Fejér Megyei Hírlap, 1990. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-01 / 27. szám
FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1990. FEBRUÁR 1. CSÜTÖRTÖK JOGTALAN! Tisztelt Szerkesztőség! Engedjék meg, hogy néhány szóban reagáljak az 1990. január 16-án megjelent „Átutalási betétszámla adófizetéshez” című cikkükre, valamint az OTP által küldött nyilatkozatra, ami az úgynevezett kedvezményes kamatozású állami lakáskölcsön adóval hozható kapcsolatba. Teljesen mindegy, hogy ezt a törvényt minek nevezik, melynek még száma sincs; ez az adófizetés törvényellenes. 1. — Bármilyen pénzügyi szerződés esetében öt év után, az elévülési határidő miatt, semmiféle egyoldalú követelés nem érvényesíthető. 2. — A nettó jövedelembe, a tájékoztató szerint, a családi pótlékot is bele kell számolni, ami adómentes, szociális juttatás. 3. — A fizetendő adónak nevezett akármit már egyszer megadóztatott jövedelemből kell fizetni, ami kettős adózásnak számít! Ezenkívül szeretném megtudni, hogy akinek nincs betétszámlája, milyen jogon nyit az OTP betétszámlát a másik fél beleegyezése nélkül. Akinek pedig már van átutalási számlája, csak a tulajdonos megbízása alapján lehet arról bármilyen összeget átutalni, illetve levonni. Az OTP által egy borítékban küldött tájékoztató, illetve értesítés földi halandó számára érthetetlen és ellentmondásos. Az értesítésen január másodikai dátum szerepel, de ezt postabélyegző nélkül január 22-én kaptam meg. Vajon melyik dátum alapján küldjem viszsza 15 napon belül? Mivel tudom igazolni, hogy mikor kaptam kézhez? Szeretném megtudni, milyen jogon fenyegetőzik az OTP, ha a nyilatkozatot nem küldöm viszsza, úgy fizetésre kötelezettnek tekint? Amennyiben az OTP mégis leemel a számlámról, a megbízásom nélkül, bármilyen összeget, úgy kénytelen leszek bírósághoz fordulni, egyoldalú szerződésszegés címén. Meggyőződésem, hogy a Tisztelt Képviselő Urak által megszavazott törvény, illetve rendelet erősen elkapkodott és megalapozatlan. Biztos vagyok benne, hogy az ő havi járandóságuk nem 8000—10 000 forint bruttó összeg. Milyen rendelet az, ami csak február elseje és december harmincegyedike között érvényes? Utána vajon mi várható? Ha ezt továbbra is így folytatják, lassan visszatérünk Mátyás korába és még a füstadót is bevezetik. Pethő Lajos Székesfehérvár, Rádió u. 29. Több kistraktor Már a farmergazdaságok szükségleteire gondolva növeli a 15 lóerős kistraktorok gyártását a győri Rába gyár. Erre az évre eddig 600 kistraktorra érkezett rendelés, de az esetleg növekvő keresletnek is eleget tudnak tenni. A többféle mezőgazdasági művelet elvégzésére alkalmas kistraktor gyári termelői ára 154 ezer, az áfával együtt mintegy 200 000 forint. Győrött 1984-ben kezdték meg a kistraktorok gyártását, és eddig 2600 ilyen erőgép készült. Gazdaság Irodisták elhelyezkedési gondjai (Folytatás az 1. oldalról) — Értsem ezt úgy, hogy eddig a két bányavállalat egymással rivalizált és a fejlesztési pénzeket egymás orra elől halászta el? — Nem értek egyet ezzel a megfogalmazással, de van benne igazság. Gazdálkodni a mi ágazatunkban csak távlatokban szabad. Egy új bánya nyitását hat-nyolc évvel a művelésbe vétel előtt kell kezdeni. Most például Bitó II. a jelenlegi kiépítettségében az ezredfordulóig él, Fenyőfő viszont 1995-ben kimerül. Az üzemépületeit vasúti rakodóját egy darabig használni tudjuk a leendő Bakonyoszlop, Csetény- és Iharkút új üzemeihez. Ezeket a fejlesztéseket és kiváltásokat most kell eldönteni és ütemezni. Visszatérve az összevonás gazdasági előnyeire: az igazgatási költségünk a racionális átszervezéssel csökken, mivel a rezsink is kisebb lesz. A kincsesbányai épületeket, állóeszközöket, ingatlanokat értékesítjük, még az sem kizárt, hogy idegenforgalmi célokra hasznosíthatjuk őket. — Még egy praktikus kérdés: a Tapolcára áthelyezhető szakemberek lakáskérdését hogyan oldják meg? —Jelenleg hét OTP lakás vásárlására van lehetőségünk, melyeket bérlakásnak