Fejér Megyei Hírlap, 1991. január (47. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-02 / 1. szám

14. OLDAL A fájdalom kalandorai Lassacskán elsárgulnak a ba­bérlevelek azokon a koszorúkon, amelyeket a szeptemberi, 250 ki­lométeres, Athén-Spárta futó­verseny sikeres teljesítői kaptak a spártai polgármestertől. Az egyik magyar „spártai hős”, Rápolti Gyula, a kiváló székesfehérvári triatlonista is újabb feladatokra készül, ám őszi teljesítménye, az a bizonyos másfél napos futás - úgy gondolom - megér még né­hány vizsgálódó szót. Az ókori görögök használtak a sportolók teljesítményének érzé­keltetésére egy gyönyörű kifeje­zést: alkot a testével... Nos, tud­valevő az alkotáshoz ilyen-olyan eszközök is szükségeltetnek. A festőnek vászon, festék, az író­nak papír, ceruza - és sorolhat­nám -, mindegyikőjüknek pedig ihlet, gondolat, belső indíttatás - vagy nevezzük, ahogy akarjuk - kell. Mi kell azonban egy sport­embernek ahhoz, hogy például hegy-völgyes terepen, már-már emberfelettit teljesítve, harminc­­valahány órán át fusson egyhu­zamban. Tekintsük át röviden az eszköztárat, a sportoló - jelen esetben egy sikeres hosszútáv­futó - testi-lelki fegyverzetét. A 36 esztendős Rápolti Gyula lényegében végig sportolta egész eddigi életét. Ennek megfelelően keringése és szívműködése - nyil­ván a genetikai adottságokon túl - megfelelően megalapozott a nagy teljesítményhez. A 186 cen­timéteres fiatalember testsúlya versenyidőszakban nem éri el a 80 kilogrammot, ami egyfelől megkíméli őt a felesleges kilók cipelésétől, másfelől viszont nem terheli a szükségesnél nagyobb mértékben sem az ízületeket, sem pedig az izmokat, inakat. Az alapadottságokhoz járul még ter­mészetesen az irdatlan mennyi­ségű edzésmunka. A felkészülési időszak csúcsterhelése Rápolti­­nál eléri a nap­iat-hét órát, ami nagyjából öt kilométer úszást, húsz kilométer futást és 100-120 kilométer kerékpározást foglal magában, a 40-45 perc kondicio­nálótermi torna mellett. Végeze­tül - de nem utolsósorban - a fizikai összetevők listájáról nem hiányozhat a magas tápértékű élelmiszerekből összeállított vál­tozatos, vitamindús - ennek meg­felelően méregdrága - étrend. Ezzel nagyjából összeállt a kép, már, ami a dolog testi - kissé nagyképűen fogalmazva - objek­tív részét illeti. Ezek után talán meglepő, hogy például a Spartatlan futás kap­csán Rápolti is, a többi versenyző is elsősorban az idegek csatájá­ról, a lelki terhelés elviselhetősé­­géről, vagy éppen elviselhetet­­lenségéről beszél. A magam ré­széről ezt mégsem tartom megle­pőnek. Gondoljunk csak bele: másfél napot egyhuzamban még zenét hallgatni, vagy éppen tele­víziót nézni sem egyszerű dolog. A futáshoz pedig, amely ugyan­ennyi ideig tart, olyan fokú mo­notónia- és fájdalomtűrésre van szükség, amellyel csak kevesen dicsekedhetnek. Valami „őrült” elszántság, egyszerű halandó szá­mára alig felfogható és megért­hető belső erő viszi előre a sport megszállott vándorait, a fájdalom kalandorait - így Rápolti Gyulát is. Bár ő maga szereti teljesítmé­nyeit egy csibészes mosollyal, vagy egy könnyed vállrándítással elintézni, én nem hiszek neki. Osztom ugyanis az ókori görögök magas szintű sportról szóló néze­tét: alkotás. Márpedig a felszínt tekintve lehet valaki könnyed, lezser és nagyvonalú, lelke mé­lyén mégis egészen biztosan ma­gában hordozza az erőt és az alkotás csendjét. Sáringer Károly Rápolti Gyula­ Fotó: Gregority Antal A Dunaferr birkózói... .?