarországon, aki vállalta volna, hogy segít, a jogszolgálat eszközeivel, illetve a sajtó nyilvánosságával Oszoli Ferenc és „bűntársai” ügyének tisztázásában. Mielőtt bármit mondanánk, minősítenénk az akkori igazságszolgáltatást, ebben az időszakban még bőven alkalmazták a kulák megbélyegzést, ha már hivatalosan nem is szentesítették. Százak, ezrek ültek az igazságszolgáltatás „közreműködésével’, mint ellenforradalmárok, a nép, a nemzet ellenségeinek kikiáltott ártatlan polgárok. S még akasztottak is holott büntetlenséget ígértek mindazoknak, akik valamilyen formában részt vettek az 1956-os eseményekben. A sajtónyilvánosságról szólva el kell mondani, hogy lett volna mód és lehetőség tisztázni Oszoliék „ügyét”, hiszen az akkori jogszabályok, bármennyire is koncepciózusak voltak, lehetőséget adtak arra, hogy a „birtokpert” sérelem nélkül rendezzék. Ugyanis jogszabály mondta ki: aki kilép a tsz-ből, annak ki kell adni az általa bevitt vagyont, illetve annak megfelelő csereingatlannal kell rendezni az ügyet. Az 1959. 1. sz. törvény 31. paragrafusa (1) a következőket mondja a bevitt föld kiadása, kilépés, vagy kizárás esetén: „Abban az esetben, ha a tagsági viszony kilépés folytán (17. paragrafus (1) bek) szűnik meg, a kilépéskor folyó gazdasági év végén, ha pedig a tagsági viszony kizárás. folytán szűnik meg, a közgyűlés által meghatározott időpontban kell a tag által bevitt földdel azonos értékű, lehetőleg azonos nagyságú és művelődési ágú földet, elsősorban a termelőszövetkezet szétszórtan fekvő parcelláiból vagy a község (városi, városi kerületi) tanács végrehajtó bizottság által erre a célra átengedett állami tartalékföldből, ezek hiányában a táblák szélén levő földekből a volt tag részére kiadni. (2) Rendkívüli kilépés (17. paragrafus (2) bekezdés) esetén a kilépő kérésére a földet a kilépéskor folyó gazdasági év végén kell kiadni. (3) Ha a föld kiadása nem a kilépéskor folyó gazdasági év végén történik, a föld kiadásának időpontjáig a volt tag részére haszonbért kell fizetni. (4) A haszonbérlet címén bevitt földet kilépés vagy kizárás esetében nem lehet kiadni, a haszonbérlet a szerződés szerint továbbra is fennmarad. Szó sincs háztájiról, holmi kegyességről, ahogyan azt beállították a csákvári vezetők, amit kritika nélkül elfogadott a bíróság. Aki csak kevésbé járatos ezekben a jogszabályokban, az első hallásra is megérti, könynyed „csúsztatásról” van szó. Ismétlem: Oszoli Ferencet és családját maradék nélkül kárpótolni kellett volna. A hatalom, ha kényszeredetten is, de a magántulajdont, mint személyi tulajdont is elismerte. Az ügyészi vád is a „háztáji” fogalommal küszködik, holott tulajdon-visszaadásról lehetett volna csak szó. Nincs szándékomban untatni az olvasót, hogy mi a különbség a kettő között. Dicsérendő lett volna, ha erre a bíróságon jönnek rá, már akkor, a 1962—1968. közötti időszakban. 1969-ben már hatályon kívül helyezték az idézett törvényt. Oszoliék huszonvalahány holdjának az is része volt, amit a tsz tagosított. Oszoli Ferenc ajánlatot istett arra, vonatkozóan, hogyan látná tisztességesnek megoldani az ominózus szőlőterület tulajdonlását, de azt kézből, kapásból elutasították. Csak az egyetlen „verkli” szólt, mégpedig arról, hogy Oszoli Ferenc és családja „bűntársakként” meglopták a közöst, a Tolbuhin Mezőgazdasági Termelőszövetkezetet. A névadóhoz méltóan valósággal legázolták (az igazságszolgáltatást is fölhasználva) a kisemmizett parasztembert. A megyei bíróság elnökhelyettese az ősi latin bölcsesség jegyében, az „auditur et altera pas” (meghallgatandó a másik fél is) kioktat, hogy elmulasztottam megkérdezni az akkori bírákat, miképpen is volt akkor, huszonhét—huszonnyolc évvel előbb. Magyarországon