vagy öröklakásnak oda tudunk adni, s ezenkívül a szükséges 15 további lakás felszabaduló szolgálati lakásokból vagy vásárlás útján rendelkezésünkre áll majd. — Köszönjük a tájékoztatást. Zs. Cs. Vizsgálják a hitelképességet is Népszerű az újrakezdési kölcsön Megnőtt az érdeklődés a január elseje óta az addigi 309 ezer forintról 400 ezer forintra nőtt újrakezdési kölcsön iránt. Míg 1988-ban, a kölcsön bevezetésének első évében csupán öten vették igénybe a megyében, tavaly októbertől az idén január 22-ig már ötszáznegyvennél többen jelentkeztek felvételi szándékkal a Fejér Megyei Tanács V. B. foglalkoztatáspolitikai és területfejlesztési osztályán, valamint a kölcsön folyósításával foglalkozó négy megyei pénzintézetben. Mint Lékó Mihályné, az osztály főmunkatársa elmondta, az újrakezdési kölcsönt a legkülönbözőbb vállalkozások beindításához kívánják felhasználni. A legtöbben mezőgazdasági kistermeléshez akarnak fogni a négyszázezer forint alaptőkével, de kérték már görény- és csigatenyésztésre, csincsillatartásra, s a legkülönbfélébb kisipari tevékenységek megkezdéséhez. Főként a „telített” szakmákban dolgozók jelentkeznek a kölcsön felvételének szándékával, így például a fodrászok, a kereskedők az állategészségért iskolát végzettek, s igényeltek kölcsönt többen a leépítésre került hivatali apparátusok dolgozói közül is. A kölcsönt nem mindenki kapja meg. Azok például, akik az úgynevezett hiányszakmákban dolgoznak, s még a mostani munkaerőhelyzetben is az állások tucatjai közül válogathatnak, nemigen juthatnak hozzá, így például valószínű, hiába töltik ki az igénylőlapot az esztergályosok, a lakatosok, a kőművesek, ők ugyanis ha akarnak, el tudnak helyezkedni. Egyes kisipari tevékenységekre — például a teherfuvarozásra — csak akkor adnak kölcsönt, ha az igénylő igazolja, szolgáltatására lesz „piac”. Bár a kölcsön már másfél éve létezik, még mindig sokan nincsenek tisztában azzal, hogy igénybevételének éppen olyan feltételei vannak, mint más pénzintézeti kölcsönnek, azaz az igénylőnek hitelképesnek kell lennie. Rendelkeznie kell valamiféle biztosítékkal, az igényelt kölcsön összegének másfészeresét kitevő ingatlannal, gépkocsival stb. amit a pénzintézet biztosítékként elfogad. A kölcsön négy évig kamatmentes ugyan, de részleteit törleszteni kell, négy év múlva pedig a kamatokat is fizetni kell. Ezért Lékó Mihályné arra hívja fel az érdekeltek figyelmét, hogy mielőtt jeleznék kölcsönfelvételi szándékukat, alaposan gondolják át, vállalkozásuk menynyire lesz eredményes, lesz-e erejük a törlesztésre, a viszszafizetésre. Kevesen tudják, hogy a kölcsön felvételének folyamata Székesfehérváron, a Szabadság téri ügyfélszolgálati irodában kezdődik. Az újrakezdési kölcsönt igénylőnek ott kell jelentkeznie. Szakmájának, végzettségének megfelelő állást ajánlanak neki, s csak ha egy hónapig nem tudott elhelyezkedni, nem vették fel a kiközvetített munkahelyekre sem, akkor kezdheti meg a kölcsön felvételéhez szükséges eljárást. Újrakezdési kölcsönre jogosultak a munkanélküli segélyen levők is. (Számuk egyébként már négyszáznál több a megyében). A tapasztalatok szerint ők nemigen kívánják ezt a lehetőséget, igénybe venni, pedig soronkívüliséget élveznek a formaságok elintézésében. Bár igaz, többségükben nincs vállalkozói kedv, s valószínű, hitelképességük sem felelne meg a kölcsön folyósító pénzintézetek feltételeinek. — de — Pártok - mozgalmak - szervezetek Függessze fel a lakásjogszabályok végrehajtását a parlament Az alábbi memorandumot január 25-én adta át a LÉT — a Lakosság Érdekvédelmi Törmörülése — nevében Szabó Miklós, a Lakásbérlők Egyesülete elnöke Jakab Róbertnének, az Országgyűlés alelnökének. Az Országgyűlés 1989 decemberében a 39/1989. számú határozatával, valamint az 1989. évi XLIX. törvénnyel a kormány merev álláspontját magáévá téve, a lakosság millióit méltatlanul sújtó, reájuk immár elviselhetetlenné vált terhet rótt. Történt ez annak ellenére, hogy a költségvetés