■' . : f;■ l >* '• 1 »n. Nagyszerűen szerepeltek Az új rendszerű kiírás értelmében a Dunaferr SE birkózócsapatát az NB II-es mezőny északnyugati csoportjába osztotta be a szövetség. A csoportba került Kaposvár, Szombathely, Pécs és Dorog együttese is. A csoportmérkőzések után a dunaújvárosi gárda végzett az első helyen, így jogot szerzett az osztályzó mérkőzéseken való részvételre, amely siker esetén NB I tagságot biztosít a dunaújvárosi fiúknak. Már ismeretes, hogy a Duna­ferr ellenfele a felsőbb osztályba való jutásért a Kecskemét és a Csepel Autó együttese, amely csapatok körmérkőzéssel döntik el a magasabb osztályba jutást. Nos, mindezeket Komóczi Gá­bortól, a csapat mesteredzőjétől hallottam, aki immár a Magyar Birkózó Szövetség elnökségi tagja, valamint honi birkózóink edzőbizottságának az elnöke. A Dunaferr csapatáról szólva a szakember tudatta velem, hogy az idei korosztályos bajnokságo­kon 62 olimpiai pontot gyűjtött a piros-fehér gárda, amely ered­mény a nagyszerű jelzővel minő­síthető. A nemzetközi eredmé­nyek tekintetében az egyesület többi szakosztályai előtt vezetik a mezőnyt, de ez nem jelenti azt, hogy lenézik a különböző sport­ágak versenyzőit, vezetőit. Az idei és az elmúlt évek ered­ményeiről szólva a mesteredző elmondta: több birkózó kiemel­kedő sikereket produkált: az ifjú­sági EB-n Farkas Béla szabadfo­gásban első, kötöttfogásban har­madik helyezést ért el. A junior Európa-bajnokságon kötöttfo­gásban Mucsi Zoltán második lett, míg a felnőtt EB-n Vadász Csaba a negyedik helyen végzett. A felnőtt EB-n indult még Valen­­tényi Sándor nehézsúlyban és a nyolcadik helyet szerezte meg. Örvendetes tény, hogy a Duna­ferr SE csapatából a magyar fel­nőtt birkózó-válogatottba többen bekerültek. Ez évben magyar bajnokságot nyertek: az ifjúsági korosztály­ban Farkas Béla, a juniorok kö­zött Nagy János szabadfogásban, kötöttfogásban pedig Mucsi Zol­tán. A felnőttek között nem sike­rült megszerezni a tizedik bajnoki érmét Vadász Csabának, aki egy balszerencsés mérkőzésen a má­sodik helyen végzett. A Nemzeti Bajnokságban he­lyezést ért még el Korpics István, Kovács Tibor, Valentényi Sándor és Kovács József. A közismert szakember nyomatékkal szólt a nem sportállású Tokodi János ki­váló teljesítményéről, aki Buda­pesten dolgozik és amellett min­den versenyen részt vesz. Tokodi nemcsak megjelenik a szőnye­gen, hanem ott az idei évben mindkét fogásnemben a 68 kg-os súlycsoportban valamennyi el-Mucsi Zoltán Európa-bajnoki ezüstérmes lenfelét legyőzte, elnyerte ezzel a vezetők és a csapattársak maxi­mális tiszteletét, elismerését. Ha­sonló jókat mondott a szakvezető a 82 kg-os súlycsoportban induló Kun Attiláról is. Komóczi Gábor mesteredző munkáját több szakember is ha­tékonyan segítette. Egyebek kö­zött Kiss Gábor, aki másodállás­ban a felnőtt és a juniorcsapat edzője, Tóth László az ifjúsági csapatnál tevékenykedik, Gu­­bicza József és ifj. Komóczi Gá­bor pedig az előkészítő csapatok­nál látja el az edzői teendőket, amellet, hogy aktívan részt vesz­nek versenyzőként is a csapatbaj­noki küzdelmekben. Megnyugtató tény, hogy az egyesület vezetése által kitűzött célokat hazai viszonylatban telje­sítették a birkózók, a nemzetközi porondon pedig jelentősen túl­szárnyalták a tervet. Egyszóval: az idei esztendőben eddig nagy­szerűen szerepeltek. Aki ismeri Komóczi Gábort, tudja, hogy nemcsak kitűnő szakember, ha­nem jó pedagógus is. Remek ér­zékkel bánik a fiatal birkózókkal, és az évek során