az átlagpolgárok előtt is világos, hogy a pártállamban egyetlen igazság volt, a totalitárius rendszer igazsága, amivel a „kritériumaival” aligha kívánatos untatni az olvasót. Az akkor, alig három-négy évvel az ötvenhatos földindulás után, az országszerte lefolytatott hasonló eljárásokról ki kellene mondanunk : törvénytelenek és igazságtalanok voltak. Legalább ennyi elégtétel kijár Oszoli Ferencnek és társainak. (peresztegi) Egyidős a századdal ,ő az a magyar ember, aki túlélte a törökvészt, a tatárdúlást, az első háborút és a fölszabadulást. Nem esett hadifogságba, nem vitték Szibériába, nem járt Recsken és nem internálták, mint kulákot. Egyidős a századdal. Alcsútdobozon született, ma is ott él, idősebb Buzi János. A neve, hát igen. Alcsúton senki nem ütközik meg rajta, így hívják, hát így hívják. Mindig is köztiszteletnek örvendett a család, János meg különösen. Bicskéről származtak Alcsútra, Bicskére meg Szabadszállásról. Hátul, a gazdasági udvarról kerítem elő, a színből tolja ki a tragacsot, szeme hol kék, hol zöld, szomorúan hunyorog. „Édesapám tizenhétben halt éhen a román hadifogságban, öreg népfölkelő volt, Galati mellett Lipotán támadta meg a tífust. Nem tért haza. Nem, nem nézem fiam a tévében a román eseményeket, ott most folyik az öldöklés, én nem nézek ilyet. Nem nézi a tévét, de hallgatja a rádiót, olvassa az újságot, mindent tud. A földrajzot és a történelmet is, mert mindig a legjobb tanulók voltak az iskolában Zsófika húgával együtt, dehát parasztokat nem taníttattak. S miből is tanultak volna? Az édesanyja ott állt harminc hold földdel, meg öt gyerekkel özvegyen! János azóta dolgozik a földdel. Most is. A nyáron találkoztunk a buszon, vitte a kaput a Cserhegyre. „Hát kötözni már nemigen tudok, fiam, de még elkapálgatok”. Aztán tizenhét májusában csak elvitték katonának, de nem került ki a frontra, mert beiratkozott a kerékpártanfolyamra. Aztán meg telegráftanfolyamra. Pedig mondta neki a főhadnagy: Te Jancsi! — mert a fiatal gyerekek a komoly huszonéves főhadnagyoknak csak Jancsik voltak — te Jancsi, legyél a csicskásom! Nem lett. Aztán meg spanyolban volt. Mármint a náthában. Abban, amiben többen meghaltak a háború utolsó esztendejében, mint a csatákban. János kigyógyult belőle, hazajött. Na, a katonaságnak ezzel még nem fellegzett be, mert negyvenben is behívták, olyan öregen, mint az apját annak előtte. Részt vett az erdélyi bevonulásban, s onnan is hazatért. Mikor a németek beszállásoltak hozzá, engedélyt kértek arra, hogy kazjaiból vehessenek a lovaiknak. Kissé nehezményezte, s szólt is a parancsnoknak. „Nagyon megerelte a kamerád a szénát!” A parancsnok meg csak bólogatott, de mi lesz még eztán! Lett is. Vagyis hogy nem lett. A faluban összesen három tyúk kárált negyvenötven. János is némán kísérte hol kék, hol zöld tekintettel, amint lovait kivezetik az istállóból, fejős tehenét sütik az udvaron. Éhesek voltak azok a katonák is ... A legnehezebb időben, 44- 45 telén megválasztották az alcsútiak bírájuknak, majd a nemzeti bizottság elnökének. Kovács Imre, a Nemzeti Parasztpárt elnöke is fölkereste, mikor Alcsútra jött, mert János szervezte a faluban is a parasztpártot. De aztán — mivel nemcsak a földjeihez, meg az állataihoz értett — kitűnő politikai érzékkel visszavonult a politikától. A másféle hangadókkal szemben, a megfelelő pillanatban látta, nincs más út. S dolgozott tovább. Fölnevelt két gyermeket, van három unokája, hat dédunokája. Felesége, Zsuzsi néni, három évvel fiatalabb nála, nyáron reggel nyolcra kannából meglocsolja a kertet. Kérdem tőle, tessék mesélni! „Mit meséljek fiam? Nincs mit mesélni. Eltelt...” Zsohár Melinda Fotó: Fási László 1. oldal | 1|| ,Mv' 1 | ■ íjj