terheit csökkentő, mégis a lakosság és a nemzet érdekeit egyeztető reális és racionális lehetőségek is rendelkezésre álltak. Hangsúlyoznunk kell az alábbiakat: — az Országgyűlés a kormányzatnak biankó csekket adott ez ügyben, annak ellenére, hogy a kormány érveit sorban és bizonyítottan megcáfoltuk ; — a lakosság máig tájékozatlan“ az intézkedések valódi tartalmát illetően; fontos kérdéseire nem tudnak választ adni, úgy tűnik, az intézkedések ódiuma a tanácsokra, vagy jogutódaikra hárul majd; — a nemzeti lakásvagyon további romlása ~ bizonyosra vehető, mivel az elszegényedő lakosság képtelen lesz a lakásokban szükségessé váló munkák költségeit előteremteni; — a vízdíjak átalányban történő kivetése nemcsak igazságtalan és jogtalan,, hanem egyenesen pazarlásra ösztönző hatású lesz; — lakosság anyagi terhei és szociális megalázottsága az elviselhetetlenségig növekszik, melynek következményei beláthatatlannok. Határozott véleményünk szerint az Országgyűlés e tekintetben olyan fontos és súlyos kérdésben hozott — rohammunkával — magas szintű jogszabályokat, amely ügyekben alapos átgondolás után a következő, szabadon választott Országgyűlésnek kellene határoznia. Ezen okok folytán is kivált, mivel döntésének következményeiért, valamint az érintett állampolgárok sorsáért a jelen Országgyűlés nagyon komoly felelőséggel tartozik — szervezeteink száznyolcvanezer tagja nevében és az érintett lakosság képviseletében felkérjük és felszólítjuk az Országgyűlést, hogy e tárgyú jogszabályainak végrehajtását új döntésével függessze fel, és a szükséges rendelkezések megalkotását bízza a márciusi választások után megalakuló új Országgyűlésre! A végrehajtás felfüggesztésével a jelen Országgyűlés bizonyságát adná annak is, hogy nem kívánja kényszerhelyzetbe hozni leendő utódait. A jelen memorandumunkkal kért és megkívánt parlementi lépésnek, s ezzel a lakosság javára tanúsított toleranciának már csak azért is indoka van, mivel rendelkezünk a népszavazás kiköveteléséhez több mint hatvanezer aláírással és akciónkat csakis azért szüneteltetjük, hogy alkalmat adjunk a tisztes korrekcióra és hogy a választások időszakában ne terheljük ezzel is az államot, s az állampolgárokat, rólunk — értünk — miattunk típusú döntésekbe végre lesz érdemi beleszólásunk, sőt magunk hozhatjuk azokat, megvalósulhat az igazi helyi demokrácia. A jelenlegi országgyűlés azonban ezt a törvényt létrehozni már nem tudja. Az új parlamentnek viszont ezt kell először megalkotnia! Sűdy Péter A Fidesz választási hírei A Fidesz országgyűlési képviselőjelöltjei lakossági választói fórumaikat 1990. február 1. napján (csütörtökön) 18 órai kezdettel az alábbi helyszíneken tartják meg. Az 1-es Választókerületben dr. Nagy István a Mün-,nich Lakótelepi Általános Iskolában. A 2-es választókörzetben Golubeff Róbert, az Úttörő Utcai Általános Iskolában. Egyúttal tájékoztatjuk a lakosságot, hogy egyes személyek provokatív szándékkal megjelennek a polgárok otthonaiban és a Fidesz nevében az ajánlószelvényekért pénzt kínálnak fel. E személyekhez szervezetünknek nincs köze, ezért kérjük a lakosságot, hogy személyi igazolványaikat tőlük kérjék el, adataikat írják fel, hogy ellenük a büntetőfeljelentést meg tudjuk tenni. (Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy egyébiránt minden gyanú fölött állunk, mert pénzünk az aztán nincs, így mi szorulunk a polgárok jóindulatú segítségére. A nyilvánossághoz is csak úgy tudunk eljutni, hogy a Fejér Megyei Hírlap ehhez térítés nélkül nyújt segítséget.) A Fidesz Székesfehérvári Szervezete „Feljegyzés’’ (a parlamenthez. . .?) Az Országgyűlés januári ülésszaka, az előzőhöz hasonlóan, sok napirendi ponttal akar megbirkózni, holott már a kezdet kezdetén is nyilvánvaló volt, hogy ennek az elvárásnak nem tud megfelelni. Miért van az, hogy egy, már a leköszönés előtt álló parlamentnek ennyi a munkája? •.. Csak torzszülött lehet az a demokrácia, amely csak a csúcsokon, a parlamentben s a kormányzatban