egységes kollek­tívát sikerült összehoznia. Nem lehet vitás: a birkózás a bátor emberek sportja. Nos, ezek a bá­tor emberek lelkesen szurkolnak a Dunaferr SE többi szakosztá­lyainak is, legyen az foci, kézi­labda vagy torna... Viszont az is igaz, hogy hazai mérkőzés esetén a többi sportág versenyzői is buz­dítják a birkózókat. Közös akarattal, az erők okos koncentrálásával le lehet „győz­ni” a felmerülő gondokat, amint­hogy az idei évben sok esetben ellenfeleiket is legyőzték a du­naújvárosi birkózók. Csík János Egyre kevesebben... A vívók másként számolnak A vívók másként számolnak. Annyi „harcosai” is nehezen összesíthetik eredményeket. Hiszen a neheze még véget. Mégis, ’89 kiemelkedő ered­ménnyel zárult: az országos baj­nokságon szerzett nyolcadik he­lyezést az Ikarus férfi tőrvívócsa­pata. Tavaly kerültek - az egyesü­let történetében először - az első osztályba. A feladat azóta adott: minden rendelkezésre álló esz­közzel kiharcolni a bent­, a fent­­maradást! Ez a célkitűzés szinte karácsonyi ajándékként valósult meg, dacára a borúlátó megjegy­zéseknek... „Megtizedelten” utaztak a bu­dapesti országos bajnokságra. Kanizsai, a korábbi biztos csapat­tag régóta sérült volt. Szekeres, sokak szerint a legjobb ember, egy héttel az ob előtt jelentett beteget. Várnagy Péter augusztus óta katona, mindenféle edzés nélkül, szinte az őrtoronyból ér­kezett a sportcsarnokba. Az utolsó pillanatban, hiszen a ver­seny előtt fél órával már Marko­ más sportághoz hasonlóan a pást a múlt évben történteket, az elért hátra van, a vívóév korántsem ért­ ékes edző igazolását intézte szo­rult helyzetében Szabados veze­tőedző. A három vívó meghatá­rozó egyénisége az Ikarusnak, a sérültek közül a legtöbben ott voltak tavaly a feljutásnál. Ilyen előzmények után lépett pástra Molnár Zsolt, Várnagy Pé­ter, Balogh Balázs, és Klauzer László. Klauzer a BVSC-nél tré­ningezik, de a fehérváriakat erő­sítette a döntő csörtékben. A csa­pattartalékok, cserék nélkül vívta az asszókat... Tucat együttes alkotja az első osztályt, a nyolcadik helyezés a biztos bentmaradást jelentette. Várnagy és Molnár első nap egyéniben jól vívott, ezért a csa­pat kedvező besorolást kapott. A szerencse is segített, hiszen az első mérkőzést a szerényebb ké­pességű Salgótarján együttesével vívták. Hatalmas küzdelem után a végeredmény: 5:1, 6:2,7:5, 9:7. A megnyugtató győző“t köve­tően a Vasas pap­ szerint felőrölte a tehén gyesfo­gatot”. Egyébként­­ a bu­dapesti piros-kékek üstére­mig meg sem álltak... Összegezve: a szereplés egye­lőre jó, de a körülmények ismere­tében nem megnyugtató. Lehet, a szerencse legközelebb már nem segít... Az Ikarus szakemberei mégis elégedettek, hiszen tudják, hogy a puszta „életben maradás” is óriási dolog manapság. A leg­fontosabb , hogy e kis csapat - hét edző helyett kettő foglalkozik a hatvan vívónövendékkel - túlélje ezt az időszakot. A legalacso­nyabb versenyzői gárdával dol­gozhatnak egyelőre, fizikailag nem bírnak többet... A „piramis elvet” így nem lehet érvényesíteni. Az erős alapokon a legjobbak versenyeztetése álom marad. Ezért nem kell nagy jóste­hetség hozzá, hogy megállapít­hassák a sportág barátai: a 91-es év a visszalépés esztendeje lesz. De ez egy ilyen „játék”. Egyszer fent máskor lent... T. T. Fabó Éva: sportágában az év legjobbja EZÜSTÖK UTÁN VÉGRE ARANY Sokan, amolyan mostohagyereknek, az úszás kisöccsének tartják a búvársportot, ami érthető is, hiszen közel sincs annyira reflektorfény­ben, nem olyan népszerű. A szakosztályok száma is kevesebb, elsősorban a vidéki bázisok szállítják az eredményeket. A Dunaferr SE búvárúszói évek óta meghatározói a hazai - de mondhatjuk - a nemzetközi mezőnynek is. A Fejér megyei klub több ismert versenyzőt adott már. Közülük is kiemelkedik eredményességével, Deássyné Fabó Éva, a dunaújvárosiak üd­vöskéje, aki tavaly a szakembe­rek szavazatai alapján sportágá­ban az év legjobbja lett, és a megyei év sportolója választáson is előkelő helyen végzett. A 23 éves hölgy két éve van férjnél, még ugyanabban az évben sze­rezte diplomáját is a Nehézipari Műszaki Egyetem Kohó- és Fém­ipari Főiskolai Karán. Végzett­sége szerint szervezési üzemmér­nök. - 1977-ben lett kész itt az uszoda, ekkor rendezték a búvár­úszó EB-t. Nagyapámmal láto­gattam ki az eseményre, nagyon megtetszett. Megpróbáltam én is, aztán itt ragadtam, aminek nagyon örülök. Nevelőedzőm, Gurisatti Gyula volt, első sikerei­met irányításával értem el. Most már Kovács József foglalkozik velem, ő az úszók edzője is. Na­gyon sokat köszönhetek neki. A tavalyi római vb-n elért eredmé­nyem az ő sikere is, rengeteget foglalkozott velem. Részben sa­ját költségén kijött a versenyre is, erőt adott, ha nincs ott, nem biztos, hogy nyerek. Remélem a következő világversenyekre is el­jön, sokan állítják, hogy Széchy után ő a legjobb úszóedző. Hihe­tetlen, de másodpercre meg­mondta, hogy mennyit fogok úszni. Igaza lett. - Rómában megnyerte a világ­­bajnokságot, milyen volt a ver­seny? - Az időeredmények alapján esélyes voltam, mégsem hittem, hogy nyerhetek, hiszen több nagy viadalt vesztettem már úgy el, hogy sokáig az élen álltam. Most, a 400 méteres számban az első pályát kaptam. Száz­ méterig együtt volt a mezőny, ötödiknek fordultam. Háromszáznál jöttem fel, és ötvennel a cél előtt már én rugaszkodtam el elsőnek a faltól. Több mint másfél testhosszal nyertem a végén. Három másod­percet javítottam egyéni legjob­­bomon. Volt ezen a versenyen még egy egyéni ötödik és hetedik helyem, valamint két előkelő he­lyezésem váltóban. - Korábban melyek voltak a legjobb eredményei? - Körülbelül kétszázszoros magyar csúcstartó vagyok, 66 ob-t nyertem. Persze ebben be­nne vannak a serdülő, ifi és felnőtt eredmények is. Többször voltam már világversenyen egyéniben és váltóban ezüst- és bronzérmes, de az arany csak most sikerült. A tavalyi mellett másik nagy sike­rem 1985-ben volt Londonban, ahol nyertem a nem olimpiai sportágak világjátékán. - Mennyit edz hetente? - Hétvége kivételével min­dennap reggel hattól nyolcig és este is ugyanebben az időben. Reggelente csak úszunk, este konditerem, vagy futás van a programban, az úszás csak utána jön. - Miből áll a felszerelésük? - Én uszonyos úszó vagyok, ami annyiban különbözik a búvá­roktól, hogy nem használunk oxi­génpalackot. Nekünk légzőcsö­vünk és uszonyunk van. A légző­cső maximum 48 centiméter hosszú lehet. Az uszony üveg­szálas lapból készül, az alkattól és a versenytávtól függően rétegelt. Úszásnál fontos, hogy egy test­rész kilátszon a vízből. - Hogyan tovább? - Idén augusztusban rendezik az EB-t Göteborgban, szeretnék jól szerepelni. Egy-két évig még csinálom, egyelőre nem akarom abbahagyni. Megszoktam, meg­szerettem, nagyon fogom saj­nálni, ha egyszer be kell fejez­nem. Ha egy hétig nem vagyok az uszodában, már hiányzik a moz­gás, a társaság. Horog László FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1991. JANUÁR 2. SZERDA

Next