létezik. A jelenlegi törvénymódosítások, az emberektől még mindig elszakadt politizálás alapja az, hogy a sarkallatos törvények közül kimaradt egy, amelyik hazánk valamennyi polgára számára megadta volna a demokratikus véleménynyilvánítás lehetőségét. Ez pedig az önkormányzati törvény. Vajon miért van az, hogy a Szocialista Párton kívül egyetlen szervezet sem sürgette ennek megvalósítását? A Székesfehérvárott és a községekben élők jól érzékelik az önkormányzatok égető hiányát. A döntések a csúcsokon, a megyénél, a városi központban születnek. Nem tudjuk, hogy a központi pénzek, fejlesztések például miért kerültek el bennünket. Miért van kevesebb tantermünk, kórházi ágyunk, kulturális és sportlétesítményünk, pormentesített utunk, mint más, hozzánk hasonló területeknek? Miért hiányzik oly sok helyen a csatorna, hol vannak az üzletek, hol van a másfél éve ígért székesfehérvári telefonközpont? A kormánynak és a parlamentnek azonban még most is sorozatosan olyan ügyekben kell döntenie, amelyekkel helyi problémákat orvosol. Ha kialakulnak az önkormányzatok, akkor a (aréna ,miről ír az aréna?) aréna. Ajjaj fekete vonat! Mikor indul a fehérvári méregszerelvény? Sajnos bóvli. Fehérvári művészek a „parlament-pavilonról” Kuglidal Csórón. A szociális segélyből nem lelik automata tekepályára. Csövesek a Déliben. Rendszerszemét, vagy a rendszer szemete? A Videoton-Waltham öngólja. Petres felmondott iga HA KEDVES A PÉNZE. . I I—I Amíg a készlet tart, kultúrcikk osztályunkon I II Minden szabadidőruhát és melegítőt (a tőkés import kivételével) 30 % engedménnyel, méteráru osztályunkon 3 m széles import , szőnyegpadlót 1350 Ft helyett 1080 Ft-ért, ágyneműi garnitúrát 660 Ft helyett 528 Ft-ért kínálunk! ■ MÉG SZOMBATIG ... használja ki a TÉLI VÁSÁRT! 30 % engedménnyel vásárolhat különféle szöveteket, selyem és jersey anyagokat, 30—40 %-kal női, férfi és gyermek téli lábbeliket, a Divatosztályon kesztyűket, sálakat, sapkákat, pulóvereket, blúzokat, köntösöket, hálóinget! '^'3^- MOST ÉRKEZETT import 200 literes fagyasztószekrény, 200 és 300 literes mélyhűtőláda! SZÁNKBA REPÜL. .. . az engedmény! Amíg a készlet tart, a csirke és a pulyka farhát 53 Ft helyett 25 Ft, a csirke comb 170 Ft helyett 130 Ft, az aprólék 70 Ft helyett 50 Ft, a máj szív 180 Ft helyett 130,— Ft. 2352 tm^/r*n n if* fSfíiT'iá MjföíSuim Választási gyűlés Fehérvárcsurgón Dr. Szagmeister Pál, az 5. sz. választókerület SZDSZ képviselőjelöltje 1990. február 2-án (pénteken) 17 órakor Fehérvárcsurgón, a kultúrházban bemutatkozó öszszejövetelt tart. Minden érdeklődőt szeretettel meghív. Közlemény A Fejér megye V-ös választókörzetben működő Magyarországi Szociáldemokrata Párt Mór könyéki szervezete értesít minden körzetben lakó állampolgárt, hogy a kamatadó és a lakbéremelés elleni tiltakozásul az aláírásgyűjtést tovább folytatja. Üres íveket a következő címről lehet kérni, amelyeket postafordultával küldünk: 8060 Mór, Lenin tér 2. I. 21—22. MSZDP iroda. A kamatadó és a lakbéremelés elleni tiltakozást fenti helyszínen is alá lehet írni. Ugyanerre a címre kérjük elküldeni, vagy személyesen behozni azokat az ajánlócédulákat, amelyekkel az V-ös választókörzetben támogatják Kiss Istvánt, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt képviselőjelöltjét. Képviselőjelöltünk programtájékoztató gyűlést tart a választóknak Bakonycsernyén 1990. február 3-án a Béke telepi klubban 17 órakor, 1990. február 4-én pedig Magyaralmáson. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Magyarországi Szociáldemokrata Párt Mór környéki Szervezete 3. OLDAL MSZMP-közlemény Tisztelt választók! Ezúton kívánom megköszönni megtisztelő bizalmukat, amikor az Önök tájékoztatására tisztelettel bejelentem, hogy január 31-ig megkaptam a jelöléshez szükséges ajánlási szelvényt (774 darab). Köszönöm a támogatást pártom és a magam nevében. Kérem szíves támogatásukat a jövőben is. Szabó János Fejér Megye I. sz. egyéni választókerület MSZMP jelöltje